Dokumentumok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Kistérségi fejlesztés a Mecsekalján
Szerző:
Vercseg Ilona dr.
Ország:
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
1999
Kiadó:
Közösségfejlesztők Egyesülete
Terjedelem:
Nyelv:
Tárgyszavak:
kistérségfejlesztés, közösségfejlesztés, Mecsekalja, esettanulmány
Állomány:
Esettanulmányok, Legalább ennyit a közösségfejlesztésről
Forditas:
Megjegyzés:
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:
E

Kistérségi fejlesztés a Mecsekalján

A lakossági részvétel fokozása a “Mecsekalja” kistérség aprófalvainak fejlesztésében, a lakossági és az önkormányzati, valamint a kistérségi együttműködés révén.

Elöljáróban

A Mecsekalja-kistérség

A projektet három szakaszra terveztük

Eddigi mérhető eredmények

Nem mérhető eredmények

A mai – gazdaságilag megnehezedett, ám demokratikus – körülmények között egy kistérség fejlesztésénél már nem mellőzhető a lakosság bevonása, erőforrásainak feltárása és a fejlesztés felelősségében való osztozás sem. Mindezeken túlmenően a falvakon belüli és a falvak közti együttműködés, mint alapvető demokratikus technika is nélkülözhetetlen a kistérség fejlesztésében, hiszen egy település problémái nem oldhatók meg a település határain belül.

Tudnunk kell azonban, hogy az önkormányzás, a demokrácia-csinálás technikái Magyarországon ma még nem eléggé ismertek, hiszen a korábbi hatalmak meglehetősen autokratikusan működtek. A kommunikációs technikák ezekben az időkben háttérbe kerültek, míg az értékek, az egyéni tudások nem, vagy nem jól jelentek meg a települési-kistérségi munkában.

A “Mecsekalja” Kistérségi Önkormányzatok Szövetsége 1995 elején kereste fel a Közösségfejlesztők Egyesületét, hogy segítsen a lakosság véleményének, hozzáértésének megismerésében, aktivizálásában és a közügyekben való részvételük erősítésében, a helyi gazdaság élénkítésében és a kistérségi együttműködés alapjainak megteremtésében. Elsősorban a 24 településből álló térség kisebb településeire gondoltak, azokra, amelyek hasonló problémákkal küzdenek munkanélküliség, képzetlenség, a civil szervezetek és a helyi nyilvánosság részlegessége stb. Úgy gondolták, hogy e problémák mérséklése érdekében az önkormányzatoknak és a lakosságnak közösen kell dolgoznia, mégpedig a tervek készítésétől azok megvalósításáig. E felkérés értelmében a Közösségfejlesztők Egyesületének 5 tagja dolgozott önkéntes munkában a településeken 14 egyetemi hallgatóval, 1995-1996-ban, jórészt azokból a forrásokból, amelyeket a Soros Alapítvány és a pécsi Janus Pannonius Tudomány Egyetem Szociálpolitikai Tanszéke biztosított a képzés számára.

Megjegyzendő, hogy a projektnek éppen a lényegi célkitűzése, a kistérségi összefogás nem bontakozott ki, bár történtek kezdeményezések. A kistérségi fejlesztés elmaradását 2 fő tényező indokolja, az egyik a pénz hiánya, a másik a szakmai infrastrukturális háttér hiánya.

Az azóta eltelt időszak világossá tette számunkra, hogy ma egyetlen érdek képes egységessé kovácsolni a kistérségeket, és ez a pénz, jelentkezzék az bármilyen támogatási formában is. Sem a közösségfejlesztők, sem az egyetem nem tudta több pénzzel támogatni ezt a munkát, mint amennyit az útiköltség és a terepgyakorlatok étkezési- és szállásköltsége jelentett. Hihetetlen, de igaz: az önkormányzatok szinte csak minimális támogatással járultak hozzá a munka költségeihez, s akkor is csak a látványos, számukra is megragadható vonatkozásaihoz, pl. a közösségi felmérés eredményeit tartalmazó füzetek sokszorosításához. A munka 2. és 3. fázisában elgondolt lépések - képzések, kistérségi találkozók - már nagyságrendileg több pénz igényeltek volna, s ennek biztosítására semmilyen helyi igyekezet nem látszott.

Ami a szakmai infrastruktúrát illeti, a következőket lehet elmondani. Miért nem valósultak meg kistérségi szövetkezetek, holott szolgáltatásukra volt helyi igény, működtetésükre valamelyes - fejleszthető - szaktudás és egyéni akaratok is? Azért nem, mert ezt a munkát naponta kellett volna bátorítani, éleszteni, együtt eljárni az emberekkel a hivatalos ügyekben, szakembereket bevonni az üzleti tervek elkészítésébe, s nem csak elkészítésébe, de az elkészítés módjának megtanításába is. El kellett volna járni tárgyalni a helyi emberekkel a helyi és megyei döntéshozókhoz, stb. A Mecsekalján nincs főállású közösségfejlesztő. Az önkormányzatok - mondják - nem tudják megfizetni. S ha mondjuk meg is tudnák, nagyon nehéz lenne oda megfelelő, egyetemi végzettségű szakembert találni, aki vállalná is a munkát egy olyan bérért, amelyet a helyi önkormányzat szakalkalmazottjai kapnak. Mert a közösségfejlesztés fejlettségének kérdése még ma is egy önmagához visszatérő kör: nincs elég közösségfejlesztő, mert nincs a munkájukra fizetőképes kereslet, de ugyanakkor az is elmondható, hogy ha lenne is a közösségfejlesztők munkája iránt fizetőképes kereslet, nem találni alkalmazható közösségfejlesztő szakembert. Ma még. Mert meggyőződésünk, hogy az EU csatlakozás nagyságrendekkel felgyorsítja majd mind a kistérségek, mind a közösségfejlesztői szakmai fejlődési folyamatát.

A fentiektől függetlenül is úgy hisszük, hogy érdemes ezt az esettanulmányt bemutatni, mert még így, torzóban is megláttatja a kistérségi fejlesztésben a közösségfejlesztési hozzájárulás természetét.

A Mecsekalja-kistérség

Cserkút (308 fő); Kővágótöttös (340 fő); Bakonya (371 fő); Boda (421 fő) és Bicsérd (894 fő) a dél-nyugati megyeszékhely, Pécs nyugati, mintegy 20 km-es körzetében helyezkednek el, a Mecsek hegység lábánál.

Az ‘50-es években ez alatt a terület alatt nyitották meg az eleinte csak az oroszoknak termelő híres Mecseki Uránbányát, az egyéni gazdálkodókat pedig termelőszövetkezetbe kényszerítették. Az itt élők zöme vagy


Ma már sem a bánya, sem a gazdálkodás nem biztosít egzisztenciát a lakosságnak. A munkanélküliség elsősorban a bejáró és alacsonyan képzett munkásokat sújtja, de a többiek számára is erősen beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségek a magas útiköltség és az alacsony keresetek miatt. A bányászati tevékenység az ezredfordulóra teljesen le fog állni, s a gazdálkodásban a közeli város adta lehetőségeket kihasználni nem tudó falvak nem látnak fejlődési lehetőséget.

A községek a rendszerváltásig – Bicsérd kivételével – nem rendelkeztek önálló elöljárósággal, a 90-es önkormányzati törvény bevezetése óta azonban mindegyiknek önálló önkormányzata van, demokratikusan választott képviselőkkel, önállóan gazdálkodnak és döntenek fejlődési irányaikról.

Cserkút és Bicsérd – ha nehezen is, de – talpon maradt a rendszerváltás óta. Cserkúton fellendült a falusi turizmus, Bicsérd pedig nagy helyi energiák mozgósításával meg tudta őrizni körzetközpont szerepét. A sikerek mögött elsősorban a rendkívül ambiciózus vezetés és a szaporodó civil szervezetek állnak. A többi falu azonban rohamosan hanyatlik a változások óta, s csakugyan reálissá vált az egyik helyi polgár- megfogalmazta kérdés: “Most már akarhatnak akarni az itteniek, de vajon tudnak-e akarni?”

A projektet három szakaszra terveztük:

1995–96: a lakosság aktivizálása az egyes falvakban az interjúkészítés, a nyilvános beszélgetések és a közösségi felmérés módszerével; helyi civil szervezetek kialakulása; lakossági cselekvési tervek készítése;

1996–1997: képzési programsorozatot beindítása a választott önkormányzati képviselők és a kialakult helyi közösségek számára, valamennyi falu részvételével; a helyi és a kistérségi nyilvánosság megszervezése;

1998: az együttműködés további fejlesztése: kistérségi fórumok szervezése az 5 falu képviseletében, fejlesztési projektek azonosítása a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem terén.

A tervezett 3 szakaszból - a már említett forráshiány miatt - csak az első valósult meg maradéktalanul, a második szakaszban pedig csak egy kistérségi képzés valósulhatott meg.

Eddigi mérhető eredmények

A lakosság minden faluban összeállított egy kérdőívet az általa legfontosabbnak ítélt helyi problémákról, és azt a település minden lakosához eljuttatta. Ez a kérdőív a vélemények megismerésén túl a helyi cselekvéshez keresett partnereket. A témák (összességükben) a következők voltak: helyi identitás, településszépítés- és üzemeltetés, településtervezés, munkahelyteremtés, információ és nyilvánosság, egészségügyi, társadalmi, oktatási, kulturális, szabadidős és sporttevékenységek és környezeti problémák.

A kérdőíveket valamennyi faluban a 14 éven felüli lakosságnak 50–60%-a töltötte ki.

Új civil szervezetek, lakossági csoportok alakultak mindegyik faluban – Faluszépítő Egyesület, Nyugdíjasok Egyesülete, Ifjúsági Klub, Egyesület a Falusi Turizmusért, Szülők Klubja, Faluház Egyesület, Asszonyok Klubja, Cigányklub, Iskolánkért Alapítvány; Sportkör.

Három faluban helytörténeti kiállítást rendeztek tárgyi emlékeikből, egy faluban “jövőkép-pályázatot” a gyerekeknek; több helyütt készülnek állandó helyi kiállítás megnyitására.

A nyilvános beszélgetések kéthetenkénti lakossági fórumokká váltak, melyeken nemegyszer a helyiek mellett megyei vagy országos politikusok és szakemberek is részt vettek egyes helyi kérdés megvitatásánál (a kárpótlási földek ügye; kell-e egy 400 fős falunak önálló iskola stb.)

Mindenütt megindult a párbeszéd az önkormányzat és a lakosság között.

Két képviselő testület már beillesztette fejlesztési tervébe a lakossági javaslatokat, és rendszeresen egyeztet a civil szervezetekkel.

Megindult a falvak közötti lakossági együttműködés: tapasztalatcserék, kulturális eseményeken való részvétel, közös képzés; két nyári vándortábor szerveződött a helyi gyerekeknek (minden faluban két napot töltenek, a helyiek mutatják be a falujukat).

Megszületett néhány projekt-terv – Kővágótöttösön az iskolabővítés, faluházépítés, kirándultak, együtt ünnepeltek.

Cserkút országos jelentőségű helyi műemlék templomának felújítására sikeresen pályáztak, és elutaztak Kacorlakra, megnézni az ország első környezetbarát szennyvíztisztítóját. Két fórumot tartottak a szövetkezetiség új lehetőségeiről.

Falusi turizmusra felkészítő tanfolyamot végzett 6 fő.

A felmérés eredményét tartalmazó füzetet két faluban már minden helybeli család megkapta, a továbbiak is készülnek.

A közösségi felmérések egyértelműen bizonyítják, hogy a falvakban van egyéni és közösségi vállalkozási kedv, továbbfejleszthető szakértelem, tanulási terv és konkrét üzleti elképzelések, de az akadályokat egyedül nem képesek legyőzni, vagy legalábbis legyőzésükhöz nincs elegendő önbizalmuk (“nincs tőkém”; “nincsenek tapasztalataim”; “tartok tőle, hogy egyedül nem sokra mennék”). A közösségfejlesztés elvben segíteni tudna ezen akadályok és a közösségi vállalkozások előtt álló legfőbb akadály, a bizalomhiány leküzdésében, ám ehhez ma még nincsenek meg a feltételei. Értékesítő, szolgáltató, élelmiszer-feldolgozó, turisztikai és kézműves szövetkezetek, valamint számos magánvállalkozás megszervezésének vannak meg a humán előfeltételei, melyekkel a munka későbbi szakaszában, kistérségi szinten és kellő finanszírozás mellett bizonyára lehetne mit kezdeni.

Gyakoribb jelenléttel és több bátorítással, az adományozók felkutatásával bizonyára megszervezhetők (lennének) a szociális vállalkozások is, pl. ételfőzés és kihordás időseknek. Az elkészült felmérések azonban máris jó alapot szolgálnak a helyi és kistérségi gazdaságfejlesztési politika kialakításához.

Sok egyéb mozgás is van a falvakban, amelyek nem könyvelhetők el a közösségfejlesztői munka kizárólagos eredményeiként – csakúgy, mint a fentiek sem.

Nem mérhető eredmények:

Fontos beszámítanunk az eredmények közé azt is, hogy a kérdőívekben felvetődtek megoldási alternatívák, amelyek a továbbiakban már mindenkiben munkálnak, és az eljövendő évek során teret kérhetnek maguknak, s bármikor megvalósításukba kezdhetnek.

A helyi cselekvés egy tanulási folyamat is egyben, melyben a résztvevők felelősen és tudatosan gondolkodnak településük közügyeiről, s felismerik szervezetük fontosságát, lehetséges mozgásterét és szerepeit.

A közösségi folyamat vélhetően fokozta a helyi polgárok településük iránti felelősségvállalását is. Azt tapasztaljuk, hogy bizony elég nagy a függőség iránti igény, s nehezen megy a felelősség vállalása.

Valószínűsítjük, hogy ez a munka is hozzájárult néhány új, általunk nem ismert helyi cselekvéshez, ill. felgyorsított ilyeneket, mert inspiráló légkört hozott létre a településeken. Olyan ez a munka, mint amikor egy kavicsot dobunk a vízbe, és az egyre táguló köröket leíró hullámokat vet.

Szebbé teszi a munkát az a légkör, amelyben az emberek örültek a megnyílt mozgástereknek és annak, hogy ők is tehetnek valamit életük szebbé, értelmesebbé tételéért.

A rendszerváltás negatívumai azonban e munkában is megjelentek. A hatalmi harcok, a túlpolitizáltság jelentkezhet egy aprócska településen is, néha szinte tragikomikus módon. Tapasztaltuk a települések versengését, s hogy az egymás legyőzésének vágya olyan erős lehet, hogy elfedheti a közös problémák közös megoldhatóságának felismerését. Irigység, féltékenykedések lehetetlenítenek el jó törekvéseket, és veszik el a kedvét a jobbért tenni akaróknak.

Figyelemre méltó, hogy ahol kezdeményezési kísérletünk kudarcba fulladt vagy megtorpant, mindig valami hatalmi konfliktus áll a kudarc hátterében. Az önkormányzat pl. ellenségének, riválisának tekinti a helyi egyesületet, és a maga “fölény”-helyzetéből vagy eleve lehetetleníti a kezdeményezés megindulását, vagy hagyja, de folyamatosan aláaknázza, míg végül az csakugyan meg nem torpan és abba nem marad.

Talán azok a folyamatok lettek igazán eredményesek, ahol “kitalálódott”, “megmutatkozott” egy nagy helyi ügy, amelyik lázba hozta az embereket, amelyért “mindenki” szívesen munkálkodott, amelyiket tehát a helyiek szerettek és akartak. Az ilyen akciók mindig sikeresek, s az ilyen ihletett “pillanatok” egy település életében mindig nagyot lendítenek a közösségiségen és emlékezetesek maradnak.

A finomabb munkálkodás, a nyomasztó gondokon – pl. a munkanélküliségen – való segítés sokkal kevésbé látványos, s bár a közösségfejlesztés módszereivel nem lehetetlen, sokkal nagyobb befektetést igényel, olyan szakmai infrastruktúrát – álláshelyeket – és támogató szervezeteket, amelyek ma még nincsenek, vagy csak nagyon szűkösen Magyarországon, ill. Közép-Kelet-Európában. A fejlődés törékeny esélyeit ma még tönkrezúzhatja az emberi butaság és hiúság, a települések és a civil szervezetek közötti értelmetlen kakaskodás, s a döntéshozók egyre késlekedő felismerése.

A legkézenfekvőbb minden nagyságrendű önkormányzati szövetség számára az infrastrukturális összefogás. A mi ismereteink szerint jelenleg a következő együttműködésekre lenne szükség:


A gazdaságfejlesztésre feltétlenül egy közös fenntartású kistérségi álláshely biztosítását javasoltuk, de egészállású foglalkoztatás esetén a fenti infrastrukturális fejlesztéseket is segíthetné egy kistérség fejlesztési alkalmazott...

Az infrastrukturális- és gazdaságfejlesztő tevékenység mellett szükséges és lehetséges az azonos típusú képzések összehangolása a kistérségben, a turizmus-tanfolyamtól az önkormányzati képviselők és a civil szervezetek vezetőinek képzéséig. A közösségi cselekvésben jelentős tapasztalatok birtokában lévő helyi polgárok is vállalkozhatnak szomszéd települések érdeklődő polgárainak képzésére, pl. faluszépítés vagy közösségi felmérés ügyben.

Szükséges és lehetséges a térségi identitás megerősítése. Ez azt jelenti, hogy a kistérségben az idők során, hagyományosan kialakult, gazdag kapcsolatrendszer tartalmát minél jobban feltárhassák és megismerhessék a kistérségi falvak lakói, hogy a valahová tartozás és a jelenbéli összetartás fontossága tudatosulhasson bennük.


Vercseg Ilona

Dokumentumok