Dokumentumok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
JÁTÉK – KÖZMŰVELŐDÉS – KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS –KÖZÖSSÉGI MENTALHIGIÉNÉ - Másfél év játszótéri tapasztalatai
Szerző:
Zsótér Mária
Ország:
A kiadás helye:
Békéscsaba
A kiadás éve:
2008
Kiadó:
Terjedelem:
Nyelv:
Tárgyszavak:
játék, közművelődés, közösségfejlesztés, játszótér
Állomány:
Esettanulmányok
Forditas:
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Megjegyzés:
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:
E


JÁTÉK – KÖZMŰVELŐDÉS – KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS –KÖZÖSSÉGI MENTALHIGIÉNÉ

Másfél év játszótéri tapasztalatai

Békéscsaba, 2006-2008.


Minél öregebb vagyok, annál inkább érzem a felelősség és olykor a tehetetlenség súlyát. A felelősségét, hogy a birtokomban lévő tudással, kreativitással, világlátással, eszköztárral, kapcsolatrendszerrel éljek a közösség javára, s a tehetetlenségét, hogy mindezekkel gyakran semmire sem jutok. A békéscsabai játszótér programban ott van minden, amitől sikeres is lehetne, de ott vannak a gátak is, amik ezt megakadályozzák. Sokszor nem is tudom, az én sikerem vagy kudarcom valami, vagy az ügyé, amit képviselek, vagy a társadalomé, a településé, ahol élek, ahol az ügy megszületik és elhal. Miattam nem megy, vagy rajtam kívülálló okok miatt nem.

A siker-sikertelenség mérlege nem egyértelmű, mert bár a program nem működik abban a formában, ahogy sokakkal elindítottuk, mégis nyereséggel zárhatom le magam részéről. Nyereségem a tudás (az induláshoz képest többet tudás), az emberekről, a játékról, a közművelődésről, a közösségfejlesztésről, a közösségi mentálhigiénéről.

A békéscsabai játszótér program bár szervezetek és emberek együttműködésén alapult, mégis elválasztatlan az én szerepeimtől. Ezen szerepek keretei, ezek identitása adta számomra a hátteret, a biztonságot, az eszköztárat. Ha nem vagyok anya, sose járok játszótérre; ha nem vagyok népművelő, sose kezdek bele 2006 nyarán a játszótereken programszervezésbe; ha nem ismerkedem meg a közösségfejlesztéssel és azokkal az emberekkel, akik mellett mindezt megtehettem, sose jut eszembe, hogy egy egyszerű programon túl más célja is lehet a jelenlétnek. Ha nincs mögöttem egy civil szervezet, a Táliber Alapítvány, talán magánemberként kevésbé vesznek komolyan. Ha nem találkozom a mentálhigiénés képzésen a projekt módszerrel és azzal az elfogadó, az embert teljességében szemlélő értékrenddel, amit közvetítettek a tanáraim és a képzés, akkor nem gondolom azt, hogy népművelőként, (néha) közösségfejlesztőként (is) másként lássak, tegyek.

A játszótér program nem újdonság, sokaktól hallottam, hogy már évekkel ezelőtt (jóval a rendszerváltás előtt is) kimentek a művelődési házakból ezekre a terekre, az országban többfelé fogtak össze szülők, közösségek egy-egy játszótérért, fejlesztéséért, megtartásáért, önmagukért. Véletlenül került hozzám egy 1979-ben, a gyermekek nemzetközi éve alkalmából megjelent könyv (Pirk Ambrus: Játékról komolyan), ami szellemiségében és tartalmában a mai napig friss, sőt, ma még aktuálisabb, mint 30 éve.

A békéscsabai program újdonságát a komplexitása adhatja, a szemlélete, a megfogalmazott céljai, és a leszűrt tapasztalatok.

A 63 ezer lakosú Békéscsabán közel 50 játszótér található, ebből 2006 májusában 17 teret felújított az önkormányzat (egyenként kb. 14-16 millió Ft, összesen 284 millió Ft értékben), ahogy megfogalmazták, a város minden részében, hogy kb. 5 perc alatt mindenki egy-egy uniós szabványú játszóteret elérjen. E fejlesztés értékelése nem fér bele ebbe az írásba, talán annyi igen, hogy tudomásunk szerint nem készült közvélemény kutatás sem arról, hogy mely játszótereket javasolja a lakosság, sem arról, milyen játékokat szeretnének a gyerekek és a szülők, melyik játszótérnek (településrésznek) milyen sajátosságai vannak. Így fordulhatott elő a sok szempontból elhibázott és drága beruházás, amit utólag és azóta is sok kritika ér. S ekkor kezdődött egy folyamat, ami egyszer csak összeért a Táliber Alapítvány játszótér programjával, egy kidolgozott (de pályázatokon kétszer is sikertelen) közösségfejlesztői szemléletű játszótér projekttel.

A békéscsabai játszótér örökbefogadói program közvetlen előzményei tehát 2006 nyarán kezdődnek. Sorozatos rongálások voltak a felújított játszótereken (sokak véleménye szerint ezek egy része nem volt szándékos, sokkal inkább a gyenge kivitelezésnek köszönhető sérülések voltak); az önkormányzat közgyűléseken foglalkozott a játszóterek ügyével; több cikk jelent meg a megyei lapban a rongálásokról, egy országos kereskedelmi csatorna is foglalkozott az üggyel (Viszik, ami mozdítható; Vandálok – Békéscsabán már minden új játszóteret megrongáltak. – csak néhány szenzáció hajhász, túlzó cím).

Az előzmények két szála, az ifjúsági referens tenni akarása, gondolkodása, együttműködési szándéka a helyzet kezelésére és a Táliberes projekt-ötlet eredményeként 2006 őszén meghirdetésre került az örökbefogadói program. Már a meghirdetés is óriási média visszhangot váltott ki, ami mindenkinek nagyon jó megnyilatkozási és kinyilatkoztatási lehetőséget kínált.

A projekt előkészítése 2006 novembere és 2007 februárja között zajlott. Már ekkor számos jel utalt arra, hogy a projekt penge élen egyensúlyoz, felveti már csak az ötlet is számos ember eddigi munkájának sikertelenségét, megkérdőjelezi szakmai kompetenciáját, felveti a döntéshozók, a hivatali apparátus felelősségét.

Az együttműködő partnerek mindegyikének nagyon határozott elképzelése volt a programban való közreműködéséről, s ezt kellett mindenki számára elfogadható céllá fogalmazni. S nemcsak elfogadhatóvá tenni, hanem úgy együttműködni már a tervezés során, hogy mindenki (magánszemély és polgármesteri hivatal, ami természetesen emberekből áll) egyaránt érezze és értse, miért dolgozunk majd együtt. Mint ahogy sokszor elő is jött a hónapok során, ez a szervezetek, magánszemélyek részéről könnyebben ment, mint hivatali részről. A technikai előkészítés fontos eleme volt a helyzetfelmérés: a jelentkező civil szervezetekkel, magánszemélyekkel, iskolákkal a Városüzemeltetési Osztály bejárta, felmérte az örökbe fogadni kívánt játszótér állapotát, s jegyzőkönyvet vettek fel annak állapotáról, berendezési tárgyairól. Ezzel párhuzamosan zajlott az Együttműködési megállapodás kidolgozása, melyet Békéscsaba MJV Önkormányzata és az örökbefogadók kötöttek meg. Jellemző a lelkesedésünkre és saját (és partnereink) erőforrásaink nem ismeretére, hogy túlzó vállalásokat fogalmaztunk meg magunk számára, s folyamatosan szűkíteni kellett ezeket a realitás irányába.

A hivatalos örökbefogadási ceremóniára 2007. február 21-én került sor a Táliber Alapítvány által örökbefogadott Szigligeti utcai játszótéren (ahol már korábban is szerveztünk programot). A sajtó jelenlétében a polgármester és az örökbefogadók aláírták az Együttműködési megállapodást. Ez a szertartás újabb sajtómegjelenést hozott, sajnos megint érzékelhető volt, hogy az ügy kevésbé fontos, az inkább csak ürügy sokaknak a médiában való szerepléshez. Érdemes megismerkedni legalább név szerint az örökbefogadókkal, ebből is érzékelhető, valóban széleskörű összefogás indult el ekkor Békéscsabán reményekkel, tervekkel, lelkesedéssel:

Békéscsabai Jaminai Polgárőr Egyesület (1 játszótér); Békéscsaba Diáktanya Közalapítvány (Extrém Sportpálya); Együtt Békéscsabáért Egyesület (2 játszótér); „Esély Pedagógiai Központ” Speciális Szakiskola és a Közös Pont Egyesület (1 játszótér); Kézműves Szakiskola (1 játszótér); Kinizsi 20. Kulturális Egyesület (1 játszótér); Polgármesteri Hivatal ifjúsági referense és a mindenkori diákpolgármester és alpolgármesterek (1 játszótér); Táliber Közhasznú Alapítvány és a Békéscsabai Diákönkormányzat (2 játszótér); Boldog Péter, Szegedi Balázs (1 játszótér). Az örökbefogadók vállalták, hogy a játszótéren minden hónapban bejárást tartanak, s ha rongálást tapasztalnak, bejelentik az ifjúsági referensnek és a Városüzemeltetési Osztályra; rendszeresen takarítják a játszóteret; programokat szerveznek; részt vesznek a havi közös tapasztalatcseréken, egyeztetéseken.

Az önkormányzat vállalta, hogy olyan információs táblát helyez el az örökbefogadott játszótéren, melyen az örökbefogadó adatai szerepelnek, emellett alkalmas a programok hirdetésére; a beadott közterület használati kérelmek eseti elbírálásban részesülnek; a takarítási munkákhoz szemeteszsákot, gumikesztyűt, eszközt biztosít; elvégzi az örökbefogadók által kért munkálatokat. A két partner, az örökbefogadó és az önkormányzat együttműködésére a projekt eredményeinek bemutatásakor visszatérek majd. Most inkább még a kezdeti eufórikus hangulatban nézzük meg, miről is szólt szándékaink szerint a projekt.

Az örökbefogadói program elsődleges célja mindenképpen a kiinduló helyzetre való reagálás, azaz a játszóterek állagának megóvása, a rongálások visszaszorítása, minimalizálása volt, hogy ezzel is megőrizzük, visszaszerezzük a gyermekek és szülők biztonságérzetét. A technikai jellegű célon túl azonban a legfontosabbnak az emberi értékek fejlesztését tekintettük. Hittük, hogy jelenlétünkkel, bevonódásunkkal olyasmit adhatunk, ami segíti egymás elfogadását, kialakul az egymás iránti nyitottság; a gyermekek önbizalma, önbecsülése növekszik; egy vagy több területen érzik majd magukat kompetensnek egy elfogadó, nem teljesítményelvű közegben; a játszótér-használók magatartása megváltozik: nem szemetelnek, játszanak a gyermekeikkel a szülők a játszótéren, nem dohányoznak a gyerekek között.

De megfogalmaztunk olyan másodlagos célokat is, amik már továbbvittek bennünket hosszú távú gondolkodásban a közösségfejlesztés, a közösségi mentálhigiéné irányába. A játszótereket, mint fontos közösségi tereket tekintettük, s kimondtuk azt, hogy szerintünk elengedhetetlen ezek bevonása a közösségfejlesztés és a közművelődés városi szintű folyamataiba. A számos területről érkező együttműködő egyetértett abban is, hogy egyértelmű magatartási szabályok felállítása a játszótereken segítheti az egyéb közösségi tereken, közösségekben való eligazodást. Bíztunk benne, hogy a játszótér használó informális közösségek számára lehetőséget tudunk teremteni erőforrásaik aktivizálására, s bevonva őket a programok különböző szakaszaiba, ráéreznek a szűkebb élettér iránti cselekvés ízére. S legvégül segítsük a már meglévő informális csoportok megmaradását és újak létrejöttét; atomizált társadalmunkban egyre nagyobb szerepet kapnak a megtartó közösségek, melyek nemcsak a szabadidő eltöltésének közegei, hanem egyfajta mentálhigiénés feltöltődés terepei is. Ha hosszú távú közösségfejlesztői folyamatként és/vagy mentálhigiénés projektként értékeljük a játszótér örökbefogadó programot, a célok felsorolásánál is érezhető, túl sokat akartunk.

Általánosak voltak a célok, sok célt fogalmaztunk meg, sok volt a közreműködő, ellentétes, olykor egymásnak feszülő érdekekkel, több alkalommal politikai-hatalmi síkra tolódott hangsúllyal. Nem volt egyértelmű a két projektvezető szerepe és felelőssége sem. Az ifjúsági referens inkább a technikai részéért felelt (takarítás, rongálások, javítások), a Táliber Alapítvány elnökeként én pedig a projekt szakmai, közösségfejlesztői oldaláért. A Polgármesteri Hivatalt és önkormányzatot is képviselő ifjúsági referens nem tudott megfelelő érdekképviseletet ellátni, hiszen a kollégáival szemben kellett volna a mi (a civilek) érdekeinket képviselni. A kettős vezetés mellett sérült az együttműködő partnerekkel való kapcsolattartás, a projekt kifelé menedzselése.

A kereteket sem tudtuk megfelelően biztosítani, ez nagyrészt a Polgármesteri Hivatal nem teljesített vállalásainak volt a következménye, de mindenképpen a két projektvezető sikertelensége is. Így egy idő után nehéz volt motiválni a projekt közreműködőit, s az induláskor vázolt jövőképet egyre távolibbnak és elérhetetlenebbnek láttuk mi vezetők is, nemhogy a közreműködők. De egy projekt eredményességét nemcsak a sikeres végkifejlet jelenti, hanem maga a folyamat is tekinthető eredménynek. Egy év távlatából pedig még inkább érezhető, milyen hatása volt a játszótér örökbefogadói programnak városunkban.

A látványos eredmények vázlatosan:

- KÖZÖD – önkéntes nap 2007. április 14., Legkreatívabb program (50 önkéntes szervező, lebonyolító, 5 helyszín, 350 gyermek és fiatal résztvevő)

- - Az Ifjúsági Ház 100XSZÉP GYERMEKFESZTIVÁLJA (2007. május) és a TANÉVNYITÓ HAPPENING (2007. szeptember) programjainak helyszínei az örökbefogadott játszóterek (12 helyszínen program,

közel 800 résztvevő, 423 000 Ft pályázati pénz + reklám)

- A Szigligeti utcai játszótéren közös program a kerület önkormányzati képviselőjével 2007. szeptember 23-án (együttműködés az alapítvány, az önkormányzati képviselő, egy szakközépiskola és a lakók között)

- A projekt ideje alatt rendszeres megjelenés a helyi médiában: Csaba Tv, Békés Megyei Hírlap, Csabai Mérleg és országos médiában: RTL Klub, Duna Tv, Zsaru Magazin

- Összesen: 30 takarítás, 30 program a játszótereken, kb. 100 közreműködő önkéntes, 1.800 résztvevő

S mit adott nekem a program?

- a gyerekemnek érdekes programot és kiváló szocializációs terepet,

- emberi kapcsolatokat, élményt, megerősítést,

- felelősségérzést és kihívást,

- lehetőséget a fejlődésre: az ösztönös szülői szereptől (de megőrizve és tudatosítva) a tudatos szakmai gondolkodásig, a közösségi mentálhigiéné melletti elköteleződésig

A projekt eredményessége természetesen nemcsak a partnerek, hanem a közösség szempontjából is vizsgálandó. Nem készítettünk az értékeléshez kérdőíveket. Ez jelenthetné azt is, hogy szubjektívek a benyomásaink, de a különböző szakterületekről érkező közreműködők szakmai tapasztalataira is hagyatkozva elmondhatjuk, hogy ahol folyamatos volt az örökbefogadó jelenléte:

- megismerték és elfogadták a külső „beavatkozást”

- a gyerekek és a szülők is várták és igényelték a következő alkalmakat

- személyes kötődések alakultak ki

- megjelentek a helyi közösségi szerveződés csírái (pl. egymás motiválása a játszótér takarításra) Ezzel szemben a rendszertelen és alkalomszerű jelenlét személytelen, nincs közösségfejlesztő hatása, bár nem hiábavaló, mert minden színvonalas és szeretetteli megjelenés ajándék minden érintettnek.

A projekt 1. időszakának zárására és értékelésére 2007 decemberében került sor. Megfogalmaztuk, hogy

- az örökbefogadók személyes elköteleződése nélkül nem megy a városi program

- különböző az örökbefogadók hozzáállása, a vállalásokban való közreműködés

- az egyes játszóterek szempontjából nem feltétlenül a sok pénz fontos, de a nagy projekt szempontjából igen

- a hivatal az elvártnál nehezebben mozdul, a civil partner abszolút rugalmasságot és a vállalások teljesítését várja el, mert kiábrándulás követi, ha a jószerével önkéntes alapon végzett munkája, vállalása nem kap megfelelő elismerést, támogatást.

A projekt szakmai vezetőjeként egy a polgármesternek címzett levélben a partnerek elmondása alapján értékeltem a projektet. Mivel a Hivatalt is képviselő ifjúsági referens folyamatosan jelen volt a projektben, értelemszerű volt, hogy az Együttműködési megállapodást aláíró polgármesternek szánjuk összegzésünket.

Leírtam, hogy az örökbefogadók egyhangúlag amellett döntöttek, hogy az „UNOKÁINK IS HASZNÁLNI FOGJÁK” Játszótér örökbefogadói programot 2007. december 31-gyel lezártnak tekintik, s nem kívánják tovább folytatni, mivel az önkormányzat technikai jellegű vállalásai nem teljesültek. Ha az önkormányzatnak szándékában áll a programot folytatni, a második szakaszt új feltételekkel, tanulva az első szakasz tapasztalataiból, lehet folytatni. Ha nem lesz városi szintű összefogás, természetesen nem jelenti azt, hogy teljesen kivonulunk a játszóterekről. Egyéni kezdeményezések továbbra is lesznek. A levélnek semmilyen következménye nem lett, válasz rá nem érkezett. Hónapokkal később egy újságcikkben megjelent, hogy miért hagytuk abba a programot, ez kissé kellemetlen volt egy-két köztisztviselő számára, de hamar elhalt ez az ügy is, hiszen olyan jelentéktelen a nagy társadalmi-politikai palettán az a néhány játszótér. S ki fog emlékezni ezekre a dolgokra pár év után?

S még néhány személyes megjegyzés, ami nemcsak az én tapasztalatom és tanulásom lehet, de mások is megélhetnek hasonló helyzeteket. A csapdákról van szó, melyek nehezítik a személyes részvételt, a szakmai és emberi hitelesség megélését.

Folyamatosan keveredetek a szerepeim: mint népművelő, egy önkormányzati fenntartású művelődési házban dolgozom; mint egy civil szervezet vezetője, számtalan szálon kötődöm a Polgármesteri Hivatal munkatársaihoz, önkormányzati támogatást is igénybe veszünk programjaink megvalósításához; az örökbefogadó projekt szakmai vezetőjeként pedig konfrontálódnom kellett egyik szerepemben a másik szerepben lévő önmagammal. Egy székben ültem több szerepben. Összemosódtak a határok, s nehéz volt eldöntenem, éppen kit és mit képviselek. A már említett függőségi kapcsolatok is gondot okoztak. Egyik nap népművelőként kellett egy intézményi program kapcsán egyeztetnem a Városüzemeltetési Osztály munkatársával, másnap pedig civil kezdeményezés képviselőjeként nyilatkoztam ugyanennek az osztálynak a nem megfelelő munkájáról, hozzáállásáról. A politika közeli állapot sem vált előnyére a programnak és benne az én közreműködésemnek. Éppen egy önkormányzati választás, váltás után, a teljes struktúra átrendeződése közepette nagyon nehéz elkerülni a bevonódást, odaállást, megőrizni a függetlenséget, pártatlanságot.

Az érzelmi bevonódás jelentette a legnagyobb megterhelést számomra, azon való tépelődés, hogy miért nem halad előre a projekt, mit csinálunk rosszul, s mások miért nem látják, hogy miért olyan jó a játszótér program.

A projektnek vége. Játszóterek vannak, maradtak, egyre rosszabb állapotban. A kerítéseknek már mindenütt csak a nyoma látszik, a gumitéglák alap nélkül összetöredeznek, kijönnek a helyükről, a játékok elromlanak, az ivókutak nem üzemelnek…. De gyerekek még vannak, a szülők még lejárnak velük a játszóterekre, s néha még mi is kimegyünk. Néha még pályázunk, ha beilleszthető egy-egy kiírásba a játszótér projekt bármely eleme. Néha még elmélázunk a régi szép időkről, amikor még azért összefogtunk, s megmutattuk. Én büszke vagyok magunkra, a kezdeményezésre, az eredményeinkre, s arra, hogy sosem adjuk fel, mert most is egy több milliós pályázati projekt eredményét várjuk.


Zsótér Mária

e-mail: patent@ifihaz.hu



Dokumentumok