Dokumentumok
Cím:
A médiatörvény reklámra vonatkozó utalásai
Szerző:
Péterfi Ferenc
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
2003
Kiadó:
Civil Rádiózásért Alapítvány
Tárgyszavak:
médiatörvény, reklám
Megjegyzés:
Raktári jelzet:
E

A médiatörvény reklámra vonatkozó utalásai

Többen tudjátok, hogy az ORTT Monitoring Csoportja bekérve a rögzített adáskazettákat, rendszeresen vizsgálja a Civil Rádió műsorait is, többek között a reklámozással kapcsolatos magatartásunkat. Több megfedést is kaptunk már, amelyeket vitatunk, de mégis óvatosságra int bennünket a továbbiakban a reklám, a támogatás valóságos, vagy vélt megjelenése.
Kérem, különös elővigyázattal, felelősséggel viseltessetek a vitatható lépések kapcsán. Amit mindenképpen kiemelek: ha reklám gyanús dolgot sugárzunk, az elkülönített megjelöléssel (az erre szolgáló spottal) történjen. Külön felhívom a figyelmeteket, hogy bármilyen esemény, kulturcikk, rendezvény kerül témaként a műsorba, semmilyen ár (részvételi- ill. nevezési díj, belépő, stb.) ne hangozzék el.
Átfogóbb információként idegyűjtöttem a Médiatörvény legfontosabb pontjait a reklámmal kapcsolatosan.

Péterfi Ferenc

Meghatározások:
Burkolt reklám: az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amelysemleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, vagy szolgáltatásigénybevételére, vagy bármely más üzleti magatartásra.
Klasszikus reklám: minden olyan reklám, amely nem minősül közvetlen
ajánlatnak.
Közvetlen ajánlat: az a reklám, amely a kereskedelmi elosztóval vagy a
szolgáltatóval való közvetlen kapcsolatteremtés útján termékek vételére,
eladására vagy bérletére, illetve szolgáltatások igénybevételére szólít fel.
Reklám (hirdetés): olyan nyilvános tájékoztatásként ellenérték vagy
ellenszolgáltatás fejében közzétett műsorszám, illetve rendelkezésre bocsátott
műsoridő, amely megnevezett vagy ábrázolt áru - termék, szolgáltatás, ingatlan,
jog és kötelezettség - értékesítését, vagy más módon ellenérték fejében történő
igénybevételét vagy a reklámozó által kívánt más hatás elérését segíti elő.
Támogatás: valamely - reklámnak nem minősülő - műsorszám elkészítéséhez,
nyilvános közzétételéhez a műsorszolgáltatónak nyújtott pénzbeli vagy más
gazdasági természetű hozzájárulás annak érdekében, hogy a támogató vagy általa
meghatározott harmadik személy nevét, védjegyét, megkülönböztető jelzését, a
róla alkotott képet népszerűsítse.
Reklámkorlátok és -tilalmak10. § (1) A reklám tényállításaiért - a tudatos félrevezetés kivételével - aműsorszolgáltató e törvény szerint felelősséggel nem tartozik
(4) A műsorszolgáltató híreket közlő és időszerű politikai tájékoztató
műsorszámokban rendszeresen szereplő belső és külső munkatársai sem képben, sem
hangban nem jelenhetnek meg reklámban és politikai hirdetésben.
(5) Burkolt, illetve tudatosan nem észlelhető reklám nem közölhető
Nem szabad közzétenni dohányárut, fegyvert, lőszert, robbanóanyagot,
kizárólag orvosi rendelvényre igénybe vehető gyógyszert, továbbá gyógyászati
eljárást népszerűsítő, ismertető reklámot.
15. § (1) Reklámot, közérdekű közleményt, jótékonysági felhívást, politikai
hirdetést
a) e jellegének a közzétételt közvetlenül megelőző és azt követő megnevezéssel,
b) egyéb műsorszámoktól optikai vagy akusztikus módon, jól felismerhetően,
elkülönítve kell közzétenni.

A nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató óránként három perc reklámotsugározhat.

Reklámot műsorszámok között lehet közzétenni
A műsorszám támogatóját a közzétételt közvetlenül megelőzően vagy aztkövetően meg kell nevezni.Támogatott műsorszám nem hívhat fel és nem befolyásolhat a támogató vagy azáltala meghatározott harmadik személy üzleti tevékenységének igénybevételére,
illetőleg az attól való tartózkodásra.
A műsorszolgáltató a Testület (ORTT) számára az általa megszabottak szerint
adatokat köteles szolgáltatni.
Az üzemben tartók elosztásból származó reklámbevételeiket kötelesek
folyamatosan elkülönítetten vezetni, és arról minden év március 1-jéig a
Testület részére havi bontásban tájékoztatót küldeni. A Testület ellenőrzései
alkalmával jogosult a nyilvántartást ellenőrizni.


Dokumentumok