Az alábbi előadás 2002. szeptember 26-28-án Hágában, a „Városi közösségfejlesztés Európában – a társadalomfejlesztés összefüggésében” konferencián hangzott el. A konferenciát a Nemzetközi Társadalmi Fejlődésért létrehozott Egyetemek közti Konzorcium (Inter-University Consortium for International Social Development (IUCISD) és a holland közösségfejlesztési LCO szervezte, mintegy 70 európai kutató, tanár és gyakorló közösségi munkás számára. A szerk.
Paul Henderson
Nagy megtiszteltetés, hogy felkértek e konferencia nyitóbeszédének megtartására – köszönöm. A téma, amivel foglalkozni fogunk, megragadó, izgalmas és sok mindenre kiterjed. A rendelkezésre álló idő ismeretében nem szándékozom sem az Európai Unió programjait elemezni, sem a közösségfejlesztés és a társadalmi bevonás közötti kapcsolatokkal foglalkozó kutatások irodalmát összefoglalni. Ehelyett megpróbálom elmondani a gondolataimat, és megpróbálok betekintést nyújtani az európai városi közösségfejlesztésbe, különös tekintettel a társadalmi bevonásra. Ennek során a társadalomfejlesztés európai szervezete (Combined European Bureau for Social Development, CEBSD) tagszervezeteinek tapasztalataira és az általuk végzett vizsgálatokra fogok támaszkodni.
Először is amellett szeretnék érvelni, hogy a közösségfejlesztést növekvő remény és várakozás övezi. Másodszor a közösségfejlesztés kapacitását fogom vizsgálni: mennyiben tud megfelelni e reményeknek és elvárásoknak?
Az Egyesült Királyság lakásügyi szakértői pár évvel ezelőtt előszeretettel használták a „lecsúszás” kifejezést a lakótelepekkel kapcsolatban. Ezzel arra a jelenségre utaltak, hogy egyes lakótelepeken olyan súlyos hanyatlás indult meg – pusztuló környezet, szegénység, bűnözés és a bűnözéstől való félelem, helyi erőszak –, hogy a lakásügyi szakemberek már arról is lemondtak, hogy valaha „vissza tudják fordítani ezeket a folyamatokat” (hogy a kor egy másik szerencsétlen kifejezésével éljek). Volt rá példa, hogy a szakemberek a közösségfejlesztéshez fordultak: támogatást kaptak lakótelepenként két közösségi munkás kinevezésére. Ám valahogy azt várták a közösségi munkásoktól, hogy egy csapásra megoldják a szegénységgel és a hanyatlással, lepusztulással járó problémákat, melyeket a költségvetési szervek és mások nem tudtak megoldani. Persze tíz esetből kilencszer a közösségi munkások sem jártak sikerrel, sőt a folyamat során gyakran „kiégtek” (kimerültek). Azért meséltem el ezt a történetet, hogy érzékeltessem: a közösségfejlesztés időről időre - lelkesedéssel és naivan - megpróbált eleget tenni az olyan felkéréseknek, hogy helyi emberekkel dolgozzon a szegénység és kirekesztettség problémáinak megoldásán.
Ebből a történetből még további két általános tanulságot is levonhatunk: - A közösségfejlesztés, vagy ahogyan Franciaországban és Spanyolországban nevezik, a helyi társadalomfejlesztés, mindig is figyelmet fordított a társadalomból való kirekesztettségre. Vessünk egy pillantást a közösségfejlesztő szervezetek alapelveire, és rögtön látni fogjuk az összefüggést! Valóban, a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem, avagy a leginkább hátrányos helyzetű emberekkel való foglalkozás sok esetben a közösségfejlesztés mibenlétének alapját képezi. Ez különösen szembeszökő a közösségfejlesztés szakirodalmában – mind a közösségi munkával (amelyet a közösségekbe való beavatkozáshoz használt módszerek és képességek összességeként határoztak meg), mind a közösségfejlesztéssel (amelyet pedig a közösségben végbemenő változás folyamataként definiáltak) foglalkozó szakirodalomban. Beszédem végén vissza fogok térni arra, hogy miként tud a közösségfejlesztés a társadalmi bevonáshoz kapcsolódni. - Van egy tendencia, különösen a közösségi munkások körében, mely a közösségfejlesztést mindent átfogó, a megoldások széles skáláját nyújtani képes folyamatnak fogja fel: a közösségfejlesztés mint elixír a mélyen gyökerező problémákra. Személyes tapasztalataim szerint ez a tendencia nem fér össze a közösségi munka tényleges gyakorlati tapasztalataival. Példa erre egy általam pár éve segített közösségi munkás tevékenysége. Észak-Londonnak abban a szomszédságában dolgozott, ahol az Arsenal Football Club is található. Abban az időben ezt egy szegény szomszédságnak tartották, ám a közösségi munkás idejének nagy része nem a szegénység kezelésére, hanem arra ment el, hogy a lakókkal stratégiákat és taktikákat dolgozzon ki a szomszédságot az Arsenal hazai mérkőzései alkalmával elárasztó több ezer ember által okozott hatások kezelésére. A gyakorlat egy másik része tehát, sok közösségi munkás tapasztalatai alapján, arra az idő- és energiamennyiségre, és azokra a képességekre mutat rá, amelyeket a közösségi munkások konfliktusok kezelésére használnak, akár a közösségi csoportokon belül, akár a közösségi csoportok, vagy a közösségi csoportok és állami szervek, vagy partnerségi tanácsok között. Nekem úgy tűnik, hogy e tevékenységek egyike sem teszi lehetővé, hogy a társadalmi bevonás a közösségi munkás programjának központi elemévé váljon.
Miért vannak nagy elvárások?
Van tehát egy tendencia, amelyik túlhangsúlyozza a közösségfejlesztés társadalmi kirekesztéssel szembeni lehetőségeit. Ez két forrásból táplálkozik:
1. Az európai kormányok egyre növekvő mértékű elkötelezettséget demonstrálnak a közösségi bevonás, a közösségi programok és kapacitás növelése terén. Ez az elköteleződés számos Európai Uniós támogatási program ismérveiben éppúgy tükröződik, mint a tagországok újjáépítési és a társadalmi bevonódást elősegítő programjaiban. Érdekes áttekinteni ezen elköteleződés okait: - A politikusok felfigyeltek az előző újjáépítési programok tanulságaira, főként arra, hogy a közösségek kimaradása vagy csekély részvétele ezekben a programokban jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a programok nem voltak annyira hatékonyak, amennyire lehettek volna. - Politológusok hívták el a figyelmet a városlakók alacsony részvételi arányára az országos és a helyhatósági választásokon. Ők dokumentálták azt az illúzióvesztést is, amely a polgárok körében a politikusokkal és a politikai pártokkal kapcsolatban jelentkezett. Az előrelátóbb politikusok komolyan vették ezeket az üzeneteket, és felkészültek arra, hogy felismerjék és támogassák azokat a kezdeményezéseket, amelyek a képviseleti demokrácia mellett a részvételi demokrácia fejlődését is segítik – más szóval felismerték a civil társadalom alapvető jelentőségét. - A politikusok, döntéshozók és mások is egyre inkább felismerik, hogy az államnak az egyénekkel és családokkal szemben fennálló feladatai mellett a közösségi szférában is aktívnak kell lennie. Drámaian illusztrálták ezt azok a súlyos összecsapások, amelyek 2001 nyarán több északi angol városban történtek az etnikai kisebbségekhez tartozók és a fehér lakosok között. Még szélesebb értelemben véve: azt tanuljuk, hogy a társadalmi vagy közösségi kohézióért gyakran meg kell dolgozni, és ebben a sok egyéb szervezet mellett az állami szerveknek is aktív szerepet kell vállalnia.
2. A közösségfejlesztéssel szemben fellépő növekvő elvárások másik részben helyi eredetűek, s elsősorban a helyi önkormányzatoktól erednek, de a regionális fejlesztési hivatalok, egészségügyi szervezetek, partnerségi tanácsok és nem-kormányzati szervezetek is hozzájárulnak ezekhez az elvárásokhoz. E testületekre egyrészt nyomás nehezedik a kormányzat közösségi bevonás iránt növekvő érdeklődése miatt, mint már említettük, s ez elsősorban helyi és regionális szinten nyilvánul meg. Északkelet-Angliában például a regionális fejlesztési hivatal stratégiájának egyik központi témája a „közösségek erősítése… A régió széleskörű képzési programot indít, hogy fokozza a közösségek képességét saját területük újjáépítésére.”
Ugyanezekre a helyi és regionális hivatalokra nyomás nehezedik másrészt a közösségi csoportok és közösségi munkások felől is, annak érdekében, hogy különböző témákban támogassák a közösségi kezdeményezéseket.
Ennek a „fentről lefele” és „lentről felfele” ható nyomásgyakorlásnak együttes eredménye a helyi önkormányzatok növekvő elköteleződése a közösségi bevonás különböző formáinak támogatása mellett – közösségi újjáépítés, kapacitás-növelés és közösségfejlesztés.
Egy általánosabb, elvontabb szinten a közösségfejlesztés modern definíciójának vagy hatáskörének elfogadottabbá válását figyelhetjük meg. Nem korlátozza többé önmagát a szomszédságokon belül végzett munkára. Az ezen a szinten végzett munka önmagában ritkán vezet jelentős változáshoz. Manapság a közösségfejlesztés két területéről vagy tartományáról beszélhetünk: közösségeken belül és intézményeken belül végzett munkáról, és természetesen a közöttük való kapcsolatkeresésről. Gyanítható, hogy ez segít táplálni a közösségfejlesztéssel szemben támasztott elvárásokat.
Milyen eszközei vannak a közösségfejlesztésnek, hogy ezeknek az elvárásoknak megfeleljen?
Az aggasztó paradoxon jelen felszólaló véleménye szerint az, hogy a közösségfejlesztés több fronton is felkészületlen arra, hogy ezeknek az elvárásoknak hatékonyan megfeleljen: - A közösségfejlesztés továbbra is nagyon általános. Pénzügyi és személyi erőforrásai sok területen oszlanak szét, nem csak az újjáépítés és a társadalmi bevonás körében. A szociális munka, a közegészségügy, a közösségi művészetek, a szocio-kulturális animáció (animation socio-culturel), a vidékfejlesztés, a bűnmegelőző és drog-prevenciós programok mind támasztanak igényt a közösségfejlesztéssel szemben. - Amennyire megállapítható, a legtöbb európai országban csekélyek a közösségi munka képzésének, oktatásának lehetőségei. Legtöbb esetben a közösségi munka valamely más képzés részét képezi, mint amilyen például az ifjúsági munka és tervezés. - A szakma a legtöbb országban viszonylag kicsi, és ahogy az Egyesült Királyság közösségi munkásai körében végzett felmérés előzetes adataiból látható, alul van fizetve, instabil és elégtelenül oktatott. - Néhány kivételtől eltekintve, a döntéshozóknak és hivatalnokoknak nincs semmilyen közösségfejlesztési tudása és tapasztalata, így aztán nehéznek találják a megfelelő támogatás megtervezését és biztosítását a területen dolgozók számára. - Maguk a közösségek napjainkban kevésbé passzívak a közösségfejlesztéssel kapcsolatosan, mint voltak. Ennek esetenként negatív okai vannak: lehettek rossz tapasztalataik a közösségfejlesztéssel kapcsolatban, vagy láthattak egy közösségi munkást egy rövid ideig, aki aztán eltűnt, és nem jött helyette másik. Ám a közösségek aktívabb, kritikusabb hozzáállása néha pozitív okokból ered. Az Egyesült Királyság közösségi munkásai felmérésének egy részeként például egy kis minőségi vizsgálatot végeztek a „fizetetlen közösségi munkások” jelenségéről. Ezek helyi lakosok, akik, általában egy közösségi csoport aktív tagsága mellett, lelkesítő, bátorító szerepet is játszanak szomszédaik körében és a csoportokon belül. A tanulmány kimutatta, hogy vannak ilyen emberek, és ők nagyon magas szintű elkötelezettséget mutatnak közösségeik jövője iránt. Ezek az emberek a jövőben a közösségfejlesztés számára az energia és erőforrások fontos új forrásává válhatnak. Lehetséges, hogy a „közösségekből kiinduló változás” gondolata felváltja a közösségfejlesztés hagyományos „társadalmi mozgalom” szárnyát?
Közösségfejlesztés és társadalmi bevonás
A közösségfejlesztés és a közösségi munka nagy mértékben hozzá tud járulni az erősebb közösségek kiépítéséhez. Alapelveik és tapasztalataik globálisak és a közösségi munka kifejlesztett egy kipróbált és ellenőrzött gyakorlati-elméletet, olyan technikák alapján, mint amilyen pl. a valós tervezés (Planning for Real), s beépítette ezeket a helyi lakosokkal a szomszédságokban végzett munkába.
Úgy gondolom, hogy a közösségfejlesztésnek és a közösségi munkának a társadalmi bevonás ösztönzését célzó stratégiákhoz és programokhoz is jelentősen hozzá kellene járulnia, bár ez igen bonyolult kérdés. Feltételezésem szerint ez esetben a társadalmi bevonás definíciója jóval tovább terjed, mint a minimálbér és a társadalombiztosításhoz való jog kérdése. A társadalmi bevonás egy sokrétű koncepció. A társadalmi bevonás koncepciója - lehetőséget nyújt, hogy megkérdezzük, ki és milyen módon okozza a kirekesztést, - lehetővé teszi a gyakorlati munkások számára, hogy a kirekesztés konkrét vonatkozásaival foglalkozzanak, - egy dinamikus, nem statikus koncepció, amely felismeri a kirekesztés különböző elemei közötti interakciót, például egy szakma megszerzése, vagy egy állás elnyerése nem szükségszerűen emel ki valakit a kirekesztettség állapotából, - mindenek felett képviseli azt a gondolatot, hogy mindenkinek joga van polgárként részt venni a társadalomban.
Mindez azt jelenti, hogy a társadalmi bevonás nagyon jól illeszkedik a közösségfejlesztés alapelveihez. Mit tudunk a közösségfejlesztés gyakorlata és a társadalmi bevonás közötti kapcsolatról? 1. Érdemes feleleveníteni a közösségfejlesztés történetének fontos szakaszait: Az Egyesült Államok Háborúja a Szegénység ellen (War on Poverty), az Egyesült Királyság közösségfejlesztő projektjei (Community Development Projects, CDP), az európai „Szegénység programok” (Poverty Programmes) mind alapvető kapcsolatokat teremtettek a helyi lakosok szervezését és mobilizálását célzó programok és a lakosság szegény rétegei között. 2. A közösségfejlesztés helyes gyakorlata, amelyre sok példa volt és van, az egyének és közösségek erősségeiről beszél, legyenek bármennyire hátrányos helyzetűek vagy elnyomottak is egyébként. A közösségfejlesztés támadja a közösségek „megcímkézését” (amelyet a „süllyesztő-lakótelepek – sink estates” és hasonló elnevezések fejeznek ki), és minden olyan gondolatot, amely szerint egyes emberek szükségszerűen az államtól függenek. 3. A közösségfejlesztés érveket és magyarázatokat ad arra, hogy egyes emberek és közösségek miért szegényebbek és egyenlőtlenebbek, mint mások. Ez egy vitatott terület, de a közösségfejlesztés képessége ennek megválaszolására kétségbevonhatatlan. 4. A közösségi munka sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezik a részvétel terén, például: - Tudja, hogyan kell elkerülni a klikkesedést és az elitképződést a csoporton belül, és hogyan kell segíteni a csoportoknak, hogy tágabb környezetükhöz viszonyuljanak. A második pont jól tetten érhető a következő beszámolóban, amely egy antwerpeni lakótelep bérlőiről szól: - „A közösségfejlesztő munkás szerint a képviselet nem a legfontosabb kérdés a bérlők részvételével kapcsolatban. Sokkal fontosabb az, hogy van a lakosoknak egy aktív csoportja, amely készen áll arra, hogy vállalja a felelősséget a projektben, és lehetőséget ad másoknak is a részvételre… A bérlők tényleges csoportja egy huszonöt tagú többé-kevésbé stabil magból áll, amely tevékenységtől és problémától függően bővülhet.” (Gerard Hautekeur, in: Paul Henderson és David Thomas: Skills in Neighbourhood Work, Routledge, 2002, p150) - Bizalom kiépítése a csoportokon és szervezeteken belül, és köztük és az intézmények között, kampányok és önsegítés támogatása. - Együttműködés a közösségi vezetőkkel és a közösségen belüli informális hálózatokkal – társadalmi tőke felhalmozása. 5. A közösségfejlesztés a szegénység elleni kezdeményezésekkel párhuzamosan vagy azok szerves részeként, nagyon rugalmas formákban tud működni: - Élelmiszer-szövetkezetek és hitelszervezetek létrehozása, - A jóléthez való jogokkal kapcsolatos kampányok szponzorálása, valamint ezek támogatása a közösségi házakban és az erőforrás-központokban, - Segítségnyújtás a helyi lakosoknak közösségi vállalkozások – helyi lakosok által birtokolt üzletek – beindításában.
Végkövetkeztetések
1. Hiszem, hogy a közösségfejlesztésnek meg kellene maradnia annál, amiben jó. Nem szabad túl sokat ígérnie, mert csupán egy a társadalmi kirekesztés leküzdéséhez szükséges sok megközelítési mód, beavatkozás és erőforrás közül. 2. Teljességgel lehetetlen az egész Európát átfogó koherens városi közösségfejlesztés kialakítása – és nem is lenne kívánatos. A közösségfejlesztést mindenütt a helyi, regionális vagy országos prioritásoknak és kultúrának megfelelően kell alakítani. Az Egyesült Királyságban például, amikor a társadalmi bevonásra vonatkozó partnerségi programokat Skóciában bevezették, az államtitkár megjegyezte: „A Skóciai körülmények eltérnek Angliától abban, hogy Skóciában a kirekesztés áldozatai bizonyos közösségekben aránytalanul koncentrálódnak.” Ennek eredményeképpen a skót program más, és ehhez a közösségfejlesztésnek is alkalmazkodnia kellett. 3. Soha nem szabad lebecsülni a kihívást, amit a közösségek bevonásának támogatása jelent: a szegény embereknek gyakran kevés az önbizalmuk nyilvános fórumokon; a társadalombiztosítási rendelkezések elrettenthetnek a részvételtől; a legtöbb kirekesztett ember elszigetelve érzi magát és fél. És ez csak egy része a kihívásoknak. 4. Továbbra is emlékeztetnünk kell a politikusokat arra, hogy a kezdeményezéseket bizonyos időtartamokon keresztül fenn is kell tartani és a társadalmi bevonási tevékenységet a hivatalok fő tevékenységi körébe kell helyezni. Továbbra is meg kell kérdőjeleznünk, hogy egy „projekt kultúra”, amelyben a kezdeményezéseket csak egy rövid ideig támogatják, valós változásokat hozhat-e a kirekesztett emberek számára. 5. A közösségfejlesztést támogató struktúrákat mind a közösségi munkásokat alkalmazó szervezeteken belül (például szakemberek képzésével), mind a kapcsolódó információkról, képzésről, szervezetekről és hálózatokról való gondoskodáson keresztül meg kell erősíteni. 6. Mindezek fölött, biztosítanunk kell, hogy a közösségfejlesztés újító, fantáziadús, érdeklődő és kreatív maradjon:
Mindez azt jelenti, hogy a közösségfejlesztésnek túl kell lépnie a helyi kereteken, a regionális, országos és nemzetközi szintre. Ezért üdvözöljük az Európai Unió új társadalmi bevonási programját, kiváltképp, mivel hangsúlyt helyez a helyes gyakorlatból való tanulásra, és annak elterjesztésére. Ezért létfontosságú a közösségfejlesztéssel foglalkozó különféle európai szervezetek közötti együttműködés is.
Fordította Varga Tamás