Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Cím:
Egy szociális munkás feljegyzései és értékelése a közsöségfejlesztésben
Szerző:
Baldock; Peter
Folyóirat:
PC Lemezújság
Év:
1992
Szám:
36.szám
A cikkben lévő
Tárgyszavak:
közösségi munka, közösségi munkás, jegyzetelési módszer, elemzés
Megjegyzés:
F30_36.txt
Peter Baldock:
Egy szociális munkás feljegyzései és értékelése a közösségfejlesztésben
Bevezetés
A közösségi munka sok időt, pénzt és erőforrást igényel. Ezért feltétlenül el kell végezni az értékelését, amivel eljutottunk a feljegyzések vezetésének témájához.
Sok közösségi munkás ellene van annak, hogy feljegyzéseket vezessen a munkájáról, vagy legalábbis kétségbe vonja ennek szükségességét. Azokkal akikkel foglalkoznak, többnyire az egyenlőség alapján állnak kapcsolatban és úgy érzik, rontja ezt a kapcsolatot az, ha a beszélgetésekről később írásos feljegyzést készítenek. Ráadásul a munkás nem egyedi esetekkel foglalkozik, amelyekről feljegyzéseket kellene továbbítani egy másik munkásnak, netán amik alapján beszámolót kellene készítenie különféle hatóságoknak vagy szakmunkatársaknak. A munkás elég gyakran egy meglehetősen kis területen dolgozik valamennyi ideig és fejben tudja tartani a fontosabb tények többségét. Véleményem szerint azonban igen fontos az, hogy vezessünk bizonyos feljegyzéseket, különösen a tervezet első szakaszában, mert ez önfegyelemre szoktat és jó eszköz arra, hogy tisztábban lássuk a tervezet alakulását. Különösen nagy szükség van erre a komoly értékeléshez manapság, amikor a közösségi munka új irányokba halad. Ha nincs bizonyos jegyzetelési fegyelem, sokkal nehezebb lesz a tervezet utólagos értékelése akkor is, ha a résztvevők még a közelünkben vannak, megkérdezhetjük őket. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a közösségi munka intézményeinek nem mindig a lakóhely a bázisuk, hanem sok csoporttal foglalkoznak hosszabb időn át. Ezeknek az intézményeknek egyszerűen a nyilvántartáshoz is szükségük lehet a feljegyzésekre. Az egyenlőségen alapuló kapcsolat és a titokban vezetett feljegyzések között csakugyan ellentét van. Mégis indokolt az, hogy feljegyzéseket végezzünk, és szó sincs arról, hogy ezt feltétlenül titokban kellene végezni. Néhány közösségi munkás eredményesen kísérletezett azzal, hogy megvitassa a feljegyzéseit annak a csoportnak a vezetőivel, amelyről a feljegyzések szóltak. Ennek a fejezetnek nagy részében a feljegyzések vezetésének egy lehetséges módját ismertetjük.
Az ebben a fejezetben leírt jegyzetelési módot példákkal szemléltetjük. Ezek egy olyan tervezetre vonatkoznak, amelyet ennek a fejezetnek a céljaira találtunk ki, valójában nem létezik sem az említett csoport, sem az említett intézmény. A fiktív tervezet egy olyan új munkás tervezete, aki egy nagyváros központi közösségi intézményében dolgozik, és egy tanácsi lakótelepen segít a Lakásbérlők Egyesületének az első mintegy hat hónapban. Az illusztrációk tényleg egyszerűen csak illusztrációk, nem tekinthetők modellnek abban a tekintetben, hogy milyennek kell lennie a jó jegyzetkészítésnek, mint ahogy a bennük leírt munka sem tekinthető hibátlannak.
A lakókörzet elemzése
Úgy gondolom hasznos, ha egy területen mindjárt a munka megkezdése után (úgy egy hónapon belül, ha várhatóan fél évig, egy évig tart a munka) papírra veti a munkás a kontakt populációval kapcsolatos benyomásait. Egy ilyen beszámoló nagyjából az esetkezelő munka "kiinduló diagnózisával" egyenértékű; segíthet abban, hogy tisztázzuk a lehetséges cselekvési pályákkal kapcsolatos elképzeléseinket. Arra is jó, hogy később újra fellapozzuk, ha meg akarjuk nézni mi az, amit a kezdetben talált problémák közül esetleg elhanyagoltunk vagy helytelenül kezeltünk. Az ilyen beszámoló kiindulópontjaként meg kell indokolnunk, miért indítottuk be a tervezetet. Nagyrészt - bár nem kizárólagosan - ezek a megfontolások adnak útmutatást ahhoz, milyen információkat kell nyújtanunk. Nagyjából az alábbi témákkal foglalkozzon a beszámoló (kontakt populációként egy kisebb területet, nem speciális érdeklődésű csoportot vagy szervezetek csoportját feltételezve):
a) a terület határai;
b) a terület kihasználása;
c) a lakosság osztály- és egyéb társadalmi jellemzői;
d) életkor szerinti összetétel;
e) a népesség mobilitása;
f) szórakozási lehetőségek;
g) helyi szrvezetek és vezetők;
h) szociális problémák;
i) illusztratív helyi események vagy ezekre vonatkozó kommentárok.
Jókora munkával kell tehát megbirkózni és nyilvánvaló, hogy a munkás kénytelen megszabni annak a korlátait, mit végezhet el mindebből rövid idő alatt, ami közben még kapcsolatok kiépítésével és tényleges munkájának megkezdésével is foglalkoznia kell. Egy ilyen beszámoló csak kiinduló felbecsülés, nem valamiféle szociológiai kutatási tanulmány. Nem árt, ha sikerül pontos számadatokhoz jutni. De az sem nagy baj, ha nem. Minthogy a munkásnak meg kell ismernie a területet és meg kell ott ismertetnie magát, jó ha leül beszélgetni a kocsmában vagy a gyorstisztító szalonban, így meg tudja rajzolni a lakosság életkori összetételének diagramját. Pontos számadatok beszerzésére azonban inkább csak akkor kell törekednie, ha kiderül, hogy valamilyen szociális probléma feltűnően hiányzik, vagy éppen túlsúlyban van a területen. A területtel kapcsolatos általános elvárások téveseknek is bizonyulhatnak ugyan, mégis fontosak, ha egyszer általános nézeteket tükröznek és a közösségi munkásnak végig kell gondolnia ennek az okát.
Egész könyveket írtak egy-egy kis lakókörzetről vagy speciális érdeklődésű csoportról. A munkásnak ebben is határt kell ismernie: elég ha röviden ír és csak a legfontosabb pontokat világítja meg. Azért van szükség a kezdeti beszámoló megírására, mert segíteni fogja a további munkát, ezért az erre a munkára vonatkozó pontjait kell a legvilágosabban tisztázni. (Az alábbi példában a bizottságon belüli potenciális konfliktusokra helyezzük a hangsúlyt.) A beszámolót a tervezet javasolt ideiglenes célkitűzéseivel kell zárni. Lakókörzeti beszámoló: a Windmill-i lakótelep. A windmilli lakótelep a város északi részén olyan helyen terül el, ahol elsősorban a helyi közigazgatás által különböző időpontokban építtetett házak találhatók. Erősen dombos vidéken van, jóval északra a fő ipari övezettől, ami azt jelenti, hogy az embereknek nem éppen könnyű a munkába járás, de jelenti azt is, hogy mint az egyik ottani lakótól hallottam: "Szép vidék ez. Tiszta a levegő meg minden."
A lakótelep egy magánpark helyén épült, ami az utolsó tulajdonos akaratából a közigazgatásra szállt át. A park középső részét megtartották, ezt toronyházakkal éa ikerházakkal építették körbe. A házak külleme nem sok fantáziát mutat, de az elrendezésükön kívül semmiben nem érzünk monotóniát. Maga a lakótelep egyfajta presztizst ad a lakóinak; ez abban is megmutatkozik, hogy az a két-három bérlő, akikkel beszéltem a szomszédos, 1930 körül épült Riverbrook "nyaralótelep" gyerekeit hibáztatta a néhány előfordult vandál cselekményért.
Az a benyomásom, hogy a pályázók közül a "jobb embereknek" ajánlanak házat Windmillben. Talán túlságosan is nagy hatást gyakorolt rám az a tény, hogy a Lakásbérlők Egyesületének bizottságában az egyik házaspár "középosztálybelibb" mint azt tanácsi lakások bérlőiről gondoltam volna. A lakásügyi jóléti tisztviselő Simmsné asszony azonban, akivel az osztályon találkoztam azt mondta: "Nagyon megválogattuk a lakókat a Windmill lakótelepre".
A lakótelep még építés alatt áll, bár a kész lakások közül már csaknem mindegyikben laknak. Mivel még nem fejeződött be egészen az építkezés, az embereknek küszködniük kell a sárral. Az építők által használt nehéz járművekkel és azzal, hogy egyetlen bolt működik (egy újságosbódé, ami - legalábbis egyelőre - egyfajta vegyesbolt szerepét is betölti). Egy héttel ezelőttig nem vezetett buszjárat kimondottan a lakótelephez, bár 1300 körüli lakást terveztek és ebből ezernél is többet fejeztek be eddig, már laknak is bennük. A közeli Northbank úton viszonylag gyakran jártak és járnak buszok, de az elég messze esik azoknak, akik a lakótelep tulsó szélén laknak. Vagy egy általános iskola, ami az új lakótelepnél nagyobb területet lát el. A neve John Morris Iskola (a terület adományozójáról nevezték el). Elérhető távolságra van a Narancsfa középiskola.
Azokat a lakókat, akikkel beszéltem, idegesítik az említett kellemetlenségek, de egészében véve büszkék arra, hogy egy "presztizs"-lakótelepen laknak és elégedettek az új otthonukkal. A Windmill lakótelep Ainsworth tisztelendő úr útján, Chumley úr, a lakásügyi osztályvezető tanácsára kereste fel intézményünket. Egy csoport alakult a lakótelepi asszonyokból - köztük volt Jonesné asszony is -, akik korábban az újságárusnál beszélgettek a lakótelep kényelmi gondjairól. Küldöttséget menesztettek a lakásügyi osztály vezetőjéhez, aki megigérte, hogy foglalkozik az általuk fölvetett problémákkal. Úgy néz ki, hogy gyorsabban sikerült elérnie a Transport vállalatnál egy új autóbuszjárat beindítását, mint eredetileg szándékoztak. Azt is mondta a csoportnak, hogy érdemes lenne saját maguknak foglalkozni azokkal a problémákkal, amiket önállóan is meg tudnak oldani és alakíthatnának valamiféle egyesületet. Az ő ötlete volt, hogy a már korábban is ott állt anglikán Szt. Philoména templom papja, Ainsworth tisztelendő úr esetleg hozzájárulna, hogy a plébánia nagytermében tartsanak közgyűlést. Két hónappal ezelőtt hívtak össze ilyen gyűlést, és megalakították az egysületet, amelynek titkára Jonesné asszony, vezetője Smith úr. Ainsworth úr, miután beszélt a plébániatemplom tanácsával és a püspökkel felajánlotta, hogy bérleti díj nélkül, meghatározatlan időre engedélyezi az egyesületnek a nagyterem használatát, ha az egyesület vállalja az üzemeltetési költségek fedezését. Ez némileg kétes értékű szándék, mert a nagyterem nincs valami jó állapotban. De úgy tűnik, nincsenek komolyabb szerkezeti hibái.
Az egyesület amióta megalakult, sok panaszt juttatott el a helyi közigazgatáshoz, meglehetős sikerrel. Elintézték, hogy az öregek egy kis napközis klubja az egyház nagytermében jöhessen össze. Beindítottak egy játszócsoportot, bár ezzel nehézségek vannak és nagyon gyenge a felszerelése. Szó van éjszakai szórakozóhelyről is a fiataloknak, de ezt többen ellenzik. Majdnem kész tervek vannak egy kölyök futballcsapat felállítására, az egyik helyi lakó pedig művészeti tanfolyamok szervezését készítette elő. Valamennyi felsorolt tevékenység központja a nagyterem, bár a bérlet ügye még nincs rendezve. Aláírásgyűjtő ívet köröztek heti 1 penny hozzájárulás vállalásáról; a bizottsági tagoknak, amikor ezt beszedik alkalmuk van találkozni a telep lakóival, köztük néhány magányosan élő idős emberrel is. Ez kemény, időt rabló munka, de úgy látom, szívesen csinálják.
Először Smith úrral léptem kapcsolatba, akihez Ainsworth úr vitt el, hogy összeismertessen vele. Két nap múlva Smith úr meghívására részt vettem egy bizottsági ülésen. Igyekeztem a lehető legtöbb bizottsági taggal megismerkedni és úgy vettem észre, többségük szívesen fogadja el a segítségemet. Találkoztam a lakásügyi és a szociális szolgáltatási osztályokon dolgozókkal is. Az iskola semmiféle kapcsolat iránt nem mutat érdeklődést. Aktív segítséget nyújtott a napközis klubbal kapcsolatos intézkedésekhez és a játszócsoport működtetéséhez. Arra, hogy ismeretséget kössek olyan emberekkel is, akik nem tagjai a bizottságnak, a kocsmát és az újságárus boltját használtam fel mint helyszínt.
Magában a bizottságban mint testületben, számos potenciális konfliktus rejtőzik, de sok tehetség és valamennyi korábbi szervezési tapasztalat is. Hivatalosan tizenhat tagja van, nem számítva bele Ainsworth urat, aki "tiszteletbeli tag". Közülük vagy tucatnyian vannak azok, akik a munka nagyját végzik és féltucatnyi ember képezi a vezetőség magját. Smith úr a vezető, meglehetősen nyugtalan természetűnek látszik. Vannak tapasztalatai amiket a gyári szociális klub titkáraként szerzett és erősen azon van, hogy a WETA (a Windmill Lakótelepi Lakásbérlők Egyesülete) nagytermét jól felszerelt szociális központtá alakítsa ki, jó pénzügyi megtérüléssel. Rengeteg munkát fektetett abba, hogy megtervezze ennek a lehetőségeit. Nézeteit illetően meglehetősen konzervatív, bár egyáltalán nem foglalkozik aktívan a politikával. Mindkét szempontból gyanakvással nézi azokat a WETA-tagokat, akik mint mondja, "erősen motiváltak". Kissé zavar, hogy azt várja tőlem, hogy őmellé álljak; különösen azért zavar ez, mert az eddigi egyetlen ülésen, amelyen részt vettem, annyira önkényeskedőnek bizonyult, hogy az gátolta a munkát.
Jonesné asszony a titkár többet mutat a koránál. Mindabból amit elmesélt az életéről, úgy gondolom a negyvenes évei végén járhat. Hithű római katolikus és - az asszonynevéből nem gondoltam volna - ír származású. Beszélt néha arról, hogy a nagybátyját bebörtönözték a háború előtt, mert az IRA tagja volt, de ez egyáltalán nem növeli az asszony népszerűségét a lakótelepen. Láthatóan kemény nevelést kapott a baloldali munkáscsaládban. Két évvel ezelőtt kizárták a Munkáspártból, mert egy béremelésért folytatott sztrájk vezetője volt. Az hogy őt befogadták erre a lakótelepre, több dologra enged következtetni: valamilyen hátsó gondolatra vagy adminisztratív hibára a bérbeadók részéről, vagy egyszerűen arra, hogy mégsem válogatják meg olyan szigorúan a lakókat, mint azt a lakásügyi hivatalnok állítja. Kereste az alkalmat, hogy megismerkedjen velem és kipuhatolja a nézeteimet. Az az alapállása, hogy "aki nincs velünk, ellenünk van" és azt hiszem őt könnyen tudja ellenségévé tenni az ember. Shearer úr, az egyesület pénztárosa alacsony, jól öltözött, negyvenes éveiben járó bérügyi előadó. Korábban jónéhány kisebb csoportnál működött pénztárosként. Azon kívül, hogy remekül ért ehhez, jó humorérzéke is van: a bizottsági ülésen is sikerült egy odaillő tréfával feloldania egy nehéz szituációt. Hobdellné asszony egy gyakorlóidejét töltő tanárnő, elvált fiatalasszony, van egy kétéves kisfia. Munkáscsaládból származik és - mint egy másik asszony mondta - "semmi ostobaságot nem fecsegnek róla". Hivatalosan ő a játszócsoport felelőse, de nem tud mindig ott lenni.
Seabrookné asszony egy háromgyermekes fiatalasszony. Szerintem nagyon intelligens, csak elmulasztották a taníttatását. A játszócsoportnak ő a tényleges vezetője: érzésem szerint egy kicsit féltékeny Hobdellnére.
Loughton úr nagy szaktudású kétkezi munkás, sokáig lelkes tagja volt a Népfelkelők Hadseregének. Ő fogja megszervezni a futballcsapatot és kissé bosszantóan sokszor zaklat azzal, hogy a lehető leggyorsabban be kell szerezni egy "rendes lábszárvédőt" és a többi szerelést, bár Smith úrtól kap támogatást ebben.
Reinné asszony szintén a katolikus egyházközség tagja. Szelíd szavú nő, rengeteg családot látogat meg. Megbizatását a napközis klub tervezetének keretében kapta, de kissé kimerítette a bürokratikus előkészítés.
Birch úr nyugdíjas, meglehetősen bőbeszédű amikor a dolgozók klubjaiban hosszú éveken át szerzett tapasztalatairól van szó, de keményen tud dolgozni.
Macmillanné asszony egy őszhajú hölgy, mindig rendkívül jólöltözött. Ritkán szól, de a bizottsági üléseken állandó rosszallást mutat a hangulata.
Hall úr fiatal házasember, nincs gyereke. Bankban dolgozik és valamilyen tisztséget visel a szakszervezetében. Baloldali nézetei vannak, de látszólag nem tartozik egyetlen párthoz vagy politikai csoporthoz sem. Jonesné asszony meglehetősen ambivalens érzésekkel viseltetik vele szemben. Látja benne a lehetséges szövetségest, de az a gyanúja, hogy tagja a Kommunista Pártnak, amivel Jonesné határozottan szembenáll. Amennyire én meg tudom ítélni, nem így áll a dolog.
Ainsworth úr a lelkész, negyvenes éveiben járó kissé kiábrándult ember. Az az érzésem, hogy azért akarja átadni a nagytermet, mert nem lát reményt arra, hogy az egyre fogyatkozó létszámú hitközség használja azt. Simmsné asszony a lakásügyi jóléti előadó egy igen energikus hivatalnok, aki gyanakvó az egyesülettel szemben, bár nem hinném, hogy aktívan beavatkozna. Chumley úr a lakásügyi osztály vezetője kdves, jószándékú embernek látszik, bár a beosztottjaival szemben meglehetősen önkényeskedő. Azt szerette volna, ha szorgalmazom, hogy a lakótelepen levő ikerházak bérlői kertészklubot alakítsanak. Valószínűleg azért támogatta az egyesület lérehozását, mert a jó lakásügyi igazgatás részének tekinti és azt reméli, hogy ha ez sikeres lesz, tovább növelheti a lakótelep - és ezzel együtt az ő ügyosztálya - presztizsét.
Fő feladatomnak azt tartom, hogy segítsek a dolgok rendezésében, ha bármilyen konfliktus alakul ki Smith úr és Jonesné asszony között, és hogy segítséget nyújtsak a fiatalok éjszakai klubjának, ha Loughton úr szándékának megfelelően valamiféle nyomást akarna gyakorolni rá a jól bejáratott, rutinszerűen működő Lads Klub. Közben meg kell próbálnom támogatást nyújtani az öregek napközis klubjának és a játszócsoportnak is a kezdeti nehézségek leküzdéséhez, mert ez hasznos lesz nekik és nekem is segít abban, hogy megalapozza a pozíciómat a bizottsággal szemben.
Folyamatos feljegyzések
A munkásnak, amikor elkezdi a tervezete szerinti munkát, naponta rövid feljegyzést kell készítenie a tevékenységéről. Ebben különféle információk lehetnek, nemcsak az egyes személyekkel kiépített tartós kapcsolatairól vagy az ülésekről, amelyeken részt vett, hanem a terület lakosaival való eseti kapcsolatokról, az olyan társadalmi tevékenységekről, amelyeken részt vett, hanem a terület lakosaival való eseti kapcsolatokról, az olyan társadalmi tevékenységekről, amelyeknél jelen volt, valamint hivatalos emberekkel és más, a területen kívüli személyekkel kiépített kapcsolatairól is, ha azok az ügyhöz tartoznak. Fontos, hogy mindezeket a dolgokat följegyezze, mert ezek mindegyike hozzájárulhat a tervezet eredményességéhez. A feljegyzések formája legyen annyira következetes, amennyire csak megengedi a kapcsolatok sokfélesége. Az hogy mennyire részletekben menőek attól függ, mit ítél az ügyhöz tartozónak a munkás. Lehet egyszerűen például ilyen is egy feljegyzés: Este: Találkoztam Smith úrral a kocsmában. Elmondtam hol tartunk az öregek napközis klubjának szervezésével. Mondtam, hogy szeretnék találkozni vele a következő ülésen.
Az ilyen feljegyzések azonban aligha mondanak valamit bárki másnak, mint az adott munkásnak. Mások csak akkor tudják használni őket, ha utal a munkás arra, milyen jellegű kapcsolatban áll azokkal az egyes személyekkel, akikkel foglalkozik. Néhány jobbára eseti kapcsolatnál viszont bőségesebb kommentárt lehet fűzni a feljegyzéshez, megvilágítva a szituáció jellemzőit és esetleg segítve annak az alakulását is, ez pedig viszonylag részletes feljegyzést igényel. Például: Este: Találkoztam Smith úrral a kocsmában. Elmondtam, hogyan haladnak az öregek napközis klubjával kapcsolatos tárgyalások. Ő azt mondta: Tudja, azért mennek ilyen lassan a dolgok, mert a Tanács tudja, hogy nekünk Jonesné a titkárunk, és őt nagy bajkeverőnek ismerik. Én igazában nem akartam, hogy beválasszák a bizottságba. Két évvel ezelőtt ő kezdeményezte a lakbérsztrájkot és úgy veszem észre, szeretne kipuskázni engem, mert útjában vagyok. Miatta nem akarja a Városháza, hogy legyen napközis klubunk! Megpróbáltam elmondani neki néhány dolgot, amik miatt nem hiszem, hogy erről lenne szó, például azt, hogy a napközis klubért nem a lakásügyi, hanem a szociális szolgáltatási osztály felel, hogy Chumley úr támogatta az egyesületet bár tudta, hogy Jonesné is benne van; hogy a szociális szolgáltatási osztálytól érkező jelzések szerint kb. két hónapra van szükség a napközis klub létrehozásához, mert valahogy be kell illeszteniük a terveikbe. Mindezt apránként tudtam elmondani egy néhány perces kétoldalú beszélgetés során. Úgy láttam azonban, Smith urat nem is annyira a napközis klub érdekli, inkább csak Jonesnéra akar panaszkodni. Már korábban is mondott hasonló dolgokat, de ilyen vehemensen még soha. Ha vitába szállok vele, azzal nyilván csak olajat öntöttem volna a tűzre, így inkább hagytam, hadd beszéljen. Mondtam, hogy szeretnék ott lenni a következő üléseken.
Ez a példa azt mutatja, hogy a munkás nemcsak a helyzettel való megbirkózást mulasztotta el az adott időpontban, hanem azt sem gondolta igazán végig, hogyan foglalkozzon a dologgal a jövőben, hiszen semmi ilyesmiről nem tett említést. Ha kissé jobban kezeli a dolgokat és arra használja a feljegyzést, hogy újból átgondolja a helyzetet, valahogy így kellene kinéznie a feljegyzés végének: Úgy láttam azonban, Smith urat nem is annyira a napközis klub érdekli, inkább csak Jonesnéra akar panaszkodni. Hagytam egy darabig, hadd beszéljen, aztán ismét megpróbáltam megnyutatni afelől, hogy a bizottág többi tagja semmiképpen nem fogja egyetlen ember kezébe átadni az egyesületet (lehet, hogy ez kétélű megjegyzés, de az adott pillanatban nem annak hangzott). Kerültem, hogy cinkosa legyek Jonesné megbélyegzésében. Úgy döntöttem magamban, hogy figyelni fogok az azzal kapcsolatos jelzésekre, nem érzi-e a többi bizottsági tag - ahogy én kezdem érezni -, hogy Smith úr túlzásokba esik Jonesnét illetően és elzárja a bérlők részéről érkező panaszok útját, mert alábecsüli Chumley úrnak azt a képességét, hogy reálisan tudjon ítélni azok felől. Afelé tereltem a beszélgetést, mit érhetne el az egyesület a következő néhány hónapban a játszócsoporttal és egyéb tevékenységekkel, köztük az öregek napközis klubjával kapcsolatban. Mondtam, hogy szeretnék ott lenni a következő ülésen. Ha kivonatot adnánk a tervezetről vezetett napi feljegyzésekből, az nagyjából így nézhetne ki:
5-ike, kedd. A tegnap esti bizottsági megbeszélésnek megfelelően ma délelőtt elmentem Reinné asszonyhoz. Elmondta, hogy állnak a napközis klubbal, én pedig azt mondtam, majd meglátom mit tudok tenni. Délután visszamentem az irodámba és felhívtam Kelleynét a szociális szolgáltatási osztályon. Azt mondta, szerinte nincs akadálya a napközis klub létrehozásának és felajánlotta, hogy pénteken 10.30 órakor fogad a hivatalában.
8-a, péntek. Felkerestem Kelleynét az irodájában. Megmutatta a Windmill Lakótelep kartotékját és mondta, hogy mindenképpen terveztek egy klubot erre a területre. Ezek az ügyek azonban mindig késlekedtek, bár az ügyosztály igen aktív politikát folytat ezen a téren, de mivel még a WETA ilyen irányú igényének bejelentése előtt terveztek egyet, és mivel a helyi segítségre vonatkozó felajánlások az Egyesületen keresztül futnak be vagy két hónapra szükség lesz a lebonyolításhoz. Nagyon érthetőnek találta az embereknek az egész procedúra miatti türelmetlenségét és azt mondta, szívesen eljön egy bizottsági ülésre, hogy személyesen kimutathassa a segítőkészségét. Minthogy előfordulhat, hogy más lakókörzetek ügyében máskor is kapcsolatba kell lépnem Kelleynével, egy darabig még beszélgettem vele általánosságban is a napközis klubokról (beszámoló a szociális szolgáltatási ügyosztály kartotékjában).
Délután ismét körbejártam a lakótelepen. Az újságárusnál Jonesnéval találkoztam. Mondta, hogy éppen fel akart keresni. Beszélt a politikai hátteréről (a szokásos történet az IRA-tag nagybácsiról meg arról, hogy őt magát kizárták a Munkáspártból, mert két évvel ezelőtt lakbérsztrájkot indított el).
Kérdezősködött a nézeteim felől. Jeleztem, hogy némileg hasonlóak az övéihez. Felhívtam Reinnét, Shearer urat, Smithnét (vele a férjének üzentem) és Ainsworth urat, hogy hozzunk össze egy informális értekezletet hétfő estére, tervezzük meg a napközis klubot hirdető szórólapot.
11-e, hétfő. A nap jó részét lakótelepi sétával töltöttem. A buszmegállóban beszéltem néhány emberrel, akik az új buszjárat miatt panaszkodtak meg amiatt, hogy nehezen lehet bevinni a lakásokba a régi bútorokat. Úgy vélem, most érkezhettek a lakótelepre. Még nem hallottak az egyesületről, ezért elmondtam róla néhány dolgot. Ketten közülük megadták a nevüket és a címüket, hogy továbbítsam Jonesnénak. Az esti értekezleten megbeszéltük, milyen szórólappal tájékoztatjuk a telepen lakó idős embereket a napközis klub ügyének állásáról (egy példány mellékelve).
12-e, kedd. Délelőtt elkészült a szórólap, a példányokat átadtuk Reinnének. A délutánt a játszócsoportnál töltöttem, nem valami jó hatásfokkal, mert a nők nem bíztak abban, hogy egy férfi is tehet valamit egy ilyen ügyben.
15-e péntek. Megpróbáltam találkozót megbeszélni az elemi iskola igazgatójával, de sikertelenül. A kocsmában ebédeltem, közben idősebb emberek egy csoportjával beszélgettem. Egyikük klikknek nevezte a WETA-t, de a többiek nem értettek egyet vele, szemmel láthatóan azért, mert nagyra értékelték Reinnét és a munkáját.
A folyamatról vezetett feljegyzések
Ha valamelyes részletességgel jegyzünk fel egy beszélgetést, ahhoz állunk közel, amit a szociális esetkezelés a folyamatról vezetett feljegyzésnek nevez. Ugyanúgy, ahogy a szociális munkában széleskörűen alkalmazzák a folyamatról vezetett feljegyzéseket oktatási célra vagy a munkás segítésére abban, hogy tisztázza a gondolatait egy adott helyzettel kapcsolatban, a közösségi munkában is alkalmazhatunk ilyen feljegyzéseket. A fentiekben leírt, Smith úrral folytatott beszélgetés olyan eset, amit fel lehet jegyezni ilyen módon.
A közösségi munkában nemcsak a négyszemközti beszélgetések képezhetik a folyamatról vezetett feljegyzések tárgyát. Hasznos lehet a munkásnak vagy a hallgatónak, ha ilyen feljegyzést készít valamilyen értekezletről vagy bizonyos típusú csoporttevékenységekről, például egy játszócsoport összejöveteleiről és demonstrációkról. Az ülésekről vezetett feljegyzéseknél - akár folyamatos, akár a folyamatról vezetett feljegyzésekről van szó - nem szabad megfeledkezni arról, hogy a munkásnak nem ugyanaz a célja a jegyzeteléssel, mint a csoport titkárának. Egy csoport vagy bizottság, vagy szervezet titkára hivatalos stílusban jegyzetel, mert félre nem érthető módon akarja rögzíteni a politikai döntéseket. A munkásnak az a célja a jegyzeteléssel, hogy segítsen önmagának és másoknak abban, hogy megértsék a csoportot. Erre a célra nem alkalmas a hivatalos jegyzőkönyvek formális stílusa.
A csoportokban lejátszódó eseményeknél bizonyos tekintetben egyszerűbb a folyamatról vezetett feljegyzés mint az, amit az esetkezelő munkában készítenek a négyszemközti beszélgetésekről. A munkás nincs szükségszerűen olyan szorosan bevonva a beszélgetésbe. Könnyebben tud tehát megfigyelni. Más tekintetben viszont nehezebb, mert több megfigyelni való van. Ha tíz ember jön össze, 45 a lehetséges négyszemközti kapcsolatok száma. Egy közgyűlésen, amelyen kétszázan vesznek részt, 19 ezer ilyen négyszemközti kapcsolatra van lehetőség. A gyakorlatban ezt a komplexitást természetesen csökkenti az, hogy az emberek csak részben, gyakran igen felszínesen vesznek részt teljes személyiségükkel: a csoport - mint egész többi részvétel, vagy néhány vezető figurával azonosulnak. De mégiscsak létezik a komplexitás és amiatt szükség van elemző szerkezetű feljegyzésre.
A szociálpszichológusok számos módszert találtak ki a csoportfolyamatok feljegyzésére, amelyeknél lényegében arról van szó, hogy kategóriákba soroljuk az egyes beavatkozásokat és ennek alapján statisztikai/narratív leírást készítünk a folyamatról. Az ilyenfajta elemzéssel gyakran rá lehet ugyan mutatni egy csoportnál olyan szempontokra, amelyek különben elkerülnék a figyelmünket, de a közösségi munkában ritkán ajánlatos az ilyen típusú jegyzetelésnek akár csak egyszerűsített formáival való próbálkozás is. Egy értekezleten nagyon nehéz lenne a szükséges részletességgel vezetni a feljegyzéseket. Ezzel a módszerrel csak azt tudjuk feljegyezni, hogyan működik a csoport mint csoport, de nem tudjuk elhelyezni a környezetében. Ahhoz, hogy vezérfonalat kapjunk a tevékenység elemzéséhez szükség lehet arra, hogy nagyon precízen elemezzük bizonyos személyek vagy alcsoportok szerepét.
A csoportokkal kapcsolatos események hasonló feljegyzéséhez a folyamatról vezetett olyanfajta feljegyzések adhatják a legjobb alapot, amilyeneket az esetkezelő munkában alkalmaznak. A folyamatról vezetett, az esetkezelésben használatos feljegyzések néhány széles körben alkalmazott irányvonalának felhasználásával azt tudjuk javasolni, hogy a csoportfolyamatokról vezetett feljegyzés szerkezete az alábbi vonalak mentén épüljön fel:
1. A csoportesemény célja és a munkás célja a megfigyeléssel.
2. Észrevételek a csoporttagokról és a környezetről.
3. Tartalom:
a) Az ülés, közösségi összejövetel stb. kezdetének leírása.
b) Tényszerű információk a hozott döntésekről, valamint azok okairól vagy a csoportesemény jellegének megfelelő más tevékenységről, továbbá arról, hogyan reagáltak ezekre a csoporttagok és hogyan a munkás.
c) Milyen érzés alakult ki a csoporteseménnyel kapcsolatban a csoporttagokban, a munkásban és esetleges más kívülállókban.
d) Feljegyzések arról, hogyan ért véget az esemény és különösen arról, hogy optimista vagy pesszimista kicsengésű volt-e; határozottan meghozták-e valamennyi szükséges döntést, meghatároztak-e intézkedéseket azok végrehajtásának biztosítására.
4. Általánosabb szintű benyomások.
5. Annak rövid összefoglalása, hogy milyen szerepe volt az eseményekben a munkásnak, mennyire volt ez szándékos, mennyire tartotta be a saját, még az események előtt hozott döntéseit.
6. Cselekvési terv a jövőre vonatkozóan.
A közösségi munka keretében végzett bármilyen csoportfolyamat feljegyzésekor, de különösen a folyamatról vezetett feljegyzések esetében négy fő témával kell foglalkoznia a munkásnak:
1. Elérte-e célját a csoport összejövetel (pl. sikeresen folytatott-e valamilyen tevékenységet, egyértelmű határozatokat hozott-e stb.).
2. Milyen volt az értekezlet hangulata? Simán zajlott-e le? Kialakult-e az együttműködés és a kölcsönös egymásrautaltság légköre? Hogyan sikerült megbirkózni a csoportnak az esetleges belső konfliktusokkal? Ezeket elfojtották-e vagy feloldották, esetleg napvilágra hozták, de nem oldották meg?
3. Mi volt az egyes emberek szerepe a csoportban? Volt-e valaki, akinek jelentős része volt a dolgok jó vagy rossz kimenetelében; ha igen, hogyan? Voltak-e hallgatag, visszahúzódó csoporttagok?
4. Mi volt a munkás szerepe? (A feljegyzésben arra is magyarázatot kell adnia, ha esetleg mindvégig nem szólalt meg; azt is le kell írnia, hogyan járult hozzá az események alakulásához.) Néha úgy érzik a közösségi munkások, hogy csak a gyűlésekről vagy legalábbis a többé-kevésbé szervezett megbeszélésekről lehet feljegyzéseket készíteni. Ez a csoport-interakciók túlságosan intellektuális megközelítését mutatja, azt amikor alapvetően artikulált cserekapcsolatok formájában szemléli valaki ezeket az interakciókat. Részben ezért közlünk az alábbiakban a csoportfolyamatról készített feljegyzésre egy olyan példát, amikor egy játszócsoportnál készül a feljegyzés. (Arról az eseményről van szó, amit a fentebbi, a tervezetről készített rövid feljegyzések között 12-én, kedden a tervezet korai szakaszában említettünk.) WETA játszócsoport-összejövetel. Az egyesület délután és csütörtökön két alkalommal jön össze: kedden délután és csütörtökön délelőtt. Az összejövetel mindkét esetben alig két óra hosszáig tart (mint hogy a csoport nincs bejegyezve), helyszíne az egyház nagyterme. Azért választották ezeket a napokat, mert ilyenkor nincs elfoglalva Hobdellné asszony a tanfolyammal. Valójában azonban annyi elfoglaltsága van a kollégiumban, hogy gyakran nem tud eljönni a játszócsoporthoz. Úgy néz ki, hogy a tényleges irányítás egy másik bizottsági tag, Seabrookné kezében van. Valahogy ez volt az érzésem, még mielőtt elmentem volna a játszócsoportnak erre az összejövetelére.
Megkérdeztem, elmehetek-e az összejövetelre, részint azért, hogy kiegészítsem a WETA tevékenységével kapcsolatos információimat, részint azért, hogy megnézzem, tudok-e segíteni valami módon és ezáltal sikerül-e valamennyire megalapoznom a pozíciómat a csoportban.
Amikor megérkeztem, négy anya és vagy tucatnyi gyerek volt ott, köztük Brendan Hobdell, de ő az édesanyja nélkül. az anyák közül hárman a terem különböző pontjain tartózkodtak, mindegyikük egy-egy kisebb gyerekcsoporttal játszott vagy vigyázott rájuk. Egyiküknél könyvek és valamilyen festőeszközök voltak, másikuknál építőkockák és más kisebb játékszerek, a harmadikuknál két elég rozoga játékautó. A gyerekek tetszésük szerint jártak csoportról csoportra, a három anya viszont mindig egy helyen maradt. Seabrookné valamilyen papírmunkával volt elfoglalva. Bemutatkoztam és megkérdeztem, emlékszik-e rám az értekezletről; mondtam, hogy Hobdellné hívott meg a játszócsoport foglalkozására. Emlékezett rám, de nem úgy láttam, hogy örülne a betolakodásomnak.
Megkérdeztem, hogy mennek a játszócsoport dolgai. Erre először panaszok áradatát zúdította rám a körülmények, a berendezéshiány és a segítőkészség hiánya miatt. Az, hogy négyen voltak nekem elégségesnek tűnt, de a hangjából azt vettem ki, hogy az ő számára éppen ez az utolsó volt a legfájóbb pont. Amint azonban jobban belemelegedett a témába, lelkesebbé vált. Suttogva az egyik kislányról kezdett beszélni - meg is mutatta -, akivel, mint ő mondta "csodákat tett" a csoporthoz való csatlakozás. Beszélt arról, milyen hasznos az együttlét lehetősége az anyáknak is, a gyerekeknek is. Különösen azoknak, akik a bérházi lakásokban laknak. Kérdésemre azt mondta, hogy ő nem lakik toronyházban és soha nem is akar ilyenbe költözni. Éreztem, hogy Seabrookné asszony nem akarja a velem való beszélgetéssel tölteni az egész idejét. Nagy ügyet csinált a papírmunkájából, ami valamivel többnek látszott, mint a szórakozási formákról és a csoportba beiratkozottakról szóló néhány szám egyszerű összeadása. Úgy gondolom, igyekezett felhívni a figyelmemet arra, hogy - bár el nem ismerten - igazában ő a vezető azáltal, hogy magától végzi ezt a munkát a játszócsoportnál. Úgy negyedóra múlva mindenesetre kimentem azokhoz a gyerekekhez, akik a két autóval játszottak. Kis idő múlva észrevettem, hogy az az asszony, aki ezzel a gyerekcsoporttal volt, átment beszélgetni Seabrooknéhoz. Körülöttem egyre nőtt a gyerekcsoport, senki nem maradt a könyvekkel és a festékekkel foglalkozó asszonnyal. Ő viszont egy lámpát kérni ment át Sabrooknéhoz és ottragadt beszélgetni. Egy kicsit félni kezdtem, hogy kicsúsznak a kezemből a dolgok, Láttam, hogy két kisfiú mindjárt összeverekszik. Közben azonban a Seabrooknénál levő egyik asszony föltett egy teát. Seabrookné szólt, hogy eljött az ivás ideje és összeterelte a gyerekeket, akik leültek a székekre és várták az üdítőitalokat is. Teát, üdítőt és süteményt szolgáltak fel a felnőtteknek és a gyerekeknek. Én egy darabig az egyik kislánnyal beszélgettem, aki azt szerette volna megtudni, rendőr vagy tanító vagyok-e.
A könyvekkel foglalkozó asszony egy történetet kezdett mesélni. Én a három másik asszonnyal átmentem a terem túlsó végébe, ott ittam meg a teát. Az építőkockás asszony megkérdezte tőlem, van-e gyerekem. Egy kicsit meglepett a kissé agresszív hangsúly és csak ennyit válaszoltam: "Nincs." Enyhe cinizmussal gratulált nekem, majd pillanatnyi csend állt be a társalgásban. Hogy megtörjem a csendet, megkérdeztem, honnan valók a gyerekek székei. Az építőkockákkal foglalkozó hölgy azt mondta, Hobdellné kérte meg az oktatási osztályt, hogy adjanak át néhány régi széket és más berendezést. Azután tovább mondta, milyen jó volt hozzájuk Hobdellné, meg hogy az ő ötlete alapján osztották három részre a csoportot a háromféle játékszernek megfelelően és azt is ő találta ki, hogy ivással, mesehallgatással és énekléssel fejezzék be a foglalkozásokat. Megkérdeztem tőlük, rendszeresen besegítenek-e. Az építőkockás hölgy azt felelte, Hobdellné elképzelése szerint az anyáknak csak el kell hozniuk a gyerekeiket és azok, akik ott is tudnak maradni, önkéntes segítők lehetnek. Körben váltják egymást, így mindegyik anya tudja: elvárják tőle, hogy valamelyik foglalkozáson ott maradjon. Az az egyetlen kikötés, hogy az anyáknak időben vissza kell jönniük a gyerekeikért. A játékautókkal foglalkozó asszony azt mondta: Neki bezzeg úgy kellett intéznie a dolgait, hogy ő maga szinte soha ne legyen itt. Az építőkockás hölgy erre azt felelte: "Alice Hobdell nagyon rendes nő. Bizonyára ön is nagyon jólnevelt, de róla semmi rosszat nem lehet mondani."
Szerencsére éppen ekkor ért véget az énekfoglalkozás. Még egy darabig együtt voltak, ez idő alatt még kapott inni aki kért, közben pedig lassanként megérkezett a többi anya, köztük Hobdellné is, azért jött el, hogy velem beszéljen. Azzal búcsúztam el tőle, Seabrooknétól és a többiektől, hogy valószínűleg hamarosan újra meglátogatom őket. Utólag visszatekintve azt hiszem azért szöktem el olyan hirtelen, mert nem volt elképzelésem arról, mit lehetne tenni az akkor és ott fölvetett problémákkal kapcsolatban.
A csoportról szerzett benyomásaim a következők:
1. Potenciálisan hasznos funkciót tölt be, bár több felszerelésre van szüksége ha fejleszteni és bővíteni akarja a tevékenységét. Annak hogy az én személyem ennyire fölkeltette a gyerekek érdeklődését az lehet az oka, hogy megunták a meglevő játékszereket és azt, ahogy jelenleg folynak a dolgok.
2. Nyilvánvaló konfliktus van Hobdellné és Seabrockné között, amibe a többi anya is bekapcsolódott; valószínűleg konfliktus van a gyakran ottmaradó anyák és azok között is, akik egyszerűen otthagyják a gyereküket a játszócsoportban.
3. A csoport a problémák ellenére is jól indult. Nem biztos, hogy máskor is lemegyek a foglalkozásokra. Bármi volt is az oka - hogy idegen voltam a csoportban, hogy férfi vagyok, vagy hogy kapcsolatban állok Hobdellnéval -, összességében nem volt barátságos a fogadtatás. Hogy érdemes-e szoros kapcsolatot fenntartani az részben attól függhet, melyik volt a legfontosabb az említett tényezők közül. Úgy érzem, két megoldás közül kell választanom vagy nem menni oda soha többé, vagy meglehetősen gyakran eljárni. Igencsak az utóbbi mellett fogok dönteni, mert a helyzet megérdemel némi figyelmet - feltéve persze, hogy készségesen fogadnak.
Megpróbálhatom azt is, hogy Hobdellnénak - majd ha már jobban ismerem őt és az üggyel foglalkozó többieket - megemlítem annak a lehetőségét, hogy adja át a pozícióját Seabrooknénak. Azt hiszem, Hobdelelné komolyan el fog gondolkodni ezen. Szemmel láthatóan őt magát is bántja, hogy nem tud elég időt szentelni a csoportnak. Hosszú távon pedig megpróbálhatnánk összehozni férfiakból, fiúkból vagy nőkből egy olyan csoportot, amelyik játékokat és egyéb berendezési tárgyakat készíthetne a játszócsoportnak; olyasmi lehetne ez, mint az a csoport, amit a Ryman Lakótelepen hozott létre az intézményünk. Ezzel legalábbis egy szakképzett embert kellene megbízni.
Értékelés
A közösségi munkás a csoporttal folytatott munka valamelyik szakaszában elhatározza, hogy visszavonul. Jelentheti ez azt, hogy úgyszólván teljesen megszünteti a csoporttal való kapcsolatát. Jelentheti azt is, hogy egyszerűen csak ritkábban látogatja meg a csoportot, mint a munka fő időszakában. A visszavonuláskor zárójelentést kell írnia, amelyen amennyire csak lehetséges, értékeléssel is megpróbálkozik. Lenetne ez cselekvési/kutatási beszámoló is, vagy meg lehetne próbálni a fejlődéstörténetet leírni a feljegyzések és a részt vevő személyek segítségével. Nekünk azonban ennél többre van szükségünk és a Belügyminisztérium Közösségfejlesztési Tervezete éppen azáltal tudott segítséget nyújtani, hogy az értékelésre helyezte a hangsúlyt. Amivel az alábbiakban foglalkozunk az kevésbé igényes, de nem kevésbé komoly munka: a munkás becsületesen megpróbál visszavonulni és áttekinteni mindazt ami történt.
Egy ilyen beszámolót a tervezet célkitűzéseinek újbóli megvizsgálásával kell kezdeni. Nézzük meg azokat, akiknek segítséget kellett nyújtanunk: a dologgal foglalkozó szakemberek voltak-e vagy azok az emberek, akiket ők szolgáltak, vagy szolgálniuk kellett volna a közösségi munkással együttműködve. Állapítsuk meg melyek voltak a tervezetben eredetileg meghatározott közbenső célkitűzések. Ilyen cél lehet például a szükségletek felmérése egy területen, annak meghatározása, hogy egy adott tevékenység vagy struktúra kaphat-e helyi támogatást, a helyi közigazgatás adminisztratív módszereiben történtő változtatások kijárása, több intézmény vagy szervezet összehozása egy közös tervezethez vagy számos más dolog. Mint azonban hangsúlyoztuk, minden ilyen célkitűzés csakis átmeneti lehet és aggodalomra adhat okot az, ha a kontakt populációval való interakció növekedése során sem módosulnak a célok. Az értékelő beszámolónak tartalmaznia kell mi és miért történt az egyes ilyen átmeneti specifikus célkitűzések ügyében.
Ezután áttérhet a beszámoló a tervezetről való narratív számadásra: a fejlődési folyamat leírására és beszámolásra mindarról, ami a beszámoló írásának időpontjáig történt. Végig lehet gondolni a beszámolóban, kiknek segített a tervezet. Ezek az emberek az alábbi csoportokba oszthatók: 1. azok akik mindjárt az elején beavatkozást vagy segítséget kértek a munkástól; 2. azok akik új készségeket nyertek vagy más módon fejlődtek a munkás segítsége révén, például egy helyi szervezet bizottsági tagjai; 3. azok akik egy korábban meg nem lévő szolgáltatást kaptak, például klubra vágyó idős emberek vagy olyan lakók, akiknek a lakóhelyén jobb autóbuszjáratokat sikerült elintézni; 4. sajátos problémákkal küszködő személyek, akiknek segíteni tudott a munkás. Ezeket a csoportokat világosan meg kell különböztetni egymástól, hacsak nincsenek teljes fedésben. Különösen fontos ez akkor, ha valamiféle konfliktus alakult ki köztük, például akkor ha azok akik mindjárt az elején a munkás beavatkozását kérték, elégedetlenek azzal amit tett, de a kontakt populáció többi része nem.
A beszámolót a jövőbeni fejlődésre vonatkozó valamiféle elképzeléssel kell zárni. Ahol lehetséges, konkrét számadatokat használjunk az értékeléshez, bár ez bizonyos körülmények között a precizitás hamis benyomását keltheti. Természetesen számadatokat kell használni annak kimutatására, mennyi pénzt költöttünk el és mire. A tervezet előtti és utáni helyzet összehasonlítására is lehet számadatokat használni. Nem valószínű azonban, hogy tényleg hasznos statisztikákat vezethet valaki, hacsak nem olyan kutatómunka elvégzésére irányult a tervezet, aminek célja éppen ilyen statisztikák összeállítása volt (mint az a tervezet, amiről Festinger és Kelley (1951) írt). A zárójelentés sok szempontból a legfontosabb feljegyzés különösen nagy a jelentősége ott, ahol az intézményben nem vezetnek formailag egységes feljegyzéseket.
Zárójelentés a WETA-tervezetről. A Windmill Lakótelepi Lakásbérlők Egyesülete (WETA) mintegy fél évvel ezelőtt fordult intézményünkhöz Ainsworth úr, a helyi lelkész útján; akkoriban körülbelül egy hónapja voltam itt. Azóta igen szoros kapcsolatot tartottam fenn velük, minden bizottsági ülésen részt vettem, segítséget nyújtottam nekik különféle tevékenységek megszervezéséhez, általában heti két-három napon álltam valamilyen kapcsolatban a csoporttal. Az egyesület ma már szilárdan áll a lábán és fejlődésének fontos szakaszához érkezett azzal, hogy kedvező megállapodásra sikerült jutnia az általa mindig is használt helyiséget, a Szt. Philomena nagytermét illetően. Megvitattam a dolgot a vezető bizottsági tagokkal és egyetértettünk abban, hogy a továbbiakban nincs szükség kapcsolat tartására közöttünk. A legutóbbi bizottsági ülésen egyfajta formális búcsút vettünk egymástól. Biztosítottam őket afelől, hogy a jövőben is segítem őket, ahogy csak tudom. Bizonyára találkozom még néhány emberrel az akkor és ott jelen levők közül, legalábbis a Közösségi Csoportok Összekötő Bizottságának ülésein.
A Windmill lakótelepet mindenki ismeri a városban. A Narancsfa és a Northbrook negyedek által képezett tanácsi lakótelep északi részén terül el. Még nem fejeződött be az építése, de pár hónapon belül elkészül az utolsó épület is. Ikerházak és toronyházak egyaránt találhatók itt. Meglehetősen vonzó küllemű lakótelep, bár még nincs együtt minden, ami a lakók kényelmét szolgálná. A bérlők összességükben valamivel magasabb társadalmi helyet foglalnak el, mint általában a tanácsi lakások bérlői. Ez egy presztizs-lakótelep. Gondolom ez az oka annak, hogy Chumley úr, a lakásügyi osztály vezetője annyira támogatta az egyesület megalakulását és a későbbiekben is több engedményt tett nekik, mint más lakásbérlői egyesületeknek szokott. Egyébként ő ajánlotta figyelmünkbe Ainsworth urat. A reményteljes társadalmi tevékenységet szemmel láthatóan a jó igazgatás részének tekinti és valószínűleg arra számított, hogy egy jól fejlődő közösségi egyesület tovább növeli Windmill és ezzel együtt az ő osztálya tekintélyét. Igencsak azt is várta a csoporttól, hogy az valamennyire bekapcsolódik a társadalmi kontrollba azzal, hogy kertjeik rendbentartására készteti az embereket; ebben nem is csalódott, mert az egyesület azt tervezi, hogy meghirdeti a családi házak kertjeinek szépségversenyét.
Amikor először találkoztam az egyesület bizottsági tagjaival mindjárt láttam, hogy igen tehetségesek, de sok a potenciális belső konfliktus is. Ezek jórészt Jonesné asszony a titkár és Smith úr a vezető körül csoportosulnak. Az egyesület úgy jött létre, hogy panaszok merültek fel, mivel még új a lakótelep. Valószínűleg Chumley úr készségességének köszönhető (aki egyebek között elintézte nekik, hogy legyen egy új buszjárat), hogy az egyesület igen könnyen vészelte át az elsősorban panaszokkal teli szakaszt. Kifejezetten sok funkciójú szervezetként hozták létre. A megválasztott vezető, Smith úr főként a szabadidős tevékenységgel foglalkozik. Eleinte elég bizonytalanul értelmezte vezetői szerepét, hajlamos volt esetleg önkényeskedésre és gyanakvással tekintett Jonesnéra. Az asszony azon túlmenően, hogy ő szervezte meg az eredeti küldöttséget, szakszervezeti tapasztalatai révén nagy gyakorlattal rendelkezik a tiltakozó akciókban; ehhez járul még az is, hogy nem egészen három évvel ezelőtt nagy szerepe volt a lakbérsztrájkban, ami miatt kizárták a Munkáspártból. A kettejük közötti konfliktuson kívül is akadnak nehézségek más bizottsági tagok, nevezetesen Hobdellné és Seabrookné között, akik a játszócsoportért felelősek.
Azt a közgyűlést, amelyen formálisan is megalakult a WETA, az egyház nagytermében tartották, ami azóta is minden tevékenységük helyszíne. A lelkész az illetékes hatóságok jóváhagyásával jobbára névleges bérleti díj fejében bérbe kívánta adni a termet az egyesületnek azzal a feltétellel, hogy gondoskodnak annak karbantartásáról. Minthogy az épület meglehetősen rossz állapotban volt és dekorációt is igényelt, kezdetben ez igen magas bérleti díjat jelentett. Nem csekély a fűtési díj sem. Mára azonban megoldódott ez a probléma, mert az oktatási osztály adományt bocsátott rendelkezésükre a javítások céljára azzal a kikötéssel, hogy az oktatási osztálynak is lesz valamelyes - de nem túl nagy - szava az épület üzemeltetésében. Akárhogy nézzük is a csoportnak minden alapja megvolt az induláshoz, ezért számos tevékenységbe fogtak. Rendszeresen szerveztek táncos összejöveteleket, "panaszgyűléseket" tartottak, amelyeken el lehetett mondani a helyi közigazgatáshoz továbbítandó kifogásokat. Játszócsoportot szerveztek. Terveztek egy öregek napközis klubját, ma már ez is működik. Futballcsapatot indítottak be. Egy művészeti magániskola is használja az épületet, ez aztán az egyesülethez csatlakozott. Éjszakai szórakozóhelyet terveztek a fiataloknak, de ez még nem valósult meg. A közelmúltban átfogó havi közösségi folyóirattá fejlesztették a korábbi rendszeres szórólapokat.
Amikor első ízben léptem kapcsolatba az egyesülettel, az volt az általános célkitűzésem, hogy minden tőlem telhető módon segítsem a működését. Főleg a következőre láttam lehetőséget:
1. Segíteni annak megelőzésében, hogy káros módon nyilvánuljon meg a Smith úr és Jonesné asszony közötti potenciális konfliktus, különösen akkor, ha ez odáig vezetne, hogy az egyesület abbahagyná a lakásbérlők ügyeivel való foglalkozást.
2. Segíteni a fiatalok éjszakai szórakozóhelyének létrehozásában és különösen abban, hogy az ügy kikerüljön az egyik érdekelt, meglehetősen önkényeskedő bizottsági tag kezéből.
3. Segíteni azokat a bizottsági tagokat, akiknek a szociális szolgáltatási osztály bürokráciájával kell megküzdeniük, hogy létrehozhassák az öregek napközis klubját.
4. A játszócsoport segítése. A két utóbbi célkitűzésről úgy ítéltem meg, hogy azok nekem is segítségemre lesznek abban, hogy meghonosodjak a területen. Most visszatekintve hibásan kiválasztott céloknak látom a fentieket. Téves helyzetértékelésre utalnak, amihez hozzájárult az is, hogy némelyik bizottsági tag iránt nem éreztem rokonszenvet, és túl sokat reméltem elérhetni egy olyan helyzetben, ahol az emberek ténylegesen maguk hozták meg a döntéseket a maguk számára. Az hogy mégis sok mindent sikerült elérnem, a két utóbbi és egy ötödik, később beiktatott célkitűzésnek köszönhető.
Amint Smith úr belejött a vezetői szerepbe, megnőtt a bizalma és a kompetenciája is, így Jonesnéval is javult a kapcsolata. Szorosabban együttműködtek abban, hogy a WETA a Közösségi Csoportok Összekötő Bizottságának tagja legyen - ez egyébként közvetlenül azt követően alakult meg, hogy én elkezdtem a WETA-val foglalkozni. A Windmill csoport egyfajta közbenső csoportot képezett az Összekötő Bizottságon belül, mert egyaránt foglalkoztak azzal ami a régebbi Közösségi Lakók Akciócsoportjainak a feladata volt. Közbenső helyzetüket a vezető szerep megragadására próbálták felhasználni. Ez bizonyos mérvű ellenkezést váltott ki, az ezzel szembeni önvédelem pedig közelebb hozta egymáshoz Smith urat és Jonesnét. Azt is el tudom képzelni, hogy Smith úr - miután észrevette, hogy a lakásügyi osztályon nem mindenkivel olyan előzékenyek mint vele, és az Összekötő Bizottság néhány javaslatát visszautasította vagy elnyelte a gépezet - nagyobb rokonszenvet kezdett érezni Jonesné iránt, bár továbbra is a "politikai semlegesség" talaján állt. A dolgok ilyen alakulására végképp nem számítottam. Túlbecsültem azokat az erőket is, amelyek az éjszakai szórakozóhely követelése mögött álltak. A bizottsági tagok közül mindössze ketten lelkesedtek a témáért: Loughton úr, akinek önkényeskedő uralmától mindenféle ifjúsági klubot féltettem és Hobdellné asszony. A bizottság többi tagjának kétségei voltak afelől, hogy meg tudnak-e birkózni egy éjszakai szórakozóhellyel (miután megnyilvánult néhány a tizenévesekkel szembeni ellenérzés). Végül is azonban Loughtton urat már túlságosan lekötötték a futballcsapat dolgai ahhoz, hogy bármi másra is időt tudjon fordítani, Hodbellnénak pedig mint kisgyermekes elvált asszonynak és tanárnőnek, szintén nem volt elég ideje. Az asszony nem régiben több megbeszélést hozott össze a bizottság és a Helyi Nevelésügyi hatóság ifjúságszolgálati osztálya között, így még van remény valamilyen fejlődésre.
Az én fő feladatom azonban az öregek napközis klubjával és a játszócsoporttal való foglalkozás volt. Sikerült közvetítenem a szociális szolgáltatási osztály és a bizottság között a klub létrehozása érdekében. Ez hasznos volt, mert a beindítás körüli óhatatlan késedelmeskedés is segített abban, hogy feszültségek alakuljanak ki a bizottságon belül. Egyfajta igazgatási segítséget is tudtam nyújtani Reinné asszonynak, aki a klubért felelős. Ő igen jó kapcsolatban van a telepen lakó sok idős emberrel, de eleinte nem sok elképzelése volt arról, milyen problémákkal jár egy klub megszervezése. Útmutatásokkal láttam el és ő szemmel láthatóan szívesen fogadta a segítséget, most pedig amikor készen áll a struktúra, a klub láthatóan jól működik az ő általános irányítása alatt. Kis híján ötvenen vannak jelen minden heti foglalkozáson és mindig igen élénk a légkör.
A játszócsoportban eleinte hűvösen fogadtak a csoportot működtető anyák. Ennek részben az az oka, hogy férfi vagyok, de inkább az, hogy Hobdellné asszony vitt el a csoporthoz, akit az anyák némelyike nem kedvelt, mert formálisan felelősséget vállalt ugyan a csoportért, de valójában nem sokat tett érte. Ez őt magát is aggasztotta és nem volt nehéz rábeszélnem, hogy mondjon le a vezetésről. Ezáltal több ideje maradt egy olyan tervezetre, ami sokkal inkább neki való: adományok szerzésére egy épület közeli megvásárlásához. (Társaságból jól ismer néhány embert az oktatási osztály ifjúság- és felnőttnevelési csoportjában.) A vezetésre sikerült megnyernem Seabrookné asszonyt, aki átvette azt Hobdellné asszonytól; úgy tudtam rábeszélni, hogy az intézményünk teherautóján elvittem egy árverésre, ahol olcsón vett a csoportnak jónéhány játékszert, miután az ehhez szükséges pénz megszerzése érdekében tombolával egybekötött jótékonysági vásárt szervezett használt cikkekből. Ezzel akarva-akaratlanul Alice Hobdell fölé kerekedett, aki csak néhány meglehetősen rozoga felszerelési tárgyat tudott szerezni a csoportnak. Seabrookné pedig, szintén ennek köszönhetően szívélyesebb lett hozzám. Többször is elbeszélgettem a játszócsoport fejlesztési lehetőségeiről vele és azzal az egy-két anyával, akik rendszeresen segítettek ott. A szerepem főleg abban állt, hogy jó kérdéseket tegyek fel, az elképzelések többsége tőlük maguktól származott. Egy ilyen megbeszélésen, az én jelenlétemben került egyszer kifejezetten terítékre a két nem szerepe a gyermekekkel való foglalkozásban. Ez arra indította őket, hogy meglátogassák a városban a Women s Lib. feminista központot. Humoros, hogy az egyetlen olyan foglalkozásom a WTA-val, ami határozott politikai elemet is tartalmazott, nem a lakásbérlők problémáival - az eredeti, legfőbb érdeklődési körömmel -, hanem egy "társadalmi tevékenységgel" állt kapcsolatban. A játszócsoport vezetői most részt vesznek a központ kampányában, ami arra irányul, hogy a közigazgatás pozitívabb politikával segítse a jászócsoportokat.
A magam elé tűzött ötödik cél az volt, hogy segítsem egy közösségi újság létrehozását és kiadását. Az ötlet bizottsági tagoktól származott. De magam is hasznosnak tartottam, mert egy ilyen újság segítheti a helyi lakosokkal való kapcsolattartást; különösen tetszett, hogy elvetették a heti előfizetésgyűjtésre vonatkozó eredeti tervüket. Kezdetben a különböző tevékenységeket reklámozó szórólapokat terjesztettek. Először azt gondoltam, valahogy úgy segítek az újság létrehozásában, ahogy a napközis klub létrehozásában segítettem. Az volt a szándékom, hogy az intézményünk nyomdáját használjuk. Az intézmény többi munkásával való megbeszélés után azonban arra a véleményre jutottam, hogy jobb ha a csoport olyan más csoportoktól tanulja meg az újságkészítést, amelyeknek van saját újságjuk. Erre két okom volt. Az egyik annak a veszélye, hogy függőségbe kerülnek tőlem, ha a napközis klub esetéhez hasonlóan tevékenykedem ott is, ahol erre nincs szükség. A másik ok: ez további érv amellett, hogy a WETA-nak be kell kapcsolódnia az összekötő bizottság munkájába, amelynek a támogatás az intézményi politikája. A WETA bizottsága egyetértett velem, amikor egy bizottsági ülésen elmondtam, hogy azt tartom az ő számukra a leghasznosabbnak, ha az összekötő bizottságon keresztül olyan csoportoktól tanulnak, amelyeknek van újságjuk. Amint beléptek az összekötő bizottságba, ők maguk javasolták mindjárt az első alkalommal, hogy hozzanak létre egy csoportot, amelyben kölcsönösen tanulhatnának egymástól az újság-, szórólap- és poszterkészítés terén. Ennek a csoportnak a munkájába vonták be a politechnikai iskola rajztanárát, David McKie urat. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy Windmillben működik egy művészeti magántanfolyam, ami vonzó anyagokat adhatna az újságnak, amikor már rendelkezni fognak viszonylag professzionális szintű, olcsó nyomdaberendezéssel. Egyetértettek a fölvetéssel és segítséget igért az a férfi is, aki a művészeti tanfolyamot vezeti. Ezáltal a művészeti csoport is közelebb került az egyesülethez. (Elhangzott még néhány kisebb javaslat amellett, hogy addig is a nagytermet kellene használni.)
Véleményem szerint igen sok embernek segített a WETA. Sikeresen járt utána néhány, elsősorban a buszjáratra és az építkezés sebességére vonatkozó panasznak. Segített az új lakóknak, hogy gyorsan beilleszkedjenek és barátokra leljenek. A napközis klub és a játszócsoport, de még a futballcsapat is (a fiataloknak való más szórakozási lehetőség híján) olyan szolgáltatás, amivel sokan élnek és amiért hálásak. Néhányan, úgy tűnik, személyes előnyöket is nyertek általa. Az egyik ilyen személy Seabrookné asszony. sok képességet ismert fel önmagában, nem csak azáltal, hogy a játszócsoportot vezeti, hanem az anyákkal folytatott beszélgetések útján is. Smith úr is nyert valamit. Bár rengeteg régi tapasztalata volt a munkásklubokkal kapcsolatban, első ízben vezetett lakóhelyi csoportot. Itt egészen más a helyzet és eleinte úgy tűnt, hogy nehezen alkalmazkodik ehhez, de ma már sokkal jobban beleilleszkedik ebbe a szerepbe.
A magam részéről mint elmondottam, elsősorban a napközis klub és a játszócsoport ügyéhez járultam hozzá. Az volt a szerepem, hogy szakmai segítséget nyújtsak ott, ahol erre szükség van (elsősorban a napközis klub létrehozásához); segítsek a feszültségek csökkentésében a vezetőváltás időszakában (játszócsoport) és létének kezdeti szakaszában bátorítsam az egész csoportot. A WETA fejlődését látva nem hinném, hogy indokolatlanul töltöttem velük annyi időt. De attól eltekintve, hogy megítélésem szerint nélkülem néhány szempontból nem mentek volna ilyen jól a dolgok, az is érdemes a végiggondolásra, hogy magam is sokat tanultam a tervezet során, mert az egyesület mindenképpen jól intézte a dolgokat. Ez erős kontrasztban áll az elmúlt néhány hónapban végzett másik fő munkámmal, azzal amire a Vernon Házak bérházi tizenéveseivel jutok.
A fenti példához hasonlatos beszámolónak nem végleges megállapításokat kell tartalmaznia, hanem további értékelés alapját kell képeznie. Számos kérdést lehet feltenni ezzel vagy bármely más zárójelentéssel kapcsolatban.
1. Milyen értékekről volt szó és ezek hogyan viszonyultak az intézmény funkciójához?
A közölt példában benne van ugyan a munkás alapvető értékrendje, de ezt sehol nem mutatja ki egyértelműen, pedig szoros együttműködésre készült a helyi közigazgatási részlegekkel. Mennyire volt kidolgozva ez a kompromisszum és mennyire következett pusztán az intézmény politikájából, ami maga is annak a szükségletnek a szülötte, hogy a segítőkészség megőrzése érdekében jó kapcsolatot kell fenntartani a Városházával,
2. A munkás mennyire használta fel az elméleteket tevékenysége fejlesztéséhez?
A munkás észrevehetően rendelkezik a közösségek fejlődésével kapcsolatos elméleti ismeretekkel, de az, hogy átmeneti célokat tűzött ki maga elé, egyáltalán nem utal semmi ilyen elméletre.
3. Mennyire voltak átgondoltak az alkalmazott stratégiák, nem arról van-e szó, hogy a munkás a rendelkezésre álló rövid időre hoszabb távon kiható döntéseket hozott?
A munkás, intézményének politikáját követve arra biztatta a Windmill Lakótelepi Lakásbérlők Egyesületét, hogy kapcsolódjon be egy szövetségi struktúrába anélkül, hogy felbecsülte volna, milyen hatásai lehetnek ennek az egyesületre (az újság ügyének kivételével), bár azt leírja, milyen gyakorlati hatással volt a vezető és a titkár közötti kapcsolatra.
4. Mennyire vizsgálta meg a munkás az összes lehetséges cselekvési utat?
Azok a kezdeti észrevételek, amiket a lakótelepen előforduló vandalizmusról és a Riverbrook lakóteleppel való rossz kapcsolatról tett a munkás, úgy tűnik semmiféle cselekvésre nem késztették őt, ahogy arról sem ír, mi lett a sorsa annak az eredeti elképzelésnek, hogy kézügyességgel rendelkező emberekből létre kellene hozni egy csoportot, amely játékszereket készítene a játszócsoport számára.
5. Milyen jellegű kapcsolatot épített ki a munkás a kontakt populációval?
Sok mindent tartalmaz a beszámoló, de így is vannak hiányosságai. A munkás azt állítja, hogy tudatosan tanult a szituációból, de megkérdezhetnénk, mennyire hozta ezt a vele kapcsolatban állók tudomására, illetve mennyire tudta vagy próbálta olyan szakértelem benyomását kelteni, ami nem volt teljesen indokolt.
6. A munkásnak milyen erősségei és gyenge pontjai mutatkoznak meg a tervezetben?
Világosan megmutatkozik, hogy a munkás hajlamos összegező véleményt mondani a jellemekről, bár alkalmazkodni is tud azokhoz, akikkel szorosabb kapcsolatba kerül. hasonlítsuk össze egyrészt a Seabrooknéval és Smith úrral, másrészt a Loughton úrral és a többiekkel kialakított kapcsolatát.
7. Mi lenne a különbség, ha a munkás nem vett volna részt a tevékenységben?
Bizonyos értelemben ez az alapkérdés, amire a beszámolónak választ kellett volna adnia. A felhozott példák azonban hiányosak. A munkás egyértelműen elmondja, mivel járult hozzá a napközis klub, a játszócsoport és az újság beindításához, de kevésbé világos a szerepe a Smith/Jonesné kapcsolat alakulásában, a terem ügyében és néhány más tevékenységben. Ha a csoport képes volt úgy kezelni a problémákat, ahogy tette, nem tudott volna azokkal a problémákkal is foglalkozni, amelyeket a munkás kezelt? A kérdésre nem feltétlenül a megerősítő válasz igaz, de valamilyen válasz adásával meg kellett volna próbálkozni.

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés