Lemezújság archívum

Cím:	A közösségfejlesztés hazai sajátosságai
Szerző:	Varga A. Tamás, Vercseg Ilona
Folyóirat:	PC Lemezújság
Év:	1989
Szám:	13.szám
A cikkben lévő
Intézmények:	Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek
Tárgyszavak:	közösségfejlesztés, népművelő, tömegkommunikáció, településfejlesztés
Megjegyzés:	bakon113.pcl

Varga A. Tamás - Vercseg Ilona:
A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS HAZAI SAJÁTOSSÁGAI

E tanulmányban a bakonyi térségben (Bakonyszentkirályon, Bakonyoszlopon és Cseszneken) folytatott közösségfejlesztési kísérletünk további(1) szakmai-módszertani tanulságait összegezzük, és azokat - mivel másutt is tapasztalt jelenségekről van szó - immár alátámaszthatjuk más településeken szerzett tapasztalatainkkal is.
A helyi közösségi- és társasélet korábban a település önszervező képességéből építkezett és azt a helyi értelmiség több funkciónak is eleget tevő, sokrétű munkája segítette. E dolgozatnak nem célja most a megváltozott helyzet történelmi-társadalmi okainak felsorakozatása, megelégszik kiindulásul annyival, hogy az önszerveződés és a közösségi élet ma - s nem csak Magyarországon, hanem eltérő mértékben, de szerte az egész világon, a jóléti államokban is - segítésre, inspirációra szorul. E bátorításnak önálló szakmája fejlődött ki a fejlett tőkés országokban és általuk a harmadik világban is, a közösségfejlesztés. E munka hazai előzményei a művelődési otthon tevékenységreformjához, a [70-as évek közepéhez nyúlnak vissza. A [80-as években már néhány konkrét helyi fejlesztés igazolta az új szemlélet és módszer használhatóságát (2), mígnem napjainkban a módszer országos használatba vételének kiépítése folyik a Közösségfejlesztők Egyesülete által.(3)
Elemzésünk most azokra a jelenségekre szorítkozik, amelyek szakirodalmi ismereteink szerint eltérnek a nyugati fejlesztői munkától és új, nyilvánvalóan a magyar társadalmi helyzetből fakadó sajátossággal bírnak, ill. amelyek önálló tapasztalatként jelentek meg.

1. A fejlesztő és a helyi hatalom
Az első kérdés, hogy ki bízza meg a közösségfejlesztőt? Ma Magyarországon nincs megbízó. A több mint egy évtizede e módszerrel dolgozók népművelési intézményük hátterével léptek be egy-egy helyi szituációba és segítették a közösségi fejlődést. A módszert azonban - bármilyen eredményes is a kísérleti helyzetekben - a közművelődés intézményrendszere nem képes magába beépíteni, mert működését saját intézményi logikája uralja, s abból nem tud kimozdulni. S bár a hazai közösségfejlesztés a népművelői munkából fejlődött ki, a közösségfejlesztők azt vallják, hogy nem is lenne jó, ha a közművelődési intézményrendszer lenne a megbízó. A kéretlenül kopogtató szerepéből elég. Azokban az országokban, amelyekben a közösségfejlesztés a [20-as évektől folyamatosan kiépült, a fejlesztőket a saját hátrányaikat felismerő csoportosulások kérik fel segítésre, s a programjukra elnyerhető állami pénzből finanszírozzák a fejlesztőket és a fejlesztéssel járó kiadásaikat. E szisztéma kialakulásához nálunk még sokat kell tenni és sok mindennek meg kell változni. Nálunk még hiányzik a hátrányokat felismerő és csökkenteni akaró közakarat, ám színrelépésének esélye fokozatosan növekszik. Nincs beépülve a köztudatba a fejlesztői munka lehetősége, és annak országos elterjedéséhez nincs még elegendő szakember.
Azokon a helyeken, ahol "ideáltipikus" fejlesztői munka indult be (tehát ahol külső, és nem helyi fejlesztő katalizálta a mozgásokat), szinte kivétel nélkül a település hátrányaiból ledolgozni akaró helyi hatalom volt a megbízónk. Általában azokról a településekről találtunk partnereket, amelyek nagyságrendjük miatt az évek során a legkiszolgáltatottabbakká váltak és nem maradt miben reménykedniük. Ők azok, akik bárkit, aki segítő szándékkal közeledik, örömmel fogadnak, mert a hivatalos hierarchia számukra előnyös változásában már nem bíznak, azon kívül nincsenek országos kapcsolataik, információik, magukra utaltságuk szinte teljes. Olyanok is vannak közöttük, akik településük élére az utóbbi választásokon kerültek, mint helyi emberek s szinte "természetes" vezetői a falunak a sok idegen, minden felső utasítást végrehajtó, "jött-ment" vezető után. Ők azok, akik a község helyzetébe nem képesek beletörődni, s a népakaratot képviselik. Vannak, akik fiatalok és ambíciózusak, gyors és látványos eredményeket akarnak elérni. S akadnak, akik csak addig éltetik településükön ezt a lehetőséget, ameddig valamilyen tervük megvalósításához (pl. várossá válás) segítséget kapnak, de azután mélyebb változásokat előidézni nem akarnak.
A megbízók nem feltétlenül azért kérik munkára a fejlesztőket, mert ugrásszerű változásban bíznak vagy mert tudják a fejlesztői munka lehetőségeit, hanem azért, mert nincs számunkra "konkrétabb", anyagilag is realizálódó lehetőség. A "jobb híján" szerveződött együttműködések azután jelentősen beleszólnak a település és vezetőik életébe, s bár nyugodtan elmondhatjuk, hogy mindenütt pozitív változásokat eredményeznek, nem mentesek a mikrotársadalomban is működő társadalmi ellentmondásoktól, amelyek megronthatják a megbízók és megbízottak viszonyát.
Az is elmondható, hogy Magyarországon a vezetők, akik nincsenek tisztában a fejlesztői munka sajátosságaival és következményeivel, magától értetődő természetességgel részt akarnak venni a közösségépítés folyamatában, sőt általában vezérelni is igyekeznek azt. Ennek több oka is van. Mint a hatalmi hierarchia csúcsán állók, megszokták a vezetést. Kapcsolataik kiszélesítésére, sőt népszerűségre is törekedhetnek, stb. Uj minőségükben való fogadtatásuk azonban felemás. Egyértelmű zavart (őszintétlen viselkedést: hízelgést-helyezkedést, vagy éppen elhatárolódást, távolmaradást) válthat ki részvételük az informális szituációkban, ugyanakkor kielégítheti többek törődés-igényét, sőt, a kezdeményezés jellegéből, az ismeretlen munkából és az idegen emberek jelenlétéből táplálkozó bizonytalanság elleni garanciát is jelenthetik. Részvételük ismét egy másik aspektusból szinte nélkülözhetetlen, hiszen a munkához szükséges erőforrások (pénz, munka, gépkocsi stb.) általában az ő kezükben összpontosulnak, s bár a pályázatok útján szerezhető támogatások köre egyre bővül, a pénzszerzésnek ez a módja - főleg a falusi emberek számára - még nem teszi feleslegessé a helyi, állandónak hitt garanciák meglétét. Azt is megfigyelhettük, hogy a személyességnek a kistelepülésekre érvényes fokán a lakosok szinte összeesküvőknek érzik magukat és bűntudatuk van, ha önállóan, vezetőik tudta és beleegyezése nélkül tesznek valamit, s ennek az állapotnak a megszüntetésére törekszenek, még akkor is, ha nem kedvelik a helyi vezetőket. S valóban, ha a vezetők teljesen kimaradnak a munkából, a "játszma" veszíthet érvényéből, kisebb lehet a tétje, s a tevékenység hangadó jellegűből belterjessé, öncélúvá sekélyesedhet. Ha egy nukleusz egyenlővé válik a helyi nyilvánossággal, akkor addig nukleusz, amíg a teljes helyi társadalmat képviseli. Ha kimaradnak a vezetők, kimaradnak azok is, akik tőlük függőségben vannak, s maradnak csak az öregek. A túlzott centralizáció, a tekintélytiszteleten nevelkedettség, az egzisztenciális alávetettség itt is megbosszulja magát.
Valószínű, hogy a magyar közösségfejlesztőknek még jó ideig számolniuk kell e jelenséggel, s miközben a vezetők együttműködésnek való megnyerésén fáradoznak, tudniuk kell azt is, hogy a vezetők informális közösségi munkában való részvételükkel - bár jószándékuk és segíteni akarásuk ilyenkor általában kétségtelen - nemegyszer negatívan befolyásolják a közösségi munkát. S ezt nem csak tudniuk kell, de meg is kell tanulniuk enyhíteni e jelenség negatív, s erősíteni pozitív hatásait.
A közösségfejlesztői folyamat elején, amikor a fejlesztők ismerkednek a település meghatározóival: a véleményformálókkal és azokkal, akiktől még soha senki nem kérdezte a véleményüket; a munkahelyekkel, vizsgálják az adottságokat, elemzik az adatokat stb., vélemények és jelenségek sorát látják meg, amit a helybeli vezetők eleddig nem. Kiesik látószögükből, nem tartozik munkájukhoz, nincsenek hiteles visszajelzéseik, fogalmuk sem volt, hogy itt ilyen is létezik, stb. Mint kezdeményezők és cselekvők, soha nem voltak arra kényszerítve, hogy átéljék a passzív vagy arra kényszerített emberek helyzetét és saját törekvéseik visszhangtalanságát. A fejlesztők által feltárt helyzet viszont mintha eddigi eredményességüket vonná kétségbe. Nehéz felismerniük, hogy hiába próbáltak mindenkiről gondoskodni, ez nem sikerült. E vezetők többsége eddig úgy gondolta, hogy ők mindenkiért mindent megtettek és most fájón észlelik, hogy ennek ellenére a dolgok megoldatlanok, s hogy munkájukért tulajdonképpen senki sem hálás, sőt, állandó kritikák kereszttüzében élnek. Tudják, hogy ennek nem elsősorban ők az okai, de elvárják, hogy az emberek is tudják ezt. Nem élik át ugyanakkor sokan azt sem, hogy kiveszik az emberek kezéből a cselekvési lehetőséget, ugyanúgy, ahogy az ő kezükből is kiveszik fentről, s hogy a legalsóbb szinten már annyi mozgástér sincs, amennyi az ő köztes helyzetükhöz maradt. Nem látják, hogy az emberek nem a nehézségekhez viszonyítják vezetőik teljesítményét, hanem önmagukhoz a dolgokhoz, s hogy nem látnak mást bennük, mint magát a megszemélyesült hatalmat - mert a nagyobb hatalmi rendszereket túlságosan távolinak, személytelennek és elvontnak tartják. Egy köztiszteletben álló embertől egyszer azt kérdezte a tanácselnök: "-Mondd meg nekem, miért utálnak engem?" "-Nem téged utálnak ám, te Jóska, hanem a tanácselnököt!" hangzott a válasz. A község irányítói a fejlesztők megjelenésekor saját eredményességük visszaigazolását várják és bár fennen hangoztatják, hogy kritikát és új ötleteket várnak, a szívük mélyén az az őszinte vágy munkál, hogy ne találódjék ki semmi eredményesebb, mint amit ők már kitaláltak, mert akkor a mérleg nyelve kárukra billen. Skizofrén állapot ez, mert ugyanakkor sejtik, hogy vannak még más utak is - azért is hívják vagy engedik dolgozni a fejlesztőt. S ha az együttműködés kezdetén úgy is gondolják, hogy kinek-kinek más a szakmája és a lehetőségei, az együttműködés előrehaladottabb stádiumában gyökeret verhet bennük a megbántódás és a féltékenység. Pedig az előnyt nem a fejlesztő személye, hanem külső pozíciója és szakmája más lehetőségei, a helyi viszonyoknak való elkötelezetlensége, függetlensége jelenti. S nehéz beletörődniük, hogy a fejlesztői munka hatására lekerülhetnek gondok a vállukról, hogy megoszlik majd a döntés és a felelősség, vagyis hatalmuk...
A fejlesztőnek nagyon tapintatosan kell dolgoznia ebben a helyzetben. A vezetők személyisége szabja meg, milyen mértékben kell külön is foglalkoznia velük, átsegíteni őket a szinte sokkoló új folyamaton. Vigyáznia kell arra is, hogy mit, mennyit és milyen formában ad át a vezetőknek azokból az információkból, amiket az emberektől szerzett. Lehetőség szerint csak általánosított és összegző jellegű információkat adjon, ha egyáltalán erre szükség van. Ha pedig a vezető személyesen is résztvesz egy csoport munkájában és közvetlenül szerzi tapasztalatait, ügyelnie kell a romboló hatású konfrontációk elkerülésére. Nem kell mindent "kivédenie", elsimítania, mert akkor a konfliktusok nem válnak a fejlődés mozgatóivá, de nem szabad hagynia, hogy a helyzet elmérgesedjék, és a munka folytatása lehetetlenüljön. Ha szükséges, külön beszélgetésben önmérsékletre kell kérnie a vezetőt és a saját maga csoportirányítához kell bizalmat kérnie.
Vannak olyan vezetők is, akik a kezdeti védekezés után felismerik a fejlesztői nézőpont előnyeit. Ök az elhivatottak, akik nem felfelé, hanem lefelé akarnak megfelelni. Egyikük egyszer azt mondta nekünk: "Robbantottátok a gondolkodásomat. Rácáfoltatok néhány mechanizmusunkra, amit jónak vagy elégségesnek hittünk. Nem a falugyűlésen kell pl. az emberek véleményét kérni, hanem a döntések előtt és amiben kompetensek." Mondanunk sem kell, hogy az ilyen ember a legjobb partnerré válik a közös munka során, mert képes magát háttérbe helyezni és az ügyet nézni.
Meglepőnek tűnik - de csak a népművelő-társadalom problémáit nem ismerők számára -, hogy a vezetőkéhez hasonló lehet a helyi népművelő reakciója is. Nehezen éli meg, hogy centrális szerepköre csökkenjen, ezért nehezen kezdeményez önállóságot, nehezen vonódik ki helyzetekből és adja át a szerepet a laikusoknak. Ha olyan községben kezdődik fejlesztés, ahol népművelő is dolgozik, kialakulhat ugyanaz a heves pozícióféltés, ami a vezetőknél. "Az nem létezik, hogy nálam valaki jobban ismeri az itteni embereket, aki pedig itt születtem, itt nőttem fel, itt dolgozom" - mondják gyakran. A népművelő ezért minden új megközelítésnél igyekszik bebizonyítani, hogy ez már neki is eszébe jutott, sőt már ki is próbálta, hogy egyáltalán nem új az ötlet, s ezzel kár is itt próbálkozni, mert ezért meg ezért nem lesz sikeres..., stb. Mindez azért okoz problémát a helyi fejlesztésben, mert valakinek - laikusnak vagy szakembernek - helyben is át kell vállalnia a bátorítást. Ez általában meg is történik, de a már érintett okok miatt ez ma még nagyon hivatal-függő az emberek lelkében. A bakonyi folyamatban is addig volt felhőtlen az együttműködés, amíg a fejlesztők és a tanácselnök között az összhang nem bomlott meg. Az ő szerepét éppen az intézményi háttér-okozta biztonságérzet értelmében pótolhatta volna a helyi népművelő, ha feladata magaslatán lett volna. A népművelőnek tehát ilyen értelemben is fontos szerep jut a fejlesztésben, ezért a fejlesztőknek mindent el kell követniük, hogy a népművelő saját berögződéseinek ne tulajdonítson kizárólagos szerepet, hanem segítőtárs legyen.
A fejlesztési munka tehát mindkét pozícióban felszínre hozza a patriarchális személetből és a strukturális hibákból adódó zavarokat. Ha a fejlesztő jó szakember és hosszan tartó közösségi mozgásokat képes beindítani, ezek a zavarok cselekvésekké - együttműködéssé vagy konfrontációvá - alakulnak át, s gátolják vagy előremozdítják a helyi fejlesztést. A fejlesztőnek egyrészt igyekeznie kell fenntartani a folyamatot, másrészt tekintettel kell lenni az érintettek sérülékenységére. S tudnia kell azt is, hogy a fejlesztésnek katalizáló hatása van a hibás szerepfelfogások felismertetésében és korrigálásához is segítséget nyújthat.
Szólnunk érdemes még a helyben meghatározó munkahely(ek) (ez a legtöbb helyen a termelőszövetkezet) vezetőiről is. A gazdasági hatalommal több beszélgetést folytattunk. Ovatos, ravasz, köntörfalazó beszélgetések voltak ezek, a puhatolódzás jellemezte őket: "mit tudsz, árthatsz-e, ki áll a hátad mögött?" stb. Szavakban együttműködés fejeződött ki, a valóságban legfeljebb néhány akcióban való formális jelenlét. A népművelőkhöz és intézményükhöz általában szintén formálisan kapcsolódnak a gazdaság emberei, s ebben nem csak ők a hibásak: nem tette számukra valónak magát ez a szakma. Az eddigi kapcsolatot inkább a közöny, mint a konfliktusosság jellemezte, azonban a közösségfejlesztőnek egyre inkább fel kell erre is készülnie. Az igazi konfliktusok csak most következnek, amikor a fejlesztői munka egyik sarkalatos pontja lesz az önállóvá, vállalkozóvá válás lelki-tudati tényezőinek a megteremtése, a hozzá szükséges kapcsolatok szervezése és információk megadása. A centralizált nagyüzemekről való leválás vagy az azon belüli vállalkozói egységek létrejötte az esetek egy részében elkerülhetetlen, s ez érdekellentétbe hozza a munkavállalókat - és velük az ő érdekeiket képviselő fejlesztőt - és a munkaadókat. A fejlesztőnek azonban tudnia kell, hogy a munkalehetőségekkel kapcsolatos kívánatos megoldások kulcsa nem a helyi hatalom kezében van, s hogy a vezetők - legyenek gazdasági- vagy közigazgatási pozícióban - is áldozatai a diszfunkcionális működő társadalmi struktúráknak.

Lemezújság archívum

Közösségfejlesztés