Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Cím:
Fejlesztés - túljutni a holtponton
Szerző:
Solymosi Judit
Folyóirat:
PC Lemezújság
Év:
1994
Szám:
1.szám
A cikkben lévő
Intézmények:
El Taller
Települések:
Zimbabwe
Tárgyszavak:
NGO
K40_9401



Fejlesztés -
túljutni a holtponton

A zimbabwei Sithembibo Nyoni előadása az EL TALLER tuniszi Közgyűlésén
hangzott el.

Lehetetlen összefoglalni mindazt a roppant gazdag és változatos
tapasztalatot, amellyel az EL TALLER 1993-as Közgyűlése szolgált. Egy
ilyen rövid írás keretében az sem lehetséges, hogy igazságosan osszuk
meg figyelmünket mindazon kérdések és stratégiák között, amelyek
elengedhetetlenül szükségesek a fejlesztés területén érzékelhető
holtponton való túljutáshoz.
A rendelkezésemre álló néhány percben megkísérlem, amilyen
pozitív módon csak lehetséges, megragadni és visszaadni a Közgyűlés
szellemét, a felvetett kérdéseket és azt az utat, amelyet meglátásom
szerint az előrelépéshez követni kell. Ezután négy olyan kérdést
szeretnék kiragadni, amelyek szerintem kihívást jelentenek fejlesztési
munkánkban. Ismertetek egy példát az ORAP tevékenységéből, és egy
másik példát partnerünknek, a Nemzetközi Képzések Iskolájának
munkájából. Azzal szeretném zárni felszólalásomat, hogy a
fejlesztésben tapasztalható megtorpanást a hatalommal való visszaélés
okozza. A holtponton való túljutáshoz újfajta hozzáállás és
elgondolkodás szükséges arról, hogyan kell használni a hatalmat.
A Közgyűlés szelleme

A résztvevők a világ több, mint ötven országából érkeztek. Észak
és Dél csaknem 150 nem-kormányzati szervezete képviseltette magát. Az
emberek számos gondolattal, elvárással, reménnyel, különbözőséggel és
frusztrációval érkeztek ide. Mások speciális eszközökkel jöttek, hogy
segítsenek az EL TALLER-t újraépíteni.Abból, amit az emberektől itt-
ott hallottam, úgy veszem ki, hogy sok minden nem vált valóra abból,
amit magunkkal hoztunk. S ebbe bele kell értenünk azokat az alapvető
kérdéseket is, amiket a legtöbben feltettek.
Mi az EL TALLER?
Mozgalom, hálózat vagy filozófia? Mit jelent számomra az EL
TALLER? Mihez juthatok általa? Mit kellene visszaadnom ebből?
Azt hiszem, nagyon egészséges dolog, hogy senki sem próbált meg
választ adni nekünk ezekre a kérdésekre. Én az EL TALLER-t úgy látom,
mint egy látomást: Sjef Theunis (az El TALLER közelmúltban elhunyt
alapítója, vezetője. A szerk.)
látomását. A látomás még halálát követően is, csak töredékes,
mindenféle eszmék, kérdések, remények, törekvések, helyi és globális
kihívások vannak benne, amelyek egy olyan alternatív NGO-testület felé
törekszenek, amely az általunk képviselt és magunkkal hozott
gondolatokon és értékeken alapul. Az EL TALLER újjászületése körüli
bábáskodás felelőssége rajtunk nyugszik, mindannyiunkon.
Közülünk a legtöbben, ha nem mindannyian, NGO-vezetők. A jó
vezetőnek az egyik legfontosabb tulajdonsága az, hogy kihívásnak,
valami új felépítésére szolgáló receptnek képes elfogadni a kritikát,
a különbözőségeket, sőt még a káoszt és a válsághelyzetet is.
Azt remélem ennélfogva, hogy az EL TALLER új vezetősége és stábja
képes lesz arra, hogy építkezzen mindarra és mindabból, amit magunkkal
idehoztunk.

Új kihívások

- Segítenek-e nekünk abban, hogy túljussunk a holtponton?
Négy olyan izgalmas kérdést választottam, amelyek mindegyikéről
már volt szó valamilyen formában ezen a közgyűlésen. Semmiképpen sem
ezek a legfontosabbak, és nem mindannyiunk számára bírnak
prioritással. Ugyanakkor mégis csak azok közül a legfontosabb,
legkritikusabb fejlesztési kihívások és kérdések közül valók,
amelyekkel napjainkban szembe kell néznünk. A kérdések a következők:
az országainkban tapasztalható környezeti és gazdasági válság, a
felmerülő változatos új fejlesztési paradigmák, a helyi kapacitások
kiépítése és az egyéni szabadságjogok jelentősége - azaz
demokratizálódás a szó legszélesebb értelmében.
a) Az országainkban tapasztalható környezeti és gazdasági válság
Mr. Youba Sokona, a szenegáli ENDA nevű szervezet képviselője az
egyik kiscsoportos beszélgetésen a következő kérdést tette fel: "Hány
NGO tekintette Rio-t olyan folyamatnak, amelyből kiindulva tovább
kereshetők környezetünk gondozásának új útjai?"
A legtöbben a Rio-i konferenciát csak eseménynek tartották, amely
ezzel le is zárult. Sokona úrnak igaza van. Folyamatról van szó,
nemcsak abban, hogyan látjuk át környezeti problémáinkat, hanem abban
is, hogy ezek hogyan viszonyulnak gazdaságainkhoz és hogyan
befolyásolják azokat.
Nálunk Zimbabwéban van egy mondás: "A föld jelenti számunkra a
gazdaságot, és a gazdaság azonos a földdel". A világméretű környezeti
és gazdasági válság szorosan összefügg. Figyelnünk kell az újabban
jelentkező öko-közgazdászok szavára és tanulnunk kell tőlük. Olyan
gazdasági és környezeti gyakorlatot kell kialakítanunk, amely nem
teszi tönkre a jövő nemzedékei számára a földet.
b) Új fejlesztési paradigmák
Amint Max Ven Den Berg úr, a Novib ügyvezető igazgatója mondotta,
"nagyon bonyolult világban" próbálunk fejlesztést végezni. Sok
emberben ez most válik világossá. Általánosan tudatosul tehát, hogy
egyik szektornak sincs válasza a fejlesztés kérdéseire, és az új
gondolkodásmód szerint a fejlesztésbe új szereplőket kell bevonnunk -
kormányokat, bankokat, az üzleti világot, vallási intézményeket, nem-
kormányzati szervezeteket, népi mozgalmakat és általában véve a
közösségeket.
Brüsszelből Edith Sizoo így fogalmazott: "Az új fejlesztési
paradigmák túl komoly dolgot jelentenek ahhoz, hogy a tábornokokra
bízzuk őket."
Ugyanígy azt is mondhatnánk, hogy országainknak és az egész
Földgolyónak a gazdasági fejlődése túlságosan komoly dolog és a
szegénység enyhítésében túlságosan is fontos eszköz ahhoz, hogy
egyedül csupán karosszékükben trónoló közgazdászokra, kormányokra,
üzletemberekre és bankokra bízzuk. Más tevékeny szereplőket is be kell
vonni, elsősorban a népi mozgalmakat és a közösségeket.
Éppen most dolgoztam egy hétig a Banba Tialene nevű szenegáli
faluban, amely a fővárostól, Dakartól 450 kilométerre fekszik.
Parasztcsoportok és egyesületek vezetőivel találkoztam. Az utolsó két
nap alatt a Fonks and Coufour nevű regionális hálózattal ismerkedtem.
Maliból, Bissau-Guineából, Gambiából és Szenegálból jöttek a parasztok
vezetői, hogy találkozzanak velünk. Egy gambiai férfi felállt és így
szólt: "írástudatlan vagyok. Nem tudok sem írni, sem olvasni. De
megtanultam angolul beszélni, hogy kommunikálni tudjak és bármilyen
szinten szólhassak a magam érdekében. Kormányaink már tizenöt éve
igyekeznek előmozdítani a Sahel övezet országainak integrációját, de
ez azóta sem sikerült. Azért léptem be ebbe az egyesületbe, hogy mi,
parasztgazdák saját kezünkbe vehessük a Sahel övezet országainak
gazdasági integrációját, és el is kezdtük."
Bissau-Guineából való elnökük pedig a következőket tette hozzá:
"Eddig ezer tonna kesudiót gyűjtöttünk össze, hogy Svájcba
exportáljuk. Ez jó pénzt fog hozni közvetlenül a termelőknek.
Munkahelyeket teremtettünk a termést leszedőknek, akiket a begyűjtött
kilogramok alapján fizetünk. Mindez úgy volt lehetséges, hogy abból
indultunk ki, ami mindegyikünknél közös: kultúránkból, nyelvünkből és
abból, amit termelünk."
Zimbabwe-ban az én mozgalmam részvényese egy elemeket és
akkumulátorokat gyártó vállalatnak. Az osztalékot arra használjuk fel,
hogy a parasztoknak egy alapítványt hozzunk létre.
Több ilyen példát is sorolhatnánk az egész világból. De nem
tudnak működni mindaddig, amíg a szegények gyengék, a társadalomból
kizártak és sebezhetőek maradnak.
c) Helyi kapacitások kiépítése
A kapacitásfejlesztést nem szabad csak úgy tekintenünk, mint a
fejlesztési intézmények menedzsereinek képzését. Sokkal inkább olyan
folyamatnak kell látnunk, amely során a fejlődő népesség saját
energiáit mozgósító, önmaga újrafelfedezését és kulturális
felelevenedését célzó folyamatokba kapcsolódik be.
Már a kutatók is kezdenek ráébredni, hogy egyes módszereik
kihasználják, akadályozzák és marginalizálják az embereket és velük
született képességeiket. Újra át kell tehát gondolni, milyen kutatási
módszerek alkalmazhatóak a sebezhető csoportok esetében. Azokat az
intézményes kutatási eszközöket, amelyeket az emberek valódi életüktől
idegennek és távolinak éreznek, kulturális alapú és az emberek
képességeit kibontakoztató kutatási módszerekkel kell helyettesíteni.
Ugyanez érvényes a képzési és a fejlesztésre neveléssel kapcsolatos
tevékenységekre is. Az alkalmazott eszközöknek és módszereknek
ugyanolyan jóknak kell lenniük, mint a kitűzött célnak: a mindenkiben
meglévő képességek kifejlesztésének.
d) Egyéni és kulturális szabadság
Tegnap egyik marokkói nővérünk azt mondta: "Kultúráink jelentik
gazdagságunk és demokráciánk alapját". Az ORAP-ban a kultúrát önmagunk
felfedezésének és megértésének eszközeként és hordozójaként kezeljük.
Intenzív kulturális elemzéseket végeztünk. Igyekszünk felhasználni
mindent, ami jó és pozitív, és igyekszünk megszabadulni mindattól, ami
negatív, ami az alulfejlettség irányában hat. Ily módon megerősítettük
kultúránk demokratikus elemeit, és mozgalmunk ezeken az alapokon
nyugszik.
Országainkban éles ellentmondások uralkodnak - a mozgalmak a
népek szintjén megvalósuló demokráciát segítik elő. A kormányok a
pártpolitikai szintű demokráciát akarják előmozdítani, ami a
szavazóurnára és a többpárti választásokra korlátozódik. A gazdasági
és kulturális demokráciát elfojtják, háttérbe szorítják. A
strukturális felzárkóztató programok mindenhol megsértik a népek
fejlődését, a kulturális és gazdasági demokráciát. Az emberekkel senki
sem konzultál, és sehol sem vonják be őket a politikát meghatározó és
döntéshozási folyamatokba.
A strukturális felzárkóztató programokat erőszakkal "nyeletik le"
az emberekkel. Éppen ezért jelentenek népeink többsége számára
társadalmi és gazdasági katasztrófát.

Hogyan juthatunk túl ezen a fejlődési
holtponton?

Ahogyan már feljebb elmondtuk, egyik szektor sem tudja a választ.
A válaszadás mindannyiunk felelőssége. Ott kell elkezdjük, ahol
vagyunk, és azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésünkre állanak.
Szeretnék elmondani Önöknek egy példát a zimbabwe-i ORAP és az
Egyesült Államok-beli Vermont-ban működő Nemzetközi Képzések Iskolája
(SIT) közös erőfeszítéseiből.
Folyik egy képzésünk a helyi fejlesztésről és az NGO-me-
nedzsmentről Bulawayo-ban, az ORAP Zenzele College elnevezésű
intézményében. A tanfolyamot az ORAP és a SIT Világméretű Kérdések
Programjának igazgatója, Dr. Jeff Unsickeyr állította össze, olyan
kollégák segítségével és támogatásával, mint pl. az EL TALLER
Közgyűlésen most jelen lévő Dr. Hans Hoyer.
Az alapgondolat az, hogy a tanfolyamon egyaránt legyenek jelen
diákok az Egyesült Államokból és középszintű fejlesztési szakemberek
Afrikából. Ebben az évben Hans Hoyer segítségével négy ázsiai
résztvevőnk is volt.
A tanfolyam a fejlesztési tapasztalatok átadására helyezi a
hangsúlyt. A hallgatók együtt élnek és dolgoznak a falusi emberekkel,
tanulnak tőlük és kultúrájukból, és megtanulják, hogyan szerveződik
meg és fejleszti önmagát belülről egy közösség.
Mielőtt ideutaztam volna, megkérdeztem néhány hallgatót, mint
jelent számukra a "fejlesztési holtponton való túljutás". A válaszuk a
következő volt: "Határokon átnyúló mobilizálás". Ezt követően öt,
különböző földrészről jött hallgatót arra kértem, írják le ezzel
kapcsolatos gondolataikat. Szeretném megosztani Önökkel néhány
gondolatukat.

U.L. Jaufer (Sri Lanka)
"Történelmileg a harmadik világ valamennyi, korábban gyarmati
elnyomás alatt élő népe mozgósított valamilyen formában a gyarmati
uralom ellen. Ez a harc néhány országban a tömegek aktivizálódásának
formáját öltötte, mint például Mahatma Gandhi erőszakmentes harca
Indiában, Nelson Mandela Dél-Afrikában vagy Martin Luther King az
Egyesült Államokban.
Az alulfejlettség és a szegénység okozója sem egyetlen ország,
sem pedig egyetlen tényező. Sok tényező halmozódásának eredményeként
jelenik meg. Ezek a tényezők nem ismernek határokat. A mobilizációs
stratégiák átadása az egész Földön jelentheti az egyik előremutató
utat. Segíti az embereket, hogy közösen vállalják a felelősséget és
közösen cselekedjenek a szegénység enyhítése érdekében."

Edwin Mwenda (Namíbia)
"A mozgósítás, a mobilizálás az Istennel kezdődött. Amikor a
Mindenható Úristen látta, hogy az emberiség szellemileg erőtlen és
vétkes, egyetlen Fiát küldte el a Szűzanyán keresztül, hogy a
határokon átnyúlóan ő legyen az emberiség első mobilizálója."

Scott Everett Couper
"A kultúrákon átnyúló kommunikáció és fejlesztési együttműködés
egyik problémája, hogy olyan gyorsan rájövünk, hogy csak a mások
cselekedeteiben és gondolataiban létező nyilvánvaló és kétségtelen
fajgyűlölet ellen könnyű harcolni. Vajon közülünk hányan képesek
észrevenni a dolgok helytelen észlelésének finom és rejtett formáit -
különösen akkor, ha ebből mások rájöhetnek, hogy nem vagyunk olyan
tökéletesek, mint mások és mi magunk is gondolhatnánk.
Múlt vasárnap reggel misére mentem. A szentlecke az "Irgalmas
szamaritánus" keresztény parabolájáról szólt. A történetben egy embert
kirabolnak, félig agyonvernek, majd haldokolva otthagyják az úton.
Arra megy egy pap. Mivel a test esetleg tisztátalan, hagyja, hogy az
ember tovább haldokoljon. Arra ment egy levita, aki ugyanígy sorsára
hagyta az embert. A harmadik járókelő egy szamáriai ember, egy sza-
maritánus volt. Megsajnálta a földön fekvőt, kitisztította a sebeit és
elvitte egy fogadóba, hogy ott gondoskodjanak róla.
Sokszor hallottam már ezt a történetet, és sokat hallotta a
rhodéziai fehér kongregáció is. A parabola gyakran értelmetlen lesz,
mert magunkat automatikusan a szamaritánussal azonosítjuk. Tévedünk,
amikor azt hisszük, hogy mi sohasem hagynánk magára az áldozatot! Az
ideálissal azonosítjuk önmagunkat, azzal, amilyennek kellene lennünk.
Fontosnak érezzük a levitát? Emlékszünk arra, hogy levita volt? Róla
neveztük el a példabeszédet? Pedig azt kellett volna tennünk, mert
sokkal közelebb vagyunk a levitához, mint a szamaritánushoz. Talán, ha
megváltoztatnánk a látószögünket (levitának tekintenénk magunkat, és
abbahagynánk a tökéletes és mindenható fejlesztőként való cselekvést),
akkor tudnánk kommunikálni és együttműködni. Ha felismerjük, melyek a
közös vonásaink a szamaritánussal és a levitával, akkor érhetünk el
valódi haladást a kultúrák között.

Catherine Corson (Egyesült Államok)
"A múlt héten, miután hat hetet falusi családoknál töltöttem,
hirtelen elhatároztam, hogy meg fogok valósítani mindent, amit mindig
is akartam: egy mexikói szervezetnek fogok dolgozni, elutazom
Tanzániába és megpályázok egy versenyjellegű washingtoni bentlakásos
ösztöndíjat. Aznap este, már félálomba merülvén, csak mosolyogtam
önmagamon. Hogyan is mehetnék el Mexikóba, hogyan is fizethetném ki a
tanzániai utazás költségeit, és miért jutottak éppen most az eszembe
ezek a radikális gondolatok?
A válasz egyszerű: az ihletet abból az elszántságból és
energiából merítettem, amit a falusi emberek körében tapasztaltam.
Arra gondoltam, ha ők a szabóműhely, a pékség és a kioszk gondolatát
ápolgatják és alakítják a rendelkezésükre álló szerény forrásokra
támaszkodva, akkor én is találhatok magamnak munkát Mexikóban.
Ezt jelenti a határokon átnyúló mobilizáció. Az ő aktivizálódásuk
engem is aktívabbá tett. Hirtelen éppen olyan erősnek és hatalmasnak
kezdtem magam érezni, mint amilyennek ők tűntek nekem. Az én kultúrám
és az övék között hatalmas a különbség. Megfigyeltem, mennyi
nehézséggel kell még szembenézzenek: nincs elegendő víz, föld, pénz és
tudásanyag. Mégis éreztem lelkesedésük hatalmát.
Rövid életem során még sehol sem éreztem ilyen lelkierőt,
jellembéli szilárdságot olyan emberek között, akik kulturális
alávetettségben kell éljenek. Noha nem az ORAP-nak köszönhető az
emberek szellemi ereje, mégis az ORAP inkább táplálta, erősítette ezt
a szellemet, és nem rombolta le, mint sok más fejlesztési szervezet
teszi. Az emberi lények, legyenek férfiak vagy nők, fiatalok vagy
öregek, feketék vagy fehérek, afrikaiak vagy amerikaiak, attól
gyarapszanak, erősödnek és függenek, hogy van-e hitük önmagukban. A
mobilizálás a szellemnél kezdődik.
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor
társadalmilag, gazdaságilag vagy szellemileg marginalizálódunk.
Mindannyiunk számára fontos, hogy felismerjük sebezhetőségünket, azt,
hogy mi is a peremre kerülhetünk. "Halandóságunk" ezen felismerése
teszi lehetővé, hogy ne érezzük magunkat mindenre feljogosítva és
megértsünk másokat, akik harcolnak.
Segít abban, hogy határokon átnyúlóan mobilizáljunk: mozgósítsuk
azokat, akik szükséget szenvednek, és mi magunk is átvegyük az
aktivitást a már mobilizálódottaktól.

Összefoglaló

A fejlesztésben tapasztalható jelenlegi holtpont sokféle formát
ölthet. Éppen ezért az áttöréshez nem elegendő egyetlen ország vagy
egyetlen szektor. Azok a közösségek, amelyekre a Zenzele College
hallgatói hivatkoztak, képesek a problémamegoldásra. Mozgósítják
erőforrásaikat, energiáikat, jártasságaikat és tudásukat a fejlesztési
holtponton való túljutás érdekében.
A falusi emberek a fejlesztés világában újfajta hatalmat
jelentenek. A képessé tétel hatalmát. Másfelől a hallgatóknak így
lehetőségük van elgondolkozni önmagukon és a hatalom más formáin. Az
én életfilozófiám szerint a hatalomnak nem azért kellene léteznie,
hogy gyakorolják, hanem inkább hogy megosszák. Ha a hatalmat nem
osztják meg, fellép annak a veszélye, hogy uralkodni kíván, peremre
szorít és kizár másokat a hatalomból.
A fejlesztési holtponton való túljutáshoz arra van szükségünk,
hogy másképpen gondolkodjunk azon, mit is jelentenek a hatalom
gazdasági, politikai és egyéb formái, és hogyan befolyásolják a
fejlődést.
Véleményem szerint a holtpont oka nem az eszmékben vagy a
megfelelő stratégiák és jártasságok hiányában keresendő. A holtpont
oka az emberekben rejlik, azokban az emberekben, akik megrekedtek,
bezárkóztak a gyengék és hatalomtól megfosztottak ellen gyakorolt
hatalom régi formáiba. Ironikusan fogalmazva: a holtpontot csak a
hatalom törheti meg - a képessé tétel, a képessé válás hatalma.
Ez a hatalom pedig csak azokon az embereken keresztül lehetséges,
akik képesek:
- előmozdítani az emberiség jólétét anélkül, hogy tönkretennék a
jövő nemzedékét
- minden lehetséges eszköz felhasználásával eltávolítani azokat
az akadályokat és erőket, amelyek másokat kizárnak és marginalizálnak
- Önmaguk hatalmát egy folyamatban lebontani, hogy másoknak teret
adjanak és megnyissák előttük a lehetőségeket a képessé válásra.
A képessé tétel hatalmának ez a megosztása kell legyen az alapja
a globalizálódás minden formájának és remélhetőleg az EL TALLER
globális gondolkodásmódjának is.
Köszönöm.

Fordította: Solymosi Lászlóné

Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés