Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Cím:
Hogyan indítsunk helyi újságot
Folyóirat:
PC Lemezújság
Év:
1990
Szám:
19.sz.
A cikkben lévő
Tárgyszavak:
helyi újság, helyi orgánum, lapalapítás
Megjegyzés:
hely19.pcl
Különféle szervezetek, közösségek, településrészek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy a helyi közélet színesítésére, a településen élők mozgósítására - tájékoztatására vagy érdekeik érvényesítésére, a nyilvánosság szélesítésére saját lapot szeretnének kiadni. Az ő segítségükre foglaljuk össze az alábbiakban a lapalapítással kapcsolatos tudnivalókat
HOGYAN INDíTSUNK HELYI ÚJSÁGOT
A lapalapítás JOGI feltételei 89 júniusa óta jelentősen egyszerűsítődtek (ld. Magyar Közlöny 1989/39. sz. A sajtótörvény végrehajtási utasításának módosításáról).A legfontosabb változás, hogy ma már nem szükséges előzetes engedélyt kérni hivatalos szervektől, csupán a lapalapítás szándékát szükséges bejelenteni a Minisztertanács Hivatalához (1055 Budapest, Kossuth tér 1-3.), aki a lapot 15 napon belül nyilvántartásba veszi.
A bejelentő levélben meg kell jelölni:
- a lap címét, célját, tárgykörét
- a lap alapítóját és annak címét
- a szerkesztőség vezetőjének (felelős szerkesztőjének) nevét, címét
- a szerkesztőség címét
- a kiadó nevét és címét
TARTALMUKBAN ezek a lapok igen nagy változatosságot mutatnak. Tapasztalatunk szerint leggyakrabban a helyi önkormányzat működéséről, a társasági-egyleti életről, az egyházak helyi tevékenységéről, szociális, művelődési és sport témákról, községpolitikai kérdésekről, anyakönyvi hírekről tudósítanak. Többnyire megtalálhatók a helyi lapokban a helyi- vagy környékbeli szolgáltatások hírei, a különféle közérdekű információk és a hirdetések is.
Az ilyen lapok KIADÓJA gyakran valamilyen helyi közösség - egyesület, máskor a tanács, valamelyik községi intézmény, előfordul, hogy a helyi egyházak.
GAZDASÁGILAG egy lap indításához - a választott sokszorosítási eljárástól függően - némi induló tőkére van szükség. Ezt az alapító szokta előteremteni vagy a saját anyagi lehetőségeiből, vagy igen gyakran valamely közcélú alapítvány segítségével (pl. megyei közösségi alap, Soros Alapítvány stb.). A helyi lapok bevételei a lapeladásból, lakossági, vállalkozói vagy vállalati hirdetésekből esetleg szponzori támogatásokból képződnek.
Jó konstrukcióval és jól megválasztott nyomdai eljárással a lapkiadás idővel önköltségessé, a vállalkozás önfenntartóvá tehető.
Többször jeleztük, hogy igen fontos kérdés a helyi lapok NYOMDAI-SOKSZOROSíTÁSI megoldása. A rendelkezésre álló anyagi feltételek és a példányszám alapján tudjuk eldönteni, hogy milyen nyomdai megoldást válasszunk.
Itt két fázist különíthetünk el:
- A kiadvány formájának, szövegének nyomdai előkészítése ez történhet egyszerű írógéppel, számítógépen, szövegszerkesztő program segítségével Ez utóbbi esetén a számítógép és az írógép összekapcsolásával, illetve
Számítógép-printerrel kinyomtatva állítható elő a szöveg végleges formája. A harmadik (talán leköltségesebb) eljárás természetesen a szövegek nyomdai szedése.
- A másik fázis a kiadvány sokszorosítása. A lehetőségektől függően erre is több megoldási gyakorlat létezik: fénymásolóval stencillel rotagéppel vagy más, fejlettebb sokszorosítás-technikai eljárással
Helyi lapalapítási próbálkozáshoz, annak jogi, gazdasági, nyomdai és tartalmi kérdéseiben szívesen szolgálunk segítséggel, gyakorlati példákkal. Forduljanak a KÖZÖSSÉGSZOLGÁLATHOZ! Bp. I. Corvin tér 8. 1251 Tel: 135-43-00



Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés