Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A Civil Rádió vendége volt...
Szerző:	Péterfi Ferenc
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	3
Oldalszám:	10. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:	Szakos, Joe
Települések:
Tárgyszavak:	közösségi munka
Megjegyzés:
Annotáció:

civvendg.txt

Beszélgetés Joe Szakossal
A Civil Rádió vendége volt...

- Hogyan határozza el magát egy fiatalember Kentuckyban, hogy eljön Európába és pont Magyarországra, ráadásul a családjával együtt és itt tölt egy évet.
- Egyfajta kíváncsisággal nőttem fel és hét évvel ezelőtt sikerült az apámat hazahozni az ő apjának a szülőfalujába.
Ez az esemény nagyon sok újat mutatott nekem, nagyon sok ajtó nyílt és nagyon sok új ötletem támadt. Visszatérve az Egyesült Államokba próbáltam módot találni, hogy több időre jöhessek, mint egy hétre.
- Hogyan találtál lehetőséget az utazásra?
- Találkoztam közgazdászokkal és szociális munkásokkal, akik a civil szférában is mozogtak, és ők buzdítottak, hogy jöjjek el. Amikor eldöntöttük, hogy jövünk, úgy álltam hozzá, mint a kétéves és a négyéves kislányom, Mária és Anna, hogy én is minden nap új dolgokat fogok tanulni, tehát egy újszerű dolog lesz.
Szakmailag azt szerettem volna elérni, hogy a munkám tapasztalatait megosszam. Munkám során a polgárokat próbáltuk arra késztetni, hogy részt vegyenek saját közösségükben, saját jövőjük kialakításában; és a demokratikus készségek elsajátítását próbáltuk segíteni.
- Mielőtt még szakmai kérdésekbe belemennénk, hogyan látod kívülálló szemmel az európai és magyarországi világot? Milyen benyomásaid vannak?
- Szerintem nagyon izgalmas, hogy az emberek hajlandók sok minden új dolgot kipróbálni. Családomban nagyon jól látni a magyar kultúrát és a magyar hagyományokról tanulni. Az Egyesült Államokban sok minden ilyesmit elfelejtettek az emberek.
- Mennyire látod a hétköznapi életünket, mennyire sikerült belepillantani az ország gondjaiba?
- Szerencsés vagyok abban, hogy az országot körbejártam busszal, autóval és vonattal. Különféle emberek lakásában lakhattam, aludhattam, eléggé sokfelé jártam és sok mindent láthattam. Találkoztam optimistákkal és pesszimistákkal is, úgy gondolom, hogy évekig tart amíg leülepedik valami ebből. Annyit remélek, hogy az emberek szélesebben láthatják a problémákat, és megértik, hogy azokat nem egyénileg, hanem közösen kell megoldaniuk. Arra is rájöttem, hogy mindenkinek vannak előítéletei, feltételezései, és ezeket félre kell tennem, türelmesnek kell lennem, nem akarhatok másokra ráerőszakolni valamit, hanem inkább megpróbálom megérteni, miért olyanok, amilyenek.
- Mondanál néhány szót az otthoni munkádról.
- Az utóbbi 15 év alatt különböző kis helyi társadalmi szervezetekkel dolgoztam együtt, megpróbáltuk segíteni őket, hogy problémájukat megoldják.
- Mit jelentett ez a hétköznapi gyakorlatban?
- Az embereknek vannak problémáik és tulajdonképpen tudják, mit akarnak, de néha nem tudják, hogy jussanak előbbre. Mi megpróbáltjuk elsajátítani a demokratikus készségeket, hogy a problémákat saját maguk meg tudják oldani.
- Mondanál néhány példát, hogy milyen aktuális problémákat látsz, és ezekben hogyan tudtok segíteni?
- Volt egy olyan település, amely elveszítette a talajvízét (vagyis a vizet), mert egy bánya működött ott. Tudtunk velük dolgozni, összehozni az embereket és megsegíteni abban, hogy tervezzenek és együtt gondolkodjanak, hogy a következő lépeseket együtt tervezzék meg.
- Tulajdonképpen az érdekegyeztetésben sikerült segítenetek?
- Igen, végül ők maguk álltak ki és mondták el, mi a gondjuk. Az emberek nem mindig tudják, hogy ezt hogyan kell csinálni. Például olyan dolgokra tanítottuk őket, hogyan kell levezetni egy gyűlést, hogyan lehet több embert bevonni egy ügybe. Hogyan kell a sajtóval bánni, nagyobb nyilvánosságra szert tenni. Általában részvételi elven alapuló módszereket alkalmazunk, hogy az emberek egymástól tanulhassanak.
- És mit csinálsz most Magyarországon, egy évre ideszegődve?
- Különböző civil szervezetekkel hasonló témákban dolgozunk, mint az előbb említettek. Az emberek itt is tudják, mi kell nekik, csak szükségük van néhány készség elsajátítására, hogy meg is tudják valósítani. Néha csak egy szervezettel dolgozunk és ott is egy kiemelt témával, a saját szervezeti fejlesztésükön belül. Van amikor háromnapos tanfolyamokat tartunk, amelyekre több csoportból jönnek össze emberek. Azonkívül próbálunk néhány anyagot magyarra fordíttatni, vagy a magyar helyzetre alkalmazni. Néha más országokból származó példákat, modelleket is kipróbálunk. Ez a készségtanítás abba a kampányba vagy akcióba próbál beleférni, amit az a szervezet éppen csinál, vagy amivel éppen foglalkozik. Tudom, nagyon komoly erőfeszítéseket teszel arra, hogy a hazai viszonyok közé próbáld adaptálni a tudásodat. Ez nem jellemző egyébként a külföldi szakemberekre. Egy ismerősöm mondta, hogy sokszor idejönnek a külföldiek - éppen amerikai példát mondott, - fejünkbe nyomnak egy cowboy-kalapot, aztán visszamennek, azt gondolva, hogy segítettek. Ezzel ellentétes az a mentalitás, ahogyan Joe dolgozik.
- Hogyan látod, van-e elmozdulás ezalatt az egy év alatt, amióta itt dolgozol a civil szervezetek körében?
- Szerintem az egyik dolog, ami megváltozott, hogy a csoportban magasabbak az elvárások. A csoportok szisztematikusabbak akarnak lenni, tudatosabbak, és több embert akarnak bevonni a munkába. Mivel állandóan azt a kérdést fejtegetjük, hogy miért van szükség ilyen tréningekre, tanfolyamokra, tulajdonképpen az emberek elkezdenek azon is gondolkodni, hogy mit szeretnének öt illetve 10 év múlva, tehát hosszú távon gondolkodnak. Ha tudják, hogy hová akarnak menni hosszútávon, könnyebb a prioritásaikat kialakítani. Mivelhogy ilyen új modelleket használunk, és itt még nincsen az a tapasztalatbázis, hogy lássuk, hogy mi az, ami működik és mi az ami nem működik, még néhány évbe telik, hogy lássuk, mennyire érvényesek ezek a módszerek itt, mennyire alkalmazhatóak vagy hatékonyak. Nagyon sok bátor emberrel találkoztam, aki megpróbálja ezeket most is alkalmazni, kísérletezik vele ahelyett, hogy megvárja, hogy minden lenyugodjék, és utána majd elkezdhetjük ezt a civiltársadalom-építést.
- Sikerült-e az elmúlt hónapok alatt szorosabb kapcsolatokat, barátokat szerezned Magyarországon?
- Igen, és nekem nagyon jó érzés, hogy én itt otthon érzem magam. A gyermekeink is imádnak itt lenni.
- Említetted a helyi lapot. A helyi rádiókkal van-e valami kapcsolatod? Mennyire tudjátok használni ezt az ottani közösségi munkában?
- Amikor én Kentuckyban dolgoztam (Kentucky állam olyan nagy, mint Magyarország), ahelyett, hogy abba a csapdába esünk, hogy csak a nagy médiumokat használjuk, a Tv-t vagy a nagy újságokat, a napilapokat, ehelyett nagyon sok helyi sajtót próbáltunk alkalmazni. Azt szerettük volna, hogy a tagjaink, amennyire csak lehet a helyi rádióban és a helyi újságokban nyilvánuljanak meg. Azt láttuk, hogy a helyi rádiókat nagyon élvezték az emberek, helybéliek is elmentek és beleszóltak a mikrofonba. Néhány tag elkezdett helyi rádióprogramot csinálni. Ha készítünk egy dokumentumkazettát például az egyik ügy kampányáról, azt is bejátszhatják.
- Itt is egy helyi rádió formálgatja arculatát. Köszönöm, hogy eljöttetek és hozzájárultatok ehhez az arculatformáláshoz.
- Péterfi -

Parola archívum