Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Nagyszékely és kistérsége: A település, közösség, fejlesztés konferencián elhangzott előadás
Szerző:	Donát Jordánka
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1995
Szám:	3
Oldalszám:	15. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:	Nagyszékely
Tárgyszavak:	térségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:	Térségfejlesztést csak úgy tudnak elképzelni, ha bebizonyítja a fejlesztő az embereknek, hogy nincsenek egyedül és vannak alternatívák az életükben.

nagyszkj.txt

Donát Jordánka

Nagyszékely és kistérsége



Szeretném, ha megengednének nekem egy kicsi játékot. Tulajdonképpen olyan dolog, amit nem szoktak egy konferenciára hozni. Ez a kisebbik református templomunknak - merthogy kettő van - a csillagja, amelyik fogta magát és egyszerűen ledőlt. Azért hoztam el, mert kicsit jelképezi nekem azt a folyamatot, ami évszázadok óta zajlik abban a faluban, ahova én lelkésznek mentem. Ez egy 1720-tól anyakönyvezett sváb falu, ahol az egyik első lelkész egy professzor volt, aki az öt gyerekével és feleségével együtt odament. Otthagyta a professzori katedrát, és azzal a tettel, hogy ő ott volt, mint valami többnek a képviselője, 200 év alatt egy 300 lelkes faluból majdnem 3000-es falut - virágzó gazdasággal, virágzó kultúrával - tudott nemcsak ő maga teremteni nyilvánvalóan, hanem az ő szintén lelkész és tanító fiai és azoknak a fiai. Tehát nagy múltú faluba mentem egészen véletlenül, és azon voltunk ott, főleg férjemmel és barátaimmal, hogy ebből a faluból valami újra meginduljon. Ugyanis 1947-ben kitelepítették a németeket és olyan emberek költöztek az üres házakba, akiknek soha nem volt saját gazdaságuk. A 3000-es településből 500-as lelkes falu lett mára. Iskoláját elvették, illetve most csak alsótagozat van. Gazdaság nulla, csak az idősek vannak, illetve azoknak a beköltöző kubikusoknak a leszármazottai, akik soha nem gazdálkodtak. Tehát most úgy néz ki Nagyszékely, hogy van 50 gyerek körülbelül az 500 lakosból. 150 körüli az idős, a nyugdíjas, méghozzá hetven fölöttiek inkább. A többiek? Negyven-valahány évesen sorban temetem el őket, mert sokan csak a kocsmáig jutnak el, illetve a szétbomló téeszig.
Hogy kerültem én a területfejlesztéshez? Nyilván kiderül a nyelvezetemből is, hogy nem egy szociológus, vagy egy öko-fejlesztő ember beszél. Mindenesetre Tolna megyét én úgy ítélem meg, hogy tipikusan egy középső gyerek problémájával küszködő térség. Se nem szélsőség, mint például Baranya, vagy mint Észak-Magyarország, se nem Budapest környéke. Tehát pontosan olyan köztes állapot, amilyen a családban a középső gyermeké.
Tulajdonképpen összesen hét faluról van szó, amelyek együtt vannak, 3 és 5 km-es távolságokra egymástól. Régen kereskedelmi utak voltak, zajlott az élet, hatalmas vásárok, és minden, ami az emberi élet természetéhez hozzátartozik. Ma egy utcát lebetonoztak, és azonnal zsákutcává vált ez a Nagyszékely. A körülöttünk lévő falvak többnyire magyar falvak, mármint magyar múlttal, magyar lakossággal rendelkező falvak. Egy van, amelyiknek nagyobb a lakossága - olyan 800 körüli -: Sárszentlőrinc. A többiek talán még Nagyszékelyhez képest is aprók. Kisszékely, Nagyszékely, Sárszentlőrinc, Udvari, Belecska, Keszőhidegkút és Miszla. Erről a hét faluról van szó. A probléma számomra ott kezdődött, hogy a költségvetésben a polgármester úrék kemény nulla forintot szántak fejlesztésre. Nem akartam hinni a szememnek. Kerestem a megoldásokat: vannak fejlesztő társaságok illetve cégek, melyeknek ez a dolguk, profi menedzser - és nem tudom még milyen - gárdával rendelkeznek, és majd összebarátkozunk annyira, hogy ők a tudásukat odahozzák, én meg majd odahívom őket... Hát ebből körülbelül semmi nem lett, ugyanis túlságosan profitorientáltaknak bizonyultak, és túlságosan olyanoknak, akiket csak az nem érdekelt, ami engem: az egy ember élete és sorsa. Mivelhogy nekem kell ott lenni a születésnél és a halálnál, engem érint, hogy öt év múlva kiteszik a táblát: "itt volt egy valamikori falu: Nagyszékely", és nyomtalanul eltűnik egy ilyen hatalmas múltú falu és térség, vagy pedig elkezdünk egy sokkal nehezebb, lassúbb módszert, éjszakázósat és fáradságosat, de hiszem, hogy több eredménnyel járót. Tehát a mi kis amatőr módszereinkkel elkezdjük fejleszteni a közösséget úgy, hogy minél több fiatal - főleg a barátaink közül - odaköltözzön. Ne tanácsadásra jöjjenek, ne menedzserképzésre, hanem az egész életüket adják azért a közösségért, amelyben vannak. Velük együtt - legalábbis elsőnek - az iskolát szeretnénk elkezdeni, és mindenféle képzési fejlesztést. Nyilvánvaló, hogy ez egy egész más logikán alapuló kistérség lenne. Tehát kihagyjuk a nagyokat, azokat, akik csak elvettek ezekből a falvakból, és akik az út és a vasút mentén sorakoznak.
A mi kis régiónkban közlekedni csak úgy lehet, ha nincs sár. Akkor át lehet járni a 3-5 kilométereken, egyébként körbe kell menni. Szekszárd 80 km-re esik. A csillag úgy került ide, hogy Nagyszékelynek kulturális és szociális vonatkozásban ilyen szerepet gondoltunk, hiszen a csillag, a térségnek a közepén található. Azt szeretném, ha mindegyik falu megőrizné a maga karakterét, nem válna afféle uniformizált, odaerőltetett típusú faluvá. Mindenkinek megvan a saját adottsága, és annak irányába fejlődjön. Nagyszékelynek mi erősen oktatási és szociális jelleget adnánk. Információs központról, adatbázisról gondolkodunk. Legyenek felmérések, olyan módon, hogy nem idegen emberek jönnének oda és ikszelnék azt, amit mondanak az egyszerű emberek, hanem lehetőleg úgy, hogy megtanítják ezt a belső csoportot, hogyan kell felmérni. A szomszédunkban lakik Mariska néni, aki 30 éven keresztül vitte az ebédet idős embereknek. Ilyen kulcsfontosságú személyeket meg lehet találni, és velük együtt el lehet kezdeni dolgozni, nagyon sok mindent máris tudunk. A felmérés végén azt várom el, hogy célcsoportokat tudjunk meghatározni. Például kismamák, házasság előtti fiatalok, óvodáskorúak (mondjuk dislexia-felmérés, vagy bármi hasonló akció céljából). Ha pedig a gazdaságra nézek, vagy a tájra, akkor kilyukadhatunk oda, hogy tájtervezést csináljunk, ami a faluturizmusnak és bármi másnak az alapja lehet.
A célcsoportok programjait nyilvánvalóan azokkal az emberekkel dolgozzuk ki, akik amúgyis benne vannak, és szakértők a saját területükön. A munkanélküliek számára egyelőre egy műhelyházon fáradozunk, ahol a tanfolyamokat elindíthatjuk. A munkaügyi központtal nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, és tárgyalás kérdése, hogy május környékén el tudunk indítani egy mezőgazdasági és egy kézműves-, illetve iparosféle tanfolyamot. A képzést illetően távlatokban úgy gondolom, hogy a nyolcadik osztályt elvégzett, koravén munkanélkülieknek valami olyan lehetőséget kellene kitalálnunk, ami őket még tanulásra bírja. És nyilván a műhelyekkel addigra oda kell érkeznünk, hogy ott tanulhassanak.
Az egészségügyi-szociális fejlesztésben ott tartunk, hogy egy orvos hetente kettő, néha egy, de néha sehány alkalommal kijön és megnézi a betegeket. Ehhez képest mindegyik faluba egy-egy nagyobb településről, tehát Simontornyáról, Gyönkről, Tamásiból, Paksról járnak orvosok. Arra gondoltunk, hogy egy közöset, de legalábbis három falunak mindenképpen egy közös orvost kellene alkalmazni. Ilyenen is gondolkozunk, hogy mivel nem tudunk mit kezdeni az alkoholizmussal és mindenki úgy csinál, mintha nem lenne, egy alkoholizmusból meggyógyult orvost szeretnénk egy másik alapítvánnyal közösen foglalkoztatni, odacsalni magunk közé.
Körülbelül négy év múlva el tudnánk indítani egy árvaházat. Nem kell afféle gyerekdutyira gondolni, nem ilyen árvaházról van szó. Hanem olyanról, ahol 18 év fölöttieket tudnánk először nevelni, aztán utána mindig egy-egy szülőpár magához venne valakit. A most üresen álló házakban tudnánk nekik otthont biztosítani, és ők már dolgozóként, munkatársként is, a gazdaságba is beépülőként, a faluba is beépülőként lennének ott, és mindig egy-egy generációval kisebbeket hoznánk, egészen odáig, hogy csecsemőket is. Ez azt jelentené, hogy mondjuk tíz-tizenvalahány év múlva legalább száz emberrel nagyobb lakossága lenne a falunak. Ami rögtön értelmessé teszi azt is, hogy miért kell az iskolához ragaszkodnunk. Ugyanennek a dolognak, tehát a szociális és az oktatási programoknak nyilvánvalóan a mezőgazdasági, illetve gazdasági hátterét kell tudnunk addigra biztosítani.
Hogyan? Elsősorban szükségünk lenne külső segítségre. Profibb külső segítségre. Szükségünk van nagyon-nagyon a párbeszédre, amit többé-kevésbé sikerrel azért már folytatunk. A cégek, a tsz-ek és a különböző, saját érdeküket védő birtokosok üljenek le, és egyáltalán hajlandók legyenek hallani egymásról, nem csak utálattal. Azután pedig nagyon hiszünk abban, hogy a jó családok, jó fiatal házasok példaadó és kovász élete csodát művelhet. Ugyanis az az igazán nagy gondom, hogy az emberek, akár fiatalok, akár öregek, egyedül vannak. Mindenféle területfejlesztést csak úgy tudok elképzelni, hogy ha bármivel, amit teszek vagy teszünk, azt bizonyítom az embereknek, hogy nincsenek egyedül. Abba halnak bele, abba pusztulnak bele, abba isszák agyon magukat, hogy egyszerűen nincsen emberük.
Remélem, hogy húsz év múlva nem ez a csillag, de Nagyszékely illetve környékének a csillaga újra feltámadhat, és azt szeretném kérni, hogy ha profi területfejlesztők vagy falufejlesztők arrafelé járnak, az eldugott istenhátamögötti Tolna megyében, jöjjenek el, és legalább egy-egy valaki a tanácsával, segítségével adjon valami olyat, amivel előbbre mozdíthatná a munkánkat.

Parola archívum