Közösségfejlesztés és civil társadalom, Magyarország

Parola archívum

A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Közösségfejlesztés és civil társadalom, Magyarország
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	2004
Szám:	4
Oldalszám:	11-13
A cikkben lévő
Nevek:	Alison Gilchrist, Gergely Attila, Janice Marks, John Grayson, Paul Henderson, Ralf Dahrendorf, Varga A. Tamás, Vercseg Ilona
Intézmények:	Civil Kollégium Alapítvány, Federation for Community Development Learning, Közösségfejlesztők Egyesülete
Települések:	Budapest, Liverpool
Tárgyszavak:	civil társadalom, képessé tétel, közösségfejlesztés, Liverpool
Megjegyzés:
Annotáció:

Közösségfejlesztés és civil társadalom, Magyarország

Vissza a tartalomhoz

Az előadás a Federation for Community Development Learning szövetség éves közgyűlésén hangzott el 2005. február 3-án Liverpoolban.

Tisztelt konferencia, kedves kollégák!

Bevallom, teljesíthetetlen feladatra vállalkoztam, amikor Janice Marks felkérésére előadói szerepet vállaltam ezen a konferencián és azt ígértem, hogy egy 20 perces előadást tartok a közösségfejlesztés és a civil társadalom témájáról. Az idő rövidsége miatt már e téma megfelelő körüljárása is reménytelen vállalkozásnak tűnik, hát még, ha megpróbálva belehelyezkedni az önök helyzetébe, újabb témák is hozzáadódnak: Önök bizonyára szeretnének többet tudni a közép-európai térségről és talán Magyarországról, s a nálunk folyó közösségfejlesztésről is!

Próbáljuk meg a lehetetlent - jó közösségfejlesztőkhöz illően - és vágjunk bele!
Előadásomat a következő négy részre osztom:
1. Közösségfejlesztés: A senki földje, avagy interdiszciplináris szakterület?
2. Közösségfejlesztés Magyarországon - kicsik vagyunk, de - éppen ezért? - relatíve szabadok!
3. Miért áll a magyar közösségfejlesztés fókuszában a civil társadalom?
4. A képessé tétel és az állampolgári nevelés és képzés fontossága

1. Közösségfejlesztés: A senki földje, avagy interdiszciplináris szakterület?

A közösségfejlesztés nálunk egy angolra lefordíthatatlan nevű foglalkozásból fejlődött ki, a népművelésből (progresszív irányzatait ma community education-ra fordítanánk). Ez a foglalkozás a lakossági önszerveződést volt hivatott pótolni a szovjet típusú diktatúra évtizedeinek kultúrházaiban, egyre csökkenő politikai és egyre növekvő kulturális, szabadidős, amatőr művészeti és ismeretterjesztő-felnőttképző tartalommal. Másutt - ismereteim szerint elsősorban Angliában, majd Amerikában és több más országban is - a modernizáció, urbanizáció, a várossá válás folyamatában kialakult nyomornegyedek gondjainak enyhítésére születtek szakmásodó igyekezetek a settlement házakban, a kialakuló lakótelepeken. Később ez az új szakterület a szegénység mérséklésének eszközévé lett, miközben a multikulturálissá váló európai társadalmak is egyre több közösségi beavatkozást igényeltek. Napjainkban a fejlesztéssel kapcsolatos társadalmi tervezés, a szervezetek közötti kommunikáció és együttműködés igényel közösségi szakmai segítést, de civil szervezetek is egyre több közösségi eszközt alkalmaznak társadalmi befolyásuk növeléséért.
Közművelődés, szociális munka és szociálpolitika, szociokulturális animáció, vidékfejlesztés, társadalmi tervezés - ezek a közösségfejlesztésre igényt tartó legfőbb szakterületek. A közösségfejlesztés önállóságáról, ill. valamely szakmához tartozásáról a mi országunkban szenvedélyes viták folynak. Erős érvek szólnak az önállóság mellett, de kisajátítása, bekebelezése mellett is. Számos példáját láttam már annak, hogy a szociális munka keretein belül hogyan szűkülhet még a közösségfejlesztés, közösségi munka is ellátás-típusú munkává ahelyett, hogy endogén fejlődést és változásokat eredményezne. S ugyanez az eszköz-jelleg bontakozik ki előttünk a közép-kelet európai új vidékfejlesztési szakmában is, látva, hogy az elsősorban infrastrukturális fejlesztésekben hogyan tesznek formálisan eleget az érintettek bevonása alapelvének. „Szükség van-e egyáltalán a lakosságra a vidék fejlesztésében?” - fakadt ki egy kollégám a minap.
Amennyiben a közösségfejlesztés alárendelődik bármelyik szakmának, félő, hogy elveszíti interdiszciplináris jellegét és megnő kiszolgáltatottsága, vagyis annak a veszélye, hogy a hatalom eszközként használja fel saját céljai elérése érdekében.
Paul Hendersontól többek között azt tanultam, hogy a közösségfejlesztés egy „hozzájáruló-jellegű” (contributor) foglalkozás: egyedül nem képes megoldani társadalmi problémákat, de sajátos eszközeivel, más szakmák eszközeit kiegészítve, hozzá tud járulni a problémák megoldásához.
Köztudott, hogy az alacsony társadalmi presztizsű szakmák - márpedig ismereteim szerint a közösségfejlesztés mindenütt jobbára ilyen - küzdenek legitimitásukért, azért, hogy önálló diszciplinaként, fontos és támogatott szakmaként ismerjék el őket. Ha azonban a közösségfejlesztés lényege épp az interdiszciplinaritás és az, hogy hozzájáruló-jellegű foglalkozás, akkor ahhoz a két fő okhoz érkeztünk, amiért véleményem szerint elismertetése - legitimációja - specializálódó világunkban különlegesen nehéz. De épp effajta természete adja azt a szabadságot is, amely miatt e szakmához mi mindannyian annyira vonzódunk és amiért minden nehézség ellenére is kitartunk mellette!

2. Közösségfejlesztés Magyarországon - kicsik vagyunk, de - éppen ezért? - relatíve szabadok!

Magyarországon nagyon kevés szakember él közösségfejlesztésből. Esetünkben nem beszélhetünk egy foglalkozási csoportról, inkább olyan különböző szakmákhoz tartozó szakemberekről, akik fontosnak tartják a közösségiséget, a civil társadalmat, a részvételt, a demokráciát és szakmai szerepalakításaikban - művelődési házakban, ifjúsági házakban, szabadidő- és közösségi házakban, információs központokban, iskolákban, családsegítő központokban, s nem utolsó sorban jogvédő, érdekvédő, természet- és környezetvédő civil szervezetekben és újabban fejlesztési projektekben is - a közösségi megoldásokat keresik.
Sokáig küzdöttünk azért, hogy nálunk is kialakuljon egy erős foglalkozási csoport. Csak az utóbbi néhány évben kezdünk úgy gondolkodni, hogy talán nem is baj az, hogy nem tud kialakulni. Tájékozódásunk során ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a hazai és külföldi közösségfejlesztő szervezetek - leegyszerűsítve - három módon tudnak gondoskodni saját fennmaradásukról:

- A „lobbisták” arra törekednek, hogy minél ismertebbek legyenek és minél több állami támogatást, minél nagyobb megrendeléseket kapjanak. Törekvésük, hogy a politikusok ismerjék, szeressék és használják őket. Legfőbb megrendelőik a nemzeti és a helyi önkormányzatok, s függőségük az innen érkező forrásoktól meghatározó. E szervezetek meglátásunk szerint egyenletesen teljesítenek és magas színvonalú szakmafejlesztő tevékenységet is végeznek, ám úgy tűnik számunkra, hogy a megrendelőikkel szembeni lojalitás esetükben szükségszerűen meghatározóbb a közösség tagjai iránt érzett lojalitásnál.

- A projektorientáltak. A rendszeres állami támogatásban nem részesülők nagy tábora nonprofit és forprofit szervezetekből egyaránt áll. Céljuk minél nagyobb projektek kidolgozása, pályázati versenyeztetése és menedzselése, ezáltal szervezeti működésük folyamatos biztosítása és növekedésének fenntartása. A megrendelők iránti kötelező lojalitás itt a „lobbistákénál” kevésbé nyers vagy direkt formában érvényesül, de egy másik nagy veszély leselkedik rájuk: saját céljaikat alá kell rendelniük a pályázatokat kiíró szervezetek prioritásainak. Egyszerűen úgy szoktuk ezt mondani, hogy „eladják magukat”.

- A harmadik csoport a „manőverezőké”, s ilyennek számítjuk mi magunkat is. A kis alkalmazotti gárdával dolgozó, rugalmas szervezetek tartoznak ebbe a csoportba, akik nem tudnak vagy nem is akarnak nagy és befolyásos szervezetté válni, ám szakmaiságukra mindenek felett ügyelnek. Megválogatják, hogy kitől fogadnak el pénzt és fennmaradásuk legfőbb értékének a közösség tagjai iránti lojalitást és a függetlenséget tartják. (Nem könnyű az ilyen szervezetek élete - a múlt évben pl. három hónapig fizetésképtelenek voltunk!)

Úgy gondoljuk, hogy a mi dolgunk kettős. Egyfelől fejlesztenünk kell a szakma elméleti kereteit és gyakorlati eszköztárát, másfelől ezeket mind szélesebb körben kell terjesztenünk, azért, hogy a közösségi munka közösségi mozgalommá terebélyesedjen országunkban, s a civil szervezetek, helyi közösségi csoportok tagjai alapképzéseken, a szakemberek szakképzéseken és továbbképzéseken hozzáférjenek a munkájukat megkönnyítő módszerekhez és elsősorban magához a közösségfejlesztési szemlélethez, amit mi társadalmi reformkoncepciónak nevezünk.

3. Miért áll a magyar közösségfejlesztés fókuszában a civil társadalom építése?

A közösségfejlesztés fókuszában Magyarországon a civil társadalom fejlesztése áll, mégpedig több okból:
- Szociológus tagunk, Gergely Attila szerint a rendszerváltás egyben kultúraváltást is jelent. Közösségfejlesztési szempontból a kultúra egyik típusából egy másik típusába való átmenetet számunkra a részvételi demokrácia kiépülése jelenti - szemben a korábbi, autokratikus hagyományokra épülő kultúrával.
- A civil társadalom számunkra a modern közösségiség megjelenési formája. A civil társadalom középpontjában a citizen áll. A citizen, akinek Ralf Dahrendorf szerint „egyaránt van szüksége kötődésre és választási lehetőségekre ahhoz, hogy életlehetőségeit a maguk teljességében elérhesse” (Dahrendor J. 1997). Ez a felfogás azért áll közel hozzánk, mert érvényesül benne a közösség által nyújtott biztonságnak és az individuum szabadságának fontossága, vagyis a közösség és a civil társadalom egysége. Bármelyik hiányként jelenik meg, a közösségfejlesztés legitimációjához érkezünk.
- Az állampolgárok aktivitása az élet minden területére kiterjedhet. Az állampolgárok és szervezeteik nem szakmákban és a szakmai önérdek érvényesítésében gondolkodnak, hanem a helyi problémákból indulnak ki és azokra keresnek közösségi megoldásokat, bekapcsolva e folyamatokba a különböző szakmák tudását is. A lényeg a kritikai szellem mindenkori érvényesülése, a közösségi kezdeményezés, az alternatívák felmutatása és az együttműködésen alapuló problémamegoldás.
- A közösségi munka nem kizárólag szakemberek által gerjesztett folyamat, hiszen a mikro-, közép- és makroszintű önsegítést és a társadalmi haladásért folytatott évszázados küzdelmet joggal foghatjuk fel közösségi munkának - tanultam az önök kollégáitól, Alison Gilchrist-től és John Graysontól. Ezért véleményünk szerint a közösségi munka egyaránt lehet mozgalmi (civil) és szakmai tevékenység, s egy életképes társadalomban nyilvánvaló, hogy mindinkább a mozgalmi jellegnek kellene dominálnia.
- A közösségfejlesztés számunkra a közösség által vezetett fejlesztést jelenti, amelyben a meghatározó szerep a állampolgároké, s nem a szakembereké. Nem félünk attól, hogy e felfogás marginális helyzetbe sodor minket, mert úgy tapasztaljuk, hogy a közösségfejlesztői segítés iránt rendre új és új szükségletek fogalmazódnak meg, s éppen ezek teszik e szakmát izgalmassá, változatossá.

Ahhoz azonban, hogy az állampolgárok jelentős tényezőivé tudjanak válni a közösségi fejlesztés folyamatainak, képessé is kell válniuk a folyamat kezelésére, s ebben a közösségfejlesztő szakembereknek kulcsszerepük van.

4. A képessé tétel és az állampolgári nevelés és képzés fontossága

Ahhoz, hogy a közösség általi fejlesztés folyamatában a főszerep valóban az állampolgároké lehessen, nagyon komolyan kell vennünk a képessé tételt, s azon belül is a képzést - s ezt talán a konferenciát szervező Federation for Community Development Learning és Önök előtt felesleges is hangsúlyoznom.
Mindannyian tudjuk, hogy a közösségfejlesztési folyamatban való részvétel egyben egy tanulási folyamatot is jelent, amelyben a szükségletek és a készségek manifesztálódnak, a közösségi cselekvés során szerzett új tapasztalatok új képességeket kiépülését eredményezik, s mindezek megint csak új szükségleteket szülnek: a folyamat megállíthatatlanul gerjeszti önmagát.
Szükséges a folyamat közben néha megállni és egy-egy tárgyra erősebben koncentrálni, vagyis szervezett képzéseket beiktatni. Ilyeneket végez nálunk az egyesületünk által alapított Civil Kollégium Alapítvány, amelynek bentlakásos képzési központja hármas funkcióval rendelkezik:
- helyi népfőiskola,
- országos civil képzési központ,
- a közösségfejlesztő szakképzés gyakorlati helyszíne.

Az első két funkció a közösségfejlesztési folyamatokban aktív helyi lakosok képzésére vonatkozik, éljenek bár a kollégium körül, vagy az ország távolabbi pontjain. A leggyakrabban 24 órás, egy hétvégi bentlakásos képzést szervezünk számukra, amelynek keretében a részvétel különböző módszereivel dolgozzák fel és teszik közössé tapasztalataikat, miközben tudatosítják a „miért”-eket, a közösségi célokat és elsajátítják a civil cselekvés technikáit is.
A harmadik funkció szerint a képzési központ az ország mintegy 30 felsőoktatási intézményében több-kevesebb ideig közösségfejlesztést tanuló hallgatóknak kínál gyakorlati terepet, ill. a szakképzés számára biztosít ideális körülményeket.
A képzés általam ismert legmagasabb foka a skandináv országokban alkalmazott nemzeti oktatási rendszer, amelyben az önszervező tanulóköri mozgalomtól a 6 hetes vagy még hosszabb bentlakásos, évenként ismétlődő népfőiskolai képzéseken frissíthetik fel és egészíthetik ki a szervezett mozgalmak, szervezetek tagjai szakmai és társadalmi ismereteiket.
Ezek a példák vonzóak, de mindez - a skandináv példát kivéve - csepp a tengerben. Úgy gondolom, hogy országaink még messze nem tesznek eleget a demokrácia kultúrájának széleskörűvé tételéért, a civil tudatosságért, a hozzáértő civil részvételért. Ezért is tartom fontosnak az olyan konferenciákat, amelyeken a résztvevők közös nyilatkozatot bocsátanak ki ezeknek az értékeknek a szélesebb körű érvényesülése érdekében. A 2004-ben Budapesten megtartott közösségfejlesztési konferencia ilyen volt, amelynek zárónyilatkozatát, a Budapesti Nyilatkozatot saját tapasztalatunk közreadásával ajánlom figyelmükbe: e nyilatkozat alkalmas a közösségfejlesztés iránti széleskörű társadalmi érdeklődés felkeltésére.

vercseg@kka.hu
Vissza a tartalomhoz

Parola archívum