Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat
Szerző:
Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2005
Szám:
1
Oldalszám:
3-7
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat, közösségi alapú társadalom
Megjegyzés:
Annotáció:
Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat
Vissza a tartalomhoz

TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK

A közösségi beavatkozás szakszerű módját és szervezett rendszerét évtizedek óta érleli-alakítja a mind szélesebb körűvé váló nemzetközi közösségfejlesztői gyakorlat. Mindig is izgatott bennünket, hogy tetten érhető-e az a történelmi momentum, amelyben a spontán közösségi cselekvés növekvő hiányából valakik (állam?, társadalmi mozgalmak?, magánadományozók?) azt a következtetést vonták le, hogy szükség van tudatos, szakszerű beavatkozásra, s létrehoztak és működtetni kezdtek a közösségiség elősegítésére szakosodott szervezeteket.
Mi lehetett az a felismerés, amely arra indította pl. Angliában a szakszervezeteket, a kormányzatot, a filantróp adományozókat, hogy a settlement intézményét országszerte bevezessék; hogy a városi tanácsoknál közösségfejlesztőket alkalmazzanak; hogy az új ipari negyedekben, lakótelepeken közösségi szakembereket állítsanak munkába az újonnan betelepedők meghonosodása érdekében; hogy a gyarmatokról az anyaországba telepedők szakemberek segítségével tudjanak integrálódni az adott társadalomba? Miért nem hagyták ezeket az embereket magukra: boldoguljanak, ahogy tudnak? Mi vezetheti a bármiféle, politikai, pénz vagy tudáshatalommal rendelkezőket ilyen intézkedések meghozatalára? Messzire vezetne most ezen töprengeni, s félek, nem is tudnánk megnyugtató választ adni e kérdésekre, de úgy tűnik, hogy bizonyos eszmék és értékek érvényesítése épp úgy szerepet játszhatott ebben, mint az esetenként erős civil társadalmakkal való kiegyezés és együttműködés kényszere, valamint az a veszély is, amit a kormányzatra nézve a szervezetlen és néma civil társadalom magában hordoz.
A nálunk a 70-es évektől kibontakozó közösségfejlesztői gondolat, bár a kezdetektől közösségi mozgalmakat kívánt gerjeszteni (1970-73 Budapesti Műszaki Egyetem: Önszervező-köri mozgalom; Egyetemisták a közművelődésért mozgalom), a szakmafejlesztést és a széleskörű intézményesítés lehetővé tételét is sokáig az államtól várta el - ki mástól várhatta volna el? A rendszerváltás előtt, de még utána is egy ideig, a népművelők mintegy hétezer fős foglalkozási csoportja mellett - azon belül? - gondoltunk el egy kicsiny, de országos szakmai hálózatot, száz-kétszáz fővel, a helyi közösségi kezdeményezéseket bátorítandó és szakmailag segítendő. Fájlaltuk, hogy az akkori közösségfejlesztők más irányultságú munkakörük átalakításával, s az új munkakör legitimációjáért zajló folyamatos küzdelemben, vagy szabadidejük feláldozásával dolgozhatnak csak közös ügyünkért. Sokáig nem ismertük fel - s e felismeréshez csak a későbbi, nyugat-európai tapasztalataink segítettek, jobbára a 90-es évektől -, hogy az állami függőség épp e szakmunka leglényegibb alapelvét, a közösség melletti feltétlen elkötelezettséget veszélyeztetné. Akkor még nem lévén harmadik szektorunk (nem-hivatalos civil társadalmunk azért persze volt, mégpedig meglehetősen változatos formákban és gazdag tartalommal!), nem gondolkodhattunk a szabadság keretei között, s nem ismertük fel, hogy az állam bábáskodása alatt más, talán épp a közösségi munka legszerethetőbb vonásai kerülhetnének veszélybe, nevezetesen a közösségi tartalmak szabadsága és a közösségi mozgásformák spontaneitása. Nem gondoltunk arra, hogy egy nagyobb, állami fenntartású foglalkozási csoport tagjaiként a szakemberek „bebetonozódnának” nyugdíjas állásokba, s hogy ez ellene szólna munkánk mozgalmi jellegének, amely alulról építkező, spontán elemekben bővelkedő, önszervező, nem ellátás-jellegű munka, s ekként a hivatali szempontok, az állam iránti kötelező lojalitás csak ártana neki.
1989-ben elkezdtük létrehozni intézményeinket: megalakítottuk a Közösségfejlesztők Egyesületét, majd („nem várunk tovább az államra!”) 1992-ben Közösségszolgálat Alapítványt hoztunk létre a közösségi kezdeményezések támogatására (a többi, azonos időben - Parola -, vagy kicsit később létrehozott intézményünket - Közösségi Kapcsolat Alapítvány, Civil Rádió, Civil Kollégium Alapítvány - most nem elemezzük).
Két évre szóló alapítványi támogatásból hoztuk létre kicsiny országos hálózatunkat: tizenkét szakembert tudtunk mindössze alkalmazni ugyanennyi irodában az ország különböző pontjain. Kétéves küzdelmet folytattunk, hogy megvessük a lábunkat az átalakulás dzsungelharcai közepette és a további működésre helyi támogatókat szerezzünk - nem sikerült. Talán túl korán történt mindez. Nem tudtunk pénzt hozni a konyhára, ergo haszontalanok voltunk. Még annyira sem volt a köztudatban a társadalmi részvétel fontossága, mint ma. A civilség valami gyanús új dolog volt. Nagyon kevesen áldoztak érte. Nem voltak támogató programok sem. S talán a mi fejünkben is a szükségesnél nagyobb volt még az ellátottság-igény. De néhányan közülünk igazi civil kurázsival vállalkozni kezdtek, s ha keservesen is, de az évek során kiépítették a keresletet saját munkájuk iránt. Fájdalmas tapasztalást eredményeztek ezek az évek, de nem haszontalanokat.
A 90-es évek második felétől intézményeink megerősödtek, stabilizálódtak, csak épp hálózatot nem sikerült létrehoznunk. Akárhonnan, bármelyik aktuális program felől közelítettük is meg a hálózatépítés kérdését, valahogy soha nem mi voltunk azok, akikre a támogatók gondoltak. (Az első közmunka-program vagy az első OFA-program Prokrusztész-ágyába nem fért bele a mi száz közösségi munkást kiképző és alkalmazó elképzelésünk, s ezt ma már nem is bánjuk, de jellemző, hogy ilyenekkel próbálkoztunk!) S lassan körvonalazódni kezdett a kiépülni-képtelenséget legitimáló elmélet, amely a közösségi munka hármas irányultságáról szól. Eszerint a közösségi munka a társadalmi reformerek és filantrópok munkásságán, valamint a haladásért folytatott évszázados küzdelmeken keresztül érvényesíti a közösségi-civil eszméket és értékeket, s csak ezen túl értelmezhetjük szakmaként, olyan helyzetekben, amikor a társadalom kezdeményező- és cselekvőképessége spontán módon már nem képes megnyilvánulni és szakmai beavatkozásra szorul. S ha ezt felismertük, evidens, hogy egy nagy kör megtétele után vissza kellett érkeznünk a kiindulási pontunkhoz: társadalmi moz-
galmat kell gerjesztenünk, s nem egy fizetett alkalmazotti gárda által működtetett foglalkozási csoportért kell harcolnunk, s a szakmát a beavatkozást legitimáló elméletek és a kifejlesztett módszerek együttesének fogjuk fel, s nem foglalkozási csoportként. Továbbmenve, keresnünk kell a szakmák közötti együttműködést is, s meg kell fogalmaznunk a közösségfejlesztés interdiszciplináris jellegét. Közművelődés, felnőttképzés, szociális munka és szociálpolitika, szocio-kulturális animáció, vidékfejlesztés, környezet- és természetvédelem, társadalmi tervezés, társadalmi akció - ezek a közösségfejlesztésre érzékeny szakterületek, amelyek egy adott lokalitásban kiegészíthetik egymást, sőt, ki is kell(ene) egészíteniük egymást. Mert a közösségfejlesztés, ismertük fel, ún. hozzájáruló jellegű foglalkozás is. Ez azt jelenti, hogy egyedül nem képes orvosolni súlyos társadalmi problémákat, főként strukturális problémákat nem, de sajátos eszközeivel, más szakmák eszközeit kiegészítve, hozzá tud járulni a problémák megoldásához, mérsékléséhez, kezeléséhez. (E gondolatmenet részletesebben kifejtettem a Parola 2004/4. számában közölt írásomban!)
S ezen a szemléleti talajon már könnyebben megszülethetett és felnevelődhet egy, a közösségi kezdeményezéseket bátorító és támogató hálózat. Mert egy ilyen hálózat a már meglévő, sokféle közösségi tevékenységet szervezi együvé - legyenek bár állami vagy civil intézmények a tevékenység gazdái. E hálózat alulról, civil módra, szervesen építkezik olyan szervezetekkel, amelyeknek már van saját tapasztalatuk, társadalmi beágyazottságuk, önkéntes bázisuk. E hálózati működés erősíti a közösségfejlesztés-közösségi munka kívánatos civil, mozgalmi jellegét, hatékonyan fejleszti a közösségi tevékenység iránti társadalmi befogadó-készséget. Megerősíti a szervezeteket a működésükben, kiegészíti bevételüket, de nem vállalja fenntartásukat, ezért a civil függetlenség nem sérül, s a lojalitás a segített közösségekkel fejlődik ki. A hálózat az együttműködésre épít, egy ideje/régóta együtt dolgozó szakembereket és szervezeteket tömörít és erősít meg. Nyilvánvalóan nem fedi le az egész országot, de idővel - új támogatások megnyílásával - ez is kialakulna. S végül: hosszú távon ez a struktúra biztonságosabban is fenntartható, mert ellenállóbb a politikai-költségvetési változásoknak.
A 2004-ben - az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium programjaként - létrejött Közösségi kezdeményezéseket támogató szakmai hálózat ezen alapelvek szerint működik. Nincs főállású fizetett alkalmazottja. Állami pénzből gazdálkodik ugyan, de a rendelkezésére bocsátott összeg - a terület (az egész ország) és a feladat nagyságát tekintve, afféle gyutacspénz. Arra elég, hogy a különféle közösségi szervezetek időnként találkozhassanak, képezhessék magukat, feltárják környezetük közösséghiányos területeit és azokon közösségi mozgásokat kezdeményezzenek.
E munka első évéről szól ez a Parola-szám. Mielőtt azonban még a program részletes ismertetésébe kezdünk, a történeti előzmények megismerése után szükséges felvázolnunk a hálózatot életre hívó gondolat hátterét is!

GONDOLATI HÁTTÉR


Bevalljuk, eszmékből és értékekből indulunk ki. Közösségi alapú társadalmat szeretnénk, mert az individuumra építő társadalomban az állampolgári gondolkodás és viselkedés mozgatórugója az egyéni érdeken alapuló egyéni cselekvés, melynek érvényesülése a verseny kiéleződéséhez, a kommunikáció leszűküléséhez, széthúzáshoz és elkülönüléshez, a szolidaritás érzésének csökkenéséhez vezet.
A közösségi alapú társadalomban az egyéni mellett a köz érdeke is fontos szerepet kap. A közjóért folytatott, lokális társadalmi csoportokban zajló közösségi cselekvés a részvételi demokrácia fő megnyilvánulási formája, melyben a közösség tagjai rendszeresen kommunikálnak, részt vesznek saját életük irányításában, rendszeresen kapcsolatot tartanak saját intézményeikkel, befolyásolják és ellenőrzik működésüket, miközben új - civil - intézményeket építenek a helyi közösségben. Mindezek nyomán a közösség tagjaiban kialakul a közösségi gondolkodás, a közös felelősség és az egymás iránti szolidaritás.
A közösségek mellőzésének az a társadalmi kockázata, hogy még több elnyomott és perifériára szorult ember idegenedik el a társadalomtól!

A civil társadalom mint a közösségfejlesztés eszménye és célja
A civil társadalom középpontjában Miszlivetz Ferenc (1999) megközelítése szerint a civil társadalom áll mint valamiféle közösségi eredmény: „A civil társadalom [] egy közszféra, a szolidaritás szférája, ahol különböző érdekek artikulálódnak, feszülnek egymásnak, ahol konfliktusok zajlanak egyének, csoportok, szervezetek között [] A civil társadalom ezeknek a viszonya, tehát egy reflexivitás, s nem pedig a szervezeteknek az összessége. Az egymásra való kölcsönös reagálás a fontos, ez generál egy erőteret, amiben [] létrejön a civil társadalom.”
A citizen tehát részt vesz saját élete irányításában, és részt vesz a társadalom kölcsönhatási és intézményi folyamataiban is. Részt vesz közvetlen környezete társadalmi szabályainak közösségi kialakításában, s kész alávetni is magát e közösségi szabályoknak, valamint rendelkezik az akarata érvényre juttatásához szükséges képességekkel és ismeretekkel. A citizen „demokráciát csinál”. Demokráciát, melyhez Arisztotelész szerint először is szabad emberekre van szükség.
A civil társadalom és a citizen a jó társadalmat keresők eszménye, „morális cél, amelynek eléréséért küzdeni kell” - mondja Miszlivetz. Ám ez a küzdelem nem csak történelmi fordulópontokon indokolt, mint amilyen pl. Közép és Kelet Európa áttérése a szabad, demokratikus, nyitott társadalmi berendezkedésre. Más okokból, de mind a régi, mind az új demokráciáknak folyamatosan küzdeniük kell az erős civil társadalomért, akár a demokrácia intézményeinek kiépítése, akár pl. a jóléti állam válságjelenségeinek kezelése a feladat.
„A közösségfejlesztés oly módon erősíti meg a civil társadalmat, hogy a közösségi cselekvést és a közösségi perspektívákat helyezi előtérbe a társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi irányelvek kialakítása során. A közösségfejlesztés a helyi közösségek képessé tételére
törekszik, beleértve a földrajzilag meghatározott, a közös érdekek vagy azonos identitás, illetve a konkrét témák és kezdeményezések alapján szerveződő közösségeket is. A közösségfejlesztés a közösségi csoportokon, szervezeteken és hálózatokon keresztül fejleszti az emberek képességét arra, hogy aktív tagjai legyenek a társadalomnak, valamint felkészíti az intézményeket és az állami, magán- és nem kormányzati szervezeteket arra, hogy párbeszédet alakítsanak ki a lakossággal az őket érintő változások közös meghatározásában és végrehajtásában. A közösségfejlesztés kulcsfontosságú támogatója az aktív és demokratikus társadalmi részvételnek, támogatja a hátrányos helyzetű és kiszolgáltatott helyzetben lévő közösségek autonóm véleménynyilvánítását. Olyan értékrend és alapelvek mentén határozza meg önmagát, mint az emberi jogok, a társadalmi bevonás, az egyenlőség és a sokszínűség elfogadása, amelyeket meghatározott eszköz- és ismeretrendszeren keresztül érvényesít.” (Részlet a Budapesti Nyilatkozat Preambulumából, 2004. március.) lásd www.kozossegfejlesztes.hu

Ez a közösségfejlesztés saját mezsgyéje. A hálózati munka is ezen alapelvek mentén szerveződik és dolgozik a befogadó társadalmi légkör, az attitűdváltás, a közösségi alapú társadalom kiépüléséért.

Hálózat a közösségi alapú társadalomért
A most bemutatandó hálózat igyekszik növelni a közösségi részvételt, a helyi közösségi kapacitást, elsősorban közösséghiányos területeken. Elősegíti a helyi kezdeményezések sokasodását, szélesíti azok körét, akik részt vehetnek a képessé tétel kulcsfontosságú eseményében, az általános célú felnőttképzésben, valamint a közösségfejlesztő, közösségi munkás szakképzésben, s a már meglévő kezdeményezések, szerveződések megerősítésére konkrét lépéseket tesz a helyi közösségi erők integrálásáért, a társadalmi párbeszéd megszerveződéséért.

A kezdeti lépések - a jelen
Erről szól ez a Parola-szám.
Vissza a tartalomhoz
Parola archívum