Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
„Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz a közösséget összefogásra sarkallni...” Közösségfejlesztés Molajon
Szerző:
Juhász Ildikó
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2007
Szám:
3
Oldalszám:
22
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

Juhász Ildikó

„Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz a közösséget összefogásra sarkallni...” Közösségfejlesztés Molajon

A közösségfejlesztő folyamat 2007. május 3-án kezdődött a Komáromhoz tartozó Molaj lakótelepen. Már több mint fél éve dolgoztam az ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesületnél, amikor alkalmam nyílt arra, hogy tapasztalatot szerezzek ezen a területen. A munkát a 2007-es „Közösségfejlesztő” képzés szakmai gyakorlata keretében, öt gyakornoktársammal kezdtük meg. A gyakorlatvezetőnk, Monostori Éva mellett egy helyi képviselő volt a segítségünkre, aki, mivel már évek óta él a lakótelepen, nemcsak annak történetét, hanem minden lakóját is jól ismeri.
A feltárt és feltárásra váró régészeti leletekben bővelkedő területet a lakók a „senki földjének” nevezik. Bár közigazgatásilag Komárom városhoz tartozik, a telep 1999-től a FÓKUSZ-KOM Kht. tulajdonába került. A lakók elmondása szerint nem törődik velük igazán senki sem.
A lakótelep a kőolaj feldolgozásnak köszönhette a létrejöttét, a MOL Rt .építette fel és működtette. A létrejött új munkahelyeknek köszönhetően a felnőtt lakosok körülbelül 90%-a helyben dolgozhatott. A kedvező lehetőségeket felismerték a környező települések lakosai is, akik közül szintén sokan jártak Molajra dolgozni. Az itt élő emberek különleges, mondhatni kiváltságos helyzetbe kerültek, hiszen a gyönyörű környezet mellé különböző szolgáltatások is jártak. Ebben az időben pezsgő közösségi élet zajlott itt, ami változatossá tette az itt élők mindennapjait. A helyi kultúrház adott otthont a különböző kulturális és közösségi eseményeknek, többek között könyvtár és mozi is működött az épületben. A lakótelepen több strand és játszótér is épült, valamint itt működött a környék legnagyobb sporttelepe. Molajon óvoda, napközi, orvosi ügyelet, továbbá cukrászda, élelmiszerbolt, valamint ruhatisztító is volt. A lakosok szabadidejükben kertészkedhettek, de állattartásra is volt lehetőségük, hiszen erre a célra is jelöltek ki területeket. Az olcsó és jó életszínvonalnak köszönhetően nehéz volt itt lakást szerezni.
A lakótelep akkor indult hanyatlásnak, amikor a MOL Rt. megkezdte a gyáregység felszámolását. A tárgyalások 1999-ben kezdődtek a komáromi önkormányzattal az átadásról, azonban ezek éveken át kudarcba fulladtak. A MOL Rt. Vegyészszakszervezete ezért létrehozta a FÓKUSZ-KOM Kht.-t, amely „megkapta” a lakótelepet. Molaj hanyatlásának történetében ez volt a döntő mozzanat, hiszen megszűntek a felújítások, de még a karbantartások is. A legtöbb szolgáltatás, ami addig természetesnek és magától értetődőnek tűnt, megszűnt. A lakók a leépülés folyamata alatt kiábrándultak és közönyössé váltak a közösség ügyei iránt. Az egykor összetartó lakókból mára elidegenedett, egymás mellett, de mégis egymástól távol élő emberek csoportja lett.
Molajba érve elhanyagolt közterület, a közösségi élet teljes hiánya, valamint elöregedő lakosság fogadott bennünket. Munkánkat a fenti tények tudatában kezdtük el.
Első lépésként szórólapokat készítettünk, amelyekben röviden felvázoltuk tervezett tevékenységünket, valamint felhívtuk a lakosok figyelmét az első közösségi beszélgetésre, melyet a helyi óvoda épületébe terveztük. A képviselő úr meghívására négy aktív közösségi tag jelent meg az első „megbeszélésünkön”, ahol bemutattuk a közösségfejlesztés lényegét és választ adtunk a felmerülő kérdéseikre. Miután világossá vált számukra, hogy fel szeretnénk éleszteni a közösségi életet, felajánlották segítségüket az interjúkészítésekben, ennek ellenére mindössze egyikük vett részt ténylegesen a tevékenységünkben, a többiek a háttérben maradtak és egyetlen közösségi beszélgetésen sem jelentek meg. Vajon miért gondolták meg magukat?
Az ő segítségüket kértük abban, hogy megtaláljuk azokat az „aktív” lakosokat, akiket érdemes először felkeresni. A 600 fős telepről 41 főt ajánlottak.
Május 3-án délután kezdtünk el interjúzni. A fogadtatásunk vegyes volt, hiszen volt olyan helybéli, aki szívesen megosztotta velünk a gondolatatit - szerencsére aggályaim ellenére belőlük volt több -, néhány lakos viszont egyértelműen a tudtunkra adta, hogy nem érdekli a kezdeményezésünk és nem is hajlandó válaszolni a kérdéseinkre. Ezeknek a különbségeknek szerintem az lehetett a legfőbb oka, hogy az emberek elszigetelődtek egymástól és érdektelenné váltak mindenfajta összefogás iránt. A szocializmus idejében megszokták, hogy a különböző szolgáltatások alanyi jogon jártak nekik. A „jóléti rendszerben” elégedettek voltak, szerettek ott élni és hozzászoktak ahhoz, hogy a munkájukért cserébe a rendszer „kiszolgálta” a lakosokat. Mára oda jutottak, hogy aktivizálódás és egy közös ügy melletti elköteleződés helyett megelégednek a régi rendszer előnyeinek felemlegetéseivel..

Hét interjút készítettem, ezekből mutatok be ötöt.
1. Első interjúalanyom a helyi kozmetikus volt, aki bár még csak a húszas éveiben jár, a legjobban a gyerekkorában tapasztalt közösségi életet hiányolta. A kérdéseimre szívesen válaszolt, de a válaszaiból ítélve nem hitt a változásban, hiszen jól ismerte a helyieket, akik napjainkra teljesen passzívvá váltak. Elmondása szerint nekik minden jó úgy, ahogy van.
2. A következő utam egy fiatal házaspárhoz vitt. Szerény körülmények között élve nevelték három kisgyermeküket. Rendkívül kedvesen és érdeklődve fogadtak. Szeretnek ott élni, mert a csendes a környék és szép zöld a környezet, s a kedves régi ismerősök kárpótolják őket a FÓKUSZ-KOM Kht. által okozott bosszúságokért: hiányzó járdák, rossz közvilágítás, a rendőri jelenlét hiánya, leromlott utak, elhanyagolt játszóterek. A beszélgetés alatt készségesen együttműködtek velem, és felajánlották segítségüket a parkosításban, a közterület tisztításában.
3. A soron következő beszélgetőtársam egy kétgyermekes családanya volt. Nem születése óta élt Molajon, oda ment férjhez. A fogadtatásom nagyon kedves volt. A beszélgetés során minden kérdésemre részletesen válaszolt. Az itteni élet előnyei közül ő is a csendes, nyugodt, zöld környezetet emelte ki. Elmondása szerint a közösségi élet hiánya hátrányosan hat a fiatalabb generációkra. A szórakozási hely és lehetőség hiányában a fiatalok a házak előtt összeverődve, cél nélkül töltik el szabadidejüket. A játszótér állapota is rossz, a terület elhanyagolt, az üzemeltető nemtörődömsége miatt mára szinte használhatatlanná és veszélyessé vált. Régebben indított egy kézműves szakkört, de az az érdeklődés hiánya miatt kudarcba fulladt. Szívesen részt venne bármiben, akár újra elindítaná a szakkört, még ha minimális lenne is az érdeklődés. Véleményem szerint a közösségi élet elindításában is szívesen részt venne.
4. Következő interjúalanyom érdekes személy volt, egyedülálló természetgyógyász anyuka, akinek meglehetősen sajátságos véleménye és elképzelése volt a lakótelepről. Több helyen élt már. Öt évvel ezelőtt ő alapította a Brigetio Egyesületet. Arra a kérdésemre, hogy szeret-e itt élni, számomra elég meglepően reagált: visszakérdezett, hogy miért ne szeretne? Ő még fiatal, sok helyen lakott már, és eddig még mindenhol meg tudta teremteni magának azokat az életkörülményeket, amelyek az ő és kislánya számára megfelelőek. Nem változtatna semmin, elmondása szerint minden jó úgy, ahogy van. Kifejtette a véleményét a FÓKUSZ-KOM Kht.-vel kapcsolatban is, szerinte nem változna semmi sem, ha a lakótelep Komáromhoz tartozna. A lakótelep lakosainak többsége úgy vélte, hogy ha Komárom átvenné a lakótelep „irányítását”, akkor minden probléma megoldódna. Külső szemlélőként tisztában voltam, voltunk vele, hogy ez nem így történne. Interjúalanyom véleménye szerint a lakók többsége csak a FÓKUSZ-KOM Kht.-t hibáztatja a lakótelep helyzetéért, pedig a város is felelős az itt történtekért. A beszélgetés után vegyes érzésekkel távoztam, mert beszélgetőtársam nemcsak a problémákat, hanem a megoldásukat is jól ismerte, mégsem tett/akart tenni semmit sem. Szerintem belefáradt az emberek közönyösségébe, nemtörődömségébe, ezért ő is felvette ezt a fajta magatartást.
5. Egy fiatal nővel folytattam a következő beszélgetést, aki gyermekkora óta Molajon él. Megszokásból és a csendes környezet miatt szeret ott élni, amelyeket egy nagyvárosban nem találna meg. A lakások olcsóbbak a lakótelepen, mint Komárom városban. Nagy szívfájdalma, hogy gyerekkorában még összejártak a szomszédok beszélgetni, összefogtak a tömbök lakói, füvet nyírtak, szemetet szedtek, virágokat ültettek a lakóépületek köré, azonban mára ezek a szokások teljesen kihaltak, vagy csak néhány tömb folytatja tovább. Ő is felajánlotta a segítségét a szemétszedésnél és a parkosításnál is.
Az interjúkészítés a közösségfejlesztési folyamat első lépései közé tartozik, ez a lakosság megszólításának egyik fő módszere. A folyamat e kezdeti szakaszában ismerhetjük meg a közösség „szószólóit”, vezéregyéniségeit. Az interjú fő funkciója a kapcsolatfelvétel, hogy a közösségfejlesztők bekapcsolódhassanak a helyi közösséget érintő eseményekbe és segíthessenek rátalálni a céljaik megvalósulását segítő cselekvés útjára. Ami engem lenyűgözött az az, hogy négy egyszerű kérdéssel - Mi a jó az itteni életben? Mi a rossz? Min változtatna és hogyan? Ő maga mivel tudna hozzájárulni változtatásokhoz? - olyan összefüggések, problémák kerültek a felszínre, melyeknek a megoldása is megmutatkozik. Megfelelő számú interjú elkészítése után a fejlesztőkben kialakul egy ismerethalmaz azokról a problémákról, melyek a helyi embereket foglalkoztatják, azonban a megoldáshoz feltétlenül szükséges a közösségi beszélgetés.
Az első közösségi beszélgetésen a kezdeményezők a helyiek előtt számolnak be az adott helyre jellemző értékekről, problémákról, lehetőségekről. A lakosok választják ki a legfontosabbat, és ezáltal kijelölik a következő nyilvános beszélgetés fő irányvonalát. A nyilvános beszélgetések jó alkalmak arra, hogy az emberek ráérezzenek, hogy „nincsenek egyedül”, tehát közösek a problémák, valamint létrejöhet egyfajta közösségi felelősségvállalás, kirajzolódnak a probléma közös megoldásának körvonalai.
Molajon napjainkig három közösségi beszélgetés zajlott le, azonban értékelhető eredményt még nem tudunk felmutatni. Amikor belekezdtünk a munkánkba, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz a közösséget összefogásra sarkallni. Az interjú során általában megígérték, hogy eljönnek a nyilvános beszélgetésre, de szomorúan azt kellett tapasztalnom, hogy interjúalanyaim közül egyetlen személy sem jelent meg az első alkalommal. Több mint harmincan jelentek meg, s ez gyakorlatvezetőnk, Monostori Éva szerint nem volt rossz eredmény. A résztvevők egyéni elvárásokkal érkeztek, ezért a beszélgetés megrekedt az egyéni problémák és sérelmek felszínre hozásánál, valamint a FÓKUSZ-KOM Kht. felelősségének megvitatásánál. Bár a beszélgetés Monostori Éva gyakorlott vezetése alatt zajlott, még neki is nehéz volt helyes mederben tartani a gyűlést. A lakók rendkívül türelmetlenek, nyugtalanok voltak és meglehetősen agresszíven nyilvánultak meg egy-egy vélemény elhangzása után. A beszélgetés néhány vezéregyéniség vitájává fajult, még a többiek a háttérbe maradva inkább csak végighallgatták azt.
Az első nyilvános közösségi beszélgetés végére három irányvonalat jelöltek ki a molajiak: a lakótelep sorsa, egy közös képviselő kijelölésének gondolata, valamint a lakóhely környezete.
A második nyilvános beszélgetésre 2007. május 20-án került sor a helyi óvoda épületében. A legtöbb résztvevő nem volt jelen az első alkalommal. Úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés sokkal jobban sikerült, mint az első, hiszen végighallgatták egymást az emberek és kezdték megérteni, hogy a közös problémák közös megoldásokat igényelnek. A megjelentek kaptak egy számunkra egyszerűnek tűnő feladatot, melynek az volt a lényege, hogy csoportokat alkotva érveket és ellenérveket sorakoztassanak fel a közös képviselő intézményének létrehozása mellett vagy ellen. A csoportalkotás és a feladatvégzés többszöri kérésre történt csak meg és egy öt fős csoport teljesen kivonta magát a feladat alól, mondván, hogy „ennek nincs semmi értelme”. A beszélgetés végére közös megegyezés született a lakók között, hogy a következő gyűlésre hívjunk meg egy tagot valamely, lehetőleg nem komáromi lakásszövetkezettől.
A harmadik beszélgetésen megjelent egy tatai lakásszövetkezeti kft vezetője, valamint egy almásfüzítői társasház közös képviselője. A beszélgetés azonban váratlanul és szokatlanul zajlott le. A mindössze 17 résztvevő ismét heterogén elvárásaikat, sérelmeiket vitatta meg, miután a két vendég készségesen válaszolt a kérdésekre. A vita veszekedéssé fajult, majd az emberek egymást követve távoztak az épületből. Monostori Éva mindvégig megőrizte a nyugalmát, és türelmesen próbálta az embereket megnyugtatni, jobb belátásra téríteni, de ez nem sikerült.
Ez a találkozó lényegében nem különbözött az elsőtől, néha olyan érzésem volt, mintha egy helyben járnánk, ennek ellenére bízom, bízunk benne, hogy hamarosan megmozdul a közösség.
Közösségfejlesztés - összetett szó, mely összetett gondolkodást és közösségi munkát feltételez. Létezik egyfelől maga a közösség, amelynek közös a múltja és közösek a jelenbeli problémái is, másfelől a fejlesztő is beavatkozhat az ott zajló eseményekbe, akinek megfelelő szakértelemmel kell rendelkeznie ehhez a munkához. Az emberi természet bonyolultsága és különbözősége miatt sohasem tudhatjuk, hogy egy-egy lakó hogyan reagál az ott folyó eseményekre. A közösségfejlesztés pozitív és negatív irányba is tarthat, ha nem vagyunk megfontoltak és előrelátóak. Bízom benne, hogy eddigi munkánknak lesz eredménye és már a közeli jövőben tanúi lehetünk a molaji közösségi élet „felvirágzásának”.

Parola archívum