Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Kitérők nélkül
Szerző:
Sivák János
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2007
Szám:
5
Oldalszám:
24
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
emlékezés
Megjegyzés:
Annotáció:

Sokáig gondolkodtam, milyen címet adjak dolgozatomnak, azt hiszem, ezt nehezebb volt megtalálni, mint megírni a történetet. Végül is úgy döntöttem, legyen a címe: Kitérők nélkül. Kitérők nélkül elsősorban azért, mert 9 éven át szinte nyílegyenesen mentünk előre, elkerülve mindenféle zsákutcát, tévutat, annak dacára, hogy semmiféle minta nem volt előttünk, semmiféle szabály nem határolta be tevékenységünket: új utat építettünk magunknak, azon járunk ma is. Ennek eredményeképpen vagy talán előfeltételeként, nem kötöttük, nem kötjük magunkat sem párthoz, sem egyházhoz, sem önkormányzathoz, sem iskolához, teljesen független lévén senki sem akarja behatárolni utunkat, munkánkat, senki nem akar mindig beleszólni és okos lenni… Magunktól sikerültek dolgaink, általában mindig, mindenhol minden és mindenki ott volt, ahol éppen szükség volt rá (ez nagy ritkaság). Kitérők nélkül azért is, mert soha nem volt szükség vagy inkább soha nem éreztük szükségét annak, hogy mellébeszéljünk, eltérjünk az igazságtól. A Clubban gyermekkel, fiatallal, felnőttel egyaránt őszintén és nyíltan tudtunk társalogni, senkit nem próbáltunk akarata ellenére meggyőzni saját igazunkról. Ez így hosszútávon kifizetődik, és sok felesleges „kitérőt” takarít meg…) A Club ma kb. 70 tagot számlál, ebben az énekkar, a zenekar, a tánckör és a patronáló felnőttek, tiszteletbeli tagok is jelen vannak. Utóbbiakat viccesen a SZIA CLUB „Csókolom-tagozatának” nevezzük. A Club kiváló példája a generációk folyamatos és sikeres együttműködésének. Fontos megemlítenem, hogy itt a felnőtt vezetők mindannyian önkéntes munkát végeznek, kimondottan a település jövője iránti elkötelezettségéből eredően, látva városunk fiataljainak reménytelen helyzetét. Fizetett alkalmazottunk nincs. És most a történet.

Néhány fiatal kopogatott be hozzám 1998 egyik koratéli napján. Kérni jöttünk – mondták – János bácsi az egyetlen, aki segíthet. Gönci lányok voltak, második osztályos tanulói az encsi Váci Mihály Gimnáziumnak. Elmondták, hogy egyik osztálytársuk, aki szintén gönci, súlyos beteg, rendszeresen, jelenleg is kemoterápiás kezelést kap a Megyei Kórház gyermekosztályán. Osztálytársai karácsonyi meglepetésként olyan segélykoncertet szeretnének szervezni Göncön, ahol maguk a szervezők a szereplők, becsületkassza van és a bevételt ennek a beteg, szerényebb körülmények között élő társuknak ajánlják fel. Szeretnének ezzel hozzájárulni további gyógykezeléséhez. Akkoriban gyermekotthoni nevelőként működtettem egy amatőr művészeti csoportot, volt némi tapasztalatom ezen a téren, ezért fordultak hozzám. Egy ilyen felkérést bűn visszautasítani, annyira tiszta, nemes és emberi (vagy inkább naivan gyermeki?).
A következő napok egy egész életre való tanulsággal szolgáltak, nem lehetetlen, hogy az adott körülményeken kívül ezek voltak mozgatórugói a SZIA CLUB GT. mai napig töretlen működésének. Kézzel fogható bizonyítékát kaptam az emberi együttérzésnek, a tenni akarásnak, annak, hogy mindenki segítene a saját módján, csak a megkeresésre vár. Szerencsés, akit megszólítanak és bizonyíthatja ezt, mert olyan is van, aki hiába vár – őket nagyon visszahúzódó, mogorva embernek tartja egész életükben környezetük, mert önmaguktól valószínűleg nem lennének képesek ajánlkozni.
A munka remekül haladt annak ellenére, hogy Göncön 8 éve nem működött kultúrház, a radiátorok szétfagytak, az áramot kikötötték, a valamikori disco gazdái csak kitépett vezetékeket, lebontott falburkolatot, rengeteg lomot, hasznavehetetlen holmit, szemetet hagytak itt maguk után. A semmiből kellett műsort csinálni, plakátokat, meghívókat készíteni, próbákat szervezni. Akkor, ott, épeszű ember, aki tisztában van a körülményekkel, az idő rövidségével, el nem vállalta volna ezt. Valami csoda kellett hozzá (talán maga a cél?), hogy minden, profi szervezőket megszégyenítő módon összejöjjön. Tulajdonképpen csak tanácsokat adtam a szervezőmunkához, megtanítottam gitárkísérettel néhány általuk kiválasztott dalt, minden mást a fiatalok végeztek. Felvették a kapcsolatot az önkormányzattal, az ÉMÁSZ-szal, a Településüzemeltetési KHT-val, az óvodával, iskolával, takarítottak, festettek, hordták a meghívókat, keresték a felnőtt támogatókat, került szék, lett áram, néhány Szieszta fűtött a színpadon, összeállt a műsor, mindenki részt akart venni – jelenlegi és volt osztálytársak –, szavaltak, énekeltek, zongoráztak, furulyáztak, teljes szívvel-lélekkel, eljött a forrói néptánccsoport is… és december 14-én dugig megtelt a hideg kultúrház, hosszú-hosszú évek óta ez volt az első alkalom, amikor az emberek őszinte, nyílt szívvel beszélgettek, kezet ráztak egymással, álmélkodtak a fiatalokon: hát ilyen van?! Micsoda ügyes gyerekek ezek! Az este remek hangulatúra sikeredett, nem is lehetett másképpen ilyen előkészületek után. Az összegyűlt nem kis összeget és a videofelvételt a műsort követően Orsi édesanyja könnyek között vette át a fiataloktól, majd elvitte azt a kórházba lányának. Ez a történet külön fejezetet is megérne, de most nem ez a dolgunk, hanem a SZIA CLUB.
Kicsit hosszúra sikeredett a bevezetés. Mégis úgy gondolom, mindenképpen szükséges volt ezt leírnom, hiszen ez alapozta meg a SZIA CLUB GÖNC Alapítvány létrejöttét és meghatározója ma is tevékenységünknek. Egyféle alaphangulatot adott, s ez éveken át sem fakult, ma is kíséri clubunkat, biztosítéka jövőbeli létünknek is. A képlet egyszerű: életkori határok nélküli partneri tisztelet, teljes bizalom, tolerancia, hit a közösség erejében, a szabad véleménynyilvánításban, a barátságban, derű és mosoly.
1999 februárjában újra jöttek a lányok: János bácsi, ez a decemberi buli olyan jó volt! Vagyis inkább nem elsősorban az előadás, hanem az, ami megelőzte: a lázas izgalom, a közös készülődés, az ötletelések, közben a zsíroskenyerek, a felnőttek egészen más oldalról történő megismerése, a saját erő felfedezése, felismerése annak, hogy nincs lehetetlen!!! Nem lehetne ezt tovább csinálni?! Göncön nincs semmi: a kultúrház újra hideg, barátságtalan és rajta a lakat. Nincs mozink, ifjúsági klubunk, nincs középiskolánk, nincs egy étterem vagy normálisabb presszó sem, ahová néha beülhetnénk! Hát mi van itt, ami idekötne, itt tartana minket, amiért szívesen jönnénk haza hétvégén távoli kollégiumainkból, azon kívül, hogy hazahozzuk kimosni ruháinkat? A buszmegállói, benzinkúti összeröffenések hidegben, szélben, esőben?
Értettem a gyerekek szavát, segélykérésüket, teljesen igaz és jogos volt minden szavuk. A rendszerváltoztatástól itt csak leépült minden, a település haldoklott. A pénztelenség, a sok-sok milliós önkormányzati adósság, a befektetők, vállalkozások hiánya, az ijesztően növekvő munkanélküliség, a speciális földrajzi helyzet megkötötte vezetőink kezét – mert ők csak pénzben tudtak gondolkodni. Ezek a fiatalok döbbentették rá őket, micsoda iszonyú tartozásuk van az itt felnövekvő nemzedékkel szemben, és arra is, a pénz nem elsődleges feltétele a fejlődésnek! Általuk szembesültek, szembesültünk mindannyian azzal, hogy mekkora erőt jelent az összefogás, hogy egy közösség igaz célokért, ha kell, csodákra képes, hiszen részesei voltunk mi is a segélykoncertnek.
Ezt valóban nem szakíthatjuk félbe!
Megszerettem ezt a csapatot, a lelkesedést, az apró sikerek nagy örömeit, most már nem hagyhatom őket cserben. Tenni kell valamit. Azt már a kezdet kezdetén láttam, ez jóval nehezebb lesz, mint a koncert. Itt már nem egy rendezvényre készülünk, hosszabb távra kell berendezkednünk. Felkerestük az önkormányzatot, ahol teljes erkölcsi támogatást kaptunk, anyagit sajnos nem. Vagyis néhány forint leeshet majd a távoli jövőben, de előbb bizonyítsunk: közeledik március 15., települési műsor kellene. „Csináljátok meg, aztán majd meglátjuk!” – mondták. Megcsináltuk. Akkora siker volt –mindenki kíváncsi volt az „új formációra” –, ami ritkán esett meg azelőtt Göncön! Igaz, nem Kossuth-nótákat énekeltünk, hanem Bródyt, Tolcsvayt, Zoránt, Republicot, és nem könyvből szereztünk száz éve megírt és ezerszer előadott forgatókönyvet, hanem a fiatalok alakították ki azt. Biztos vagyok abban, hogy ez volt egyik kulcsa sikerünknek. Ettől kezdve szinte maguktól alakultak a dolgok: valamiféle klub kellene, ahol énekelgetünk, szavalgatunk, játszunk, szórakozunk, együtt lehetünk, mondták a fiatalok. Az éppen akkor üzembe helyezett kábeltévén meghirdették, minden 0 és 99 éves közötti jószándékú városlakó, környékbeli jöhet hozzánk, aki szeretne valamit tenni Göncért, a térségért. Hihetetlen, de néhány nap alatt 132 főre gyarapodtunk. Akkoriban azt mondták, Göncön kétféle ember van vagy „sziaclubos”, vagy leendő „sziaclubos”. Közben ezt a nevet vettük fel: SZIA CLUB GT. SZIA, mert ez jelképezi a közvetlenséget, a barátságot, a lélek fiatalságát; CLUB, mert nem csupán éneklésre jöttünk össze, tehát ez jelképezi a folyamatosságot; GT, mert különleges, ilyen még nem volt, de lehet Gönciek Társasága is, vagy pedig ha van LGT, akkor SZIA CLUB GT miért ne lehetne?!
Már nem is csodálkoztunk azon, hogy az encsi Váci Mihály Gimnázium diákzenekara éppen ráért és csatlakozott hozzánk, ők kísérték dalainkat ezután; hogy az Önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, aki pedagógus és a pénzügyi bizottság egyik tagja, aki karbantartó, szintén jelezték, szeretnének velünk „dolgozni”. Az előbbi ügyintéző, az utóbbi technikai vezető lett. Egyik szülő, egy mezőgazdasági vállalkozás ügyvezetője megkeresett, elhozta magával a vállalkozás könyvelőjét is, belőle később remek pénztárosunk lett: mind a mai napig végzi ezt a nem kis munkát, roppant hálásak vagyunk neki, mert akárcsak a többiek, egyetlen fillért sem fogad el ezért. Ő napi jócselekedetként éli ezt meg, teljesen komolyan mondom.
A fiatalok lelkesedése továbbra is töretlen volt, de jöttek a napi gondok: először is nincs helyiség. A használaton kívüli kultúrházból a hideg miatt jöttünk el. Az önkéntes tűzoltóság pihenőszobájában, ahol hozzávetőlegesen fél évig éltünk, jó meleg volt, gázfűtés, csupán az jelentett problémát, hogy az 5x3 méteres helyiségben nagyon nehezen lehetett elhelyezni a zenekari felszerelést erősítőstől, dobostól együtt a kb. próbánként 70–80 fiatallal. Volt alkalom, amikor bent ült, aki elfért, a többiek pedig a nyitott ablakon, ajtón kintről énekeltek befelé… Később a református egyház leendő ifjúsági helyiségében (volt raktárépület) éltünk 1–2 évig, itt már meleg is volt, el is fértünk, de milyen klub az, ahova nem lehet felragasztani egy plakátot sem, ahol nem alakíthatják úgy a környezetet a tagok, ahogyan szerintük otthonos lehet. Néhány évvel ezelőtt egyik barátunk (ebben az időben már egyre több felnőtt barátunk is akadt!) lett a Gönci Településüzemeltetési KHT. vezetője, kezelésébe került a 90-es évektől használaton kívül helyezett általános iskolai diákotthon is. Volt néhány raktárnak használt helyiség az emeleten, ahol a lomok, törött bútorok, néhány kisebb-nagyobb döglött rágcsáló eltávolítása után valódi otthonra leltünk. Azóta itt tanyázunk, amíg ki nem raknak, mert bérleti díjat hol tudunk fizetni, hol nem, ez teljesen pályázatfüggő. Az utóbbi időben inkább nem.
Vissza kell kanyarodnunk egy kicsit 1999-re, ugyanis nagyon előreszaladtunk. Néhány műsor előadása után kezdtek minket hívogatni a környező településekre falunapokra, rendezvényekre. Volt valami csodálatosan hihetetlen és újszerű abban, hogy kiáll a színpadra sok-sok fiatal, és egy élő zenét játszó zenekar, aztán nem Kodályt, Bartókot, népdalokat énekelnek, hanem Omegát, Republicot, Neotont, Piramist, igazán színvonalas muzsikát.
1999 októberében megalakítottuk a SZIA CLUB GÖNC Közhasznú Alapítványt, elsősorban azért, hogy pályázhassunk. Munkánkban, belső kapcsolatrendszerünkben nem jelentett változást, azóta is társadalmi munkában működtetjük heti rendszerességgel a klubot, mellette készítjük a műsorokat, járunk szerepelni. Jelenleg már óvodáskorú tagjaink is vannak, de szinte minden korosztály megtalálható. Az idősebbek, a régi klubtagok szívesen foglalkoznak a picikkel, tanítgatják őket a hangszerek kezelésére, éneklésre, olykor vetélkedőket, „házibulikat” szerveznek. Az utóbbi időben néhány állami nevelt fiatal is csatlakozott hozzánk, ők a helyi gyermekotthon lakói. Pénteken délutánonként találkozunk néhány órára, mert a továbbtanulók ilyenkor érkeznek haza kollégiumaikból. Pályázatokból, felajánlásokból sikerült a klubélet elmaradhatatlan kellékeit megvásárolnunk (asztalitenisz, csocsó, darts, magnók, televízió, video- és DVD-lejátszó, sakk, kártyák, sátrak, digitális fényképezőgép, számítógépek. Utóbbiakból hármat pályázaton nyertünk, ötöt pedig a megyei munkaügyi központ lecserélt gépei közül igényeltünk), valamint olyan zenekari felszerelést és technikát összeállítani, amivel akár kisebb szabadtéri rendezvényeket is jó minőséggel tudunk szervezni, hangosítani, előadni. Számítógéphez értő fiataljaink segítségével 2 CD-felvételt is készítettünk, legkedvesebb dalainkat énekeltük fel rájuk, és helyet kapott rajta néhány kedves vers is. Mindkettőt klubhelyiségünkben rögzítettük. Évente egy alkalommal sátorozni visszük a csapatot valahová strandközelbe (Végardó), rendszeresen járunk koncertekre, színházba, moziba nagyobb városokba. Ami talán a legfontosabb: sem tagdíjat, sem részvételi díjat soha nem szedtünk semmiféle rendezvényünkre, hiszen nemcsak a térségünk fokozottan hátrányos helyzetű, hanem a tagjaink jelentős része is. Fellépéseinket általában kirándulásokkal kötjük össze, sok helyre eljutnak, nagyon sok ismerőst, barátot szereznek így a fiatalok.
2000-ben megteremtettük a „Nyárköszöntő Kistérségi Kulturális Találkozó” hagyományát: minden évben, az iskolaév befejezését követő 2. hét végén vendégül látjuk városunk szabadtéri színpadán azokat az amatőr művészeti csoportokat, egyéni előadókat, akik első szárnypróbálgatásaikat itt szeretnék bemutatni értő közönség előtt. Természetesen visszatérő vendégeink, barátaink is vannak, Homrogdtól Sárospatakig. Idén első alkalommal a debreceni Rock Suli zenekara is ellátogatott hozzánk. Születésnapjainkat rendszeresen közösen ünnepeljük, ilyenkor kerül sor a fiatalság szavazatai alapján tiszteletbeli felnőtt patronáló tagjaink megválasztására is. Általában minden eseményt közösen készítünk elő és bonyolítunk le az ötleteléstől kezdődően a plakátkészítésen át egészen a takarításig. Ugyanez mondható el a műsorok készítéséről, a dalok, versek kiválasztásáról is: nem tudok olyan eseményt életünkben, amit ne beszéltünk volna meg előbb fiataljainkkal, illetve utólagosan ne értékeltünk volna. Meggyőződésem, hogy sokkal több energia, ötlet van bennük, mint hisszük, és ha hagyjuk őket alkotni, tevékenykedni, a nem akarjuk minden áron okos felnőttként vezetni őket, akkor csodákra képesek.
Az idők során harmonikus partneri viszony alakult ki a klub tagjai között, legyen az gyermek, fiatal vagy felnőtt, ez adja a kellemes alaphangulatot. Megtanultunk figyelni egymásra, ebből a szempontból nincs fontos és kevésbé fontos ügy, bármiről tudunk beszélgetni, bárkit meghallgatunk. De meg kell adnunk bizonyos szabadságot is nekik, a szinte egész napos iskolai terhelést valahol, valamivel ellensúlyozni kell. Egyszer azt kérdezte egyik pedagógus ismerősöm, miért hagyom, hogy olyan rendetlenül tegyék le az ajtó előtt kerékpárjaikat, miért nem rakatom szépen sorba. Azt feleltem, semmi kedvünk olyan szabályokat felállítani, előírni, amire idővel úgyis rájönnek saját maguktól, akár egy beszélgetés során is. Senkinek nem mindegy, parancsra tesz-e valamit, aztán elgondolkodik, jöjjön-e ide legközelebb is, vagy saját maga jön rá, a felfedezés örömével.
Soha nem kellett írott szabályokat alkotni, aki ide jön, arra természetes módon átragad a régiek hozzáállása, a légkör varázsa. Íratlan szabályaink között is sokkal több az, hogy mit lehet itt tenni (szinte bármit, ami jókedvűen és közösen megoldható, ami nem sérti társait), mint az, hogy mit nem szabad.
Tavaly komoly pályázati forráshoz jutottunk: a Cserehát Program keretében bonyolítottuk sikeresen egy 7 településre kiterjedő közösségépítő, közösségfejlesztő programot, melyben a Club fiatalsága és a felnőttek közösen vettek részt a környező falvak fiatal, vagy éppen a program során megalakuló civil szervezeteivel karöltve. Ez a munka volt alapja a „FOGADÓ” Észak-abaúji Közösségfejlesztők Köre Egyesület megalakulásának tavasszal.
Rengeteg eseményt, tapasztalatot, történetet tudnék leírni még, ha egyszer úgy istenigazából be szeretném mutatni a SZIA CLUBOT, talán egyszer erre is sor kerül. Addig aránylag megfelelő tájékoztatást kaphat az érdeklődő a www.sziaclub.hu honlapról, amit igyekszünk naprakész állapotban tartani.
Úgy gondolom, nyolc év folyamatos munkája nem volt hiábavaló, több száz fiatal indult el tőlünk, sokan ma is visszajárnak nosztalgiázni, emlékezni egy kicsit. A SZIA CLUBBÓL indult el a Praxis és a Ténsasszony együttes, a gönci fiatalok Rajt egyesülete. Egy éves térségi közösségfejlesztő munkánk eredményeképpen alakult meg idén a „FOGADÓ” Észak-abaúji Közösségfejlesztők Köre közhasznú egyesület is.
Göncön ma sincs kultúrház, mozi, étterem, normálisabb presszó, bizony a könyvtár is zárva tart hétvégeken, de működik a SZIA CLUB, és a Rajt egyesület fiataljai (volt tagjaink) kiharcoltak egy ifjúsági klubot is. Valamivel kerekebb lett itt a világ.


Parola archívum