Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Civil szervezetek és vidékfejlesztés
Szerző:	Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1999
Szám:	1
Oldalszám:	10-12.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	vidékfejlesztési folyamat
Megjegyzés:
Annotáció:

vissza a tartalomhoz
Vercseg Ilona

CIVIL SZERVEZETEK ÉS VIDÉKFEJLESZTÉS

“Kistérségek szerepe a vidékfejlesztésben” konferencia
1999. febr. 18–19.
Kecskemét, Tó Hotel

Bevezetés

A vidékfejlesztés olvasatomban a vidéki civil társadalom fejlesztését, a lakosságnak a fejlesztésben való aktív részvételét jelenti. Tapasztalataimat egy ezt elősegítő szakmából, a közösségfejlesztésből merítem.
Mielőtt a közösségfejlesztés hozzájárulásáról beszélnék a vidéki térségek fejlődéséhez, szükséges egy kis kitérőt tennünk a civil társadalom, az önszerveződés témaköreire.

1. A harmadik szektor
A rendszerváltás után hazánk fokozatosan építette ki a nyugati demokráciákhoz hasonlatos társadalmi struktúráit, s egy szektorú társadalomból – a politika és a gazdaság szétválasztásával – három szektorú társadalomszerkezetet alakított ki.
Melyek a 3 szektor legfőbb társadalmi szerepei és jellemzői?
A kormányzati szektor (a nemzeti kormányzat és az önkormányzatok) legfontosabb feladatai: a rend fenntartása, az igazságszolgáltatás az ellenségek távoltartása, a védelem; az állam erejének állandó növelése; az állampolgárok boldogulása, jóléte; az állampolgárok hétköznapi tevékenysége és a közös célok szinkronba hozása; a döntéshozatal; a racionális központi döntésekhez szükséges ismeretanyag megszerzése (statisztika) az egyéni viselkedés befolyásolása (oktatás, nevelés); a társadalom fegyelmezése (diszciplinálása); az államapparátus és a rendőrség működtetése stb.
Az államiság túlsúlyának veszélyei: túlzott hatalomkoncentráció és visszaélés, önállósuló intézmények (“állam az államban”), diktatúra megteremtődése, klikkek kialakulása és túlsúlya, stb.
A nem-kormányzati szektor, a civil társadalom funkciói közül a legfontosabb éppen az államot ellensúlyozó szerep, az érdekképviselet és érdekvédelem, a hatalom megosztása, a “független” tevékenység, a nagyobb beleszólás és részvétel. Ez a kezdeményezés szférája és az új intézmények építésének szektora is – a “face to face”, alternatív és helyi szolgáltatások rugalmas, gyors és olcsó megszervezése.
A nem-kormányzati szektor működésével járó veszélyek: alacsony hatékonyság, partikularizmus, amatőrizmus.
Az üzleti, vagy privát szektor feladata természetesen a termelés, szolgáltatás, de társadalmi szerepvállalásának is jelentősnek kell lennie, mert a munkaerőt, mint társadalmi összterméket, egyre kevésbé kapja “készen”, vagyis speciális feladati ellátása érdekében részt kell vennie a munkaerő költségeinek előállításában – oktatás-képzés, szociális juttatások, rekreáció stb. A cégek továbbá használói a közösségi infrastruktúrának – pl. utak –, károsíthatják dolgozóik vagy a környezetük egészségét és ezt kötelesek a minimumra redukálni és kompenzálni.
Az üzleti szektor épp úgy rá van szorulva a kormányzati és nem kormányzati szektor támogatására, mint az reá: szüksége van pl. egy vállalkozóbarát klímára – engedményekre, infrastruktúrára stb. és nincs szüksége mondjuk a környezetvédők vagy a szakszervezet támadásaira. A forrásteremtést most tanuló civil társadalom persze hajlandó leegyszerűsíteni a magánszektor társadalmi szerepét és azt kizárólag a pénz adományozására szűkíteni, pedig a társadalmi szerepvállalás a cégeknek is érdekük: a jó image kialakítása (dolgozóbarát, megértő, közéleti felelősséget vállaló, adakozó cég), amelyért a bajban is kiállnak dolgozói. Ha a vállalkozás környezetében lévő civil társadalom jól meg tudja fogalmazni és össze tudja hangolni helyi küldetését, akkor ezzel a környezetével kommunikálni akaró vállalkozások társadalmi szerepvállalását is sikerrel befolyásolhatja.
A civil szféra tehát leginkább a kezdeményezésben erős, itt ismerődnek fel először társadalmi hiányosságok és ezek mérséklésére a legrugalmasabb civil szervezetek tudnak a leghamarabb rámozdulni. A közszolgálati szféra a szakszerűségben, a törvényesség képviseletében, a települések üzemeltetésében erős, de a bürokratikus szabályok miatt működése kevéssé rugalmas és gyors. A magánszektor elsősorban a termelésben és szolgáltatásban erős, de a környezetével való aktív kommunikációra mind a munkaerő újratermelése, mind a megfelelő image kialakítása miatt szükség van. A három szektor erősségeinek összeadódása és gyengeségeinek redukálása, vagyis egymás lehetőségeinek optimális kiegészítése a sikeres helyi/térségi cselekvés kulcsa.

2. A harmadik szektor néhány jellemzője a számok tükrében
(Civil szervezetek vidéki jellemzői 1996-os adatok – KSH Nonprofit szervezetek Magyarországon, Társadalomstatisztikai Közlemények.)
Magyarországon 1996-ban több, mint 47 ezer nonprofit szervezet működött (17 ezer alapítvány, 30 ezer egyesület).
– területi megoszlás
főváros 13 010 szervezet, az összes szervezet 28,3%-a
megyeszékhely 10 459 22,8%
egyéb város 10 729 23,4%
község 11 718 23,5%
Budapesten és Pest megyében koncentrálódik a civil szervezetek 35,1%-a, jó helyzetben van Bács-Kiskun (2093) és Borsod megye (2524) a maga 4,6 ill. 5,5%-ával, a legkevesebb (918) Nógrád megyében (2%) és Tolnában (991) található (2,2%).
– tevékenység szerinti megoszlás
Az alapítványok 3 legfontosabb tevékenységi területe az oktatás, a kultúra és a szociális szolgáltatás – ez az összes tevékenység 60%-a
Az egyesületeké: szabadidő, hobbi, sport (66%), szakmai érdekvédelem (18,7%).
A szervezetek mintegy ötöde egy konkrét ügy vagy intézmény érdekében fejti ki tevékenységét, és további kb. 40% is csak egy településre ill. településrészre terjeszti ki hatókörét. 10% a megyei, regionális szervezetek aránya és az országos hatókörűek a szektor 15%-át adják. A nemzetközi viszonylatban munkálkodó szervezetek aránya nem éri el az 5%-ot.
Kevés az általános célú, állampolgári részvételen alapuló szerveződések száma, amelyek célja a döntések befolyásolása, a helyi/térségi politikában való részvétel, a kistérségi- vagy vidékfejlesztés.
Környezetvédelem 989 2,0%
Településfejlesztés 1726 3,7%
Gazdaságfejlesztés 642 1,4%
A civil szervezetek szempontjából tehát a vidékfejlesztés kérdése a civil szektor fejlesztésének kérdése.

3. Az önszerveződés gátjai
Az önszervező tevékenység a megtartó és szabályozó hagyományos közösségekből a modern tömegtársadalmak bonyolult viszonyrendszereibe jutott embernek adatik meg – lehetőségként. Önmagunk irányítása és szervezése autonómiánk függvénye, s autonómiánk pedig gazdasági-társadalmi fejlettségünké, berendezkedésünké. Az önszerveződés 2 fő társadalmi feltétele a modernizáció – a gazdasági, társadalmi, politikai modernizáció feltételeinek teljesülése esetén alakul ki a személyiség modernizációja – és a demokratikus társadalmi berendezkedés. A személyiség modernizációja együtt jár az iskolázottsági szint növekedésével; a tájékozottság, a hírellátottság szintjének emelkedésével; a fatalizmus és a tehetetlenség érzésének csökkenésével; az emberi autonómia igényének és meglétének erősödésével; a passzivitással szemben a teljesítmény-motiváció erősödésével. Az önszerveződés napjainkban azt jelenti, hogy a vele élni tudó ember tud élni a társadalom adta lehetőségekkel is és szembe tud nézni a rá vonatkozó kihívásokkal.
A rendszerváltás óta kiépülő új magyar társadalmi struktúrák egyre több lehetőséget nyújtanak az önszerveződésre, azonban mind a modernizáció, mind a demokratizálódási folyamat részlegesen és polarizáltan zajlik. A lehetőségekkel való élni nem tudás okai nagyon bonyolultak, s nem lehet csak a győztes-vesztes alapállásból megközelíteni. Közösségfejlesztői szempontból nagyon fontosnak tartjuk az okok közé sorolni a kultúraváltást. Ez azt jelenti, hogy a korábban teljesített kulturális felhalmozás és a rá épülő alkalmazkodási készség alól a rendszerváltás óta a valóság folytonosan továbbmozdul. Az átrendeződés drámaian felerősítette a korábban is szembetűnő tudás és képességbeli különbségeket, s a gazdaságban, a politikában és a kormányzati oktatási, művelődési, valamint szociális intézmény-rendszerekben lezajló átstrukturálódási folyamatok pedig nem hogy nem segítették a felzárkózást s az új tudások megszerzését, hanem éppen ellenkezőleg, növelték a lemaradók hátrányait, amelynek következtében erősödtek a függőségek és a fenntartásukra való igyekezet, növekedett a változástól való félelem, a tanulási készség csökkent stb.
A fentiek összefüggésében a vidéki népesség önszerveződését segíteni annyi, mint autonómiáját növelni, a modernizációban való részvételét fokozni és bevonni a demokrácia tanulásának és gyakorlásának szintjeibe. E szintek közül a legfontosabb a helyi szint, a helyi cselekvés. A helyi cselekvés feltétele a helyi problémák közösségi felismerése és a megoldásokban a passzív, várakozó magatartás átfordítása önsegítő, közösségi problémamegoldássá.

4. A segítő szakmák és szervezetek szükségessége
A vidéknek ahhoz, hogy kitermelődjenek a maga 3. szektorbeli szolgáltatásai, támogatásra és szakmai segítésre van szüksége. Felismerések már történtek, a támogatások és segítések elégséges rendszere azonban még megközelítőleg sem épült ki. Azokon a vidéki településeken, ill. kistérségekben, ahol én dolgozom pl. sem a család, sem az iskolák nem készítik fel a jövő kihívásaira az ifjúságot; önszerveződés híján nem épültek ki a demokrácia helyi, ill. térségi intézményei; nagyon erősek még az autokrata vezetési modell hatásai, az emberek kerülik a konfliktusokat, mert nem tudják megnyugtatóan kezelni azokat; nem igazán értik, hogy mi történik velük és miért, a segítő szervezetek csak az “elszántakkal” foglalkoznak, nincsenek átfogó, a lakosság számára is értelmezhető és bekapcsolódásukat elváró fejlesztési programok.
Miközben segítő szakmák és új intézmények kiépítésének szükségességéről beszélünk, le kell szögeznünk, hogy ezektől sem szabad csodát várni, mert ezek megfelelő kormányzati támogatás nélkül nem válthatnak ki elégséges változást. Ez másként azt jelenti, hogy nem elegendő pusztán a belső erőforrások fejlesztése, mert a vidéknek nincs annyi tartaléka sem a szellemi, sem a fizikai erőforrások terén, hogy kizárólag önmaga tudna segíteni saját magán. A strukturális munkanélküliségen pl. csakis a kívülről jövő támogatás és a belső önsegítés együttesen tud változtatni. A belső erőforrások fejlesztése mellé tehát külsőket, kormányzati támogató programok sokaságát is oda kell rendelni. Az azonban, hogy a külső támogatásokkal egy térség mennyire tud élni, már nagymértékben függ a segítő szervezetektől.
A továbbiakban az egyik ilyen segítő szakmáról, a közösségfejlesztésről szeretnék beszélni, amelyet úgy is megfogalmazhatunk a ma Magyarországán, mint a demokráciát felgyorsító tevékenységet. Úgy tapasztaljuk, hogy a fejlesztési programok – bár a humán erőforrás-fejlesztés fontossága már felismerődött – leginkább hiányzó eleme a lakossági részvétel, márpedig e nélkül e programok csak részlegesen tudnak megvalósulni. A közösségfejlesztés épp a lakossági részvétel fokozásával foglalkozik.
A közösségi problémamegoldás folyamata egy közösségi feltárással kezdődik, amelyben a résztvevők feltárják saját erőforrásaikat és felismerik azokat a hiányzó tudás-szükségleteket – információkat, képességeket, szaktudásokat –, amelyek hozzásegítenék őket a megoldáshoz. A közösségfejlesztés abban segít a helyi lakosoknak, hogy a mindezekre való motiváltság a személyiségen és a helyi közösségeken belül érlelődjön meg és alulról építse ki a helyi cselekvés intézményeit – azt, úgy, abban a tempóban, amire és ahogyan az érintettek képesek. Ezernyi félelem bénítja ma még a helyi cselekvést, legyen szó akár új vállalkozásról, új típusú szövetkezetről vagy akár “csak” egy helyi egyesület létrehozásáról. E munka szokatlansága mellett erős gátló tényező az önbizalom hiánya, a felelősségvállalás nehézsége, a kitartás hiánya, az anyagi források elégtelensége, a képzetlenség, az információ- és kapcsolathiány, az eluralkodott apátia, az egymás iránti bizalmatlanság, a cselekvés értelmének megkérdőjelezése, a beletörődés, a közöny, a szolidaritáshiány. Mindezek azonban kellő és kitartó szakmai segítség és összehangolt kormányzati programok mellett fokozatosan leküzdhetők és a sikeres helyi cselekvés néhány év elteltével minőségi változást hozhat létre egy-egy település életében.
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a közösségfejlesztői programnak alulról kell építkeznie. A helyi intézmények, szolgáltatások bővítésére irányuló, bármilyen jó szándékú törekvések ugyanis egy újabb, elidegenítő intézményrendszert hozhatnak létre, s félő, hogy tovább növelnék a vidéki népesség passzivitását, ellátottság-igényét. A közösségfejlesztés nem erőforrás-központokban, képzési centrumokban gondolkodik, hanem aprólékos emberi munkában, napi személyes kapcsolatokban, bátorításban, azonnali információ-nyújtásban, a tapasztalatokra épülő, élményszerű képzésekben, amelyek az igények hatására születnek meg. A közösségfejlesztő egyszerre él a közösségen kívül és belül. Összeköti a helyi igényeket a tágabb lehetőségekkel. A legfontosabb, hogy a helyi közösségek felismerjék, hogy mit akarnak és a cél eléréséért vállaljanak felelősséget, kockázatot, fektessenek be energiát, tanuljanak és működjenek együtt a tágabb társadalommal. Az így megvalósított saját célok vezetnek az önszerveződéshez, a modernizációhoz és a demokráciához.

4. A kistérségfejlesztés
Tudjuk, hogy a lokalitás szerepe elvben és a gyakorlatban is erősödött, azonban a lakosok még nem váltak állampolgárokká és még nem vették valóban birtokukba azt a helyet, ahol élnek. Nem értik még ennek közösségi üzenetét és nem használják erejét, lehetőségeit, ha úgy tetszik, legszélesebb értelemben vett erőforrásait sem, s nem is gazdagítják azokat.
A (kis)térség lokális szint, s ma már a lokalitás is egyre táguló méreteket ölt. Ha azt mondom, hogy “gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”, akkor a lokális szint persze az a szint, ahol én magam állampolgárként cselekszem, ám ennek a cselekvésnek a feltételeit az engem környező társadalom határozza meg, s ez részleges lehetőségei miatt nem feltétlenül a települési, hanem a kistérségi, térségi, megyei, regionális szint. Ha tehát helyi fejlesztésben gondolkodunk, ezt az egyre táguló helyi szintet kell tudomásul vennünk és befolyásolnunk.
A (kis)térségfejlesztés ma erős lokalitást, szervezett és cselekvő helyi állampolgárokat, a külvilággal érdemi és nagyszámú kommunikációt folytató, tehát nyitott helyi társadalmakat céloz meg. Azt kívánja elérni, hogy a külvilág üzenetei értelmezhetőek legyenek a helyi emberek számára, állásfoglalásra, tanulásra, készségeik fejlesztésére és a külső világok fokozatos birtokbavételére, használatára is késztesse őket.
A közösségfejlesztés azért segíti elő a kistérségek fejlesztését, mert a szervezettség, az önkéntes cselekvés és tanulás, a felelősségérzet és szolidaritás kialakulását segíti elő helyi szinteken – akkor és annyira, amikor és amennyire válaszreakciókat tud kiváltani a helyi lakosokból, s azok szerveződéseiből.
A fő cél az, hogy felálljon a “demokrácia” nevű színdarab valamennyi szereplője, hogy megtanulják szerepüket, sőt szerepeiket – hiszen az egyik jelenetben döntéshozó, a következőben mások döntéseinek elszenvedője vagyok. Ki kellene épülnie a helyi cselekvési struktúráknak és az azokat kiszolgáló infrastruktúráknak is. A helyi/térségi fejlesztés tehát intézmények építése a helyi közösségben – intézmény alatt intézményesült szokásokat, szervezeteket és szolgáltatásokat értve.
Ez csak olyan gyorsan és olyan kiterjedtséggel tud megvalósulni, amilyen tempóban és ahány helyen az itt élő emberek akarják és képesek rá. A közösségfejlesztőkön kívül természetesen más “játékosok” is szerepet játszanak ebben a folyamatban.

A kistérségfejlesztési folyamat vázlata:
– a lakossági részvétel fokozása;
– a fenti értelmű, tehát általános célú, a részvételen alapuló és a fejlesztési politikát befolyásoló civil szervezetek megalakulása és működésük megszilárdítása;
– megerősítés a kezdeti lépések helyessége mellett: közösségi élmények teremtése, az átélés, az együttlét, a saját valamirevalóságuk felfedezése, az elköteleződés segítése a közösségi cselekvés mellett, a közért vállalt felelősség kialakulásának segítése;
– információ közvetítés, kapcsolatszervezés;
– az egyes programok végiggondolásához, tervezéséhez, kivitelezéséhez “kapaszkodók” megtalálása, az önálló cselekvéshez és önsegítéshez szükséges biztonságos kapcsolati háttér megszervezése;
– képzések;
– demokratikus képességek fejlesztése, a demokrácia cselekvési technikáinak elsajátítása;
– szakképzések (pl. közösségi munkás, vállalkozó, szakismeretek a mezőgazdasághoz, turizmushoz stb.)
– programcserék, egymástól tanulás, bel- és külföldi tapasztalatcserék;
– a helyi/térségi nyilvánosság fórumainak fokozatos megteremtése (helyi közösségek, civil szervezetek és térségi együttműködésük, nyilvános fórumaik, helyi és térségi média);
– helyi és térségi projektek kialakítása, s ha szükséges, menedzselése;
– cselekvési infrastruktúra kialakítása partnerségépítés keretében, az együttműködés szintjeinek kialakítása;
– ráhangolás a közös cselekvésre a településeken belül, a 3 szektoron belül és egymás között;
– a települések között szektoronként és szektorok között;
– térségi szinten szektoronként és szektorok között;
– helyi konfliktusok kezelése;
– távolabbi cél egy “térségi” identitás és közös problémamegoldás kialakítása a térség települései között.

Példák: Kecskéd, Cserkút közösségi felmérése
Közösségi Vállalkozásokat Segítő Szolgálat a Felső-Kiskunságban
Irodalom:
Közösségfejlesztési kézikönyv: Varga A. Tamás – Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés. Kiadta a Magyar Művelődési Intézet 1998-ban, 293 oldalon.
Közösségfejlesztés és munkahelyteremtés. Parola füzetek, 1998. Kiadta a Közösségfejlesztők Egyesülete.
Parola. A Közösségfejlesztők Egyesülete évente négyszer megjelenő folyóirata.

Parola archívum