Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A REMÉNY MINT EGYESÜLETI MOZGATÓERŐ
Szerző:
Dr. Kósa Karolina
Opre Roma Egyesület, irattáros
Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi Kar, egyetemi docens
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parpéa
Állomány:
Év:
2010
Szám:
3
Oldalszám:
17
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
mozgatóerő, roma, közösségfejlesztés, élethelyzet javítás
Megjegyzés:
Annotáció:

Hogyan kezdtem érdeklődni a romák iránt?

Oktatóként és kutatóként dolgozom a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán. Így lettem koordinátora egy 2000-ben kezdődött országos felmérésnek, amely a magyarországi telepek környezetegészségügyi állapotának feltérképezését végezte el. A munka, amelyet roma kérdezőbiztosok bevonásával végeztünk el, öt évig tartott. A monitorozás kapcsán 4000 km-t utaztam az országban, és személyesen is láttam azokat a nyomorúságos körülményeket, amelyek közt számos roma család él. Problémáik kiterjedtségének és mélységének láttán Primo Levy híres kérdése járt a fejemben: „Ki, ha nem mi? Mikor, ha nem most?” Így jutottam arra az elhatározásra, hogy erőmhöz mérten megpróbálok csinálni valamit legalább egy telepen. Gyakorlati megfontolások miatt a debreceni Domokos Márton Kertben lévő telepet választottuk próbálkozásunk színhelyeként.


Mit csináltunk eddig?

A dolog 2002-ben kezdődött, az úgynevezett kontaktszemély keresésével. A közösségfejlesztés alapelveivel akkoriban nemigen voltam tisztában, de azt gondoltam, hogy nem sétálhatok csak úgy oda azzal, hogy „Itt vagyok, segíteni jöttem!”. Az külön történet lehetne, hogyan sikerült három fordulóban, két kudarc után kontaktszemélyt találni; a lényeg, hogy megismerkedtem Balogh Gyulával, aki akkor mély depresszióban volt, azóta azonban közösségének aktív szószólója és megbízható barát lett. 2002 őszétől találkozókat (ahogy a közösség tagjai hívták, „gyűléseket”) szerveztünk kétheti rendszerességgel, miután sikerült ezeknek megfelelő helyiséget találni a debreceni Roma Közösségi Házban, a telepen nem lévén alkalmas helyszín; illetve sikerült a szállítást megszervezni – a kisgyerekesek mindig hozták a gyerekeiket, és egy két-háromtagú család helyi buszköltsége oda-vissza már meghaladta az erőforrásaikat.
Az első néhány találkozó során kiderült, hogy a telepiek többsége jogcím nélküli lakáshasználó – dacára annak, hogy sokan több mint két évtizede laktak ugyanott –, a kilakoltatás folytonos rémével a fejük fölött. Így a legfontosabb teendőt a lakáshelyzet rendezésében határoztuk meg, és ennek érdekében kapcsolatot kerestünk olyan szervezetekkel, amelyek hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkoznak. Az első kapcsolatfelvétel a Tiszántúli Református Egyházkerület volt, amelynek roma missziós lelkészével, Búzás Irénnel együttműködve 2003 nyarán kéthetes tábort szerveztünk a telepre a Young Action for Peace nevű belga NGO-val együttműködve. A tábor eredeti célja a telepiek élethelyzetének javítása volt, az ottani körülmények azonban annyira kedvezőtlenek voltak, hogy nem lehetett a fiatalokat mindennap ott foglalkoztatni, így a résztvevők a Nagysándor-telepi, Pósa utcai óvodában is dolgoztak, mivel a legtöbb telepi gyerek abba az óvodába járt. Összesen 15, 18 és 30 év közötti fiatal érkezett tíz országból, többek között Japánból, Mexikóból, Lengyelországból és Franciaországból. A két hét megintcsak külön történet lehetne, a kezdeti – kölcsönös – tartózkodástól az utolsó nap könnyes búcsújáig; annak részletezéséig, hogy költségvetés híján hogyan sikerült mégis nemcsak az érkező fiatalok szállását és étkezését megoldani, de 70 m3 földet szerezni az óvoda kertjének feltöltésére, és mintegy ötven embert megetetni a zárónap gulyáspartiján. A tábor hangulatát az 1. kép illusztrálja.


1. kép
Rajzóra a takarítás szünetében, nyári tábor, Debrecen, Domokos Márton Kert, 2003


A tábor valamelyik napján történt, hogy Gyulával beszélgetve meghívtam a debreceni Nagytemplomba istentiszteletre (akkor már tudtam, hogy református volt családjával együtt). Gyula eljött a feleségével, Arankával együtt – ahogy elment ugyanakkortájt a mormon templomba is, de oda csak egyszer –, ami a hithez való visszatalálásának a kezdete volt. A következő, 2004-ben szervezett nyári tábor fénypontja Gyula és Aranka esküvője volt, amellyel 25 éves együttélésüket pecsételték meg; az esküvői bankett pedig a tábor zárópartija is volt egyben, fergeteges ünnepléssel, immár szokás szerint nullás költségvetéssel. Gyula és Aranka később (újra)konfirmált, majd mindketten tagjai lettek a Nagytemplomi gyülekezetnek, és önkéntesként kezdtek dolgozni a gyülekezet hajléktalanmissziójában. Gyulát a misszió négy évnyi, kiválóan végzett önkéntes munka után tavaly nyártól szociális munkásként, fizetett állásban alkalmazza. Azóta számos más eseményt szerveztünk: nyári tábort egy kivételével minden évben; írás-olvasás tanfolyamot, a Közösségfejlesztők Egyesületének segítségével kommunikációs és közösségépítő együttléteket kétszer is Kunbábonyban az érdekérvényesítés fejlesztésére; beiskoláztunk az általános iskola befejezésére; megnéztük Kiskunhalason az ottani nagyon sikeres önerős szociális lakásprogramot; s egyik legfontosabb történésként, megértve a magánerős cselekvés korlátait, megalapítottuk az Opre Roma (Állj fel, roma) Egyesületetwww.opreromadmk.hu 2006 májusában; amelynek minden vezetőségi tagja telepi lakos.



2. kép
Balogh Gyula és Vadász Aranka esküvője, 2004. augusztus

Egyesületként leveleztünk az esélyegyenlőségi miniszterrel, a kormány romaügyi biztosával, Járóka Lívia EU-képviselővel, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzattal, az European Roma Rights Centre-rel; tárgyalásokat folytattunk a debreceni polgármesterrel, a hajdúböszörményi jegyzővel a Habitat for Humanity magyarországi szervezetének vezetőjével egy szociális lakhatási projekt érdekében. Általában mindenki támogatja az Egyesület tevékenységét, csak konkrétan nem. A Habitat for Humanity-val már kétszer is megszületett az elvi megegyezés, és mindkétszer megbukott Debrecen város támogatása híján.
Legsürgetőbb célunk továbbra is a lakhatás megoldása, s addig is a kilakoltatás elkerülése. 2008-ban saját erőből életveszély-elhárítási munkálatokat végeztettünk a telepen, hogy az azonnali kilakoltatást elkerüljük. Partnert keresünk a tervezett szociális lakásprojekthez, amelyet reményeink szerint nagyban segíteni fog, hogy az Egyesület a Népegészségügyi Kar kapcsolatai révén bekerült az Európai Unió által finanszírozott DETERMINE programba.
Ennek célja a különböző társadalmi-gazdasági csoportok között fennálló egészségi egyenlőtlenségek csökkentése az EU tagországaiban és azok közt, mégpedig az egészséget nagymértékben befolyásoló társadalmi és gazdasági tényezőkön keresztül. A DETERMINE http://www.health-inequalities.eu/?uid=24221844916ffca90dc4bf6b 0c582b60&id=Seite3486 keretében 2008 októbere és 2009 szeptembere közt „Egészséges és fenntartható lakhatás“ címmel szerveztünk programsorozatot egy másik debreceni egyesület (Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete) tagjainak bevonásával. Ellátogattunk Debrecen valamennyi közműintézményébe, hogy a résztvevők megismerkedjenek azok működésének alapelveivel, és az egészégre, valamint a környezetre gyakorolt pozitív és negatív hatásaikkal. Hétvégi kirándulásokat szerveztünk három biofaluba (Galgahévíz, Agostyán, Gyűrűfű), ahol az energiatakarékos lakhatást segítő építkezési módokkal és berendezésekkel volt alkalmunk megismerkedni – mindezt a jövőbeni lakások tudatosabb és energiatakarékos használata reményében.

Mit tervezünk a jövőben?
Nem adjuk fel a lakásprojekt megvalósításának tervét. Jelenleg olyan partnert, magánbefektetőt keresünk, akivel mindezt meg tudjuk valósítani. Újabb programsorozatot tervezünk, amely a tagok egészségi állapotának javítását célozza, azt ugyanis a rossz lakás- és életkörülmények nagyon kedvezőtlenül befolyásolják. Köszönjük a meghívást a Közösségfejlesztők Egyesülete által szervezett Nyári Egyetemre; minden ilyen alkalom kiváló lehetőség a tanulásra, tapasztalatszerzésre és ismerkedésre. Köszönjük a KKE minden eddigi támogatását. Reméljük, eljön az az idő, amikor a sikeresen megvalósított lakásprojektünket tudjuk majd bemutatni. Az idő nekünk dolgozik.

Parola archívum