Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Koppánymonostor – szociális szövetkezet: esély közösségi színtér működtetéséhez
Szerző:
Tóth Ágnes
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2009
Szám:
1
Oldalszám:
8
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
szociális szövetkezet, közösségi színtér, Koppánymonostor, Biztos Kezdet program, Komárom, gyermekmegőrzés
Megjegyzés:
Annotáció:

Tóth Ágnes

Koppánymonostor – szociális szövetkezet:
esély közösségi színtér működtetéséhez


Tóth Ágnes vagyok a komáromi Élettér Közösség- és Településfejlesztő Egyesülettől. Elöljáróban el kell mondanom azt, hogy 1997-ben alakultunk, s az évek során egyre jobban kiszélesedett a tevékenységünk. Leginkább ifjúsági közösségfejlesztő munkát végzünk és civil szolgáltató központként is működünk. Az ifjúság körében végzett munkánkért nemrég minisztériumi (Az év gyermek és ifjúsági projektje) régiós elismerést kaptunk.
Pár éve felmerült bennünk, hogy jó lenne egy saját közösségi hellyel rendelkezni! 2005-ben megjelent egy pályázat, nyertünk és sikerült megvásárolnunk egy 35 nm-es kis házat Koppánymonostoron, amelyhez egy elég nagy bozótos tartozott. Hozzákezdtünk építkezni. Szerencsére az önkénteseink elég szerteágazó tudással rendelkeznek, így a tervezéstől a szakmunkákig mindent el tudtunk önerőből végezni, de az anyagi forrásra azért így is szükség volt.
Bő egy éves építkezés után megszületett a Mag-ház. Az épület egy irodahelyiségből, egy kis konyhai részből, egy kis gyermekfoglalkoztatóból áll, a szociális funkciók a folyosón vannak elhelyezve. A nagyobb kamaszok számára a hátsó részben alakítottunk ki egy klubhelyiséget – ahol éppen szövetkezünk –, s az emeleten, ráépítéssel, sikerült egy kicsit nagyobb teret létrehoznunk, itt egészen kis gyermekek számára alakítottunk ki egy „dühöngőt”, játékszobát, ill. a nagyobbak számára is egy eldugott kis helyet.
2007-ben nyitottunk, 2006 júliusában vettük át az épületet, tehát viszonylag rövid idő alatt hoztuk létre. Mi is hallottunk az új szövetkezeti törvényről, a szociális szövetkezetekről, s amikor tudomásunkra jutott az OFA pályázati felhívása, elkezdtünk ötletelni. Mi lehet vajon a ház adottságaiból, ill. a benne folyó munkából szövetkezet alakítására alkalmas, és miként tudnánk fenntartani a házat és tevékenységeit?
Arra gondoltunk, Komárom városának adottságaira alapozva, hogy a Mag-házban gyermekmegőrzőt fogunk létrehozni, ez lenne a szociális szövetkezet fő tevékenységi köre. Komárom, a betelepült multinacionális cégeknek köszönhetően, egy nagyon gyorsan fejlődő város. Mintegy 18 ezer ember dolgozik a helyi ipari parkban, köztük jelentős a gyermekes anyák száma. Megfigyelhető a betelepülés is, elég nagy távolságokról, főként gyermekes családok jönnek, akik az egész családot, nagypapát, nagymamát nem tudják természetesen magukkal hozni. A gyermekelhelyezés nem megoldott. A helyi önkormányzati intézmények nem alkalmasak arra, hogy ezeknek a szülőknek a gyermekeit megfelelően lássák el, mert pénteken bezárnak, szombaton és vasárnap zárva tartanak, délután 5-kor már el kell hozni a gyereket. A műszak pedig reggel 6-tól este 6-ig tart, illetve este 6-tól reggel 6-ig, hétvégén is. Ezért gondoltuk azt, hogy a gyermekmegőrzést éjjel-nappal és folytonos munkarendben végeznénk, fejlesztő tevékenységekkel és programokkal.
Két másik tevékenységgel is szerettük volna a gyermekmegőrzést kiegészíteni. Az egyik a szakipari munkákat nyújtó szolgáltatás. Ez azért jutott az eszünkbe, mert – bár újonnan épült fel a házunk –, mindig adódnak apróbb javítások, csináltatni valók, amiket nagy vállalkozók nem vállalnak el, mert annyira kicsi a munka, hogy még kijönni sem érdemes miatta. Vagy megfizethetetlen áron kínálják. Úgy képzeltük el tehát a szakipari munkát, hogy a helyi lakosoknak segítenénk elvégezni a kis munkákat, ha pl. leesik a csempe a falról, idősebb embereknél festést, fűnyírást vagy bármely ház körüli feladatot felvállaltunk volna. Az építkezés során rengeteg eszközre tettünk szert, van mindenféle szerszámunk.
A másik tevékenység az irodai infrastruktúránkra épült, hiszen ez a rendelkezésünkre áll és alkalmas irodai szolgáltatások vállalására. A helyi lakosokat, vállalkozókat tudnánk segíteni világhálós adatszolgáltatással, ügyintézéssel, szinte bármivel.
Mindez most nem jöhet létre, mert az OFA nem támogatta az elképzelésünket, ezért pihentetjük az ötleteinket, mert sem emberünk, sem anyagi forrásunk nincs a megvalósításra. A meglévő munkatársak már nagyon leterheltek.
A gyermekfelügyeletet egyébként már meg is hirdettük, de valószínűleg nagyon magas az ár, ezért mindenképpen kell kiegészítő forrást szereznünk, hogy legalább a munkabérek nagy részét elő tudjuk teremteni.
Jelenleg folyik nálunk a Biztos kezdet program, ami egy országos program és tavaly mi is kaptunk rá minisztériumi támogatást, s reméljük, az idén is így lesz. Ez a program 0-tól 6 éves korú gyermekek korai fejlesztését tűzte ki célul. A gyerekek hetente háromszor jönnek, hétfőn, szerdán és pénteken, az anyukájukkal vagy apukájukkal együtt. Alkalmanként 2–3 órás fejlesztési programban vesznek részt. Ez nem számít rendszeres gyermekfelügyeletnek, ezért az előírások sem olyan szigorúak, mint egy családi napközinél vagy egy óvodánál. Az étkeztetés pl. nem külön engedélyköteles, a családok hoznak magukkal ennivalót. Szakemberünk van, de ettől függetlenül beiskoláztuk két másik munkatársunkat a családi napközi képzésre.

Évek óta dolgozunk már ebben a szellemben és ez az időszak, a nem támogatott pályázattal együtt is, csak a munkánk egy állomása. Mindenképpen kell találnunk valami megoldást, mert a háznak – ha a béreket nem számolom – havonta minimum 150 000 Ft-ot kellene kitermelnie, hogy fenntartsa magát. Elég sok kölcsön is van a házon, amit pályázatból nem tudunk finanszírozni, csak szolgáltató tevékenységekből. Mióta megnyitottunk, azon gondolkodunk, hogy miként lehetne valamilyen termelő vagy szolgáltató tevékenységet kialakítani, amely biztosítja a szükséges bevételt?!
Azért is szeretnénk szövetkezetet létrehozni, mert az Egyesületnek már annyira szerteágazó a tevékenysége, hogy nem tud ezekkel a részletekkel foglalkozni – ehhez egy külön szervezet kell.

Köszönöm szépen a figyelmet!

Parola archívum