Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	Két hét Dániában
Szerző:	Jagasits Béla
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1991
Szám:	3
Oldalszám:	12. p.-13. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	önkormányzati rendszer, népfőiskolai mozgalom, közösségi művelődés, Dánia
Megjegyzés:
Annotáció:

dania.txt

Két hét Dániában
(részletek Jagasics Béla útijelentéséből)

A Dán Népfőiskolai Szövetség lehetőséget biztosított arra, hogy 15 magyar népfőiskola-szervező két hétig tanulmányozhassa a dániai rendszert
újabb öt szakember utazhat Dániába fél évre. E tanulmányutak költségét a vendéglátók fedezik, mintegy 15 millió forint értékben. Az igen intenzív programon sokféle területre kaptunk betekintést, s ezek megismerése nem érdektelen számunkra...

Idén ünneplik a


dán önkormányzati rendszer

150 éves évfordulóját, amely a polgárosodással együtt jött létre, békés úton, maga a király szorgalmazta a polgári átalakulást. Eredetileg egyházkerületenként szervezték meg a mintegy kétezer önkormányzatot a szociális helyzetek megoldására és az általános oktatás biztosítására. Az idők folyamán - elsősorban gazdasági megfontolásokból - 276 egyesült önkormányzat jött létre, alapföladatuk kibővült a foglalkoztatás kérdéskörével. Az egyesüléssel a mi fogalmaink szerint járások jöttek létre, amelyek központjában működik az önkormányzat hivatala. Helyben az egyes településeken nincsenek elöljáróságok és hivatali kirendeltségek sem. A testületben sincs minden településnek képviselete. Ezt a helyzetet oldja a magasan fejlett infrastruktúra, ám rengeteg feszültséget is szül. Egyre inkább tarthatatlan ez a csupán gazdasági, rövid távú érdekekre figyelő szisztéma.
Az önkormányzati testületek 15-20 főből állnak. Elsősorban a pártképviselők alkotják, de megtalálhatók mellettük a függetlenek is. Gyakori jelenség, hogy az önkormányzati testületek pártarányai egészen mások, mint a parlamenté. Ők is küzdenek azzal, hogy az önkormányzati tevékenység túlságosan át ne politizálódjék.

Általában az önkormányzatok bevételeinek háromnegyed részét az adó képezi, egynegyed részét az állam biztosíta. Működik egy kompenzáló rendszer is, amelynek keretében a jobb helyzetű önkormányzatoktól az állam elvon, s a rosszabb helyzetűeket ezzel megsegíti. A kiadások 50%-át szociális támogatásra fordítják, a másik felét oktatásra, foglalkoztatásra és egyéb szolgáltatásokra (út, víz, hulladékhasznosítás).

Az adózás során az egyén minden 100 koronából leszámíthat ún. személyi levonásokat a saját maga és eltartottjai számára, életbiztosítást, a munkábajárás költségeit, a fölvett hitelek kamatait. E levonások mértéke alakít ki az emberek között jelentősebb életszínvonalbeli különbségeket...

Ez a svédek után a második legnagyobb adóteher a világon. Viszonzásként az állam igen bonyolult, többrétű, mindenre kiterjedő szociálpolitikai rendszert működtet.
Az adókedvezmény nem jellemző, de általában az önkormányzatok élnek ezzel az eszközzel a környezetvédelem és a hulladékelszállítás érdekében. A hulladékok elszállítását a legtöbb esetben maga az önkormányzat vállalja föl jutányos áron, fölismerve, hogy a gazdasági szféra ebben nem érdekelt. Fele részben hozzájárulnak a lakossági közműprogramokhoz (pl. csatornázás), támogatják a közintézmények létesítését (így pl. a magánóvodák költségeinek háromnegyed részét is az önkormányzatok fedezik).

Az önkormányzatok panaszkodnak, hogy a közösség szolgálatát, a szolgálati típusú kormányzást megnehezíti az állam azzal, hogy rengeteg kötelező föladatot, bürokratikus eljárást ír elő.


A politikai rendszerről

A lakosság politikai aktivitása hagyományosan erős. A közelmúltban ezt fokozta a Közös Piacba való belépés, amely fölerősítette a nemzeti értékek, hagyományok védelmét, ill. az a kampány, amely az amerikai tömegkultúra mindent elárasztó hatása ellen bontakozott ki.
A parlamenti és a helyi választásokon a választásra jogosultak 70-80%-a részt vesz. Ugyanakkor a pártok egyre inkább választási pártokká válnak, vagyis jobbára csak a választási harcok időszakában éreztetik létüket. Mindössze a lakosság egynegyede tömörül pártokban, s számuk egyre csökken. Viszont a régebben lakossági körben szerveződő mozgalmak egyre inkább a pártokon belülre tevődnek át. Föllazult az a hagyomány, hogy egy-egy családban a generációk évtizedeken át ugyanazt a politikai jelleget vitték tovább. Tehát ha a nagyapa konzervatív volt, akkor természetszerűleg az unoka is az lett. Ma már egy-egy személy is változtatja a véleményét választásról választásra. A Közös Piacba való belépéssel úgy látják az emberek, hogy egyre kisebb a hatásuk nemzeti rendszerükre, egyre kevésbé érdekeltek a politikai munka végzésében, hiszen minden belső ügy alárendelt valamilyen nemzetközi kötelezettségnek. Ezért az emberek aktivitása más, érdekvédelmi típusúszervezetek felé fordul, főként a szakszervezetek felé, amelyek Dániában nagyon megerősödtek. A dán demokrácia egy válság elé néz, mivel kezd elveszni a polgárok politikai aktivitása, s az aktivitásban való érdekeltségük.


Munkaerőpiac

Dánia öt millió lakosából 1977-ben 2,5 millió, 1988-ban 2,9 millió volt az aktív kereső. Ezen belül ugyanezen időszakban a férfiak aránya stagnált (1,5 millió),a nőké 1 millióról 1,3 millióra nőtt. Az aktív korosztályok 10%-a munkanélküli.

1970 1983 1989
Összes munkanélküli 6,1% 10,5% 9,4%

A munkanélküliség kezdete az 1970-es évek elejére tehető. Megjelenése a társadalmat sokkszerűen megrázta, megrendítette a tökéletes társadalom hitét. Azóta egyre több a munkanélküli és egyre hosszabb ideig.
A munkához kapcsolódó szervezetek 1880-tól kezdtek kiépülni, először a munkások, később a munkaadók szervezetei. Ezek egyesültek a munkavállalók szakszervezeti és a munkaadók szövetségévé. A 8 órás munkanapot 1920-ban harcolták ki, ma a munkaidő 37 óra hetente.
A 60-70-es években kialakult a továbbképzések rendszere. Ekkor a munkanélküliekkel még nem foglalkoztak. Mára kialakult az átképzés rendszere is.
A munkanélküli az államtól, az önkormányzattól és a szakszervezettől is kap segítséget. Az állam munkanélküli segélyt biztosít és munkaközvetítő szervezetet működtet, ahol e közvetítés ingyenes. A munkanélkülinek ide kötelező rendszeresen bejárnia. Maximum egy év után a munkanélküli munkaajánlatot és/vagy képzési ajánlatot kap (általában rövid kurzusra), s egyiket el kell fogadnia. A munkaajánlat hét vagy kilenc hónapos, a munkaadónak a bér egy részét kifizeti az állam. Ha a munkanélküli egyik ajánlatot sem fogadja el, akkor öt hónapos "karanténnal" szankcionálják, vagyis öt hónapig nem kap segélyt. Természetesen olyan munkaajánlatot kap, amely a saját eredeti szakmájához közel áll.
A szakszervezet munkanélküli pénztárt üzemeltet, amely biztosítási alapon üzemel. A dolgozó aktív korában ide évente 4000 Kr-t fizet. Ha munkanélkülivé válik, havonta bruttó 9000 Kr segélyt kap.

Aki nem tagja a szakszervezeti kasszának, az a helyi önkormányzattól kérhet még segélyt. Emellett itt is működik munkaközvetítő iroda, ahol főként a fiatalokkal foglalkoznak, mert nem akarnak egész fiatal generációkat elveszíteni. Az innen adott segély ugyan nem éri el a 9000 Kr-t, de nem adózik.
Mindemellett a 80-as évek végétől privát munkaközvetítők is működnek, s megegyezés alapján ugyanazokat a szolgáltatásokat látják el, mint az állami irodák. Szolgáltatásaik azonban csak azoknak szólnak, akik meg tudják fizetni azt.
A dán társadalom pozitívan próbálja szemlélni a munkanélküli idejét:
Képzésre, önépítésre használható idő.
Átlagfizetések:
Építőipari szakmunkás 180-200 eKr/év
Nem szakmunkás 155 eKr/év
Alkalmazott 155 eKr/év
Egyetemi végzettségű népfőiskolai tanár 190 eKr/év
A kereseti különbségekbe döntő módon szól bele, hogy ki mekkora összeget tud levonni az adóalapjából...


A népfőiskola

Szervezet nem hozhat létre népfőiskolát, csakis az erre törekvő magánemberek jogi személlyé nem váló csoportja. A népfőiskolai eszmét Grundtvig gondolatai határozták meg, miszerint a gondolkodás alapja az érzelem. "A fény meleg nélkül maga a pokol." Csak azt értheted igazán, amit kedvvel értesz meg és örömmel tanulsz meg. Az élmény érték s mint ilyen, népfőiskolai alapelv.

A tanfolyamok bentlakásosak. Záróvizsga, bizonyítvány nincs, így fölvételire sincs szükség. A nevelés lényege a tanár-diák és a diák-diák közti interakció, az egymásra hatás, egyén és közösség viszonya. A vizsgáztatást elvetik, mert az hatalmi viszonyt alakít ki, s mert nem szaktudást, hanem az élettel kapcsolatos tudást építik, amiben senki sem, illetve mindenki szakértő. A népfőiskola hasznossága magában az ott tartózkodásban van. A tanultak hasznosítása mindenkinek a saját dolga. Fölvértezi az egyént, hogy képes legyen önállóan megoldani problémáit. Egyre nagyobb súlyt helyeztek az "állampolgári ébresztésre", arra, hogy az ifjúságot önkormányzásra,a szabad alkotmányos lehetőségekkel való élnitudásra szocializálják. Fölismerteti a saját körülményeket, a jelenvaló társadalmi környezetet, az összefüggéseket.

A népfőiskolák rendszerében a századelőtől szakosodás, specializáció indult meg, jöttek létre kereskedelmi, halász, munkás, sport, ifjúsági népfőiskolák. Ez a folyamat ma is tart, új példái a nyugdíjasok, a nők, a szocialisták, a vakok, a süketnémák, a mozgássérültek népfőiskolái. A népfőiskolák változása tükrözi a kor, a társadalom változását.
Az 50-es évektől szorult vissza a parasztnépfőiskola-jelleg. Az új ipari kultúrával eltűnt a parasztcsaládok népfőiskolára járó hagyománya. A városi érettségizett fiatalok rétege jelentkezett új igénylőként. E váltásban a roddingi népfőiskola helyzete nehezebb volt, mivel korlátozták a hozzá fűződő hagyományok. Roddingben ma évente két hosszú bentlakásos tanfolyamot tartanak: szeptembertől egy négy és januártól egy öt hónapost. Nyáron egy vagy két hetes tanfolyamokat tartanak: például családi, nyugdíjas tanfolyamok, tematikus kurzusok a tanárok ajánlása szerint (történelem, irodalom, építészet, művészet stb.). Karácsonykor is szerveznek tanfolyamot, ahol tavaly 125 fő ünnepelte a karácsonyt.
A hosszú kurzusok fölépítése:
1. Közös programok: reggeli gyülekező és éneklés, hallgatói kiselőadás, hetente egy vitadélelőtt, egy külső előadás, egy tornaóra és a diákönkormányzat gyűlései (ezeken tanár nem vehet részt).
2. A választható tárgyakat a népfőiskola önállóan jelöli ki, ezek:
Szaktárgyak heti 10 órában. A történelem, textilművészet, zene, kerámia, színjátszás, matematika, számítástechnika közül választhatnak a diákok. A tartalmat és a munkaformákat a kialakult csoport és a csoportfelelős tanár együtt határozza meg. Szoros kohéziójú közösségek kialakítására tötrekednek.
b) Tanköri tárgyak heti hat órában: torna, tánc, pedagógia, pszichológia, dán nyelv és irodalom, vallás és életszemlélet, ember és társadalom, valamely nemzet népismerete és népzenéje, nemzetközi politika. Ezek közül először négyet választanak, majd idővel másik négyet. E tárgyak keretében rövid, fölületes bevezetést adnak, de sok a késztetés és a kipróbálási lehetőség.
c) Műhelytárgyak heti négy órában: számítástechnika, fotó, rajz és festészet, angol nyelv, papírhajtogatás és -vágás, klasszikus és egyéb zene, írói alkotás, fantáziadús öltözködés, természetismeret, textilfestés. E tárgyak is választhatók és menet közben cserélhetők.
A tanrend igen rugalmas, menet közben szabadon változtatható.
Ehhez járulnak a testedzési lehetőségek helyben és a heti egyszer bérelt sportcentrumban (úszás, tenisz stb.). Heti egyszer önkéntes kórus éneklés van, kétszer hetente pedig valamilyen közös program, rendezvény. Havonta egy-kétszer a környék lakóit ők hívják meg rendezvényeikre. Minden csoport választ magának egy-egy témát, amivel elképzeléseik szerint szabadon foglalkoznak (pl. környezetvédelem, az USA politikai rendszere). Minden csoport egy hetes külföldi úton vesz részt.
Fölnőtt az a generáció, "akinek saját szobája van": az individualitás önállóságát és szabadságát megkapták, de magukba fordultak és zárkózottak lettek. A népfőiskola föladata ezért a közösségépítés az élet jelenségei köré...

A népfőiskolán való részvételt a hallgató munkaadója továbbképzésnek tudja be, amelyhez a munkahely állami bérkiegészítést kap. Ez akkor is így van, ha egészen más témájú a népfőiskola, mint az illető munkaköre. Pl. a szövőnő színjátszó tanfolyamon vesz részt. A hosszú kurzusokon azonban a résztvevők döntő többsége munkanélküli, akik a képzés látogatásáról igazolást kapnak, amelyet úgy tekintenek, hogy az illető egy lehetőséget ragadott meg esélyei javításához. A munkanélküli nem fizet a népfőiskolán való tartózkodásért. Az állam számára fontos, hogy a munkanélküli személyisége ne torzuljon el, ne lássa helyzetét reménytelennek és ne forduljon a deviancia felé. A nem munkanélküli résztvevők számára kb. 1000 Kr-ba kerül hetente a népfőiskola, de ehhez - ugyancsak hetente - 800 Kr/fő állami támogatást kapnak. Ezen kívül a népfőiskolát is támogatja az állam, holott annak ügyeibe semmiféle beleszólása nincs. A tanárok fizetésének 85%-át fedezi az állam, s hozzájárul a működési és egyéb költségekhez is. Összességében kb. 1500 Kr/fő/hét támogatást kap egy-egy népfőiskola.
Népfőiskolát bárhol, bármikor, bárki létrehozhat, ha nem kér hozzá állami támogatást. Egyébként a Kulturális Minisztérium ad jóváhagyást. Egy csoport (nem jogi személy) elhatározza népfőiskola létesítését. Megfogalmazza a célt, jogilag előkészíti a szerveződést. Az állam hagyja jóvá az épületet, az igazgató személyét és a költségvetést. Föltételeket köt ki a megvalósuló képzések idejét és számát illetően, a résztvevők csak 18 éven fölüliek lehetnek, évente legalább 18 résztvevőnek kell lennie, a tananyag nem lehet erősen specializált. A létrehozás költsége egyhatodának meg kell lennie, a további öthatod részt az állam kölcsönadja. A létrehozó csoport, a környezet képviselői, a diák- és tanár képviselők, volt népfőiskolások alkotják azt a társadalmi testületet (kb. 200 fő), amely erkölcsi támogató bázis és a társadalmi kontroll érvényesítője is. Évi közgyűlésén megtárgyalja a tapasztalatokat és a költségvetést, megválasztja az igazgatót.
A megszűntetést is a társadalmi testület bonyolítja le. Az épületeket eladják, a befolyt összeget más, még működő népfőiskoláknak adják át. A népfőiskolai tanárok általában főiskolát végzett emberek. Sokszor eltekintenek a végzettségtől, pl. akkor, ha az illető autodidakta módon egy művészeti ágban önálló, jó színvonalú teljesítményre képes. Az igazgatónak a népfőiskolán kell laknia, a tanároknak pedig az intézmény közelében épült szolgálati házakban.
A Roddinghoz közeli koldingi népfőiskolán családokat is fogadnak. Önálló óvodát működtetnek, az óvónői és óvóbácsi föladatokat a résztvevők oldják meg. A lakásokat napenergiával (is) fűtik. A képzés sajátossága itt, hogy olyan embereket is kiképeznek, akik az ún. fejlődő országokban missziós föladatokat végeznek (tanítás, gyógyítás stb.)...


Közösségi művelődés

Minden településen van közösségi vagy ún. aktivitási ház. Ezek a létesítmények a település közösségéé. A lakosok "részvényeket" vesznek, amelyek azonban nem igazi részvények, hiszen nem forgathatók, nem adhatók el. E "részvények" arra jogosítják föl a lakosokat, hogy a házat szabadon használhassák. Egy részvény általában 50 Kr-ba kerül, ez az adóalapból levonható. Ha pénzre van szükség, akkor e részvényeket megújítják. Az általunk meglátogatott közösségi háznál 10 éve volt részvényeladás. Most megújítják, mivel a mozgáskorlátozottak számára wc-t építettek, s ez sokba került. A folyamatos működést az önkormányzati támogatásból és alapítványi pályázatokból biztosítják.
A közösségi házakban van nagyterem színpaddal, konyha és étteremrész, klub-társalgó. Űrabéres dolgozók a konyhások és a takarítók. Kiszolgálják azokat az örömünnepeket, amelyeket a lakosok itt tartanak meg (pl. lakodalom, keresztelő). A megrendelő nem köteles mindent a konyhától megrendelni, maga is hozhat ételt, italt. Ezért a közösségi házakra a vendéglátóipar meglehetősen mogorván tekint.
Sokféle szervezet tart gyűlést e házakban, amelyért nem fizetnek. Van színjátszócsoportjuk, itt tartja összejöveteleit a BINGO-játékosok köre. Sok festmény díszíti a házat, ezeket egy öreg hölgy végrendeletileg hagyta az intézményre (nem általános eljárás).
A ház működéséért egy bizottság a felelős, s egy idős hölgy végzi önkéntesként a mindennapi teendőket.
A kulturális tevékenységek szervezésében munkamegosztásuk alakult ki a helyi népiskolával. Az utóbbi időben kezdődött el az iskolák "általános művelődési központtá" fejlődése.
E településen működik egy 600 tagú helytörténeti egyesület. Ők megvettek egy régi parasztgazdaságot, fölújították, s egy nagyon komoly helytörténeti gyűjteményt alakítottak ki. Az egyesületi székházukban található levéltáruk. Őrzik az egházi anyakönyveket eredetiben és fénymásolatban, számos egyéb iratot és fotót, régi újságokat gyűjtöttek össze. Ezeket egy tűztől védett teremben helyezték el. A gyűjtemény földolgozása megtörtént, ebben szakemberek segítették őket. Ugyancsak az egyesületi székházban található a régi ruhagyűjtemény és ide kerültek azok a tárgyak is, amelyek ritkaság értékűek.

A Polgárok Társasága is ezen a településen működik. Az ő céljuk a helyi politizálás.
A roddingi körzetben 60 helyi egyesület működik.

Egy másik, 250 lakosú településen egy aktivitási házat látogattunk meg. Ez abban különbözik a közösségi háztól, hogy nincs színpados nagyterme és konyhája. Ehelyett a kiscsoportok működését szolgáló több kisebb terem van benne.
A ház szükségességének gondolatát a kamaszok vetették föl. Négy srác gyűjtötte össze az aláírásokat, s ezt elvitték az önkormányzathoz, ahol ígéretet kaptak, hogy amennyi pénzt helyben összegyűjtenek, annyit az önkormányzat is hozzátesz. Találtak egy régi házat, amelyet az összegyűlt pénzből és önkéntes munkával négy hónap alatt fölújítottak.
Az ifjúsági klubot maguk a fiatalok rendezték be. Ezért a helyiségért övék a felelősség, ők tartják rendben, működtetik szeszmentes büféjüket. A ház körüli park rendbentartását is ők vállalták.
Két szoba a cserkészeké. Berendezésükre kölcsönt vettek föl, ezt pedig tagdíjukból fizetik.
A nyugdíjasoknak is van termük, ahol jógáznak. Itt jönnek össze a környékbeli gondozónők is. Megpihennek útjuk közben, ill. itt mossák a rászoruló öregek ruháit. A házban működik egy háztartási egyesület és a gyűrű-lovagok köre. Ez utóbbi egy hagyományos játék: lóhátról kell lándzsahegyre tűzni egy kicsike gyűrűt.
A fölsoroltakon kívül szervezetek, társaságok fizetnek a teremhasználatért. Egyetlen kikötésük van:a politika nem teheti be a lábát a házba.

A nagyobb városok aktivitási házai önkormányzati fönntartásúak.

A példák bizonyítják, hogy egy egészen kicsike helyi társadalomban sem lehet hiány szinte semmiből, mert mihelyt igény keletkezik rá, néhány ember összeáll és megcsinálja. A közösségi elképzelést az államnak kutya kötelessége támogatni.

A pártok égisze alatt működő művelődési szervezetek az egész országra kiterjedő hálózatokat alkotnak. E szervezetek történelmileg kötődnek egy-egy párthoz, kötődésüket a nevük jelzi, ezen túl azonban ma már semmi közük a pártokhoz. Nem is a pártok biztosítják költségvetésüket, hanem az állam. Általában csak a nagyvárosokban van külön épületük, a kisebb településeken bérlik a termeket. A legkülönfélébb tanfolyamokat szervezik gyermekek, fiatalok, felnőttek, öregek számára egyaránt. Bizonyítványt nem adnak. Sok bevándorló veszi igénybe tanfolyamaikat. A legnagyobb az érdeklődés a kézműves, a szociológiai, a belpolitikai és a sport tanfolyamok iránt.



Parola archívum