Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Integráció és önállóság a Ravasz Róka-program segítségével a stockholmi Rinkebyben és a budapesti Magdolna negyedben
Szerző:
Holländer Judit
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2007
Szám:
5
Oldalszám:
24
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Budapest
Tárgyszavak:
Ravasz Róka-program, integráció, Magdolna negyed, nyelvi fejlesztés, önállóságra való nevelés, együttműködés, Svédország, Budapest, eredmények
Megjegyzés:
Annotáció:

A svéd társadalom az utóbbi évtizedekben drámai változáson ment át. A tömeges bevándorlás következtében átalakult a meglévő társadalmi struktúra, a régi keretek felpuhultak, hogy helyet adjanak egy új, multikulturális formának. A svéd társadalom egyik legfontosabb és legnehezebb feladata napjainkban, hogy újradefiniálja önmagát, és ne csak tiszteletben tartsa az egyes kultúrákat, de szerves részt is biztosítson számukra, közösséget vállaljon velük. Ennek szellemében, az integráció és az elfogadás mentén számos állami és civil kezdeményezés született az elmúlt időszakban, ezek egyike a Ravasz Róka-projekt.
A Ravasz Róka-projekt a svédországi Rinkebyben indult el a 90-es években a kvarnbyi Általános Iskola, a rinkebyi könyvtár és a helyi önkormányzat együttműködésének eredményeképpen. Rinkeby Stockholm elővárosa, egyike a bevándorlók által legsűrűbben lakott területeknek. A gyerekek csupán 1%-ának anyanyelve a svéd. Korábban a munkaképes lakosság 60%-a volt regisztrált munkanélküli, ezt a számot azonban különféle foglalkoztatáspolitikai intézkedésekkel 7%-ra csökkentették. Az önkormányzat 1999-es felmérése szerint az általános iskolába járók 57%-a nem érte el a minimális követelményszintet az iskola utolsó, kilencedik évében svédből, matematikából és/vagy angolból.
A projektben részt vevő osztály 24 tanulója 12 különböző anyanyelven beszélt, de közülük csak nyolcan születtek Svédországon kívül. A projekt ötletét alapvetően az adta, hogy a gyerekeket a közös nyelv és a közös kulturális háttér hiánya miatt nem lehetett a hagyományos módszerekkel oktatni.
A közös nyelv elsajátításán kívül létre kellett hozni egyfajta közös kulturális platformot, kiváltképp, mivel a „többségi” svéd kultúra ezeken a területeken szinte csak a hivatalos intézményekben van jelen, a privát szférában nem. Ehhez kitűnő forrásnak tűnt a svéd gyermekirodalom, mely a svédek szemében különösen fontos kulturális értéket képvisel.
Az alapgondolat az volt, hogy a közös olvasmányélmények közös viszonyítási keretet biztosítanak a gyerekek későbbi élete során, mely elősegíti egymás megértését és a problémamentes együttélést. Az eltérő háttér és az eltérő nyelvtudás miatt azonban a klasszikus, nagycsoportos tanítási módszer szóba sem jöhetett.
A módszer alapgondolata, hogy az önálló tanuláshoz kell hozzásegíteni a gyermekeket, akik az olvasáson keresztül tanulnak meg olvasni. Fontos, hogy valódi könyveket olvassanak, ezért hagyományos tankönyveket egyáltalán nem használnak, kizárólag nekik szóló ismeretterjesztő és szépirodalmat. A könyveket a kezdetektől fogva maguk választják ki, az olvasottakat pedig különféle módokon feldolgozzák.
A különböző készségek gyakorlására feladatsorokat oldanak meg. Minden gyermek a saját tempójában, önállóan halad egy séma segítségével, mely tartalmazza, hogy milyen sorrendben milyen feladatokat kell elvégezniük, egyben lehetőséget ad a tanárnak, hogy egyénileg foglalkozzon a gyerekekkel, és rugalmasan igazodjon igényeikhez és képességeikhez.
A tanév folyamán a gyerekek fejenként 60–80 különböző nehézségű könyvet olvasnak el. Az olvasottakat egymásnak elmesélik, leírják, dramatizálják, festenek, rajzolnak róla.

A projekt egyik alapcélja tehát a gyerekek nyelvi fejlesztése, melynek során az aktív kétnyelvűség fontos szerepet kapott. Fontos volt, hogy a lehető legkülönbözőbb módokon és formákban találkozhassanak a svéd nyelvvel, ezért színházi csoportokat, mesélőket, énekeseket hívtak meg a könyvtárba és a gyerekeket is sok rendezvényre elvitték, valamint rendelkezésükre állt a könyvtárban lévő gyermek- és ifjúsági filmek és CD-k óriási választéka.

A program második alappillére az önállóságra nevelés. A gyerekek hatalmas szabadságot kapnak, hiszen maguk választhatják ki, mit szeretnének olvasni és feldolgozni, ezzel ugyanakkor sokkal nagyobb felelősséget vállalnak saját képzésükben. Nem tudnak lemaradni, mert nem másokhoz viszonyítják őket, de éppen ezért nem is hivatkozhatnak arra, hogy túl nehéz vagy unalmas a tanulnivaló, hisz maguk választhatják ki, mit olvasnak. A tanulás külső kényszerből belső kényszerré, a világ megismerésének vágyává válik. Ahogy a program kidolgozói megfogalmazták: a gyermek nem egy edény, amit meg kell tölteni, hanem egy fáklya, amit meg kell gyújtani.

A harmadik pillér az együttműködés elsajátítása. Az olvasottak feldolgozása szinte mindig csoportosan történik, a munka alapja pedig egymás tisztelete és a közös felelősségvállalás.
Ezzel összefüggésben igen fontos célkitűzés volt, hogy a demokrácia és a szólásszabadság fogalmát érthetővé és magától értetődővé tegye a gyermekek számára. A programban részt vevő gyermekek egy része olyan országokból jött, ahol a muszlimok és a keresztények hosszú idő óta háborúságban élnek egymással. Az ilyen háttérrel rendelkező személyek számára a nézeteltérések kezelése rendszerint csak autoriter módon képzelhető el. Gyakran előfordul, hogy azok, akik teljes elfogadást várnak el saját hagyományaikkal és nézeteikkel szemben, nincsenek tekintettel másokéira. Ezekben a helyzetekben különösen fontos szerephez jut a nyelv és a kifejezőkészség, illetve az együttműködés feltételeinek ismerete.

Összefoglalva: a program alapja a szabadság és a felelősség viszonyának megértése és elsajátítása a nyelv és a művészetek segítségével, mind egyéni, mind pedig közösségi szinten.

Mindez rendkívül egyszerűnek és kézenfekvőnek tűnik, de a program által kapott szabadság nem csak a diákok, hanem a pedagógusok számára is felelősséget jelent. Sokan jelezték kételyeiket, hogy vajon sikerül-e a gyerekeknek ezzel a módszerrel használható és mérhető tudásanyagot elsajátítaniuk. A harmadik év során a gyerekek két nagy felmérésben vettek részt, melyeket a stockholmi iskolákban végeztek. Az egyik a nyelvi készségüket mérte fel, a másik pedig matematikai tudásukat. A projektben részt vevő osztály mindkét felmérésben jobb eredményt ért el az azonos korú, többségében svéd anyanyelvű gyerekekből álló osztályoknál.

Ugyan a svédországi, illetve a magyarországi kisebbségek helyzete sok szempontból igen eltérő, nem nehéz észrevenni a párhuzamot a rinkebyi bevándorlók és a Magdolna-negyed (Budapest, VIII. kerület – A szerk.) romáinak helyzete között. Ugyan a romák többségének a Magdolna-negyedben magyar az anyanyelve, a közösségükre jellemző nyelvhasználat már kora gyerekkortól hátrányt jelent számukra a többségi társadalomban. De nem csak a nyelv jelent társadalmi hátrányt, hanem az is, hogy nem ismerik a demokrácia működését és az abban való részvétel szabályait, érdekérvényesítő képességük igen gyenge, ami miatt folyamatosan alulmaradnak a nagy társadalmi játéktéren. A továbbörökített rossz tapasztalatok miatt gyakran nem hisznek a demokratikus intézményekben, de nem is érzik képesnek magukat, hogy részt vegyenek benne.

A budapesti Magdolna-projektbe, melyről a tavalyi konferencián már elhangzott egy előadás, a koordinátorok a lakosságon kívül igyekeztek minél több civil szervezetet is bevonni. Ez tette lehetővé, hogy a negyed lakosaként, gyakorlatilag az utcáról besétálva lehetőséget kapjak egy lelkes csapattal együtt a projekt kipróbálására.
Az előkészítő munka során önkormányzati és svéd támogatással először a projektet kitaláló tanítónőt és könyvtárost sikerült egy előadásra meghívni, majd pár hónapra rá levetítettük a projektről készült filmet.
Az önkormányzat aktív közreműködésének köszönhetően a rendezvényeken valamennyi nyolcadik kerületi iskola képviseltette magát. Az általános magyar hozzáállásnak megfelelően azonban a legtöbben úgy gondolták, hogy a projekt ugyan nagyon érdekes, de Magyarországon – legalábbis az ő iskolájukban – nem megvalósítható.
Kezdetben több művészeti és önkéntes csoportot koordináló nyitott műhelyként képzeltük el a projekt magyarországi adaptációját. Ugyanakkor a Magdolna-projekt csúszásai miatt ekkor még nem készült el a közösségi ház, ahol a műhely működni tudott volna, így megpróbáltunk a lehetőségekhez igazodni, vagyis az olvasási kedv felkeltését fő célul kitűzve a projekt egyes elemeiből egyfajta átmeneti, bemelegítő tevékenységet kitalálni.
A Magdolna-projektben a közösségi ház mellett központi szerephez jut az iskola mint közösségformáló erő. A Magdolna-negyed egyetlen iskolájaként adott volt, hogy tevékenységünk helyszíne az Erdélyi utcai Általános Iskola lesz.
Ez az iskola különösen nehéz helyzetbe került az elmúlt időszakban. A „gettóból” kitörni szándékozók más iskolákba vitték gyerekeiket, szinte csak a legrosszabb körülmények között élők maradtak, akik közül többen jóval iskolakezdés után jöttek fel vidékről vagy kerültek át más iskolából. Őket persze nem volt egyszerű integrálni az osztályközösségbe, és a folyamatosan érkező új tanulók a tanmenetet is felborították.
A projekt konkrét megvalósítására nem volt lehetőség, vagyis az iskola nem akart változtatni a megszokott tanmeneten, de lehetővé tette, hogy heti egy délután, napközi alatt foglalkozzunk az elsős és másodikos gyerekekkel. A csoport létszáma rövid idő alatt 15-ről 22-re duzzadt.
Az eredeti programot ilyen körülmények között természetesen nem lehetett megvalósítani, és komoly kételyeink voltak, hogy egyáltalán bármilyen eredményt el tudunk-e érni. Helyzetünket tovább nehezítette, hogy a gyerekek semmilyen mértékben nem voltak önálló tanuláshoz szokva, a fegyelmezés is nem mindennapi kihívások elé állította a csapatot. Kényszerből kitaláltunk tehát egy saját, bevezető verziót, amit hétről hétre alakítva próbáltunk a gyerekekhez igazítani. Egy-egy kerettörténetbe szőve szellemi akadályversenyeket szerveztünk, ahol megpróbáltunk mindenkinek személyre szabott feladatokat adni, ugyanakkor igyekeztünk minél több könyvvel megismertetni őket, és különböző ötletekkel rávenni őket az olvasásra.
Az iskolai foglalkozásokon kívül könyvtárba és múzeumba is elvittük a gyerekeket, hisz a svéd program alapvető eleme az iskola és a könyvtár együttműködése. A svéd iskola annak idején teljes egészében a helyi könyvtárra volt utalva, mivel iskolakönyvtárakat épp a projekt hatására kezdték létrehozni, Magyarországon viszont szinte minden iskola rendelkezik kisebb-nagyobb saját könyvtárral, ami óriási előnyt jelent. Balszerencsénkre épp akkor vonták össze az Erdélyi utcai iskolát a Dugonics utcaival, és a két könyvtár egyesítése az egész tanévet igénybe vette.
Még a program elkezdése előtt felvettük a kapcsolatot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral, ahol nyitottak voltak az elképzeléseinkre, a gyakorlati megvalósítás azonban itt is akadályokba ütközött. Svédországban a tanárok egy speciális tanári kölcsönzőjegy segítségével gyakorlatilag korlátlan számú könyvet kölcsönözhetnek, melyekért az iskola vállalt felelősséget. Nálunk a szülőknek kell kezességet vállalniuk a gyerekeikért, ami pont a legrászorultabb gyerekeket fosztja meg a kölcsönzés lehetőségétől. A könyvtár szerencsére nem zárkózik el egy hasonló megoldástól, melyet egy együttműködési keretszerződésben szabályoznánk. Gondot okoz ugyanakkor, hogy központi gyermekkönyvtárként nem áll annyi könyv rendelkezésükre, amiből egyszerre akár több osztályt is hónapokra el tudnának könyvvel látni. Ennek megoldására több helyen is pályáztunk könyvvásárlási támogatásra.
A megvásárolt könyvek a tervek szerint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tulajdonába kerülnek, de alapvetően a Ravasz Róka-programot szolgálják. A cél ugyanis az, hogy a program a jövőben minél több iskolában működni tudjon, vagyis a szerzett források ne csupán egy iskolához kötődjenek.
A könyvtár és a könyvtárosok szerepe kiemelt fontossággal bír. Nem csak azért, mert a könyvtárosok által ajánlott könyveket a könyvtár biztosítja a gyerekek számára, hanem mert a könyvtár fontos közösségi térként is szolgál. A svéd programban minden témamunkát kiállítás követett, melynek a könyvtár adott otthont. A családok házi feladatul kapták, hogy tekintsék meg a kiállítást és írjanak a vendégkönyvbe. A könyvtár ehhez kapcsolódva igyekezett a család többi tagjának is kínálni valamit. Ezzel sikerült sok olyan embert becsalogatni a könyvtárba, akik máskülönben sosem mentek volna el, de ezt követően rendszeres könyvtárlátogatókká váltak.
A könyvtárral való gördülékeny együttműködés különösen akkor vált elengedhetetlenné, amikor egy másik iskola negyedikes osztályának tanító nénije is megkeresett minket, hogy szívesen alkalmazná a módszert. Mivel itt már tízéves gyerekekről van szó, igen sok, és igen változatos anyagra van szükség. Külön örültünk, hogy az új résztvevők révén végre meg tudjuk valósítani a program integrációs részének egyik, eddig kimaradt pontját, a testvérosztállyal történő együttműködést. A rinkebyi gyerekek a város egy teljesen más részén található, gyakorlatilag csak svéd gyerekekből álló osztállyal alakítottak ki kapcsolatot. Az osztályok félévente háromszor találkoztak, felváltva a két iskolában. Minden találkozáskor közösen feladatokat oldottak meg, de mindenekelőtt beszélgettek és ismerkedtek, hisz a legtöbbjük normál körülmények között sosem találkozott az övétől eltérő társadalmi csoportba tartozó emberekkel. A találkozók közti időben minden gyermek a másik osztálybeli levelező társának írt leveleket. Ezen felül az olvasni tudó gyerekek rendszeresen olvastak az olvasni még nem tudó vagy épp tanuló kisebbeknek. Az első év egyik igazi sikere a Dankó utcai óvodával elkezdett munka, melynek keretében az Erdélyi utcai másodikosok közül hetente két-három gyerek felolvasott az óvodásoknak. Az, hogy komolyan vettük őket, és felelősséget tettünk a vállukra, még az egyébként sokszor nehezen kezelhető gyerekekből is nagyszerű felolvasókat teremtett. Szerettünk volna az iskolák között is kialakítani egy ilyen kapcsolatot, hisz az előítéletek ellen a legjobb módszer egymás megismerése, de nem könnyű legyőzni a területen élők régóta meglévő ellenérzéseit.
Úgy tűnik, óvodai szinten ez még kevésbé okoz problémát, így egyelőre velük folytatjuk a közös munkát, és bízunk benne, hogy hamarosan az iskolák között is beindíthatjuk.

Munkánknak volt még egy speciálisan magyar aspektusa. Az ún. Ravasz Róka csoport elkötelezett önkéntesekből áll, akik ezt munkát a szabadidejükben, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik. Az irodaszerek beszerzésében és a fénymásolásban az önkormányzattól kaptunk segítséget, de minden mást önerőből oldottunk meg, többek között a saját könyveinket vittük be a gyerekeknek. Gyakran találkoztunk értetlenséggel és kezdeti gyanakvással, hogy vajon mi motivál minket, milyen rejtett érdek állhat a hátérben, de ez szerencsére az idő haladtával alábbhagyott. Valamennyien úgy gondoljuk, hogy a társadalom működésének az a normális módja, ha tagjai részt vállalnak egy-egy résztevékenységben, amit fontosnak tartanak, sőt időn és fáradságon kívül esetleg még pénzt is áldoznak rá.
A program több módon épít közösséget: egyrészt felelős osztályközösséget teremt, másrészt igyekszik bevonni a szülőket és más érdeklődőket is az iskolai tevékenységekbe, ezzel erősítve a helyi közösséget. Reméljük, hogy példánk ragadós lesz, és nálunk is általánossá válik a közösségért végzett önkéntes tevékenység.

A program eredményei:
· A projekt svéd létrehozóinak megítélése szerint az eredmények felülmúlták a várakozásokat.
· A gyerekek olvasási kedve igen nagy, az olvasással kapcsolatos készségeik és képességeik óriási tempóban fejlődnek, szókincsük bővül, nyelvhasználatuk gazdagodik. Ezen felül önbizalmuk is nő, és nyelvi és képi kifejezőkészségük is látványos változáson megy át.

Érdekes megfigyelés, hogy az osztályban nincs kirekesztés vagy megkülönböztetés, a gyerekek nagyon szívesen járnak iskolába, és az új ismeretek utáni vágyuk más tantárgyakra is átterjed. A gyerekek között a harmadik év végén nincs diszlexiás. Valamennyien kb. 400 könyvet olvastak el és ismertettek írásban vagy szóban.

A magyar eredmények is bíztatóak az egyelőre csonka megvalósítás ellenére. Az első évben a heti egy alkalom dacára pozitív változásokról számoltak be a tanárok, és mi is úgy vettük észre, hogy többet és jobban olvasnak a gyerekek.
A negyedikes osztálynál ugyan még csak két hónapja folyik a program bevezetése, de a tanító néni szerint már most egyértelműen többet dolgoznak a gyerekek, sokkal kevesebb a kihasználatlan idő, és olyanok is elkezdtek olvasni, akiket korábban erre csak válogatott fenyegetésekkel lehetett rávenni. Reméljük, hogy a program kibontakozása után a többi területen is ugyanilyen jó eredményekről tudunk majd beszámolni.

Végezetül hadd idézzem a program létrehozóinak szavait: „Az, hogy milyen lesz Rinkeby és a többi hozzá hasonló, bevándorlók által lakott előváros 25 év múlva, amikor a mostani időszak már történelem, nagyrészt azon múlik, hogyan oldjuk meg most napjaink problémáit.”

Azt hiszem, ugyanezt itt Magyarországon is elmondhatjuk.

Parola archívum