Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A helyi társadalom fejlettsége és szerepe a városfejlesztésben: Új városok 91-93 szakmai konferencia
Szerző:	Kováts Flórián
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	3
Oldalszám:	3
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	helyi társadalomfejlesztés, közösségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

kovatsf.txt

A helyi társadalom fejlettsége és szerepe a városfejlesztésben

A helyi társadalom afféle bűvös szó, nem is ismeretlen jelenséghalmaz, amit túlzó tudományos apparátussal minduntalan vizsgálni kell, nem elvont fogalom, hanem a település élő szervezetrendszere, az az emberi - közösségi háló -, melynek szükségletei, mozgásai, erőforrásai nyomán az élet egyáltalán ,megtörténik" velünk.
Ez a háló tradicionális emberi közösségekből, a családból, a szomszédságból, a baráti körökből, formális és informális csoportosulásokból, kártya és vadásztársaságokból, egyik-másik kocsma, vagy kávéház törzsközönségéből, klubokból, egyesületekből, gazdasági szervezetekből, intézményekből érdekképviseletekből, hatósági, önkormányzati szervezetekből, testületekből és még nagyon sokféle képződményből áll. Nem lényegtelen elemei a helyi hatalmi viszonyok, a gazdálkodás rendszere, az érintkezés kultúrája, napi gyakorlata, vagy akár a nyilvánosság helyi lehetőségei. Lehet sűrű szövésű, lehet laza, és lehet annyira ritka, hogy nehezen találjuk az egymáshoz vezető utakat.
A város, a falu - a község - szavak, jelentéstartalma is jól mutatja, hogy emberekről beszélünk, az emberi együttélés valamilyen formájáról, valamilyen közösségéről. Ami talán arra is utal, hogy amikor bárki, bárhol városfejlesztésbe, falufejlesztésbe kezd - akármilyen kis mértékben is, de - azonnal és visszavonhatatlanul érintkezésbe lép az emberek mindennapjaival, találkozik érdekeikkel és szándékaikkal.
A helyi társadalom persze nem elszigetelten működik, ezernyi szállal kapcsolódik környezetéhez és a nagy egészhez.
A nyitottságra, a mozgékonyságra, az új jelenségek befogadására csak azok képesek, akik biztosak önmagukban, akik képesek fölfogni, hogy jövendőjük, sorsuk a saját kezükben van.
Ez tehát a helyi társadalmak fejlettségének tétje. Ezzel a problémával találkozunk, amikor a fejletlenség jeleit, a városok társadalmának alulfejlettségét mutató jeleket látjuk. A szakértő szociológusok szerint ennek két oka van: az egyik az ország ,városodásának" alacsony foka, vagyis a valóban városi funkciókat teljesítő kisvárosi településrendszer évszázados kialakulatlansága, a másik pedig közeli történelmünkből idézhető: a központosított társadalomirányítási szisztéma oltárán tudatosan feláldozott, drasztikus módon eltüntetett, felszámolt és agyafurt eszközökkel sokszorosan lefojtott természetes közösségi élet.
Nemrég angliai kollégáktól, közösségfejlesztéssel foglalkozó profiktól hallottuk - egyebek közt - az alábbi példát. Egy 4000 lakosú bányászfalu bányáját nemrégiben bezárták, a munkásokat elküldték. Mikor a fejlesztők a faluval kapcsolatba kerültek, a helyiek már több kezdeményezést tettek: felnőttoktatókat kerestek, képviselőik vállalkozásfejlesztő szervezetekkel tárgyaltak. Tehát egy létező közösség próbált válaszolni a kihívásra. Magunk is átélünk ehhez hasonló helyzeteket. De mennyire más ugyanezt látni például Pécsbányatelepen, ahol ugyanerre a kihívásra elsősorban individuális választ adtak az ott élők: aki tehette, elköltözött, és most az iskola egyébként ,kijáró" tanítói próbálják meg a lehetetlent: valamiféle élniakarást sugározni a megmaradókba, életet lehelni a romokban álló helyi társadalomba!
De van itt egyéb különbség is: míg angliai kollégáink hitvallása szerint a közösségfejlesztő fő célja az elesettek, a kiszolgáltatottak gyámolítása, addig mi és mindazok, akik ma a városok felemelkedésén munkálkodnak, nem érhetjük be ennyivel. Mert gondoljuk csak meg: egy néhány ezer lakosú településen valamikor - úgy ötven évvel ezelőtt - tíz-húsz egyesület, társaság, gazdakör, ipartestület, olvasókör és egyéb szervezet, testület működött! Ez hát az a hiány, amit ma kikerülhetetlenül pótolni kell és aminek megszüntetését az öntudatosodó magyar társadalom ki is követeli magának. Mert értéket lát benne, mert érzi, hogy a belátható méretű, az önállóság mind több elemét hordozó társadalmi képződmények bátrabbá, jobban alkalmazkodóvá tehetik.
Ebben a helyzetben találhatta a helyi társadalmat a megalakult háromezer új önkormányzat, az a testület, mely a törvény erejénél fogva egyetlen letéteményese a helyi ügyek eldöntésének, de egyetlen felelőse is, melynek terhét naponta érzik a képviselők, polgármesterek és a közigazgatási apparátus. Erejük megsokszorozódik, ha erős szövésű közösségi háló veszi körül őket - és persze alkalmazkodási kényszerük is növekszik, felelősségük is kézzelfoghatóbb lesz, ha döntéseikben az érdekeltek véleményére, egyetértésére támaszkodhatnak.
Tapasztalataink szerint az önkormányzatok kezdettől fogva erőteljesen keresik mozgási lehetőségeiket, legtöbben komoly fejlesztési problémákkal, intézményfenntartási gondokkal birkóznak. Még azok is csak lassan találják meg a módszereket, akik korábban már jelen voltak valamilyen formában a helyi igazgatásban.
Nem járunk bekötött szemmel: látjuk azt is, hogy milyen módon szerveződnek a különböző lobbyk, milyen furcsa összefonódások születnek, milyen rejtőzködő szándékok próbálják kisajátítani a valamely terület fölötti rendelkezés jogát. Tudjuk azt is, hogy az igazságért folytatott küzdelem Don-Quijote-i útja szép ugyan, de járhatatlan. Ez is azt mondatja velünk, hogy minden eszközzel segítenünk kell a helyi közösségek létrejöttét, támogatnunk kell egészséges fejlődésüket, fejlesztenünk kell önkormányzó-képességüket.
Azt is tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok megtették az első lépéseket abban az irányban is, hogy formálisan - helyi jogszabályok segítségével - megosszák tennivalóikat az érdekelt környezettel. Ebben nagy segítséget jelenthet számukra a közhasznú társaságokról, közalapítványokról szóló törvény megszületése is. Sok olyan tennivaló szakadt a helyi hatalomra, mely a központi, állami társadalomszervezési szisztéma maradványaként túlterheli a testületeket. Ezektől is csak akkor és úgy lehet megszabadulni, ha vannak olyanok, akik átveszik e funkciókat, ha vannak olyan szervezetek, melyek felelősséggel képesek ellátni a köz szolgálatát.
Példa lehet Kiskunhalas közművelődési rendszerének átalakítása, egyesületi, alapítványi jellegű intézményműködtetési kisérlete, vagy hasonló kisérletek sora Püspökladányban, Zalaegerszegen. Nem véletlen azonban az az ellenállás, amit éppen a korábbi szisztémát már-már öröknek elfogadó intézményrendszer munkatársai tanúsítanak, hisz biztosnak látszó egzisztenciájukat teszik kockára, ha nem a hivatal, hanem a használó közönség fennsőbbsége alá helyezik magukat.
Még egy ellentmondásoktól sem mentes példa az önkormányzatokkal kapcsolatban. Egy kisebb faluban a tanácselnökkel és más felsőbbségekkel folytatott, évekig tartó csatában jutottak el a helybeliek odáig, hogy mire az új önkormányzat megalakult, elkezdték építeni a falu házát. Tették ezt úgy, hogy Faluházépítő Egyesületet alakítottak, szerződést kötöttek a tanáccsal a terület és az erre felszabadítható pénzek átadásáról. A megalakult új testület vezetője, a falu egyik vállalkozójából polgármesterré választott korábbi házépítő minden erejét ennek az ügynek szentelte. Elérte, hogy az egyesülettől az önkormányzat visszavette az építés gondját és felelősségét. A ház tető alatt van, de üres, az egyesület nem működik, a kulcsokat elöljárónk kezeli, van ugyan helyi kábeltelevízió, de annak ügyeit is a polgármester intézi, ő a szerkesztő, a mindenes... (És mikor mindezt mesélte, folyton tapogatta a szívét és magas vérnyomásról panaszkodott.) A történetből jól látható, hogy mit jelenthetne az önkormányzati funkciók kihelyezése, a gondok valóságos megosztása az abban érdekeltekkel, a felelősséget is vállaló közösségekkel.
Befejezésül: a Közösségszolgálat Alapítvány azért született, hogy kiépítse azt az országos segítő hálózatot, mely a közösségfejlesztés eszközeivel segítséget tud adni a helyi társadalmak ujjáélesztéséhez, a válságkezeléshez, a fejlesztési programok születéséhez és megvalósításához.

(Elhangzott a Belügyminisztérium által rendezett Új városok 1991-1993 című szakmai konferencián, 1994. március 25-én.)

Kováts Flórián



Parola archívum