Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A civil társadalom és új ellenségei
Szerző:
Havel; Václav
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2004
Szám:
1
Oldalszám:
18
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
állam decentralizálása, civil társadalom
Megjegyzés:
Annotáció:

Václav Havel
A CIVIL TÁRSADALOM ÉS ÚJ ELLENSÉGEI
Vissza a tartalomhoz

Az igazi civil társadalom a demokrácia legszilárdabb alapja. A választási kampányok hevében sokszor feledésbe merül ez az igazság.
Olykor-olykor még a kommunizmus is együtt tud élni a magántulajdonnal, sőt néha a magánvállalkozásossal is, de sohasem a civil társadalommal. Nem véletlen, hogy mindenütt éppen a civil társadalomra mérte a legvégzetesebb csapást nyomban hatalomra kerülése után.
A rendszer bukása után a kommunista hatalom által elfojtott szólásszabadságot vissza lehetett állítani egyik napról a másikra, de nem így a civil társadalmat. Sokkal bonyolultabb helyreállítani azt a sokféle párhuzamos és egymást kölcsönösen kiegészítő utat és módot, amelyek révén az állampolgárok részt vehetnek a közéletben.
Ennek oka nyilvánvaló: a civil társadalom bonyolultan strukturált, törékeny, olykor titokzatos élő szervezet, amely évtizedek, ha ugyan nem évszázadok alatt fejlődött ki. Lehetetlen felülről, rendeletileg helyreállítani, miután éveken át lényegében nem létezett. Csakis türelmes munkával lehet újjáépíteni három pillérét: az önkéntes, magánjellegű társulást, az állam decentralizálását és a politikai hatalom delegálását az államtól független szervezeteknek.
A posztkommunista átalakulás tíz évében azt tapasztalhattuk, hogy új politikai elitjeink vagy apatikusan tekintettek a civil társadalom újjáépítésére, vagy egyenesen ellenezték azt. Mihelyt megragadták a hatalmat, az új eliteknek egyszeriben nem volt ínyükre, hogy átengedjenek bármit is az örökségükül jutott állami hatalomból. Fura módon sok demokratikus, antikommunista politikus is görcsösen ragaszkodik a túlméretezett állami hatalomhoz, a kommunista korszak e hagyatékához. Ezért van az, hogy sok iskolát, kórházat, kulturális és egyéb intézményt továbbra is centralizált adminisztráció irányít, holott azok átalakulhattak volna önálló intézményekké, amelyeket az állam vagy tisztes távolból szemlélne, vagy átlátható eljárással támogatna.
Kilenc éve húzódik a vita az állam decentralizációjáról, de egyetlen kormányszerv sem mutatott még arra hajlandóságot, hogy harc nélkül átengedje egyes hatalmi jogköreit a régióknak vagy a helyhatóságoknak. Azért túlzott hazánkban az adóztatás, mert az állam fizet ezer meg egy dologért, amelyet voltaképpen nem kellene finanszíroznia, ha létezne fejlett civil társadalom; akkor ugyanis maguk a polgárok fizetnének közvetlenül. Ennek az ernyedtségnek nincs semmi köze ideológiákhoz. Egyes politikusok mégis ideológiai mentséget keresnek az állami hatalom csorbítatlan fenntartására. Többnyire így érvelnek:
„Az emberek minket választottak, akaratukat nyilvánították, hogy mi kormányozzunk. Aki ezen változtatni akar, az a képviseleti demokrácia ellen intéz támadást. A javak szociális újraelosztása az állam feladata, és nem is engedhető meg szerepkörének zsugorítása ezen a téren. Aki központi ellenőrzéstől mentes párhuzamos struktúrákat akar teremteni vagy támogatni, az magát a parlamenti demokráciát kérdőjelezi meg.”
A civil társadalomba vetett hitet sokan balosságként, anarchizmusként, szindikalizmusként értelmezik, sőt még olyan is akadt, aki protofasizmusnak nevezte. Valójában azonban arról van szó, hogy nem akarnak osztozni másokkal a hatalmukban, s ebben gyökerezik az érvelésük, amely szerint a civil társadalom: támadás a politikai rendszer ellen.
A pártok, mintha azt mondanák: „A kormányzás a mi dolgunk. Ti csak válasszatok, ennél többet ne akarjatok!” Pedig ez sületlenség. A politikai pártok és a demokratikus intézmények csak akkor működhetnek jól, ha erőt és ötletet merítenek egy fejlett, plurális polgári környezetből, és ki vannak téve e polgári környezet bírálatainak. A civil társadalom nem szándékozik a parlament vagy a politikai pártok megkerülésével cselekedni. Ellenkezőleg: hozzá akarja segíteni őket, hogy képességeik és lehetőségeik legjavát nyújtsák. A politikai pártok és a politikai intézmények kiszikkadnak a sokrétűen strukturált civil társadalom éltető nedve nélkül, elveszítik kezdeményezőképességüket, és végül politikai profik begyöpösödött, zárt csoportjává silányulnak.
A civil társadalom valódi pluralizmust gerjeszt, a pluralizmus versenyt teremt, a verseny pedig minőséget eredményez. Ebben a tekintetben sok a hasonlóság a gazdaság és a politika között. Minél többféle kezdeményezést engednek felszínre kerülni, annál nagyobb az esély, hogy a legjobbak és a legötletesebbek fognak diadalmaskodni. Ha mindig és kizárólag a központi állami hatóságok és a központi politikai testületek akarják eldönteni, hogy mit kell tenni és hogyan, akkor egyenlőségjelet tesznek a hatalom és az igazság közé, márpedig ez a tétel századunk legveszélyesebb politikai elképzelése.
Minél rétegzettebb a civil társadalom, annál virágzóbb, s minél virágzóbb, annál inkább szilárdabb a belpolitikai helyzet. A civil társadalom megvédi az állampolgárokat a politikai hatalmi változások túlzott hatásaitól, mivel elnyeli, sőt kiküszöböli ezek egy részét az alacsonyabb szinteken. Ezáltal lényegében meg is könnyíti a politikai változásokat. A kormányváltás így nem tűnnék szélviharnak, amely mindent máshová sodor.
Ahol a civil társadalom nem eléggé fejlett, ott minden probléma felszüremlik a hatalom központjában. Ám minél több hatalom marad a központban, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a központ erői megszerezhetik a teljes ellenőrzést az ország fölött. A kommunisták nagyon jól tudták ezt, azért szóltak bele még a méhészegyesület belső ügyeibe is.
Nem kell ahhoz közgazdásznak lenni, hogy belássuk: a civil társadalom pénzügyileg is önfenntartó. Amikor mindent az állami költségvetésből kell fizetni, akkor nyilván több adót kell beszedni, és bizony sok pénz elsikkad e műveletek közben. Egy olyan rendszerben, ahol a jótékonysági adományok levonhatók az adóból, a hasznos kezdeményezések több pénzhez jutnak, mint most jutnak, amikor az állam pénzeli őket. A civil társadalom egyébként adólevonások lehetősége nélkül is megteszi a maga jobbító lépéseit. Minden eddigi szempontnál fontosabb azonban, hogy a civil társadalom öntudatra ébreszti az embereket. Az emberi lények nem egyszerűen gyárosok, profithajhászók vagy fogyasztók, hanem legbensőbb mivoltuk szerint társas lények, akik az együttélés és az együttműködés különféle formáira sóvárognak, akik befolyásolni akarják a köröttük történő dolgokat, és elismerésre vágynak azért, amit adni tudnak a környezetüknek. Az emberi természet kiteljesedésének egyik legjobb eszköze a civil társadalom.
Ellenségei tisztában vannak ezzel, és éppen ez tüzeli leginkább az ellenkezésüket.

A szerző a Cseh Köztársaság elnöke
(Eredeti közlés 2000. október Népszabadság Hétvége melléklet)

Parola archívum