Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A polgárosodásról
Szerző:	Tőkéczki László
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1994
Szám:	4
Oldalszám:	3. p.-5. p.
A cikkben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:	polgárosodás történet, polgárosodási folyamat
Megjegyzés:
Annotáció:

polgarosd.txt

A polgárosodásról

A civil társadalom gyakorlati kérdéseit boncolgatván úgy éreztük, történeti ,háttéranyagként" ideilleszthetjük a történész szerző korábban, másutt már megjelent rövid dolgozatát, a polgárosodás történeti folyamatáról.

Történészként természetesen a fogalom eredetéből indulnék ki. Kit neveztek eredetileg polgárnak? Ki volt polgár és ki nem?
A polgárság és a polgár a feudalizmus szigorúan vertikális, hierarchikus világának ,mellérendelt", horizontális képződménye. Olyan emberek közösségét jelenti a polgárság, amely nem alárendeltje a nemességnek és nem fölérendeltje a jobbágyságnak. A polgár olyan tulajdonnal és előjogokkal bíró szabad ember, aki maga is hasznot hajtó közvetlen vagy közvetett munkát végez jövedelemszerzési illetve megélhetési céllal. A jobbágynak sem a tulajdona illetve birtoka, sem a munkája nem szabad, a nemes szabad tulajdonos, de zömmel mások szolgálataiból vagy hatalmi rendészeti, nem közvetlenül haszonra irányuló tevékenységből él.
A haszonelvűség a polgári lét kulcsmozzanata. A polgári rend ugyanis specializáció, munkamegosztási következmény. A polgár közvetlenül nem önellátó életformát élt - még akkor sem, ha a céhes iparűzés illetve kereskedelem szinte a nélkülözhetetlen termékcserét is alig haladta meg. A polgári létnek tehát lételeme a piac, a mások szükségleteire termelés. A polgári lét tehát nyitott, rendkívül erősen függ külső társadalmi tényezőktől (a paraszti létforma elsődlegesen a természettől függ, a háborúkat leszámítva!). A polgári létnek ezért többszörös az információs igénye s kifejezetten nagy a törekvése a társadalmi biztosítottságra, az írott törvényességre. A polgári létnek tehát alapvető eleme a formális műveltség is.
Éppen ez a szükséglet szüli majd meg a polgári értelmiségi specializációt (lelkészek, jogtudók, tanítómesterek, orvosok, stb.), amely a tulajdonosi polgársághoz is tartozhat ugyan, de idővel egyre inkább kiegészíti azt.
A polgárságot tehát kezdettől fogva nem pusztán szokásszerű (paraszti) rendezettség, hanem hatékonysági rendezettség jellemzi, mert az egyéni szűkös szabadságot biztosítani képes testületi (városi) szabadságjogokat csak biztos többletek birtokában (adók, városfalak, katonaság) lehet megóvni. A középkori polgár szigetszerűen élt egy nem vagyoni, hanem születési jogokon alapuló világban. így ez a polgár sohasem individualista, nem lehet az, mert csak rendje révén szabad ember.

Közösség - egyén - szabadság

A polgár tehát a városokhoz kötődő közösségi ember a feudalizmus idején, megszerzett önkormányzati/önigazgatási jogait szigorúan meghatározott - kifelé és befelé is rögzített - kötelességek teljesítése mellett gyakorolhatja. Az ,eredeti" polgár legfeljebb választott foglalkozását illetően lehet individualista, hiszen az adott szakmát már a legszigorúbban szabályozott közösségi, céhes, előírások határozták meg. A középkori ,törzsökös" polgárok és utódaik nem véletlenül álltak ellen mindig a ,teljesen szabad", kapitalisztikus pénzforgalom által diktált gazdálkodásnak, amelynek nagy hasznai és kockázatai pillanatok alatt fel tudták forgatni a kialakult tekintély- és presztízshierarchia alapját jelentő ,belső" vagyoni arányokat. Az államhatalom által is gyakorolt árlimitációk, a szűk belső felvevőpiac versenynélkülisége miatt így hát igazán nagy egyéni meggazdagodási lehetőségek csak három nem helyi, személytelen viszonylatrendszerben bontakozhattak ki az ,eredeti" polgárság számára: a távolsági kereskedelemben, a háborúk forgatagában, és az - utóbbitól általában nem független - uralkodói és állami (pénz)kölcsön- és szállítási ügyletekben.
Éppen ezért kerülhetett - rövidrezárva most sok összefüggést - kulcshelyzet-be az európai zsidóság az új típusú, individualista polgárosodás szempontjából. A nem zsidó régi polgárság ugyan jogi-politikai értelemben mutatott némi testületi-rendi szolidaritást, de általában a városok és polgáraik versenytársak voltak s így nehéz volt átfogó kapcsolatokat kiépíteni. A nem helyi vállalkozások finanszírozását azért tudták jól megszervezni a zsidó pénzemberek és kereskedők, mert üldözött felekezetük egyedei elkülönülten gazdálkodva is tudtak ésszerű szolidaritást, együttműködést kialakítani. Ilyen jellegű lehetőségben a többiek közül csak az uralkodói állami hatalommal összefonódó személyek részesültek, akik mögött az egyetlen jelentős likvid pénz- (tőke)forrás, az államkincstár garanciája állt.
A középkori polgárvárosok közösségi szabadságának és egyéni kötöttségeinek következtében az új típusú polgári gazdálkodás nagyrészt térben is elkülönülten, vidéken alakult ki, ahol nagyszámú szervezetlen és alacsony műveltségű, nincstelen munkást lehetett találni arra, hogy olcsó tömegárút termeljen. A régi, céhes munkaerő közösségi kényszerei és magas szakmai követelményei miatt drága árukat termelt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a feudális polgárság korában közösségi volt a termelő ember és individuális az áru, az új kezdő kapitalizmusban - minden értelemben (tehát a mindenkinek szabad a híd alatt aludni értelemben) - ,szabad" lett a termelő és ,tömeges" az áru.
Ahhoz azonban, hogy az új, immár individualista polgár, a hasznot mindenek felettinek tekintő polgár létrejöhessen, szükség volt a törvény előtti (formális) jogegyenlőség megvalósítására, amely lehetővé tette a korábban jogilag ,lenyűgözött" nincstelenek és a közösség által kordában tartott pénztulajdonosok találkozását, valamint a bármilyen születésű egyén szabad szellemi és gazdasági tevékenységét.

Az új típusú
vagy modern polgárosodás

Rövidre zárva sok és nagyon bonyolult történelmi összefüggést, azt lehet állítani, hogy a nem közösségi polgárság anyagi alapjainak létrejöttéhez mindenhol szükség volt nagy külső erőforrások bevonására. Ez a felfedések nyomán és a gyarmatosítás kereteiben történt meg Nyugaton. Az individualista polgárosodás másik fontos forrása az volt, hogy a kibontakozó abszolutista állam a megerősödött polgári vagyonra kezdett növekvő mértékben ,támaszkodni". Az adózó polgár a pénzéért hasznot és növekvő szabadságot, egyéni mozgásteret követelt. Ez utóbbihoz az elméleti bázist a ,Bildungsbürgerek" szállították, akiknek elméleti, elvont szabadságeszméi széles fronton találkoztak a birtokos polgárok elképzeléseivel anélkül, hogy a vagyon szabadsága (korlátlan szabadverseny) és a szellem illetve az egyes személyiség erkölcsi-jogi szabadsága valaha is ugyanazt jelentette volna, jelenthetné a két fél számára.
Kezdetben az új típusú polgár is a jogok és kötelességek egységében gondolkodott, de ezt már az egyénre vonatkoztatta, nem egy ,rendre" és nem egy városi közösségre. Ennek a polgári ethosznak természetes következménye volt a politikai-közéleti vagyoni és műveltségi cenzus. Ezt a régi ,városi rendet" most ,össztársadalmasították", vagyis kiterjesztették a nem városi vagyoni és szellemi - alkalmanként a régi politikai - elitre. A polgárosodást tehát elsődlegesen mindenhol nagypolitikai - makrotársadalmi - jelenségnek tekinthetjük, mert az egyéni szabadságnak akár politikai-gazdasági, akár szellemi-műveltségi feltételei csak egy bizonyos szinten felül lehettek meg teljesen. A társadalmak nagy tömegei számára vagy a megfelelő nagyságú és ,konvertálhatóságú" vagyon, vagy a szellemi-műveltségi javak, vagy mindkettő hiányzott.
Főleg a parasztság szellemi és anyagi önellátási hagyományai és kényszerei voltak erősek. Ez még olyan esetekben is elmondható, ahol már kialakultak jól működő piaci (vásári) kapcsolatok is. Az egyéb kistulajdonosi rétegek zömének korábbi ,polgárias" életformáját pedig éppen a korlátlan szabadverseny rombolta. A nincstelenek polgári joga kimerült a szabad mozgás lehetőségében.
Az új, egyéni polgárosodás valódi egyéni kiszolgáltatottságból fakadó önállósági kényszer volt. A feudalizmus közösségei akár sokféleképpen is kikényszerített szolidaritásban és közösségi ellenőrzésben éltek. A piaci viszonyok versenyeztető jellege hatékonyabbá kényszerítette még a hagyományos önellátó világot is. A közvetlen kisközösségi világot ugyanis egyre inkább körbehálózta a közvetett, a piac körül szerveződő világ, amelyben minden régi tekintély, presztizs és biztonság pillanatok alatt megrendülhetett. Az egyén kinyílott lehetőségei mellett óriásira nőtt a felelősség is. Az új helyzetben keveset számított a megszokott és kipróbált eszközök, módszerek és eszmék világa: az nyert, aki újat, meglepőt, olcsóbbat és hatékonyabbat nyújtott a régin felül vagy ahelyett.
Polgár volt illetve polgárrá lett az az ember, aki önállóan ,piacképes" volt vagyonilag vagy szellemileg - műveltségileg. Fontos újból hangsúlyozni az önállóságot, mint az individualitás szinonimáját, mert csak így tudjuk elválasztani a ,feudális polgáriságot" a ,kapitalista polgárságtól". A kapitalista polgár alkotmányos-parlamentáris politikai és szabadversenyes piaci viszonylataiban ugyanis megszűnik a rendi zártság, a közösségi jogi kényszer, és előléphet az egyéni szabadságjogok birtokában nemcsak a személyiség ,normális", hanem akár szélsőséges, ,abnormis" különössége is. Világnézet, ízlés, életvitel, értékrend ,privatizálódik", kivéve - a mainál persze jóval szélesebben értelmezett - kriminalitási formákat, módokat.

A függetlenség feltételei

A ,kapitalista" polgár fenti függetlensége és szabadsága persze ismét csak a vagyoni függetlenség vagy a ,piacképes" képzettség-műveltség bázisán bontakozhatott ki. A nincstelen, csupán munkaerővel rendelkező személyek polgárosodása majd csak a növekvő termelési hatékonyság bázisán illetve az azt elősegítő képzettség és funkció alapján fog lassan kibontakozni - a jövedelmek növekedésével. Ugyanez még vontatottabban érvényesült a nincstelen parasztságnál. Mindkét esetben a polgárosodás az elemi szükségletkielégítésen túli ,beszerzésekben", fogyasztásban, szórakozásban és művelődésben jelentkezik (lakás- és öltözködéskultúra, iskolázás stb.). A birtokos parasztság ,kivetkőzése" az önellátásból és a ,piaci civilizációra" való áttérése nagy különbségekkel, helyi ütemekben történt.
A polgárosodás tehát csak makroméretekben, csak a globális viszonylatokban alakul ,liberálisan", a mikrovilágokban azonban erről már szó sincs, mert az emberi kapcsolatok, a vallás, a történelem és a természeti környezet stb. kötöttségei teljesen eltérő színezetet adnak a társadalmi változásoknak. Vagyis a klasszikus polgárosodás nemzeti kultúrákat hoz létre, maximálisan törekednek arra, hogy a közvetlen kommunikációs közeget jelentő teljes etnikumot/nemzetet egyetlen politikai egységbe tömörítse. A (nagy)nemzetek gazdasági imperializmusának nyomán születnek meg előbb a soviniszta polgári-politikai elméletek, divatok, majd a technikai hatékonyság globális méretű kibontakozásával következnek az eredetileg elit értelmiségi körökben ápolt kozmopolitisztikus elméletek.
Az óriási egyenlőtlenségben élő világban azonban a globális ,liberalizmus" kevesek döntő hatalmi pozícióját tartósítja, miközben a maximális tőkehaszonra törekvés fogyasztói termelése uniformizálásával, divat- és élet-szemléletmanipulálásával kikezdi az önálló személyiség elvén nyugvó klasszikus polgárosodás vívmányait. Jelenleg tehát ott tartunk, hogy a haszonelvűség által mozgatott polgári rend tömegesítésbe fullasztja egykori kiegyensúlyozott (jog és kötelesség egyensúlya) elveit. Mire a többség - elközéposztályosodás - elpolgárosodott, megindult a bomlás. A kötelességszerű polgári munkaerkölcs és önkorlátozóan felhalmozni képes polgári magatartás a fogyasztásra és élvezetre beállítódott, ,jóléti" ifjú nemzedékeknél romokban hever.

Van-e értelme a polgárosodás
fogalmának?

Amerikából nézve aligha - talán a feketékre vagy a déli államokra és a spanyolajkú kisközösségekre nézve valamelyest. Európában azonban még az ,őspolgár" Angliára vagy Németalföldre is igaz a fokozatosság - regionálisan, foglalkozásilag, vallásilag stb. A racionális hatékonyságú élet- és munkaszervezés, az individualizálódásból fakadó ,fogyasztási és technikai polgárosodás", a makro- és mikrovilágok egyre nagyobb mértékű ,beszervezettsége" mind-mind vizsgálhatók és összehasonlíthatók. (Természetesen nem valamiféle normatív és lineáris módon, osztogatva az ,elmaradott", ,zsákutcás" stb. jelzőket!)
A polgárosodás első szintjét a jogállam jelenti makroméretekben, s annak a politikai jogokkal bírók lassan növekvő köre felelt meg. Ezen a körön kívül csak egymástól elszigetelt polgári lételemek terjednek. Ilyen például az elemi iskolázás bővülése, majd ennek is következtében az írásbeliség növekvő használata (olcsó sajtó), vagy a javuló lakásviszonyok, táplálkozás és ruházkodás sok eleme.
A jogállam nő át majd szociális vajúdások/konfliktusok során keresztül a jóléti államba - már ahol ehhez megvoltak a kellő mennyiségű tőkék és az elég széles (az adott országnál nagyobb!) hasznot hozó piacok. Szolid polgári szerzők egykori álma, a ,kultúrállam" még sehol sem látszik és nem is látszhat, hiszen a termelési hatékonyság hihetetlen - bár ma már nyilvánvalóan szörnyű környezeti következményekkel! - fokozásával szemben az emberi szocializáció és nevelés hatásfoka inkább csökkent. Az egyéniség kultusza nem tűri sehol a korlátozást - minden értelmes nevelés egyik alapját. A kultúra, amely valójában és végletesen leegyszerűsítve az embernek, ennek a kozmikus/transzcendens lénynek kivetülése és a reflektálatlan állati/természeti tulajdonságainak ,felöltöztetése" a közösségi keretek, törvények, szokások rendjeivel és az egyénfelettiség értelmetlenné nyilvánításával pusztulni kezd. Kétféle módon: a ,tömegek" körében a ,természetesség" jegyében lesz felesleges minden magasabb szellemi erkölcsi erőfeszítés, míg az elitnél a reflexió reflexiójában oltódnak el és oldódnak fel az ,egyszerű" emberi lét törvényei (nyárspolgárivá, ,giccsessé" deklarálva a hagyományos kultúra nagyobb részét. így lesznek rajzolni soha meg nem tanuló emberekből például ,nagy festők").
A tömegkommunikációs és világkereskedelmi ,forradalom" után nem beszélhetünk többé klasszikus értelemben vett polgárosodásról, mert a hagyományos társadalmak individualizálódása teljes automatizálódáshoz vezet. Olyan szerkezet alakul ki, amely a maximális tőkemegtérülési-fogyasztásnövekedési érdekeltség miatt csupán polarizálni tudja a nagy létszámú társadalmakat, hiszen a mindenkor konkrét fogyasztást nem érdekli az ember mint erkölcsi-kulturális lény, akinek egyéni, teljes ,kibontakozásához" nagyon sok - és kockázatos - szocializációs és hosszú távú önfenntartási költség is (pl. lakás, iskola stb.) szükséges.
A jóléti társadalmak érdekkörébe bekapcsolódott és azok eszményeit követő ,peremvidéki" csoportok valójában nem a saját közösségükhöz tartoznak, bár abból élnek (ahogyan óriási profit áramlik át a jóléti világba is ebből az ,elmaradottságból"!). A sokévszázados, változatos eszközökkel és módszerekkel végrehajtott tőkefelhalmozás javai mai birtokosainak ,liberális" követelményei érthetőek ugyan, de a szabad versenyre hívó jelszavai értelmetlenek, illetve legfeljebb a kevés meggazdagodni tudó (komprádor") ,gyarmati" tulajdonosnak és értelmiséginek jelentenek majd uralmi pozíciót. Ugyanis: a többség felemelkedési, civilizációs-kulturális költségeit jótékonyságból a gazdag ,liberálisok" és ,demokraták" megfogják fedezni. Az ilyen költségeket a korlátlan individuális jogokat elvont kötelességekkel nem terhelő felfogás képviselőitől csak kikényszeríteni lehet. Mert - sajnos - úgy látszik, hogy az egydimenziós racionalitás hatékonysági gondolkodása csak globális haszonban tud mechanikusan gondolkodni; globális felelősségben - relativizmusa, egyéni elégedettsége és önzése mint - nem.
Ma szekularizált polgári gondolkodás válságát éljük és a kollektivista-kommunista ,ellenideológia" is összeomlott. Azért nehéz polgárosodásról beszélni, mert annak értékeit, rendjét hirdetői és haszonélvezői teljesen kiüresítették, a jogok és kötelességek egyensúlyának felborításával és egy a puszta evilági fogyasztói önzésbe fordított s emberjogi idealista manipulációval fedezett emberképpel. Ez a politika és ideológia a gyakorlatban naponta lelepleződik, mint a kevesek, a gazdagok és hatalmasok szimpla üzlete. Éppen ezek a nagy és megkérdőjelezhetetlennek deklarált ,eszmék" éltetik az ellentétes előjelű, kisközösségi obskurus fanatizmusokat, sovinizmusokat, amelyek saját önzésüket ugyanúgy jogosnak tarthatják, mint a globalitás ,húsdaráló kezelőinek" elkenő ,humanizmusát".
A klasszikus polgárosodás a munka, a teljesítmény és felhalmozás jegyében működött, a fogyasztási-élvezeti szempontok alárendelődtek a folyamatos biztonságnak. A ,felszabadított" tömegek állandóan növekvő igényeit ma már nem korlátozza önfegyelem, erkölcs, világnézet, ,állapothoz mért" elégedettség, eltűnt a ,nagy teljesítmény, kis fogyasztás" szegényemberi-kispolgári mentalitása is. Korszakunkban tehát inkább a polgárosodottság, a polgári ethosz leépülése tanulmányozható.
Tőkéczki László

Felnőttnevelés a balti államokban

Lenin eltűnt - Miki egér megjelent

Amikor Lettországról, Litvániáról és Észtországról beszélünk, balti államokként szoktuk emlegetni őket, noha a legtöbben nagyon jól tudjuk, hogy a régión belül a nyelvek, a történelem, a kultúrák és a vallások nem is kis mértékben eltérnek egymástól. Amikor azonban a felnőttnevelésről esik szó, valóban úgy tűnik, vannak közös vonások a balti államok közelmúltbeli történelmében. Az Európai Felnőttnevelési Egyesület 1993-ban interjút készített lett, litván és észt felnőttnevelők egy csoportjával, akik a Nordic Council (Északi Tanács) meghívására tanulmányúton jártak a skandináv országokban, és az alábbiakat tudták meg:
Függetlenségük rövid időszaka alatt ezekben az országokban mind városi, mind falusi környezetben megszerveződött a népművelés. A szovjet uralom alatt azonban kikerült a figyelem középpontjából, sőt kifejezetten mellőzték, és helyette a hetvenes években a szakképzésre fektettek nagy hangsúlyt. A népi kultúrát, a hagyományokat, sőt magát az identitástudatot is az eltűnés veszélye fenyegette. Az emberek csak a zenéhez menekülhettek. Más országok, más népek esetében a kórusfesztiválok zenei, esztétikai vagy kulturális eseményt jelentettek, a balti országokban azonban a kórusmuzsika szoros kapcsolatban állt és áll ma is az identitással, a hagyománnyal és az öntudattal. Az éneklés hovatartozást, részvételt jelent.
Nemzeti függetlenségük visszaszerzésével sok új lehetőség nyílik meg ezek előtt az országok előtt. A felnőttnevelés jogi státuszán most dolgoznak, és az állami költségvetés már tartalmaz erre néhány forrást. Pillanatnyilag már létezik néhány igen költséges felnőttnevelési lehetőség. A gazdasági helyzet azonban arra kényszeríti az embereket, hogy kevéske pénzüket a napi megélhetésre fordítsák, a kultúrának pedig várnia kell. A balti országokban a felnőttnevelés főleg az öntudatra ébredésre, az önbecsülésre, az önállóságra és az önellátásra koncentrál. A szovjet uralom alatt az emberek elfelejtették a felelősségérzetet, és életüket azon elvekre alapozva rendezték be, miszerint ,csak az utasítások szerint tudok élni", illetve ,semmit sem tehetek". Most van születőben az új felelősségérzet és annak a lehetőségnek a tudata, hogy az emberek ellenőrizni tudják saját életüket.
Mindenben az alapvető érték a hitelesség. Egy kultúra és egy ország csak akkor örvendhet permanens eredményeknek, ha nem utánoz másokat, ha nincs sem Lenin, sem Miki egér, és ehelyett az emberek arra éreznek motiváltságot, hogy fejlesszék önmagukat. Lett, litván és észt kollégáink szeretnék megismerni, hogyan dolgoznak másutt a felnőttnevelési szakemberek, mit tesznek azért, hogy egy technokrata és piac által irányított társadalom kihívásainak eleget tegyenek. Azt is remélik, hogy más európai országok felnőttnevelési szakemberei rendelkezésükre bocsátják majd pedagógiai és emberi tapasztalataikat a balti államok további fejlődése érdekében. Különösen érdeklik őket az európai felnőttnevelés hírei és eseményei.

Címek:
- Assistant professor Larissa J¦gi, Tallinn Pedagogical University, Department of Andragogy, Kuusiku 5-9, EE 3001 Tallinn, Estonia. Tel.: 420-695.
- Prof. Marite Siraka, Artists' House of Riga, Valnu Str. 9. Latvia
- Prof. Roma Vilimiené, Vilnius Electronics College, J. Jasinskio 15, 2600 Vilnius, Lithuania. Tel: 3702 6616 107. Fax: 3702 616 859.

(Forrás: az Európai Felnőttnevelési Egyesület - EAEA - Hírlevelének 14. száma, 1994. teléről.)


Parola archívum