Dokumentumok
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Hogyan váltak a kőbányai szülők állampolgárokká? - közösségfejlesztési esettanulmány
Szerző:
Kovács Edit, Makk Katalin, Péterfi Ferenc, Vercseg Ilona dr.
Ország:
Magyarország
A kiadás helye:
Budapest
A kiadás éve:
Kiadó:
Terjedelem:
Nyelv:
magyar
Tárgyszavak:
Kőbánya, esettanulmány
Állomány:
Esettanulmányok, Legalább ennyit a közösségfejlesztésről
Forditas:
Megjegyzés:
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Annotáció:
Leltár:
Raktári jelzet:
E


Kovács Edit - Makk Katalin - Péterfi Ferenc - Vercseg Ilona: Hogyan váltak a kőbányai szülők állampolgárokká? - közösségfejlesztési esettanulmány

Bevezető
Az itt következő esettanulmány a közösségfejlesztés szempontjából íródott. Jórészt azokat az eseményeket és a belőlük levont következtetéseket tartalmazza, amelyek a kőbányai projektben dolgozó közösségfejlesztők látószögében jelentek meg. Látni fogják, hogy a programban a közösségfejlesztőkön kívül más szereplők is részt vettek: gyermekjóléttel és gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek, önkormányzati döntéshozók és végrehajtási szakemberek, szakmai intézetek kutatói, bölcsődei gondozónők, védőnők, családsegítők. A közösségfejlesztők a lakossággal kiépített kapcsolatuk szemszögéből vizsgálják az eseményeket, de bármelyik intézmény más, saját szempontok alapján is megírhatna egy-egy esettanulmányt, mint ahogyan azt pl. Gosztonyi Géza meg is tette a Szociális munka c. kötet általa írott fejezetében.

A jelenlegi esettanulmány egy 1996-ban kezdődött és ma is tartó, tehát mintegy 3,5 éves közösségfejlesztési folyamatot mutat be nagyvárosi körülmények között.

A program jellegzetessége, hogy a bölcsődék munkájának átalakítása és az ekörül létrejövő közösségi mozgások nagy része „felülről”, sőt „kívülről” (az Egyesült Királyságból) indult ki, s a helyi lakosok folyamatosan vették át a kezdeményezést. Közösségfejlesztői szempontból akkor történt meg a fordulat, amikor 1997 őszén megalakult a Kőbányai Szülők Egyesülete (KSzE), azóta a külsők és a közösségfejlesztők kezdeményező szerepe gyakorlatilag megszűnt. Ettől az időtől kezdve a KSzE kezdeményez és fejleszti a helyi cselekvést, mind több embert vonva be a közös tevékenységbe. S nem csak a helyi lakosok, de a közösségfejlesztők felé is a KSzE kezdeményez: artikulálja igényeit, szükségleteit, tudja, hogy a közösségfejlesztők mire használhatók, s időről időre jelentkezik is információért, tanácsért, képzésért, kapcsolatért.

Erről a programról már többször is lemondtak a közösségfejlesztők. Számos megtorpanás, sőt holtpont bizonyult később időlegesnek. A helyi cselekvésnek nálunk ma még igen szegényes az infrastruktúrája, vagyis nincsenek meg, vagy csak nagyon hiányosan azok a szakmai szervezetek, intézmények, szellemi és anyagi források, amelyek a lelkesedés, az ötletek, a kitalált célok megvalósulását is segíteni tudnák. Új még az önkormányzat és a civil szervezetek közötti együttműködésre törekvés is, nagyon gyakran az önkormányzatok nem akarják, vagy nem tudják azokat a feltételeket biztosítani, amelyek a civil cselekvés feltételéül szolgálhatnának. A kőbányai program is többször látszott már befejeződni. Ilyenkor úgy éreztük: nincs további lépéslehetőség. Ám szerencsére a lakosok, a KSzE tagjai nem így éreztek - mindig volt valaki, aki továbblendítette a helyi cselekvést ezekről a holtpontokról, így most tulajdonképpen egy ma napig is tartó folyamatot kísérelünk meg leírni.

Ez az esettanulmány több szempontból is fontos és tanulságos. Fontos azért, mert a városi közösségfejlesztés lehetőségeit tárja fel egy minden eddigi kísérleti munkánál komplexebb módon. Bizonyítja, hogy a közhiedelemmel ellentétben a nagyvárosokban is vannak még ép sejtjei a közösségiségnek, hogy a közösségiség kívánatos és lehetséges is mai nagyvárosi viszonyaink között is (s nem csak a gyaníthatóan idealizált falun). Fontos felismerésünk az is, hogy a közösségiség felélesztésének módszerei azonosak lehetnek városon és falun egyaránt, csak a nagyságrendek különbözőek - a városi feltételek mellett több közösségfejlesztőre, hosszabban tartó, fáradhatatlan kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy a város legkisebb egységei, a szomszédságok megmozduljanak, s láttassák önmagukat. Nagyon tanulságos a munka az önkormányzat és egy civil szervezet együttműködése tekintetében is - Kőbánya esetében valóban most tette meg a két szektor az első lépéseket egymás felé, még akkor is, ha a kerület számos civil szervezetettel rendelkezik, amelyeknek anyagi támogatást is biztosít az önkormányzat. A döntéshozatalból viszont - tudomásunk szerint - először ez az egyesület próbált részt kérni. Közösségfejlesztési szakmai szempontból rendkívül tanulságos az is, hogy e munkánkban vállaltuk először azt, hogy nem „általában” mindenkit szólítunk meg egy lokalitásban, hanem egy meghatározott célcsoportot, jelesül a 0-3 éves korú gyermeket nevelő szülőket. Ennek erősségei és gyengeségei már igen korán megmutatkoztak. Erőssége a helyzetnek az, hogy - elvben! - nagyobb az esélye a korosztályi szükségletek koncentráltabb feltárásának és kielégítésének, mint általánosabb helyi célok azonosítása esetén. Gyengesége a programnak az, hogy a fiatal szülők - félig még maguk is gyermekek, s nagyon gyakran még ebbéli mivoltukban is élnek szüleikkel, tehát a háztartásban nem ők az irányt adók -, a fiatal szülők tehát nagyon nehezen köteleződtek el a közösségi cselekvés mellett, nehezen vállalnak felelősséget - még önmagukért is, nemhogy egymásért! -, vagyis kissé éretlennek, s mindenképpen felkészületlennek tekinthetők a közösségi cselekvés szempontjából. Ehhez járul hozzá még az a tény, hogy a gyerekek életében - koruk miatt - gyakran következnek be változások.

A kőbányai projekt, bár még most sincs vége, torzó maradt. Évtizedek vagy évek óta kiforrott, domináns, erős (mert a gazdasági- és tudáshatalmat is koncentráló) szervezeti struktúrák mellett kezdte meg működését egy új, szerepében még súlytalan, gyenge, kezdetleges forrásokkal és csekély szakmai tudással rendelkező, ám kitartó, szívós civil szervezet, amelyet fogva tart a teremtés és a szabadság, a semmiből tényezővé válás új élménye, a kilátástalan élethelyzetekből való kilábolás esélye, az élet szolidáris szála, a közösségi élmények iránti vágy. Rengeteg dadogást, félreértelmezett szerepet, de szép áldozatosságot és kitartást is felmutat ez a folyamat. Számunkra is óriási élményt és tanulási folyamatot jelent, amelynek tapasztalatai beépülnek az ugyancsak újonnan alakuló közösségfejlesztési szakmába is.

I. Kiinduló helyzet
A felkérés
Egyesületünket 1995 végén kereste meg a Bölcsődék Országos Módszertani Intézete részéről Korintusz Mihályné, aki az angol Save the Children Alapítványtól hallott rólunk és a Wolverhampton-Kőbánya között folyó testvérvárosi kapcsolat keretében, a "Kisgyermekek napközbeni ellátása" címen kísérleti projektet alakított ki a Kőbányai Önkormányzattal, amelyben elengedhetetlennek tartotta a szülők bevonását, önkéntes munkáját és erre az aktivizáló munkára ill. kutatásra egyesületünket kérte fel egyik partnerének, a másiknak a Fővárosi Szociális Forrásközpontot.

A szereplők
Láthatjuk tehát, hogy a projektben több szereplő is játszik, akik között a koordináció és az érdekek egyeztetése nem volt mindig könnyű. Ez a projekt kétszereplős megvalósulása a partnerségi viszonynak, vagyis az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti folyamatos együttműködésnek. A projektet elviekben a magyar és az angol önkormányzatok vezették, gyakorlatilag pedig az általuk működtetett vagy felkért szakmai szervezetek.

A gondozásra, az újfajta gyermek-ellátásra vonatkozó innovációt a Bölcsődék Országos Módszertani Intézete végezte, a Save the Children Alapítvánnyal, valamint a kőbányai Népjóléti Irodával és az Egyesített Bölcsődék vezetőségével, a 2 kiválasztott kísérleti bölcsődével, a kőbányai Családsegítő Központtal és a wolverhamptoni gyermekjóléti intézmények vezetőivel együttműködve.

Közösségfejlesztői szerepet 4 szervezett vitt a projektben, a „Save the Children” Alapítvány, a Fővárosi Szociális Forrásközpont, a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya . A Save the Children Alapítvány elsősorban képzései, de a Nagy-Britanniában szervezett tapasztalatcserék révén jutott, leginkább a projekt első szakaszában, 1996-97-ben jelentős szerephez. A helyi szülők projektbe történő bevonását, más szóval aktivizálását, s később a Kőbányai Szülők Egyesülete által szervezett 2 szomszédsági munkát, s a további helyi projektek kifejlesztését a Közösségfejlesztők Egyesülete végezte-segítette. A Közösségfejlesztők Egyesülete és testvérszervezete, a Civil Kollégium játszott meghatározó szerepet a szülők képessé tételében, vagyis a Civil Kollégiumban lezajlott, a kőbányai szülők szándékainak megvalósulását segítő képzéseken is. A Fővárosi Szociális Forrásközpont közösségfejlesztő szerepe a projektben az új szolgáltatásoknak az intézmények - bölcsődék és önkormányzat - rendjéhez való igazítása volt, ezen kívül meghatározó szerepet játszott a gondozónők belső képzéseiben. Forráshiány miatt 1998 nyarán kilépett a projektből. A Magyar Művelődési Intézet Közösségfejlesztési Osztálya 1998-tól képviselteti magát a projektben, amikor is a bölcsődei programtól immár teljesen önállósult közösségfejlesztői projekt fejlesztői feladatait átvette. Ettől az időtől kezdve a Közösségfejlesztők Egyesülete csak a projekt egy-egy fontos állomásánál - képzések, a KSzE átszervezése - vesz részt, a folyamatot az Intézet munkatársa, Kovács Edit gondozza.

A szereplők felsorolásakor nem feledkezhetünk meg a kőbányai védőnőkről sem. A közösségfejlesztők őket kérték meg ugyanis, hogy segítsék a szülőkkel való kapcsolatteremtést. A két szomszédság védőnői vittek magukkal látogató-körútjaikra és ismertettek össze bennünket mintegy 100 kőbányai szülővel. Ők segítettek nekünk leküzdeni azt a bizalmatlanságot, amely nélkülük minden bizonnyal jelentkezett volna irántunk, s ezért ma is hálával gondolunk rájuk.

A finanszírozásról.: Rockefeller, OTKA, Save the Childen, X. ker. Önkormányzat
Ebben a részben csakis a közösségfejlesztési alprojekt finanszírozásáról lesz szó. Tudnivaló, hogy a közösségfejlesztési folyamatokhoz szükséges pénzt általában a közösségfejlesztők pályázzák meg és nyerik el, nagyon ritka ma még az önkormányzati finanszírozás. Ez a helyzet a kőbányai projektben is érvényesült, bár nem olyan kizárólagossággal, mint más projektek esetében. Ez azt jelenti, hogy itt mind külföldről, mind a helyi önkormányzattól mozgósítottunk bizonyos forrásokat, bár - mint azt bemutatjuk - a források nem érkeztek egyenletesen (ami a közösségfejlesztők egzisztenciális működését lehetetlenné tette volna, ha nem szolgált volna - mint már annyiszor! - a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Magyar Művelődési Intézet biztonságos háttérként).

1996 szeptemberéig csak a képzést vezető tanárok kaptak tiszteletdíjat a "Save the Children" támogatásból

1996 szeptembertől 97 szeptemberig egy OTKA pályázat keretében - melyet a Szociális Forrásközpont nyújtott be és nyert el - 1 főállású szakember bérét (60000 Ft btto/hó) osztottuk tiszteletdíjként négyfele. Ebből a pályázatból fedeztük a 4 közösségfejlesztő útiköltségét és más kiadásainak térítését, tiszteletdíját, valamint a közösségi felmérés 500 kérdőívét és az eredményeket közzé tévő 500 füzetének költségeit is.

1997 szeptemberétől 1998 júniusáig ingyen dolgoznak a közösségfejlesztők, mivel a túlfűtött politikai légkörben nem lehetett közgyűlés elé vinni a szerződés-tervezetet. Végül júniusban a polgármester saját keretéből átutalt 700.000.-Ft-ot. Ennek felét a Közösségfejlesztők Egyesülete kifizette költségtérítés címén, másik feléből pedig a KSzE 1998 decemberi számítógépes képzésének költségeit fedezte.

Az Ouverture Programhoz beadott Wolverhampton-Kőbánya pályázatról nem született elfogadó döntés, de elutasító sem: át kell dolgozni. Ez a pályázat adott volna egy döntő lökést a szomszédsági központok berendezéséhez-felszereléséhez, ez azonban továbbra is késik.

1999-ben a projekt finanszírozásában is fordulat következett be: részben azáltal, hogy a közösségfejlesztőt a Magyar Művelődési Intézet fizeti, részben pedig azáltal, hogy a KSzE saját pályázatai révén elnyert összegből szervezett egy hétvégi tanulást Kunbábonyban, amelynek mind a teljes részvételi költségét, mind a tanári tiszteletdíjat már ő maga fedezte.

A motivációk és célok
A Közösségfejlesztők Egyesülete és a Fővárosi Szociális Forrásközpont a projekt szereplőinek motivációit és céljait a projekt kezdetekor, 1996-ban a következőképpen értelmezte:
Motivációk
A Bölcsődék Országos Módszertani központja részéről:
- kiterjeszteni a bölcsőde szolgáltatásait a lakosság igényei szerint - nem csak megtartani az állami szerepvállalást, de meg is erősíteni e gyermekintézményt új, nonprofit szerepkörökkel.,
A kőbányai, 2 kiválasztott bölcsőde részéről:
- a bölcsődei válsághelyzetet megelőzni, a helyzet megszilárdítására vonatkozó új szolgáltatások bevezetésével - a hasznosság növelése,
A közösségfejlesztők részéről:
- az érintett városi lakosság bevonása saját problémái megoldásába
- a szolgáltatások széles skálájának megtervezése
- a szolgáltatások kiterjesztése a többi szülőkre (klub, egészségügyi, életvezetési stb. tanácsok).

Mindezek alapján úgy gondoltuk, hogy a közösségfejlesztő alprojekt célja:
- nyitottá tenni a bölcsődei gondozónőket az alternatív megoldások és a lakossággal való szélesebb együttműködés iránt;
- aktivizálni a kőbányai kisgyermekes szülőket önszervező és önkéntes alternatív szolgáltatások megszervezésére;
- a kisgyermekes szolgáltatásokon túlmutató, az e projektből kifejlődő további helyi projektek meghatározása.

II. A közösségfejlesztői projekt leírása. Módszerek
A projekt ismertetését először a bölcsődei gondozónők körében kifejtett közösségfejlesztői munkával kellene kezdenünk, ettől azonban két okból is eltekintünk. Az egyik ok az, hogy ezt Gosztonyi Géza már megtette fent hivatkozott cikkében, s mi is többször érintjük. A másik ok az, hogy esettanulmányunkban most elsősorban a lakossággal felvett és alakított viszony ismertetésére vállalkozunk.

1996
A motivációk és célok ismeretében 1996 január-februárjában részt vettünk a "Kisgyermekek napközbeni ellátásának kiterjesztése" projekt végleges kidolgozásában, valamint kidolgoztuk a projekt közösségfejlesztői alprojektjét.
A szomszédságok
A kísérlet bevezetésére a projekt vezetősége 2 kőbányai bölcsődét választott ki, a Vaspálya utcait és a Szent László térit. Amikor a projektben érintett népességet próbáltuk meghatározni, e bölcsődék vonzáskörzetét vettük alapul, s az alábbi 2 szomszédságot jelöltük ki:
"Liget-téri" szomszédság - Vaspálya utcai bölcsőde:
Kőbányai út -Pongrác - Kőrösi Csoma - Kőér u. által határolt terület
"Szent László" szomszédság
- Kolozsvári-Halom-Kőrösi Cs.-Éles sarok-vasút-Harmat u. által határolt terület.
A szomszédságok körülhatárolása általunk is tudottan szinte esetleges volt. Ezek a területek a régi kőbányai városközpontot teszik ki. Köztudott, hogy a városközpontot a ‘70-es években lebontották és az új, lakótelepi negyedekből épült ki. Ezeken a negyedeken nem alakult ki területileg is körülhatárolható helyi identitás, amely alapját adhatta volna a szomszédsági cselekvésnek. A rend kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ez az identitás szerves történelmű városrészek esetében is, a ki-beköltözések következtében, erőteljesen megcsappant, de ilyen esetben is erős helyi kohéziót jelenthet a saját helyi történelem. A hagyományok nélküli, nagy fluktuációnak kitett lakótelepeken a helyi identitás közösséget szervező erőként nem, vagy csak igen kivételes esetekben jelenik meg. Itt legfeljebb a helyi problémák megoldásának vágya válthat ki közösségi reakciókat, mint az esetünkben meg is történt.

Azt állítottuk tehát, hogy a fent vázolt kvázi szomszédságok esetében a lakóterület nem, vagy csak mérsékelten szervezi az emberi viszonyokat, ám az intézmények erőteljesebb katalizálói a helyi társadalomnak. A bölcsőde, az óvoda, az iskola, a bolt, az orvosi rendelő stb. bizonyos rendszerességgel, meg-megismétlődő módon vonzza magához ugyanazokat az embereket. Ezek az intézmények tehát viszonyokat fejlesztenek ki a rendszeres emberi érintkezésekből, ám ezek a viszonyok nagyon részlegesek, s csak az intézmény által szervezett szerepen belül értelmezhetőek: szülők, vásárlók, betegek, stb., s nem pedig a lakosok, s kiváltképp nem az állampolgárok sokrétű szerepein belül.

Az érintett kvázi szomszédságokat a lakóhely sajnos nagyon kevéssé szervezte projektünk kezdetekor. Ekkor a ‘90-es évek második felébe léptünk, a lakásprivatizáció éppen lezajlott már, s akik éltek a vételi lehetőséggel, lakástulajdonosként, akik pedig nem, bérlőként éltek tovább ugyanabban a lakásban. A házak így „vegyes” összetételűek lettek. Korábban minden felelősség a lakásfenntartó vállalatra hárult, most viszont a felelősség megoszlott, bár senki sem látta át tisztán, hogyan? A korábbi egyértelmű és rossznak minősíthető, a lakosság részéről passzív viszony tovább élt a rendszerváltás után is, holott a lehetőségekben változás következett be. A tulajdonosoknak és a bérlőknek lehetőségük nyílott az önszerveződésre és az érdekérvényesítésre, ám ezzel - mint az élet annyi más területén sem - a lakosok nem tudtak élni. Meg kellett volna szervezniük magukat, s rendezni kellett volna az egymáshoz és a velük kapcsolatban álló intézményekhez való viszonyaikat. Meg kellett volna ismerniük a rájuk vonatkozó jogokat, kötelezettségeket, az új finanszírozási kereteket, és mindazokat a szervezési és érdekérvényesítési tudnivalókat, amelyek segíthették volna a minőségi együttélés megszervezését.

Interjúink során - melyekről később még részletesen szó lesz - azt tapasztaltuk Kőbányán, hogy ott csak ellenállás nélküli változás volt, és nem volt értelmezés. Az események megtörténtek a kőbányaiakkal, de ők maguk nem, vagy alig működtették őket. Nem történt kísérlet az érdekérvényesítésre, az új” szabályozására, a tárgyalásokra, a követelésekre, a nyomásgyakorlásra, s mégpedig azért nem, mert a lakosság nem tudta megszervezni magát. Nem volt hozzá tapasztalata, elegendő ismerete, s a hozzá szükséges kapcsolatteremtő készségei is hiányoztak. A későbbiek során ideidézett kőbányai közösségi felmérés ugyanakkor számos szolidáris kapcsolatot mutatott ki a közvetlen szomszédok között, ami számunkra azt jelentette, hogy egészen mikroszinten spontán módon is keletkezik együttműködés, de tágulóbb körökben ez már sajnos nem történik meg. A közösségfejlesztésnek ebben a helyzetben arra kellett vállalkoznia, hogy megismerje a potenciális helyi cselekvőket, integrálja a jobbító helyi törekvéseket, halmazati viszonyok helyett érdemi szomszédsági viszonyokat alakítson ki, s mindezt azért, hogy az érdekérvényesítés módjai, a mikroszintnél nagyobb közösségi szerveződések Kőbányán is kifejlődjenek.

A. Az aktivizálás folyamata
1. A központi mag létrehozása
A helyi közösség aktivizálásának első nagy feladata az ún. központi mag létrehozása (Biddle kifejezése), vagyis azon lakosok csoportjáé, akik reagálnak a közösségfejlesztők közeledésére, s hajlandónak mutatkozva a közösségi cselekvésre, mintegy átveszik a közösségfejlesztők kezdeményezését és maguk is kezdeményezőkké válnak szomszédságukban.

A központi mag a két kísérleti bölcsőde köré szerveződött. A projekt során ún. játszócsoportok alakultak mindkét bölcsődében egy erre a célra elkülönített helyiségben, amelyet a bölcsődék pályázati pénzen rendeztek be és szereltek fel. Mintaként szolgált számukra az Angliában látott sok-sok napközbeni ellátási forma, amelyek bővelkedtek a szülők és gyermekeik közösségi együttlétében. Mert a kőbányai játszócsoportok arról szóltak, hogy a még nem bölcsődés gyermekek szülei is bejárhatnak gyermekükkel a bölcsődébe, találkozni másokkal, együtt játszani, ott ebédelni, ha szükséges. A játszócsoportokban átlag 15-30 gyermek és szülője volt együtt egy-egy délelőttön. Ezek az együttlétek hasonlítottak a játszótérihez, csak a bölcsődére-óvodára előkészítő jelleg miatt különböztek kissé.
Ahhoz azonban, hogy legyenek olyan gyes-en lévő szülők, akik gyermekeikkel a bölcsődei szolgáltatások sorát bővítették, szükség volt olyan emberekre, akik őket otthonaikban felkeresték. Ezek a közösségfejlesztők voltak.

A lakosság aktivizálása
4 közösségfejlesztő mintegy 100 kőbányai családot keresett fel, s készített interjút a gyes-en lévő - jobbára anyukákkal. Természetesen nem ez volt első dolguk, hiszen ahhoz, hogy „képbe helyezkedjenek”, valamelyest meg kellett ismerniük a helyi társadalomban jelentős szerepet játszó intézményeket és magának a szomszédságoknak a fizikai állapotát. 1996 szeptemberétől bejárták a szomszédságokat, s felkeresték a helyi szervezeteket: a Kőbányai Szabadidő- és Ifjúsági Központot, a Pataky Művelődési Házat, a Támasz Alapítványt, a Nagycsaládosok Egyesületét, az Evangélikus és Katolikus Egyházat, részt vettek pl. egy lakásügyben szervezett lakossági fórumon is - megpróbáltak belehelyezkedni a helyi közegbe.

Szeptember és október folyamán lakossági interjúkat készítettek A közvetlen cél természetesen a családok bevonása volt a projektbe, ám a közösségfejlesztők mindig tágabb célt láttak maguk előtt, mégpedig a helyi szükségletek feltárását és a problémák közösségi megoldását.

Mintegy 100 kőbányai családdal készítettünk interjút otthonaikban: Mit jelent számára Kőbányán élni? Mi a jó, mi a rossz az itteni életben, min szeretne változtatni és hogyan? Mivel járulna hozzá a változások létrehozatalához? (Az interjúkészítés technikáját ld. Varga A. Tamás-Vercseg Ilona: Közösségfejlesztés c. 1998-ban kiadott kézikönyvében, megvásárolható a Magyar Művelődési Intézet könyvtárában, Bp. I. Corvin tér 8. 201-3766).
Az interjúkészítők az interjú során az új szolgáltatásokkal kapcsolatos szükségleteket állították fókuszba. Az interjúk összesítése során kapott eredmények a gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatásokon túl a szülőkkel való foglalkozást, a lakással, a munkavállalással és a továbbtanulással kapcsolatos szervezkedéseket teszik indokolttá.

Miket tapasztaltunk? Bizony, védőnők nélkül aligha jutottunk volna be a lakásokba. Láncok, biztonsági zárak, kutyák, bizalmatlan tekintetek. Először zavart, felelet-ízű, rövid válaszok, majd oldódás. A gyes-betegség, a bezártság és magukra maradottság mindenhol érzékelhető volt. Elpanaszolták, hogy a rendelőn kívül nincsenek találkozási alkalmak és helyek. "Úgy érzem magam, mint egy remete". A gyerekeknek sincs társaságuk. Az egyik gyerek pl. minden nap ott ácsingózik a bölcsőde előtt, be szeretne menni játszani, de a mama nem meri megkérdezni, hogy lehet-e? (később a program hatására erre lehetőség nyílt, a bölcsődék kertjét a környéken élő kisgyermekek számára nyitottá tették.)

A szülők szinte kivétel nélkül örömmel üdvözölték a programot. A többség meglehetősen egyedül van, az azonos szinteken lakók sem tartanak szorosabb kapcsolatot egymással. Akiknek nagyobb gyerekeik vannak, azokat valamelyest összefogja az óvoda, az iskola.
Ha nem is sikerült átütő érzékenységet találnunk a "kőbányaisággal" kapcsolatban, úgy érezzük, hogy erre a viszonyra lehet építeni, hisz mindenkit érdekel közvetlen környezete sorsa. A környezetet elmondásuk szerint az utóbbi időben erőteljes lepusztulás jellemzi. A drága szemétdíjak miatt nincs elegendő kuka, s ami van, az egy-kettőre megtelik, majd a kóbor állatok széttúrják, élelmet keresve bennük, s a könnyebb hulladékokat viszi a szél ... Rengeteg az állat, a közbiztonság romlásával szinte mindenki tart kutyát, gyakran nagytestű állatot. A parkokban, játszótereken, de még a járdákon is ott található a kutyaürülék, korábban soha nem látott mennyiségben. Nem beszélve arról, hogy a gyerekek félnek a kutyáktól. A játszóterek mocskosak, a homokot nem cserélik, az eszközök rosszak, veszélyesek. A lakásokban a csótány jelenti a legnagyobb veszélyt, amely kiirthatatlan, tekintve, hogy egyes lakók nem engedik be a lakásukba a féregirtót. A lakások közös költsége elviselhetetlenül magas, 1996-ban 7500 Ft volt egy 2 szobás lakótelepi lakás közös költsége. Ez az összeg - gyanítják - úgy jön ki, hogy vannak, akik nem fizetnek és az ő költségüket is rájuk terhelik. Tudják, de nem tesznek ellene semmit. Sok a munkanélküli, meg lehetett figyelni, hogy milyen sok fiatal-középkorú ember - férfi is! - van otthon napközben. Van, aki már a 2., 3. gyerekkel van otthon. Ők már ki sem ismerik magukat a tágabb társadalomban e hosszú idő alatt történt radikális változások miatt. Olyan is volt, aki még soha nem dolgozott és nincs élettapasztalata. Jó volna valami kis otthon is végezhető munka a gyes alatt, hogy kiegészíthessék a szűkös családi költségvetést - fogalmazták meg többen... Találkoztunk megoldhatatlan családi konfliktusokkal, lakásproblémákkal, s azzal a szomorú jelenséggel, amit az új szegénység jelent. Az egyik lakásban egy lexikont az R betűig tudtak megvenni, de aztán a férjet elbocsátották, s ma már a legszükségesebbre is alig telik, nem hogy könyvre. Az új szegények zömmel átmenetinek tekintették helyzetüket, s takargatták. Nem tudnak semmilyen intézményről, amely segíthetne rajtuk, szinte teljesen informálatlannak bizonyultak az állampolgári élet dolgaiban. A régi szegények - mert ilyenekkel is találkoztunk - már hozzászoktak ehhez az állapothoz és megtanultak vele élni - tájékozottak nemcsak az intézmények, de törvény-adta lehetőségeik tekintetében is. Már azonosultak szegénységükkel.

Az interjúk által felvetett problémákat jórészt megtalálhatjuk a későbbi közösségi felmérés kérdőívében, hiszen az ezek alapján készült el. Elmondható, hogy a gondoknak csak egy része kapcsolódik a gyerekhez, a többi a még kialakulatlan élethelyzetekhez kötődik, a saját egzisztencia és családi élet körül forog. (A kérdőívet a mellékletben közöljük, már eredményeivel együtt, tehát kitöltve.)

A kapcsolatra pozitívan reagáló szülőket igyekeztünk egymással összeismertetni és a bölcsődéhez kapcsolni. Így alakultak ki a játszócsoportok, amelyek azóta természetesen tőlünk függetlenné váltak, bővültek létszámban és a szülők is cserélődtek, de a "felhajtóerő" létrejöttükhöz szükséges volt.

2. A szélesebb kör létrehozása
A játszócsoportok működésével párhuzamosan novembertől megkezdtük az ún. szülői fórumok rendezése a 2 szomszédság bölcsődéiben .A fórumok, nyilvános beszélgetések célja a lakosság további aktivizálása volt, az, hogy az egyéni ötletek a nyilvánosságba is bekerüljenek s ott másokat is cselekvésre inspiráljanak. Ez adott lehetőséget az ötletek továbbfejlesztésére, s egy helyi mozgalom indítására, amely "minden" szomszédságban élő kisgyermekes szülőt igyekezett bekapcsolni. Novemberből 1997 márciusáig bölcsődénként 6 ill. 8 ilyen fórumot rendeztünk. Egy-egy fórumon 10-30 fő vett részt. Mint általában mindenütt, az első beszélgetésre sokan jönnek el, majd a létszám fokozatosan csökken, mert akik nehezen viselik a bizonytalan kimenetelű dolgokat, azok hamar elmaradnak. Természetes velejárója e nyilvános beszélgetéseknek az erős fluktuáció - szinte minden alkalommal jönnek újak is, akik később hallották meg a kezdeményezést és be kívántak kapcsolódni. Őket a beszélgetést vezető közösségfejlesztők az addig történtek összefoglalásával mindig be tudták kapcsolni a munkába. A nyilvános beszélgetések - amelyekről ld. többet Varga-Vercseg már idézett könyvében! - során születtek meg a közösségi felmérés kérdéskörei, kérdései és alternatív válaszai, amelyek az „az lenne a jó, ha ...” típusú felvetésekből álltak össze.

Itt kell megemlítenünk közösségfejlesztői programunk egyik sajnálatos jellegzetességét, azt, hogy nem a legrászorultabbak, hanem az iskolázottabb, a talpraesettebb szülők szegődtek mellénk. A mi szempontunkból az lenne ideális, ha megférnének egymással tehetősebb és szegényebb, tanultabb és kevésbé tanult szülők és egymástól is tanulnának. Bár több szegény, roma és nem roma családot is felkerestünk, a nyilvános fórumokra - egy kivételével - nem jöttek el, arra pedig nem volt energiánk, hogy külön is foglalkozzunk velük. A velük való speciális törődésre ez a program nem nyújtott lehetőséget.

1997
Közösségi felmérés készítése a 2 szomszédságban
1997 márciusa végére befejeződött a kérdőív összeállítása. Eddigre a szélesebb kör mintegy 15-20 emberre szűkült le a két szomszédságban. Ebben, mint már mondtuk, semmi rendkívülit nem találtunk, hiszen ez a folyamat velejárója és tudtuk, hogy a kérdőívek újabb cselekvő erőket hoznak majd felszínre.
A közösségi felmérés - amelyekről ld. többet Varga-Vercseg már idézett könyvében! - egyik módszertani megoldása, hogy a további aktivizálást már nem a közösségfejlesztők, hanem az aktívvá vált helyi lakosok végzik. Ez azt jelentette, hogy az 500 példányban sokszorosított kérdőívet nem mi, hanem a már aktivizált szülők hordták szét a szomszédságokban, beosztva egymás között a terepet. Ez a rész munkánk egyik legnehezebb része volt, két okból is. Az egyik az, hogy az önkormányzattól megkapott lista alapján kerestük fel a 0-3 éves korú gyermekeket nevelő szülőket. A lista, még ha összeállítása idején pontos is volt, több helyütt pontatlannak bizonyult. A másik ok az volt, hogy a szülők egyszerűen nem akarták egymást felkeresni. „Cikinek” találták becsöngetni vadidegenhez, egyedül nem akartak menni, stb. Ezt a patthelyzetet több olyan megoldással enyhítettük, amelyek rontottak ugyan a módszer tisztaságán, de lehetővé tették, hogy mégis ők aktivizáljanak, s ne mi. Párosával mentek, osztottak kérdőívet a listától függetlenül is, a közösségi helyeken - játszótéren, rendelőben, stb. Végül mind az 500 kérdőív kikerült május végére, amikor is kitört a nyár és ilyen-olyan hivatkozásokkal szinte senkit nem lehetett már munkára bírni. Mindenesetre abban maradtunk, hogy a kitöltött kérdőíveket a nyár folyamán össze is szedik.

Szeptemberre 211 kitöltött kérdőívet kaptunk vissza. Ez a szám 50% alatti, míg a vidéki százalékok mindig e felettiek, tehát itt megmutatkozik a terepek nehézségi foka közötti eltérés.
Az első kérdőív alapján összehívott helyi csoport - amelyet már a Kőbányai Szülők Egyesülete magjának tekinthetünk - az értékelésre vállalkozók csoportja volt. Ekkor már nem a bölcsődékben, hanem hol a KÖSzI-ben (ifjúsági ház) hol a Patakyban (művelődési ház) jöttünk össze, ezzel is jelezve mintegy, hogy a dolgok túlfutottak a bölcsődék keretein. Az értékelők összejövetelén ismét átélhettük a közösségi folyamat egyik pozitív sajátosságát - minden akció új és új embereket kapcsol be a folyamatba, friss energiákkal, konkrét elvárásokkal. Mintegy 30 ember jött el megkeresésünkre és azonnal hozzá is láttak a kérdőívek feldolgozásához. Az feldolgozó szoftvert a Közösségfejlesztők Egyesületében Huszerl József készítette, ennek alapján egyszerű volt az ívek feldolgozása. A nyitott kérdéseket - közösségfejlesztői segédlettel - kategorizálták az önkéntesek. A feldolgozás számítógépen történt, a feldolgozók kapcsolataik révén jutottak itt-ott gépidőhöz. Akkor még nem volt az egyesületnek számítógépe - sőt, egyesület sem volt -, de éppen ekkor határozták el a szülők, hogy lesz egyesületük is, számítógépük is, mégpedig olyan, amelyiken többen is megtanulhatnak szöveget szerkeszteni, adatokat feldolgozni. Sőt, több gépről is álmodoztak, kölcsönözhető gépekről, amelyekre már otthoni munkát is lehet vállalni. Most, az esettanulmány megírásakor - 1999 szeptemberében - 3 gépe van az egyesületnek és már 2 számítógépes tanfolyam is túl vagyunk.

Rövid időn, 3 héten belül megjelentettük a közösségi felmérés eredményét és a cselekvési javaslatokat tartalmazó füzetet 500 példányban, amelyet a megkérdezett családoknak vissza is juttattunk, hasonló megkereséses módszerrel. A látogatók biztosították a megkérdezettet, hogy az általa megjelölt tevékenységekre időben kap meghívót.

Szót kell ejtenünk a program egyik fő nehézségeiről is, arról, hogy a szülők milyen nehezen vállaltak felelősséget és hogy mennyire vágytak a vezetettségre. Szinte nevetségesen egyszerű dologban is segítséget kértek - pl. egy általuk megírt plakát kiragasztásában. Sok ötletük volt, az egyik csoport már egyesület-alakításra is gondolt, de ezeket csak úgy valósítanák meg, ha valaki mindig segítene nekik. Kellő háttér hiányában ezt nem tudtuk felvállalni - hiszen mindezt 1 főállású dolgozó négyfelé osztott fizetéséből végeztük -, de nem is nagyon akartuk. Nekik kell megtanulni önállóan cselekedni.
A legrázósabb kérdések azonban a jövővel kapcsolatban merülnek fel. Mi legyen a közösségi felmérés során "aktivizált" emberekkel? Lesz-e szakmai háttér a velük való foglalkozásra, a terveik megvalósítására való felkészítésre? Lesz-e hol találkozniuk? Lesz-e lehetőség saját találkozóhelyek (kávézók, információs iroda stb.) megnyitására? A cselekvési terv tartalmazza a megoldásokat, ám azok hatalmas szervező munkát, tanítási programokat, önkéntesekből szakemberekké válást feltételeztek - mindez nem lehetetlen, de megvalósításához nélkülözhetetlen az önkormányzat hathatós segítsége, elsősorban főállású közösségfejlesztő bérének biztosításával és az összejövetelre alkalmas helyiségek kijelölésével.

Képviselők előtt a közösségi felmérés
1997 október 7-e jeles nap, mert a Népjóléti Bizottság előterjesztése alapján ekkor tárgyalta meg a X. kerületi képviselőtestület a kérdőív eredményeit és a cselekvési tervet (ld. mellékelve). Ezt megelőzően a szülői csoport - akkoriban már egyesületről beszéltek, tehát az egyesület két tagja, valamint egy közösségfejlesztő részt vett a Népjóléti Bizottság ülésén. Az anyagot a bizottság kedvezően fogadta, s az eseményt a két önkéntes munkás is kedvezően élte meg, komoly felkészítő beszélgetés - ez tulajdonképpen menet közbeni képzésnek tekinthető - után.
A testületi ülésen szerzett tapasztalatok már kevéssé mondhatók kedvezőnek. A nagylétszámú testület, a zártláncú tévé-rendszer, az előre írásban beadott hozzászólási igények, a mikrofonba beszélés stb. mind elidegenítő effektusként hatottak az önkéntesekre, akik izgatottan, de azért ügyesen számoltak be a megtett munkáról és kérték a testület támogatását a folytatáshoz, nevezetesen a már körvonalazódott projektek támogatását és az önkormányzati-lakossági együttműködés formalizálását. A testület elfogadta a munkát, néhány képviselő alaposan át is forgatta az előtte fekvő formás, szép kiállítású kis füzetet is és megszavazta a civil szerveződés támogatását. Ennek a vállalásának az önkormányzat azóta is eleget tesz, az azóta eltelt két évben pénzzel támogatta az egyesület munkáját, ám a cselekvési terv megvalósításához szükséges közösségfejlesztő alkalmazása, ill. a helyiségek gondja a mai napig nem oldódott meg.

A Kőbányai Szülők Egyesülete
1997 október 15-én megalakult a Kőbányai Szülők Egyesülete, mégpedig számunkra, közösségfejlesztők számára is váratlan módon. Olyan nehezen alakult az egyesületi gondolat - bár többször is szóba került, általában erőtlenül elejtették ezt a gondolatot. A felelősség-vállalásról már leírt negatív tapasztalataink alapján szinte már mi sem reméltük, hogy az egyesület valaha megalakul. S a testületi ülést követő találkozónkon, spontán módon, 16 aláírással megalakult a KSzE, s azonnal megválasztották a tisztségviselőket is. A tisztségviselők ezután segítségünkkel elkészítették az egyesület alapszabályát és a Fővárosi Bíróságok megindították a bejegyzési eljárást.

III. A kimenet: szomszédsági projektek
A helyi cselekvő a porondra lép - a Kőbányai Szülők Egyesülete
A megalakult egyesület még megalakulása estéjén kifejezte azon kívánságát, hogy egy képzésen szeretne részt venni a Civil Kollégiumban, megtanulandó, hogyan kell egy egyesületet működtetni? 1997 november 3-7-ig a KSzE részére meg is tartottunk egy képzést, amelynek célja az egyesületi gondolat elmélyítése volt. Megbeszéltük, hogy mire való egy helyi egyesület - beszélgettünk a civil társadalomról általában is -, megterveztük az egyesület munkáját, logót és szórólapot készítettünk az egyesületi tagságot és a partnerek számát bővítendő. A tagok elhatározták, hogy a munkát 2 szomszédságra, mégpedig a Gyakorló utcai lakótelep és a Mádi-Ihász u. által határolt lakótelep-park együttesre koncentrálják. A két szomszédság kiválasztásának az az egyszerű oka volt, hogy a tagok és a tisztségviselők zömmel ezekből kerültek ki.

A képzés rendkívül jó hangulatú volt. A tagok családjaikkal, kisgyermekeikkel együtt érkeztek, ami megnehezítette ugyan a közös tanulást, de nagyon jót tett az összekovácsolódás szempontjából. A szünetekben kunbábonyi gazdákat és gazdaságokat látogattunk, a városi gyerekeket elbűvölte az állatok, eszközök látványa, a nagy szabad tér a Civil Kollégium körül, ahol futkározhattak, a falusias étrend. Az együtt-lakás is megtette a maga kedvező hatását - baráti hangulatban váltunk el egymástól, de csak másnapig, amikor is az általuk meghatározott egyesületi nap következett.

Egyesületi napok
Ettől kezdve minden héten találkozott az egyesület. Eleinte a Családsegítő Központ, majd 1998 tavaszától a Pedagógiai Kabinet adott helyet az egyesületi gyűléseknek. Mindkét intézményben szívesen látták a szülőket, de azért csak vendégek maradtak és saját programjaikat nem tudták lebonyolítani, és - ami a fő! -, nem tudták az egész napos nyitvatartást biztosítani. Álmaikban ugyanis egy olyan hely szerepelt, ami egy fedett játszótérhez hasonlítható leginkább - a nap bármelyik szakában bejöhetsz a gyermekeddel, mindig találtok társakat, egymásra bízhatjátok a gyerekeket rövidebb ideig tartó ügyeitek intézésére. A fedett hely azonban több is lehet, mint a játszótér. Lehet kávét inni, bekapni egy szendvicset, esténként, ha a gyerek már alszik, le lehet szaladni egy foglalkozásra, tanfolyamra, bulizni lehet ott, zsúrokat rendezni - vagyis minden olyan közösségi célra alkalmasnak kellene lennie, amire a szűkös lakótelepi lakások nem alkalmasak. Ezeket a funkciókat sajnos nem lehetett sem a CsSK-ba, sem a Pedagógiai Kabinetbe telepíteni. Hosszasan írhatnánk arról, hány, az önkormányzat Vagyonkezelője által kijelölt pince-, raktárhelyiséget néztek meg s találtak emberi tartózkodásra alkalmatlannak az egyesületi tagok! A Gyakorló utcai telepen kínálkozott ugyan egy nagyszerű helyiség, ez azonban pártirodaként volt - alig! - használatos, s így nem is sikerült megszerezni. E munka - amely természetesen az önkormányzattal való folyamatos kapcsolattartást is megkívánta -, no meg az egyesületi bejegyzési procedúra, a számlanyitás nehézségei, valamint egy vámoltatási eljárást alaposan megedzette a civil cselekvés nehézségeiről korábban mit sem sejtő egyesületi tagokat. A vámoltatási eljárás abból állt, hogy egy kapcsolatunk révén sikerült Svájcból 3 leselejtezett számítógépet kapnunk adományként. A vámhivatal azonban nagyon bürokratikusnak bizonyult, s az először még be sem jegyzett, majd frissen bejegyzett egyesület tagjainak két alkalommal is - Trabanttal, terhes mamával, 3 kisgyerekkel - oda-vissza kellett szállítaniuk a 3 gépet, míg az engedélyeztetés sikerült.

Rendezvények
A helyiség-keresés mellett az egyesület különféle rendezvényekkel is próbálkozott, sőt, egyszer kirándult is a budai Vadasparkban. A rendezvények sorában a legemlékezetesebb a Mikulás-ünnepség volt. A tagok úgy találták, hogy profiljukhoz illő, ha egy kerületi Mikulás-ünnepséget szerveztek. Úgy gondolták, hogy kb 60 szülő jön majd el kisgyermekével, s ennek megfelelően 60 csomagot készítettek. A belevalót első sikeres forrásteremtési akciójukkal szerezték meg: felkeresték a Stolwerck gyárat és adományként meg is kapták a megfelelő mennyiségű, különféle édességet. Felkerestek egy helyi cukrászt, süteményeket kértek s kaptak tőle. Helyiséget a Pataky Művelődési Ház biztosított. Nem csak a bölcsődékben hirdették meg az eseményt, hanem Kőbánya-szerte. A meghívó plakátokon ott állt a következő ígéret: a megjelent gyermekeknek kis ajándék-csomaggal kedveskedünk. Valószínűleg ennek a mondatnak köszönhetően nem 60, hanem legalább 200 család jelent meg! A székekre kitett egyesületi toborzóra, a szórólapokra mit sem ügyelve megkezdődött a tülekedés a csomagokért. Az egyesület elnöke, látván, hogy még a saját gyerekének sem jut csomag, négykézlábra állva közelítette meg a csomagokat és vett ki közülük egyet ... Szólni az egybegyűltekhez egyszerűen lehetetlenség volt. A sütemények pillanatok alatt eltűntek a szájakban és táskákban, s a terem fél órán belül az elhagyott csata képét mutatta ...

Vége - gondoltuk -, ezt a kudarcot már nem bírják ki ... Ám ekkor hihetetlen fordulat következett be. A következő egyesületi napon ezt a nyilvánvaló bukást valamiféle sikerként értelmezte a tagság. „Lám, mennyi embert meg tudtunk mozgatni!” „Sikerült édességet, süteményt szereznünk!” „Mi voltunk a hibásak, nem kellett volna odaírni, hogy ingyen csomagot osztogatunk...”, „A következő Mikulásra csak egy névleges, mondjuk 20 Ft-os előre megvásárolt jeggyel lehessen bejönni” - ilyen és ehhez hasonló vélemények, javaslatok sokasága hangzott el. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy még jó is, hogy így történt, legalább tanultak az eseményből, s legközelebb, ha körültekintőbben járnak el, már bizonyosan sikerülni fog ... Számunkra ez a hozzáállás azt jelentette, hogy bár az elköteleződés nagyon lassan alakult ki, de ennek is megvolt az előnye, mert a hosszú folyamat alatt, úgy tűnik, erős, kudarctűrő elköteleződés és felelősségérzet alakult ki a szükőkben.
Az egyesületi működés első időszakát még egy szép egyesületi karácsony is fémjelzi.

Szomszédsági projektek
Mint már említettük, a kunbábonyi képzésen úgy határoztak az egyesületi tagok, hogy két szomszédságban kezdik meg a közösségi munkát, melynek célja a lakóhely szebbé, tisztábbá, egészségesebbé, s nem utolsó sorban közösségibbé tétele volt.
Decemberben és
1998
január-februárjában lakossági fórumokat szerveztek az Ihász-Mádi-Harmat utcai park által határolt szomszédságban és a Gyakorló utcai lakótelepen. Ezek az összejövetelek eleinte egy alagsori klubhelyiségben ill. az óvodában-, iskolában, majd a szabadban folytatódtak, terepszemlével, amelynek során az aktivizált helyi lakosok bejárták a szomszédságukat és végigbeszélték azokat a problémákat, amelyektől szenvednek. Ezek az aktív helyi csoportok egyszer csak elkezdték Park- és Játszótér Bizottságnak nevezni magukat. Menet közben az egyesületből 2 fő részt vett egy, a Civil Kollégium által szervezett „helyi nyilvánosság” képzésen, ahol számítógéppel mindjárt el is készítették az Egyesület első hírlevelét, amelyet a két szomszédságban 200-200 családhoz juttattak el (mellékeljük). Itt már nem volt fontos a 0-3 éves korcsoport, még csak a kisgyermekes szülőkhöz sem ragaszkodtak, hiszen a problémák mindkét szomszédságban túlnőttek a korosztályi kereteken. Igazi társadalmi tervezési folyamat alakult itt ki, amely nem merült ki a bajok leltárba vételével. A bizottságok kijelölték, hogy hol legyen a totyik bekerített játszótere, hol a nagyobbaké, hol labdázhatnak-focizhatnak a fiatalok, hol futtathatják a kutyákat gazdáik, miféle növényzet ültetése lenne praktikus és hová, stb. Az egyik szomszédságban, merő véletlenségből, ott lakik a gödöllői Agrártudományi Egyetem egyik tanára, aki szakszerű kertészeti ismeretekkel rendelkezik és ezt szívesen megosztotta másokkal is. Egy házaspár pedig a Budapest-szerte található újszerű játszóterek látványán buzdult fel, s videokamerával nekiindult felvételeket csinálni. 9 játszóteret vettek fel mintaként, beszélgettek az ott tartózkodókkal, kitanulták, melyek a veszélyes játékok, melyek váltak be jól, s filmjüket mindkét szomszédság lakossági fórumain levetítették, az egyikre meghíva az Önkormányzat játszóterekért felelős kertészmérnök nőjét is. Azok kedvéért, akiket ez a munkaszakasz behatóbban érdekel, mellékeljük a bizottságok munkáit, amelyet február-márciusban adtak be az Önkormányzat kertészeinek, ill. a Területfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottságnak elfogadásra.

Részvétel önkormányzati bizottsági üléseken
Az egyesületi tagok megtanulták, hogy az önkormányzati szakelőadók nem döntéshozók, s velük csakis akkor kerülhetnek együttműködésbe, ha érvényes határozat jelöli ki számukra a szakmailag megoldandó feladatot. Felkészültek a bizottsági üléseken való részvételre. Ennek első lépése az volt, hogy megkeresték a bizottság vezetőjét és meghívták egy-egy bejárásra. Ne feledjük, hogy 1998 tavasza az önkormányzati választások éve volt, s ezért is állt elő az a helyzet, hogy ígéretekben nem volt hiány. (Az már egy rázósabb tapasztalat volt, amikor a bizottság elnöke egy vele, a másnap reggeli tv-műsorban készítendő interjúban való közreműködésre kérte fel az egyesület elnökét, aki a felkérésnek eleget is tett, s csak a tv nyilvánossága előtt döbbent rá, hogy ő csak eszköze, mintegy élő illusztrációja a tisztségviselő választási kampányának). Ilyen előzmények után került sor 2 olyan bizottsági ülésre, amelyen a szomszédsági játszóterek és park felújításáról döntött a bizottság.

Önkormányzati és lakossági terepszemlék
Kölcsönös bizonygatások kezdődtek. Az önkormányzat azt bizonygatta, hogy igenis takaríttat, javíttat, dehát az emberek nem vigyáznak ... Az egyesületi tagok bizonygatták, hogy ha egyszer rend lesz a házuk táján, ők bizony megszervezik a működés rendjét is, felügyeletet látnak el, időnként takarítási akciókat is szerveznek, csak az a bizonyos kezdő lökés valósuljon meg. Azt is kérték, hogy amennyiben ők nem tartják megfelelőnek a kertészek és szemétszállítók munkáját, s ezt jelzik is az önkormányzatnak, akkor az ne fizesse ki a negyedévenként járó és eleddig automatikusan utalt összeget a szerződtetett cégeknek. Az önkormányzat erre ígéretet is tett.
A Gyakorló utcai lakótelep nem volt szerencsés a tekintetben, hogy bizonyos tulajdonjogi viták miatt a terület átfogó rendezésére nem kerülhetett sor, csak egyes részein történő javításokat ígért meg az önkormányzat.

A KSzE kiemelten közhasznú szervezet
Eközben az egyesülettel kapcsolatos adminisztrációs munka is tovább folytatódott. A koratavaszra tehető az, amikor a tagság módosította az alapszabályt és kérelmezte a Bíróságtól a kiemelten közhasznúvá minősítést, amit rövidesen, március végén, az országban az elsők között nyert el a KSzE. Folytatódott a helyiségek keresése, egyre reménytelenebbül. A vámoltatási procedúra is csak márciusban fejeződött be, de hamarosan kiderült, hogy a gépek kis teljesítményűek, nincsenek rajta szoftverek, nem is mindegyik működik megfelelően. Javíttatások, installáció, gyötrelmes első próbálkozások - s mindez lakásokon! -, s a végtelennek tűnő várakozás, hogy mikor lép az önkormányzat - bizony nem volt könnyű ez az időszak.

Felújítjuk a játszótereket!
Augusztusra már minden lelki tartalékát felélni látszott az egyesület, amikor az Ihász-Mádl-Harmat utcai parkban megkezdődtek a felújítási munkálatok!
Szeptember 15-én erősen megfogyatkozott létszámmal tartottunk egyesületi ülést a Vaspálya utcai bölcsiben: hogyan tovább, egyesület? Az új tagok bevonása - helyiség híján - értelmetlennek és reménytelennek tűnt. A szomszédsági munka a már korábban is ismert nehézségeket hozta felszínre - a szomszédok nem akartak belépni az egyesületbe, ők csak azt akarták, hogy a környezetük állapota javuljon, s nem látták be, hogy ehhez egy erős egyesület
szükséges.
Eközben az egyesület titkára és felesége átköltözött a Gyakorló utcai lakótelepről az Újhegyi lakótelepre, s ott szinte a beköltözésük hetében már megalakított egy játszótér-bizottságot, amely a korábbiak mintájára beadványt készített az Önkormányzathoz.

Az Ihász utcai szomszédságban folyt a munka, mígnem a játszóteret november 8-án ünnepélyes keretek között fel nem avatták. Volt ott bográcsgulyás, szabadtéri buli az önkormányzat dolgozóival és néhány képviselővel együtt - Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé ... De a viccet félretéve, valóban úgy érezhette mindkét partner, hogy valami eddig még nem voltat, újat és nagyszerűt hozott létre. A közösségfejlesztők ekkor már a háttérből élvezték az egyesületi tagok sikerét.

Bővülő „tagság”?
A múlt év decembere ismét nagyon zsúfolt volt, sok munkát adott az egyesület számára. Pályázatot írtak az önkormányzathoz s nyertek 50000 Ft-ot, amelyből az esedékes takarításokhoz kerti szerszámokat vásároltak. Megszerveztek egy igenis sikeres és körültekintő Mikulás-estet, egy ugyancsak sikeres csere-bere ruhaakciót, s a karácsonyi előkészületek alatt egyszer csak azt vették észre, hogy 40 kis ajándékot kell a fa alá tenni (ehhez a szükséges pénzt szintén magánadományokból teremtették elő). S még arra is jutott idő decemberben, hogy egy számítógépes tanfolyamon vegyenek részt Kunbábonyban.

Meg kell azonban mondanunk, hogy az új belépők inkább valamiféle jól felfogott önérdek, mintsem a közösségi cselekvés vonzása miatt léptek be az Egyesületbe. Olyan emberekről is szó van itt, akik a parkfelújítási munkákban a kezdetektől részt vettek, de nem akartak belépni az egyesületben. Szándékosan nem akartak elköteleződni. Azt hisszük, hogy a ruhabörze utáni látványos belépési hullám, a toborzás a mézesmadzag elhúzásával történhetett, valahogy így: „csak az jöhet Kunbábonyba számítógépezni, tanulni, aki tag”. Ennek a módszernek következményét máig viseli az Egyesület, mert bár jelenleg nincsenek tagsági gondok, az új tagok nem váltak igazi taggá, hozzáállásuk és végzett munkájuk nem segíti megfelelően az egyesület fejlődését. Mivel az egyesületet pusztán szolgáltató intézménynek tekintik, nem is vettek részt igazán a döntésekben és azok felelősségét sem vállalják. Nem látják át a pénzügyi folyamatokat, s emiatt a ‘99-es tavaszi programok során feszültségek keletkeztek, amelyek nyár végén - egy újabb kunbábonyi képzésen - már nyílt konfliktusba torkolltak A konfliktus azonban motorja is a fejlődésnek, segíthet tisztázni dolgokat, s a kőbányaiak esetében is ez történt. A „kvázi” tagok kimozdultak passzív szerepükből, az egymást okoló ellenségeskedés során tisztult is a kép, s az eleddig el nem köteleződött emberek mind többet láttak meg az egyesületi munka lényegéből és remélhetőleg a jövőben több munkát is fel fognak vállalni. Ez a konfliktus az esettanulmány megírásának időszakában is zajlik, tehát „végeredményről” még nem számolhatunk be.

1999
Az erős december után átmeneti visszatorpanás következett be, de ez csak a tavasz kezdetéig tartott. Kora tavasszal az újhegyi lakótelepen is átadták a felújított játszóteret, az Ihász utcai parkban pedig 50 fát ültettek el a családok, s egy korábbi szép gondolatukat valósították meg azzal, hogy minden fát egy kis gazda, egy kisgyermek fogadott „örökbe”, vagyis ezentúl ő és családja gondozza, öntözi azt a bizonyos a fát. A parkban folytatott közösségi munka egy-egy gulyáspartival vált igazi közösségi élménnyé.

Forrásteremtés
Áprilistól az Egyesület vezetősége 2 pályázaton kezdett el dolgozni. Az egyik felhívást az Önkormányzat tette közzé a kerületi civil szervezetek működési támogatására. A KSzE éves programjai megvalósításához kért támogatást (telefon, postaköltségek, irodai költségek) mintegy 300. 000 Ft körüli összegben.
A másik két lehetőséget a Szociális- és Családügyi Minisztérium felhívása jelentette. Az első a "Társadalmi szervezetek támogatása" programja volt, kisgyermekek és családok közös programjainak megsegítésére. Ez adott lehetőséget ugyancsak mintegy 300.000 Ft körüli összeg megpályázására, mégpedig a játszótéri gyermekfoglalkozások megrendezésére - rajzverseny, kézműves foglalkozások, népi mesterségek oktatása, kiállítás és vásár rendezése, s végül utcabál!

A két benyújtott pályázatra később összesen 400.000 Ft-ot kapott az egyesület.
A Szociális- és Családügyi Minisztérium másik pályázati felhívása a civil szervezetek tárgyi feltételeinek javítására vonatkozott. A KSzE erre is benyújtott egy támogatási kérelmet, méghozzá egy szomszédsági információs központ kialakításához szükséges irodabútor, számítógép, másológép, irodai felszerelés, telefon, fax és képzési költségekre. Az igényelt 553. 350 Ft-tal szemben 350.000 Ft sikerült elnyerni. Az Egyesület próbálkozott még a Fővárosi Szociális Közalapítványnál is, ahol ugyancsak az információs iroda céljaira igényelt támogatást, sajnos azonban ez a pályázat nem nyert.

S ha már a pályázatoknál tartunk, július végén egy újabb pályázatot adtak be a Fővárosi
Önkormányzathoz, ugyancsak az irodára és egy fő közhasznú munkaerő 4 vagy 6 órás
foglalkoztatására. Az esettanulmány írásakor a pályázat még elbírálás alatt állt.

Látható, hogy a civil kurázsi és az informáltság, a lehetőségek ismerete jelentősen javult a KSzE-ben. Nagy szerepe volt ebben a stafétabotot átvett, új közösségfejlesztőnek, aki e munkában azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a pályázatokat ne ő írja meg, hanem az egyesületi tagok. A saját feladatát támogató, tanácsadó szerepnek fogta fel, nem győzte meg mindenáron a többieket a maga igazáról, hagyta, hogy kipróbálják saját magukat. Egy induló egyesületnél ilyen nagyságrendű siker már igazán számottevő. Ekkora vagyon azonban már komoly gazdálkodást, összehangolt döntési mechanizmust igényel. Érett volt-e erre a KSzE?

A konfliktus kialakulása
Kitavaszodván az újhegyi lakótelepen kezdetét vette a „Játszótéri huncutságok”
rendezvénysorozat a Szövőszék utcai játszótéren, amely egy 8 héten át tartó
játéksorozat volt, s megmozgatott gyerekeket és szüleiket egyaránt. A gyerekek és a
vendégek jól érezték magukat, az egyesületi tag felnőttek azonban figyeltek, ármánykodtak,
vagy éppen bojkottálták a rendezvényt. A pénzről suttogtak. Amit a rendezvényt szervező
Egyesület nyert. Nem tudták, hogy mennyi az. Mennyi volt, s mennyi kerül valóban látható
módon felhasználásra? Gyanakodtak. A közösségfejlesztő azt javasolta a titkárnak, hogy
hívjon össze egy közgyűlést, ahol részletesen beszámolnának az eddig kapott és költött
pénzekről. Az ötletet a szervezők jónak tartották és össze is hívták az egyesületi közgyűlést.
Ezen a közgyűlésen új vezetőséget is választott az Egyesület. Az elnök és a titkár maradt, a
választmányba viszont új tagok kerültek. A közgyűlés elfogadta a pénzügyi jelentést, a
terveket és az újonnan beadandó pályázatokat tervét is jóváhagyták. A gyanakvás azonban
nem szűnt meg, s a nyár végén ez nyílt konfliktust okozott.

Közvetlen értékesítési akció?
Az Egyesület kunbábonyi tartózkodásai során megismerkedett az ottani
egyesülettel és az újonnan alakult szövetkezettel, amelynek értékesítési gondjai vannak. Innen
jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a szövetkezet a KSzE-vel kötne egy együttműködési
szerződést, amelynek keretében - előzetes igényfelmérés alapján - 10 %-kal az aktuális
nagybani piaci ár alatt vásárolhatnának bábonyi termékeket - krumplit, hagymát, zöldséget,
paprikát, gyümölcsöt, baromfit, tojást. A szövetkezet elnöke ajánlatot is tett - ld. mellékletként
-, s el is látogatott egy KSzE játszótéri összejövetelre - megint a helyiség-hiány, hiszen ha nem
nyílt terepen találkoztak volna, egészen biztos, hogy komolyabb eredményre jutnak! -, szóval
beszélgetni próbált a szülőkkel az ötletről, de szinte semmi sikere nem volt - nem igazán
figyeltek, sokat nevettek, stb. Végül a közösségfejlesztő felvetette, hogy mi lenne, ha a
szervezésre vállalkozó néhány kőbányai lakos ellátogatna Bábonyba és ott dolgoznák ki a
részleteket. Ezt az ötletet elfogadták, s 4 szülő 4 gyerekkel el is utazott Bábonyba. Sok helyre
elmentek, de talán még távolabb kerültek az ügy realitásától, mint Pesten. Nem értették, hogy
miért nem tudnak konkrét árajánlatot adni nyár derekán az őszi krumpliról, hagymáról,
húsfélékről és gyümölcsökről. Nem volt számukra elég kézzel fogható az a megfogalmazás,
hogy a mindenkori nagybani piaci árakból le kell vonni 10%-ot. Kaptak ajándékba mindenfélét,
de otthagyták, mert nehéz a káposzta ...

Az üzlet az idén tehát nem jött össze. Gyaníthatóan ennek oka nem csak az értetlenség, nem csak az új tagok nem eléggé felelős hozzáállása, hanem az is, hogy a kőbányai szülők nem tudnak nagybevásárlásokat csinálni, mert se pénzük, se megfelelő tároló helyük sincs a termények számára, de az is igaz, hogy nem is ilyen léptékben szervezik a háztartásukat. Egyelőre még nem ismerték fel ennek a bizalomra is épülő, kölcsönös érdekkapcsolatnak a jelentőségét. Ez az ötlet azonban nem csengett le, még mindig foglalkoztatja az egyesületi tagokat és közösségfejlesztőket egyaránt. Ebben az ötletben ugyanis benne rejlik mindaz, amit újabban a helyi gazdaság fejlesztéséről és a civil szervezetek között kívánatos együttműködésről beszélnek. A közvetlen értékesítés, a biztos, előre megtervezett piac a legfőbb éltető eleme a helyi gazdaságnak, s ráadásul olyan üzlet, amelyben a partnerek mindegyike jól járna.

Hogyan tovább?
Az eseményekben gazdag tavasz nem hozott minőségi előrelépést. Nem gyarapodott az egyesület létszáma, s úgy tűnt, hogy semmi előrelépés nem történt nagy célja, a helyiség megszerzése terén. Az igazi gond itt az, hogy az önkormányzat korábban már eladta hasznosítható helyiségeit, a bérbeadás céljaira megtartott helyiségek pedig olyan üzlethelyiségek, amelyek vagy nem alkalmasak az ilyenfajta együttlétre, vagy alkalmasak, de olyan magas bérleti díjat kellene fizetni érte, hogy annak megfizetésére az egyesület képtelen lenne. Az egyesület vezetőin a túlterheltség, a többieken - mondjuk így - a mérsékelt érintettség jelei mutatkoztak.

Az egyesület vezetősége júliusban hosszú és nagyon fárasztó ülést tartott, amely a már ismert témák körül forgott: pénzügyi gondok, ki fizeti a magánlakásból történő telefonokat, a plusz villanyszámlát, mit vegyünk a pályázaton nyert pénzen, hol legyenek az eszközök, ha nincs helyiség, hogyan kellene több tagot bevonni, mi legyen nyáron, menjünk-e közösen nyaralni, vagy inkább ismét Kunbábonyba menjünk számítógépes tanfolyamra, hírlevelet kellene kiadni a szomszédságokban - megannyi gond és a választ nekik maguknak kell immár kikínlódniuk ....
A kérdések egyelőre nyitottak maradtak.

Egy héttel később jött a jó hír: az újhegyi lakótelepen az üzletsoron kap helyet az újonnan megalakult Gyermekjóléti Szolgálat, amely az Önkormányzat Népjóléti Irodájának kérésére hajlandó egy szobát biztosítani az Egyesületnek. A tárgyalásra - fontosságára való tekintettel - a közösségfejlesztők is elmentek, s sikerült egy nagyon kedvező pozíciót kialkudni - önálló helyiséget és minimális néven nevezett feladatot, ami azért is fontos volt, hogy a KSzE a saját programját tudja itt megvalósítani. Megállapodtak egy festés, berendezkedés utáni beköltözésről és egy folyamatos együttműködésről. Néhány nappal később, a szerződéskötéskor már nem volt ilyen egyértelműen pozitív az erőviszony - az Egyesület mindenért felelős, a Szolgálat semmiért -, de aztán a vezetők és a közösségfejlesztő ismét átbeszélték a dolgot a Szolgálat vezetőjével, s sikerült jó megállapodást létrehozni. A KSzE átvette a helyiség kulcsát - de vajon mihez kezd most vele?

És most még Bábony sem működött!
A két szomszédság ütközése
A pályázati pénzen nyert kunbábonyi számítógépes tanfolyam ezúttal nem hozta magával a problémák megoldását, de elmélyítette az ellentéteket, sőt, ki is robbantotta a konfliktust, amely azonban - e pillanatban legalábbis úgy tűnik - egyben a megoldás felé is lendítette az egyesület tagjait. Itt is a pénz körül forgott a vita, mert az egyesület elnöke és titkára - a többiekénél jelentősen több munkájára hivatkozva - 100 %-os térítést kért az egyesülettől (a pályázaton nyert pénzből) a kunbábonyi tartózkodására, míg az elnök 50 %-os térítést ígért az óhegyieknek, s a titkár, aki először szintén 50 %-ot helyezett kilátásba, önkényesen 80 %-ra emelte fel a térítés díját, félve attól, hogy Újhegyről senki nem jön el. Ez, s néhány már korábban lappangó feszültség váltotta ki a vitát, amely veszekedésbe torkollt, s nyilvánvalóvá tette, hogy a két szomszédság ütközik egymással. Nem látják át a másik működését, nem látogatják egymás rendezvényeit, nem érzik úgy, hogy azonos egyesületbe tartoznának - mit kezdjenek akkor egymással?

Eközben az egyesület nehezen szerzett pénzén vásárolt tanfolyam igen alacsony hatékonysággal dolgozott. Nem tudták megoldani a gyermekfelügyeletet, s mivel egymás között feszült volt a viszony, még az egymás gyerekére vigyázás is alig működött, így mindig csak 4-5-en ültek a gépteremben. Mi már korábban is felismertük a konfrontálódás veszélyét és azt javasoltuk, hogy az aktuális hírlevél elkészítését kössük össze egy tervezési folyamattal, másképp fogalmazva legyen a képzésnek egy közösségfejlesztési része is. Ettől azonban még a régi, a közösségfejlesztés iránt elköteleződött vezetők is idegenkedtek - nyilván azért, mert az idehívott emberek viszonya már más volt a közösségfejlesztéshez, mint a kezdő csapatnak, s nem nagyon tudták volna „eladni” az új tagoknak ezt a dolgot. Nem tudni, jobb lett volna-e, ha átbeszéléssel húztuk volna ki a dolog méregfogát, vagy jobb, ha még mélyül is a konfliktus, mert az új szerveződéseket indít be a két szomszédságban.

A megoldás felé
A konfliktus tehát nyitott maradt. A hazaérkezés után az egyik közösségfejlesztő úgy érezte, hogy most rajta a sor. Mivel már egy éve nincs benne a helyi folyamatban, ismét feltehet alapvető kérdéseket a más-más szomszédságban élő elnöknek és titkárnak (akik egyébként tudnak dolgozni egymással). E kérdések a következők voltak: Mit jelent most számodra az egyesületi munka? Szánsz-e jövőt magadnak benne vagy sem? Mit kellene tenni annak érdekében, hogy a konfliktus megoldódjon?

A beszélgetések során körvonalazódott a megoldás. Mindketten úgy találják, hogy a pénz megosztotta az egyesületi tagságot és hogy nehéz egységes egyesületi életről beszélni két, egymástól távol lévő szomszédság esetében. Megfogalmazták, hogy a szervezet kezd két egyesületként működni, s a tagok úgy érzik, hogy mindig a másik szomszédság viszi el a több pénzt. Jó lett volna minden ülésről és minden megállapodásról jegyzőkönyvet vezetni, hogy később ne lehessen vita. Ez eddig elmaradt, de ezentúl megcsinálják. Az ellenségkép képzése pedig árt az egyesületnek, jóllehet kétségtelen, hogy összekovácsolja a szomszédsági tagságot.

Ebben a helyzetben pl. azt lehetne tenni, hogy az egyik szomszédság külön egyesületet alakítana, de ez nem járható út, mert a KSzE névhez, no meg ahhoz a kapcsolatrendszerhez, amit kiépített, mindenki ragaszkodik. Helyesebb lenne, ha a szomszédságok mint a KSzE helyi csoportjai működnének, önálló alszámlával, saját vezetőséggel és titkárral, s az egyesület csúcsvezetőségébe pedig a két szomszédság vezetősége és az elnök tartozna. A központi számlán minden évben fenn kell tartani egy bizonyos összeget, amely a közös kiadásokat - szórólapok, utazás, telefon - fedezné. Mindkét szomszédság érdekelt lesz abban, hogy saját forrásokat is teremtsen, mert az általuk szerzett pénz náluk is marad, míg a központi pályázatokat a fenti elvek alapján osztanák 3 felé. Mindehhez természetesen alapszabályt kell módosítani.


Hát itt tartunk ma, az esettanulmány megírásának időpontjában. S mivel a történetnek nincs vége, az esettanulmánynak sincs. Mondandónkat talán azzal a kívánsággal zárhatjuk: bárcsak lenne olyan erős a KSzE, hogy megújulva lábaljon ki ebből a konfliktusból, s új struktúrákat létrehozva fokozni tudja jelenlétét Kőbánya társadalmában.

Dokumentumok