A Civil Hírháló hírei

________Címe:Keszthelyi fórum a lótenyésztés jövőjéről
______Forrás:Landorhegy Alapítvány
__Beérkezett:05/17/2000
_______Megye:
______Típusa:tudósítás
______Témája:
_Tárgyszavak:sport, lótenyésztés, lovassport, hagyományőrzés

(Landorhegy Alapítvány) Keszthelyi fórum a lótenyésztés jövőjéről
A Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség szakmai fórumot tartott Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeumban. A turisztikával egyre inkább összefüggő lovas ágazat rendezvényén jelen voltak tenyésztéssel foglalkozó szakemberek, lovas iskolákat működtető vállalkozók Zalából és Vas megyéből. A házigazda intézménnyel közös szervezésű programon részt vett dr. Boros Imre miniszter, szövetségi elnök.
A fórumon dr. Czoma László múzeumigazgató elmondta, a tanácskozás kastélymúzeumbeli megrendezésének az ad aktualitást, hogy a múzeumi vezetés immár hosszabb ideje munkálkodik a hajdan volt igen híres fenékpusztai ménes újbóli meghonosításának ürügyén. Ennek egyrészt történelmi jelentőségét adja, hogy a fenéki ménes 18. század végén való létrehozása indította el Magyarországon a lovassportot. A múltat idézve a múzeumigazgató azt is elmondta, hogy abban a korban az arab telivérek és magyar félvér kancák keresztezésével igen kiváló teljesítményű sportlovak tették híressé a ménest. A rekonstruálást indokolja a lovas turizmus terjedésével a helyi idegenforgalmi kínálat bővítése, ami igen fontos vonzerő lehet a turisztikában. A kastélymúzeum állami ménesbirtok kialakítását tervezi Fenékpusztán.

Előző hír
Az adatállomány névjegye
Következő hír