Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Városi fejlesztői munka Németországban - Essen
Szerző:
Cser Annamária
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1998
Szám:
4
Oldalszám:
10-14
A cikkben lévő
Nevek:
Cser Annamária, Vercseg Ilona, Wolfgang Hinte, Werner Springer, Gerhard Metzger-Pregizer, Gaby Grimm
Intézmények:
JPTE, esseni Városi Közösségfejlesztési Intézet
Települések:
Németország, Essen, Boda, Ruhr-vidék, Köln, Düsseldorf, Duisburg, Dortmund, Altendorf
Tárgyszavak:
közösség, városfejlesztés, Németország, Essen
Megjegyzés:
Annotáció:

vissza a tartalomhoz
Cser Annamária

VÁROSI FEJLESZTŐI MUNKA NÉMETORSZÁGBAN
– ESSEN

Az alábbiakban egy esettanulmányt olvashatnak. A szerzője Cser Annamária, aki az esseni egyetemen tanul közösségfejlesztést, míg korábban a JPTE Szociálpolitika Szakán végzett 1998-ban közösségfejlesztői szakirányon, s tanára Vercseg Ilona volt. Tanulmányai során a mecsekaljai Bodán végzett gyakorlati munkát először társaival együtt, majd teljes felelősséggel, egyedül. Nyilvánvalóan ezek az élményei tették számára szükségletté a további tanulást. A két éves posztgraduális képzésen most tölti a második évet, s diplomamunkája megvédése után hazatér. Az esettanulmány lényegében egy tömörített esetleírás, s arról a gyakorlati munkáról szól, amelyet a német közösségfejlesztő hallgatók végeznek Essen különböző szomszédságaiban. Egy-egy hallgató csak a folyamat egy-két részletében vesz rész, hiszen maga a fejlesztői folyamat tovább tart, mint az egyetemi tanulmányi évek és nagyon sok hallgató számára biztosít gyakorlati terepet. Az esettanulmány végén a Szerző és egykori tanára, Vercseg Ilona E-mail levelezését közöljük.
A szerk.

Közel másfél éve van lehetőségem arra, hogy egy külföldi ösztöndíj keretében a németországi közösségfejlesztést közelebbről is szemügyre vegyem. 1997 októbere óta dolgozom az esseni Városi Közösségfejlesztési Intézetnél (ISSAB- Institut für Stadtteilbezogene Soziale Arbeit und Beratung), s annak is egyik városrész-fejlesztési projektjében. Mielőtt azonban magáról a projektmunkáról beszámolnék, fontosnak tartom, hogy a Ruhr-vidék városfejlesztési gyakorlatának társadalmi és gazdasági hátteréről, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó közösségfejlesztés kormányzati elismertségéről és támogatottságáról, ha röviden is, de néhány szót ejtsek.
Ha azt halljuk: Ruhr-vidék, általános iskolai vagy gimnáziumi tanulmányainkból sokunknak először a szénbányászat és az arra épülő nehézipar jut eszébe. Ha az ember megpróbálja elképzelni magának ezt a környezetet, akkor kémények sokasága, piszkos tűzfalak, lerobbant városnegyedek és utcák, török és arab vendégmunkások tömege, modern magas irodaházak, üveg és beton, kevés zöldterület, köd, eső, szmog s ehhez hasonlók juthatnak eszébe. Megerősíthetem, hogy nem jár messze a valóságtól.
A Ruhr-vidék Nordrhein-Westfalen szívében (a 16 német szövetségi tartomány egyikében) Németország legsűrűbben lakott területe és több száz éves bányászati, nehézipari múltra tekint vissza. Az ország legnagyobb városai – Köln, Düsseldorf, Duisburg, Essen és Dortmund – szinte egymásba épülve helyezkednek el. A lakosság számát tekintve mindegyikük 500 ezer – 1 millió fős nagyváros. A térség lakosságának hatodrésze nem német anyanyelvű, túlnyomórészt török és arab nemzetiségű. A ’73-as olajválságot követő gazdasági recesszió a szénbányák és üzemek bezárásához, ennek következményeként pedig az addig szokatlanul magas arányú munkanélküliséghez, valamint a szociális és (multi)kulturális problémák felerősödéséhez vezetett.
A régió tartósan súlyos gazdasági, munkaerő-piaci és szociális helyzete arra késztette a tartományi és a német szövetségi kormányt, hogy a gazdaságfejlesztés klasszikus módszerein túl egy sor új, innovatív fejlesztési és munkahely teremtési modell-projektet is támogasson. Ezek a város-, ill. térségfejlesztési projektek a helyi lakosság aktivizálásával, a helyi gazdasági és humán források mobilizálásával jelentős eredményeket értek el, s nem csak a munkahelyteremtés, hanem egész városrészek szociális, ökológiai és kulturális megújításának terén is. Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy ezeknek a modell-projekteknek erős demokráciafejlesztő és megtartó “mellékhatásuk” is volt és van. (Hosszú távú, 10–15 évet felölelő fejlesztési folyamatokról van szó!) E modell-projektek eredményeire építve vette fel Nordrhein-Westfalen (NRW) tartományi kormánya 1993-ban, a német szövetségi állam pedig 1997-ben a városok és térségek lakossági alapú fejlesztésének kormányzati szintű támogatását, mint a helyi gazdaság- és társadalomfejlesztés egyik alternatív és innovatív eszközét. (Praxisbericht über eine andere Form der Wirtschaftsförderung, auf der Grundlage des Modells des Bundesministeriums für Familie, Senioren, Frauen und Jugend Bonn 1997)
Mindemellett az NRW kormányzata a térség szociális és kulturális infrastruktúrájának megújítása érdekében egy, a települési önkormányzatok közötti információs hálózat kiépítését is kezdeményezte (1997). Az ún. “Städte-Netzwerk” (városok hálózata) teret biztosít azoknak a szociális, ökológiai és kulturális problémák megoldásában szerzett tapasztalatok cseréjére, amelyek a térség városainak mindennapjait kisebb-nagyobb mértékben, de meghatározzák. A települések közötti rendszeres tapasztalatcsere évenként többször megrendezett többnapos fórumokon, projektek publikációin és a világhálón keresztül zajlik.
Az esseni Városi Közösségfejlesztési Intézet – ISSAB (Institut für Stadtteilbezogene Soziale Arbeit und Beratung)
Az Intézet a ’80-as évek derekán alakult Wolfgang Hinte, Werner Springer és Gerhard Metzger-Pregizer szociológia professzorok kezdeményezésére az esseni egyetem részeként. Az intézet egyrészt a Ruhr-vidék közösségfejlesztői képzési, kutatási és módszertani központjaként működik, másrészt pedig projektjei révén közvetlenül is hozzájárul Essen és környéke lepusztult városrészeinek és lakóövezeteinek komplex rehabilitációjához.
Az egyetem/ ISSAB projektjei révén jelentősen meghatározza a város szociálpolitikáját. Az egyes városrész-fejlesztési projektek a város önkormányzata, az egyetem/ ISSAB és a különböző nonprofit csúcsszervezetek (Caritas, Diakoniewerk, Arbeiterwohlfahrt/ AWO, stb.) közös együttműködési szerződésének keretén belül folynak. A projektek szakmai és pénzügyi háttere így hosszú távon is biztosított, pártpolitikai és személyi változásoktól független. Az Intézet gyakorlati és tudományos tevékenységéből természetesen nem csak Essen városa és a Ruhr-vidék, de Németország egésze, különösen a keleti tartományok egy sor további települése is profitál (tanácsadás, fejlesztési projektek szakmai támogatása, képzés és továbbképzés, kutatás, publikációk stb.).

Városrész-fejlesztési közösségi folyamat:
Essen-Altendorf (Ófalu) Projekt

A projekt kiindulópontjai
A jelenlegi négy, egymással párhuzamosan folyó városrész-fejlesztési folyamat többsége már lassan 10–15 éve zajlik. Közülük az 1997 tavaszán kezdeményezett Essen-Altendorf fejlesztési projekt a legfiatalabb. A fejlesztői munkának a városrész adottságaiból adódóan kettős célja van: először is a lakosság életminőségének javítása, és a városrészben rejlő lehetőségek (újra)felfedezése; másodszor pedig – ami igazán nagy kihívást jelent – a külföldi, többnyire török és arab nemzetiségű lakosság integrációja. A projekt mindkét célkitűzést közösségi cselekvések kezdeményezésén és hálózatépítésen keresztül próbálja elérni.
Altendorf, amely szociális problémáit tekintve meglehetősen lehangoló képet mutat, 1998-ban került fel azoknak a különösen hátrányos helyzetű városrészeknek a listájára, amelyeknek komplex (építészeti, ökonómiai, szociális, oktatási és kulturális) rehabilitációját a tartományi kormány saját kormányzati programja keretében támogatja (Landesprogramm NRW, Stadtteil mit besonderem Erneuerungsbedarf). A fejlesztési munka hordozói: NRW tartománya, Essen városának önkormányzata, az Egyetem/ ISSAB és a városrészben domináns non-profit ernyőszervezet a Diakoniewerk. A projekt koordinátora: Gaby Grimm.
A városrész-fejlesztési folyamat a következő szellemben zajlik:
a) A problémák megoldási lehetőségei magában a városrészben rejlenek és ott is keresendők (emberi, gazdasági és infrastrukturális erőforrások aktivizálása és erősítése.
b) A fejlesztési folyamat alapja és motorja a helyi közösségekbe és laikusok tudásába vetett bizalom. A problémák által érintetteket (egyéneket és csoportokat) nem deficitjeikben és “hozzá nem értésükben”, hanem erősségeikben veszik komolyan.
c) A helyi lakosság igényeinek feltárása és kielégítése. Itt nem csupán statisztikai adatgyűjtésről van szó, hanem állandó lakossági cselekvésről és együttműködésről.
d) Az eddigieken túl a fejlesztési folyamat célja egyben a városrész infrastrukturális feltételeinek javítása is. (Közlekedési helyzet, fogyasztási, kulturális és szabadidős lehetőségek stb.)
e) Hálózatépítés a városrész szociális, egészségügyi és oktatási intézményei között. A cél itt nem csak egy lakosságbarát szociális ellátási hálózat kiépítése, hanem egy olyan hálózaté, amely egyidejűleg a város politikai döntéseit is befolyásolni képes.

A városrész helyzete
Essen 1 millió főt meghaladó népességével Németország ötödik legnagyobb városa. A város közigazgatásilag 9 kerületre, valamint 50 városrészre tagolódik. Altendorf egy viszonylag központi fekvésű nyugati városrész, amelyen a város egyik fő közlekedési gyűrűje és az A/40-es, a Ruhr-vidéket átszelő autópálya halad át. Altendorf közel 23 ezer lakosával Essen egyik legnépesebb, külföldiek által legsűrűbben lakott, régi bányász negyedeinek egyike. Munkanélküliségi rátája ma 20,6% (a városé 15,9%). A munkanélküliség elsősorban a férfiakat és a fiatalokat, valamint a nem német lakosságot érinti.
A városrészben 17 nemzetiség él együtt. Legnagyobb számban a törökök, az arabok, az iszlám és a fekete-afrikai országok, valamint Európa háborús térségeinek menekültjei képviseltetik magukat. 1996-ban az összes külföldi száma a német lakosság arányában 37% (a városi átlag 17,25%). A lakosság összetételének változására közel 15 éve jellemző a közepes jövedelmű német lakosság kicserélődése alacsony jövedelmű, jellemzően szociális segélyekből élő szegényebb lakossági csoportokra. A szegénység az Altendorfban élő gyerekek egyharmadát érinti.
A városrész korösszetételét tekintve fiatalnak számít. Ez főként az iszlám kultúrkörre jellemző nagyobb gyermekáldásnak köszönhető. Az iskolákra különösen nehéz integrációs feladat hárul: az általános és középiskolákban a nem német anyanyelvű gyerekek és fiatalok aránya 28 és 39,3% között van (1996).
A lakosság egészségügyi állapota rosszabb, mint a város más lakóövezeteiben élőké. Ennek oka egyrészt a közúti forgalom túlterheltségében, a levegő szennyezettségében és a városrész teljes beépítettségében rejlik, másrészt viszont az itt lakók egészségügyi kultúrájából is fakad (iszlám kultúrkör; nem mennek el orvoshoz, vagy ha el is mennek, nem engedik magukat megvizsgálni). Ehhez járul még hozzá a belső lakókörnyezet rossz állapota is. A lakások túlnyomó többsége 1,5–2 szobás, kis méretű lakás, amelyekben nem ritkán 5–6 személy is együtt él. A lakások zöme a háború után állami támogatással épült. A bérleti díjak városi viszonylatban olcsók.
A városrész szociális infrastruktúrájának színvonaláról csak annyit, hogy az messze alatta marad az esseni átlagnak. A bölcsődei és óvodai ellátás helyzete katasztrofális, s ugyanez elmondható az idősebb korosztály ellátásával kapcsolatban is (ápolási és öregotthonok). Ami a játszótereket illeti, számuk éppen csak az előírt minimumot éri el. Egyedül az ifjúság számára adódnak városi színvonalú lehetőségek (ifjúsági ház, nevelési tanácsadás, utcai szociális munka stb.).
Közösségi felmérés, avagy “Hol szorít a cipő?”
A városrész szociális helyzetén és az ott élők életfeltételeinek minőségén változtatni kívánó projekt bázisát egy, a lakosság körében végzett közösségi felmérés (Aktivierende Befragung) alkotta. Az 1997 tavaszán – túlnyomó részt egyetemisták által – végzett lakossági kérdezés nyolc, a városrész számára központi jelentőségű utcát és két teret, összesen körülbelül 1000 háztartást ölelt fel.
A lakosság által leggyakrabban megnevezett problémák a munkanélküliség mellett a következők voltak:
1. Közlekedési helyzet. Altendorf autóforgalma túlterhelt (gyorsforgalmi utak, közlekedési csomópontok, villamos vonalak kereszteződései). Ennek következtében nagy a zaj és a bűz, a száguldozás pedig gyakran okoz balesetet. A parkolóhelyek és a kerékpárutak száma nem elegendő. Sokak véleménye szerint “az önkormányzat közlekedési osztálya nem veszi komolyan a lakosságot”.
2. Szolgáltatások (bevásárlási lehetőségek, boltok, éttermek, posta, orvosi ellátás stb.). Az orvosi, a postai és az élelmiszerellátás minősége jó. Sokak fájó pontja viszont, hogy a kisebb és érdekesebb boltok bezárnak és helyükre egyre több játékterem költözik. A török és görög “Döner Kebap”-ok, a balkáni éttermek szaporodását a német lakosság többsége nem nézi jó szemmel.
3. A lakókörnyezet és az épületek állapota. A környék meglehetősen szennyezett: “Sperrmüll” (használt bútorok, tv-k, háztartási eszközök) az utcán; a kevés zöldterület következményeként a kutyaürülék igen kellemetlenné tud válni (különösen érvényes ez a játszóterek környékére); az iskolák környéke szemetes; az üveg- és papírkonténerek elhasználtak; falfirka/Graffiti. A lakosság szerint a köztisztasági vállalat mit sem ér. A városrész egyes háztömbjei életveszélyessé váltak, a pincék vizesednek. E lakóövezetek hétköznapjait patkánykolóniák (tetemek) “színesítik”.
4. Közbiztonság. A környék veszélyes. A lopások és betörések száma magas. Az “Ehrenzeller Markt” (Zeller-piac) és a Röntgenplatz (Röntgen tér) éjszaka kísérteties – drogkereskedelem.
5. Fiatalok. A fiatalok számára a legégetőbb probléma a munkanélküliség, a lakosok számára pedig a fiatalok. A paletta széles: csendháborítás, randalírozás, drogozás, gyerekek és nők zaklatása – és hasonlók.
6. Gyerekek. Az óvodai és bölcsődei helyek száma katasztrofálisan kevés. Kevés a játszótér, a meglévők szemetesek s a kutyákat kitiltó táblák ellenére ürülékesek. Sok a gyermekbaleset.
7. Kapcsolatok, kommunikáció. Általános vélemény, hogy a szomszédsági kapcsolatok kihalnak és az emberek egyre magányosabbá válnak. “Senki nem törődik a szomszédjával”. “ Nagy a fluktuáció. Hiányoznak azok a helyek, ahol idős hölgyek és urak, illetve egyedülálló anyák összejöhetnének (értsd: “rendes” kávézó vagy cukrászda). A német és külföldi lakosság között szakadék tátong. A túlnyomórészt török és arab lakosság saját körein belül őrzi és éli a maga tradicionális közösségi és szomszédsági szokásait. Két ill. több kultúra és társadalom él egymás mellett.
8. Külföldiekkel való együttélés. A német lakosság – főként az idősebb korosztályok – köreiben alap beállítottság az idegengyűlölet. Sokan a külföldieket teszik felelőssé a magas arányú munkanélküliségért. A “radikális megoldások” híveinek száma ijesztően magas. A nem német anyanyelvű lakosság számára a beilleszkedés, a menekültek számára a kitelepítéstől való félelem jelent meghatározó problémát. Ehhez tartozik még, hogy az ő munkavállalási perspektíváik a németekénél lényegesen rosszabbak.
A közmondás így szól: “A szükség találékonnyá tesz”. Mindezen problémák és nehézségek, valamint a lakosság általános passzivitása ellenére (“sok hűhó semmiért”), az elmúlt másfél évben rengeteg helyi ötlet született és valósult is meg. A közösségi felmérést 1997 júliusában egy lakossági gyűlés követte, amelynek célja a felmérés eredményeinek ismertetése és a problémák megoldására irányuló lakossági cselekvés konkrét kezdeményezése volt. (Ezen a nyilvános beszélgetésen kb. 130-an vettek részt, a megkérdezettek alig 7%-a, többségében németek.).
Az ezt követő hónapok intenzív kapcsolatszervező, szomszédsági és szociális munkájának, valamint az állandó helyi nyilvánossági és sajtómunkának az eredményeként jöttek létre azok a lakossági csoportok és intézményi kezdeményezések, amelyeket egy táblázatban próbáltam meg összefoglalni. A projektmunka főbb fázisait és eredményeit felvázolni, röviden és tömören ismertetni azért nehéz feladat, mert egy olyan "mamut projektről" van szó, amelyben a városrész számos nonprofit és egyházi szervezete (evangélikus, katolikus és iszlám egyaránt), szociális intézményei, iskolái és óvodái, lakásszövetkezetek, a város önkormányzatának különböző osztályai, valamint a helyi lakosok nagy száma működik együtt. A táblázat ezért csak címszavakban ad áttekintést a projekt keretein belül zajló lakossági és intézményi tevékenységekről, amelyeknek részletes bemutatására azt hiszem, egy egész kiadvány sem lenne elég...
Altendorf városrész-fejlesztési projektjének cselekvési terve és az ehhez kapcsolódó lakossági
és más tevékenységek, 1997 május és 1999 február között











Altendorf városrész-fejlesztési projektjének cselekvési terve és az ehhez kapcsolódó lakossági
és más tevékenységek, 1997 május és 1999 február között



Összegzés, tanulságok
Ami számomra az iménti projektmunkában a leginkább irigylésre méltó, az nem elsősorban a folyamat financiális és politikai háttere (az is, hiszen ez maga a Kánaán az otthoni feltételekhez képest). Nem is az, hogy mennyire széles és gazdag a helyi civil és más intézményi tevékenységek palettája, hanem az a társadalmi háttér és magától értetődőség, ahogyan mindez lehetséges. Gondolok itt elsősorban a polgári demokrácia gyakorlatára, a vitakultúra és az együttműködés kultúrájának magas szintjére.
Az altendorfi fejlesztési folyamat többek között rámutat arra,
– hogy a közösségfejlesztés kapcsolatszervező és hálózatépítő tevékenységén keresztül képes egy egységes és világos keretet adni az adott városrész vagy település szociális, oktatási és kulturális infrastruktúrájának;
– hogy a klasszikus, tűzoltást végző szociális munkával ellentétben, képes (hosszútávon) megváltoztatni egy városrész szociális viszonyait, vagyis az ott élők életkörülményeit és életminőségét;
– hogy mindezt az érintettek demokratikus bevonásával, közösségi cselekvésen, nem pedig felülről jövő “jót akaró” kormányzati szociálpolitikai döntéseken keresztül képes elérni;
– hogy képes a civil, az üzleti és állami szektorok együttműködését hatékonyan támogatni (konfliktuskezelés, nyilvánosság, információ);
– hogy demokráciaépítő- és megtartó funkciót tölt be;
– végül, hogy a polgári demokrácia léte nem csak a lakosság és a humán segítő szakmák, hanem a politikai kormányzat számára is mindenféle pártpolitikai és személyi érdekek érvényesülésénél is fontosabb.

Következzen a levélváltás:

Vercseg Ilona (VI): “Annamari, elolvastam és igazán izgalmasnak találom a cikkedet, de inkább csak egy vázlatnak, amelyben – igazad van – egy egész könyv rejlik. Ami igazán riasztó az az, amiről már beszéltünk is – hát ennyire "egy kaptafára" megy a közösségfejlesztés? Amit mi saját találmánynak gondoltunk, az standardizált mechanizmus? Remélem, azért van még saját ízünk is ...
Cser Annamária (CsA): Igen is, meg nem is. A legérdekesebb az egészben az , hogy minden egyes ország szakemberei úgy gondolják, hogy ők találták fel a spanyolviaszt. Ha amerikai, angol, német vagy magyar szakirodalmat olvasok, mindenhol felfedezem ezt az “enyém" aspektust. Szerintem ez csak azt erősíti meg, hogy ha emberek a szociális-kulturális szakmákban “logikusan" gondolkodnak, akkor valami olyasmi kerekedik ki problémamegoldásként, mint a közösségfejlesztés. De azért a megoldás “országspecifikus” is. Néhány német pl. sokkal izgalmasabbnak tartja a magyar közösségfejlesztést, mint a saját országáét. (Azt hiszem, tanulmányutakat kell majd szerveznünk néhány éven belül.)
VI: A kezdet és a problémák felvázolása – különösen annak a reménynek az elültetésével, hogy azok meg is oldódnak – nagyigényű, s ehhez képest a megoldások apró-cseprő, nem mindig lényeges, ugyan szívet melengető, de mégiscsak inkább lényegtelen apróságoknak tűnnek...
CsA: Sajnálom, hogy így jött át, de meg tudom érteni. Írás közben én is gondoltam erre és nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet volt az egész projektet 5–6 oldalban megpróbálni összefoglalni. Azt hiszem, megint valami olyasvalamire vállalkoztam, ami majdnem lehetetlen, vagy legalábbis az én erőimet meghaladja. Azért jöhetnek át a megoldási lehetőségek olyan gyengén, mert mindenről csak egy mondat erejéig írtam, vázlatszerűen. Minden ilyen mondat(félmondat) mögött azonban rengeteg munka és erőfeszítés rejlik, amellett rengeteg konfliktus, kétely és megtorpanás is, nem csak optimizmus. Emellett persze a közösségfejlesztés nagy dichotómiája a nagy elvárások és kis eredmények ellentéte (lakossági és szakmai részről egyaránt) itt is fellelhető. Ezért is talán mindennél fontosabb a közösségfejlesztési munka bátorító szerepe. A lakosság felé hívják itt ezt úgy, mint “Motivationsarbeit" (motiváló munka), a szakmabelieknek és egyetemistáknak pedig több napos, ún. “blokk-szeminárium”, vagy szupervízió áll rendelkezésre feltöltődni. A folyamat igazi magját nem csak a problémákból adódó kihívások, hanem maga a projektmunka alkotja. Tudom, hogy ez a rész túl rövidre sikerült...
VI: Persze amit az állásklubról stb. sejtetsz az izgalmas, de nem tudni, kinek és hogyan segít ez a klub?
CsA: Fiatalok számára találták ki, korban 16–23 éveseknek. Azoknak, akik kimaradtak az iskolából vagy a középiskola után nem találtak állást. Itt ne csak munkaközvetítésre gondolj, hanem segítségnyújtásra, pl. átképzés terén, vagy eljuttatni valakit az érettségiig, vagy olyan fiatalokra, akik bűntető-eljárásban vannak (voltak), és nincs az általános iskolán kívül semmi a kezükben, vagy pl. fiatal lányanyákra, akik szociális segélyből élnek. Vagy külföldi fiatalokra (arab, török, menekültek), akiknek a munkavállalási és képzési esélyeik még rosszabbak, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nincsen német állampolgárságuk.
Hogy mennyire eredményes és sikeres ez a projekt, azt nehéz megválaszolni. Természetesen a fiatalok, vagy a lakosság néhány sikeres akciót nem könyvel el eredményként, hanem azt mondja, hogy ez annyi, mint a halottnak a csók! De ezt nem kell bemutatnom Neked. Az emberek legszívesebben azt szeretnék, ha tömegek problémája oldódna meg és ha ezeket a problémákat természetesen mások oldanák meg, szóval hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Na de ez így nem megy ...
VI: Olyan egyszerű a megoldás, hogy elég egy jobb közvetítő-rendszert létrehozni és a probléma máris megszűnik? Vagy hogy van ez?
CsA: Azt hiszem, erre a kérdésre az a válasz, hogy már régen nem ilyen egyszerű. Nem is az a cél, hogy a problémát teljesen kioltsuk és szerintem azért nem, mert (ezt most általánosságban gondolom) a szociális problémáknak többnyire nem egy gyökerük, vagy okuk van, amire mindent olyan egyszerűen vissza lehetne vezetni. Szóval a problémák több szinten és több forrásból keletkeznek, így a megoldásuk is több szinten leledzik. Egyetlen ilyen akció, mint ez a Job-börze, csak egyfajta lehetséges válasz a fiatalok munkanélküliségének problémájára, helyi szociálpolitikai és gazdasági szinten. Hogy miért és hogyan jut valaki abba az élethelyzetbe amibe, azt megint más tényezők és okok, és nem utolsó sorban a társadalmi trend határozza meg. Az információ és a képzés viszont fontos tényezők és alapfeltételei a társadalomhoz, közösséghez tartozásnak. Ezt – úgy tűnik – a németek nem kizárólag állami feladatnak tartják, mert ebben a Job-börzében például helyi vállalkozók, közösségek, egyházi vagy más (alapítványi) szociális intézmények is kiveszik a részüket. Azt is felismerték, hogy egy ilyen hálózat kiépítése helyi, városrészi szinten a leghatékonyabb. Ez a rendszer még átlátható, még hordoz ismeretségeket, kapcsolatokat, amelyben az ember fogódzót talál és nem vész el a sorsa a nagy tömegben. Ennek a támogatása önmagában egy nagyon nagy dolog, másrészről viszont egy csepp a tengerben. Szóval egy jobb társadalom születéséhez a mi munkánk hozzájárul, de ugyanúgy másoké is szükséges, a politikáról nem is beszélve. Válasz ez a kérdésedre?
VI: A másik legfőbb problémára sem adsz választ – mi van a menekültekkel? Ha leginkább a németek az aktívak – s persze az is fontos –, az éppen a városrészben élők fő problémáit nem oldja meg. Van valami speciális erőfeszítés erre nézvést? Annamari, nem lehetséges, hogy ezeket a problémákat csak finomítani lehet a közösségfejlesztéssel, de megoldani nem? Mit gondolsz erről?
CsA: Hát igen, a menekültek a fájó pontom, és az írásban nemigen akartam kritikát gyakorolni, szemtelen lett volna tőlem. Ez nagyon nehéz és természetesen vannak erőfeszítések, pl. a családok szociális helyzetének felmérése, nyelvi készségeinek támogatása, az iskoláztatás támogatása stb. Ez persze szép, csakhogy mindez egy olyan társadalmi közegben valósul meg, ahol minden arról beszél, hogy “Auslánder raus!" – szóval, hogy külföldiek! húzzatok ki az országból! (Ebben a régióban ez azért is nehéz, mert a lakosság hatoda nem német.) A parlament éppen most tárgyalja a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Ez azt jelenti, hogy a már itt születettek német állampolgárságot is kapjanak, és hogy 23 éves korukban kelljen dönteniük az egyik állampolgárságuk javára. Ez a törvénytervezet nem nagyon akar átjönni, és társadalmi felháborodást vált ki. Szóval nem tudom ...ebben a kérdésben nagyon szkeptikus vagyok... Hogy ezeket a problémákat meg lehet-e oldani, arra csak az a válaszom, hogy nem ma és nem így. Hogy valaha a “másság" mint olyan nem fog problémát jelenteni, azt igazából nem tudom elképzelni. Hogy talán nem ilyen nagy szerepet tölt be az életünkben, hogy nem ezen múlik saját “jó” vagy “rossz” identitásunk, szerencsénk vagy akár balsorsunk, azt inkább elképzelhetőnek tartom. Ehhez viszont sok év kell, egy másfajta nevelés, egy másfajta állampolgári tudat... Ehhez lehet hozzájárulni és finomítani, ahogy Te mondod, a közösségfejlesztéssel. Viszont lehet elmélyíteni is, lásd a politikai trendet itt Németországban, vagy az otthoni cigánygyűlölet is sajnos jó példa rá. Hallom, Európa neonácijai Budapesten felvonulást rendeztek. Nem kell egy kormánynak a külföldiek vagy kisebbségek ellen dolgoznia, az is elég, ha semmit nem tesz ... Azzal is el lehet mélyíteni a helyzetet, ha passzívan áll a dologhoz. Szóval a kérdésedre magam is keresem a választ.
VI: Megjegyzem, hogy az emberek véleménye előtt a “munkanélküliséget" egy bevezető sorral letudod....
CsA: Igen, tudom. De ezt nem úgy gondoltam, mint lényegtelent! Nagyon is fontos probléma ez, a legfontosabb. Emögött talán az a háttérgondolat és ellentmondásos tény is rejlik, hogy sok külföldi (és német is) csupán azért nem megy el dolgozni, mert nem éri meg. A szociális segély és a munkanélküli ellátás (a németeknek önálló biztosítási águk van erre) majdnem olyan magas szintű, mintha pl. fizetett szabadságra mennél. És persze még adót sem kell fizetned... A munkanélküliség így nem jelent olyan mélységű egzisztenciális katasztrófát, mint nálunk. Sokan ezért is menekülnek Németországba, s nem pl. a franciákhoz, mert itt még a szociális vagy munkanélküliségi ellátásból is tudnak spórolni és pénzt hazaküldeni a családjuknak. Ez Európa más országaiban elképzelhetetlen lenne. Szóval a németek munkanélküliségét, legalábbis Nyugaton, kis grimasszal kísérem. A keleti tartományokban a munkanélküliségnek megint más súlya van... (Persze ez csak az én álláspontom. Ha német lennék, biztosan nagyon sajnálnám magamat, hogy milyen “rosszul megy nekünk", de én egy szociálisan és gazdaságilag lényegesen rosszabb helyzetű államból jövök ...)
VI: Nagyon sommásnak érzem a németek idegengyűlöletére vonatkozó ki-tételedet – ha ez így leírható, persze tegyük meg, de nagy szegénységi bizonyítvány rájuk nézve...
CsA: Ilika, az az igazság, hogy abban a pár mondatban nagyon visszafogtam magam, és csak azt adtam tovább, ami nem az én számból ered. Eredetileg egy egész bekezdést szenteltem annak, hogy mit ér itt az ember élete, ha külföldi, s hogy vannak országok Európában és a tengeren túlon is, ahol a külföldieket tisztelet és megbecsülés övezi, s ahol – mint pl. Kolumbiában – egy külföldit ha meggyilkolnak vagy börtönbe zárnak, az botrányt vált ki. Ez itt pontosan fordítva van. Külföldiként az életed alapvetően kevesebbet ér, hacsak nem amerikai, francia vagy angol vagy ... Ennyit a németekről. És ez most nem előítélet, hanem mindennapos tapasztalatom. Pedig én igazán nem panaszkodhatom, mert kiváltságos helyzetben vagyok az egyetem, meg a bőröm színe miatt is, de azért még én is érzem ezt és beteggé is tesz. Szóval, amit írtam, az csak ajándékpapírba csomagolt változata annak, amit tényleg gondolok.
VI: Nem igazán tudni, hány emberre terjednek ki a projektek és mennyire hatják át a helyi társadalom egészét? Tényleg lényeges változások ezek?
CsA: Hány ember? Konkrét számot nem tudok mondani. A városrészben kb. 23 ezren laknak. Akiket a projekt konkrétan érint, tehát akik aktív önkéntesek benne, azok nincsenek többen 100 embernél, s ha az intézményi szociális ellátásban dolgozókat, iskolákat stb. hozzáveszem, lehet összesen kb. 200. Aztán itt vannak még az ISSAB-emberek meg egyetemisták, erre is lehet nyugodtan 15-öt számolni. (Ebből 10 egyetemista.) De azért vannak többen is (a számukat nem tudom megsaccolni), akiket közvetve érint a projekt, lásd utcabálok, játszótéri akciók, éjszakai kosárlabda, más nyilvános akciók. Mindent összevetve szerintem ezres nagyságrendű azoknak a száma, akik valamilyen formában a projekttel kapcsolatba kerülnek. Gyerekek, felnőttek, idősek, fiatalok, munkanélküliek, külföldiek stb.
Végül is ami a projektben történik, az az egész városrész életére kihat. Hogy a helyi társadalom egészét átfogják-e? Hm. Itt most jönne a külföldiek témája. De egyébként inkább “igen”, mint “nem”. Hogy lényeges változások-e? Igen, egyértelműen lényeges változások, de nem számokban mérhető, hanem az életminőség változásában. Van egy nagyon jó történetem, a minap olvastam. Egy utcaseprőről szól, aki arról mesél, hogy ha ő az egész hosszú utcát látja maga előtt, amelynek sok esetben nem is látja a végét, akkor arra gondol, “ezzel soha nem leszek készen...". Még az életkedve is elmegy, s a munka csak szenvedéssé válik. Viszont ha csak a következő lépésre gondol, vagy legfeljebb a következő sarokig, akkor egyszercsak észreveszi, hogy mégiscsak végigsöpörte az egész utcát. “Lépés, levegővétel, söprés. Lépés, levegővétel, söprés..." és így tovább. Az utcaseprő filozófiája szerint itt már egy jó darabot végigsöpörtünk
VI: Nem tudni, hogy a már említett háttér mekkora, mennyi pénz, hány évre, hány szakember stimulálja a helyieket?
CSA: Szakember 5 fő + 10 fő egyetemista. Pénz: azt nem árulják el, mennyi, de sok ... Több millió márkás projektről van szó. Hány évre? Nem meghatározott, nyitott program. Egy kicsit írtam az NRW fejlesztési programjáról, amely lepusztult városrészeket támogat. Nos, itt kiindulhatunk abból, hogy legalább 10 évről van szó. A projekteket kétévente értékelik, s ez dönti el végül is a további támogatás mértékét.
VI: Mit jelent a “seniorenbüró időseknek”?
CsA: Ez egy olyan szervező központot takar, ahová idősek, nyugdíjasok fordulhatnak szociális vagy mindennapi problémájukkal és segítséget kapnak (tanácsadás, közvetítés, segítség hivatalos ügyekben stb.) Remélem, mindenre válaszoltam, ha nem is teljességében, de törekedtem rá.
VI: Annamari, köszönjük ezt a nagy munkát. Reméljük, hogy neked is megérte végiggondolni, és hogy még nagyobb lendülettel fogsz a folytatáshoz – a nehezén már túl vagy.”

Parola archívum