Parola archívum

Nyomtatóbarát változat A cikk linkjének elküldése e-mailben

Cím:	A közösségi rádiók legfontosabb jellemzői
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:	Parola
Állomány:
Év:	1998
Szám:	4
Oldalszám:	6-7.
A cikkben lévő
Nevek:	Pierre Delaspre
Intézmények:	Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:	rádiózás, hozzáférhetőség, rádiók jellemzői, közösségi rádiózás
Annotáció:

vissza a tartalomhoz
A közösségi rádiók legfontosabb jellemzői

1. Meddig ér a hangunk?

A tömegkommunikációs eszközöket, s azon belül az elektronikus médiumokat csoportosíthatjuk annak alapján, hogy üzeneteikkel milyen széles hallgatói, nézői körhöz jutnak el. Így léteznek:
– helyi,
– regionális, illetve körzeti,
– országos,
– ennél szélesebb, pl. műholdas vételkörzetű rádiók és televíziók.
A továbbiakban mi a médiumok közül csak a rádiókkal fogunk foglalkozni.

2. A műsorszolgáltatók típusai

A rádiók típusai szerepvállalásuk, illetve a működtetés módja szerint lehetnek:
a) közszolgálati jellegűek (ezek többnyire állami, illetve önkormányzati fenntartásúak),
b) kereskedelmi érdekeket szolgálók és
c) közösségi működtetésűek, másképpen szabad rádiók, nem nyereségérdekelt (nonprofit) rádiók, vagy ún. harmadik típusú rádiók.
Ez utóbbiak többé-kevésbé egymás szinonimái, rokoníthatóak, de meg kell vallanunk, hogy mindegyik elnevezésnek van valami – a nevével jelzett sajátossága is.
Megjegyezzük, hogy mint minden tipológia, így ez a csoportosítás is tartalmaz bizonyos önkényességet, hiszen a gyakorlatban nem mindig különülnek el ezek a rádiótípusok sterilen egymástól, nincsenek közöttük élesen meghúzható határvonalak. Egy nagyvárosban, ahol elég differenciált lehetőségek adódnak, ahol több helyi rádió egyidejűleg is működhet meglehet, hogy ezek a különbségek erőteljesebbek. Egy kisvárosban már többnyire összekapcsolódnak, keverednek a típusok, kistelepülésen még inkább.
Az alábbiakban – már csak a jobb azonosíthatóság kedvéért is –, megkíséreljük részletesebben kifejteni azokat az eltéréseket, amelyeket mi főként a működtető, a fenntartó szempontjából tartunk hangsúlyosnak.

A különféle típusú rádiók jellemzői
a) Közszolgálati rádió:
– kötelező tájékoztatási minimumok,
– nagyon kevés kommentár,
– “közlöny”-szerű működés, a kommunikáció útja egyirányú: tájékoztatás – információközlés,
– “erős kulisszák”, távolság a hallgatók és a készítők között, “kimértebb” stílus,
– nagyobb munkamegosztás.
b) Kereskedelmi rádió:
– minél szélesebb körhöz eljutni minden áron,
– figyelem felkeltése reklámkampányokkal, akciókkal, játékokkal, erős show-elemekkel,
– stílusában igyekszik minél simulékonyabb, fülbemászóbb lenni,
– híres sztárszemélyiségek bevetése,
– a kommunikációból fogyasztási cikket csinál,
– legfőbb törekvése: a két reklám közötti időt valahogy kitölteni.
c) Közösségi rádió:
– nem feltétlenül, nem mindenáron akar mindenkihez szólni,
– szubkultúrák, kisebbségek, egy-egy speciálisabb társadalmi csoport meghatározó jelentősége,
– többségében önkéntesek munkáján alapul,
– személyesség, nyitottság jellemzi,
– hozzáférhetőség: azok csinálják, akiknek szól,
– partnernek tekintik a befogadót,
– rádió és hallgató kölcsönösen hatnak egymásra, közvetlen információcsere,
– nonprofit működési keretek: az esetleges működési bevételeit visszaforgatja a rádió működtetésére, olcsó működtetés,
– “puha kulisszák”: a hallgató részese a rádióprogram születésének,
– helybeliség különös jelentősége,
– igyekszik erősíteni a helyi kultúrát, a helyi nyelvezetet,
– többnyire erősen azonosul az általa felvetett témákkal,
– főszereplője nem a híres sztár, hanem a hétköznapok embere,
– erős átfedések a munkamegosztásban, összecsúszó szerepek.
A Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete (a hazai közösségi rádiózás szakmai egyesülete) Alapszabályában a következő módon határozza meg a közösségi rádiókat:
“A szabad rádiókat az különbözteti meg a közszolgálati és a kereskedelmi rádióktól, hogy: a politikai és állami szervezetektől, az önkormányzatoktól és a nyereségérdekelt gazdasági szervezetektől függetlenül működnek; meghatározott (helyi, etnikai, vallási, kulturális vagy életmódbeli) közösségek (kisebbségek) érdekeit szolgálják; törekednek arra, hogy azok részt vegyenek a műsorkészítésben; demokratikusan hozzák döntéseiket; műsoraikban óránként legfeljebb három percig sugároznak reklámot; bevételeiket nem osztják szét, azt önmaguk fenntartására, működtetésére visszafordítják (nonprofit jelleg); többségében önkéntesek működtetik; bevételeik legfeljebb 50%-a származik műsorszolgáltatással kapcsolatos üzleti-reklám tevékenységből.”

3. Hozzáférhetőség és pluralizmus

A közösségi rádió egyik meghatározó jellemzője az a mód, ahogy a helyi célcsoport tagjai részt vesznek a rádió működ(tet)ésében Ahhoz, hogy a rádió prosperáljon és elnyerje a közösség támogatását, a hallgatóknak szükségük van arra, hogy érezzék: ez az Ő állomásuk is.
Fontos, hogy a “befogadó közeg alkotórészei” érezzék:
– a témák, amelyek felvetésre kerülnek a rádióban, érdekesek és figyelembe veszik az ő nézőpontjukat is,
– felvehetik a kapcsolatot a rádióval, részt vehetnek rendezvényeiken, illetve az őket érintő témákkal foglalkozni fog a műsor (és ez “behallható” időn belül meg is történik),
– bejöhetnek a stúdióba, hogy tanulhassanak valamit a műsorkészítésről, és részt vehetnek az adás sugárzásának néhány, vagy minden részletében,
– kaphatnak műsoridőt, vagy tárgyalhatnak programokról, melyeket az ő csoportjuk készít (amennyiben megfelelő a minőség és a szellemiség),
– a rádió működtetésében és döntéshozatalaiban résztvevőkké válhatnak – ha már eleget értenek abból, hogyan is működik a rádió,
– tetszés szerint részt vehetnek a munkában önkéntesként, és a részvételük értékelésre talál.
Amíg a “nagy” rádió igyekszik egy szűk rétegen keresztül működtetni a rádiót, addig a közösségi rádió az emberek széles rétegét vonja be. Gyakran ez a sokféle ember egy közösségből származik. De a helyi közösségeken és érdekcsoportokon belül is az ízlések és vélemények nagy különbözőségét figyelhetjük meg. Ahelyett, hogy a nagy rádióktól ellesett “homogén image” kialakítására korlátozódnának, bátorítják és elismerik ezt a sokféleséget. Ennek ellenére lehet az állomásnak saját identitása, ami azonban leginkább a tolerancia, sokféleség, és – röviden – a “pluralizmus” szavakkal határozható meg.
Vizsgáljuk meg az alábbi táblázatot, amely más megközelítésben igyekszik bemutatni a különbséget az információközlő-közvetítő médiumok és az együtt-működésre építő médiumok között. (Pierre Delaspre: “Kommunikáció – fogyasztás vagy emancipáció?” c. írása alapján.)

Elfojtó funkcióban Központosított és ellenőrzött program Egy adó, számos vevő Elszigetelt egyének lekötése Passzív fogyasztói magatartás Depolitizálási folyamat Szakemberek által készített produkciók Hivatalnokok által végzett ellenőrzés

Felszabadító funkcióban Decentralizált program Minden egyes vevő potenciális adó is Tömegek mozgósítása A résztvevők kölcsönhatása, feed-back A politika tanulásának folyamata Kollektív produkciók Társadalmi ellenőrzés autonóm szervezet segítségével

A táblázatban szereplő kifejezések magyarázatra szorulnak:
– Az “elfojtó” szó arra utal, hogy a médiumokat a nem hivatalos vélemények közlésének megakadályozására használják fel – egyértelmű üzenetek – hierarchikus szervezet. Felszabadító funkciójuk ezzel szemben úgy jelentkezik, hogy elősegítik a kisebbségek véleménynyilvánítását, bátorítják a hallgatók részvételét.
– Egy központosított és ellenőrzött program feltételezi normatív üzenetek sugárzását, a decentralizált program viszont arra törekszik, hogy szélesítse a véleménynyilvánítás lehetőségeit.
– Az előbbinél egyetlen “adó” jogosult arra, hogy a hallgatókhoz szóljon, míg az utóbbinál az “adók” és “vevők” közötti kölcsönhatás lehetővé teszi a véleménycserét, mely növeli a szólásszabadságot.
– A központosított és normatív média esetében a “vevő” egyedül van az “adóval” szemben, megfosztva a bekapcsolódás lehetőségétől, míg a második esetben a “tömegek mozgósítása” részvételét jelenti.
– A passzív fogyasztói szokás olyan program befogadásából ered, melyet a “vevők”-nek nem áll módjukban befolyásolni. A kölcsönhatás és a feed-back olyan kapcsolatot tud létesíteni “adó” és “vevők” között, melynek során az “adó” szintén megismeri a “vevő” véleményét.
– A depolitizálás folyamata annak tudható be, hogy a tömegeket megfosztják a részvétel és az ellenőrzés valós lehetőségétől, miközben a politika tanulása a részvétel során történik.
– A szakemberek által készített produkció egyedül a hivatásosok ténykedésének az eredménye. A kollektív
produkciót nem-hivatásosok hozzák létre véleménynyilvánítás céljából.
– A hivatalnokok által végzett ellenőrzés azt jelenti, hogy az államgépezet hatalmat gyakorol a médiumok felhasználása fölött, míg a tömegek által szervezett társadalmi ellenőrzés demokratikus indíttatású.

(A fenti írás részlet a Szabadon – A szabad, közösségi rádiózás lehetőségei Magyarországon című kiadványból. A teljes szöveg elérhető interneten:
www.kkapcsolat.hu/szabadradio.)

Parola archívum