Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Hogy volt...
A közösségfejlesztés, mint a helyi cselekvés öntevékeny mozgásba hozásának végső esélye. A Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület alakulása, működése
Szerző:
Józsa Kálmánné Martinecz Márta
Sorozatcím:
Parola
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2015
Szám:
1
Oldalszám:
28
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Józsa Kálmánné Martinecz Márta, Vercseg Ilona, Groskáné Piránszki Irén, Nagy Erzsébet, Harry Webster, Josefina Fernandez i Barrera
Intézmények:
Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület, Nagyrábéi Művelődési Ház, Nagyrábéi Pávakör, Nagyrábéi Kertbarát Kör, Nagyrábéi Tájház, Nagyrábéi Teleház, Debreceni Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ, Debreceni Vállalkozásfejlesztő Alapítvány, Nagyrábéi Falukönyv, Nagyrábéi Hírmondó
Települések:
Nagyrábé
Tárgyszavak:
közösségfejlesztési folyamat, kalendáriumi (falukönyv) munka, korosztályok együttműködése, vállalkozásfejlesztés, népfőiskolai kurzusok, határon túli kapcsolatok, elszármazottak találkozója
Megjegyzés:
kategória: esettanulmány
Annotáció:

Hogy volt…?

Hogy volt…? címmel történeti visszatekintés rovatot indítunk, melyben elsőként egy 1993-ban íródott tanulmány részleteit tesszük közzé a nagyrábéi közösségfejlesztői folyamatról, mely így, rövidített formában is átfogó módon írja le a helyi közösségi mozgalommá terebélyesedett fejlesztői folyamat első éveit.

Bár a nagyrábéi közösségfejlesztői folyamat egyes részleteiről már olvashattunk tudósítást e lap hasábjain, s helyi kiadványai is megtalálhatók a Közösségi Adattárbanlásd például: http://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/ac17badd073f25168525670c00816aef/a5717756d321dd39c1256aaf004ed371?OpenDocument
A Nagyrábéi Falukönyv példányai megtalálhatók a Közösségi Adattárban (Közösségfejlesztők Egyesülete, 1011. Budapest, Corvin tér 8.) miközben Nagyrábé történelme és közösségi élete is gazdagon feldolgozottA Hajdú-Bihar megyei Nagyrábé általános adatai.
Főbb kiadványok: Nagyrábé. Megjelent a magyar állam millenniumára a „Száz magyar falu könyvesháza” sorozatban. Szerk. Radics Kálmán.
„Örökbecsű” Közművelődési közösségek, műhelyek Hajdú Bihar megyében. II. kötet. (2013), benne: Józsa Kálmánné Martinecz Márta: A Nagyrábéi Baráti Kör Egyesület alakulása, működése. Szerk. Francz Vilmos. Debrecen, Népművelők Hajdú Bihar megyei Egyesülete., mint említettük, az itt következő tanulmány átfogó módon írja le a helyi közösségi mozgalommá terebélyesedett fejlesztői folyamat első éveit.

Józsa Kálmánné Martinecz Márta:
A közösségfejlesztés, mint a helyi cselekvés öntevékeny mozgásba hozásának végső esélye.
A Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület alakulása, működése

Tanulmányomat, mely a múlt hagyományaira épülő feladatokat veszi számba,
a közösségfejlesztés elősegítésén fáradozó népművelőknek és más
szakembereknek ajánlom.
A születő és megszűnő, esetleg továbbélő közösségek szerves
folytathatóságának, a hagyományok, az értékek, a múlt megőrzésének,
átmentésének, továbbadásának 24. órájában vagyunk.
Mindent meg kell tennünk, kötelességünk, hogy ne hagyjuk a múltunkat,
az értékeinket veszendőbe menni!
Ez a program kihívás a ma népművelője számára. A megújulás lehetőségét
kínálja. Elfogadva e kihívást, indítottuk el közösségfejlesztői kísérletünket
Nagyrábén, 1989-1990-ben.
Külső fejlesztők: Vercseg Ilona (az akkor még OKK Módszertani Intézetének
munkatársa) és Groskáné Piránszki Irén (akkor még a Debreceni Kölcsey Ferenc
megyei Művelődési Központ munkatársa) voltak. Belső fejlesztő: Józsa Kálmánné
Martinecz Márta, a Nagyrábéi Művelődési Ház igazgatója, és Nagy Erzsébet,
a művelődési házban dolgozó népművelő.


AZ ELSŐ LÉPÉS
1989 novemberében a Kölcsey Ferenc megyei Művelődési Központ középfokú népművelő-képzésének hallgatói, Vercseg Ilona vezetésével, 4 napos terepgyakorlaton vettek részt községünkben. Céljuk az volt, hogy gazdagítsák társadalmi ismereteiket, gyakorolják a közösségfejlesztői munka frissen tanult módszereit, és hosszabb távon elindítsanak egy tudatos fejlesztő munkát Nagyrábén.
A 4 nap alatt mintegy 40 családhoz jutottak el a közösségfejlesztést tanulók, olyanokhoz, amelyek valamilyen szempontból jelentős szerepet játszottak a faluban, továbbá a községben működő valamennyi gazdasági egységet és intézményt is meglátogatták. A szerzett információkat összegezték, megvitatták és kiemelték a szerintük legfontosabbakat, s azokat ismertették a (akkor még) tanács vezetőivel.
A hallgatók tapasztalatai kiegészültek a helyben élő vezetők ismereteivel, s mindezt együtt egy hosszabb távú közös munka alapjának, kiindulási pontjának tekintettük.
Ezt követően egy közös beszélgetésre hívtuk azokat a családokat, amelyekkel az interjúk készültek, és a falu vezetőit, közöttük a lelkészt is. Fontos volt az, hogy a jelenlevők megfogalmazzák: van-e szerintük sajátos arculata a falunak? Van-e nagyrábéi sajátosság? Miért is szeretik az itt lakók ezt a falut? Mit jelent ma nagyrábéinak lenni?
A beszélgetés igen nehezen indult, lassan fogalmazódtak a gondolatok Váratlanul érte őket a véleményük, problémáik iránti érdeklődés, s a hallgatásuk mögött gyanakvás lappangott. Az őszinte, kedves biztatásra mégis megindult lassanként a beszélgetés, a kérdésekre megfogalmazódtak a válaszok, gondolatok, sértettségek és örömök, melyekből kicsengett, hogy minden nehézség ellenére az itt élők szeretik falujukat, mint ahogyan az is látszott, hogy egy kis segítő szándékú biztatásra talán hajlandók tenni is településük, önmaguk és a közösség sorsának épüléséért, jobbulásáért. Úgy látták, hogy ehhez elsősorban a vezetőknek kell összefogniuk és az emberek lelkületének kell meggyógyulni.
Jellemző az itteniekre, hogy a jó cél érdekében szívesen tevékenykednek. Fontos számukra a múlt felidézése, újraéledése és értékének átmentése a jövő nemzedék számára.
Tehát nagyon FONTOS ÉS NAGY LÉPÉST tettek meg a jelenlevők: a kimondott szót, véleményüket vállalták mások előtt, ami egyben a felelősség vállalását is jelentette. Az emberek nyilvánosan is elköteleződtek véleményük mellett, s ha kialakul, az elkövetkező cselekvés mellett.
A beszélgetésből végül úgy látszott: két irányban lenne érdemes a továbbiakban megoldást keresni. Az egyik: a múlt hagyományainak összegyűjtése, kalendáriumi formában való megjelentetése. Többen ehhez éreztek kedvet. A másik: a gazdálkodás megújítása, a helyi lehetőségekhez és adottságokhoz megfelelő formák megkeresése.
Ezek alaposabb kibontásához, továbbviteléhez újabb találkozásokra volt szükség.
Egy kalendárium (falukönyv) közösségi létrehozása igen fontos, összetett része a közösségfejlesztésnek. De úgy vélem, hogy magának a feladatnak a véghezvitelén túl fontosabb az a szerves folyamat, mely ezt a kis közösséget együtt tartja és az a felismerés, hogy csak a közös cselekvés vihet előre a település problémáinak megoldásában.
A falukönyv írása, folyamatában, az együttműködők tudására, hozzáértésére, a helyi közösségekben betöltött szerepére épít. Új emberi kapcsolatok és szerepkörök létrejöttét inspirálja, amelyben az egyéni tudás felértékelődik. Erősíti a helyi tudatot, a helyi identitást. Egy szerves fejlődés részeseivé teszi a falu lakóit. A múlt értékeinek felkutatásával, bemutatásával viszonyítási alapot teremt a jelen értékeihez, és a jövőhöz.
Lehetővé teszi, hogy az öregek átadják tapasztalataikat. Nehéz életük viharaiban – szegénység, kemény munka, a két világháború szenvedései, többszöri újrakezdés – acélosság edződött, a minden körülmények között helytálló személyiségük tiszteletet, elismerést ébreszthet a ma fiataljaiban.
Feloldja a korosztályok közötti merev határokat, együttműködésre szoktatja a generációkat. Értékké emeli a hétköznapi tevékenységeket, jelentőssé az egyéni életműveket, ezáltal megtalálhatja az egyén az elveszített önbecsülését, önérzetét. Cselekvő magatartást képes kialakítani, mert lehetőséget mutat értelmes és örömteli tevékenységre. A településen egy inspiráló, pezsgő légkört képes létrehozni – ezáltal mozgásba hozva a helyi cselekvést, öntevékenységet.

ÚJABB LÉPÉSKÉNT beszélgetésre hívtuk össze a csoportot, amelynek tagjai szívesen vállalták a kalendáriumba szánt anyag összegyűjtését, rendezését. Megbeszéltük, mi legyen a kiadvány neve, mi kerüljön bele. Az interjúk során kiderült, hogy Nagyrábé történelme, hagyományait tekintve, különösen a közösségi szokásokat nézve, igen gazdag. Érdemes tehát feltárni, rendszerezni és tovább éltetni múltbéli örökségünket, hiszen még élnek azok az emberek, akik mindezek hiteles tudói, és fontos, hogy megszólaljanak. A Falukönyvbe – végül ezt az elnevezést választották az emberek – ezekről a régi közösségekről (Dalárda, színjátszó körök), kismesterségekről, ünnepekről (gyepi bál, szüreti mulatság, arató ünnep), közös munkákról, egyéni sorsokról szóló elbeszélések, egy-egy anekdota, ételrecept, orvosi tanács, gyógymód, itteni népdal került bele. A nyomtatott anyag videón megörökített portrésorozattal egészült ki az évek során.

KÖVETKEZŐ LÉPÉSÜNK az volt, hogy minden családhoz eljuttattunk egy FELHÍVÁST és egy JELENTKEZÉSI LAPOT, s ezzel kezdődtek el a falukönyv szerkesztésének gyakorlati munkái. A kalendáriumi csoport tagjai, körzetekre osztva a falut, személyesen vitték el a lapokat a családokhoz. A következő összejövetelen beszámoltak tapasztalataikról, élményeikről, a könyv megjelenésével kapcsolatos véleményekről. Volt sok örömteli élmény, beszámoló, de voltak negatív hangú megnyilatkozások is. Ezen az összejövetelen már megfogalmazódtak a falukönyv szerkesztésével, tartalmával kapcsolatos elképzelések. Vita alakult ki a csoport tagjai között, más-más szempontok merültek fel, de a vita egészséges, pozitív tartalmú volt, a faluért való tenni akarás hatotta át. Mozgásba jött a helyi cselekvés! Sok örömteli munka, beszélgetés, vita állt ekkor a csoport előtt. De mire a falukönyv elkészült, a közös cselekvés igazi közösséggé kovácsolta a szerkesztésben, írásban résztvevőket.
A cselekvés másik iránya: a gazdálkodás új formáinak keresése a helyi lehetőségek keretein belül. Ennek elindítását azokkal a csoporttagokkal kezdtük el, akiket ez a téma érdekelt.
Kiindulópontként a községben a múltban működő Aranykalászos Gazdatanfolyam hagyománya adódott. Három alkalommal szerveztük meg a NAGYRÁBÉI GAZDANAPOKAT, melyek célja a közös gondolkodás folytatása, a friss információk, lehetőségek megismertetése, a kapcsolatok kiépítésének segítése volt.
Az első előadássorozat témái: a kisvállalkozás lehetőségei, a hitelfelvétel módja, a kisszövetkezetek alakításának formái.
A témák aktualitását, az információ-éhséget, ahogy a valós gondokra keresték a választ, mutatta a nagyszámú részvétel, és az előadásokat követő heves viták. Az előadók minden esetben a szakma legkiválóbbjai voltak.
Második alkalommal, szintén a GAZDANAPOK KERETÉBEN, a faluban kertészkedők részére szerveztünk gyakorlati tanácsadásokat és bemutatókat. Ezek a kisgazdaságok is enyhíthetik a megélhetés gondjait.
A faluban akkoriban 1000 aranykorona értékű föld került magántulajdonba. Az elindulás nehézsége, a hitelhez jutás, vagy „nem jutás” mára már rideg valóság. A szövetkezet átalakulása gyakorlatilag csak a cégtábla átfestését jelentette.
A település előtt álló legnagyobb feladat az volt, hogy az érdeklődők megtanuljanak vállalkozni. Ez volt a harmadik alkalom témája. Néhány bátrabb vállalkozó kezdeti lépéseit már megtette, de a többség várt és reménykedett, hogy újra megmondja valaki, mit kell tenni!
Ehhez hívtuk segítségül a Debreceni Vállalkozásfejlesztő Alapítványon keresztül a jogászt, a bankszakembert és a társadalombiztosítás, valamint az adózás szakemberét.
Nagy volt az érdeklődés az információk iránt, amelyekkel a mezőgazdasági vállalkozások elindítását segítettük – az emberek várták a segítséget, a bátorítást. De a kérdésekből, hozzászólásokból mégis rendre az derült ki, hogy még mindig azt szeretnék, ha valaki helyettük gondolkodna és megmondaná, hogy pontosan mit is tegyenek…

EGY IGEN FONTOS LÉPÉS…
Megalakult tehát a kalendáriumi kör, akik a falukönyv anyagának gyűjtését, szerkesztését vállalták, ők maguk is írtak a múltról, de készítettek interjúkat is.
Sok-sok összejövetel, közös munka, viták sora eredményeképpen végül elkészült és megjelent a NAGYRÁBÉI FALUKÖNYV, amely mindnyájunk életében, akik részt vettünk a megszületésében, nagyon sokat jelent. Mindenkinek mást, de egy FONTOS LÉPÉST, élményt az életünk során!

S EZ IS EGY NAGY LÉPÉS VOLT…
A kalendáriumi kör és a 16 éves múltra tekintő Pávakör tagjaiból 1991-ben megalakult a NAGYRÁBÉI BARÁTI KÖR ÉS EGYESÜLET. Hogyan is történt?
A sok közös élmény és a közös cél fűzte össze a két csoportot.
A közös élményeket a távolból érkezők vendégvárása és vendéglátása jelentette, a közös cél: a múlt értékeinek megörökítése, átadása az utánunk jövő nemzedékeknek volt.
Kik voltak a vendégek? Harry Webster – a Közösségfejlesztők Nemzetközi Szervezetének képviselője (ICEA), Josefina Fernandez, a katalán Népjóléti Minisztérium munkatársa, a testvérközségünkből, Korondról érkező amatőr művészeti együttes tagjai és Erdély különböző kis településeiről vagy Kárpátaljáról, közösségünk kialakulása és élete iránt érdeklődők köre.
A két csoport igazi vendégszeretettel fogadta a nagyvilágból érkezőket. A Pávakör múltat idéző szép dalai, az asztalra kerülő régi, ízes népi ételek emlékezetes élményt jelentettek számukra.
Harry Webster így ír erről a Parola című újságban:
„ … melankolikus zenéjük, dalaik, melyet a 15 évestől 80 éveseket is magába foglaló kórusuk adott elő, szokatlan és megindító volt és egy kicsit, de határozottan jelét adta az ellenszegülésnek. Számukra az az önállóság, hogy a kalendáriumban leírhatják egymásnak régi és újkeletű észleléseiket és főként fáradhatatlan, munkában eltelt, derék múltjukat, izgalmas és felszabadító élmény. Ez a munka összehozza őket, megbeszélni jelen és jövő dolgaikat.”Webster, Harry: így látnak minket: Jelentés az 1990. augusztus 16-22-ig tartó magyarországi látogatásról, ICEA. Parola, 4:10-11.
http://www.kozossegfejlesztes.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/d735fd2254be3c2ac125690d004a5c81/75ba621a87138a508525663b007ece3d?OpenDocument
Úgy gondolom, mi helybeliek sem tudnánk szebben, találóbban megfogalmazni közös dolgunk lényegét.
Két másik, közös, múltat idéző rendezvényünk: a Pernyésről és a Nagyrábéról elszármazottak találkozója szintén megható, maradandó élményt jelentett minden jelenlevő számára. A közös összejövetelekből, alkalmakból született meg a Baráti Kör, az Egyesület megalakulásának gondolata. S a gondolatot tett követte: 1991 februárjában megalakult a NAGYRÁBÉI BARÁTI KÖR ÉS EGYESÜLET.

A KIS LÉPÉSEK, MELYEK KÖZÖSSÉGI FOLYAMATOT ÉPÍTENEK…
Közösségi életünket batyus bálok, színházlátogatások, szomszédolások más közösségekkel, kirándulások, együtt megünnepelt névnapok gazdagították, színesítették.
A közösségépítést szolgálta az is, hogy az Egyesület tagjai közül néhányan segítették a Kertbarát Kör megalakulását, vagy hogy a nők – családanyák, feleségek, háziasszonyok – részére népfőiskolai jellegű kurzusokat szerveztek.
A foglalkozásokon résztvevők több éven át újra jelentkeztek, magukkal hozva barátaikat, szomszédjaikat. Belőlük is egy kis közösségi mag alakult. Úgy vélem, hogy a népfőiskolai mozgalom mint szabad művelődési forma, az ismeretszerzésen túl, megfelelő szellemű kezdeményezés esetén, a közösségfejlesztés egyfajta módszere. Esélyt ad arra, hogy a közös érdeklődés, közös gondok és élmények, a gyakori együttlét elindítson egy csoportot a közös cselekvés útján, az önszerveződés egyik változataként.

KAPOCS A LÁNCSZEMEK KÖZÖTT…
A NAGYRÁBÉI FALUKÖNYV megírása a fejlesztői folyamat elindítója, szerves összetartó ereje, a közösség épülésének pillére volt. Kapocs a láncszemek között. Hogy hogyan? Úgy gondolom, nagyszerűen kifejezi ezt Józsa Kálmán polgármester írása, a könyv Ajánlása.
„Életutak, emlékek, apáról fiúra szálló történetek, egy generáció szenvedése, öröme-bánata a maguk egyszerű valóságában.
Erről szól a könyv, amit a kezében tart a Tisztelt Olvasó. Falunkban élő emberek vallanak fiaiknak, lányaiknak, unokáiknak, mindannyiunknak életükről, a korról, melyhez fiatalságuk kötődik.
Elmondják mindazt, amit csak ők tudnak, ők éreztek, ők szenvedtek, ami velük történt. Ennyi év távlatában, néhol csalóka emlékezésben megszépülnek a mindennapok, megelevenednek a fiatalság évei, nosztalgiával rajzolódik ki a régi falusi élet aktív közösségi szelleme. Egy lelkes kis csapat járta a falut az anyaggyűjtés idején és kereste mindazokat, akik tudnak valamit és el szeretnék mondani. Ez lehetett a kenyérsütés receptje, visszaemlékezés a 30-as, 40-es évek színjátszására, füsti vagy pernyéspusztai emlékek, dalok és még sok minden más.
Az estébe nyúló beszélgetések alatt, ahol előkerültek a régi levelek, megsárgult fényképek, emberi sorsok rajzolódtak ki. Köztünk élő embereké. Mindez oly döbbenetes erővel, hogy az első beszélgetések után mindjárt megfogalmazódtak a kérdések: miért nem tudjuk mindezeket? Miért nem beszélgettünk már korábban? Miért nem jegyeztük le hamarabb? Őszintén meg kell mondanom, talán még most sem kezdtünk volna hozzá, ha nem találkozunk elhivatott, hozzáértő emberekkel és fel nem hívják figyelmünket, lendületet nem adnak a kezdéshez.
Bevezetőm elején falunkban élő emberekről szóltam, sajnos a könyv megjelenésekor már az „élt” szót is használni kell. Vannak, akik eltávoztak közülünk.
Első könyvünk megjelenésével nem ért véget a munkánk, folytatni szeretnénk, remélve, hogy felkeltettük az érdeklődést saját, szűkebb hazánk, környezetünk múlt- és jelenbeli megismerésére. Szeretnénk, ha mások is kedvet kapnának megosztani velünk örömünket, bánatunkat, emlékeinket.
A baráti beszélgetések, találkozók alkalmat adtak arra, hogy kiszabaduljunk bezártságunkból, kis közösségek kovácsolódjanak össze és elinduljunk egy új közösségi élet felé, ami talán nem is új, hisz már létezett.
A falukönyv tanulságai pedig arra intenek, hogy mi magunk is tegyünk meg mindent azért, hogy községünk minden lakója otthonának érezze faluját, ahol emberi életet élhet, Csokonai szavaival „ember és polgár” lehet.
E gondolatokkal ajánlom a községünk történetében ezidáig páratlan kiadványt mindazoknak, akiknek ez a kis bihari település a szülőfalut, a hazát jelentette és jelenti és azoknak, akiket érdekel sorsunk, életünk.”
Ezzel az ajánlással talán sikerült felkelteni a figyelmet, érdeklődést a település és lakói iránt. Még akiknek a könyvet nem is sikerült elolvasni, átérezhetik nagyszerű magunkra találásunkat. Magam is felismertem, hogy milyen nagy erő rejlik a közösségben.
Elképzeléseink lassan, de napról napra válnak valóra. Megjelenik a NAGYRÁBÉI HÍRMONDÓ. A faluújság új lehetőséget jelent az emberek egymás- és a falu irányítói közötti párbeszédre, az információk áramlására, oda és vissza.
Nagy esemény volt 1993 augusztusában a 25 évvel ezelőtt épült – eddig használatba nem vett – NAGYRÁBÉI TÁJHÁZ átadása, melyben a falu múltjának tárgyi emlékeit őrizzük. A sokszínű hagyomány – a Falukönyv, a Tájház, a Pávakör által ma is énekelt, itt gyűjtött dalok – mozgósító tényező lehet, és esetünkben az is volt a falu életében. Mutatja ezt például az is, hogy a Tájház teljes berendezése a lakosságtól került gyűjtésre. E tárgyak is szolgálják a jövő nemzedékek szocializációját, saját kultúrájuk elsajátítását.
1993 novemberében újra megrendeztük a Nagyrábéról elszármazottak találkozóját. Nagyon sokan „hazajöttek”! Köszönő, biztató szavaik erőt adtak a további közös cselekvéshez.
Élve a téli időszak „tétlenségre” ítélt csendes estéi adta lehetőséggel, a Kalendáriumi Kör tagjai hozzáfogtak a Falukönyv második kötete anyagának gyűjtéséhez, írásához. A jóízű anekdotázgatás közepette vidáman telnek a kalendáriumi esték.
Kerül mondanivaló a Hírmondó következő számaiba is.
Rendszeresek a Kertbarát Kör összejövetelei is, szakmai tanácsokat kapnak a tavaszi munkák indításához.
Egy újabb kis közösség van kialakulóban. Évek óta hagyomány a szüreti felvonulás községünkben. Ezt elsősorban a fiatalok kezdeményezik, szervezik, mi a megvalósításhoz szükséges hátteret biztosítjuk (ruhák, nyergek, lovak). Ez évben először mutatkozott az igény, hogy a felvonuláson résztvevő fiatalok, valamiféle klubszerű közösséget alkotva, együtt maradjanak. A Művelődési Ház befogadta őket, szerény körülményeket biztosítva a közös szórakozásukhoz, időtöltésükhöz. Jó lenne, ha ez a kis csoport majd belenőne a Baráti Kör életébe, s erre meg is van az esély. A kárpótlás során földhöz jutottakat aktuális, napi információkkal, tájékoztatókkal segítjük a részükre ajánlott GAZDÁLKODÓK FÓRUMA keretében. Sajnos, egyelőre még kevesen élnek a lehetőséggel, de azért lassan csak megfogalmazódott az összefogás, esetleg a Gazdakör alakításának gondolata.
Az elmondott korábbi és a jelen lépések azt mutatják, hogy a közösségi élet, az összefogás, az öntudatra ébredés folyamata, ha lassan is, de határozottan, kibontakozni látszik településünkön. És ez az út vezet bennünket jövőnk felé, melynek egyik záloga a mi kis közösségünk, a BARÁTI KÖR.
Így összefogva, lépésről lépésre lesz több:
„Ez a falu a hazánk, ahol születtünk, benne otthonunk, ahová kötődünk, amíg élünk, de talán még utána is.”(Nagyrábéi Falukönyv, 1992. Fekete János írása)

GONDOLATOK, ÉRZÉSEK, VÉLEMÉNYEK A BARÁTI KÖRRŐL…
Többeket arra kértem, beszéljenek arról, mit jelent számukra az Egyesület, a Baráti Kör – ez a közösség. Az ő gondolataikból idézek:

JANI BÁCSI, a kör tagja, nyugdíjas:
„1991-ben Nagyrábén is megalakult a Baráti Kör, aminek én is tagja lettem. Akkor még nem fogtam fel a jelentőségét, de ma már látom, milyen nagyszerű dolog ez. Szinte az egész falut magunkkal ragadjuk különböző összejöveteleinkkel. A Pávakörrel, a citerazenekarral, a kertbarátokkal nagyszerű kólás és pogácsás estéket szoktunk rendezni, videofilm-bemutatással, amit saját magunk veszünk fel magunkról. De nagyon jó volt a találkozó azokkal a volt nagyrábéiakkal, akik a nagyvilágba mindenfele elkerültek az elmúlt 40 évben, akik kényszerből elhagyták a falujukat, falunkat. Milyen boldogság volt 30-40 év múltán újra itthon találkozni! Vagy amikor az utca emberétől nagy gratulációt kapott az ember a Falukönyv szerkesztéséért.
Jól eső érzés, hogy nem volt hiába való a fáradozásunk.
De jó volt az is, amikor kimozdultunk a falunkból, kirándultunk, színházba mentünk, vagy műsoros estet adtunk a Pávakörrel, gyerek citerazenekarral egy másik községbe. Szép emlékek ezek ma is. Javaslom, hogy minél több faluba menjünk el és hívjuk őket vissza, hogy a barátság minél jobban elmélyüljön egymás között.
És írjuk tovább a falukönyvet, mert sok történet van még a puszta népében. Hadd olvassák fiaink, unokáink, hogy milyen is volt a falu, a puszta népének élete 40-50 évvel ezelőtt.”

SÁNDOR, a kör tagja, szakmunkásképző intézet igazgató, önkormányzati képviselő:
„Az egyes ember értékrendje jelentősen eltér a másikétól. Az, hogy számára mi az igazi érték, azt hozta valahonnan, gyermekkorából, iskoláiból, neveltetéséből. Vannak azonban általános értékek, csak azok valahogy megfoghatatlanok. Ilyen például a haza. Mindenki számára mást jelent. Számomra a kötődést. A kötődést a nyelvhez, a szüleimhez, testvéremhez, embertársakhoz. Ahhoz a szegény paraszti világhoz, ahhoz az erkölcsi, emberi tartáshoz, amit szívesen hallgattam valaha nagyapám meséiben. De akkor nem értettem meg igazán. A meséket most újra kellene hallgatnom, de én már nem tehetem. Szerencsére van, akinek még él a nagyapja, nagyanyja. Egyszerű dolgokra jöttünk rá: kérdezzük meg azokat, akik tudják, hogy hogyan volt, kérdezzük meg az időseket! Közben kiderült, hogy az emlékezésben tér és idő keveredhet, de vannak összecsengő, tényleges valóságok. A részek megismerése után összerakható az egész, de csak részben, mert mindig vannak újabb részletek, és akkor mit lehet tenni? Ekkor jött a nagyszerű gondolat!
A spontán folyamatot rendezte és rendszeressé tette a Falukönyvírás vállalt feladata.Összesen 3 Falukönyv jelent meg, 1992-ben, 1995-ben és 2001-ben. Eleinte volt bennem némi gátlás, mert a kör idősebb tagjai fél szavakból is értették egymást, mivel közös élmények kötötték őket össze ifjúságukból.
Aztán a sorozatos beszélgetések, a tárgyi ismereti köröm bővülésével kezdtem megérteni először csak a tényeket, később talán gondolatvilágukat is. A döbbenetem akkor következett be, mikor rájöttem, hogy a korosztályomból egyedül vagyok, és újabbak meg nem is igen vannak. Félő, hogy talán a múlt emlékeinek elvesztésével jövőbeni reményeink is homályosodnak.
Ha semmi mást, csak ezt a folyamatot egy picit változtatja meg ez a Baráti Kör, akkor már nem volt hiába.
Feltétlenül keresnünk kell a fiatalokat és erősítenünk gyökereinket, mert másként értelmetlenné válik az életünk. Igaz, számomra a legfontosabb tanulsága beszélgetéseinknek – talán külön könyvet érdemelne –, hogy a tanyasi emberek számára a munka olyan volt, mint a levegő, kellett, mert ez volt az élete, ehhez kötődött öröme, bánata, ettől volt szép.
Ha arra gondolok, gyermekeink jövője a munkanélküliség, akkor ez egy pótolhatatlan fő gyökér kivágása. Védjük hagyományainkat!”

ZSUZSA – a kör elnöke, nyugdíjas pedagógus:
„Csak egy kicsiny rugónak tartom magam ebben a közösségben, melyben immár közel negyedik éve hajtom a fogaskerekeket, itt Nagyrábén. Szívesen és szívből teszem.
Az ötvenes évek közepén gyúlt bennem a láng, mely a falu közössége mellett kötelezett el. Akkor, fiatal tanárként, a színjátszók összefogásával szerettem bele a közös feladatok jó megoldásának kellemes érzésébe és ez a jó érzés vezette tetteimet e faluban évtizedeken át.
A rendszerváltás küszöbén mi 30-40-en éreztük meg: „a mi falunkért mi tehetünk a legtöbbet!” Egyre gyakrabban jöttünk össze és beszélgettünk közös gondjainkról, múltbéli örömeinkről. Majd Baráti Körré, Egyesületté szerveződtünk és így is kifejezésre juttattuk: együtt akarunk nyomot hagyni a falu életében azzal, hogy felelevenítjük múlt értékes élményeit. Alig vesszük észre az idő múlását, ha együtt vagyunk. Az évek ugyan múlnak, de a jó élmények mellett a „rugók” fényesednek, új erőt árasztanak a közösség felé, hisz általa erősödik.
Számomra ez a legfontosabb: kölcsönös igény az Egyesület tagjai között – ki-ki képessége szerint hajtsa a fogaskerekeket!”

BÉNI BÁCSI – a kör tagja, nyugdíjas:
Baráti Kör? Talán igen. Igen, mert többen úgy érezzük, hogy mi ebben a körben barátok vagyunk.
Mondanivalómat három csoportra osztanám ezzel kapcsolatban: múlt, jelen, jövő.
A múlt: amikor én gyerek voltam, az emberek jobban ápolták az összetartozás eszméit, hagyományait és a barátságot is. Akkor az emberek a szomszédba jártak a hosszú, téli estéken. Az idősek meséltek mindenről, ami régen történt. Gyerekekként áhítattal hallgattuk, és egy-egy ilyen történet után nagyot nőtt a szemünkben az a bácsi, aki a történetet elmesélte. Sok mindent hallottunk az ilyen tanyázások alkalmával. Úgy érzem, hogy az akkori gyerekek élményekben gazdagabban kerültek ki az életbe. A fiatal nem szégyellt az idősebbtől tanácsot kérni.
Mikor létrehoztuk ezt a baráti kört, bennünk motoszkált, hogy tenni kellene valamit, a rég, több évtizede megszakadt láncot összekötni, folytatni a régi hagyományt, a fiatalabb generációt bevonni. A fiatalok azonban nemigen jöttek.
A jelen: Van színházlátogatás, az innen elszármazottak találkozója, messziről jött vendégeket fogadtunk – szóval minden olyan, amit egy ilyen közösségnek lehet köszönni. No és a Baráti Kör kezdeményezte a Falukönyv kiadását. Leírtuk, amit az öregek meséltek, amit mi magunk megéltünk. Nagy hiányt pótoltunk ezzel!
Nagyon örültem, amikor az utóbbi ünnepi gyűlésünkön a megszokottakon kívül több fiatal arcot láttam, fiúkat, lányokat. Viszont hiányolom közülünk a község értelmiségét, különösen a tanári karból.
A jövő: Ha én lennék a hatalom, akkor a baráti kör eszméjét már az iskola nyolcadik osztályában elhinteném, a baráti kör ifi csoportjaként Azzal kezdeném, hogy aki nyolcadikos, az automatikusan a kör tagjává válik.
A felnőttekkel kapcsolatban: ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy most, ilyen egzisztenciális problémákkal telítve, valaki ide fog jönni! A mostani dolgozó réteget akkor tudjuk mozgatni és beszervezni, ha a megélhetési gondok rendeződnek.
Minden ilyen egyesülésnek a mozgató rugója egy magasztosabb eszme, ami összetartja az embereket.”

KARCSI – a kör tagja, helyi ÁFÉSZ osztályvezető:
A Baráti Kör megalakulása a faluban szükségszerű volt. Nagyszerűen tükrözi a település demográfiai összetételét. Ránk, a Baráti Kör tagjaira háruló feladat önként vállalt és felelősségteljes munkát igényel.
Heterogén az összetétel, ami azt jelenti, hogy sokféleképpen élték, éltük meg a történelmet. Úgy kell elfogadni egymást, ahogy vagyunk. Néha nézetek ütköztetésével is láncszemének kell lenni ennek a kristályosodó folyamatnak. Az igazi értékünket az egymás iránti tolerancia, a kulturált együttélés határozza meg.
Úgy látom, a Baráti Kör iskolapéldája ennek. Felkutatni a múltat, megőrizni az emlékeket, megörökíteni mindent, ami szép, amit érdemes, ami tanulságul szolgálhat a felnövekvő nemzedéknek, az utókornak.
A Baráti Kör egy olyan kör, ahol egy közös cél érdekében fogjuk egymás kezét, mint ahogy, ha jól emlékszem, Schiller mondja: mindig egész akarunk lenni. Ha ez nem sikerül, próbálj meg láncszeme lenni az egésznek.
Ma sokan elfásulnak, befelé fordulnak, csalódottak. Így nekünk a körben feladatunk, hogy türelmesek, megértőek legyünk egymáshoz. Közösen örüljünk egymás sikerének. Kerüljük a torzsalkodást. Folytassuk az anyaggyűjtést és törekedjünk arra, hogy az emlékek, élmények felszínre kerüljenek. A személyes élmények egy tisztulási folyamat után kerüljenek a nagy közösség, a falu elé. A részfeladatokat úgy kell összerakni, mint kőművesnek a téglát, hogy sok-sok ember munkájának a gyümölcseként elkészüljön a mű, mely maradandó és értékálló. Ez a mi célunk, feladatunk, s úgy gondolom, ez nem kevés!”

PISTI és CSABI – a kör tagjai, egyben a Pávakör legfiatalabb tagjai, 18 évesek, fizikai munkások (közös vélemény):
„A Pávakörbe való járásunk kikapcsolódást és szórakozást jelent. Sok új arc megismerését, új tájakkal való ismerkedést. Örömöt jelent a régi, szép dalok megtanulása, az idősebb emberek megismerése. Jó a rendezvényeken részt venni, pl. szalonnasütésen, batyus bálokon, kiránduláson. Izgalmas a pávakörök egymás közötti vetélkedése, próbatétele a minősítőkön. Azért is szeretünk ide járni, mert megértő barátokra találunk, mind az öregek, mind a fiatalok között. Ha valami gondunk, bajunk van, ezt a hétfő estéken el tudjuk felejteni. Szerintünk, ha valaki nem jár a körbe, nem is tudja, mennyi mindenből marad ki. Most már nem tudnánk a hétfő estéket elképzelni a nagyrábéi népdalcsoport nélkül. Nekünk ez annyit jelent, mint más fiatalnak a diszkó. Szeretnénk, ha több fiatal is csatlakozna közénk, hogy ez a szép hagyomány ne merüljön feledésbe.”

ERZSIKE – a kör tagja, korábban népművelő volt, most kollégiumi nevelőtanár.
Hogy mit is jelent nekem a Baráti Kör?
Nehéz helyzetben vagyok a megfogalmazáskor. Hiszen nemcsak mint tag vettem, veszek részt az Egyesület életében, hanem mint a folyamat egyik elindítója. Ennek az az előnye, hogy jobban átlátom a kialakult folyamatot, jobban tudok segíteni, ötletadóként működni.
Úgy érzem, hogy az egyesület megalakulásával a faluban a népművelői munka is nagyobb elismerést kapott, hiszen a tagok is részt vesznek egy-egy rendezvény lebonyolításánál, s így a szervezés, rendezés minden problémáját látják, magukénak érzik.
Az általános tapasztalatom viszont az, hogy hívó szó nélkül nem kezdeményeznek, így a titkárunk lelkiismeretes munkája és kitartása nélkül nem tudom, mennyire lenne működőképes az egyesület. Pedig szerintem egy egyesületnél, bizonyos idő elteltével, az úgynevezett „önműködésnek” be kellene indulni.
Mindezek ellenére fontosnak tartom, hogy van egy csoport a faluban, akik lassan-lassan közösséggé formálódnak.
Ez azonban hosszú folyamat és kemény munkát, kitartást kíván mindenkitől, hiszen a cél az, hogy idehozzuk a nagyvilágot és megteremtsünk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes!”
Az Egyesület tagjai után szólaljon meg egy külföldön élő magyar a Baráti Kör életéről. Hogyan látja ő a mi közösségünket?

SALIGA ISTVÁN: Jöttem, láttam…
JÖTTEM Angliából, ahol több mint 35 éve élek. Sokfele jártam a világban, s bárhol voltam, mindenütt nyitott szemmel jártam és LÁTTAM különböző országokat és az ott lakó emberek szokásait, boldogságukat, keserűségüket.
Láttam sok jót és rosszat! Magyarországon közel egy évet töltöttem feleségem szülőhelyén, Nagyrábén. Örülök ennek, mert megismerhettem a vidéki életet, a magyar falut, a közösséget, az emberek gondolkodásmódját. Egész életemben városban laktam, leghosszabb ideig Londonban. Nem volt nehéz felismerni a különbséget. A faluban megismerkedtem rendes, őszinte emberekkel, akik helyes gondolkodásukkal nemcsak segítik, de össze is tartják a rábéi lakosságot. A különböző kulturális tevékenységek mellett elsősorban gondolok itt a Nagyrábéi Baráti Körre, melynek pár gyűlésén, programján részt vettem. Meglepett, hogy nagyobb számban idősebb emberek a kör tagjai, ami részben nagy előny, hiszen ezek az emberek azok, akik jobban emlékeznek nemcsak saját gyermekkorukra, hanem szüleiken keresztül azok gyermekkorára is. Örömmel láttam, hogy a Baráti Kör segítségével megszületett az első Nagyrábéi Falukönyv és már tervben van a második is. Nagyon jó érzés volt – nekem a távolélőnek különösen –, hogy felkeresték meghívásukkal a falujukból elköltözött embereket. Összehívták őket egy találkozóra, egy estére, mint jó anya a gyermekeit, avagy jó nagymama az unokáit. Megható volt – visszagondolva az elhangzott beszélgetésekre – hogy csak a jóra emlékeztek az emberek.
Mint Nyugaton élő ember, meg kell említenem, hogy van egy kis szorongó érzés bennem. Vajon meddig fog működni ez a szépen beindult, józan gondolkodású kör? Az államnak egyre kevesebb pénze van az ilyen szervezetek támogatására Nyugaton és Magyarországon is. Jó lenne, ha a tagok megértenék, hogy nemcsak munkájukkal, hanem anyagiakkal, egy kevés pénzzel is hozzájáruljanak ahhoz, hogy ezt a szép tevékenységet, a Baráti Kört, a község megtarthassa, és az unokák, majd azok unokái is tudjanak létezésükről.”
S hogy hogyan változtam e folyamatban én magam, e sorok írója, s mit jelent számomra ez a közösség? Az indulás óta, és ma is a Baráti Kör titkára vagyok:
25 éve élek a községben. A művelődési ház élén népművelőként végeztem munkámat, melyet mindig hivatásomnak éreztem.
Mint az előző rendszer népművelője tettem a dolgom évekig, szerveztem rendezvényeket, melyekről úgy ítéltem meg: ez kell az embereknek. „Fejlesztettem ízlésüket, műveltségüket.” Úgy véltem, ezt várják tőlem és nem gondoltam, nem vettem észre, hogy közben kívül maradok a dolgokon, távol vagyok az emberektől.
Szerencsének mondhatom, hogy 1989-ben a Debreceni Megyei Művelődési Központ középfokú népművelői tanfolyamának hallgatója lettem. A többi tananyag mellett itt ismerkedtem meg a közösségfejlesztés szemléletével, módszerével. A falukönyv szerkesztése és az interjúk feldolgozása során éreztem csak igazán, hogy nagyrábéi vagyok, és idetartozom ehhez a faluközösséghez.
A szép alkalmak, összejövetelek, a Falukönyv nem minden kudarc és vívódás nélkül születtek meg. Ezek közepette váltam népművelőből közösségfejlesztővé, ami igen hosszú folyamat volt, és tart még napjainkban is. Ezen az úton, ami nem csupán sikerekkel kikövezett, úgy érzem, tovább kell járnom, járnunk, hogy együttmunkálkodva elérjük a célt, amit egyesületünk alakulásakor kitűztünk: a falut, ahol élünk, szebbé, jobbá tegyük, őrizzük, ápoljuk hagyományainkat és segítsük az embereket abban, hogy egymásra, önmagukra találjanak.
Mit jelent a Baráti Kör közössége a FALUNAK, az ÖNKORMÁNYZATNAK? A POLGÁRMESTERT kérdeztem meg erről:
„Településünk, de azt hiszem, a környező községek történetében is fellelhetők a régi közösségi élet nyomai. Egy részük túlélte az elmúlt 40 évet, bár szellemükben megszürkültek. Jó példa erre a Tűzoltó Egyesület, mely folyamatosan működött eddig is. Versenyekre készültek, segítettek, ha baj volt, de már eltűnt az a régi társasági élet, amely oly jellemző volt régen. Hasonló tapasztalataim voltak az iparos körökről is.
Örömmel érzékeltem – az előzőtől eltérően – a Pávakör működése közben, hogy a tagok jól érzik magukat a próbák után is, hogy szívesen találkoznak egymással, igénylik egymás társaságát. Ezt tetézte be a Baráti Kör megalakulása, ahol egy cél érdekében különböző emberek, akiknek egy része a beszélgetések előtt csak köszönő viszonyban volt egymással, mára régi ismerősként igényli a másikkal, másokkal való találkozást.
Kisugárzó hatásuk érzékelhető a településen, mikor hasonló érdeklődésű emberek valóban alulról jövő kezdeményezésként alakítják meg a Kertbarát Kört, vagy a szüreti felvonulásra készülő fiatalok később sem akarják, hogy szétessen alkalmi közösségük.
Elindult egy folyamat, igaz, takar hullámvölgyeket is, de biztató sejtetései vannak annak a régi közösségi élet elindulásának, mely a faluközösségek mindennapi életét jellemezte.
Nagyon jó ez az önkormányzat oldaláról, hisz egyrészt büszkeséggel tölt el a jól működő, öntevékeny közösségek létezése, másrészt megkönnyíti a kommunikációt, információcserére ad lehetőséget. E közösségek ráhangolhatók új gondolatok kibontására, megvalósítására, folyamatok segítésére.
Kialakul belső rendjük, ahol a tagok egymásra hatásukkal lemérhető pozitív folyamatok elindítói.
Értékeket mentenek meg, teremtenek újakat, mindezt saját maguk, szűkebb és tágabb környezetük, lakóhelyük örömére.
Önkormányzatunk lehetőségein belül, minden évben sokat áldoz a közösségekre, bízva abban, hogy rajtuk keresztül a település anyagiakkal le nem mérhető, szellemi gyarapodását segíti.”

GROSKÁNÉ PIRÁNSZKI IRÉNT, a folyamat elindítóját, segítőjét, a külső fejlesztőt kérdezem: mit jelent számára az itteni munka? Ezeket a gondolatokat írta le.
„Sok minden eszembe jutott arról, hogy mit is gondolok a nagyrábéi közösségépítő munkáról: szubjektív benyomásokat, a helyi közösségi munka sajátosságait összegző szakmai tapasztalatokat, az emberek által kiigazított elképzeléseket.
Ez a munka sok mindenre megtanított, sok mindennel gazdagított, hitet adott, megerősített hivatásommal kapcsolatos döntéseim meghozatalában, új forrást jelentett tartalmas emberi kapcsolatok alakításában.
Olyan tapasztalatokkal gazdagított, amelyek nélkülözhetetlenek most, amikor az önszerveződés, a civil szféra megerősödése mindennél fontosabb feltétele lett a napjainkban zajló társadalmi átalakulásnak.
A közösségfejlesztő munkában rejlő lehetőségeket, a felvetett kérdésekre alkalmazható megoldási javaslatokat keressük népművelőként, közösségi munkásként, magánemberként.
1989-ben a középfokú népművelői képzés hallgatóival azzal az elhatározással mentünk el Nagyrábéra, hogy megismerjük a falu lelkületét, az emberekben meglévő szellemi erőtartalékokat és megpróbáljunk a segítségükre lenni abban, hogy egymásra találjanak jó ügyekért. Az emberekkel folytatott magánbeszélgetések „beszédessége” azonban mindig szótlansággá változott nagyobb közösségben. Csak nagyon lassan oldódott a bezárkózottság és ezután mintha mindenkinek lett volna egy eddig el nem mondott története. Órákig hallgattuk egymást, néha ingerülten, máskor érdeklődéssel. Mindenki megérezte, hogy a másiknak szüksége van arra, hogy elmondhassa azt, ami őt leginkább foglalkoztatja, amit nagyobb nyilvánosság előtt még nem fogalmazott meg. Ekkor éreztem úgy, hogy talán még a szavak is gyógyítanak és ekkor fogalmazta meg valaki: „többször jöjjünk így össze, beszélgessünk.
Sok mindenről beszélgettünk: helyi politikáról, a kárpótlásról, kinek-kinek egyre nehezedő életéről, az öregségről, a magányról, a vállalkozás nehézségeiről, a falu régi közösségeiről, az összefogásban rejlő csodákról.
Megtanultuk tisztelni és érteni a csendet, amely egy-egy ember feltárulkozása után adódott. Soha nem zártunk le semmit. Már úgy tűnt, hogy ez vajúdás, egy helyben toporgás, nem történik semmi, kevés az eredmény. Persze ezt leginkább az érezhette így, aki nem esett át az összekovácsolódó esték élményén, aki csak eredményt akart.
Aztán elkezdődött a Falukönyv írása, az interjúk készítése, a régi fényképek gyűjtése, a gazdanapok előadásai, a közösségi rendezvények. Néhány lelkes ember kezdte megérteni a közösségben végzett munka értelmét, átérezni örömét.
A közösségépítő munka irányai két gondolatkör köré csoportosultak: az egyik felkutatni és leírni a település múltjához, régi meghatározó közösségeihez kötődő élményeket. Értelmes összefogásra hívni az idősebbeket, hogy a fiatalok is értsék a régmúlt történéseit, az emberekben ma is megmaradt kötődéseit. A másik szálon a gazdák fogtak össze, átadni a régi paraszti gazdálkodás fortélyait és érteni a mai lehetőségeket: a vállalkozás, a földek magántulajdonba kerülése stb.
Közben a munka „láthatatlan” irányítóival (Vercseg Ilona, Józsa Kálmánné, Nagy Erzsébet) újabb és újabb felfedezésekre jutottunk. Sok baráti és tenni akaró ember gyűlt körénk, akik lehet, hogy először csak a nekünk adott ígéretéért, de később egymásért és a közös ügyért, saját sorsuk jobbulásáért, a falu otthonosabbá tételéért mondtak véleményt, vállaltak feladatot. Nem hallgathatom el konfliktusainkat sem. Hiszen volt, aki több ember részvételére, és főképp aktívabb részvételére számított, más pontosan ennek ellenkezőjében, a kivárásban, a gondolatok érésében, a közösségi erő kiforrásában hitt. Soha nem törekedtünk egymás mindenáron történő meggyőzésére, ki előbb, ki később érezte meg a másik igazát, és a fejlesztő munka történései jelentették a végső tanulságokat.
1991-et írtunk már, amikor is megalakult a Baráti Kör, új formákkal és közösségekkel gazdagodott a falu:
Népfőiskolai sorozatok, a Kertbarát Kör, a gyermek citera együttes, sok közösségi alkalom és sok vendég fogadása határainkon innen és túlról. Megjelent a helyi újság több száma, átadásra került a helyi tájház. Nem lenne teljes a felsorolás a Pávakör nélkül, mely 17 éves múltjával a falu legrégibb, és legösszeforrottabb közössége.
Talán a nagyrábéi emberek között mára már vannak olyanok, akik ugyan még mindig gyanakodva, de elhiszik, hogy a közösségi munkákból senki másnak nem lesz haszna, csak nekik, hogy a kalendárium senki más neve alatt nem jelenik meg, csak azokén, akik írták, hogy a véleményükre valóban kíváncsiak a helyi önkormányzat képviselői, hogy a 25 évvel ezelőtt lerakott alapból mára ugyan, de átadásra kerülhetett a tájház. A közösségépítő folyamatban nemcsak az a nehéz, hogy az embereket ki kell mozdítani a bezárkózottságból, de a legnehezebb elnyerni és megtartani a bizalmukat.
A közösségi építő munkát elemezve, ma már nem is mindig tudhatjuk, mi mit indított el, pontosan mi honnan ered. A légkör, amely megteremtődött általa, a legfontosabb.
A munka továbbgondolása is elsősorban azt jelenti, hogy jó érzékkel észrevenni és segíteni azokat a lakossági kezdeményezéseket, amelyek azt szolgálják, hogy mindenki otthonosan érezze magát a falujában. A helyi hagyományok ápolása mellett a helyi közügyek felé nyitó elképzeléseknek bátorítást adni, mind szélesebbre tárni a helyi nyilvánosság fórumait.
A helyi újságban Fekete János bácsi arról ír, hogy „milyen jó, hogy a mi falunkban még vannak kispadok.”
Arra gondoltam, akkor itt még vannak jó szomszédok, utcabeliek, akikkel érdemes meghányni-vetni a világ és a falu dolgait. Itt még oda lehet kuporodni a gyerekeknek is, hogy hallgassák az öregek jóízű anekdotázásait. Itt még van virágoskert a padok körül és felgereblyézik vasárnap az utcát.
A „kispadról”, amikor fontos dolgokról esik szó, mi sem hiányozhatunk!”
Szándékosan hagytam végére a folyamat elindítójának, a külső fejlesztőnek a gondolatait, vallomását, hogy mit jelentett számára kívülálló segítőként, mégis teljes részeseként részt venni a munkában.
Úgy érzem, ezek a gondolatok összefoglalását adják annak a változásnak, ami eddig végbement.

A Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület ma is működik.
Tevékenységi formái:
· 2011-ben ünnepelte alakulásának 20. évfordulóját;
· Ma is szervezik és működtetik a Nők életmód népfőiskoláját, melyen minden évben megünneplik a Magyar Kultúra Napját és csatlakoznak a Művelődés Hete – tanulás ünnepe nemzetközi rendezvény sorozathoz;
· Kapcsolataikat ápolják, fejlesztik, bővítik – a határon túli közösségekkel is (Nagyvárad, Nagyszalonta);
· Rendszeresen tartanak Közgyűléseket, Vezetőségi üléseket, közösségi rendezvényeket;
· Segítik a településen az önszerveződést, generációkat kapcsolnak össze;
· Népfőiskolai keretben szomszédolnak a földesi Asszonyklub és a nagyszalontai Sinka István Kézműves Kör Egyesület tagjaival;
· Két évenként megrendezik a Nagyrábéról elszármazottak találkozóit;
· Folyamatosan tovább működtetik a Teleházat, közszolgáltatásokat végeznek az itt élők részére, segítve ezzel a nagyrábéiak életminőségének jobbítását;
· Megjelentetik a Nagyrábéi Hírmondó időszaki helyi újságot;
· Képzéseken, szakmai konferenciákon vesznek részt tagjai, vezetői.

Kapcsolat: Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület telerabe@t-online.hu

Nagyrábé, 2012 márciusa






Parola archívum