Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu


Cím:
KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ MŰHELYMUNKA A MÉLYSZEGÉNYSÉG KÖZÖSSÉGI KEZELÉSÉRŐL
Szerző:
Molnár Aranka (összefoglaló)
Sorozatcím:
Parola
Folyóirat:
Parola
Év:
2014
Szám:
3
Oldalszám:
23
Nevek:
Molnár Aranka, Sélley Andrea, Halmai Zsuzsa, Zentai Gábor, Giczey Péter, Peták Péter, Vercseg Ilona
Intézmények:
Tegyünk együtt a szegénység ellen projekt, Dialóg Egyesület, FÉSZAK Észak-Abaúji közösségfejlesztők Egyesülete, Köz-tér-háló projekt, Gyerekszegénység elleni program (GYEP), Gyerekesély Közhasznú Egyesület, Itt vagyunk otthon (Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület), Bodrog-menti felzárkóztató program (Életfa Egyesület), Budapesti Nyilatkozat, Közösségfejlesztők Egyesülete
Települések:
Észak-Magyarország, Alsómocsolád, Szigetvár
Tárgyszavak:
mélyszegénység közösségi kezelése, settlementek, közösségi terek, közösségi munka, közösségi integráció, szakmaköziség, közösségi önsegítő körök, civil társadalom, közösségi részvétel, társadalomhoz tartozás, önszerveződés és önsegítés, képessé válás, értelmiségi szerepkör, polgárosodási folyamat, demokratizálódás, egyéni stratégiák helyett közösségi megoldások, össztársadalmi akarat, intézményköziség, a részek egésszé szervezése, összefogás, rendszerszerű segítés.
Megjegyzés:
kategória: módszertan





Ez a cikk az előző, 2014/2. számban megjelent Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben – Önszerveződés és szakmaközi együttműködés c. összefoglalóban megkezdett közösségfejlesztői gondolkodás folytatását és mélyítését kívánja elősegíteni. A szerk.

KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ MŰHELYMUNKA
A MÉLYSZEGÉNYSÉG KÖZÖSSÉGI KEZELÉSÉRŐL
2014. május 26. Budapest VIII. Gólya Presszó
Az összefoglalót készítette: Molnár Aranka

A műhelynek az volt a célja, hogy körüljárjuk a közösségfejlesztés lehetséges szerepét a mélyszegénység elleni küzdelemben. Ehhez elsőként TÁMOP-5.1.3-as 2. komponensében dolgozó projektek munkatársai osztották meg gondolataikat és dilemmáikat, majd bemutatásra került a projektet záró módszertani kiadvány (Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben és az annak részleteit bemutató Parola-cikk (ld. fenn!). Ezt követte egy felvezető előadás a mélyszegénység közösségi kezelésének lehetőségeiről. A műhelymunka délután plenáris beszélgetéssel folytatódott és zárult.
A projektek gondolatai, dilemmái
„Tegyünk együtt a szegénység ellen” (Dialóg Egyesület)
A munkát bemutatta: Sélley Andrea

A Dialóg Egyesület egy észak-magyarországi közösségfejlesztő egyesület. A dilemmák
megosztása előtt a projekt két fontos eleme került bemutatásra, mert ezek meghatározták a teljes
projektet és a két fontos célcsoportra fókuszáltak.
Az egyik
a hátrányos helyzetben élőkkel való munka, amely a program keretein belül a settlement
házakban
valósult meg. Észak-Abaújban a közösségfejlesztésnek 5-6 éves múltja van, s ez
megteremtett egy stabil civil hátteret, amely lehetővé tette abban gondolkodni, hogy a settlement
házakat a már gyakorlott civil szervezetek működtessék, minél több helyi szereplő bevonásával. Így
történt, hogy a 9-ből 6 településen
civil működtetésbe kerültek a settlement házak.
A másik, az úgynevezett másodlagos célcsoport, a településeken működő
intézmények
munkatársai
, a működő szervezetek és egyházak képviselői, valamint a döntéshozók. Őket azzal
a céllal vonták be a fejlesztésbe, hogy a
FÉSZAK-Fogadó Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre
Egyesületnek (helyi térségi fejlesztő civil szervezet, a projekt egyik megvalósítója) minél több partnere legyen a későbbi fejlesztésekben is. Ilyen megfontolások alapján alakultak a
fejlesztői és innovációs műhelyek, amelyekbe a térség vezetőit, intézményeit és civil szervezeteit hívták meg. A dilemmák is ebből adódnak: ez egy civil kezdeményezésű projekt, de civilként nehéz kialakítani a szakmaköziséget. A szociális intézmény, bár partner volt, nehezen nyitott, és ezt az sem segítette, hogy a projektben alkalmazott szociális munkások közösségi szociális munkát végeztek, ami kezdetben idegen volt az intézmény eddigi gyakorlatától. Ebben a helyzetben kellett a két kollégának a két szakma (szociális és közösségfejlesztő) között közvetítenie. A másik dilemma az intézményköziség kiépítése, ami az apró településeken szinte lehetetlen, ott ugyanis nincsenek intézmények.
A pályázati forrás a civil társadalom erősítésére szolgált, humán szolgáltatások kiépítésével, ezért az önkormányzatok közvetlenül nem kaptak pénzt a projektből, amit eleinte nehezen tudtak értelmezni, s ezért nem is értették a helyüket és szerepüket a projektben. Települési szinten nem is sikerült ezt a csatornát kiépíteni, de térségben igen, így épült be a közösségi tervezés a LEADER tervezési folyamatába.
Sikerült-e a közösségi integráció? A settlement házak jó terei voltak az integrációs folyamatnak. Nemcsak a mélyszegénységben élő családokból építkezett a projekt, hanem a korábbi civil kezdeményezésekből is, így volt mibe integrálni a megszólított családokat. Ennek jó segítői voltak a projektben dolgozó közösségi szociális munkások. A nagy hátrányokkal küzdő családok részvétele nem tudott folyamattá válni a settlementekben, de az öngondoskodásig eljutottak. Ezekben az esetekben a családokkal együtt kellene foglalkozni – az apával, az anyával és a gyerekekkel is –, de hogy hogyan, arról még zajlik a közös gondolkodás a projekt-stábban, s még nincsenek végkövetkeztetések.

KÖZ-TÉR-HÁLÓ (Alsómocsolád)
A munkát bemutatta: Halmai Zsuzsa
A problémák komplex megközelítése nem megy könnyen, nemcsak nálunk, hanem Európa más országaiban sem. A kezdeményező ebben a projektben Alsómocsolád polgármestere volt. Mivel a pályázat és a megvalósulás között sok idő telt el, a szereplők kicserélődtek, s az elkészített szükségletfelmérés okafogyottá vált. A szakemberek, akik a projektben dolgoztak, nem helyiek, ezért az egyik cél az volt, hogy maga a projekt neveljen ki helyi szakembereket a pályázat ideje alatt. Családokkal foglalkoztak, helyi családmentorokat alkalmaztak, ami előny volt a helyismeret miatt, de hátrány a szerepváltás miatt (pl. roma lány segítettből segítő lett). A családi mentorálás fontos programelem volt, melynek egyik hozadéka, hogy megmutatta az ott élők számára: vannak más módszerek, lehet mástól tanulni és mástól segítséget kérni.
A másik fontos elem a közösségi munka. A projekt munkatársai próbálták megkeresni a korábbi összes szereplőt, de ezek a szereplők más és más projektben dolgoztak, amelyek fokozatosan fejeződtek be, s így a szereplők is „eltűntek”. A térség négy településén van olyan közösségi ház, amelyek settlement-szerűen működnek (de nem így hívják őket), s ezek azokon a településeken jöttek létre, ahol nem volt elérhető közösségi tér. Megtölteni e házakat nem sikerült teljesen, mert a helyi munkatárstól függött, hogy mennyire tudta bevonni az ott élőket, de nagyon jó közösségi önsegítő körök jöttek létre, s nemcsak ezen a négy településen. Ahol a közösségi tér nem kimondottan a projektet szolgálta, ott nehézkes volt megszervezni a bejutást, hisz egy-egy találkozás sokszor függött a meglévő intézmény működésétől. Fontos kérdés, hogy az emberek mennyire tekintik sajátjuknak a közösségi tereket? Minden házban a használókkal közösen tervezték meg a házirendet, s tanácsadó testületet állítottak fel a településen működő intézmények és szervezetek képviselőiből. Nagyon az elején tartanak még ennek a folyamatnak.
Feltérképezték a vidékfejlesztésben érintetteket, s velük is elkezdtek velük is közösen gondolkodni.
Szakmai műhelysorozatukban a szakmai munka során felmerült kérdésekre keresték a válaszokat, amelyben jó partnerek voltak a Gyerekszegénység Elleni Program GYEP és Gyerekesély Közhasznú Egyesület munkatársai.

Segítő településvezetők klubja. Úgy tervezték, hogy az elején lesz egy stratégiai tervezéses tréning, amit kihúztak a bírálók, így csak a rendszeres műhelyek maradtak benne. A megjelentek létszáma nagyon változó volt, függően a témától, az időszaktól, hisz az akcióterület településeinek nagyobb részén nincsenek főállású polgármesterek.

A dilemmák:
1. Kik a szereplők? Kevés helyen vannak helyi szereplők, falugondnokok, döntéshozók, oktatási intézmény, teleház, közösségi házban dolgozók, védőnők, szociális segítők, lelkészek, de ahol vannak, ott folyamatos kapcsolatra lenne velük szükség. Érdemes a helyi szereplőkön túl megyei, térségi szinten is keresni kapcsolatokat. A civilek száma lecsökkent, meggyengültek, szerepük csökkent az utóbbi években.
2. Kié a mélyszegénység problémája? Ha nem a közösségé, a helyi társadalomé, ha ez csak a benne élőké, akkor csak egyedi megoldásokat lehet adni. Ha közösségi szintre kerül a probléma, akkor lehet rá közösségi megoldásokat keresni. Ehhez hosszabb idő szükséges, mint ami most rendelkezésre állt.
3. Módszerek megválasztása. Legyen egy támogató civil háttér, hogy egy új kezdeményezés be tudjon kapcsolni az embereket és szervezeteket.
A probléma megfogalmazása, a kihívás közösségivé tétele, közösségi tervezés, majd a tervezés után egy helyben érvényes közösségi módszer kidolgozása - de ennek megvalósulásához az kell, hogy az ott lévő szereplők akarják is ezt.
4. Fontos, hogy a mélyszegénységben élők kézzelfogható dolgokat is elérjenek munkájuk során.
5. A legszegényebbeket a legnehezebb megszólítani és bevonni. Hogyan lehet a leghátrányosabb helyzetűeket elérni?

Itt vagyunk otthon (Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület)
A munkát bemutatta: Zentai Gábor
22 településen dolgoztak a projekt során, s a legsúlyosabb kérdést így fogalmazták meg: hová integráljanak embereket, hol van az az egységes és nyitott egész, amelyik fogadóképes? Nehéz a döntéshozókba is lelket verni, elkeseredettek az emberek, ez egy valós dilemma. Integrálás helyett jobbára csak a különböző mélységű problémákkal próbálnak valamit kezdeni. Ez mindaddig így is lesz, amíg nem épülnek ki a komplex segítés rendszerei. A projekttel elérték a nulladik lépést. Ha az országban nem gondolják komolyan, hogy ezekben a térségekben másképp kell a problémákat kezelni, sok szakemberrel, rendszeres jelenléttel, addig lesznek projektek, amelyeknek lesznek tapasztalatai, eredményei, amelyeket meg lehet beszélni, de gyökeres változások nem történnek.
A települések között háromféle csoportot lehet megkülönböztetni, amelyeknél különböző módszereket használtak a közösségek megközelítésére. Ahol volt civil szervezet, rájuk építve, velük partnerségben dolgoztam, a szociális szakemberek pedig külön foglalkoztak a mélyszegénységben élőkkel. Voltak települések, ahol semmilyen szervezet vagy előzmény nem volt, ezeken kérdőívezéssel, közösségi beszélgetésekkel kezdtek folyamatot indítani. A harmadik csoportban lévő településeken voltak ugyan közösségi csoportok, de zártak voltak, ami azt jelenti, hogy nem engedtek be maguk közé újakat – itt e csoportokat próbálták kinyitni a település felé. A döntéshozókat és szakembereket is szerették volna elkötelezni és bevonni. Erre műhelyeket és közösségi tervezéseket indítottak.
Mennyiben lesz más és ad erőforrást az, ha nem a helyi intézmény valósít meg egy ilyen projektet, hanem egy civil szervezet? Hiányokat fog-e pótolni, vagy valami újat, többet és mást tud adni?

Bodrog-menti felzárkóztató program (Életfa Egyesület)
A munkát bemutatta: Giczey Péter
Az alapvetés, amivel beléptek a településekre, az volt: sokszorozzuk meg magunkat! A kicsi szakmai stáb vigyen át tudásokat és képezze ki a közösség aktív tagjait, akik a közösség mozgatói lesznek a projekt ideje alatt és azon túl is. A mélyszegénységgel addig nem lehet semmit sem kezdeni, amíg a mélyszegénység a település ügyévé nem válik, ezért a település egészével kell dolgozni és nem külön az elsődleges és másodlagos célcsoporttal. Ha sikerül aktivizálni helyi közösségi munkásokat, akkor a projekt befejeztével sem lesz vége a folyamatnak.
Kérdések:
Mondhatjuk-e hogy a közösségi beavatkozások eredményeképpen sikerült megmozdítani a településeket? Igen, sikerült, de annyira nem, mint szerették volna. Látszik, hogy ehhez nagyobb erőfeszítésre és hosszabb időre van szükség.
Haladt-e előre a magyarországi közösségfejlesztés ügye? Lehetett-e olyan tapasztalatokat szerezni, módszereket kidolgozni, ami másutt is használhatóvá válik? Tudjuk-e azt mondani bárkinek (szakembernek, döntéshozónak), hogy igen, ezt és ezt kell tenni ahhoz, hogy hatékonyan lehessen a mélyszegénységet kezelni?
Eltérőek a településen mozgolódó közösségi munkások véleménye az eredményességről, ami természetes.
Türelmet kell tanulnia az ott dolgozó szakembereknek és azt tanítani a helyi közösségi munkásoknak is. Nehéz a határokat megtartani, meddig közösségfejlesztés és mettől egy másik szakma már? Igen, ez már a közösségfejlesztés kompetenciái és határai témakör.
És vajon hogyan lehet közösségi színtér nélkül közösségi munkát csinálni?

A Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben – Önszerveződés és szakmai együttműködés c. kiadvány bemutatása Molnár Aranka és Peták Péter által
(Linkjét lásd a felvezetőben! A szerk.)

Vercseg Ilona gondolatai a közösségfejlesztés és mélyszegénység témához
A ’90-es évek elején már lehetett látni külföldi kollégák munkáiban, hogy hogyan foglalkoznak a szegény emberekkel, hogyan tanítják őket például írni-olvasni, számítógépet kezelni, hogy tudjanak a gyerekeiknek segíteni. Számos jó módszert dolgoztak ki, ám erőfeszítéseik ellenére sem csökkent a szegénység Európában, sőt, egyre növekszik ma is. S az európai közösségfejlesztők nem akartak eszközként működni a hatalom kezében, nagyságrendi eredmények nélkül, ezért tették le voksukat a 2004-es európai konferencia résztvevői Budapesten a civil társadalom fejlesztése mellett (Budapesti Nyilatkozat)
A civil társadalom az élet minden területén szerveződhet, s a közösségi részvétel, a társadalomhoz tartozás, az önszerveződés és önsegítés valamennyi közösség legfontosabb hívószavai. Nem kétséges, hogy ebben a megközelítésben is benne van a szegénység kezelése, hisz a közösségfejlesztés a részvételért, a közösségekért dolgozik, úgy, hogy az érintettek is tegyenek a saját helyzetük javulásáért, vegyenek részt problémáik kezelésében és megoldásában, és váljanak is képessé arra az együttműködés folyamatában
Az értelmiségi szerepkörnek még mindig van funkciója a leszakadt-leszakadó rétegek felzárkóztatásában, mert a polgárosodási folyamat a
vártnál sokkal lassabban halad, meg-megtorpan, sőt, hanyatlik, és nem is tömeges. Éppígy az ország demokratizálódása is, ami pedig szükséges feltétele lenne az állampolgári részvételnek, a civil társadalom szerveződésének. Az értelmiségi lét, a segítés kultúrájának „parancsa” az, hogy tenni kell az elnyomottakért és a kirekesztettekért, s ez az, amit ezek a projektek is próbálnak megtenni. Ám a mélyszegénység programok eredményességéhez a jó szándékú hozzáálláson és szakértelmen túl más is kell: társadalmi-közösségi akarat a helyzet megváltoztatására és a feltételeket biztosító országos rendszerek kiépítése, demokrácia és közösségi szocializáció, amelyből megszületik az öntudatos állampolgári magatartás is. Az elköteleződés a köz iránt nagyon fontos, e nélkül nem jöhet létre változás. Azt, hogy ne egyéni stratégiákban tudjunk gondolkodni, hanem közösségiben, a gyerekkortól tanulni, gyakorolni kell (learing by doing). A kívánatos az lenne, hogy az érintettek aktivistáiból váljanak segítőkké az arra rátermettek, mert nem biztos, hogy mi minden tekintetben jól tudjuk segíteni a mélyszegénységben élőket: ami nálunk működik, az egy hosszabb ideje marginalizálódott, sőt, kirekesztett csoportnál már nem. S a mi műveltségünkkel, társadalmi és anyagi helyzetünkkel nem várhatjuk el a szegénységben élő, kirekesztett emberektől, hogy elinduljanak azon az úton, amelyen mi járunk.
Össztársadalmi akarat kellene ennek a problémának a kezeléséhez, amihez a közösségfejlesztés hozzájárulhat. Ha nincs meg ez a fő vonal, akkor a közösségfejlesztés a megoldás veszélyes illúzióját keltheti, s az ennek való megfelelni akarás nagy felelősséget tesz a vállára, hamis elvárásokat ébreszt iránta, olyanokat, amiket e szakma nem tud teljesíteni – de nyugodtan hozzátehetjük, hogy egyik szakma sem..
Az intézményköziség egy kívánatos együttműködés, de nagyon messze vagyunk tőle. Az, hogy a szakmák egyaránt fontosak és nem különbek egymásnál, s hogy az együttműködés nem önmagunk feladását, hanem megsokszorozását jelenti – demokrácia híján még nem épülhetett be a gondolkodásunkba.
A közösséghez fordulás, a közösséghez tartozás és munkálkodás képes összerendezni a részeket egésszé. A közösség a megértett emberi teljesség. Ezért is fontos visszatérni a közösséghez, mint azt az intézményi és szakmák közötti együttműködés hívei felfedezték.Lásd Budai István előadását a 2012. évi Közösség konferencián: Szakmaközi együttműködés a közösségi munkában.
A problémák, amelyekkel szembe kell nézni, sokkal nagyobbak és összetettebbek annál, semmint az egyes ember vagy egy-egy szakma kezelni tudná őket – szétfeszítik az egy szakmás–egy intézményes-egy települési közösséges megközelítéseket. Össze kell fogni kezelésük érdekében, ami persze nehéz, mert demokratikus dolog, hogy mást ne mondjak: a bizalom az alapvető feltétele.
Vajon ott tart-e ma a világunk, hogy a közösség, a civil társadalom akarása, az összefogás trenddé váljon?
Nehéz volt ez az időszak, mert ezek projektek, amikről beszélünk, be voltak szorítva egy meghatározott, a célokhoz képest rövid időkeretbe. A szociálpolitika, szociális munka felől a már említett Gyerekszegénység programmal kezdődött a felismerési folyamat: a kilábalást, a megoldásokat akaró és érte tenni is képes közösség nélkül nem fog menni a szegénység problémájának kezelése. A TÁMOP-programban elkezdtük a mérlegelést: vajon ebben a nehéz helyzetben mit kell tennie és mit tud tenni a közösségfejlesztés? Az egész települést/közösséget kell bevonni a közösségi munkába, vagy inkább csak a ténylegesen mélyszegénységben élőkkel kell foglalkozni, és ők majd kivívják maguknak a helyet a helyi társadalomban… ? Csak ismételhetjük: rendszerszerű segítésre van szükség és a településeknek, de az egész társadalomnak és a társadalom-irányításnak is felelősséget kell ebben vállalniuk.

A beszélgetés során elhangzott gondolatok:
- A bevonás lehetősége: Észak-Abaújban a Dialóg Egyesület projektjében a közösségi munkások első körben adottak voltak, a korábbi, 5 éves közösségfejlesztési folyamat során már kiválasztódtak. Az ő megerősítésükre volt egy képzés a mélyszegénységben élőkkel való együttműködés fókuszával. Az ebben résztvevők a képzést követően bekapcsolódtak a közösségi munkába és sikerült elérniük és bevonniuk a társaikat. Ami a szakembereknek nem sikerült, nekik igen.
- A nyilvánosság fontos, hogy abban a valós problémákkal is foglalkozzunk, és ugyanazt értsük alatta. Hatására a szakmák szembesülhetnek azzal, hogy szembe kell nézni a mélyszegénység problémájával, és rájönnek, hogy egyedül nem megy.
- A segítő szakemberek kultúrája a demokrácia kultúrája volt, amit próbáltunk bevinni a közösségbe, ám a lokális közösségekben a demokrácia csíráit is alig lehet megtalálni.
- Ha lenne igazi segítése a mélyszegénységben élőknek, köztük a cigány embereknek, akkor már kitermelődött volna az a közösségi hálózat, amit lehetne mintának használni. De a veszély akkor is ott van, hogy a magunk képére akarjuk őket alakítani.
- A projektről projektre való gondolkodásba a szegénységben élők nem tudnak belehelyezkedni.
- Mintanélküliség jellemző a társadalomban.
- Ha ma egy magyarországi településsel, vidékkel, közösséggel találkozunk, mindig belefutunk a szegénységbe, akkor is, ha nem mélyszegénység programban dolgozunk.
- A közösségfejlesztők-e a megfelelő szakemberek ennek a problémának a kezeléséhez?
- A közösségfejlesztésnek mindenképp szerepe van a szakmaköziség, a partnerség kiépítésének kezdeményezésében.
- Érdekes megnézni arról az oldalról is ezt a kérdést, hogy milyen a szegénység kultúrája? A tanult tehetetlenség ellen mindenképp lehet a közösségfejlesztés kezdeményező. Mik azok a szakmák, amelyek behívhatóak az egyének, a személyek erősítésére?
- Mi van korábban? A szociális munkás küldjön „kész alanyokat” a közösségfejlesztéshez, vagy a szociális munkás adja a megrendelést: legyen közösség!?
- Kellenek olyan szakemberek, akik személyes figyelemmel tudnak fordulni az emberek felé. Sajnos nincs annyi szociális szakember, hogy elérjen a leghátrányosabbakhoz, így jöttek a nem végzett mentorok a projektekbe. Ha van önkéntes, van arra esély, hogy köré szerveződjön egy csapat.
- Kell szociális szakember, aki foglalkozik az emberekkel, majd ehhez tud a közösségfejlesztés kapcsolódni, amitől közösségivé és fenntarthatóvá válik a folyamat.
- Nincsenek települési elitek a legkisebb falvakban, a humánszolgáltatók nem helyben laknak.
- A települések lakói sem ismerik egymást, még a szomszédosak sem. Itt a területfejlesztésnek lehet szerepe.
- A program sikeressége azon is múlik, hogy a településeken milyen embereket érünk el, milyen helyi közösségi munkásokat találunk helyben?
- Rendszerkritika és hová integrálás. Rendszerzavarok vannak ezeken a településeken, nincsenek szakemberek, erőforrások. Mekkora erőket tudunk szembe állítani ezzel? Integrálás, hogyan lehet jól integrálni? Az előítéletek oldásához százszor annyi pozitív élményt kell megélni, hogy elmúljon, mint amennyi negatív volt. Kellenek olyan helyi emberek, akik képesek változásokat előidézni, de hogyan tudjuk megteremteni a százszoros pozitív élményt, hogy elmúljon az előítélet?
- Fontos, hogy a cselekvést akaró ember milyen kapcsolatban van a helyi vezetéssel?
- Egy jó közösségi színház sokat tud segíteni az előítéletek csökkentésében és az integrálásban.
- A módszertani kiadvány végső megítélése lehet, hogy ez nem más, mint a közösségfejlesztés 2014-ben. Általános probléma: nagy társadalmi különbségek, nagy ellenállások, amit mindenhol lehet tapasztalni. Nem törődnek azokkal, akik rosszabb helyzetben vannak.
- A kiadványban meglévő tapasztalatok olyan településekről vannak, ahol a legtöbb esetben nincsenek intézmények, a szakemberek heti 1-2 órát vannak jelen. Ilyen helyeken alakul egy settlement ház, ahová be lehet menni, ahol van, aki segít az információhoz való hozzájutásban, s ez nagyon fontos.
- Kell az együttműködés a szereplők között, ezt többször megállapítottuk, de lehet, hogy szerepekről is kellene beszélni. Ha tisztázottak a feladatok és a szerepek ahhoz, hogy mi szükséges a jelen állapot megváltozásához, akkor ehhez lehetne igazodni.
- Közösség és demokrácia kell, felnőttképzés, a képessé tétel olyan formája, ahol cselekvés közben tanulhatnak az emberek. A szakemberek és a helyi emberek mindent együtt csinálnak és így tanulnak. Ám a helyzet az, hogy nem tudjuk komolyabb tevékenységekbe bekapcsolni az embereket, akikkel együtt dolgoztunk, akikkel eljutottunk egy szintre, mert ehhez nincsenek eszközeink.
- Mi a közösségfejlesztés hozzájárulása? A kiadvány megpróbál erre válaszolni.
- Mérhető-e az, hogy a képessé tételhez mennyi idő kell? Ezt a program után sem tudjuk megmondani. De a projektet kiíróinál el kell érni, hogy ez az idő mindig táguljon.
- A képessé tétel nem egyirányú dolog. Nem csak az embert kell képessé tenni, hanem a közeget is. Hogyan lehet fenntarthatóvá tenni a helyben elindult folyamatokat?
- A programok gyakran elmennek egymás mellett, nem erősítik egymást a térségen belül.
- Azt könnyen eldönthetjük, hogy ezzel a szakmai kérdéssel foglalkozni akarunk: közösségfejlesztés és mélyszegénység, s összejövünk időnként és szakmai diskurzust folytatunk. De más az, amikor a projekt bürokráciával van elegyítve.
- Azt mondtuk, hogy ne hozzuk be az érdekérvényesítés témáját, de folyamatosan arról beszélünk, hogy hol, melyik szintre kellene nyomást gyakorolni. Mit tudunk ezzel kezdeni, szakmai kérdésről beszélünk-e, vagy arról, hogy nekimegyünk-e a polgármesternek, vagy a helyi felvásárlónak mondjuk?
- Közösségi beavatkozókként beléptünk a helyi közösségbe, és azt tapasztaltuk, hogy sokféle ember sokféle változást akar. Ám a vége az lett, hogy igazából nem is akarnak változást, főleg a döntéshozók nem. A közösségfejlesztő tevékenység azonnal hatalmi kérdéssé válik. Van, ahol ez lebénítja a kezdeményezőket és van, ahol nem. Ezért fontos, hogy a helyi erőforrásokat felismerjék és a saját változásukra tudják használni a helyi közösségek.
- A Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai munkáit szeretnénk rendszerezni, ebbe a mélyszegénység témáját is gondozhatnánk. Kellően sokan vettünk részt ebben ahhoz, hogy foglakozzunk ezzel a témával, és most van hozzá valamelyes muníciónk is.
- Nagy tanulsága a mai beszélgetésnek az, hogy azt tartottuk elsődlegesnek, hogy a saját erőforrásaikat ismerjék fel a résztvevők. A közösségfejlesztésnek is van már erőforrása ebben a témában, az, hogy van kiadványunk, vannak beszélgetések, s ennek akár szervezett formát is lehetne adni. De van-e annyi kapacitásunk, energiánk, hogy tovább lépjünk és a településvezetőket is képezzük? Vagy ha kialakul egy módszertani szervezet, oda be tudjuk-e lobbizni közös tudásunkat?
- Ebben a témában most több a tapasztalat, mint az eredmény.
- Szakmailag az vinne most előre, ha a projekteket megvalósítók esettanulmányokat írnának, és azokat elemezgetnénk.

Külön papíron összegyűjtött témajavaslatok:
- Legszegényebbek elérése
- Hová integrálunk?
- Kik a szereplők?
- Türelem és kompetenciák
- Haladt-e a közösségfejlesztés ügye?
- A helyi önkormányzat a közösség része-e?

ari.molnar@gmail.com


Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár