Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu


Cím:
A Mánfai Önsegítő Mezőgazdasági Csoport
Szerző:
Schmidt Melinda
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Követő program segédanyaga
Év:
1999
Szám:
3-4
Oldalszám:
1-5.
Nevek:
Schmidt Melinda, Vörös Kálmán
Intézmények:
pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, Mánfai Önsegítő Mezőgazdasági Csoport, Mánfai Önkéntes Segítő Hálózat, Kölyökklub, Egészséges Életmód Klub, Cigány Kulturális Egyesület, Nyugdíjasklub, Mánfáért Egyesület, Autonómia Alapítvány, Ökotárs Alapítvány, "Saját kert 98" program, Ormánság Alapítvány, Zöldmunka III. program, Kővágótöttösi Biokert Klub
Települések:
Mánfa, Pécs
Tárgyszavak:
önkéntesség, helyi közösségek, mezőgazdaság


vissza a tartalomhoz
A MÁNFAI ÖNSEGÍTŐ MEZŐGAZDASÁGI CSOPORT

A címbeli közösség egy baranyai kis faluban működik. Több szempontból is különleges: tagjai, az alakulás folyamata, a közösséggé szerveződés nehézségei az együtt végigjárt út miatt. Létezése példa arra, hogy egyszerű, nagyrészt iskolázatlan emberek is válhatnak települési szervező erővé a közösségi munka által. Egyéni boldogulásuk szorosan összefügg a falu adottságaival, ezen adottságok bővítésében nekik is jelentős szerep jut. Esettanulmányunk az e felismeréshez vezető – igen rögös – útról szól. A csoport 1998. tavaszán alakult, nem minden előzmény nélkül. Az önkéntességnek ugyanis hagyományai vannak Mánfán, s ez előnyt jelentett a szervezésben. Jómagam szociális munkásként dolgoztam a faluban, jól ismertem az itt élők nehézségeit, boldogulásuk korlátait, felhasználatlan erőikkel is tisztában voltam.
Itt az ideje, hogy bemutatkozzam: Schmidt Melindának hívnak, születésem óta Mánfán élek. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem szociálpolitika szakán végeztem. Egyetemi specializációm a közösségfejlesztés volt. A kistelepülési közösségi munkát ekkor szerettem meg, s kézenfekvőnek tűnt, hogy szülőfalumban is alkalmazzam ebbéli tudásomat. Így váltam többek közt a Mánfai Önsegítő Mezőgazdasági csoport egyik szervezőjévé, létrejöttét segítő közösségi munkássá.

A helyszín – Mánfa

A rendszerváltás a bányaipar csődjét hozta, ami az egész térség további sorsát megpecsételte. Lehetőség nyílt arra, hogy Mánfa önállóvá váljon. 1991-ben a falu a különválásra szavazott. A kezdeti nehézségek ellenére (vagyonviták, a helyi közigazgatás gépezetének elindítása, intézményfenntartás) pozitív változások következtek, melyek infrastrukturális fejlesztésekben (út, bolthálózat, telefon), a közterületek állapotának javulásában, új intézményekben pl. falugondnokság öltöttek testet.
A település egészének magára találása nem volt párhuzamos a családok egyéni boldogulásával. Szinte minden család több szállal kötődött a bányához. E kapcsolat felbomlásával sokan korkedvezményes vagy rokkantnyugdíjba mentek, munkanélkülivé váltak. A fiatalok inkább Pécsett vállalnak munkát.
Majd' egy évtized távlatából már megítélhető, hogy mely túlélési stratégiák bizonyultak életképesnek, s kik lettek az igazi vesztesek. Az eredmény nem meglepő: a legképzetlenebb, rugalmatlanabb fizikai munkások, a 40 éven felüliek, legtöbbjük cigány származású. Ők Mánfán ragadtak. Csoportunk tagjainak nagy része közülük kerül ki.
Kedvező fordulatok is bekövetkeztek az elmúlt évek során. Egyre többen költöznek ki Mánfára a közeli városokból – fiatalodik a falu.
A foglalkozási, s ezzel párhuzamosan a társadalmi szerkezet differenciáltabbá, sokszínűbbé vált. Az építési vállalkozástól a csiga és makkgyűjtésen keresztül a talpmasszázsig sok mindenfélével foglalkoznak az emberek.
A dinamikusan változó, kiköltöző-beköltöző, vállalkozó új mánfaiak és az évtizedek óta ragaszkodásból vagy kényszerből itt élők közt a településhez fűződő viszonyukban van a legnagyobb különbség. A régi bevált formákhoz való ragaszkodás szemben áll egyfajta “teljes arculatváltás”-elképzeléssel (mérnökien tervezett, bevételközpontú, túlmenedzselt falu).
A jelenleg Mánfa előtt álló legnagyobb kihívás e különbség feloldása, a mánfaiság újraértelmezése, a közös tervezés lehetőségének megteremtése. Mindebben kulcsszerepe van a helyi közösségeknek, így a mi önsegítő mezőgazdasági csoportunknak is, mely az egy helyben topogók számára jelenthet kiutat, a felzárkózás lehetőségét.

Önkéntesség, helyi közösségek

Mánfa története során komoly hagyományai voltak a közösségi munkának, szívességszolgáltatásoknak. Ilyen kezdeményezés volt az 1996–97-ben alakult Mánfai Önkéntes Segítő Hálózat. Célja a bármilyen segítségre szoruló mánfaiak és a segíteni vágyók közti közvetítés. Az eredeti elképzelés helyett a hálózat egyfajta közösségi működést generáló motorrá vált.
A működés során több helyi csoport alakult, pl. szülők és óvodás, kisiskolás gyermekeik közössége, a Kölyökklub vagy az Egészséges Életmód Klub. Megnőtt az önkéntes munka ázsiója, falun belüli információs hálózatot alakítottunk, mely a legeldugottabb utcákba is eljutott a szóbeliség révén. Javult az együttműködési készség a már létező közösségek közt is pl. Cigány Kulturális Egyesület, Nyugdíjasklub. A kezdeményezés legfőbb tanulsága az volt, hogy szívesebben vállalkoznak a mánfaiak csoportos közösségi, mint egyéni segítségnyújtásra, elfogadhatóbb a közös cselekvés az egyéni akcióknál. Emellett bebizonyosodott, hogy a borúlátók vélekedése ellenére létezik cselekvő akarat és képesség is a kigondolt tervek megvalósítására, pl. rendszeres közös gyerekprogramok megszervezése terén.
A hálózat működésének “hordaléka” volt számos olyan ötlet, mely további alapos tervezést kívánt pl. játszótérépítés, műemlékvédelem, idősek gondozása stb. E tervezést és kivitelezést vállalta magára egy újonnan létrejött civil szervezet.
1997. májusában komplex falufejlesztő célokkal (mely célok a korábbi ötletek alapján fogalmazódtak meg) megalakult a Mánfáért Egyesület. A Cigány Kulturális Egyesülettel közösen ez a csoport vált az Önsegítő Mezőgazdasági Csoport befogadó, segítő keretévé. Az egyesület tagságát az Önkéntes Segítő Hálózat legaktívabb magja teszi ki – pillanatnyilag ötven tagunk van.
Az alakuláskor meghatározott céljaink közt az első a településért tenni akaró mánfaiak aktív közösségének létrehozása volt. A települési értékek (természeti és épített környezet, a falu lakói) védelmét és fejlesztését környezetvédelmi, jóléti, kulturális és rengeteg közösségi akció megszervezése révén képzeltük el.
Működésünk két éve során sikerült elnyernünk a falu lakóinak bizalmát, külső és belső segítőket szereztünk. Civil kezdeményezést indítottunk a mánfai szennyvízprobléma megoldására, előadásokat, közösségi rendezvényeket szerveztünk közösen a Kölyökklubbal, Cigány Kulturális Egyesülettel, Nyugdíjasklubbal. A legnagyobb visszhangot kiváltó akciónk azonban az Önsegítő Mezőgazdasági Csoporttal kapcsolatos munka volt.
A csoport alakulásában a mindennapi szociális segítő munkám során tapasztalt szegénység, kilátástalanság, a közösségi élményekből való szinte teljes kimaradás is jelentős szerepet játszott. A kezdeti kapcsolatfelvételben a korábbi segítő kapcsolatban való együttműködés nagy segítséget jelentett, de hátrányait is tapasztaltam. A segítő-segített felállást partneri kapcsolattá kellett alakítanunk.

Megszületik az ötlet

A Mánfáért Egyesület 1998. tavaszán az Autonómia Alapítvány segítségével részt vett a “Saját kert 98” elnevezésű programban. A cél a hátrányos helyzetű, elsősorban cigány emberek konyhakertjeinek műveléséhez nyújtott támogatás Részben adomány, részben visszafizetendő kölcsön. Vetőmagokat, kerti munkához szükséges eszközöket vásárolhattak az egyesületünk által kibocsátott bónnal a rászoruló családok. Ez, az alapítvány és szervezetünk értékelése szerint is nagyon jól sikerült akciónak bizonyult több szempontból is:
· az önbecsülést, büszkeséget nem sértő módon segített kimondottan szegény embereken – mintegy 30 családon –, hiszen a támogatás 20%-a kamatmentes kölcsön volt;
· azok is kipróbálhatták a kertművelést, akiknek kevés tapasztalatuk volt e téren;
· jól mérhető, kézzelfogható módon értékelhető akcióról van szó: pl. a megtermelt, esetleg eladott, télire elrakott zöldség mennyiségét lehet mérni;
· olyan emberekkel került kapcsolatba egyesületünk, akik más akcióinkkal szemben közömbösek voltak – a személyes kapcsolatok bővülése és színesedése volt tapasztalható;
· közösségi összejövetelekre adott módot, pl. Vörös Kálmán, az Ormánság Alapítvány biokertészének előadása során;
· sajnos azt is megtudtuk, hogy kivel nagyon nehéz együttműködni, hogyan kell megtalálni a hangot az eltérő mentalitású emberekkel, hogyan szűrjük ki az esetleges nyerészkedőket – szervezetünk stratégiai és szervezési tapasztalatokkal lett gazdagabb;
· az egyesület ismertebbé és elismertebbé vált a településen belül is;
· a cigány családokkal – ha lehet – még közvetlenebb kapcsolatunk alakult ki, ezt a “közös ügynek” köszönhettük.
A mánfai kertek bejárása során a kerítésre támaszkodva folytatott beszélgetések nehéz egyéni sorsokat tártak fel, szó esett betegségekről, családi tragédiákról, munkanélküliségről. Itt születtek azonban a legjobb ötletek is: Mi lenne, ha…, miért nem lehet azt megcsinálni, hogy…, hallottatok már arról, hogy… – az ilyen és hasonló kezdetű mondatokból származik az önsegítő mezőgazdasági csoport ötlete is. Miért ne foglalkozhatnánk komolyabban állatokkal is? – vetette fel az egyik népes cigány család feje.
Itt meg kell állnunk egy pillanatra: ismét érdemes hangsúlyozni, hogy a települési közösség érdekei (minél kevesebb egyedül nehezen boldoguló tagja legyen) az esetek többségében összesimulnak az egyéni érdekekkel is, csak a közvetítő közeget nehéz megtalálni – az igazán hiteles közeg faluhelyen legtöbbször a szóbeliség. Az a hír, amit beszélnek a szomszédok.
Az információközvetítés modernebb csatornái tehetetlenül toporognak a szó hatalma előtt. A falusi élet közvetlensége, a mindennapi érintkezés “kényszerűsége” talán e sajátosság oka, mindenkire vonatkozik iskolai végzettségtől, műveltségtől függetlenül.
Számos további kérdést hoztak magukkal az utcán felvetett ötletek: milyen állatokkal érdemes foglalkozni, mi hiányzik a saját gazdaságunkból, van-e kellő tapasztalatunk, és egyáltalán hogyan fogjunk bele.
A kertes csoport és minden mánfai érdeklődő számára egyesületünk beszélgetéseket szervezett, melyekre állattartási szakértőket, és a gazdajegyzőt is meghívtuk, ill. utánanéztünk a lehetséges állami és nem állami támogatási formáknak is. Nagy volt az érdeklődés, a néhány hektáros mánfai gazdáktól az egyszerű érdeklődőkig rengetegen vettek részt az összejöveteleinken. Sajnos a rosszul megválasztott szakértő mindenkit mindenről lebeszélt, pl. sokba kerülnek a tenyészállatok, milliós beruházás nélkül neki se fogjunk.
Sokakat elkedvetlenítettek a hallottak, és az igazán fontos információkat meg sem hallották. A közösségben rejlő lehetőségekre kevesen gondoltak. Abban azonban mindannyian megegyeztünk, hogy minden egyes családnak alaposan át kell gondolnia, meg kell terveznie kigondolt ötletét.
Ehhez segítségképpen egy tervezési lapot szerkesztettem, mely egyszerű kérdőív formában a leglényegesebb dolgokra kérdezett rá: milyen és mennyi állatot tartana a család önellátásra, eladásra, továbbtenyésztésre, mi hiányzik az elinduláshoz, miben tudna segíteni a válaszoló a csoportnak – szervezés, szállítás, kapcsolatok gyűjtése, együttműködés másokkal stb., milyen ötletei vannak az együttműködésre.
A tervezési lapot mindenki számára elérhetővé tettük oly módon, hogy napközben a családsegítő szolgálatnál is bárki hozzáférhetett. Emellett minden érdeklődővel egyénileg is beszélgettem, együtt tervezgettünk, rákérdeztem a problémás pontokra, nem egészen átgondolt dolgokra. E beszélgetések során kiderült, hogy a legegyszerűbb feltételekre sem gondolnak az emberek, pl. hol tartanák az állatokat. 25 család vett részt az egyéni tervezési folyamatban. A következő dolgokra gondoltak az emberek:
· Baromfiakat: libát, kacsát, pulykát, tyúkokat tartanának szívesen. Kecskékkel, birkákkal, nyulakkal is foglalkoznának.
· Többeknek ólakra, építőanyagra is szüksége lenne.
· Majdnem mindenki számára gondot okoz a takarmány megtermelése, ill. beszerzése.
· Mindenki felajánlotta segítségét a csoport számára, különböző területeken a hasonló érdeklődésűekkel való együttműködéstől a kapcsolatszervezésig.
Ettől a ponttól kezdve már önsegítő mezőgazdasági csoportnak neveztük magunkat. A csoport fele cigány családokból tevődött össze, munkanélküliek, jövedelempótló támogatásból élők, gyermekeiket otthon nevelő főállású anyák, kisjövedelmű rokkantnyugdíjasok alkották a csoport másik felét.
Ami közös volt bennük: mindannyian kedvet éreztek az állattenyésztéshez, de pénzük vagy tapasztalataik hiányoztak a megvalósításhoz. Mindannyian hajlottak arra, hogy másokkal közösen kezdjék el ezt a tevékenységet. A település legalacsonyabb presztizsű csoportját képezték.
Első összejövetelünket 1998. májusában tartottuk. Nagyon sok szempontból különbözött ez a találkozó más találkozóktól. Olyan emberekkel ültünk a Kultúrház nagytermében, akik jószántukból nemigen fordultak meg itt, teljesen közömbösek voltak a falu ügyei iránt, feszengve, kényelmetlenül érezték magukat. Összejövetelünk célja az volt, hogy tisztázzuk, van-e lehetőség az egyéni tervek összehangolására, van-e remény a közös tevékenységre.
Felvállalva a csoport körüli szervezési teendőket, közösségi munkásként a beszélgetés vezetőjeként működtem közre.
Megbeszéltük az egyéni tervezések tapasztalatait, ill. azokat a hiányosságokat, melyeket kiküszöbölhetünk: képezhetjük magunkat, újabb szakértőket hallgathatunk meg, pályázhatunk különböző forrásokra az elinduláshoz.
Egyetértettünk abban, hogy ezt a feladatot természetesen meg kell, hogy osszuk egymás közt: választottunk egy tíz önkéntesből álló szervező csoportot, akikre a további feladatok nagy része hárult. Lassan mindenki feloldódott, látva, hogy hozzá hasonló emberekkel van körülvéve. Sokaknak ez volt az első közösségi élményük, az első olyan csoport, mely teljes jogú tagjának ismerte el, és befogadta őket. Az események szelíd irányítójaként nagyon kellett ügyelnem arra, hogy minden véleményt meghallgassunk és értékeljünk, ne vesszenek el a jó ötletek, senki ne bántódjon meg. A közösségi érintkezésnek, a párbeszédnek ezt a fajtáját mindannyiunknak tanulnunk kellett – s ez nem mindig ment zökkenőmentesen.
A nagyon jó hangulatú összejövetelt, melyen határoztunk az Ökotárs és az Autonómia Alapítványokhoz való pályázatok beadásáról – a nyár folyamán még néhány követte – ugyanilyen érdeklődés mellett.
A nyár tervezéssel telt el. Összesítettünk, költségvetést készítettünk, az egyéni terveket finomítottuk.
A további történéseket meghatározta a Zöldmunka III. programban való részvételünk, ill. a szakmai segítség, melyet az Ökotárs és az Autonómia Alapítványoktól kaptunk, továbbá az az egyre növekvő elkötelezettség, mellyel a csoport tagjai az egyéni és közösségi terveket készítették.
A Zöldmunka III. program cigány szervezetek és környezetvédelmi szervezetek együttműködésén alapuló, a fenntartható fejlődés elveinek megfelelő terveket támogatott szakmai és anyagi tekintetben.
Erre a programra tervet készítettünk, mely a használaton kívüli mánfai legelők gondozására, a falun belüli állatállomány – elsősorban kisállatok – gyarapítására, a legszegényebb mánfai családok önsegítő képességének javítására irányult. A tervünk legfontosabb eleme, hogy mindezt egy folyamatosan működő közösségen belül képzeltük el.
Meghatároztuk a csoport működésének szabályait, a részvétel feltételeit: lényeges volt a csoport összejövetelein való aktív jelenlét, közreműködés a közös tervezésben. Elhatároztuk, hogy az egyénileg gazdálkodók az esetleges hasznuk bizonyos hányadát a csoport számára alaptőkeként összeadják. E tőke a későbbi közös tervek eszközbeszerzéséhez, pályázatok önerejéhez lesz felhasználható. A költségvetés elkészítésében is mindenkinek aktívan együtt kellett működnie, hiszen saját elképzeléseit, az ehhez szükséges feltételeket ő ismerte a legjobban. A közösség kontrollja és a józan előrelátás a bizonytalanabbak számára támaszt jelentett: javaslatokat, ötleteket adtak egymásnak az emberek, az irreális elképzeléseket nyesegették: pl. nem tanácsos rögtön harminc pulykával indulnia annak, aki életében nem tartott még ilyen állatot, hiszen köztudomású, hogy nagyon érzékenyek a pár hetes állatok. Ennek ellenkezője is előfordult: bátrabb tervezésre bíztatták azokat, akik nagyon szerényen csak néhány baromfiival kezdték volna el a gazdálkodást, jóllehet tapasztalatuk és helyük is volt más állatok tartásához. Egy félénk cigány asszonyt sikerült így felbátorítanunk.
Minden, a továbbiakban felvázolt elképzelés csoportunk munkája, közösségi termék. Az Ökotárs és Autonómia Alapítványok támogatásától azt vártuk, hogy a kezdethez nyújtsanak segítséget tenyészállatok, takarmány vásárlásához.
Ennél azonban jóval többet kaptunk: szakmai segítséget, a fenntarthatóság elveivel való megismerkedést, józan és segítő szándékú kritikát és nem utolsó sorban az országban folyó hasonló célú kezdeményezésekkel való megismerkedést, tapasztalatcserét, a környezeti szempontoknak való megfelelést.
Vázlatosan ismertetem azt a tervet, melyet e két alapítvány számára (és természetesen a magunk számára) foglaltunk össze:
A csoportunk által megoldandó probléma kettős: szegény sorsú cigány és nem cigány mánfai családok jövedelemkiegészítése – szegénység csökkentése, ill. egyúttal a település környezeti állapotának javítása, kihasználatlan erőforrások felhasználása (legelők, elvadult gyümölcsösök, használaton kívüli istállók és pajták). Eszközként az érintettek aktív részvételével alakított és működtetett közösséget használjuk fel. Maga a közösség legalább olyan fontos, mint amit csinál. Mindenki egyénileg gazdálkodik, ill. azokon a területeken, ahol értelme van az együttműködésnek, ezt megteszi, pl. kaszálás, közös komposztálás, keltetés, takarmánybeszerzés, “áru-tőzsde” – a megtermelt felesleg egymás közti cseréje, rendszeres szóbeli piac, gyógynövény, makk, csipkebogyógyűjtés, lekvárfőzés, ólak helyrehozatala, tenyészállatokkal fedeztetés, szaporulat cseréje, közös értékesítés (tojás pl.), a csoporttagok képzése, tanulás egymástól, tapasztalatcsere szövetkezeteknél, közösségi vállalkozásoknál. Távlati terveink: állati termékek feldolgozása, pl. gyapjúfonás, kecskesajt-készítés, tollfosztás stb.
A tervezés folyamán a következő kérdéseket tettük fel magunknak, ill. tették fel nekünk az ökotársosok:
· Hogyan lehet kiküszöbölni, hogy ne egyék meg, adják el az állatokat az emberek?
· Hogyan lesz folyamatos a gazdálkodás (nemcsak a támogatás idejéig tartó)?
· Mitől lesz a program fenntartható?
· Hogyan lehet összehangolni az egyes családok tevékenységét ?
· Miként használjuk fel a település adottságait?
· Hogyan vonjunk be újabb csoportokat, egyéneket?
· Készítsünk üzleti tervet – becsüljük meg a várható hasznot.

Válaszaink a következők voltak:
· Csoportunk néhány tagja rendszeresen meglátogat minden gazdálkodó családot, a látogatások célja a közösség kontrollján kívül a felmerülő problémák megbeszélése, ha szükséges, a csoport elé tárása. Természetesen így sem teljesen biztos, hogy nem történik eladás, de erről pillanatokon belül tud a falu, ami a csoportból való kizárást jelentheti. Mivel részben önellátásra termelnek az emberek, az állatok egy részét megehetik pl. kakasok, szaporulat, állati termékek. Szerkesztettünk egy gazdálkodási lapot is, melyen egy éven keresztül vezetni kell az állománnyal, takarmányozással kapcsolatos fejleményeket pl. mikor, miért volt elhullás, szaporulat stb…
· A gazdálkodás a tenyészállatok megtartásával, a szaporulat felnevelésével, baromfiak esetében keltetéssel, ill. a közösen folytatott tevékenységek révén lesz folyamatos. Elképzelhető, hogy lesznek lemorzsolódók.
· Programunk fenntarthatóságát a következő jellegzetességek biztosítják:
1. települési belső erőforrásokra épít – helyi emberek, épített és természeti környezet értékei pl. istállók, legelők,
2. a sokféleség megnyilvánul az egyéni gazdálkodás sokféleségében, az előállított termékek változatosságában,
3. az érintettek kezében van a dolgok irányítása – nincs külső korlátozó erő, nem lélektelen bérmunkáról, megváltoztathatatlan termelési keretekről van szó,
4. ebből következik a piachoz való gyors alkalmazkodás lehetősége, a rugalmasság,
5. fennáll a bővítés lehetősége – pl. kistérségi együttműködés,
· a családok tevékenységének összehangolhatósága: a csoportok összejövetelein egymásra találnak a baromfitenyésztők, birkások, kecskések. Tervezzük, hogy kisebb csoportokban is átgondoljuk az együttműködést.
· A települési erőforrások bevonásának mikéntje: legelőtérképet készítünk az általunk hasznosítható területekről, ugyanezt megtesszük az istállókkal, gyümölcsösökkel is, tárgyalunk az önkormányzattal, tulajdonosokkal, esetleges bérletről vagy ingyenes közösségi hasznosításról. A mánfai nagyobb gazdákkal felvesszük a kapcsolatot, együttműködünk velük pl. trágya hasznosítása, takarmánytermesztés területén, gyűjtjük a Mánfán őshonos fajtákat állatokból, termesztett növényekből. E tevékenységek folyamatosan bővíthetőek.
· Újabb érdeklődők, partnerek bevonása: a Cigány Kulturális Egyesület és a csoportunk tagjai 1998. szeptemberében 80 mánfai családot kerestek fel, akiket tájékoztattunk a csoport működéséről, a csatlakozás lehetőségéről, a nyilvános összejövetelekről. Külső partnerek keresése: a környékbeli falvak cigány szervezeteivel is tárgyaltunk az együttműködésről, tapasztalatcserét szerveztünk a Kővágótöttösi Biokert Klubbal.
· Üzleti terv készítése: talán a legnagyobb nehézséget ez jelentette, ugyanis nem egységes bemenettel kibocsátással rendelkező üzemről van szó, hanem 30 család egyéni gazdálkodásáról, eltérő alapokkal, tőkével és igényekkel. Mindezek ellenére minden család egyénileg kiszámolta a várható hasznot pénzben és az önellátás során elfogyasztott termékek értékében. Ezt összesítettük.

Hol tartunk most ?

1999. februárjában sikerült elnyernünk az Autonómia és az Ökotárs Alapítványok közös támogatását, 2 millió forint adományt tenyészállatokra és takarmányra. Májusban kezdtük el a beszerzést, mely próbára tette a csoport szervezőkészségét, elsősorban a legtöbb munkát vállaló 10 emberét. A következő feladatokat végeztük el közösen: információszerzés, megrendelés, beszerző körutak, szállítás megszervezése, adminisztráció, szállítás, állatok lepakolása, szétosztása, pénzügyi feladatok. Az adminisztrálásban a Mánfáért Egyesület tagjai is közreműködtek.
A beszerzés során kiderült, hogy egyes állatokból a kalkuláltnál olcsóbb áron is tudunk vásárolni, ezért még egyszer végigjártuk azokat a családokat, akiknek szerintünk köztünk a helye és csatlakozásra hívtuk fel őket, így 50 család részesült a gazdálkodás elkezdéséhez szükséges támogatásban.
Pillanatnyilag mindenki elkezdte a gazdálkodást, vezeti a gazdálkodási lapját és túl vagyunk néhány látogatáson, tapasztalatcserén a családoknál. A legtöbb család becsületesen gondozza az állatokat, önellátásra felhasznál belőlük, a közös tevékenységeket is elkezdtük: kaszálást, fedeztetést az állatokkal, ill. már cserékre is volt példa. A több szervezést igénylő tevékenységek még nem indultak el. Sajnos negatív tapasztalataink is vannak, az irigység és a pletyka félreértéseket, nézeteltéréseket okozott, melyeket rendkívül nehéz volt eloszlatni.
Több összejövetelünkön rendeztük az egyesület és a csoport viszonyát (a csoport tagjai nem voltak tagjai az egyesületnek) – nem alakítottunk új szervezetet, hanem a Mánfáért Egyesület “leányvállalataként” a csoporttagok beléptek az egyesületbe. Megbeszéltük, hogy augusztustól decemberig mindenki saját tempójában az általa kapott támogatás értékének 10%-ával hozzájárul a csoport tőkéjének megalapozásához.
A Mánfai Önsegítő Mezőgazdasági Csoport eddigi működése során több a pozitív tapasztalat, rengeteg továbbfejlesztési lehetőség áll előttünk. Legfőképpen a közösségen múlik, hogy mi lesz a folyamat sorsa: miniszövetkezet, közösségi vállalkozás, vagy neadjisten – a lassú kimúlás. A két véglet közt persze rengeteg egyéb változat van, ezt a közösségünk történetének második fejezete fogja tartalmazni.

Schmidt Melinda


Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár