Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu


Cím:
Népművelőből laptulajdonos
Szerző:
Hargitai Lajos
Folyóirat:
Parola
Év:
1990
Szám:
4
Oldalszám:
9. p.
Tárgyszavak:
népművelői attitűd, lapindítás, helyi lap
Megjegyzés:
A cikk írója beavat a lapindítás módszertanába, hol és mit kell lobbizni az önkormányzatnál és központi pályázati forrásoknál.


Isten tudja, pályámon hány válságot éltem át az évek során.
A népművelők a társadalmi és politikai változásokban mindig aktív szerepet játszottak. Kevesen kerültek azonban be a hatalomba. Addig terjedt a munkánk, hogy generáltunk egy társadalmi folyamatot, amit az idők szava kívánt, azután a beindított folyamatok vitelét átadtuk olyanoknak, akik csak azt akarták csinálni profi módon.
Így hoztuk létre például annak idején a dolgozók iskoláját, szerveztünk zeneoktatást, mígnem zeneiskola lett belőle.
Élére álltunk társadalmi mozgalmaknak, mint annak idején a beat-mozgalom volt, elindítottunk az amatőr színjátszásban egy új stílust. Ma ebből él a hivatásos színházi élet. Balipap Feri szociális munkássá képezte magát és elindított ebben is egy olyan mozgalmat, ami profi szakmává növi ki magát előbb-utóbb Dombóváron.
A kultúrházakból indult útjára a politikai ellenzéki mozgalom is. Szerveztem magam is a vidéki értelmiség számára forradalmasító esteket, amelyeken sok ellenzéki gondolkodó kapott nyilvánosságot. Sárbogárdon elindítottam az MDF-et. Amikor a demokrácia mindennapi tevékenységünkben élni kezdett, ebből éppen úgy kivonultunk, mint minden másból.
Ez volt számomra a legutóbbi válságállapot. Ekkor döbbentem rá, hogy ezzel saját intézményi népművelő létem is megkérdőjeleződött.
A sárbogárdi Művelődési Központ vezetője vagyok már 1970 óta. 1965 óta kultúrigazgatóskodom. Eleinte egyszemélyes házakban, majd Sárbogárdra kerülésem óta "apparátus felett uralkodom."
Most hivatali népművelői létem kédőjeleződött meg végérvényesen. Rájöttem, hogy a polgári demokráciában elsősorban önmagamat kell felszabadítanom.
A kultúrházhoz kapcsolt népművelő kultúrbürokrata, valójában egy sztálinista találmány - fogalmaztam meg még 1990 tavaszán egy napilap cikkében. Akkor döbbentem meg, amikor ez itt éppen az MDF politikai jelszava lett a választások idején. Amikor éppen nekem szegezték saját kijelentésem, miszerint én is egy sztálinista csökevény vagyok. Ez nagyon megrázott. Egy tanár számára védelem szakmaisága. Egy mérnök számára védelem, mérnöki mivolta. Mi ki vagyunk szolgáltatva az állandóan változó világnak és nincs igazán meghatározottsá

gunk. Mi az a népművelő? Minden és semmi. A maga megfoghatatlanságában fantasztikus kihívásokat rejt magában. Csak nagyon kevesen voltak képesek megfelelni ezeknek a kihívásoknak - és mi végre? Feltámadt bennem egy hatalmas vágy, hogy egy szakma védősáncai mögé meneküljek.
Sokat irogattam mindig is. Amolyan grafomám ember vagyok. A politikai viharok idején írásaimmal szűkebb pátriámban hírre, vagy hirhedtségre tettem szert. A publicisztika vált egyre inkább műfajommá. Aztán jött a nagy társadalmi megrendelés: helyi újságot csinálni.
Végiggondoltam helyzetemet. Nem akartam még egyszer elindítani úgy egy folyamatot, hogy utána azt valamely szakember kezemből kivéve a maga számára intézményesítse. Ugyanakkor láttam azt is, hogy leépülőben a kultúrházak apparátusának nemzetmegváltó szerepe is. A tevékenységeket kiszolgáló sokkal kisebb, racionálisabban felépülő szervezetekre van szükség. A sárbogárdi Művelődési Központ jól működik. Kitaláltunk néhány üzleti vállalkozást, ami fenntartott bennünket, a beszűkülő anyagi lehetőségek mellett meg tudtuk tartani a valóban fontos tevékenységeket és csak azokat, amelyek szervesen be tudnak illeszkedni a megváltozó új világba is. Már korábban csökkentettük a lészámot. Most egy jó szakmai képességekkel rendelkező társaság dolgozik a házban. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy én túlképzett vagyok arra a feladatra, amit csináltam. Szép lassan kezdtem átadni a kollégáknak mindent. Az utóbbi hónapokban már csak rutínszerűen irányítottam a ház életét. Egészen jól megvoltak már munkám nélkül is. Eközben persze a recesszió miatt a tevékenység általában is csökkent. Itt álltam hát, hogy nekem már nem akadt dolgom. Mindent megcsináltak a többiek.
Egyre erősebben ébredt fel bennem a vágy, hogy 25 éves népművelő pályafutással a hátam mögött felszabadítsam és intézményesítsem magam. Ez alatt többek között azt is értem, hogy meg akartam szabadulni attól a bürokrata-lelkiismeretfurdalástól, hogy letöltöttem-e a napi nyolc órás munkaidőt és elvégeztem-e a hivatali kötelességem. Akik intézményben dolgoztak, ismerik ezt az érzést. Ez megöli az emberben a kreatív tevékenység élvezetét. Sőt, egy idő után minden kreativitásra görbe szemmel néz az ember. Ha idáig eljutott az ember, vége mindennek, ami ebben a szakmában valóban feladatunk lenne -, hogy

érzékenyen reagáljunk az emberi közösségi kezdeményezésekre, fontos folyamatokra, hogy képesek legyünk belépni ezekbe a folyamatokba, megélve belülről azt és pont azt tenni ami fontos. E helyett agresszíven túllihegtük a dolgainkat és az ÜGY helyett annak leadminisztrálhatósága lett fontos.
Mindaz, ami mégis sikerült, csupán abnormális viselkedésünknek volt betudható és nem természetes reagálás volt, hanem deviancia. Ismeretesek konfliktusaink tanácsi, szakszervezeti felettesekkel, beosztott népművelőként pedig stupid igazgatókkal.
E nagy feneket azért kellett kerítenem e dolognak, hogy érthetőbb legyen az a döntésem, ami miatt végül is ez a dolgozat most születik.
Új feladat van tehát a láthatáron; újságot kell alapítani. Sokan megtették ezt művházas keretek között. Klasszikus megvalósulása ennek Tiszakécske, ahol szerencsésen ez nyomdával is párosul, és nagyon szépen virul. Látom azonban, hogy ez is megint egy olyan kezdeményezés, amiben előbb-utóbb csak fél seggel lennénk benne. Tehát nem lehet igazán jó, profi módon megvalósított újságot előállítani így. Nyáron Tiszakécskén egy újságíró táborban vettem részt (költségeit máig sem fizettem még ki pénz híján, amiért furdal a lelkiismeret). A táborban Nógrádi Gábor, Varsányi Gyula és más szakemberek egyértelművé tették számomra, hogy hosszú távon működőképes újságot csak tiszta viszonyokkal lehet alapítani. Egyetlen út maradt tehát, ha magántulajdonú lapot csinálok. Úgy gondoltam, ezt meg tudom csinálni a főfoglalkozásom mellett. Kiderült azonban, hogy vagy következetesen végigviszem a megánlapalapítást, és felmondom az állásom, vagy akár bele se kezdjek. Így jutottam oda, hogy januártól fizetés nélküli szabadságot vettem ki és az újságot hetilapként jelentetem meg. Egy 3000 példányos lap 12 ezer lakosú településen eléggé kockázatos vállalkozásnak néz ki. E kockázat feletti kellő ijedtség rákényszerít a találékonyságra.
Egy barátom, aki a számítógép lelkes híve, segített nekem. Elvállalta a számítógépes újságszerkesztés gépi oldalát. Gépeket, programokat kellett azonban vásárolnunk. Pénzzel egyikünk sem rendelkezett. Öcsém egy számítógépes cégnél dolgozik, tőlük kaptunk kölcsön gépeket. A nyáron elnyertem a város laptámogatási pályázatát. A politikai változásoknak ez a pályázatom áldozatul esett. A pártok szerettek volna olyan sajtót, amely őket kiszolgálja, ezért nem támogatták a választások előtt a lapalapítást, mert ezt a kiszolgálást nem vállaltam. Ekkorra a helyi MDF-ből kiváltam már. Erősen eltökéltem, hogy mégis indítok lapot. Bejelentettem hivatalosan is, hogy Bogárd és Vidéke címmel lapot alapítok. 1990. szeptemberében kezdtem a lap szervezését. Októberben az új önkormányzat havi 50 ezer Ft-ot szavazott meg újságom egyik rovatának, a Városházi Napló szerkesztésére. Két fiatal lányt hívtam még újságot írni. Az egyik nyáron egy újságíró tanfolyamon vett részt, a másik Bicskén szerzett némi tapasztalatot, lapírásban. Fent említett számítógépes barátom lett a tördelőszerkesztő, édesanyám gépelte be számítógépbe a szövegeket, vállalta részben a lapterjesztést is, lányomnak, Virágnak adtam a gyerek-rovatot. Megalapítottam hát a Hargitai család "sajtóbirodalmát". Október végére került nyomdába az első szám. Ez nagyon keservesen sikeredett. Nem működött még rendesen a számítógépes program és nem volt lézernyomtatónk sem. A Controllnál szívességből csinálhattuk meg lézeren a kefelevonatot. Novemberben sikerült megvennünk egy lézernyomtatót. Egy dunaújvárosi nyomdász szedő adott szakmai tanácsokat igen önzetlenül, hogy a következő számunk már közelítse a szakmailag elfogadható szintet. Ezt a legutóbbi, decemberi számunknál értük el. Az önkormányzatban dúló heves anyagi természetű viták miatt lemondtam az 50 ezer Ft-ról. Ez a lépésem rendkívüli módon megnövelte az emberek szemében lapom tekintélyét és a lap hitelességét. A példányszám folyamatosan nő. Még messze vagyunk attól, hogy ebből megéljek és a munkában segítőknek is kenyeret biztosítsak.
A Művelődési Házban megtartottam a számomra fontos dolgokat. Továbbra is vezetem a népdalkört, bejárok a kórusba, segítek a rendezvényeknél és szervezni fogok egy szellemi műhelyt. Titkára vagyok a Nagycsaládos Egyesületnek, mint sokgyerekes családapa, és a fúvós zenekari egyesületnek is. Emellett a nyugdíjas klub tiszteletbeli tagjaként részt veszek az ő életükben is. Szeretném, ha ebben a társadalmi közegben szabadon mozogva alakíthatnám ki azt a szakmai tevékenységet, vagy inkább létformát, amiben jól érzem magam és leginkább hasznos lehetek. Az újság ennek egyik kítűnő eszköze, nem cél, hanem olyan eszköz, amelyben egyúttal profi módon otthon is tudok lenni.

Azzal, hogy kiléptem az intézményesített népművelésből, reményét látom annak, hogy a megváltozott világnak megfelelő fejlődési irányban elindulhatok, megtalálva szakmaiságom kifejtésének legjobb útját. Remélem nem marad ez úri passzió csupán, hanem egyszer pénzt is látok majd belőle. Egyelőre a pénz még csak megy, nem kis rémületére népes családomnak.
Lányom egyik nap aggódva kérdezte tőlem: mi lesz, ha szegények leszünk?
Azt tudtam csak mondani, hogy nem tudom, de mindenesetre az nektek is jobb, ha a munkám nem kényszerből végzem. Meg kell próbálni, hogy a dolgokat másképp is lehet-e csinálni, mint ahogy megszoktuk.



Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár