Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu

Cím:
A társadalmi tőke (social capital) mérése magyarországi településeken
Szerző:
Vercseg Ilona
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Társadalmi tőke
Év:
2004
Szám:
3
Oldalszám:
10-15
Nevek:
Gergely Attila, Hajnal Ágnes, Huszerl József, Molnár Aranka, Pájer Ildikó, Péterfi Ferenc, Petr Mateju, Robert D. Putnam, Vercseg Ilona,
Intézmények:
Dialóg Egyesület, Közösségfejlesztők Egyesülete, Nyírpalota Társaság,
Települések:
Szegvár, Királd
Tárgyszavak:
civil részvétel, Királd, Nemzetközi Társadalmi Adatfelvételi Program, Rákoscsaba, Szegvár, társadalmi részvétel, társadalmi tőke, Újpalota
A társadalmi tőke (social capital) mérése magyarországi településeken

1. Motivációk

Vajon mi indíthat közösségfejlesztőket arra, hogy felderítő-jellegű kutatásokat végezzenek a társadalmi tőke hazai állapotáról? S vajon mi indítja az államigazgatás civil ügyekért felelős igazgatóságát arra, hogy ezt a kutatást támogassa?
Azt hiszem, mindnyájunkban hasonló késztetés született meg: a külföldi kutatási eredményeket olvasgatva, a hazai állapotokról bennünk kavargó meglehetősen homályos előképek helyett szerettünk volna néhány, ha mégoly részleges (mert nem megfelelő kutatási apparátussal kinyert), fenntartásokkal kezelhető adatot szerezni, s némi visszajelzést kapni a társadalmi tőkét alkotó bizalom, kölcsönös segítés, társadalmi és civil részvétel hazai helyzetéről és a mindezeket fokozni képes szakmai segítségnyújtás lehetséges tartalmáról. Mert egy ilyesfajta szonda a későbbi jó kérdések feltevéséhez, a társadalmi tőke tudományosan alátámasztható méréséhez és az annak fejlesztésére irányuló társadalompolitika és programok kimunkálásához segíthet bennünket.
A közösségfejlesztés jelentős eredményeket ért el a helyi fejlesztésben, egy belátható nagyságú település vagy szomszédság állampolgárainak társadalmi cselekvésbe történő bevonásában. Azt minden eddigi, alulról szerveződő helyi fejlesztésünkben elértük, hogy az állampolgárok létrehozzák saját intézményeiket - rendszeres összejöveteleiket, közösségi akcióikat és civil szervezeteiket -, s hogy hosszabb-rövidebb ideig működtetni is képesek legyenek azokat. Nem tudunk viszont
- hosszú távon is hatékonyan működő olyan helyi civil intézményeket létrehozni, amelyek a közügyekben köteleződnének el, vagy/és
- nagyobb területi egységekben (kistérségekben, régiókban) hatást kifejteni, mert nem tudunk intézményközi kommunikációt szervezni.

Ehelyett mindig és mindenütt az alapintézmények kiépítésével, a helyi civil világ megszervezésével kell kezdenünk munkánkat. Mert bár számos bejegyzett civil szervezet is működhet egy-egy közösségben, ezek jobbára érdeklődési körök, hobby- vagy korosztályi csoportok, amelyek tevékenysége önmaguk kedvtelésére irányul (aminek természetesen szintén óriási társadalmi haszna van, ám ezek távol vannak az ún. civil részvételtől), s nem pedig a közösség közügyeire, közjóra.
A folytonos újrakezdés nemcsak elkedvetlenít bennünket, hanem arra is késztet, hogy koncentráltan keressük annak az okait, hogy
- tizenöt (elvi) szabadságban és (elvi) demokráciában eltelt év után miért nem erősebb még mindig a társadalom önszervező-képessége?
- Miért hallgatnak/félnek még mindig oly sokan?
- Miért nem akarnak/tudnak oly sokan még ma sem felelősséget vállalni és részt venni a saját és a közösségük életének irányításában?
- Mi okozza azt a megtorpanást, amelyet a valódi civil cselekvés kapujában valamennyi helyi közösségben tapasztalunk? Mi az a belső fék, amitől a civilek nem tudják átlépni a modernitásnak ezt a küszöbét? Mi az oka annak, hogy még mindig nem tud korszerű állampolgáriság kialakulni azokon a nem is mindig hátrányos helyzetű településeken sem, amelyeken jelen vagyunk?
- Miért akad meg a civil cselekvés rendre azon a ponton, ahol a lelkesedés mellé be kellene lépnie a kellő helyi - civil! - hozzáértésnek, a civil cselekvés tágabb összefüggéseinek helyességéről kialakult, kommunikált és közösen vállalt helyi meggyőződésnek, a civil kurázsinak, a felelősségvállalásnak és a cselekvési technikák ismeretének?
- Miért nem képesek a helyi civilek tájékozott, rendszeresen és szervezetten munkálkodó partnereivé válni az intézményeknek, az önkormányzatoknak?
- Miért nem dolgozzák ki a civilek integrált szervezeteiknek a civil álláspontot a helyi fejlesztési kérdésekben, s miért nem képesek a döntéshozók partnereivé válni?
- Miért nem működik a helyi demokrácia?

Kiváló történeti, társadalompolitikai és lélektani elemzéseket idézhetnénk segítségül annak megválaszolására, hogy miért alakult ez így. De arra, hogy miért van ez még mindig így, már kevesebb választ találunk.
A társadalmi tőke fogalma, annak strukturáltsága - amennyiben megmutatja a civil cselekvés összetevőit - és mérhetősége közelebb vihet bennünket e kérdések megválaszolásához. A 2001-es angol Citizenship Survey például különbséget tesz social participation és civil participation között. A social participation a különféle érdeklődési és érdekcsoportokban kifejtett szervezett tevékenységekben való részvételre, s az ennek kapcsán születő személyes kapcsolatokra, kölcsönhatásokra vonatkozik, míg a civil participation inkább az állampolgári részvétel különféle megnyilvánulásaira: a helyi ügyekben való egyéni részvétel és a helyi ügyek befolyásolására való képesség, valamint az intézményekbe vetett bizalom. (ld. National Statistics, a társadalmi tőke mérése Nagy Britanniában c. anyagot!) Már e kettős megközelítés önmaga is közelebb vitt bennünket a fenti kérdések megválaszolhatóságához, ám ehhez előbb nekünk is mérési tapasztalatokat kellett szereznünk.

2. A kutatás

Szakirodalmi tájékozódásunk után (melynek néhány kiválasztott és magyarra fordított anyagával e számunk hasábjain találkozik az olvasó) hozzáláttunk a kutatás megszervezéséhez.
A kutatás helyszíneit a Közösségfejlesztők Egyesülete modellkísérleteiben részt vevő települések adták-adják.
Két helyszínen, a szentesi kistérséghez tartozó Szegvár nagyközségben és az ózdi kistérséghez tartozó Királd községben már elvégeztük a felmérést, s napjainkban zajlik a kérdőív lekérdezése Budapest XVII. kerületében, Rákoscsaba Ófalu nevű szomszédságában, itt 640 kérdőívet vittek szét a közösség aktív tagjai, s most folyik az előkészítése a Budapest XV. Újpalota valamelyik szomszédsága társadalmi viszonyai felmérésének. Kérdéseinket Szegváron és Királdon egy arra alkalmasnak ígérkező közösségfejlesztési módszer kereteibe, a közösségi felmérésbe illesztettük, míg Rákoscsabán és Újpalotán a felmérés önálló kutatás tárgyát képezi.
A kutatás folyamata először a kutatási cél helybeli fogadtatásának előkészítéséből, majd a kérdezést végző közösségi aktivisták képzéséből, a felmérés irányításából, a feldolgozási szoftver megválasztásából, a kérdőívek beírásából és az adatok összesítéséből állt.
A kutatásban eddig 806 helyi lakos vett részt két településről, Szegvárról és Királdról, ahol a kutatás már lezajlott. Ha a két budapesti szomszédságban lehetséges válaszadókkal is számolunk, akkor felmérésünket e négy közösség összesen mintegy 1200 állampolgárára terjesztettük/terjesztjük ki.

A részt vevő közösségek jellemzői

Szegvár egy dél-alföldi település, lakosainak száma jelenleg 5027 fő. A település erős mezőgazdasági, ezen belül jelentős kertészeti hagyományokkal rendelkezik, termőföldi adottságai kiválóak. A rendszerváltás után megindult a földek magántulajdonba vétele, s az egykori virágzó termelőszövetkezetet - a település fő munkaadó szervezetét - 6 korlátozott felelősségű társaságra osztották fel, amelyből jelenleg kettő működik még. Ez a változás alapvetően megrendítette a település gazdasági életét, s a korai nyugdíjazás vált itt is a munkanélküliség elkerülésének fő stratégiájává. A fiatalok pedig - tanulmányaik elvégzése után, nem tudván otthon munkát találni -, egyre többen másutt telepednek le.
A közösségfejlesztési folyamat 2003 áprilisában kezdődött Vercseg Ilona vezetésével, s jelenleg is tart. A lakosság széles körű aktivizálására a helyiek a közösségi felmérés módszerét alkalmazták, ennek keretében kínáltuk fel a társadalmi tőke kérdéseket is megválaszolásra.
A szegvári válaszadók leginkább a korosztályok vonatkozásában reprezentálják a szegvári össznépességet. A nemek tekintetében a nők a mi mintánkban felülreprezentáltak. Az iskolai végezettséget vizsgálva pedig az derül ki, hogy válaszadóink az össznépességhez képest inkább a magasabb iskolai végzettségűek köréből kerültek ki.

Királd egy, a magyar nehézipar egyik hajdani fellegvárához, Ózdhoz közeli észak-magyarországi település, jelenleg 996 fő lakja.
Az Ózd köré csoportosuló 28 település életét megrázta és átrendezte az acélipar összeomlása és a bányák bezárása. Az ipari és bányászhagyományok beépültek; fokozatosan átépítették a térség korábbi mezőgazdasági, borászati hagyományait és a helyi identitás fő meghatározóivá váltak. Ezeket a hagyományokat őrizte a helyi társadalom, ezért rázta meg annyira ezeknek az ágazatoknak a felszámolása a kistérséget. A munka nélkül maradt emberek kilátástalannak látták és látják helyzetüket. Az aktív lakosok jelentős része leszázalékolt, sok a 42 éves nyugdíjas is közöttük, hiszen ez volt az egyik útja a munkanélküliség elkerülésének, s ezért alacsony a munkanélküliségi ráta is, jelenleg 10% körüli.
A közösségfejlesztői folyamat 2001 szeptemberében kezdődött el Királdon Péterfi Ferenc vezetésével, s azóta is zajlik. A társadalmi tőke felmérése az aktivizálásra választott közösségi felmérés keretében került sor. Fontos megjegyeznünk, hogy Királdon csak a kérdéseknek egy, a helyiek által fontosnak tartott részét foglalták bele a kérdőívbe, így ez a minta részlegesebb, mint a szegvári.
(A felmérésben használt kérdéseket és a válaszok gyakoriságát a közösségfejlesztés honlapján, a Társadalmi tőke oldalon találhatja meg az Olvasó! www.kozossegfejlesztes.hu. A szerk.)

Eredményeink értelmezése
A szomszédok egymással törődése, a bizalom és együttműködés
Mindkét település falu, s bár Szegvár több mint ötször nagyobb népességszámmal rendelkezik Királdnál, az egymás ismertsége és a szomszédok közötti interperszonális kapcsolatok erősnek és gyakorinak tűnnek. A kisebb településen e kapcsolatok gyakorisága jelentősen felülmúlja a nagyobb települését, mely azonban nem jelent erősebb civil részvételt, azt pl., hogy a kisebb település lakosai nagyobb befolyást tulajdonítanak maguknak a lakóhelyüket érintő döntésekben, mint a nagyobb településé.
Az egymással törődés nagyságrendjéről csak Szegvár esetében kaptunk képet, s bár az adatok inkább pozitív törődést regisztrálnak, magas azoknak a száma is, akik a törődés hiányát érzik (35,3 + 13 %).
Érdekes, hogy a válaszadók mindkét településen úgy érzik: gyakrabban látogatják őket, mint ők másokat. (4-5. kérdés)
A lakosok egymás közötti bizalmának kérdésében csak Szegvárról vannak adataink, melyek összességükben inkább pozitív képet mutatnak (2-3. kérdés). Nem így az intézményekhez, a rendőrséghez, az igazságszolgáltatáshoz, a politikusokhoz, a parlamenthez, az önkormányzathoz fűződő bizalom esetében, ahol a válaszok többsége a negatív tartományban helyezkedik el. A bizalmatlanság különösen a parlament és a politikusok iránt drámai. A munkaadók és a saját önkormányzat iránti bizalom valamelyest pozitívabb képet mutat. (8. kérdés)
A szomszédok közötti együttműködés vonatkozásában (13., 15. kérdés) gazdag kép bontakozik ki, s még inkább igaz ez a kisebb település, Királd esetében. Tanulságos, hogy a válaszadók úgy érzik, ők maguk többet segítenek másoknak, mint amennyi segítséget másoktól elfogadnak.

A társadalmi részvétel
Csak Szegvárról vannak adataink. Itt a legnagyobb aktivitást a vallási tevékenységben (25%), a sportban (13%), az iskolán kívüli gyermek- és ifjúsági tevékenységben (9,6%) és a hobby- és amatőrcsoportok (9%) tevékenységében, az idősek csoportos tevékenységében (8%), valamint az egészségügyi és szociális csoportok tevékenységében (6%) látjuk. Ezek az aktivitások azonban a válaszadóknak csak a 6-25%-át érintik - s ne felejtsük, hogy ők minden bizonnyal a település legaktívabb lakosai!
Az állampolgári aktivitás, civil részvétel vonatkozásában csak Szegvárról rajzolódik ki egyfajta kép, amely még a válaszadók negyedét sem fedi minden kérdésnél (6. kérdés).
Bár vizsgált közösségeinkben számottevő aktivitás mutatkozik, megállapítható, hogy azok elsősorban a vallási, szabadidő, sport-, kulturális és szociális tevékenységekre vonatkoznak, s csak jóval kisebb mértékben irányulnak a közjóra (common good).
Közösségfejlesztési szempontból különösen értékesnek tekintjük az önkéntes tevékenységek végzésének feltételeire kapott válaszokat (10-12. kérdés). Ezekből egyértelműen kitűnik, hogy a lakosságnak nagy szüksége lenne a kezdeményező, közvetítő és segítő - gyámolító! - szerepet betöltő szakemberekre, akik az embereket információkkal látnák el, segítenének megtalálni a támogatásra szorulókat, s szakmai ismeretekhez juttatnák az önkéntes segítésre hajlandókat.
Feltűnően magas a „nem tudom” jellegű válasz, a bizonytalanok köre. Ez talán a kérdések szokatlanságára, a válaszadók részéről eleddig végiggondolatlan kérdésekre adott első válaszreakciónak tekinthető.
Mindkét településen meglepett minket a vártnál alacsonyabb részvétel, különösen Szegváron, ahol a felkeresetteknek csak 16,7%-a töltötte ki az ívet, s ha ezt a számot a 14 éven felüli lakossághoz - vagyis a célcsoporthoz - viszonyítjuk, akkor az eredmény csak 13,5%. Királdon jobb volt a helyzet, ott a megkérdezettek 42,4%-a töltötte ki a kérdőívet, ám az összlakosságnak csak 14%-a. Korábbi közösségi felméréseinknél (1994-97 között) az együttműködő lakosok száma az össznépességhez viszonyítva 50% körül volt - inkább fölötte, mint alatta. A most nyert képet még tovább fogja árnyalni a Budapest-Rákoscsabán és Újpalotán szerzendő adatok, de megkockáztatjuk - mert személyes tapasztalataink is ezt támasztják alá -, hogy a lakosok bizalmatlansága és frusztráltsága az elmúlt 7-8 évben erőteljesen növekedett.

Adataink értelmezési nehézségei
Tudatában vagyunk annak, hogy eredményeink több szempontból is korlátozott érvényűek.
Jelenleg nem áll módunkban sem adataink megbízható és tudományosan alátámasztott összehasonlítása, sem azok összevetése a brit mintával. A települések véletlenszerűen kiválasztottak, adottságaik tekintetében nagyon különbözőek, nem reprezentálják a vizsgált helyi társadalmak beállítottságát és aktivitását, s nincs a társadalmi tőke állapotára vonatkozó országos reprezentatív felmérésünk sem, ami értelmezési keretet nyújthatna a nagy hasonlóságok és eltérések okainak hipotetikus becslésére. Továbbmenve: valószínűsíthető, hogy a kitöltők a település legaktívabb közösségi emberei, így gyaníthatóan a már kapott eredmények pozitívabb képet mutatnak a településközösségekről, mint azt egy reprezentatív minta tenné.
Másodszor: eseteink közül kettőben közösségfejlesztési felmérésről volt szó. Ez azt jelenti, hogy az adatfelvétel célja nem a társadalmi tőke mérése, hanem a helyi településközösség széles körű aktivizálása volt. A helyiek által azonosított szükségletek és a helyi cselekvési kapacitás felmérésének témái mellett a társadalmi tőkére vonatkozó kérdések csak egy részét tették ki a kérdőívnek. Az adatfelvétel pontosságát tehát a közösségi aktivizálás céljának rendeltük alá, s ezért a felmérést nem kiképzett kérdezőbiztosokkal végeztettük. Ehelyett aktivizált - és a közösségi fejlesztés szempontjából szintén kiképzett - helyi lakosok keresték fel szomszédjaikat, s elmagyarázva nekik feladatukat, náluk hagyták a kérdőívet. A visszaérkezett ívek tehát önkitöltős módszerrel készültek.
A kutatást Vercseg Ilona közösségfejlesztő vezette, a közösségi szintű brit társadalmi tőke-kutatásokból átvett kérdések kiválasztásában és fordításában, valamint a brit kollégákkal való levelezés lebonyolításában a Közösségfejlesztők Egyesülete szociológus tagja, Gergely Attila vett részt, míg a szervezésben és végrehajtásban az egyesület további négy közösségfejlesztő tagjának: Hajnal Ágnesnek, Molnár Arankának, Péterfi Ferencnek és Pájer Ildikónak munkája volt kiemelkedő. Szegvári partnerünk a Szegváriak Szegvárért Közösségfejlesztő Egyesület és a szegvári Önkormányzat volt, az ózdi kistérségben a Dialóg Egyesület, Rákoscsabán a Közösségi Ház, Budapest-Újpalotán pedig a Nyírpalota Társaság lesz. A Dialóg Egyesület és a Nyírpalota Társaság a helyi segítő szervezetek munkatársaiból alakult. Az adatok felvételét, gépre vitelét és összesítését az egyesületünk tagja, Huszerl József által kiképzett helyi közösségi aktivisták végezték. Az elemzéseket és a kutatási jelentést Vercseg Ilona készítette.

Következtetések
Tudományosan alátámasztott következtetéseket csak komoly apparátussal végzett kutatás és az adatok viszonyítási keretbe helyezése után lesz lehetséges levonni. Mivel a jelenlegi felderítő jellegű kutatás nem ilyen volt, és nem is rendelkezünk semmiféle magyar értelmezési kerettel, következtetéseinket csakis a brit minta óvatos felhasználásával tudjuk meghozni, ill. nyert adatainkat saját tapasztalatainkkal tudjuk egybevetni.
A brit nemzeti reprezentatív minta adatai - nem teljes részletességgel, de - rendelkezésünkre állnak, s ha összehasonlíthatóságról nem is lehet szó, kiugróan nagy eltéréseknél leszünk bátrak néhány tendenciára következtetni:
- a briteknél az egymás ismertségének és a civil részvételnek az aránya fordítottan arányos egymással, vagyis alacsony ismertség és magas civil részvétel jellemzi őket. Nálunk mindkét településen fordított a helyzet: magas ismertség és alacsony civil részvétel.
- A társadalmi részvétel tekintetében - csoportok, klubok, szervezetek munkája, ld. a 9. kérdést! - nem mutatkoznak kiugró eltérések a brit adatokhoz képest (más kérdés, hogy vajon az eredményekkel a britek elégedettek lehetnek-e?), de a demokrácia - és a közösségfejlesztés szempontból is kulcsfontosságú civil részvétel tekintetében igen.
- Szegváron az utóbbi 12 hónapban számottevően kevesebben kerestek fel az állampolgárok helyi és parlamenti képviselőket, hivatalnokokat, mint a briteknél; panaszt, beadványt is sokkal kevesebbet nyújtottak be (ld. 6. kérdést!), és lényegesen kevesebben érzik úgy, hogy valamilyen befolyással tudnak lenni a lakóhelyt érintő döntésekre.
- A bizalom tekintetében általunk nyert adatok alátámasztani látszanak a Petr Mateju cseh professzor által a Nemzetközi Társadalmi Adatfelvételi Program (ISSP) 2001. évi vizsgálata („Társadalmi viszonyok és támogatási rendszerek”) adatainak előzetes elemzésén alapuló következtetését, mely szerint 27 ország közbizalmi állapotát nemzetközi összehasonlítás alá vetve Magyarország az utolsó, 27. helyen áll. Vizsgált mintáinkban ez a bizalmi válság nem is annyira az emberek egymás iránt táplált bizalmában, mint inkább az intézmények iránti mély bizalmatlanságában érhető tetten.
- A politikai pártok iránti bizalom a briteknél is alacsony, ám a magas civil részvétel ellensúlyozza a hatalmat. A magyar alacsony bizalom és alacsony civil részvétel együttese egyértelműen a létező demokratikus deficitre utal.
- A szomszédok közötti együttműködés, az egymással való törődés tekintetében Szegváron talán nem is olyan rossz a helyzet, bár nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy adataink a legaktívabb helyi lakosoktól származnak. A nyert adatok (21% határozott törődést, 30,7% bizonyos mértékű törődést igazolt vissza) azonban még összeadva is messze elmaradnak a britek adataitól.

Tapasztalatainkból - amelyek egybevágnak a két községben nyert adatokkal - további következtetéseket is levonhatunk.
Gergely Attila írja: minden „korszakváltás” egyben „kultúraváltás” is (1). A rendszerváltás előtti korszak kultúrája magába foglalta az önszerveződés bizonyos válfajait (kulturális, szabadidős, sport), de tiltott más típusú önszerveződést, s éppen a politikai természetűt.
A „szocializmusban” épp a közéleti aktivitás volt erősen korlátozott, míg az ún. kulturális és szabadidős tevékenységeket az állam egy minden településre kiterjedő kulturális intézményrendszerrel, a művelődési otthonok hálózatával és népművelő szakemberekkel támogatta. Hajdani népművelőként hosszan beszélhetnék akkori elégedetlenségeinkről, kritikáinkról és reformtörekvéseinkről, de tény, hogy az effajta aktivitás valamilyen mértékben kultúránk részévé vált. Nem így a közéleti aktivitás, a közügyekért való közös munkálkodás, az állampolgári részvétel, s e helyzet egyre súlyosbodó következményeit a közösségfejlesztők nap, mint nap a saját bőrükön is érzik. A közösségfejlesztők állampolgáriságra, civil részvételre irányuló demokratikus kezdeményezése és a lassan demokratizálódó társadalom befogadóképessége között szinte szakadék húzódik meg, amely egyes vonatkozásokban még mélyül is. A demokratikus kezdeményezések ugyanis reflektorfénybe helyezik, mintegy bemutatják az óvatos, egzisztenciális bizonytalanságban élő, bizalmatlan állampolgár számára a közösségi cselekvés számos kockázati tényezőjét, s ez gyakran félelmet, egyfajta passzív ellenállást is gerjeszt. Úgy érezzük, sokszor még ma is meglehetősen szűk fogadó tere van a demokratikus kezdeményezéseknek.
Felmerül itt egy fontos generációs kérdés is, nevezetesen az, hogy miért éppen a középkorosztályok a legaktívabbak a helyi fejlesztési folyamatokban? Ők azok, akik még a „szocializmus” éveiben szocializálódtak, s akik a mozgalmi élet vezetőképző tanfolyamain megtanulták mozgalmi és a (kulturális és szabadidős) öntevékenység és szervezés fortélyait, s akik - paradox módon! - a „demokratikus szocializmus” égisze alatt sokat tanultak magáról a demokráciáról is - még akkor is, ha azt gyakorlattá nem igazán szervezhették. Ez a tartalom és ez a gyakorlat e generációk kultúrájának részévé vált, mint ahogyan az is, hogy kerüljék a konfrontációt, hogy a legjobb mindenkivel jóban lenni, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem” stb.
„Maga az állampolgáriság fogalma kérdőjeleződik meg itt … A helyi lakosok szempontjából a közügy más ügye - „a főnöké”, „a politikusoké”, de nem az övék. Majdnem mindenki egyetért azzal, hogy a törvényeket azért hozzák, hogy megszegjék őket, ám félve mások törvénytelenségétől, mindenki szigorúbb fegyelmet követel. Az egymásba érő ördögi körök csapdájába zárva mindenki tehetetlennek, kihasználtnak és boldogtalannak érzi magát. Nem meglepő tehát, hogy a képviseleti kormányzás itt kevésbé hatékony, mint a polgárosodottabb közösségekben” - írja Putnam az olaszországi ún. „nem polgári” (uncivic) régiókról. (2)
A ma legaktívabb generációk szocializációja, és ebből következő gyakorlata, úgy tűnik, meglehetősen élénk a social participation, a társadalmi részvétel vonatkozásában, de bátortalan és még mindig a kezdeti lépéseknél tart a citizen participation, az állampolgári részvétel terén.
Hiba lenne azonban alacsonyabb értékűnek tekintenünk a social participationt a civil participationnál. „A hagyományos értelemben vett tőkével ellentétben, a társadalmi tőke „közjószág”, ami azt jelenti, hogy nem személyes tulajdona azoknak, akiknek hasznára válik. Más közjavakhoz hasonlóan (pl. tiszta levegő, biztonságos utcák) a társadalmi tőkét általában nem magánszemélyek biztosítják. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi tőkének gyakran más tevékenységek melléktermékeként kell megjelennie. A társadalmi tőke tipikusan kötelékekből, normákból és bizalomból áll össze, amely átvihető egyik társadalmi környezetből a másikba. A Florentine- kórusok tagjai azért vesznek részt az énekkari munkában, mert szeretnek énekelni, nem pedig azért, hogy részvételükkel a toszkánai társadalmi felépítményt erősítsék. Mégis ez történik.” (3)
Akár a társadalmi, akár az állampolgári részvételt tekintjük azonban, szembetűnő, hogy a fiatal korosztályok mennyire felkészületlenek ezen a téren, s következésképpen mily kevéssé aktívak. Itt valami óriási hiátus van, amire a mi társadalomirányításunk a rendszerváltás óta még nem figyelt fel! S ha az idősebb korosztályok elveszítik aktivitásukat, és átadják helyüket a fiataloknak, milyen társadalmi tőkéről beszélhetünk majd? Olyanról, amelyik a társadalmi tőkét csak magánjószágként értelmezi?
Mateju a társadalmi tőkének két dimenzióját különbözteti meg: a társadalmi tőke mint közjószág (közvagyon) és mint magánjószág (magánvagyon). „A társadalmi tőke mint közjószág - bizalom és átláthatóság”: itt a társadalmi tőke társadalmi jellemzőként jelenik meg, „amely az általános bizalom, valamint a társadalmi viszonyok és hálózatok átláthatóságának gyümölcse … A társadalmi tőke mint elsődlegesen társadalmi jellemző: a társadalmi viszonyoknak az a minősége, amely lehetővé teszi az egyének számára az együttműködést és a közös cselekvést (4)… Ezek között a keretek között a társadalmi tőke a személyközi, valamint a köz- és politikai intézmények iránti bizalom magas fokán alapul és abból a meggyőződésből ered, hogy a legtöbb érintkezés átlátható és biztonságos. Ebben az összefüggésben a társadalmi tőke olyan közjószág, amely a hatékonyság és termelékenység magasabb szintjének elérését segíti elő.” (5)
„A társadalmi tőke mint magánjószág - kölcsönösségi hálózatok.” Itt a társadalmi tőke mint egyéni jellemző” jelenik meg: „az ember arra való képessége, hogy hatékonyan érvényesítse és mozgósítsa a társadalmi összeköttetéseknek azokat a hálózatait, amelyek a kölcsönösen hasznos cserére és viszonosságra épülnek (6) Ebben az összefüggésben a társadalmi tőke olyan magánjószág, amelyet egyéni (és csoportos) célok eléréséhez halmoznak fel és alkalmaznak. A társadalmi tőkének ez a formája akadályozhatja a piaci mechanizmusok hatékony működését, valamint alááshatja az átláthatóságot és a szavahihetőséget.” (7) Mateju szerint a társadalmi tőke e két formája (dimenziója) két külön jelenség (a bizalmi és a kölcsönösségi hálózatok), amelyek egymás ellenében hathatnak.
Végül a társadalmi tőke gyarapíthatóságának kérdéséről szólunk. Elhasználódhat-e, elfogyhat-e a társadalmi tőke, ill. újratermelheti-e magát, s ha igen, mennyiben spontán és mennyiben fejlesztői beavatkozás hatására?
Válaszunk már a fentiekből is kikövetkeztethető: a társadalmi tőke el is használódhat, korszerűtlen szerkezetűvé is válhat (ld. kultúraváltás!), ill. társadalmi és egyéni dimenziói között az arányok felcserélődhetnek. Maga a társadalmi tőke fogalmának egész világra terjedő térhódítása is azt jelzi, hogy a posztmodern társadalmakban felismerődik egy fontos társadalmi tényező, a társadalmi tőke hanyatlása és kisebb-nagyobb mértékű hiánya. Különösen igaz lehet ez a posztkommunista országok esetében, ahol „a társadalmi tőke lerombolásának kockázatával is szembe kell nézni. Éppen azért, mert a társadalmi tőke a közvagyon egyik fajtája, a gyárak bezárásának és a közösségek lerombolásának költsége túlmegy az egyének által tapasztalt személyes traumán. Még ennél is rosszabb, hogy egyes kormányzati programok (pl. városfejlesztési vagy önkormányzati lakásprojektek) maguk is fejetlenül rombolták a társadalmi hálózatokat. Az a tény, hogy ezek a költségek nem mutathatóak ki a jelenlegi elszámolási technikáinkkal, korántsem jelenti azt, hogy azok nem is léteznek. Ha elég nagy darabot vágnak ki a társadalmi felépítményből, annak mindannyian megfizetjük az árát.” (8) Putnam szerint „a társadalmi tőke …. olyan erőforrás, melynek utánpótlása egyre bővül, nem pedig csökken a használat során, és amely (ellentétben a fizikai tőkével) kimerül, ha nem használják. (9)
„A kultúra egyik típusáról egy másik típusára való átmenet” - Gergely Attila szavaival így is jellemezhetjük a rendszerváltással felerősödött változást. Gergely szerint „az egyéni és kollektív versenyben maradás kritikus feltétele: a kultúrateremtő képesség ... Az átfogó módon értelmezett művelődési teljesítőképesség, a művelődni- és újraművelődni tudás gyorsasága az, ami bármilyen társadalmi átalakulás vagy átalakítási törekvés sebességkorlátját beállítja.” (10) Vajon mennyire gyors a magyar társadalom a maga művelődni és újraművelődni tudásában? Adataink nem lévén erről, csak közérzetünkre hivatkozhatunk, s aszerint lassú, s ezáltal saját maga gátolja a társadalmi átalakulás pozitív irányba történő fejlődését. A rossz társadalmi közérzet, a bizalmatlanság és frusztráció, az alacsony társadalmi és a még alacsonyabb civil részvétel „egy egész kultúra deficitjének, az újrakulturálódási folyamatok elégtelen teljesítőképességének” a jele. (11)
Gyakran mondják, hogy a demokrácia kultúrájának kialakulásához idő kell, és kétségtelen, hogy az önmagától az idő múlásától és a spontán tapasztalatszerzéstől is folyamatosan épül, de a gyorsítás intézményeinek bekapcsolásával - képzés, felnőttképzés, a társadalmi és civil részvétel erősítése, a társadalmi hálózatok fejlesztése, a közösség által teremtett nyilvánosság erősítése, a segítő szakmák társadalomfejlesztő irányultságának és köztük a közösségfejlesztés hatókörének növelése - a demokratikus társadalmi átalakulás, az új kultúra megteremtésének képessége jelentősen javulhatna és csökkenhetnének az ennek fogyatékosságaiból fakadó válságtünetek.
Putnam is felhívja a figyelmet - a gazdasági fejlődéssel összefüggésben - az újszerű fejlesztési stratégiák kialakításának lehetőségére, amelyhez a társadalmi tőke megközelítés segítségünkre lehet. (12).
A jelen és a jövő fő kérdése szerintünk az, hogy átalakuló társadalmunk MILYEN MÉRTÉKBEN HAJLANDÓ ÁLDOZATOT HOZNI (EZ KULCSKÉRDÉS) a közösségiség és a civil társadalom sérült szöveteinek regenerálására, vagy eddig ki sem fejlődött képességek és funkciók kimunkálására, a társadalmi és civil részvétel erősítésére, más szóval: a régió társadalmi tőkéjének megújítására, egy korszerűbb szerkezetben való bővített újratermelésére?

4. Javaslatok

A kutatást támogató Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, és rajtuk keresztül más kormányzati szereplők számára is a következő javaslatainkat ajánljuk megfontolásra:
- Készüljön országos reprezentatív vizsgálat a társadalmi tőke aktuális állapotáról, és ezt a vizsgálatot 3-5 évente ismételjük meg;
- Ennek alapján készüljön egy, a társadalmi tőke fejlesztési irányait feltérképező irányelv, amely arra is ajánlásokat tesz, hogy a direkt és indirekt kormányzati munka, a társadalom- és területfejlesztés szakterületei a törvényalkotásban, a végrehajtási és ellenőrző-monitorozó folyamatokban milyen beépíthető és hasznosítható elemekkel gazdagodjanak;
- Mindezek alapján szülessenek a társadalmi tőkét fejlesztő, holisztikus szemléletű kormányzati programok, amelyek - Mindaddig, amíg e folyamatok beérnek, fejlesszen ki néhány kísérleti kistérségi programot, amelyeken keresztül tapasztalatokat szerezhet a nagy kormányzati program beindításához.
E programok célja a kistérségi társadalmi tőke fejlesztése lenne, s a megvalósításhoz a fejlesztői munkát szervező szakmai konzorcium nagyobb jogosítványokat kapna, mint amellyel a jelenlegi közösségfejlesztő projektek rendelkeznek: - az érdeklődővé tett, a közjóért cselekedni kívánó, nem szervezett állampolgárokra,
- a civil szervezetekre,
- a kormányzati és önkormányzati munka szereplőire,
- a kistérségi fejlesztő szervezetek munkatársaira,
- a vállalkozókra, a képzési programok zömükben az ún. általános célú felnőttképzésre vonatkoznának - a szakképzés mellett főként a közösségi gondolkodás és a demokratikus részvételben való szemléleti és ismereti hiányok mérséklésére vállalkoznának. Jelentős szerepük lehet a kormányzati és nem kormányzati intézmények társadalmi funkciójának és feladatainak megértetésében a szektorokon belüli és a más szektorokbeli szereplőkkel;
Lehetséges, hogy e szerény vizsgálat talaján, amely még ennek az anyagnak az összefüggéseit sem tudta mélységeiben kibontani, következtetéseinkkel és javaslatainkkal túl merészek voltunk. De arra alkalmat adott e munkánk, hogy gyarapodjunk szakmánk további lehetőségeinek feltárását illetően, s hogy felkeltsük a társadalomfejlesztéssel foglalkozók figyelmét a társadalmi tőke fejlesztésének fontosságára.

Budapest, 2004. november 24.
Vercseg Ilona

Jegyzetek
(1) Gergely Attila: Intézmények építése a helyi közösségekben. Budapest, 1991. Közösségfejlesztők Egyesülete, Parola-füzetek
(2) Putnam, Robert (1993) “The Prosperous Community - Social Capital and Public Life”, The American Prospect Volume 4, Issue 13 March 21: 27-40
(3) (Putnam, uo.)
(4) Mateju Putnam-t idézi
(5) Petr Mateju: Trust and Reciprocity Networks: two distinctive dimensions of social capital. Presentation prepared for the OECD Conference, May 2003 Budapest
(6) Mateju Bourdieu-t idézi
(7) Uo.
(8) Putnam idézett mű
(9) Uo.
(10) Gergely id. mű 4. o.
(11) Gergely id. mű 5. o.
(12) Putnam idézett mű.

Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár