Közösségfejlesztés |
Parola archívum Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu |
Cím: | MEGJELENT! Vercseg Ilona KÖZÖSSÉG ÉS RÉSZVÉTEL A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete A SZOCIÁLIS SZAKKÉPZÉS KÖNYVTÁRA A Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék könyvsorozata Budapest, 2011 |
Szerző: | Vercseg Ilona |
Sorozatcím: | Parola |
Folyóirat: | Parola |
Év: | 2011 |
Szám: | 2 |
Oldalszám: | 19 |
Tárgyszavak: | A közösségfejlesztés és a közösségi munka gyakorlatának elmélete |
Az első népházak gyakran nyújtottak ételt és fedelet, de elsősorban is oktatást, elemi és haladóbb szinten egyaránt. Tevékenységüket vagyonos emberek, városlakók és főként diákok, fiatal értelmiségiek támogatták, akik önkéntes munkában tanították a szegényeket, gyakran közöttük élve és dolgozva. Első életre hívói egyházi emberek voltak, ezért oktatási tevékenységüket a radikális társadalmi mozgalmak eleinte erősen kritizálták: moralistáknak vagy – vallásos elkötelezettségük miatt – normativistáknak nevezték őket. A Toynbee HallLásd www.toynbeehall.org.uk 1884-ben kezdett működni Londonban. Az East-End-i Whitechapel kerületben kialakított társadalmi reformközpontot Samuel és Henrietta Barnett lelkész házaspár hozta létre, és barátjukról, az akkoriban elhunyt Arnold Toynbee történészről és reformerről nevezték el. A központ a St. Jude’s (Szent Júdás Tádé) templomban működött, egy akkorra már kriminalizálódott szomszédságban. A házaspár 15 éven keresztül fáradozott a problémák orvoslásán, mire felismerték, hogy változást ott csakis radikális beavatkozás hozhat. Elképzelésük valóban radikális volt, mert Oxford és Cambridge végzős diákjainak önkéntes oktatómunkáját, valamint friss diplomások szegénynegyedbe telepítését és oktatási tevékenységének megszervezését tartalmazta. Olyan helyet akartak létrehozni, ahol a diákok saját szabadidejükben és a nyári szünetben a szegények között dolgoznak, és tanítják őket, s ahol a Londonban elhelyezkedett pályakezdők esténként-hétvégeken a legkülönfélébb szakmákban és témákban tarthatnak előadásokat, vezethetnek vitákat, indíthatnak szakképzéseket az egyetemek kihelyezett tagozataként, ugyanakkor megszervezhetik az iskolából kimaradtak iskolapótló oktatását.
A központ működése 1884-ben meg is kezdődött, s az oktatáson túlmenően ingyenes jogi tanácsadást is folytattak, és klubokat vezettek. A központ ma is működik, hasonlóan több más settlementhez, elsősorban Londonban, New Yorkban, Chicagóban, Clevelandben, de Ausztráliában és Izlandon is. A Toynbee Hall továbbra is oktatással és a társadalmi problémákkal foglalkozik, számos önkéntessel és bentlakóval. A bentlakók, alapító elődeikhez hasonlóan, nappal dolgoznak vagy tanulnak – például szociális gondozónak –, esténként és hétvégeken pedig idősekkel, hátrányos helyzetű gyerekekkel és kamaszokkal dolgoznak, jogi tanácsokat adnak és számos más módon segítenek a hozzájuk fordulóknak. A másik kiemelkedő settlement a Jane Addams és Ellen Gates Starr által 1889-ben alapított chicagói Hull HouseLásd www.hullhouse.org – vagy ahogy ők hívták, a The Hull House Neighborhood. Ez a népház az európai bevándorlókkal dolgozott, eleinte főként a Near West Side-i szomszédságban élő 10 ezer olasszal, de később további házakat vont be munkájába, és rövidesen már 13 épületben működött, nyári táborral, a Bowen Country Clubbal kiegészülve. E házak használói németek, zsidók, görögök, lengyelek, írek, kanadai franciák voltak. A honvágy csökkentésére eleinte etnikai estéket szerveztek a házban, nemzeti étkeket főztek, otthoni zenét hallgattak, táncoltak, és rövid előadásokat is tartottak. Elsősorban a női lakosok váltak szervezőivé a settlement életének, közülük számos fontos reformer és szakember került ki később. Rövidesen már játszóteret, közfürdőt, nyilvános tornatermet, óvodát, könyvtárat létesítettek, önkéntes orvosi szolgálatot tartottak, jogi képviseletet biztosítottak, bántalmazott anyáknak és gyerekeknek nyújtottak oltalmat.
A napi munkán túlmutattak kutatásaik, szegénységvizsgálataik, melyek alapján javaslatokat tettek az önkormányzati, szövetségi állami törvényhozásnak új törvények megalkotására. Ilyenek voltak például az ipari munka reformjáért, a munkavédelem javításáért, a nők és gyermekek esetében a munkaidő korlátozásáért, a női választójog megadásáért, az ipari szakszervezetek tevékenységéért, az egészségügyi reformért és az új bevándorlási politikáért (amely a bevándorlók jogait törvénybe foglalja), az iskolakötelezettségért stb. benyújtott javaslataik. Mindez fontos előzmény volt a szociális, emberi és politikai jogok kivívásához, a jóléti állam kiépüléséhez. A Hull House szolgált modellként az 1920-tól megalakult majdnem 500 amerikai settlement ház működéséhez. A ház folyamatosan alkalmazkodott a korszakok változásaihoz, és ma is működik. Jane Addamst (1860–1935) az amerikai közösségfejlesztés és szociális munka alapítójaként tisztelik, és világháború-ellenes, békemozgalmi tevékenységéért Nobel-békedíjat is kapott. Ő volt az első Nobel-díjas nő. Módszerére az volt jellemző, hogy a settlementen belül eseti és csoportmunkát alkalmaztak, a szomszédságban pedig közösségi munkát, mely a változásra irányult, s amelyből társadalmi változások keletkeztek, és a szakmává válás is kifejlődött. Nagy-Britanniában 1914-ben 20, 1922-ben 60 settlement működött; Észak-Amerikában 1886-ban kezdte el működését New Yorkban a Neighbourhood Guild (szomszédsági céh), 1900-re 100, 1910-re pedig már 400 settlement tevékenykedett (Giczey, 2010), és számuk folyamatosan nőtt. A settlement Magyarországon Célja a munkásosztály „felemelése”, „nevelése”, egyetemi hallgatók terepmunkája, a társadalmi osztályok „kibékítése”, Keresztény Magyarország; eszköze pedig az volt, hogy a szociális intézmények oda települtek, ahol a szegények éltek, és munkájukba bevontak egyetemistákat, önkénteseket is. Az önkéntességnek nagy szerepe volt ebben az intézményben, mert kevés alkalmazottat tudott csak megfizetni, ezért pedagógusokat, gyakorlati szakembereket (pl. a háztartási ismeretek oktatására), szociális érzékenységgel rendelkező, tenni akaró fiatalokat is bevontak a munkába. (Schiffer, 1995: 4) „A settlement a társadalmi felelősség érzésével és az adni tudás többletével rendelkező egyéneknek önkéntes letelepedése a szociális elhagyatottságban élő emberek közé azért, hogy azoknak erkölcsi, szellemi és gazdasági érdekeit a jószomszédság elve alapján a népgondozás és népművelés eszközeivel és eljárásaival tervszerűen és intézményesen szolgálják, és így ezeknek a társadalmi rétegeknek a nemzeti közösségbe való teljes beilleszkedését megteremtsék.” (Schuler, 1937: 516) „A szervezők összehívták a «szociális érzékű», tehetős környékbeli embereket (orvost, jogászt, tanítót, hatósági elöljárókat, a helyben működő szociális intézmények vezetőit), s ismertették velük (az általuk feltárt, helyi) szociográfiai eredményeket. Közölték a szándékukat, hogy a hiányzó szociális munka ellátására az adott területen szeretnének (intézményükkel) letelepedni. Tervükhöz véleményeket kértek. Ha szívesen fogadták a szándékukat (…) akkor a jelenlévőkből bizottságot alakítottak, annak időről időre beszámoltak s munkájuk eredményéről. Tanácsot, segítséget kértek a feladatok megoldásához.” (Schiffer, 1995: 4)
A telepet ifj. Erődi-Harrach Béla akadémikus-tanár alapította és igazgatta, a kezdetekkor társadalmi szervezetként – egyesületként –, majd állami alapítású és támogatású intézetként, melynek működtetéséhez az alapítók is hozzájárultak munkájukkal.
– Általános Népvédelmi Osztály (egységei: néphivatal, családi patronázs, fiatalkorúak patronázsa, tanonc és munkaközvetítő); – Közművelődési Osztály (egységei: népkönyvtár, munkásolvasó, általános ismeretterjesztő előadások, tanfolyamok és szemináriumok, gyermeknapközi otthon, tanonc legény-leány és munkáskör, cserkészet); és – Szociális Egészségügyi Ügyosztály (egységei: tüdőbeteg és venereás beteggondozó és rendelő, bakteriológia és röntgenlaboratórium). A gondozói, népnevelői és egészségügyi tevékenységekben a szakemberekhez egyetemisták és főiskolások, gyakorlati terepmunkások és önkéntesek is csatlakoztak. A telep tevékenysége termékeny kutatási terepe volt a szociálpolitika erőteljesen kibontakozó elméletének és gyakorlatának (Hilscher, 1929). A telep működését a később megalakult settlementek követendő modellként tekintették. Ilyen volt az 1926-ban Szegeden alakult Agrár-settlement Budai György vezetésével, vagy a Farkas Edit és Slachta Margit nevével fémjelzett Szociális Missziótársulat, melynek ifjúsági tagozata alapítja meg az 1935-től tíz évig működő budapesti Kozma utcai „női” settlement Népgondozó és Népművelő otthont, Földy Ilona alapításával és vezetésével. Ez a settlement egészségügyi, gyermekgondozási, háztartási munka és a társadalmi élet szabályainak tanításával foglalkozott, családlátogatásokat végzett, egészségügyi központot, bölcsődét, óvodát, napközi otthont, ifjúsági csoportokat működtetett, ünnepeket, táncesteket rendezett, zene és énektanítással foglalkozott. Az 1930-as években már 8 settlement működött Budapesten, a katolikus egyház és a városháza 1938-tól működő szociálpolitikai ügyosztálya szoros együttműködésében (Juhász, Szikra, Varsa, 2010). A settlement intézménye más európai országokban, így például Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában és Németországban, Norvégiában és Svédországban is megjelent, és tevékenységüket mindenütt az adott társadalmi szükségletek határozták meg (lásd Varsányi, 1912; Hilscher, 1929; Novágh, 1937; Giczey, 2007; Balipap, 2007 és az Életfa Egyesület honlapjátwww.eletfaegyesulet.hu/settlement.hu.php).
|