Közösségfejlesztés

Parola archívum
Kiadó: Közösségfejlesztők Egyesülete, Budapest 1011 Corvin tér 8., T:1/201-5728, kofe@kkapcsolat.hu, www.kozossegfejlesztes.hu


Cím:
A közösségi tanulás és egyéb, a közösségek épülését támogató kezdeményezések a roma lakosság körében
Szerző:
Bari Judit
Sorozatcím:
Parola
Folyóirat:
Parola
Év:
2007
Szám:
4
Oldalszám:
28
Tárgyszavak:
közösségi tanulás, közösségek épülése, roma, család, lakóközösség, PAKIV Európai Hálózat, sajószentpéteri roma közösség elemzése


…Nem tudom az előadást visszaadni a cikkben, ezért a témát fejtem ki az előadás anyagából kiindulva...
Azt vettem észre, hogy nem tudok ugyanúgy beszélni és írni. Egy dolog beszélni a témáról értő közösség számára, és másféle kontextust hoz elő az írás, még ha a Kunbábonyban elhangzottakból indulok is ki.
A rendkívüli megtiszteltetésen túl igazi élményszámba ment számos lelkes, felkészült és elkötelezett közösségfejlesztő szakemberrel találkozni. Gyakran gondoltam, hogy kevesen vagyunk, akik nem csupán hisznek a demokratikus értékekben, de ismerik is azon eszközök némelyikét, amelyekkel közvetíteni lehet, s amelyekkel általános érvényűvé lehetne őket tenni a társadalom egyre több területén.
Sokat töprengtem azon, hogyan lehetne a tapasztalataimat 30 percnyi előadásba sűríteni? Természetesen nem lehet. Aztán rendszereztem magamban: honnan ered a tapasztalatom, mit kell feltétlenül megmutatnom, milyen kérdéseket vessek fel, mit üzenjek, miben hiszek a jövőbeni feladatokat tekintve?
Aztán, mint mindig, most is előálltam két száraz, viszont szerintem légyeges elemeket tartalmazó PP-bemutatóval, melyek A korai szocializáció a demokratikus és közösségi létre és A közösségi tanulás és egyéb közösségek épülését támogató kezdeményezések a roma lakosság körében címet viselték.
Úgy érzem, meg kell ismertetem az előadásanyagok megszületését elősegítő gondolatokat, s meg kell osztanom az olvasókkal azt is, miért hiszek a közösség erejében és a demokratikus értékek tanítható és tanulható voltában. A hitelesség megteremtését elsődlegesnek és szükségesnek tartottam, hiszen sokan először találkoztak velem, illetve első alkalommal hallottak a romák közösségfejlesztő munkáiról.
Az előadás anyaga személyes tapasztalatomra épül, részt vettem a programok kidolgozásában, megvalósításában és az utóéletét ma is gondozom. Fontosnak tartottam, hogy ne mások által felépített programokról beszéljek, mert ez a felkérés jó alkalmat adott arra, hogy önmagamnak is összegezzem első kézből származó tapasztalataimat.
Az elmúlt évek során részt vehettem olyan képzési programokban, amelyekben eszközöket, módszereket ismerhettem meg, és olyan készségeket sajátíthattam el, amelyek segítették a munkámat, programértékelőként, közösségfejlesztő facilitátorként és trénerként egyaránt.
A programok, amelyekben tanulhattam és dolgoztam, lehetőséget teremtettek számomra megélni a tapasztalati tanulás és a közösségi tanulás előnyeit, s egyben feltárni nehezen befogadható elemeit is.
2002-ben jelentkeztem a PAKIV Európai Roma Alap által roma fiatalok számára meghirdetett vezetőképző programra, és ezzel kerültem közel a közösségfejlesztéshez és általában a civil mozgalmakhoz. Óriási változást hozott az életembe a PAKIV nemzetközi program, amely a mi társadalmunkhoz képest merőben más közegben zajlott. Néhány óra alatt egy olyan multikulturális város nemzetközi nyelviskolájában találtam magam, Angliában, ahová a világ minden tájáról érkeznek tanulók Dél-Amerikától Ázsiáig.
Egy későbbi szakaszban, szintén nemzetközi iskolában, Dániában tanulhattam arról, hogy az ő társadalmukban hogyan látják a demokratikus rendszereket, illetve megtanultam, hogyan érthetem meg a saját társadalmi közegemet. Mitől vannak, vagy kerülnek előnyösebb helyzetbe bizonyos csoportok másokhoz képest? Milyen tőkére van szüksége az egyénnek és a csoportnak, a közösségeknek ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a változásokkal, fejlődéssel?
Meglehet, ez nem nagy újdonság annak, aki a kirekesztést vagy a megbélyegzettséget szerencséjére nem ismeri közvetlenül! Nekem, aki roma telepen nőttem fel mintegy 2000 romával együtt, egy 14 000 lakosú Borsod megyei városban, ráadásul főként természettudományokat tanultam azelőtt, igencsak katartikus élmény volt a bennem lévő ismereteket és megértett összefüggéseket egy számomra új, a társadalomtudományokat érintő perspektívából elemezni.
Merőben új tapasztalatként ért, hogy nem számított, roma vagyok-e, tanultam-e szociológiát vagy más, a társadalom értésére feljogosító tanokat, tartozom-e valamilyen vallási vagy politikai szervezethez. Számított viszont a véleményem a világról, az emberekről és a saját szerepemről a társadalmi folyamatok alakulásában. Lehettek kérdéseim, és fontos volt, hogy saját válaszaim is legyenek.
Ki kellett mondanom magamnak, hogy a társadalmunk olyan lesz, amilyenné mi magunk, állampolgárok alakítjuk. Nem a politikai vagy egyéb erő- és hatalmi csoportok határozzák meg a társadalom értékeinek alakulását, hanem mi. Mi civilek, állampolgárok leszünk a ’change agentek’, a változás ügynökei, ha aktívan részt veszünk a demokrácia építésében és nem engedünk teret annak, hogy a politika mindenben irányítóként, mérvadóként legyen jelen.
Igyekeztem megérteni, mire van szüksége Európának az egyre láthatóbb és hallhatóbb roma, szinti, beás, lovari vagy más, akár a traveller közösségek befogadásához. S milyen értékekkel tudnak hozzájárulni e közösségek az európai közösség épüléséhez.

Ezek szellemében foglaltam össze mondandómat a nagyszerű Varga Tamás emlékére, vagy ahogyan a konferencián elhangzott, a Varga Tamás szellemében évente megszervezésre kerülő szakmai találkozón, ahol az idei téma a közösségi tanulás volt, azon belül is a korai szocializáció a demokratikus és közösségi létre.
A címek elárulják, hogy feltétlenül gondolunk gyermekeinkre a demokrácia tanulásával kapcsolatban. Egy olyan társadalomban, ahol a demokrácia is gyerekcipőben jár. Nagy a felelősségünk nekünk, felnőtteknek, az elmélet és gyakorlat közötti harmónia alakításában. Keressük a legjobb módját a tanulásnak, szocializációnak! Különösen a különböző társadalmi csoportok közötti konfliktusmentes együttélés jobb formáit, és a békés fejlődésre, megújulásra képes közösségek épülését segítő utakat akarjuk bejárni.
Rendhagyó módon a fő üzenettel kezdem, nem hagyom meg végső tanulságként, hiszen ez az origója az előadásnak:
„A demokráciát tanítani főként demokrácia által lehet.”
A kijelentést máris követik a kérdések: kiktől és hol tanulhatják meg gyerekeink a demokráciát? Melyek azok a közösségi terek, ahol a roma és (nem roma) gyermek láthatja, tapasztalhatja, értelmezheti, alkalmazhatja azt, amit tanításként kaphat a demokratikus értékekről?
Vegyük sorra az evidens helyszíneket. Hol töltik napjaikat a gyerekeink, milyen közösségekhez tartoznak?
A család mint a gyermekek elsődleges kapcsolati rendszere, hordoz olyan elemeket, amelyek lassítják a demokratikus értékek természetes megerősödését. A tradíciók tele vannak nem-demokratikus elemekkel. A közösségi tanulás egyik előfeltétele a tabuk feltörése, az ellentmondások feloldása.
2004-ben a társadalmi nemek szerepéről és helyzetéről valósítottunk meg részvételi módszerrel egy elemzést a saját roma közösségemben. Később bemutatom a program részleteit is, most csak annyit szükséges megjegyeznem az elemzés eredményeit illetően, hogy a nők, lányok akadályozottsága nagyon drasztikusan van jelen. Tanulásuk, munkavállalásuk, képességeik és készségeik fejlesztése a karrierjük érdekében gyakorta nem saját elhatározásukból hiúsul meg. A családon belüli munka- és felelősség, illetve tulajdonmegosztás sem kedvez a nőknek, lányoknak. E megállapítások nem általános érvényűek, viszont olyan mértékben van jelen, hogy tenni kell e jelenségek megváltozásáért!
Nagyon fontos megjegyeznem a közösség, mint érték és szükséglet vonatkozásában, hogy az elemzésben részt vett nők által felvázolt Maslow piramison a szükséglet a valahová tartozásra (közösségre), szeretetre és elfogadásra 70%-os értéket képviselt. Azt hiszem, ez mindennél jobban leírja a közösség erejét és szerepét a nehézségekkel küzdő emberek életében.

Lakóközösség, lakónegyed:
A lakóközösségek, a lakónegyedek már leépülőben vannak. Megújulásra van szükségük – a modernizációt is szem előtt tartva –, s újra meg kell tanulniuk az értékeiket.
Még nem nőtt fel az a generáció, amelyik a dolog természeténél fogva és a támogató környezet ismeretében nem fél a közélettől és motivált, informált, rátermett és képzett a közösség érdekében önzetlenül cselekedni, nem él vissza a demokrácia adta lehetőségekkel. Nagy arányú a távolmaradás, a passzivitás a helyi közérdekű folyamatoktól azon emberek körében, akik nem tagjai valamilyen helyi érdekcsoportnak, vagy nem állnak azok befolyása alatt. Nehéz motiválni, sőt gyakran szóra bírni is őket, akik egyébként személyes értékeik miatt elfogadottak az adott közösségekben.

Játszótér, pihenő parkok:
A roma gyerekeknek játszótéren szerezhető élményekből szinte kizárólag az óvoda udvarán lehet részük, idegen felnőttekkel, és nem a saját szüleikkel. Ennek oka, hogy a roma telepeken nincsenek játszóterek még 2000 fős lakóközösség esetén sem! A környezeti igazságosság nem épült be a hazai településfejlesztési tervekbe.

Óvoda, iskola:
Amikor egy demokratikusnak mondott társadalomban az olyan spontánnak számító folyamathoz, mint az integráció, intézményes nyomás kell az iskolában is, nehéz a roma gyerekek közösségi és demokratikus létre történő korai szocializációjáról beszélni! Főként ha figyelembe vesszük, hogy az sok esetben még az intézményes nyomás és/vagy az extra támogatás formájában alkalmazott motivációs nyomás mellett sem éri el a hatását. Napjaink demokratikusnak tartott Magyarországán az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány segítségével zajlanak olyan perek, amelyben a roma diákok felperesekként keresik bírósági eljárásban az őket képességeik szerint megillető tanuláshoz való joguk érvényesülését egy adott település iskoláival szemben. A szegregáció mértéke az oktatási rendszerben olyan mértékű, hogy nemzetközi tanulmányok és jogi dokumentumok tárgyalják megszüntetésének szükségességét. Ez a tendencia nem egy demokratikus és esélyegyenlőséget biztosító oktatási rendszerről ad képet. Hovatovább az Esélyegyenlőségi Hálózatot is megszüntették. Azaz, mostantól értsük úgy, az esélyegyenlőség általánosan jelen van a rendszerben? Nincs szükségünk annak szimbolikus demonstrálására sem?
Az iskoláink és a tanulást biztosító iskolán kívüli környezetek demokratikus fejlődéséhez meg kell értenünk jelenlegi helyzetünket. Ilyenkor mindig kérdéseket gyártok, hogy megtaláljam a lényegi pontokat. Sokkal több kérdés merült fel bennem, mint amennyinek a felsorolására itt vállalkoztam, de álljanak itt, hogy együtt is gondolkodhassunk azon, hol tartunk most, és milyen jó példákat ismerünk?!

· Értékelik-e a demokrácia tanítását és tanulását?
· Tudják e az oktatók, hogyan kell a demokratikus gyakorlatokról, társadalmi befogadásról, kritikus gondolkodású állampolgáriságról tanítani, vannak-e módszereik?
· Értékelik e az oktatást, mint közösségépítő elemet?
· Vannak-e tanterveink ezek oktatatására?
· Kapjanak-e nagyobb vagy több elismerést azok, akik a kötelező tanításon túl is tesznek az iskolai közösség épüléséért?
· Ismerünk-e olyan oktatási programokat, amelyek nem csak tanítanak a demokráciáról, de a demokrácia gyakorlása által is tanítanak?
· A demokrácia tanulása elvárásként támasztja-e a tanuló felé, hogy képes is legyen a kontroll gyakorlására az iskolában és az iskola programjaiban?
· A tanulónak képesnek kell-e lennie eldönteni/választani, hogy mit és hogyan tanuljon ezekben a programokban?

Sajnos ma még hiányoznak az előfeltételek, illetve az elején tartunk ezek megteremtésének. Nem beszélhetünk a gyerekek sikeres felkészítéséről a szüleik bevonása nélkül. Ha nem dolgozunk az őket nevelő generációval is, nem várhatunk tartós eredményeket. A roma gyerekek esetében ez több szempontból is fontos, mert a pedagógus társadalom és a szülői közösség-korosztály nem hordozza, illetve nem éli meg magától értetődőnek a demokratikus értékeket, a befogadást, integrációt és az általános érvényű esélyegyenlőséget.

A demokratikus értékek tanításában és a közösségi tanulást elősegítő környezet és alkalmas helyzetek megteremtésében a civil szervezeteknek és az akadémiai szintű oktatásnak rendkívüli szerepe van.
Ezen a területen tudom ismertetni azt a néhány programot, amelyekkel magam is hozzájárultam a közösségi tanulás hazai alakulásához.

Az ismertetésre kerülő programok a következő értelmezést rajzolták ki a közösségi tanulás fogalmának meghatározására:

Természetesen ismerünk ennél jóval pontosabb és árnyaltabb meghatározásokat is a közösségi tanulásra, azonban az általam ismertetésre kerülő szervezetek és programjaik ezzel a megfogalmazással dolgoztak.
A következőkben három szervezetet és három programot ismertetek a közösségi tanulás szempontjából!
A PAKIV Európai Hálózat, amelyben az aktív állampolgáriság ügyének koordinátora vagyok, egy olyan nemzetközi civil szervezet/együttműködési hálózat, amely felépítésével és működésével a nemzetek közötti élethosszig tartó közösségi tanulási folyamatnak teremtette meg a feltételeit: a roma közösségekkel folytatott közös munka és tapasztalati tanulás segítése, a tapasztalatok összegzése és megosztása (rendszeres találkozókon), akció-kutatási projektek, illetve publikációk által. A hálózat rendszeres ismeret- és képességfejlesztést biztosít, tagjai kapacitásának erősítését támogatja csoportos és egyéni részvétellel is. Módszertani és policy-elemzésekhez beszélgető fórumokat és egyéb találkozókat szervez roma közösségekkel dolgozók részére. A fenti szervezet és minden tagja előnyben részesíti a részvételi módszerekkel megvalósított programokat. Ez kulcselem a közösségi tanulásra alkalmas közeg megteremtéséhez.

A Sajó-menti Közösség és Környezetfejlesztők Egyesülete, amelynek az alapítását segítettem, a PAKIV támogatásával több programot is részvételi módszerrel valósít meg.
Egyik ilyen programunk a sajószentpéteri roma közösség elemzése volt a társadalmi nemek vonatkozásában.
Céljaink az elemzéssel: A program megvalósulásának lépései: három napos közös elemzés egy strukturált, gyakorlati megközelítéseket tartalmazó koncepció alapján. Elemzésünket összegeztük, megírtuk és vitacsoportokat szerveztünk az elemzés eredményeiről. Konklúziókat fogalmaztunk meg közösen, és a szükségletek meghatározására is kitértünk. Tervező találkozót is tartottunk, ahol a változástatások generálásához szükséges stratégián dolgoztunk, és döntést hoztunk az első lépésről és a változást elindító/generáló lehetséges eseményről.
A Sajó-menti Közösség és Környezetfejlesztők Egyesülete (SAKKF-E) aktuális programja a 2007–2008 KépHang projekt, amely a sajószentpéteri roma közösség egészségi és környezeti állapotának megismerésére irányul. A SAKKF-E és Krista Harper, az amerikai Massachusetts Egyetem antropológus professzora közösségi kutatást végzett Sajószentpéteren, a mintegy 2000 fős roma telepen, környezetvédelem, egészség és közösségfejlesztés témában. A kutatási anyag egy része ez év végén kerül publikálásra angol és magyar nyelven. 2008-ban kisfilmeket forgatunk az idei tanulási, kutatási munka folytatásaként.
A közösségi tanulás során a következő problématerületeket tárták fel a Környezet és Egészség területén: csatornázás, víz, fűtőanyag, hulladékgazdálkodás és lakásviszonyok. Az egyéniség fejlődése szempontjából a játszótér, zöld területek és az információszolgáltatás bizonyultak fontosnak a programban résztvevő fiatalok számára.
A közösségi tanulás során eljutottak arra a szintre, hogy új képviseleti és lobbi-eszközt dolgoznak ki a közösségük számára (köz- és közösségi érdek). Új ismereteket és készségeket tanultak a vizuális művészet és technika elsajátítása és alkalmazása által. A hang a képekkel generált irányított beszélgetések során keletkezik, amely a lényegi összefüggések, ok-okozati elemek feltárását segíti a közösség egészségi és környezeti problémáiról. Szakmai közösségekkel találkozókat szerveznek és megoldásokat keresnek, illetve a partneri kapcsolatokat építik a lobbi és érdekképviseleti munkához, s felhívják a szakmapolitikusok és a döntéshozók figyelmét a környezeti igazságkoncepció/megközelítés szükségességére és elfogadásának fontosságára.
A KépHang program eredményeként két kiállítást és szakmai beszélgetést szerveztek: a helyi Roma telepen és a Közép-Európai Egyetemen. A Védegylet és az EMLA szervezetekkel közösen programokat, pályázati anyagokat dolgoztak ki egy környezeti igazságosság kialakulását generáló szakmai hálózat megalakításához és működtetéséhez.
A téma többször megjelent a regionális és országos sajtóban is.
2003–2004 során a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaságnál dolgoztam. A társaság többnyire a szexuális és reproduktív egészség, valamint a demográfia területén fejti ki működését. Tagsága főként egészségügyi dolgozók és egyéb a népesedési (vagy hazai viszonylatban: népességfogyás) problémaköreivel foglalkozó társszakmák képviselőit tömöríti.
Projektkoordinátorként dolgoztam a szervezetnél és egy Phare program keretében, több roma származású szakember (pszichológus, egészségfejlesztő, romológia tanszéken egyetemi oktató) bevonásával toleranciaépítő műhelyfoglalkozást dolgoztunk ki a segítő szakmák részére (itt az egészségügyben, a védőnők számára).
A toleranciaépítő műhelyfoglalkozásokkal célunk volt az előítéletektől és konfliktusoktól mentes kliens-egészségügyi dolgozó viszony erősítése, kialakulásának elősegítése, a betegjogok és általánosságban az emberi jogok ismertebbé tétele az aktív egészségügyi dolgozók napi munkagyakorlatában, a roma kultúra és kulturális értékek, tradíciók megismertetése az egészségügyi dolgozókkal, a romák egészség/betegség, születés/halál körüli tradícióinak és szemléletének megértetése.
A foglalkozások során törekedtünk szem előtt tartani a közösségi tanulás megteremtésének előfeltételeit. Nem kívántunk oktatók lenni, szerettünk volna olyan közeget biztosítani, ahol a tanulás és tapasztalás önként megy végbe és a részvevők kellemes élményekkel térnek haza. Az ismeret és készségfejlesztő funkciókat a tapasztalati tanulási ciklusra építettük fel, fontosnak tartottuk a következők beépítését: saját élmény – egyéni szintű tapasztalás; ismeretbővítés – intellektuális szint; közös értelmezés – megértés, elmélyülés, felismerés.
Összegezve: a bemutatott modellprogramok kulcselemei, amelyek a megvalósítók tapasztalatai alapján segítették a közösségi tanulás hatékonyságát, többek között a
· részvételi módszerek: · tapasztalati tanulási ciklusra épülő ismeret- és készségfejlesztés:
toleranciaépítő műhelyfoglalkozás;
· nem-formális tanulói környezet, de civil és akadémiai együttműködésen alapulók: · a közösséget érintő specifikus probléma- vagy érdekterületre fókuszál:
Más előadásokat is hallgatva, azt gondolom, jól értjük és ki is egészítjük egymást, mi több, egy nyelvet is beszélünk mi, közösségfejlesztők! Bízom abban, hogy egyre több közös munkát vállalunk a jövőben és maradandót hozunk létre azáltal, hogy a demokratikus értékek tanítására és a közösségi értékek megtartására vállalkozunk!




Közösségi Kapcsolat Alapítvány - Közösségi Adattár