Ebben a kis könyvben két, jól elkülönülő dokumentumot talál. Az első részben az Istenkúti Közösségért Egyesület kezdeményezésében és szervezésében lebonyolított együttműködési program záróeseményeként megrendezett pécsi konferencián elhangzottakat olvashatja. A kötet másik része egy Budapesten lezajlott nemzetközi közösségfejlesztő konferencián megfogalmazott és elfogadott nyilatkozatot tartalmaz a közösségfejlesztés szerepéről a civil társadalom fejlesztésében.
„SZOMSZÉDSÁGBAN” – ezen a címen futott közel egyéves munkánk, amelynek célja a Pécsett és térségében elszigetelten tevékenykedő lakóterületi civil szervezetek közötti együttműködő hálózat kiépítése, az ismeretek, szaktudás, készségek cseréje volt. Ennek érdekében minél szélesebb körű nyilvánosságot kívántunk biztosítani úgy az egyes közösségek, mint az egész program számára; civil és közösségi tematikájú, tanulóköri rendszerű, az igényekhez alkalmazkodó képzéseket, valamint közös rendezvényeket szerveztünk, amelyek a jövőbeni együttműködés alapját is biztosíthatják. A térség lakóterületi civil szervezeteinek személyes megkeresése után következett a „szomszédolási program”, egy kötetlen, bizalomépítő közös találkozássorozat. A hálózat keretein belül végzett közös munka magában foglalta a tanulókör beindulását és működését, az egymás hagyományos rendezvényeiben való részvételt, közös pályázatok készítését, egyes ügyekben közös álláspont kialakítását és érdekképviseletet, és új, a hálózat kapcsolatrendszere segítségével fölfedezett közösségi kezdeményezések fölkarolását is. Zárásként a szakmai és médianyilvánosság biztosítása érdekében szerveztük az egyes civil szervezeteknek a település életében betöltött szerepét bemutató konferenciát 2004. április 26-án Pécsett a Civil Közösségek Házában. A kötet első része az e konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza.
A BUDAPESTI NYILATKOZAT egy másik konferencia záró dokumentuma. A Budapesten megrendezett európai közösségfejlesztési konferencia a május elsejei csatlakozás kapcsán fogalmazott meg ajánlásokat az állampolgári öntudat, a civil társadalom fejlesztése és a társadalmi párbeszéd erősítése érdekében a politikai intézményrendszer minden szintjére a helyi önkormányzatoktól az uniós irányelvekig. A nyilatkozat szövegének véglegesítése szintén 2004 áprilisában történt meg.
A helyi közösségi fejlesztőmunka gyakorlata, térségi szerveződése és nemzetközi szakmapolitikai dimenziói egymás mellett jelennek meg ebben a könyvecskében, amelyhez jó olvasást kívánunk.
Peták Péter, programvezető Istenkúti Közösségért Egyesület társelnöke, Pécs-Istenkút
A program névadó kifejezése a szomszédság, amit mi így közösen, ebben a civil szervezetek által alkotott körben az együttműködésnek a definíciójaként próbáltunk értelmezni egy alkalommal Istenkúton, amikor a jószomszédi viszonynak a jellemzőit próbáltuk meg összegyűjteni. Ez volt végül is az együttműködésnek, egy mindenkinek a saját tapasztalatából, vagy a saját tevékenységében, saját életében ismert megközelítése. Ami a jószomszédi viszonynak előfeltétele, ugyanazokat a dolgokat fedeztük fel abban, ahogyan mi egymásnak a dolgaira kíváncsiak vagyunk, amennyire egymásnak a tevékenységében valamilyen módon segítséget kívánunk vagy tudunk nyújtani, illetve, amikor nem szólunk bele a másik háza táján folyó ügyekbe.
Ezek együttesen sok mindent jellemeznek. Elsősorban, a szomszédság nyilvánvalóan egy területi lehatárolást is jelent, tehát mindenképpen ez egy földrajzilag jól meghatározott dolog. Végül is a mi szervezetünk az Istenkúti Közösségért Egyesület, ezért választotta ezt a formáját egy ilyen térségi együttműködésnek, ahol azokat a szervezeteket keressük meg, amelyek közvetlenül a saját hatókörünkben és egy földrajzilag jól lehatárolható helyen működnek. Ez különbségeket jelent nyilvánvalóan, mert a szervezetek nagyobb része Pécs közigazgatási területén belül dolgozik, viszont vannak szervezetek, amelyek Pécs Megyei Jogú Várostól függetlenül, másik település másik önkormányzatán, másik faluban vagy községben működnek. A mi tevékenységünk, munkánk szempontjából ez nagy különbséget nem jelent; alapvetően jellemezhetőek vagyunk azzal a kifejezéssel, hogy „szomszédsági szervezet”, vagy „helyi közösségi munka”, annak ellenére, hogy nevében mindegyik szervezet valami ennél konkrétabb dolgot fogalmaz meg, például faluszépítés vagy környezet- és érdekvédelem. A napi gyakorlatban közös, hogy elhivatott és aktív közösség általi fejlesztés jelenik meg mindegyik településen vagy településrészen, ahol a szervezeteink összefognak és felléptek közösen.
Készítettünk egy gyors, egyszerű felmérést legutóbb, amikor Kunbábonyban erre a konferenciára készültünk. Ebből pár dolgot kiemelnék - nagyon egyszerű dolgok, de szerintem fontosak.
Tehát, hogy miért volt jó ez az együttműködés – azt előre bocsátom, hogy minden szervezet úgy látja most, hogy ez egy éppen csak elkezdődött dolog, tehát nem múlt időben kell róla beszélni. Mi a PHARE program szempontjából tekintünk rá múlt időben, mert az pont lezárult, és pont ezt akartuk vele elérni, hogy ezek a kapcsolatok valódiak és erős alapon álló és nagy perspektívával rendelkező kapcsolatok legyenek, ugyanis éppen ez a lényege minden ilyen együttműködésnek. A legfontosabb az, hogy minél jobban megismerjük egymást és lehetőleg tét nélkül ismerjük meg egymást, nem pedig valamilyen külső kényszer alatt. Mert ugyan vannak jó példák, például amikor valami ellen össze kell fogni, akkor sikerülnek gyorsan létrejövő koalíciók is, akik jól együtt tudnak működni. De hogyha már más dologról van szó, közösen föl kéne lépni valamilyen ügyben, vagy részt venni a döntés előkészítésben, vagy netán egy pályázati határidő miatt kell azonnal az összes pecsétet megszerezni egymástól, akkor nagyon kedvezőtlen, hogyha ezt nem előzi meg egy olyan tét nélküli, laza egymás megismerése, amire ez a program lehetőséget nyújtott. Így kialakult az egymás iránt a bizalom, és akkor ezeket a hirtelen és ad hoc ügyeket is bátran föl lehet vállalni a többi szervezettel.
Na tehát, hogy miért volt jó (a Szomszédságban program, a résztvevők értékelő lapjainak összesítése alapján): elsősorban azért, mert megismertük egymás munkáját, másodsorban azért, mert van perspektíva az együttműködésben (tehát ez nem csak a csúcsokat, meg a nagy dolgokat jelenti, ez az együttműködés, tehát ez még előttünk van), és mert együtt erősebbek vagyunk, sokat tanultunk és így tovább. A kérdőívekből az derült ki, hogy továbbra is jelentkezik a szervezeteknél egy képzési igény, ami a tapasztalatcserén alapul. Tehát nem az van, hogy most már mindent tudunk, hanem pontosan tudjuk, hogy még mi mindent szeretnénk valamilyen számunkra kedvező formában elsajátítani. Ennek van egy kötetlen lehetősége, amit most kipróbáltunk. Egy olyan szervezet kezdeményezte, aki sok tekintetben hasonlít a többi, az együttműködésbe bevont szervezetre, persze számtalan tekintetben különbözik is, nyilván, de mégis, ez is egy helyi szintű kezdeményezés.
A konferencia célja a résztvevő civil szervezetek, egyesületek bemutatása a megvitatott témákon keresztül; a szervezetek közös problémáinak ismertetése, a megoldási lehetőségek, kapcsolódási pontok keresése; ennek az együttműködésnek egy szélesebb körű elterjesztése, bemutatása a nyilvánosságnak a segítségével; és, érdekvédelmi jelleggel, annak körüljárása, hogyan lehet működési biztonságot és egyenlő esélyeket biztosítani a szervezetek alaptevékenységében, ami fontos egy hosszú távú partneri kapcsolathoz. Például az önkormányzattal kapcsolatban, erre nyilván még vissza fogunk itt térni. Azért tartom még fontosnak és jónak, amit megtudtunk egymásról, mert kiderült számomra is, hogy ahogy a nagy múltú demokráciákban, ugyanúgy nálunk is megvannak ezek a szervezetek, működnek, szakmailag kompetensek, adott esetben együttműködnek, és megtalálhatóak helyi körben is. A közigazgatásnak az ilyen szerveződésekre kell figyelni pozitív előjellel. Köszönöm. A programról keveset beszéltem, de a lényege talán kiderült.
A Szomszédságban programban résztvevő és a konferencián szereplő szervezetek rövid bemutatkozása
Patacsi Művelődési Egyesület: 1998-ban alakult a művelődési ház bezárása ellen. Nehéz anyagi helyzetben, a felújítandó házban működő egyesület kinőtte a házat. A lakosságnak nagy igénye van az Egyesület mind magasabb szintű rendezvényeire. Évről-évre több lakos látogatja a programokat. A szervezet vezetője: Mezei Sándor
Vasasért Egyesület: 1995-ben alakult, tagjai vasasi polgárok, akik településük sorsát szívükön viselik. Tevékenységünk során hagyományteremtő programokat szervezünk (Adventi Hangverseny, Szüreti felvonulás, Bál, Majális, Közösségi Rendezvények). Érdekérvényesítő tevékenység keretében korábban a Hulladék Akkumulátor Feldolgozó létesítése ellen léptünk fel. Tájékoztatjuk, informáljuk a lakosságot, nyitottak vagyunk- mint a jelen konferencia is mutatja- az együttműködésre. A szervezet vezetője: Berényi Zoltán
Abaligeti Ifjúsági Egyesület: mely most alakult. Célunk a falu fiataljainak összefogása és egyre aktívabban résztvenni a falu közösségi életében. a szervezet vezetője: Maksi Péter
Istenkúti Közösségért Egyesület: Pécs észak-nyugati csücskében nyolcadik éve tevékenykedő civil szervezet. Az istenkúti iskola bezárása elleni küzdelemben vált ismertté, jelenleg térségi hálózatépítő és képzési programjai mellett működteti a Szieberth-KAPTÁR Istenkúti Közösségi Házat, kiadja az Istenkúti Hírlevelet, most indítja be a Remete Rádiót. és RETEXTIL társadalmi és újrahasznosító programjának elterjesztésén dolgozik. a szervezet vezetői: Peták Péter és Knyihár Éva
Vadvirág Egyesület: 2002-ben lett bejegyezve. Tájsebészet programját felvállalta, amit azóta is sikeresen elvégez. a szervezet vezetője: Vargáné Vas Anikó
Tegyünk Egymásért Egyesület: A Pécs-Somogyi székhelyű egyesület 2003. április 2-án alakult. Elsődleges céljának a település kulturális és művelődési életének fellendítését tekinti. Ennek szellemében különböző rendezvényeket és ünnepi műsorokat szervez, pl. egészségnap, vagy október 23-a. Ezen kívül szívügyének tekinti a szűkebb környezetének rendbetételét, melyet a településen működő más civil szervezetekkel közösen társadalmi munkában valósít meg. a szervezet vezetője: Kocsisné Nagy Margit
Abaligeti Nőegylet: 5 éve működő közhasznú szervezet. Arra törekszik, hogy programjába minél szélesebb körben vonja be a település lakosságát. Célja a kulturális programok szervezése mellett az, hogy a településen működő többi szervezettel és a helyi önkormányzattal együttműködve formálja a település életét. a szervezet vezetője: Molnárné Szőke Ágnes
Hosszúhetény Természeti Értékeiért Egyesület: 1999-ben alakult. Környezetvédelmi egyesület a község és környezetének környezeti állapotán kíván javítani. Helyi környezetvédelmi akciókat, túrákat, vetélkedőket szervez. Részt vesz az aktuális környezeti konfliktusok kezelésében, megoldásában. a szervezet vezetője: Zöldi Miklós
Zöld Híd Alapítvány: 2000-ben jött létre Pécsett. Célunk a lakosság figyelmének felkeltése a környezeti problémák iránt lakossági programok, rendezvények, tanácsadás és környezeti nevelés révén. Támogatjuk a megújuló energiák elterjedését és a hatékony energiafelhasználást, ezáltal a környezeti terhelés csökkentését. Cserkúti Faluszépítő és Környezetvédő Egyesület: 11 éve kezdte meg működését. Kezdetben szinte csak a faluszépítéssel kapcsolatos alapvető és hagyományos feladatokkal foglalkoztunk: virágosítás, a falu, a környező erdőrészek, az utak tisztántartása. Később, a kezdeti sikerek, az igények bővülése, a tagság gyarapodása, összetételének változása után tevékenységünk kiszélesedett. Az egyesülethez új, helyi lakosok, elkötelezett szakemberek is csatlakoztak, akik szeretik ezt a falut, hívei a fenntartható fejlődésnek, helyzetüknél, szakmai felkészültségüknél fogva e célok megvalósításában sokat tudnak tenni. Féltjük, értékeljük, védjük az építészeti, közösségi és a kulturális értékékeinket, hagyományainkat, azokat meg szeretnénk őrizni a következő generációnak.
Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület: 15 éves szervezet széles tevékenységi körrel és partneri kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Jelenleg Teleházat üzemeltet, a helyi iskolát támogatja, működteti a Szabolcsi Szellemi Műhelyt. Éves rendezvényei közül kiemelkedő a „Szabolcs Napok” programsorozata. A szervezet vezetője: Gál György
Pécs-Baranyai Origo-ház Egyesület: 1999 óta működteti Pécs első teleházát, jelenleg kisközösségi rádió beindításán dolgozik, konferenciákat szervez. Kezdeményezője és vezetője az Öntevékeny Keleti Városrész Fórumának és a Környezetvédelmi Fórumnak, szervezetén belül több tagcsoportja van. A szervezet vezetője: Kis Varga István
Témavezető: Berényi Zoltán, a Vasasét Egyesület vezetője, Pécs-Somogy
Első blokkunkban a civil koalíciókról beszélnénk, és szeretném megkérni a hallgatóságot, hogy ne csak hallgatóság legyen, hanem az adott blokkok végén, illetve akár menet közben, ha konstruktív vagy bárminemű észrevétele van, azt szívesen várjuk. Azért is ilyen a terem berendezése, hogy kicsit családiasabb jelleggel próbáljunk egy közvetlen párbeszédet kialakítani, és ne csak minket kelljen hallgatni, mert nem biztos, hogy mi okosakat mondunk, csak a saját tapasztalatainkat próbáljuk közreadni, amiből tudunk talán egymás számára hasznos dolgokat meríteni.
Konkrét ilyen tapasztalat ez a szomszédság program; mit is ad ez a szomszédság?; mit is jelent? Egy közkeletű szó: szomszéd. Ismerem-e a szomszédaimat, tisztában vagyok-e a szomszédaim értékrendjével? Valamilyen szinten valószínűleg mindenki ismeri a szomszédait, de kérdés az, hogy mennyire jól ismeri őket. És itt konkrétan nem a lakóterületünk szomszédaira gondolok, akiket valamilyen szinten mindannyian ismerünk, attól függ, milyen területen lakunk, mert azért egy családiházas övezetben talán jobban. Itt most a szervezeti szomszédságra gondolok. A mi példánk, amiről most fogok szólni, a Vasas, Somogy, Hird, Pécs egyes számú választókörzete. Ezen belül működik több civil szervezet. Mi is tisztában voltunk valamilyen szinten egymással, de érdekes számunkra, hogy ezen a Szomszédságban programon keresztül tudott a mi egyesületünk és az utánam következően szóló somogyi Tegyünk Egymásért Egyesület kapcsolata kiteljesedni, bár nem zökkenőmentesen, majd erre kitérek.
Hiszen ott éltünk egymás mellett, ott vagyunk egymás közelében, mégis, sok információs hiánnyal rendelkeztünk, amik a megbeszélések, tréningek, képzések keretén belül felszínre jöttek. Miért jó ez a Szomszédság? Az együttműködés egyrészt a civil szervezeteket erősíti, hogy nincsenek egyedül és közös céljaik és közös problémáik vannak, másrészt pedig ez az önkormányzati adminisztráció, illetve az önkormányzati képviselők számára is nagyon előnyös, ha jól működő, együttműködő civil szervezeteket tudhatnak a területen, hiszen bizonyos mértékű munkamegosztással, feladatok átadásával csökkenthetik a rájuk eső terhelést, felelősségérzetet adhatnak ezen életképes civil szervezeteknek. Az egymásra találás lehetősége minden jelen lévő és működő civil szervezet esetében adott, csak ezt a lehetőséget kell megragadni, tudni kell ezzel élni, és ezt a jövőben kihasználni.
Mi megpróbáltunk a Szomszédságban programmal olyan példát mutatni, ami úgy gondolom, hogy ragadós lesz mindenki számára és utat mutathat a jövőbeni együttműködés konkrétabb, tevékeny kiteljesedéséhez. Most volt a hétvégén egy olyan program, amiről majd a következőkben a Tegyünk Egymásért Egyesület vezetője számol be. Itt volt együttműködés, bár nem zökkenőmentes. Magamat is meg kell róni, hogy annak ellenére, hogy részt veszünk egy ilyen programban, mégis adódnak kisebb problémák, konkrétan: nem kellően működik az ember közre még így sem a szervezésben, de hát a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni, és jobb, ha a saját kárán tanul, illetve az okos ember az a másén is tud. A következő ilyen konkrétum a Civilek a Csatornáért Együttműködő Fórum, amiről majd Gál Gyuri barátom fog néhány szót mondani, illetve az Öntevékeny Keleti Városrész fóruma, amit szintén szomszédos, szomszédsági egyesületek hoztak létre, amiről az Origó-ház vezetője, Kis Varga István fog tájékoztatást adni.
Ezt, hangsúlyozom, azzal a jelleggel, hogy megpróbáljuk nyílttá tenni, legyen ez követendő példa, mert a jelen civil társadalom Magyarországon megítélésem szerint eléggé szétaprózódott, ami bizonyos értelemben jó is lehet akár a politikai erőknek, de hosszú távon, biztos vagyok benne, hogy ez mindannyiunknak kárára fog válni. Éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak felkarolni ezeket a kezdeményezéseket és aktívan részt venni bennük. Most pedig engedjék meg, átadom a szót Kocsisné Nagy Margitnak a somogyi Tegyünk Egymásért Egyesület vezetőjének.
Kocsisné Nagy Margit Tegyünk Egymásért Egyesület vezetője, Pécs-Somogy Keresztállítás a Muromi Szőlőhegyen. Együttműködés „élesben”.
Köszönöm szépen. A bemutatásban elhangzott már, hogy mi csak tavaly áprilisban alakultunk, tehát egy nagyon fiatal szervezet vagyunk, és ezért tényleg nagyon nagy szükségünk van az együttműködésre és mások tapasztalatára. A nevünkben is benne van. Azért ezt a nevet választottuk, hogy „Tegyünk Egymásért,” mert mi nem csak a saját egyesületi tagjainkért szeretnénk dolgozni, hanem már eleve úgy indultunk, hogy más egyesületekkel próbálunk együttműködni. Ezért tavaly augusztus 28-án egy bemutatkozó beszélgetésre összehívtuk Vasas, Somogy, Hird civil szervezeteit. Berényi Zoltánt ott ismertem meg, és azóta próbálunk együttműködni, most nagyon örülök, hogy ő mondta el, hogy nem mindig sikerül, de hát azért nem tartom ezt olyan rossz dolognak, még tanulgatjuk a dolgokat. Végül is az ő révén kerültem be ebbe a programba, ahol nagyon sokat tanultam, és még van mit tanulni, ahogy Péter is elmondta.
Most szombaton került sor egy olyan rendezvényre, ahol „élesben” kipróbáltuk ezt az együttműködést. Ez a rendezvény arról szólt volna - nem tudom, ki mennyire ismerős mifelénk Vasas, Hird környékén, van egy Muromi szőlőhegy nevezetű rész, térkép is itt van, ha valaki érdeklődik, akkor a szünetben meg tudom mutatni, hogy miről van szó. Itt a Muromi Szőlőhegyen valamikor állt egy kereszt. Ez nem tudom, hogy pontosan mikor, vagy hogyan tűnt el, de eltűnt, és most a szőlőhegyen lakó emberek szerették volna, hogyha ez a kereszt újra állna. A talapzata, ilyen húszcentis darab még áll, és ezért ők elkezdtek egy pénzgyűjtési akciót, összegyűjtöttek ötvenezer forintot, és ekkor megkeresték a somogyi, illetve szabolcsi egyesületeket.
Még annyit kell tudni, hogy a pap, az közös ezen a négy településen, és még hozzájön Mecsekszabolcs. Ez kb. három hete történt, tehát nagyon sok idő nem volt az egésznek a megszervezésére, volt olyan egyesület, aki azt is mondta, hogy ő nem vállalja, mert nagyon rövid az idő. Mi belevágtunk, mert még nem tudtuk, hogy miből áll ez.
Ez a kereszt nem véletlenül állt ott. Valamikor nem pont azon a helyen, de a közelében volt egy templom. A somogyi település nem ott volt, ahol most, hanem itt fönt a dombon. A négy településről ide jártak Szent György napkor, tehát egy búcsújáró hely volt, sőt, Bogád, Romonya, Nagykozár lakói is, és minden évben áldást kértek a búzára. Ezt a hagyományt szerettük volna feleleveníteni, egy programot szerveztünk köré, illetve egy szentmise is volt. Sajnos az eső ezt a rendezvényt, nem azt mondom, hogy elmosta, de nem úgy sikerült, mintha olyan szép idő lett volna, mint akár előtte való nap.
Miért mondtam, hogy ha tudom, hogy ilyen gonddal jár a szervezés akkor nem vállalom el? Amikor felkerestük a helyszínt, hogy hol is van ez a kereszt – megmondom őszintén, ott lakom húsz éve, és nem jártam még ott, ez mondjuk részemről szégyen-, és amikor megláttam, akkor azt mondtam, hogy gyönyörű, és ennek van jövője, és ezt minden évben szeretnénk majd megrendezni. Igen ám, csak kiderült, hogy ott a helyszínen van egy hatalmas illegális szemétlerakó. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mint ez a két terem, ilyen hosszúságú – és azzal valamit kellett kezdeni, mert nem lehet egy ilyen nagyszabású rendezvényt így ott megtartani.
Először megkerestük a Honvédséget, mivel ez honvédségi terület. Ők azt mondták, hogy nem ők tették oda, tehát gyakorlatilag nem tudtak segíteni. Ekkor megkerestük a Biokomot, és itt Berényi Zolinak nagyon sokat köszönhetünk, mert őneki sikerült a Biokommal a kapcsolatot felvenni, és végül is ők azt mondták – mivel elmondtuk, hogy miről van szó – hogy ezt a programot ők támogatják. De mivel önkormányzati cég, ezért a képviselőasszonyunk írjon egy levelet, amit faxon küldjön el, és akkor elviszik ezt a hatalmas mennyiségű szemetet. Ez meg is történt az utolsó pillanatban, utána még – ezt majd Anikó a tájsebészetben gondolom, fogja ismertetni…
Tehát akkor végül sikerült a terepet rendbe hozni, és összejöttünk. Még a helyszínen megismerkedtünk egy másik szabolcsi egyesülettel. Láttam, hogy az ő programjukban is szerepel az, hogy együttműködni Vasassal, Somoggyal, Hirddel. Tehát másnál is megvan ez az igény, és remélem, hogy jövőre az időjárás is kegyes lesz hozzánk, és nem mossa el ezt a dolgot. Tíz órakor kezdtünk és délután háromkor volt a szentmise - annak ellenére, hogy egész nap szakadt az eső, egyébként sokan kitartottak délutánig.
Még egy dolgot szeretnék elmondani, ami az együttműködéshez fontos. Kértünk a Honvédségtől sátrakat, asztalokat, padokat. Ahhoz, hogy ezt megkapjuk, írnunk kellett a Minisztériumba egy kérvényt, ami úgy gondoltuk, nyomatékosabb, ha több civil szervezet írja alá. Megkerestük a szabolcsiakat – Szabolcsról nagyon sok egyesület aláírta –, illetve a Pécs-Baranyai Origó ház, illetve a Vasasért Egyesület, és így tudtunk ott maradni az esőben a helyszínen, hogy a katonai sátrakban főztünk, és az embereket ott tudtuk tartani. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak.
Kis Varga István, a Pécs-Baranyai Origo-ház Egyesület vezetője, Pécs-Mecsekszabolcs Öntevékeny Keleti Városrész Fóruma
Köszöntök mindenkit. Az Öntevékeny Keleti Városrészről fogok beszélni, és nem önzés céljából, hanem részint erre kaptam felkérést. Ez a fajta kezdeményezés jó példa lehet arra, hogy tudnak civil szervezetek együttműködni. Sokáig gondolkodtunk, hogy az öntevékenységen belül hogy próbáljunk meg egymáshoz kapcsolódni, és egy néhány héttel ezelőtti szomszédoláskor csaptam a fejemre, hogy milyen egyszerű a dolog, a Péterék programjához kapcsolódva nevezzük magunkat szomszédságnak. Ez a szomszédság fogalom egy kicsit tovább lett bővítve, és jószomszédságnak neveztük ezt a továbbiakban, mert tudjuk, hogy a rossz szomszédság az török átok. Előzetesen itt Peták Péter felsorolta, hogy milyen programok voltak, és, hogy ez valaminek a kezdete, ez az összefogásnak a kezdete, és ez nem a vége az együttműködésnek. Azt gondolom, hogy most jön majd a nehezebb része, mert amíg meg kell fogalmazni dolgokat, és el kell határozni egy együttműködést, az egy dolog, azt követi a kínkeserves munka, ami mindegyikünk részéről visszafogottságot igényel, és, hogy ennek a céljából a közösségi programok előtérbe kerüljenek.
Az Öntevékeny Keleti Városrészre vonatkozólag mindenképpen szeretnék egy kis előzetest hozzátenni. Aki nem ismeri ezt a területet: ez a városnak egy nagyon speciális területe, ezt mutatja az is, hogy itt működik a legtöbb részönkormányzat. Tulajdonképpen az Öntevékeny Keleti Városrésznek a területe, amit itt próbáltunk meghatározni, a valamikor volt első kerületet foglalja magába. Ez egy óriási terület, egészen Pécs-Újhegytől, Pécsbánya, Somogy, Vasas, Hird, Hősök Tere, Pécs-Mecsrekszabolcs területét jelenti. Ezek a területek, amiket felsoroltam, tulajdonképpen a 19-20. századi fejlődés során alakultak, itt korábban a mezőgazdaság volt jellemző, és a 19-20. században az ipar megjelent ezeken a területeken – hordják is nevükben ezt: Pécsbánya, Gyárváros, Kisbányatelep, Budai külváros. Aztán az átalakulás során, az ötvenes évek második felében megjelent a bányászat – nem akkor jelent meg, alapvetően az 1800-as években, de akkor kezdett el komolyabban a térség életében meghatározó szerepet betölteni - és a második világháború után ezek a települések Pécshez kerültek, Mecsekszabolcs 47-ben, Vasas 54-ben, Hird 1977-ben. Azt megelőzően ezek önálló települések voltak. Aztán a nyolcvanas évek vége felé, tudjuk, hogy a bányaleépítések kapcsán a terület életében mondhatni sokkhatásként jelentkezett, hogy a bánya mint gondos gazda megszűnt. A területen az összes létező művelődési ház – amelyek igenis nagyon komoly szerepet töltöttek be, olyan programok is voltak, amik a város másik feléből vonzottak közönséget – megszűnt, és, idézőjelben mondom, de a kocsmákon kívül nem maradt semmi közösségi tér. Aztán a kilencvenes években a civil szervezetek próbáltak ez ellen valamit tenni. Sorban alakultak az egyesületek, (az utóbbi időben megfigyelhető volt az egyesületek számának rohamos növekedése), ami természetesen majd a jövőbeni együttműködés során sok feladatot fog jelenteni.
Ez nem egy új keletű dolog, az Öntevékeny Keleti Városrész fogalma idestova már négy éve fogalmazódott meg, és az első találkozó alkalmával a területen akkor működő önkormányzati képviselőkkel kezdődött meg az együttműködés. Különböző intenzitással működött ez az ún. Öntevékeny Keleti Városrész, különböző programjai voltak: a takarítás az, ami mindig is jellemző programja volt. Kik a tagjai és mi a célja ennek az Öntevékeny Keleti Városrésznek? Tagjaiként felsorolhatok nemcsak jogi személyű társaságokat, hanem óvodák, különböző egyesületek, alapítványok, szociális otthonok, részönkormányzat, kisebbség, egyház, az iskolák, és nagyon fontos partner kell, hogy legyen a vállalkozó önkormányzat. Ez a vállalkozó önkormányzat nem a kockázatban kell, hogy vállalkozóvá váljon, hanem a lehetőségek és az újdonságok keresésében. Természetes, hogy a különböző pályázatokban és területfejlesztésben az önkormányzattal karöltve, partneri együttműködésben lehet csak gondolkodnunk a jövőt illetően.
Nagyon fontos azt megfogalmaznunk, hogy a területen élőkkel együtt, és nemcsak a területen élőkért dolgozunk. Lehet, hogy nagyon hasonlít egymáshoz ez a két fogalom, de mindenképpen különbséget mutat ez a két gondolat. Ugyanis a területen lakók nélkül, úgy gondolom, meddő erőlködés maradhat ez az összefogás, tehát meg kell találnunk azokat a színtereket, ahol az itt élőkkel megtaláljuk a kapcsolatot. És így fogalmazódott meg, hogy hozzunk létre műhelyeket, úgynevezett munkacsoportokat, amelyek egy bizonyos szakmaiságot és területi problémákat jeleníthetnek meg. Ezeknek a munkacsoportoknak a létrehozásánál figyelemmel kellett lennünk arra is, hogy a városnak is van egyfajta szakmai működési rendje, és ehhez kellett alkalmazkodnunk.
Így jött létre nyolc-kilenc munkacsoport – felsorolnám: oktatás; lakás- szociálpolitika, család és gyermekvédelem; gazdaság – a területfejlesztés a helyben élő vállalkozóknak az összefogására irányulna – közösségek, kisebbség, közbiztonság, ami egy szintén nagyon fontos terület. (Bebizonyosodott, hogy a közbiztonság helyi összefogás nélkül nem valósítható meg, a rendőrség állománya is véges, és nyilván mi helyben sokkal jobban ismerjük a problémákat.) Közlekedés, infrastruktúra – ezzel kapcsolatban egy olyan felmérés indult el, ami a területen már több évtizede nem volt, tehát fel kell mérnünk, hogy milyen változások következtek be ezen a területen. A település korábban önálló volt, majd a lakossága jelentős mértékben megváltozott, komoly lakosságcsere ment végbe, attól függően természetesen, hogy melyik rész milyen állapotban volt, korábban milyen gazdasági adottságai voltak. Fontos a környezetvédelem, az egészségügy, nagyon fontos a sport, a kultúra, és a művelődés. Kell, hogy a kommunikáció tekintetében is egységes álláspont alakuljon ki, mert ha nem jól kommunikáljuk az elképzeléseinket, akkor a közösség nem fogja megérteni, hogy mit szeretnénk, és aztán maradunk a saját magunk kezdeményezésében, ami nem lehet ilyen formán sikeres.
Amennyiben kitörési pontokat keresünk a városrész számára, nem csak a művelődési házak bezárásával kell foglalkozni, hanem azzal is, hogy a területnek mindenképpen legyen egyfajta gazdasági perspektívája. Ebben is együtt kell működnünk a várossal, és nem szabad elfelejteni azt, hogy volt olyan időszak, amikor e településrész jelentette a város számára az iparosodást, a bányák nyitását értem ezalatt. Most, hogy a területnek van szüksége a segítségre, mindenképpen számítunk arra, hogy ez a korábbi, a településből származó segítség viszonzott lesz, és segítségként fog megjelenni.
A területen olyan fogalmakkal kell szembenéznünk, mint a szegregáció – itt a területen vannak olyan kiemelt problémák, mint a Györgytelep, Rücker-akna, ahol a lakosság reménytelen, kilátástalan helyzetben van, nemcsak a munka szempontjából, hanem lakhatás szempontjából is. Rekultiváció: a területen a bányák, külszíni fejtések bezárásra kerülnek, most már folyamatosan, és hogyha ezeket a rekultivációs programokat jól kihasználjuk, akkor nem csak egyszerűen visszatöltik és befüvesítik, hanem ha megtaláljuk ezeknek a területeknek a funkcióját, akkor ennek megfelelően történhet a rekultiváció. Munkahelyhiány: ez úgyszintén a területnek egy jelentős problémája, bár ezek a problémák alapvetően nem csak a területre jellemzőek, hanem országos problémák is. A kezdeményezés során próbáljunk meghatározni prioritásokat, mert a probléma tengernyi. Ha mindegyikünk megtalálja a munkát, akkor nem érünk rá torzsalkodással foglalkozni, hatékonyak tudunk lenni. Öt fő területet határoztunk meg: ilyen a terület ipartörténeti értékeinek a megmentése, korábbi ipari tevékenységek okoztat környezeti károk megszüntetése, az ökoturizmus feltételeinek a megteremtése és a közösségfejlesztés…
Végül annyit, hogy az Öntevékeny Keleti Városrész egy mozgalom kell, hogy legyen. Tehát ide nem belépni lehet, hanem ehhez csatlakozni. Várjuk a területen élőket, hogy belekapcsolódjanak ebbe a munkába, meg tudjuk őket szólítani, és olyan jövőperspektívát fölvázolni, ami lehetőséget biztosít arra, hogy a mostani kialakult helyzethez képest változás következzen be. Mert ez nemcsak számunkra fontos, hanem ez nagyon fontos a város számára is, hiszen ez Pécsnek a kapuja, ha regionális szempontból nézem. A becsatlakozó utak ezen a területen keresztül jönnek be, és nem mindegy, hogy milyen egy ház: ha az előszoba jó képet mutat, akkor a betérő le tudja vetkőzni fenntartásait, ami jó belépő a város egyéb részeihez is.
Gál György, Mecsekszabolcsi Környezetvédő és Érdekvédelmi Egyesület vezetője, Pécs-Mecsekszabolcs Civilek a Csatornáért Együttműködés bemutatása
Pár szóval ismertetem a Civilek a Csatornáért Együttműködést. Ez az együttműködés jó példája annak, hogy hogyan lehet egy közösségi szerveződésen, egy más jellegű civil együttműködésen keresztül újabb együttműködéseket kialakítani. Talán ennek a Szomszédság programnak is ez lenne az egyik fő tanulsága, hogy alapot szolgáltatott az egymás megismerése mellett arra, hogy új, és más jellegű feladatokra, vagy körülményekre épülő együttműködések alakuljanak ki.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Peták Péter barátom már egy évvel ezelőtt heroikus erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy valami együttműködést alakítson ki a város civil szervezetei között a Civilek a Csatornáért Együttműködés létrehozása érdekében. Ez igazán nem volt sikeres, azon kívül, hogy egyetértettünk a céljaival, hatékony tevékenység nem indult meg.
Valójában akkor lehetett azt mondani, hogy itt valami elkezdődött, amikor kezdtek a szálak összefutni, és kezdtünk összetalálkozni. Egyszer a keleti városrész civil szervezetei, az Öntevékeny Keleti Városrész fórumain keresztül egyre több szálon keresztül találkoztak, illetve a másik ilyen hálózat volt és találkozási fórum volt épp ez a Szomszédolás program, ahol szintén civil szervezetek találkoztak össze, és gyakorlatilag ebből a két együttműködésből alakult ki az az állapot, ami lehetővé tette, hogy idén március 8-án megalakuljon ez a Civilek a Csatornáért együttműködési fórum.
A Civilek a Csatornáért Együttműködésben hét szervezet vesz részt. Ha égtájak szerint mutatom, akkor: nyugati részről az istenkútiak illetve a Donátusi Baráti Kör, és a keleti részről, amire különösen is büszke vagyok, az Öntevékeny Keleti Városrész fórumában is részt vevő civil szervezetek tehát a Tegyünk Egymásért Egyesület Somogyról, a Vasasért Egyesület, az Origó-ház Egyesület, a Pécs-Kelet Érdekvédelmi Egyesület illetve a Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület. Reméljük, mások is csatlakoznak hozzánk.
Hozzáteszem, hogy ez jelenleg még gyerekcipőben jár. Ennek két oka van, az egyik, hogy még mi sem dolgoztuk igazán magunkat bele, nem alakult ki az együttműködés konkrét rendszere, formája, a feladatmegosztások. A partnerek, akiket mi szerettünk volna, egyrészt a lakosság, a civil szervezetek, másrészt az önkormányzat, harmadsorban pedig a kivitelezésben részt vevők még kissé távol vannak tőlünk, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy részükről, elsősorban az önkormányzat részéről tapasztaltunk olyan jeleket, hogy igenis igénybe kívánják venni az együttműködést.
Zárószóként annyit szeretnék még elmondani, hogy a fő célja ennek az együttműködésnek egyrészt a lakosság felé egy plénumot, egy lehetőséget adni a tájékozódásra, tehát önmagában egy kommunikációs és megismerési lehetőséget adni; az önkormányzat felé egy véleményezési folyamat kialakítása, az ottani anyagok véleményezése, állásfoglalás, megerősítés procedúrái; illetve a kivitelezésben résztvevők számára visszajelzési csatorna a gondokról, problémákról, illetve a megvalósítással kapcsolatban felmerülő kétségekről a lakosság körében. Tehát ez lenne a röviden a Civilek a Csatornáért Együttműködés bemutatása, pár szóban.
Témavezető: Zöldi Miklós Hosszúhetény Természeti Értékeiért Egyesület
Tisztelettel köszöntöm a konferencia résztvevőit. Felvezetőként egy vitaindító, kicsit filozofikus gondolatsort mondanék el; és a végén számolnánk be konkrét eseményekről, tényekről, akciókról.
Egyesületünk, a Hosszúhetény Természeti Értékeiért Egyesület ötéves működése alatt több olyan környezeti, környezetvédelmi konfliktussal találta magát szembe, amelyek egy része, véleményem szerint, körültekintőbb tervezéssel, az egymásnak feszülő érdekek pontosabb felmérésével elkerülhetőek lettek volna. Mint ahogy az egészségünk megőrzésében a betegség kialakulásának a megelőzésére kell helyezzük a hangsúlyt, úgy vélem, a környezetvédelemben is, a környezeti konfliktusok, vagy netán a környezeti károk kialakulásának a megelőzése a legfontosabb feladatunk. Hogy egy civil szervezetnek ezen preventív tevékenységét siker koronázza-e, vagy nem, az nagyon sok mindentől függ.
Csak néhányat említenék: függ a civil szervezet és tagjainak szakmai felkészültségétől, a tájékoztatás és az információáramlás minőségétől, a civil szervezetek, de általában: a civilek összefogásának az eredményességétől és sajnos meg kell jegyeznem, saját tapasztalataim alapján, hogy sikerességünk sok esetben függ az aktuálpolitikai, vagy gazdasági erőviszonyoktól, és nem utolsósorban a civilek számára elérhető jogi eszközök meglététől, valamint az érintettek, illetve a döntési helyzetben lévőknek a jogkövető magatartásától, jobb esetben jogkövető magatartásától.
A civilek társadalmi részvételét az önkormányzati döntések, rendelettervezetek előkészítésében több törvény is támogatja. Így például az önkormányzati törvény a képviselőtestület bizottságaival kapcsolatosan megállapítja, hogy a bizottságba indokolt beválasztani a feladatköre szerinti a területen szolgáltatást nyújtó jelentősebb társadalmi szervezet küldöttjét, képviselőjét,: tehát minket, civileket. Nem csak elnököt, hanem küldöttet is delegálhatunk az adott bizottságba. A környezetvédelmi törvény közmeghallgatást ír elő a részletes környezeti hatástanulmány elkészítését igénylő engedélyezési eljárásokban. Ezen esetekben javaslattételre, véleménynyilvánításra, tájékoztatás kérésre, illetve tájékozódásra van lehetősége a közügyekre érzékeny civilnek.
Egy fokkal hathatósabb részvételi-, és hangsúlyoznám: érdekérvényesítési lehetőséget biztosít az 1997-ben született, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény. Mivel ennek a témának hangsúlyos része a rendezési terv véleményezési eljárásában való részvételi lehetőségünk, ezért ennek a törvénynek két bekezdését szó szerint fel szeretném olvasni.
A törvény 9§ 3., illetve 4. bekezdése bekezdése szerint: A helyi építési szabályzatot és a településrendezési terveket a megállapítás, illetve a jóváhagyás előtt a polgármesternek véleményeztetnie kell a külön jogszabályban meghatározott államigazgatási, az érintett települési önkormányzati és érdekképviseleti szervekkel, valamint társadalmi szervezetekkel, amelyek 21 napon belül adhatnak írásos véleményt. Az eltérő vélemények tisztázása érdekében a polgármesternek egyeztető tárgyalást kell tartania, amelyre a hely és az időpont megjelölésével a véleményezési eljárás valamennyi érdekeltjét a tárgyalás előtt legalább 8 nappal meg kell hívnia. Az egyeztető tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell valamennyi elfogadott és el nem fogadott véleményt azok indokolásával együtt.
Tehát az egyeztetési tárgyaláson nagyon komoly lehetőséget kapunk arra, hogy ha valamilyen döntéssel, tervezett beruházással, vagy túl nagy belterületbe vonással nem értünk egyet, akkor elmondhassuk az érveinket, amelyek sok esetben meghallgatásra is találnak, illetve bízunk abban, hogy ez egy olyan helyzet, ahol az érdekeinket érvényesíthetjük. Az építési törvénynek ez a civil szervezetek tevékenységét, illetve érdekérvényesítő képességét segítő szándéka példamutató. De sajnos magam is tapasztalom, hogy a tisztes törvényhozói szándékhoz nem mindig társul jogkövető magatartás a döntéshozók részéről. Pedig a környezeti konfliktusok megelőzésében kulcsfontosságú, hogy a helyi tervek elfogadását, de az új, környezetterhelő nagyberuházásokat is korrekt tájékoztatás előzze meg, s törekedni kell a konszenzuson alapuló megoldások keresésére, akár nyílt társadalmi vita árán is. Az előkészítési, vizsgálati szakaszban felszínre kerülő konfliktusok még mindig jobban kezelhetők, és kisebb veszteséget okoznak értékeinkben, mint egy rossz döntés alapján, az ellenvélemények és -érdekek elnyomásával megvalósuló beruházás vagy területhasznosítás. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy a környezet- és természetvédő civil szervezeteknek a jogai mellett felelősségei is vannak.
Esetleges ellenvéleményének nemcsak erkölcsileg, érzelmileg kell megalapozottnak lennie, hanem szakmailag is. Komolyabb, bonyolultabb ügyekben megfelelő szakértőket, jogászokat kell megkeresnünk, akik szakvéleményükkel, jogi tanácsaikkal segítik a tisztánlátásunkat, és esetleg segítenek a megoldási lehetőségek felderítésében is.
A környező falvak egy részében már elfogadták a rendezési terveket, más részében pedig most van folyamatban a rendezési terv készítése és a véleményezési eljárás is. Felkértem a megjelent szomszédos civil szervezetek képviselőit, foglalják össze helyi tapasztalataikat ebben a témában. Felkérem Molnár Zoltánt, aki Abaligetről érkezett, és több szervezetet is képvisel, hogy számoljon be az Abaligeten már elfogadott helyi rendezési tervről, és e rendezési tervnek kistérségi vonatkozásaival kapcsolatosan szerzett tapasztalatairól. Mutassa be, mennyiben illeszkedik Abaligetnek a rendezési terve a környező falvak rendezési tervéhez, illetve azok fejlesztési koncepcióihoz, elképzeléseihez.
Molnár Zoltán, az Abaligeti Önkormányzat képviselője, Abaliget Településfejlesztés térségi összefüggésben
Szeretettel köszöntök mindenkit. Kicsit faramuci helyzetben vagyok: elhangzott, hogy én Abaligeten képviselőként is és három civil szervezet tagjaként is tevékenykedem. Aki ilyen helyzetben volt, az tudja, milyen az, mikor a vonal mindkét oldalán van az ember, tehát két csapatban játszik, mert ugye van egy önkormányzati rész és van egy civil oldal; ha így fölbontjuk. Azért megnyugtatok mindenkit, nem vagyok tudathasadásos állapotban, és megpróbálok normális döntéseket képviselni és hozni, illetve a testületen belül erre a társaimat is terelgetni – nem mindig egyszerű.
A Szomszédságot, ezt az egész programot vizsgálgatva én is elgondolkodtam azon, mit jelent az, hogy szomszédság. Az iskolában már elkezdjük, ugye: a padszomszédom. Az egy kis szféra, ott is vannak problémák. Ha hazamegyek, van egy szomszédom, akármilyen házban lakom. Panelban is van szomszédom, kertes házban is van szomszédom. Itt elhangzott már: ez lehet jó is, meg török átok is. Menjünk önkormányzatiságba: van egy település, annak van egy szomszéd települése. Az ország különböző részein ezek a szomszéd települések különböző, kilométerben mérhető fizikai távolságra vannak egymástól. Baranya a kistelepülések megyéje. Sok kis település van egymás szomszédságában. Ha a szomszédban füstöt csinál valaki, vagy valami környezetszennyezést, és a szél arról fúj, akkor az engem is érint, pedig a szomszéd csinálja. Most ez vagy a közvetlen szomszédom, de lehet, hogy az egy-két kilométerre levő következő településen csináltak valamit, ami engem érint. Mostanában divatos a kistérségeket emlegetni. Minden kistérségnek van fizikailag és jogilag is kapcsolódó szomszéd kistérsége. Aztán eljutunk a megyékhez: a megyének vannak szomszéd megyéi. Folytatva: a régióknak vannak szomszéd régiói és az országnak vannak szomszéd országai. Tehát a szomszédságot lehet elég kicsi és elég magas, nagy léptékben is vizsgálnunk.
Térjünk vissza Abaligetre. Az egy kis település és vele a mi kis szomszédsági problémáink – mert arról kellene beszélnem, mik is merültek föl a települési rendezési tervvel kapcsolatosan. A mi települési rendezési tervünket idén elfogadtuk. Egyhangúlag, észrevételezés nem volt; ki volt hirdetve, tehát a jogszabálynak megfelelt. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy nagyon jól elő volt készítve a rendezési terv. Tehát, minden jogszabályok szerint ment, a hatóság részéről is, a település lakói is tájékoztatva voltak, nem volt semmilyen véleményezés, ellenvélemény. Úgy is föl lehet fogni azonban, hogy senki nem tudott semmiről, ezért nem jött ellenvéleményezés, tehát el lett hallgatva a rendezési terv, gyorsan átverte az önkormányzat és jogerőre emelkedett. Mindenkire rábízom, hogy melyiket tartja igaznak.
Egy rendezési tervet meg lehet vizsgálni abból a szempontból is, hogy miért rendezi az önkormányzat saját magát, miért csinál új rendezési tervet. Elég kemény jogszabályi háttere van, tízegynéhány hatósághoz vagy még többhöz is be kell adni. De miért csinál egy település új rendezési tervet? Mert az önkormányzat valami újat akar. Vagy rákényszerítenek jogszabályilag valami újat, ami miatt az ő addig kialakított rendezési tervét módosítania kell, vagy ő szeretné módosítani valami miatt. Miért? Mert munkahelyet akar teremteni, ipart akar odavinni, ezáltal iparűzési adót akar még egy évig, kettőig talán beszedni, vagy csak egyáltalán azért, mert új partnereket akar a településhez vinni, mert életben akar maradni, mert ezek valamit tudnak neki adni. Hogy tudja ezt megcsinálni? Az önkormányzat egy hatalom – ebbe a hatalomba választások útján lehet jutni. Tehát az én programom meg kell, hogy megnyerje a választóimat – önkormányzati és országos szinten is. Tehát a rendezési tervet valahogy úgy kéne alakítani, hogy pénzem is legyen, de magyarán szólva, a lakosság se engem köpködjön. Nem egy könnyű feladat, erre különböző módszerek vannak, lehet vele élni, visszaélni, ebbe ne menjünk bele.
A rendezési tervben fölmerülnek lakosságot érintő, a környezetvédelmet érintő problémák. Az ipartelepítés az egyik legszebb példa, illetve egyéb környezetkárosító tevékenység bevezetése, ami addig nem volt, vagy olyan tevékenység megszüntetése, ami addig jól működött, de meg kell, hogy szüntessük, ezáltal viszont a civilek, a lakosság fölháborodik, mert munkahely szűnik meg, iskolák zárnak be, és itt lehetne tovább menni a szociális szférába, amiben most egyre inkább érintett az ország nagyon sok kistelepülése. Konkrétan Abaligeten: nálunk a rendezési terv egy olyan koncepciót tartalmaz, amely az idegenforgalomra vonatkozik. Abaligetnek nem volt nagy ipara, volt egy kis mezőgazdasága, a Mecseki Erdészethez kapcsolódott. Munkahelye helyben nem sok van, a természeti adottsága viszont csodálatos; a gyógybarlang, - ami most már másfél éve, két éve gyógybarlang, addig csak sima barlangként működött - ilyen nem sok van az országban. Egyszerűen adja magát, hogy itt „lágy-” gyógy-, bio-, öko-turizmust kell, kellene csinálni. Viszont a turizmus az egyik leglassabban megtérülő beruházás, és igen nagy szakértelmet követel attól, aki csinálja, és a kedves vendégnek igen furcsa kívánságai, elvárásai vannak néha, magyarul meg kell felelnem a vendégek igényeinek. Mondhatnám is, hogy kénye-kedvének ha én idegenforgalmat akarok csinálni. Aki csinálja az tudja ezt. Aki nem az majd megtanulja.
Abaligetnek az egyik fő kitörési pontja egy gyógyszálló építése, ez benne van a rendezési tervben, ennek megfelelően alakítottuk a többi területet is. Új, parkosított, rekultivált területek vannak, illetve épületek átalakítása: mind a turizmus köré csoportosul különböző módon. Ez így szépen illeszkedik Abaliget rendezési tervébe, amit elfogadtunk, amely a gyógy-idegenforgalmat helyezi súlypontba. Ez nagyon szépen kapcsolódik a kistérséghez, - Orfű-Abaliget eleve évek óta kiemelt üdülőövezet - és erre épül a környező települések programja is. Hallom, hogy kincses Baranya, Villányi Borút, kerékpárutak, víztározók átalakítása, egyéb – a megyei programba is nagyon illik a turizmus. A régió programja is a turizmus köré csoportosul. Sőt, Magyarország is, az Országimázs Központ, évek óta a különböző fajta turizmust erősíti pályázatok útján és egyéb módszerekkel. Tehát Magyarország a turizmusból kell, hogy valami hasznot hozzon az állampolgárainak; ebben országos, nemzetközi programok is vannak már.
De jönnek a szomszédok, és – most konkrétan fölsorolnám azokat a dolgokat, amelyek a környező településeken folynak, illetve amiről, a kistérségben, híreket hallunk. Bükkösdön cementművet akarnak építeni. Kővágószőlősön fölröppent a hír, hogy valamilyen úton-módon sok a rákos megbetegedés. Pécs környékén vannak uránbányából kifolyólagos zagytavak, illetve a meddőhányók rekultivációja abbamaradt, nem kapunk rá pénzt állítólag. Felmerült a környékben egy égetőmű elhelyezése, Bodán és környékén több helyen urántemetőt akarnak csinálni, egész kemény pénzeket fordítanak erre, a zengői radarállomás elég friss; akkumulátor feldolgozó-üzem Komlón, van Pécsnek egy Fekete-víz nevezetű kis patakocskája, ami eléggé szennyezett nehézfémekkel állítólag, és van még egy érdekes dolog, hogy Pécs az ország egyik legszennyezettebb levegőjű városa. Most kistelepülés, nagytelepülés vagy magánvállalkozás, indulj el a turizmus irányába, ráadásul bio- és öko-turizmus irányába, de ilyen szomszédságban, ilyen környezetben! Amerikában szeptember 11-én ugye felrobbantották és összedűlt az a két nagy torony – világméretű hatása volt, úgyhogy visszaesett a turisták kedve, nem volt kedvük utazgatni. Ha ilyen környezetben én turizmusra építek, és híre megy – de nem kell messzebb menni, mint a Jugoszláv válság, vagy délszláv háború –, nem jöttek a turisták. Ilyen környezetben, a szomszédaink ilyen környezeti hatása alatt, bármilyen rendezési tervem van is, elég nehéz, úgy az önkormányzatok, mint az ott élő lakosok számára is.
Visszatérve a rendezési tervekre: minden említett településnek van rendezési terve, nem csak Abaligetnek. Az előbb felsorolt intézmények, földolgozók, üzemek, illetve az ott lévő környezeti táj-sebek benne vannak az ottani rendezési tervben valahogy, vagy bele kell építeni ezeknek a megoldását. A civileknek a véleményüket – ez lehet segítő, vagy akadályoztató, magyarul tiltakozó vélemény, az önkormányzatok felé igenis tálalni kell. Meg kell tanulni, a civil szervezeteknek meg kell tanulni, és az önkormányzatoknak, az egész politikának, az egész magyar társadalomnak azt, hogy lehet elébe menni a problémáknak, hogy milyen módszerekkel lehet a közvetlen bennünket érő, tehát a szomszédságunkban levő problémákat egy-egy rendezési terven belül megoldani, vagy a megoldást megkeresni közösen úgy, hogy mindenkinek - úgymond - jó legyen.
Tudomásul kell venni az önkormányzatoknak is, hogy a civil szervezetekben nem csak hőzöngő, nagyszájú emberek vannak, hanem szakemberek. Most egy kicsit hadd mentsem a képviselőket. Lehet, hogy nagyon jó emberek, lehet, hogy nagyon jót akarnak, de nem szakemberek. Sokszor egy képviselőtestület kap szakvéleményt, de nincs idő meghallgatni a másik fél szakvéleményét, hanem dönteni kell. Egy-egy településrendezési terv elfogadásakor is szakmai kérdésekben kell dönteni, az előkészítő vita során, illetve annak a végén. Ahogy Zöldi Miklós mondta, nem mindegy, hogy mikor kezdünk el egy betegséget kezelni, az első tünetnél, vagy amikor már menthetetlen szegény beteg. Ezt értsük a társadalomra, az önkormányzatra, bármilyen problémára.
Egy jó rendezési terv, az lehet, hogy csak egy ideig jó, azt módosítani kell, és módosítani lehet a környezeti változásoknak megfelelően. Ezalatt mind természeti-, gazdasági-, politikai-, környezetet értek. Bármilyen föltétel megváltozik, lehet, hogy a rendezési tervet módosítani kell, ezt viszont elő kell készíteni. Meg kell tanulni a társadalomnak, meg kell nekünk is tanulni azt, hogy mikor milyen formában lehet mind a két fél számára megfelelő kompromisszumot kötni, konszenzusra jutni úgy, hogy életben maradjon, tehát gazdaságilag ne menjen tönkre az önkormányzat, ne menjen tönkre az az érték, amelyik lehet természeti, gazdasági, politikai: hagyományainkat ne veszítsük el, erdeinket ne veszítsük el, de a társadalom se legyen munkanélküliek sokasága, hanem aktív, jól gondolkodó, jól dolgozó emberek csoportosulása. Én most egy ilyen nagyon szép rózsaszín ködben próbáltam meg lefesteni a problémák sokaságát.
Még egy dolog, amit szintén meg kell tanulnunk; ezt Kunbábonyban hallottam, ott is megerősítették, hogy a civilek voltaképpen állampolgári kontrollt kellene, hogy gyakorolják a mindenkori kormányzat felett, a helyi önkormányzat, a központi kormányzat és a politikai pártok felett is. Én könnyen beszélek, mert egy pártnak sem vagyok tagja, mégis képviselő vagyok. Bokor Bélával itt beszélgettünk az asztal sarkánál, és azt mondta: ezt mondd el nyugodtan, mert egy politikusnak - ha bent van egy testületben, és pártoldalról került be - kicsit egyszerűbb dolga van, mert azt mondják, megmondták, hogy milyen álláspontot kell képviselnie. Tehát a személyes felelősséget elég könnyen le tudja adni. Egy független képviselőnek nem ilyen egyszerű a dolga. Önmaga és a választópolgárai - mindkét, vagy mind a négy, vagy nem tudom hány pártban lévő embereknek az érdekét, összhangba kell hoznia a településének az érdekével, ha tudja.
Ezt nekünk is meg kell tanulni, és olyan nagyon nem akarom húzni a szót, mert én gondolatot szerettem volna ébreszteni mindenkiben, és ha ez sikerült, akkor bízom benne, hogy ezt a tanulási folyamatot a jövőben, mint jó szomszédok, tovább fogjuk folytatni.
Peták Péter Istenkúti Közösségért Egyesület, Pécs-Istenkút Véleményezési eljárás, mint társadalmi tervezés
Az építési szabályozás, amiről beszélünk, egy most folyó munka, a város megbízásából végzi egy tervező cég. A tavalyi évben kezdődött el, de nálunk a történet régebbi, úgyhogy onnan kezdem, hogy mi 99-ben ill. 2000-ben készítettünk a városrészünkre vonatkozóan egy úgynevezett erőforrástérképet, aztán pedig egy környezetvédelmi programot. Már akkor egy csomó olyan információ birtokába kerültünk, ami, úgy gondoltuk, hogy a városrészünk jövője szempontjából meghatározó jelentőségű lehet. Illetve, mivel akkor volt az egész iskolabezárásos történet, ezért nagyobb fontosságot kaptak az infrastrukturális ügyek, hogy akkor legalább abban sikerüljön valami változást elérni. Így ez a két dolog, az építési szabályozási terv illetve az ivóvíz- és csatornahálózat kiépítése kézen fogva járt egymással, számunkra az egyik a másik miatt volt fontos és viszont.
Amikor az előtanulmányaink elkészültek, akkor azt mondták a szakmabeliek, úgy a hatóságok, mint egy bizonyos privát, várostervező személy, hogy ezek a mi tanulmányaink nagyon megfelelnének egy helyi építési szabályozási tervet megalapozó munka részének. Magyarul, hogy amit mi elkészítettünk, azok olyan munkák, amit hogyha részletes szabályozást rendelne meg a város a mi területünkre, akkor neki el kéne végeztetnie. Mivel mi már ezekkel rendelkezünk, egyből úgy fordultunk a város felé, hogy íme, ezeket mi felajánljuk és szeretnénk ezen túlmenően a továbbiakban részt venni a szabályozási tervnek a lakossági egyeztetésében - ez volt a mi ambíciónk.
Itt van egy levél előttem, ez 2000. szeptemberében kelt. Szerveztünk egy összejövetelt, amin azok a hatóságok is ott voltak, akik hivatalosan véleményezik ezeket a terveket, valamint a Város megfelelő képviselői: a Polgármesteri Hivatal, a Közgyűlés bizottságai és a képviselők részéről is. Ennek akkor annyi hatása lett, hogy megtudtuk, lesz még Pécsen ilyen szerkezeti terv, már akkor azt hiszem, hogy megvolt ez a bizonyos építési törvény, ami ezt előírta minden önkormányzatnak, hogy ezt el kell készíteni. Más hatása nem lett. Azóta már több alkalommal küldtünk be ebből a környezetvédelmi programból a Városháza különféle osztályaira, most szerintem ott több van belőle nekik, mint amennyi nekünk, mert mi már lassan kifogytunk, de azt nem tudom, hogy olvasta-e valaki.
És aztán jött az, hogy az egyik tagunk, aki építész, és ért az ilyen dolgokhoz, elővette ezt a bizonyos törvényt, amire Miklós hivatkozott, és akkor azt mondta, hogy nem fogunk itt mindenféle kegyeket várni, hanem írtunk egy levelet, amiben bejelentettük a jegyzőnek, hogy ennek és ennek a törvénynek ilyen és ilyen pontja szerint mi szeretnénk élni ezzel a jogunkkal. És ezután – ez a levél kelt 2001. júliusban – a következő lépés már az volt, hogy értesítettek minket, hogy bevonnak ebbe a véleményezési folyamatba. Úgyhogy nagy örömmel mentem el egy ilyen első tájékoztatóra, ahol ráadásul olyan budapesti szakemberek ismertették a tervezési programot, akik a szerkezeti terv alapelveit meghatározták: fenntarthatóság, biodiverzitás, regionalitás, örökségvédelem és társadalmi tervezés. Sőt a bevezető tíz perc a társadalmi tervezésről szólt, amiben nagy gyakorlatot szerzett a cég már más városokban is.
Ezek után még nagyobb optimizmussal írtunk nekik leveleket, amire nagyon pozitívan válaszoltak is. Ennek ellenére mi semmilyen módon nem érzékeltük azt, hogy be lennénk vonva, hanem mi kész anyagokat kaptunk, hogy ennyi napon belül, ilyen vastagra válaszoljunk, „hivatalból”, ahogy egy szakhatóság, most akkor mi is véleményezzük. Úgy éreztük, hogy alapelveiben meg koncepciójában ez nem az, amit mi elképzeltünk, mert mi a saját városrészünkben gondolkodunk, ők pedig egy óriási nagy városnak az összes vélhető érdekét, ügyét próbálják összerendezni. A társadalmi tervezés, az végeredményben ilyen értelemben nem más, mint a törvény végrehajtása. Magyarul, nem az van, hogy a tervező cég benyújtja a kész anyagot, amit aztán megszavaznak, hanem úgynevezett egyeztető tervezést végez az összes érintett szakhatósággal, illetve szakmai szervezettel (az építészkamarától az urbanisztikai társaságon keresztül a környező agglomeráció önkormányzati testületekig). Mivelhogy budapesti cégről van szó, ők annak a módszereivel rendelkeztek, hogy hogyan lehet a helyi szakembereket bevonni... ilyen értelemben értették a társadalmi tervezést, nem úgy, ahogy mi, hogy majd itt lakossági szintre megyünk. Tehát nekünk nem volt semmilyen pozitív élményünk ezzel kapcsolatban, annak ellenére, hogy konkrét sikereket értünk el. Például amikor nálunk a hegyhátakat mezőgazdasági kertes területté kívánta nyilvánítani a terv egy adott fázisa, akkor tartottunk egy elég népes fórumot a közösségi házban, a képviselő is az ügy mellé állt akkor, és végül a szóbanforgó terület ismét a mi véleményünknek megfelelő besorolást kapott: kertvárosias lakóterületi besorolást kap a hegyhát is. Egyidejűleg azt elértük, hogy csak két lakásos házat lehet arrafelé építeni - ezek az apró eredmények. Illetőleg most jutottunk el odáig, hogy mi szeretnénk azt, hogy „Istenkút” egy önálló szerkezeti egységnek legyen föltüntetve, használják ezt a kifejezést, mint földrajzi meghatározást, mert ugye mikor, ha most nem, mert ez megint legalább tíz évre kiható terv lesz. Ezt sem sikerült elérnünk, illetve most konkrétan az úthálózat kapcsán lesz erre lehetőségünk – azt sikerült elérni, hogy végre valaki kijön a helyszínre, - és azokat a gyalogos közlekedéssel kapcsolatos elképzeléseinket, amiket a legelejétől, 2000 óta hangoztatunk, azt most talán a helyszínen, helyszíni bejárással megismerik és így talán valamilyen javaslat formájában bekerül majd a részletes szabályozásba.
Igazából összefoglalóan a mi területünket tulajdonképpen nem szabályozza most a Város, tehát az egész, szerintünk nagy kiterjedésű, szerintük meg kicsi területen egy vagy két beépítési kategóriát határozott meg, ami a mi nézőpontunkból semmiképpen nem tekinthető részletes szabályozásnak. Viszont elfogadható kategóriákat sikerült kérnünk ezekre a területekre.
Azt nem mondtam el, hogy a „társadalmi tervezés”, meg a törvényben szereplő „társadalmi szervezeteket be kell vonni”- ez Pécs megyei jogú város esetében mind mi vagyunk egy személyben, tehát nincs másik civil szervezet, aki írásban véleményezi ezeket az anyagokat - mi pedig a városnak csak egy kis szeletét vizsgáljuk. Szerintem ez egy súlyos hiányosság, amivel mi nem kezdtünk el külön foglalkozni. Most velünk kipipálják ezt az egész dolgot, hogy jó, akkor van egy civil szervezet is…
Zöldi Miklós (témavezető): - Köszönöm Péter. A részletekben rejlik a kisördög, azt is mondhatnánk. Számomra nagyon hasznos volt a beszámolód, hisz példát mutattál arra, hogy milyen apró-cseprő buktatói lehetnek ennek a véleményezési eljárásnak. Viszont annak örülök, hogy kis eredményeket ugyan, de el tudtatok érni és ez mindenképpen példamutató a többi civil szervezet számára, hogy akár kis eredményért is, de érdemes a hangunkat hallatni, és részt venni ilyen eljárásokban. A következő felszólaló pontosan ehhez fog hozzászólni. Egy hónappal ezelőtt Cserkúton voltunk a Szomszédolás Program keretében, és ott kimerítően átbeszéltünk egy helyi problémát.
Somogyváriné Koncz Margit Cserkúti Faluszépítő és Környezetvédelmi Egyesület, Cserkút
Sok szeretettel köszöntök mindenkit. Nagyon sok olyan gondolatot jegyeztem fel az ideérkezés előtt fontos kérdésként, amiről említést szerettem volna tenni, de sokak érintettek itt már ezek közül elég sok témát, úgyhogy leginkább a mi helyi kisközösségünk gondjairól szeretnék picit részletesebben beszámolni. Az, hogy a demokrácia időigényes és lassú, sok energiát igénylő feladat, ezt már körülbelül tizennégy-öt-hat év óta tapasztalom, mióta részt veszek aktívabban a civil életben vagy a közösségek szervezésében. Úgy gondolom hogy, ha most Pécs és Istenkút kapcsán azt hallom, hogy a civileket egy ilyen nagy város ennyire nem veszi figyelembe, akkor, amikor erre a törvény is lehetőséget ad és elő is írja neki, hogy figyelembe kellene venni egy rendezési terv kapcsán, akkor képzeljék el azt, hogy egy kis település, mint Cserkút, ahol 440-en lakunk most, az milyen formában képes érvényesíteni az érdekeit. Ebben a helyzetben az egyik szemem sír, a másik nevet, mert örülhetek is, mert nagyon sok dolog jól működik Cserkúton, és hát nyilván sírdogálhatok is, mert egy csomó mindenben pedig elégedetlenek vagyunk. Ami jól működik, az az önszerveződés, a civil közösségek: ebben a kis faluban több civil közösség működik: nyugdíjas klub, ifjúsági klub, vagyonvédő egyesület, faluszépítő egyesület és turizmusos egyesület is. Én itt most a faluszépítőket képviselem, de mint a turizmusos egyesület elnöke elmondhatom, hogy sok közös dolgunk van, akár civil szervezetként, akár pedig résztvevőként a falu életében.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy milyen az információ-áramlás egy településen belül, mert úgy érzem, hogy ennél fontosabb dolog egy kis közösségben nincsen: mert az információk nélkül, beszélgetések nélkül, kapcsolattartás nélkül, egyeztetések nélkül mindig hiányérzet támad a közösség bizonyos rétegeiben. Azért, mert úgy érzi egy civil szervezet, hogy ki van szolgáltatva az önkormányzatnak, azt érzi, hogy nem veszik figyelembe, nem adnak a szavára, még csak a törvényt sem tartják be. Mi éppen ezért Cserkúton, a faluszépítők és a turizmusos egyesület is az összes testületi ülésen ott vagyunk, egy-két-három-négy, de ha a kérdés úgy kívánja, akkor tíz-tizenöt fővel is képviseltetjük magunkat. Minden testületi ülésen ott vagyunk, merthogy nekünk az információ-áramlást nem biztosítja az önkormányzat, azért, mert azt mondja, nincs rá ideje.
Ez a másik kérdés, ami borzasztóan dühít engem. Arra vagyunk büszkék, hogy a rendszerváltozás óta ugye nekünk fel kell nőni egy újfajta dologhoz, meg kell ezt tanulnunk, ezt tudnunk kell alkalmazni, ugyanakkor az állam, a kormány, a helyi szervezete az önkormányzat folyamatosan arra utal, és azt mondja, hogy erre most nincs idő, ezt most siettetni kell és most emiatt nekünk nem volt időnk titeket tájékoztatni vagy kikérni a véleményeteket. Ezt meg mi kérjük ki magunknak. Mert szerintem ez egy demokráciában nem működhet így. Össze kell fogni, azt gondolom, helyi szinten, tehát ha nekünk volt problémás ügyünk, megkeressük a többi egyesületet is, megpróbáljuk kikérni a véleményüket, még akkor is, ha konfliktusok vagy nézeteltéréseink vannak bizonyos más kérdésekben. Mert nyilván másképp látjuk egyik vagy másik dolgot, vagy egyikünknek ez az érdeke, a másiknak éppen más, de a közösség egészét érintő kérdésekben, mint egy rendezési terv, abban igenis össze kell fognunk! És támogatnunk kell egymást, mert csak így tudunk elérni dolgokat, például az önkormányzattal szemben. Nemcsak helyi szinten értem ezt az összefogást. Tőlünk is kértek a Kelet-Mecsekből a lokátortelepítés elleni tiltakozás kapcsán támogató nyilatkozatot, örömmel adtuk, megjelentünk ott, képviseltettük magunkat és kiálltunk mellettük. Kértek tőlünk támogatást a bükkösdi cementgyár ügy kapcsán, támogattuk őket, szívesen adtuk ezt a támogatást, aláírásunkat és mondjuk is mindig, hogy hajlandóak vagyunk arra, hogy ilyen szinten összefogjunk és támogassunk erőket, és nyilván el is várjuk, ha nekünk lesz majd egyszer erre szükségünk– ne legyen, de ha lenne – támogassanak bennünket is hasonló szervezetek.
Erről is szó esett már, ezért csak érintem a témát: nekünk civileknek, akik ott élünk a településen, szeretjük a falunkat, szeretjük az ott élő embereket, részt veszünk a település életében, úgy érzem, nem kell mindannyiunknak szakembernek lenni minden kérdésben. Ezért nem kell szégyellni szakértő segítségét kérni, ezzel a lehetőséggel élni és akár erre pénzt áldozni, megkeresni azokat a fórumokat, ahol mi segítséget kaphatunk.
És most akkor rátérnék konkrétan a rendezési tervvel kapcsolatos helyzetünkre. A dolog eléggé speciális, elég régen kezdődött. Egy olyan öt évvel ezelőtt elfogadott a cserkúti önkormányzat egy olyan rendezési tervet, aminek most történik a módosítása. Akkor Cserkút száz házból állt, és az akkori rendezési tervben kialakított a testület valamilyen számunkra nem ismertetett és nem elfogadott koncepció kapcsán egy 80 házból álló lakóparkot. Tehát még egy Cserkút nagyságú települést rajzoltak be, kibővítették a belterület méretét. Akkoriban Cserkúton sok más, hasonló, a településünket érintő és a környezetünket érintő kérdés is volt, amire mi fókuszáltunk, és mivel ők nem emelték ki, hogy ebbe a rendezési tervbe valamilyen jelentős változás is bekerül, hiába volt a kifüggesztés – mert törvény szerint azért kifüggesztették a polgármesteri hivatalba, ahová az emberek csak akkor mennek be, ha valamilyen oknál fogva menni kell. De inkább, ha hivatali ügye volt az embernek és nem kifejezetten a polgármesterrel akart beszélgetni, akkor inkább a körjegyzőségre ment be, tehát a törvénynek megfeleltek, de mégis volt valami csúsztatás a dologban. Most ennek a rendezési tervnek a változtatására kerül sor, és közben tudatosult bennünk, hogy igen, oda 80 házat akart a Cserkúti Önkormányzat, és ez ellen eléggé erélyesen, határozottan és akarnok módon tiltakozásunkat fejeztük ki.
Levezetném, hogy körülbelül milyen lépéseket tudtunk tenni, vagy kellett tennünk. Megismertük a törvény által nyújtott lépési lehetőségeinket és éltünk is ezekkel a lehetőségekkel, úgyhogy 2003 májusában tudomást szereztünk arról, hogy egy kistérségi menedzsert kértek fel arra, hogy ezt a rendezési tervet valamilyen módon beterjessze, vagy előkészítse. Felvettük a kapcsolatot ezzel a kistérségi menedzserrel, őt Raffai Zoltánnak hívták, és az önkormányzat eléggé meglepődött, hogy ezzel az emberrel felvettük a kapcsolatot. Szerveztünk egy beszélgetést és a polgármester el is jött, és úgymond hallgatta, hogy mi az amiben mi a véleményét kívánjuk kérni. Ennek a lépésünknek az lett a következménye, hogy a többi négy civil is fellépett, mondván, hogy ha a faluszépítők már kaptak egy ilyen tájékoztatást, akkor kaphassa meg ezt a többi civil szervezet is, úgyhogy Raffai Zoltán külön-külön tárgyalt az összes többi civil szervezettel is. Ezt követően egy fórumot hívtunk össze – és mondom, ezt nem az önkormányzat tette meg, hogy egyeztető üléseket hívjon össze a civil szervezettel, és kikérje annak a véleményét, hanem a civil szervezet tette meg az önkormányzat helyett, mert az önkormányzat nem tette volna ezt a lépést meg. Ezután tehát kezdeményeztünk egy olyan fórumot, ahol nem külön-külön beszélgettünk, hanem együtt a civil szervezetek, azok néhány képviselője. Ezt követően 2003. decemberében az önkormányzat is hívott a maga részéről szakértőket, és ez volt az egyetlen olyan fórum, amit az önkormányzattal közösen hoztunk létre. Akkor ott volt az a szervezet is, annak a szakmai szervezetnek a képviselője, aki a rendezési tervnek az elkészítését megkapta. Ez egy betéti társaság. Ez gondolom mindenütt így van, tehát erre vannak szakavatott emberek. Ott volt a helyi műszaki ügyintéző is, aki helyben van, ismeri a problémákat, illetve a lehetőségeket.
Ezen a fórumon felléptünk egy olyan kéréssel, hogy legyen egy építkezési „stop”, tilalom Cserkúton, amíg az új rendezési terv el nem készül. Ezt azért akartuk elérni, hogy a korábbi tervben már építési övezetté minősített részen, amely nyolcvan ház építésére adna lehetőséget, az önkormányzat ne tudja megtenni, hogy hipp-hopp gyorsan elad azért pár telket. Plusz volt egy olyan probléma is, hogy a falu belterületén egy társasházat is akartak: egy háromezer négyzetméteres telken 5-6 lakást felépíteni, ami a falu szerkezetével teljesen ellentétes külsőt mutatott volna, és teljesen megdöntötte volna a falusias, tipikus építkezési stílust, az egész formát.
Ezt sikerült elérnünk. (Sajnos ebbe egy kis üröm is vegyült, mert az önkormányzat a nem tudás miatt, vagy azért, hogy lehessen a faluszépítőkre mutogatni, hogy tessék, ők az okai annak, hogy Cserkúton nem lehet építkezni.) A határozat egy olyan tilalmat vezetett be, ami nem építési tilalom, hanem változtatási tilalom volt. Mi bíztunk az önkormányzatban és az ő szakmaiságában, hogy ezt a határozatot képes jól meghozni. Megállapodtunk abban, hogy miről van szó, tehát, hogy azt akarjuk, hogy új házak ne épülhessenek, azt akarjuk, hogy a 80 telken plusz a foghíjas területeken új épületet ne lehessen építeni. Ő ezzel szemben változtatási tilalmat hozott Cserkúton, amiből elég nagy konfliktus kerekedett, mert voltak kiírt pályázatok a régi, tradicionális épületek felújításának támogatására. Attól fogva ezekre sem lehetett kiadni építési engedélyt, nem lehetett felújítani őket, volt olyan ház, ami már eléggé romos és veszélyes állapotban volt. Megállt gyakorlatilag építésügyileg Cserkúton az élet, úgyhogy ennek a határozatnak a módosítása van most folyamatban. Ezt is mi kértük, mi jártunk utána, mi tudtuk meg, és okítottuk úgymond ki a szakembereket, hogy mi kell ahhoz, hogy meg lehessen változtatni úgy, hogy mi is elérjük a célunkat, de a régi épületeket fel lehessen újítani, vagy belső átalakítást lehessen végezni rajtuk. Most itt tartunk, várjuk az önkormányzatnak a tervét.
Ugye, volt ez a csomó egyeztetés, amibe mi elég sok időt-energiát tettünk bele. Ezzel szemben a tervező Bt-nek egy olyan felkérést adott az önkormányzat, amiben mégiscsak szerepel egy új út tervezése, ami ha elkészül, lehetővé teszi, hogy annak az útnak a két oldalán egyszer mégiscsak építési telkeket alakítsanak ki, és ott legalább 30 ház beépüljön. Most várjuk, milyen terv születik a Bt. részéről, és ennek függvényében fogunk elmenni akár a népszavazásig is, hogy megakadályozzuk azt, hogy Cserkúton tartalékterület címszó alatt új építési telkeket tudjon az önkormányzat kialakítani.
Azért azt szeretném, megjegyezni, hogy nem csak harc van Cserkúton, de ez egy olyan helyzet, amiben harcolnunk kellett, és mivel úgymond nézeteltérés alakult ki az egyesületek és az önkormányzat között, szükségesnek láttunk ezt a dolgot ennyire a végletekig elvinni és ilyen kamikaze módjára tenni a dolgunkat. Ugyanakkor azért vannak más területek is, ahol elég jól együtt tudunk működni, az egyesületek és az önkormányzat. Szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni a szervezőknek a programfolyamatot, amin én nem tudtam személyesen mindenhol ott lenni, de a tagjaink ott voltak és beszámoltak róla, tehát tudtuk, hogy miről folyik itt a munka és mi a téma. Köszönöm, hogy a szervezők ezt lehetővé tették, hogy ez a fórum így létrejött, és remélem, hogy a kapcsolatot a későbbiekben is tudjuk tartani, hogy aktívan tudunk együttműködni a közért, magunkért, környezetünkért.
Zárszó Zöldi Miklós, témavezető
Minden környezeti konfliktus kialakulása és a megoldási lehetőségei is mások, egyediek. Nem igazán lehet menetrendet kidolgozni. Az akkumulátor-feldolgozóval kapcsolatban is azt lehet mondani, hogy a környező civil szervezetek nem látták előre, hogy mi fog történni. A környezeti konfliktus megjelenésekor a falu civil szervezetei, illetve a faluban lakó civilek, miután a tájékoztatón részt vettek, (ugyanis Vasason is, Hosszúhetényben is a feldolgozó létesítéséről volt egy tájékoztató), úgy gondolták, hogy a hulladékfeldolgozónak a helye nem megfelelő, több szempontból.
Egyrészt közel van a Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzethez, másrészt azon településeknek származik kára belőle, akiknek a haszna nem sok – gondolok konkrétan Vasasra és Hosszúhetényre, míg az akkumulátor-feldolgozót Komló városa kívánta megépíteni. Ilyenkor elgondolkozunk, hogy milyen lehetőségeink vannak. Mivel ez egy konkrét környezetvédelmi eljárás lefolytatását igényelte, ezért egyrészt arra volt lehetőségünk, hogy ügyfélként bejelentkezzünk a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségnél. Ezt megtette a Hosszúhetényi Természetvédő Egyesület, majd később a Vasasért Egyesület is. A Vasasért Egyesület azért csak később, mert egy rosszul, pontatlanul rajzolt hatástérkép miatt Pécs városa és a Pécsen működő civil szervezetek kezdetben nem érvényesíthették ügyféli jogállásukat. Később, miután ezek a térképi pontatlanságok kiderültek, a Vasasért Egyesület is részt vett ügyfélként az ügyben. Aláírásgyűjtés is folyt, Vasason is, Hosszúhetényben is, amely aláírásgyűjtő íven pontokban is felsoroltuk az ellenvetéseinket, hogy miért nem gondoljuk, hogy a Béta-akna megfelelő helyszíne lenne ennek a hulladékakkumulátor-feldolgozó üzemnek.
Tulajdonképpen így évek múlva elég egyszerűnek látszik az ügy, és annyiban szerencsések voltunk, hogy a civilek résen voltak, illetve az ügyféli jogállásukat bejelentve részt vehettek az engedélyezési eljárásban. Nem mint hatóság, természetesen, ilyen jogaink nekünk nem voltak, de a kérdéses pontjait ennek a beruházásnak megnevezhettük. Szakértőket kértünk föl, amire pályázati úton kaptunk pénzt, konkrétan az Ökotárs Alapítvány segített, hogy egy komolyabb szakértő hosszasan elemezze és megvizsgálja a technológiát, hogy ma ez megfelelő-e, vagy van annál a technológiánál Nyugat-Európában sokkal jobb.
Fellebbeztünk is. Több egyesület, nem csak a Vasasért és a Hosszúhetényi Természetvédő Egyesület, hanem a Pécs-Kelet Érdekvédelmi Egyesület is, az önkormányzatok is fellebbeztek, köztük Mánfa, Pécs és Hosszúhetény önkormányzata. A fellebbezések miatt az ügy másodfokra került, a másodfok pedig új eljárásra kötelezte a helyi hatóságot. A másodszor lefolytatott eljárásban aztán a helyi hatóság, valószínűleg figyelembe véve a beadványainkat és ellenvetéseinket, már nem adott engedélyt az akkumulátor-feldolgozó megépítésére.
Összefoglalva tehát, megint csak az lenne a kívánatos, hogy a beruházások kezdetekor, illetve tervezésekor tudjunk a beruházásokról. Sajnos, a cserkúti előadáshoz is kapcsolódva, nem mindig kötik az orrunkra, hogy mit szándékozik építeni, tenni az önkormányzat; nekünk kell résen lenni, újságot olvasni, önkormányzati üléseken, bizottsági üléseken részt venni, és ha még a kezdet kezdetén korrektül felkészülve, szakértők által támogatva elmondjuk a véleményünket, akkor sikert is érhetünk el.
Saját véleményem, hogy nem kimondottan örülök, illetve nem szeretném, hogyha a civil szerveződéseket úgy állítaná be a média, illetve valamilyen nagyobb közösség, hogy csak ellenkezni szeretnek, és az a céljuk, hogy minden pozitív beruházást meggátoljanak. Ezért emeltem ki azt, hogy ne csak érzelmi alapon szólaljunk meg ilyen ügyekben, hanem szakértők bevonásával, és annak a véleményét meghallgatva alakítsuk ki álláspontunkat. Ha viszont úgy látjuk, hogy a beruházás, jelen példában az akkumulátor-feldolgozó, nem elég modern technológiával működik, nem jó helyen van, mert olyan helyszínen szeretnék felépíteni, ahol korábban bányászati tevékenység folyt, ráadásul a Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzet közelében, akkor igenis hallassuk a véleményünket, és lépjünk föl egészségünk-, illetve természeti értékeink védelmében.
Témavezető: Mezei Sándor, a Patacsi Művelődési Egyesület vezetője, Pécs-Patacs
Sok civil szerveződés jelenléte szükséges a társadalomban. Valamilyen célok és irányok megoldása, társadalmi átalakulások miatt egyes területeken civil egyesületek segítik a lakosság kapcsolatát az önkormányzattal. Állami, önkormányzati feladatot vállalnak át a nonprofit szférában. A mi egyesületünk is szükségből alakult meg; a művelődési házat az önkormányzat eladásra hirdette. 1998-ban támogatás nélkül, másfél évig saját erőből, társadalmi munkában tartottuk fenn a házat. Később támogatási szerződésben meghatározott összeggel sikerült a működésünket biztonságos alapokra helyezni. A ház korábban a Dozsóhoz tartozott, a bevételi nagy kalapból soha nem jutott a peremkerületi házakhoz elegendő ellátás. Sorban elsorvadtak, később megszűntek a művelődési házak. Egyrészt az iskolákhoz csatolták, másrészt bezárták. Egynéhány ház került a civil közösségek kezelésébe. A civil közösségek nehéz helyzetben vannak, a politikai, hatósági szervek nem veszik egyenrangú tárgyalófélnek, és csak civilként fogadják, szinte könyöradományként érezzük a szükséges anyagi feltételek biztosítását. Törvényi szabályozás szükséges az egyesületek működtetéséhez. Egyforma eséllyel induljon minden egyesület, szükség szerint helyiség és támogatás kell. Az egyesületek együttműködése, képviselete megköveteli a közművelődési tanács létrehozását. Feladata: EU források lehívása, rálátás az önkormányzati költségvetésre, részt vállal az anyagi lehetőség szétosztásában, felméri az egyesületek alapvető problémáit, és azokat megfelelő szinten képviseli az önkormányzatnál. Segíti az új egyesületek munkáját, és beilleszkedését a társadalmi elvárásoknak megfelelően. A “Szomszédságban” program folytatása szükséges az egyesületek fejlődése és az önkormányzati munka segítése érdekében. Jelenleg alapvető problémákkal küzdenek az együttműködési programban megismert egyesületek. Például az abaligeti Ifjúsági Egyesület. Maksi Péter és Molnár Ági bemutatja az abaligeti helyzetet.
Molnárné Szőke Ágnes, az Abaligeti Nőegylet elnöke: Közösségi színterek Abaligeten
Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek ezen a konferencián, és hogy részt vehettünk a “Szomszédságban” programban.
Először is arról szólnék, hogy mi is maga a közösségi tér, aztán arról beszélek, hogy nálunk milyen közösségi terek léteznek, végül pedig a mi egyesületünk által használt közösségi terekről fogok beszélni.
A Muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 97-es törvényben találtam egy meghatározást, hogy mi is a közösségi színtér: „A helyi lakosság rendszeres, vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek szerveződése érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá tett és üzemeltetett, adott helyen rendszeresen működő intézmény, vagy egyéb jogállású létesítmény – helyiség-együttes vagy valamilyen épület.”
A mi településünkön rengeteg közösségi színtér van. Kétfelé osztanám ezeket a színtereket – az intézményesített és a spontán kialakuló színterek csoportjába. Van művelődési házunk, általános iskolák, sportpályánk, tornaszobánk, kialakulóban a klubszobánk, és van egy önkormányzati tanácstermünk, amelyiket én az előbbi törvényi meghatározás alapján sorolnám a közösségi színterek körébe. Ide sorolom még a teleházat is, amelyet az önkormányzat támogatásával civil szervezet működtet, és ide sorolom a katolikus plébánia közösségi helyiségét is, amelyeket ugyan nem az önkormányzat tart fönn, de valamilyen szinten úgy gondolom, hogy intézményi színtérnek lehet nevezni. És megemlítem a nem kevésbé fontos, spontán kialakuló helyszíneket, amelyek a mindennapi közösségi színterek. Ilyenek a kocsma, a bolt, a buszmegálló, Abaligeten a tópart, de ide sorolhatom a templomot, a temetőt, minden olyan teret, ahol mód van a közösségi életre.
Most röviden arról szólnék, hogy a rendszerváltás alatt mink volt, és abból mink maradt, illetve reményeink szerint mi van kialakulóban. A művelődési házunkat, ami egy színházteremből áll és vécékből, a hetvenes években társadalmi munkában alakította ki a község lakossága. Működött benne ifjúsági klub, könyvtár, mozi, összejöhettek itt azonos érdeklődésű csoportok. Volt általános iskolánk, ami négy különböző épületben működött, külön az első, második, harmadik osztály, egy másik épületben a negyedik osztály, a harmadikban a felső tagozat, és volt egy negyedik épületben a tornaszoba és a technika terem. Volt focipályánk, amit rendszeresen használt a focicsapat, és volt szabadtéri színpadunk. A focipályáról és a színpadról annyit mondanék, mert már később nem fogok szólni róla, hogy a focipályánk még mindig megvan, ha az önkormányzat lekaszálja akkor nem ér rajta hasig a gaz. Szabadtéri színpadunk szépen elkopott, most nem kevés pénzért mobil színpadokat kell bérelnünk a szabadtéri programjainkhoz. Tehát ezek az intézményeink voltak a rendszerváltás előtt.
Viszont a rendszerváltás során az országban másutt is tapasztalható, kistelepüléseket elég erősen érintő, a kistelepülések kulturális életét érintő anyagi elvonások, és a források hiánya minket is elért. A művelődési ház állapota folyamatosan romlott, állagának megőrzéséhez és fenntartásához hiányoztak a feltételek. Az önkormányzat foglalkoztatási kényszere, az, hogy a település valamilyen bevételhez juthat, odáig vezetett, hogy még a funkcióját is elvesztette, egy ideig varroda működött a művelődési házban. A bérlő csak az új funkcióhoz szükséges változtatásokat végezte el rajta. Szerencsére azonban a rendszerváltás kedvező hatásai is jelentkeztek településünkön. Felépült és átadásra került az új és modern általános iskola, bár megjegyzem, hogy a tornaszoba még mindig a régi épületben van, de a technikaterem már itt található. Készült egy sportpálya, a kiépítettsége és a felszerelése hiányos, de van és használható. Megalakultak az első civil szervezetek, amelyek tevékenységi körüknek megfelelően, anyagi lehetőségeikhez szabottan nagy lelkesedéssel fogtak a kulturális és ismeretterjesztő programok, tanfolyamok szervezéséhez. Az oktatási intézmények mellett igen fontos szerepük van a közösségformálásban. Az önkormányzat a pályázati lehetőségeket és a saját anyagi erőforrásokat kihasználva megpróbálta behozni lemaradását. A művelődési házban javított a fűtési berendezéseken, részleges belső felújítást végzett. Ez szépen hangzik, és aki most megnézi, az azt hiszem, hogy nehezen hinné el, hogy ezek a változtatások megtörténtek, de a korábbi állapotok sokkal katasztrofálisabbak voltak, mint amik most vannak; most sem rózsás a helyzet.
Az önkormányzat további tervei között szerepel a tető és a vizesblokk felújítása, a belső tér felosztása, újabb közösségi terek kialakítása. Ezeket saját erőből nem képes megoldani. Pályázni próbált és próbál is, de a pályázatokhoz szükséges önerő előteremtése további gondot okoz. Az újabb pályázati feltételek, az önerő teljes hitelből történő pótlása talán jelenthet megoldást a helyzetre, bízzunk benne, talán nem csak a mi településünkön, hanem a többi kistelepülésen is. Tehát volt, maradt és talán fejlődik ez a közösségi színterünk.
Az önkormányzat támogatásával településünk első civil szervezete, a Tóvidék Egyesület a régi iskola egyik tantermében, azt átalakítva létrehozta és működtetni kezdte a teleházat. Így a már meglévő közösségi színterek mellett bővült a paletta. A tornaszoba és a melle lévő régi iskolai technikaterem újabb közösségi színtérré lépett elő azáltal, hogy azt átalakítva nemcsak az iskola tanulói, hanem a településen élő többi fiatal is használhatja. Hogy hogyan sikerült idáig eljutni, erről az Ifjúsági Egyesület képviselője, Maksi Péter fog beszélni.
Maksi Péter, az Abaligeti Ifjúsági Egyesület vezetője: Ifjúsági klub Abaligeten
Köszönöm a szót. Régen a faluban működött ifjúsági klub, ami különböző okok miatt megszűnt tíz évvel ezelőtt, és a mi korosztályunknak nem volt olyan helye, ahol össze tudtunk volna jönni és beszélgetni vagy különböző programokat csinálni. Egy hely volt, ahol mégis össze tudtunk gyűlni, a sportpálya. De ez az időjárástól eléggé függött, mivel hogyha eső volt akkor elmaradtak a focimeccsek. Kaptunk egy helyiséget az önkormányzattól, a művelődési házat, hogy itt össze tudjunk jönni, de 99-ben elvették tőlünk különböző okok miatt, és újra helyiség nélkül maradtunk.
Sokszor tárgyaltunk a polgármester úrral, hogy mégis kell egy hely, ahol normális körülmények között összejöhetünk. Visszakaptuk a művelődési házat, és ekkor, 2000-ben megalakult a breaktánc csoportunk, a teremben tudtunk gyakorolni, a másik teremben pedig a többiek szórakozási lehetőségekkel ki tudtak kapcsolódni. A tánccsoportunk fellépett az iskolai-, a falu- és a környező települések rendezvényein, és a falu hírnevét öregbítettük. Így eljutottunk egy olyan állapotra, hogy az iskola tornatermét megkaptuk, hogy ott tudjunk edzeni, és a mellette lévő helyiséget, ami a technikaterem volt régen, megkaptuk mi fiatalok, hogy ott tudjunk csinálni különböző elfoglaltságokat. Tavaly ősszel megalakítottuk az Ifjúsági Egyesületünket, majdnem húsz fővel, ami egyre gyarapodik, és igyekszünk bevonni a nálunk fiatalabbakat is és idősebbeket is egyaránt a programjainkba. Az egyesületünk elnöke nemrég kötött egy együttműködési megállapodást a teremhasználatról, amiben ingyen biztosítják nekünk az áram, a víz és a terem használatát, cserébe mi vállaljuk a karbantartási és takarítási feladatokat a teremben és annak közvetlen környékén.
Molnárné Szőke Ágnes, az Abaligeti Nőegylet elnöke: Az Egyesületünk által használt közösségi színterek
A mi egyesületünk, az Abaligeti Nőegylet által használt közösségi színterekről szeretnék még beszélni. Egyesületünk tagságát önkéntesek alkotják, alkalmazottunk, fizetett munkatársunk nincs. Infrastruktúrával, irodahelyiséggel nem rendelkezünk. Eleinte az összejöveteleinket, a taggyűléseket, megbeszéléseket a tagok valamelyikének a lakásán tartottuk, illetve volt, amikor a teleházat vettük igénybe erre a célra. Köszönhetően azonban az önkormányzat és az egyesület közötti jó kapcsolatnak, taggyűléseinket negyedik éve az önkormányzat épületében tarthatjuk – meg kell említenem, hogy a tagságunk a tíz főt nem nagyon szokta meghaladni, tehát elférünk szinte bármilyen pici irodában.
Programjainkat a szóbajöhető összes színteret kihasználva, a program jellegéhez igazodva más-más helyszínen rendezzük. Így kézműves foglalkozást az általános iskolában vagy a művelődési házban, kiállítást is több helyen rendeztünk már, az iskolában, a művelődési házban, a katolikus plébánián; a nyugdíjasdélutánjainkat mindig a művelődési házban tartjuk, a katolikus templomban millenniumi zászlóátadó ünnepséget, kórushangversenyt rendeztünk. A szabadtéren a tóparton illetve a faluközpontban a hagyományos falunapot, bált rendeztünk a művelődési házban, a sportpályán és a tóparton; láncfűrész tanfolyamot is szerveztünk, ezt az egyik résztvevő presszójában.
Ebből is látszik, hogy igyekszünk megtalálni a közösségi színtereinket, de azért úgy gondolom, hogy jobban tervezhetővé és kiegyensúlyozottabbá válhatna nem csak a mi, hanem más, hasonló gondokkal küszködő egyesületnek a tevékenysége is, ha működtetőtől – civil szervezet vagy önkormányzat – függetlenül folyamatosan biztosított, inkább kevesebb, de rendszeres anyagi források állnának rendelkezésre ezeknek a közösségi színtereknek a működtetéséhez. Jó lenne, hogyha a megvonások miatti nagy takarékoskodásban és spórolásban nem mennének tönkre ezek a helyszínek, mert az már nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy amit egyszer elsorvasztunk vagy hagyjuk, hogy elsorvadjon, azokat nagyon nehéz újraéleszteni.
Benedek Gabriella, Istenkúti Közösségért Egyesület, Pécs-Istenkút Ezek a gesztusok nem kerülnek pénzbe
Azzal szeretném kezdeni, amit említettek már, az Istenkúti Közösségért Egyesület és a pécsi önkormányzat feladatellátási szerződése; ez végül is nekem egy személyes tapasztalat, hogy hogyan került ez a szerződés tető alá, mert én akkor kerültem az Egyesülethez, mikor ennek az ötlete felvetődött. Az a két év, amíg ez tető alá került, nekem egy tanulóidő volt, hogy hogyan működik a civil társadalom, hogyan működik egy önkormányzat és, hogy milyen lehetőségek vannak abban, hogy ezt az együttműködést valahogy jó színvonalon lehessen gyakorolni.
Most szeretnék egy műhelytitkot elárulni: az egyik képzésünkön volt egy spontán szerepjáték, ami abból állt, hogy valaki eljátszotta, hogy ő az önkormányzat, valaki pedig eljátszotta, hogy ő pedig egy olyan közművelődési tevékenységet folytató civil szervezetnek a vezetője, aki megy az önkormányzathoz és pénzt kér. Most ezt képzeljék el. És én úgy láttam, hogy elég hamar sarokba lehetett szorítani a civilünket, ugyanis egy pont után eljutottunk a széttárt kezeknek a gesztusához: nincs pénz. Nagyon sajnáljuk, egyetértünk ezekkel a törekvésekkel, egyetértünk ezeknek a céloknak a szükségességével, de az önkormányzatok is nagyon sanyarú anyagi helyzetben vannak. Akkor gondoltam el, hogy miről szeretnék itt beszélni – azokról a dolgokról, amiket egy önkormányzat ebben a szférában tud adni a pénzen túl, vagy a pénz helyett. De már ezt sem nagyon kell elmondanom, mert mindegyik szempont fölvetődött már korábban.
Azért fölírtam, hogy: tud adni például tájékoztatást és információt, korrekt módon és időben, tehát akkor, amikor az érintett civil szervezetek még tudnak rá készülni és tudnak reagálni. Tud adni aztán véleményezési, akár szavazati jogokat az adott témában, tudja biztosítani azt, hogy a megkötött szerződések be legyenek tartva, betű szerint, hogy ugyanazok a feltételek vonatkozzanak mind a két szerződő félre. Az is fontos lenne, hogy mutasson érdeklődést az iránt a szakmai munka iránt, amivel egyébként tényleg töltik a szervezetek a mindennapjaikat. Ezek a gesztusok nem kerülnek pénzbe.
Utolsóként tettem, ami mégiscsak az anyagiakkal kapcsolatos, hogy amennyiben egy önkormányzatnak nincs lehetősége és forrása arra, hogy saját maga biztosítsa ezeknek a közösségi színtereknek a működtetését, illetve a legalább minimális szintre való fölújítását vagy netán újak építését, az önkormányzatnak mindent meg kell tennie azért, hogy forrásokat tudjanak bevonni erre a területre. Akár ő általa kezdeményezve és a civil szervezettel partnerségben, vagy, ha úgy adódik, a civil szervezet vezette konzorciumban partnerként, hogy a most mindannyiunk előtt kihívásként álló EU forrásokat erre a területre is be lehessen hozni. Elsősorban a strukturális és kohéziós alapoknak a forrásaira gondolok. Regionális operatív programokra lehet pályázni, és ehhez mindenképpen szükség van egy olyan partnerségre, amiben az önkormányzataink benne vannak. Mindig azt halljuk, hogy a politikai szándék és az akarat erre megvan. Tehát, hogyha megvan az országos civil stratégia, a regionális civil stratégia, a települési civil stratégiák akkor bizakodóak lehetünk. Saját tapasztalatom az, hogy külön oda kell figyelni arra, hogy az apparátus valóban végre is hajtsa ezeket a stratégiákat a gyakorlatban.
Egy másik kérdés, hogy miért van az, hogy az önkormányzat „támogatja” azokat a civil szervezeteket, akik neki szerződéses jogviszonyban valamilyen feladatát ellátják. Szoktuk mondani, hogy a vízvezetékszerelőt sem támogatom, ha megjavít valamit, vagy a boltban sem támogatom a péket, mikor veszem a kenyeret. Ezt azért szeretném mondani, mert a partneri viszonyban az egyenlőség itt kezdődik. A támogatást ugye el kell fogadnunk, merthogy rászorulunk, de nem kötelező elfogadnunk azt a helyet, azt a státuszt, hogy mindig a civilek azok, akik mennek az önkormányzathoz kérni valamit és aztán „támogatják” őket.
És még egy utolsó gondolat, hogy szakmai körökben többször fölmerül az a gondolat, hogy miért van az, hogy Magyarországon azok a civilek, akik szolgáltatnak, azok sokkal erősebbek és sokkal többen vannak és talán sokkal jobban észrevehetőek, mint azok akik érdekvédelemmel foglalkoznak. Mivelhogy én most ebben a blokkban beszélek, ami a közösségi terekről szól, azt szeretném mondani, hogy ezek a közösségi terek és művelődési házak ezek pontosan a bölcsői lehetnek azoknak a későbbi érdekvédelmi tevékenységeknek, amikről az előbb hallottunk, tehát akár környezeti, akár társadalmi problémákról van szó. Tehát azokat a civil szervezeteket, akik felvállalják azt, hogy ezt az úgymond hagyományos közművelődési, közösségteremtő, közösségfejlesztő szolgáltatásokat szeretnék nyújtani, vagy még inkább a lakosság bevonásával megteremteni az adott területen, mindenképpen értékelni kell ezt a munkát, amit végeznek és meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ahonnan csak tudnak erre forrást szerezni, azt meg tudják tenni, és ezt a munkát tudják folytatni.
Vercseg Ilona Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke
Nagyon érdekes volt számomra a civil társadalom a szomszédsági vetületében, tehát az, ami mondjuk Magyarországon egyáltalán nem általános még. Ha megnézzük a nonprofit statisztikákat, akkor láthatjuk, hogy a civil szervezetek összetételében ugyan emelkedik azoknak a száma, amelyek úgynevezett általános célú, vagy közéleti, a közjóért munkálkodó civil szervezetek, de nem feltétlenül ezek vannak többségben, hanem éppenséggel a szabadidős, sport, kulturális, vallási, szociális területekkel foglalkozó civil szervezetek. Ez önmagában már egy óriási élmény volt nekem, hogy ennyi, a közjóért munkálkodó civil szervezet tevékenységét ismerhettük meg.
Maguk is szomszédsági szervezeteknek hívják magukat, és valóban szomszédsági szervezetek. Na most mi is ez, hogy szomszédság? Ez egy tájszóból átvett szakszó lett, először a városépítészet használta, mégpedig arra, hogy megkülönböztessen a városon belül különböző élhető, lakható egységeket, ahol az emberek még ismerik egymást, ahol a személyes kapcsolatok ki tudnak alakulni. Úgy találták a városépítészek, hogy olyan hatszáz- hétszáztól maximum 12.000-ig lehet a lélekszáma annak az embert körülvevő kapcsolati rendszernek, amit át tud élni, amit még be tud lakni.
Mi közösségfejlesztők is szorgalmaztuk ennek a fogalomnak a használatát. Erdélyben pedig még ma is van olyan vidék, ahol azt mondják, hogy „ő nem ebben a szomszédságban lakik, hanem a másikban” - ők pedig utcát értenek alatta, hogy ebben az utcában vagy amabban az utcában, ahol az emberek rendszeres érintkezésben vannak egymással. Szeretném is, hogyha ez a szép szó újra elterjedne, és visszavennénk ennek a szép szónak a jelentését.
Én közösségfejlesztő vagyok, és a közösségfejlesztésben nyugaton nagyon gyakran mondják azt, hogy „neighbourhood work,” tehát: szomszédsági munka, mert ez a legalapvetőbb szintje a közösségfejlesztésnek - a helyi szint, ahol az emberek személyesen ismerik egymást, és személyeses kommunikáció révén közös problémamegoldó folyamatokba kezdenek.
Tehát a szomszédsági munka az abszolút talaja a közösségfejlesztésnek, a közösségi munkának. Na most ahhoz, hogy valaki a szomszédság egészében tudjon gondolkodni, pláne, ha ez a szomszédság mondjuk akkora, mint a keleti városrész Pécsett, akkor azért ahhoz sok feltétel kell, tehát az nem megy azért olyan egyszerűen. Mi civilekkel képzéseket, felnőttképzéseket is folytatunk, a megindult civilekkel, akik akarnak valamit csinálni. Gyakran tapasztaljuk, hogy nem nagyon látják át a településüket, vagy azt a szomszédságot sem, amiben élnek, nem ismerik a problémáit, és igazából csak a saját maguk dolgát látják, hogy ugyebár a horgászás, legyenek rendben az utak legföljebb, és a mozgássérülteknek ez vagy az legyen, de nem arra gondolnak ezek a civilek, zömmel legalábbis, hogy a települést fejlesszük közösen, és fölvállaljunk valamilyen civil szerepkört. Ahhoz már egy integráns szemlélet kell, tehát egy olyan szemlélet, amibe össze tudom illeszteni a saját valóságomról a legkülönbözőbb, gyakran ellentmondani látszó tényeket is, sőt nekem magamnak is tudnom kell magamról, nagyjából legalábbis, hogy milyen törekvéseim vannak, kicsoda is vagyok és hol is van a helyem ebben a szűkebb világban, ami az én szomszédságom. Ez nagyon nehéz, ezt ti is tudjátok, hiszen az ember az egész életében állandóan azzal küzd, hogy minek is van ezen a világon, meg mi is a dolga ezen a világon, hát még akkor a saját szomszédságában, ez nem egy könnyű dolog egyáltalán. Ez egy érettségi fokot jelez. Ilyen szempontból nekem ez a mai nap fantasztikus volt, mert itt olyan hihetetlenül érett elképzeléseket és érett szerveződéseket ismerhettünk meg, ami azt feltételezi számomra, hogy ezek a viszonyok már tisztázódtak belül. Bennetek, akik ezeket a dolgokat csinálják, és ez egy óriási dolog.
Még a szomszédsághoz annyit, hogy a szomszédság az egy viszonyrendszer. Tehát nem egy területi fogalom pusztán, és nem azt mondom csak, hogy az utcának ez az oldala, vagy ez a tömbház, vagy ez a játszótér és környéke ez egy szomszédság, mert ez nem elégséges. Bár ott is kialakul az, hogy a buszmegállóban köszönünk egymásnak, hogy a gyerekeink egy bölcsödébe járnak, vagy óvodába, hogy ugyanott vásárolunk, de ez csak az ismerősségi szint. Az igazi szomszédság az az, ahol az emberek viszonyban vannak egymással. Viszonyaik vannak, bizalmat éreznek egymás iránt, együttműködnek valamilyen szinten – ez a három dolog nagyon fontos. Bizalmat éreznek, kölcsönösségi alapon segítik, támogatják egymást, és valamiféle együttműködés, időről időre kialakul - nem arról van szó, hogy állandó transzban élnek, és együtt dolgoznak, de ha úgy adódik, hogy valamit együtt kell megcsinálni, akkor arra képesek, hogy azt megcsinálják.
Az mindannyiunknak átélt élménye, hogy pontosan ezek azok a dolgok, amik nagyon nehezen mennek a mai magyar társadalomban, sőt egész Közép-Kelet Európában, tehát ezekben a nagyon brutális változásokon átmenő, frusztrált társadalmakban, mint amilyen a miénk is, ezek a dolgok – együttműködés, bizalom, kölcsönösség – ezek a legnehezebb dolgok. Csak zárójelben jegyzem meg, mert nem a közösségfejlesztésről akarok beszélni, hogy a közösségfejlesztés pontosan azért szükséges, hogy kommunikációt szervezzen az emberek között, hogy egyáltalán beszéljünk egymással, hogy ilyen alkalmakat szervezzen, hogy bizalmat építsen az emberek között. Mert hogyha megismerjük egymást és egymás gondolatait, ez létrehozhatja a megértést, és még az egyetértést is, nemcsak az együtt munkálkodást. Rengeteg problémánk, sőt, talán az életünk legfőbb problémái abból származnak, hogy nem kommunikálunk egymással vagy nem kommunikálunk elég jól egymással. De ennyit csak a közösségfejlesztésről.
A másik, ami itt ma egy nagyon lényeges előrehaladás az én szememben civil társadalom ügyben, az a település- illetve térségi szintű integráció, vagyis az új térségi struktúráknak a létrejötte, vagy létrehozása, amilyen például egy civil tanács, vagy az Öntevékeny Keleti Városrész, amelyik különböző munkacsoportokat működtetve megpróbál a városrész jövőjébe szakszerűen beleszólni. Ez több szempontból is nagyon izgalmas, és az én ismereteim szerint az első a magyarországi törekvések között, vagy az elsők között van.
Ahhoz, hogy erős és hatékony civil társadalom legyen, amely folyamatosan kommunikálva befolyásolja a társadalom többi erőjét, ahhoz szükséges hogy szervezettebb legyen, és, hogy abból a bizonyos ördögi körből ki tudjon törni. Amit nagyon gyakran mondanak: hogy a civilek partikulárisak, mert nem látják, csak a saját kis izéjüket, hogy ők tudjanak horgászni, meg tudjanak színjátszani meg mittudomén mit csinálni, és a többi őket nem érdekli, meg, hogy a civilek dilettánsok, nem értenek hozzá, de ott vannak ugye az önkormányzatok, akik teljesen fel vannak készülve és fantasztikus szakmai apparátussal rendelkeznek, most mit jönnek a szegény civilek, „akik azt se tudják, hogy…”. És mindezekből alacsony hatékonyság következik. Miért áldozzunk mi a civilekre, amikor a civilek úgyis csak elköltik a pénzt a maguk kedvtelésére, de tulajdonképpen ennek a tevékenységnek a társadalmi haszna csekély. Ugye hallatszanak ilyen hangok is? És elég tudathasadásos módon olyan hangok is hallatszanak, hogy a civilek, akik emberközelben élnek, egymással szorosabb kapcsolatban vannak, hamarabb felismerik a problémákat, mint az intézmények, következésképpen jobban is tudnak egymásnak segíteni, mégiscsak adjunk nekik valami pénzt, hogy azokat a dolgokat, amiket az állam nem tud, vagy nem akar, (vagy még nem akar vagy már nem akar vagy nem tud) ezeket a szolgáltatásokat, amiket következésképpen nem vállal, végezzék el a civilek, mert olcsóbban, a lelkesedésük által hatékonyabban tudják ezt megtenni.
Hát ebbe a társadalmi térbe lép be ez a kezdeményezés-özön, amit ma itt volt alkalmunk megfigyelni, és ami egy nagyon vigasztaló egyébként, mert ma egy kicsit az ember úgy érezte magát, mintha tényleg demokráciában élnénk.
Azért, mert – és ennek óriási jelentősége van - egy civil szervezet nem csak felismeri a saját feladatát, hanem szakértőket tud bérelni, vagy pályázni, vagy valamilyen módon hozzájutni, aki velük együtt dolgozik, vagy gondolkodik és igyekszik azt a javaslatot, elképzelést szakszerűvé tenni. És azért is, és főleg talán azért, mert a rendszerváltás első 15 évében nagyon sok lelkes civil nekiindult a dolgoknak, és, amit a saját kultúrájuk, a saját készenlétük, a saját ismereteik, a saját szocializációjuk megengedett, hogy csináljanak, azt elkezdték csinálni, (tehát nagyon szívesen rendeztek falunapokat, módszervásárokat, és fantasztikus áldozatosan rengeteg munkaórával, teljesen ingyen és bérmentve civilek nagyon komoly rendezvények szervezői, és takarítók például - rengeteget takarítanak a civilek, az utcától kezdve a játszóterekig és a parkokig és minden: játszóterek felújítása; ami a régi típusú társadalmi munkából logikusan tovább folytatható, tehát a kulturális készenlétüknek elemét képező tevékenység, azt szívesen megcsinálják) de megtorpannak ott, amikor ki kell alakítani az önkormányzattal egy együttműködési struktúrát, amikor valamilyen alternatívát – márpedig a civilség éppen a kezdeményezés, az alternatívák felmutatásának a szektora – amikor ilyeneket kellene csinálni, akkor éppen átlátóképesség, éppen szakértelem hiánya miatt, éppen azért mert nincsen egy demokratikus készenlét, vagy egy tudás, nem vagyunk erre megtanítva, nincs erre tárgyi tudásunk, hogy milyen cselekvési technikák vannak – kompromisszumkötés, már említette itt valamelyikőtök, ezt sem tanította meg nekünk senki, hogy hogyan kell kompromisszumokat kötni, vagy konfliktust kezelni.
Igazából mindennek a következménye az, hogy megindul egy cselekvés, majd megtorpan egy határnál. Én ezt közösségfejlesztőként, de nem csak én, hanem többen itt a teremben átéljük, hogy felbátorítjuk az embereket, valami működni kezd, és utána egyszer csak érezzük azt, hogy elkezd recsegni-ropogni az egész folyamat, és nem lehet tovább menni. Mert pontosan az a lényegi mozzanat, ami átlendítené a civileket egy erőteljesebb, hatékonyabb, tudatosabb szintre, ahol állandó munkálkodásban tudnák biztosítani a maguk elképzeléseit, árasztani a maguk attitűdjét, és így tovább – ez nem igazán szükséges a számukra. A Közösségfejlesztők Egyesületének stratégiai tervét két éve csináltuk meg, és abban éppen ilyen civil struktúrák kialakítása volt a célunk. Hogy létezzenek olyanok, hogy közösségi tanács, vagy közösségi fórum, vagy civil fórum, vagy bárminek nevezzük. Lehet egy bejegyzett szervezet is, bár nem feltétlenül fontos bejegyeztetnünk ha egyébként a szervezett, tisztázott szerkezetű működés biztosítható.
Ezek a civil fórumok, vagy lehet ez válságkezelési tanács is, vagy beruházási tanács - például a Leader program próbált ilyet létrehozni, hogy a három szektor helyi kistérségi szereplői egyrészt osszanak tovább pénzeket, és vállaljanak ilyenfajta felelősséget, másrészt pedig egy kvázi konzorciumot alkotva vezényeljenek le egy egész folyamatot. Hogy ennek igazából milyen tapasztalatait sikerült Magyarországon összegyűjteniük, azt nem tudom, de valóban nagyon jó lenne, ha állandó civil kontroll működne.
A kontrollról nem esett szó. Bizony nem csak a véleménynyilvánítás a fontos, és nem csak a tervek egyeztetése, hanem a döntéseknek a kontrollja is nagyon fontos. Legyen egy állandó, folytonos együttműködés, vagyis egy intézmény, amelyik szokássá válik a helyi társadalomban, a helyi életben, a lokalitásban, és ahol tudjuk azt, hogy a szerepek tisztázottak, mi a képviselők szerepe, mi az, ami civilek szerepe, és tiszta lapokkal mennek a dolgok. Ehhez – és ez volt a mai napban nagyon szép – a leges- legalapvetőbb feltétel nem a pénz és nem is a szakmai hozzáértés, hanem a meggyőződés. Az, hogy legyen „ügy”. És azok, akikkel ma találkoztunk, ilyen ügyes emberek a szónak mind a két értelmében. El tudtak jutni a környezetükre való rálátásnak és az önreflexiónak egy olyan szintjére, hogy meg tudtak fogalmazni a maguk számára egy ügyet, ami óriási teljesítmény egyébként, és onnantól kezdve az a feladatuk már „csak”, hogy ezt az ügyet képviseljék, minél hatékonyabban, minél szakszerűbben, minél hosszabb távon. Ez azt jelenti, hogy ha részt akarnak venni egy fejlesztési folyamatban, akkor ki kell dolgozniuk a maguk civil alternatíváját arra, hogy hogyan fejlődjön az a terület, vagy az a szakterület, és ezt a tervet kell lehetőség szerint minden fórumon egyeztetni, képviselni, és ennek az elemeit változtatni.
Igazából nekem az volt itt az érzésem, hogy azért még nem mondhatjuk azt, hogy ez egy teljesen kifejlett példa, mindenesetre hogyha ezek elterjedtebbé válnak az országban, akkor azt hiszem, hogy a civil társadalom egy érettebb szintre lép. Ez már egy óriási lépés a demokrácia felé, amikor a civilek nem akciózni akarnak már csak súlytalan ügyekben, hanem nagyon komoly, sorsot meghatározó kérdésekben válnak igazi partnerré.
Persze ennek két nagy veszélye van – csak kettőt emelek ki, mert sokkal több is van – az egyik a képzettség-képzetlenség: az, hogy vajon meg tudunk-e birkózni ezekkel a feladatokkal, vajon tudjuk-e ezeket a technikákat, módszereket. Eléggé, felkészült-e a civil társadalom. Nagyon meggyőző volt délelőtt többeknek a hozzászólása, azt mondtam, Istenem, ilyenekből kellene legalább egymillió és akkor mindjárt más lenne a helyzet ebben az országban, de azért ahhoz, hogy ez tényleg általánossá váljon, ahhoz nagyon komoly demokrácia-programok kellenének és civil cselekvési technikák tanítása. Péter mondott egy olyan meggondolatlan mondatot, hogy ti már most tudjátok, hogy mire lenne szükségetek képzés ügyben, majd ezt nagyon szeretném, hogyha elmondanád, mert mint képzésre is vállalkozó intézmény nagyon szeretnénk ezekkel a szükségletekkel tényleg szembenézni, hogy mik is. De az az igazi, amikor már nem valaki kitalálja, egy felnőttképző intézet, hogy neked mi hiányzik, hanem amikor te jössz rá, és azt mondod, hogy „nem lehetne valami olyat, hogy …” az már egy inspiráció a képzőnek is, az már egy szellemi kaland és kirándulás arra felkészülni, szóval az egy csodálatos dolog.
Tehát az egyik, a felkészülési probléma, ami szerintem súlyos Magyarországon, mert itt elképesztő lemaradások vannak a felnőttképzésben. Valami olyasmit kellene csinálnunk, hogy ilyen demokráciával kapcsolatos kurzusok rendszeresen legyenek. Ma megfogalmazódott, hogy ez elindult, és mindent meg kéne tennünk, hogy fennmaradjon. Hogy azok a munkabizottságok tényleg működjenek ott az öntevékeny városrészben. Az is nagy dolog már, ha felismerődött, hogy ez a civil társadalom építésének a továbbvezető útja. Ennél óriásibb már csak az lesz, ha működőképessé teszi magát. Nem tudom, hogy ti mit terveztek a jövőre nézve, de én most minden civil erőt arra fordítanék, hogy ezt életben tudjuk tartani, fennmaradjon, életképessé váljon, taníthatóvá váljon, modell értékűvé váljon – ez fantasztikus lenne.
A másik, ami kicsi aggodalom megfogalmazódott bennem – lehet, hogy ezt ti már réges-régen tudjátok – hogy az intézményesültségnek ez a fajta foka ne fordítsa önmaga ellenébe a civilséget, és ne legyen egy ilyen megélhetési civilség ebből a dologból. Ez azért is nagyon fontos, mert láthatjuk ezen a folyamaton, hogy az önkormányzatok kiszerződnek civilekkel, hogy ellássanak állami feladatokat, ezzel tulajdonképpen, - bocsánat a kifejezésért - kiherélik a civilségnek a lényegét: mert pontosan a szolgáltató civil az nem civil, az nem reflektál és nem vitatkozik, nem kiabál és nem tiltakozik és nem gyűjt aláírást, hanem lobbizik, hogy bekerüljön a következő éves költségvetésbe. Hogyha egy civil egy szomszédságban – egy jó nagy, mint ez a keleti városrész – ha ebben néhány ember komolyan ráfekszik, és életformájának a részévé válik és tényleg elkezdik csinálni többen, és ez valóban működik, akkor előbb-utóbb ki fognak ebből alakulni olyan emberek, akik ezt elkezdik főállásban csinálni.
Ezzel semmi probléma. (Mert az egy másik sztereotípia, hogy a civilnek kinn van a feneke, nem kap soha egy fillért se, örökké meg van alázva, mert pályáznia kell, meg kuncsorognia kell, egy csudát, pontosan Indiában meg más helyeken olyan hatalmas NGO-k vannak, akik több száz embert foglalkoztatnak, és a legnagyobb fejlesztési ügynökök az egész térségben, vagy nagy térségekben.) Csak azért még én sem tudom, hogyan lehetne úgy csinálni, hogy megmaradhassunk civilek akkor is, ha megélhetési civilek vagyunk. Én is tulajdonképpen megélhetési civil vagyok, bár most éppenséggel nem nagyon jól élek meg belőle, de én is tulajdonképpen az vagyok, de azt hiszem, hogy majd ennek is ki kell találnunk együtt a technikáját, hogy hogy tudnánk mi úgy maradni, hogy a civilségünknek a lényege ne vesszen el. Én nem tudom, hogy ma érdemes-e nekem erről többet beszélni, hanem kicsit beszélgessünk együtt ezekről a dolgokról. Nekem sincs minden leszűrődve, csak tovább gondoltam egy picit azt - vagy megerősítettem inkább - amit ti délelőtt elmondtatok.
„SZOMSZÉDSÁGBAN“ – Együttműködési program lakossági civil szervezeteknek Pécsett és térségében
Támogatók:
Phare Access 2001
Világbank