Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Magánvilág
Szerző:
Beke Pál
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1989
Szám:
10.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Jakab doktor és felesége
Intézmények:
Települések:
Solymár
Tárgyszavak:
Waldorf óvoda, óvoda, iskola
Megjegyzés:
beke211.pcl
Annotáció:


MAGÁNVILÁG
Jakab doktor egy évig Svájcban dolgozott. Egyszer véletlenül elkerült egy kicsi faluba, s ott a falu óvodájába. Tetszett neki, másodjára elvitte hát a feleségét is. Neki is megtetszett a gyerekekhez szabott gyermekintézmény és kérdezgetni kezdték az ott dolgozókat: miért ilyen és hogyan van ez náluk egyáltalán. Csak ekkor tudták meg, hogy egy nemzetközileg már ismert pedagógiai szisztéma adott településhez igazított variációját látják s elhatározták, hogy csinálnak ilyet Magyarországon is. Ebbéli hányattatásukat nem ismerem, azt azonban hallottam egy gyűlésen, hogy igenis megcsinálták. Már áll Solymáron s tizenöt gyermekkel működik is az a Waldorf-óvóda, amelynek folytatásaképp most iskolát szerveznek ők s a hozzá csatlakozottak: építészek, pedagógusok, pszichológusok és sok magánember.
Tanulságos, hogy hazajöttükkor mit tettek: érdeklődtek és társakat kerestek. Keresték azokat, akiknek ugyancsak tetszik e gyermekközpontú intézményi tünemény, s amikor találtak baráti körükben és baráti körük baráti-ismeretségi körében elegendő érdeklődőt: összejártak és beszélgettek. Arról és csakis arról, hogy hogyan lehetne megvalósítani ezt. Hogy mennyit bosszankodtak, nem tudom, de értem és Jakab doktort, hogy miért is nem mondta el: nem rám tartozik. A Nyilvánosság Klub pedagógiai szekciójának rendezvényén nem arról szólt, hogy miféle akadályokkal kellett megküzdenie, hanem arról, hogy milyen a Waldorf-szisztéma és miképpen honosul végre ez itt Magyarországon. Hogy még gyermekcipőben jár? - mint elhangzott, az igazi különbség nem ott van, hogy micsoda éppen ennyi, hanem a semmi és a valami között. A Németországból hozott, és a feladat érdekében magyarul is megtanuló Waldorf óvónő képesítése szerint más óvónőket is megtaníthat erre a hazai gyakorlattól eltérő filozófiájú emberalakítási munkára. A kezdeményezés tehát tökéletes: nemcsak lett valami, hanem az épülő iskolával már folytatása is megvalósul; s nemcsak ez az egy lesz, hanem sokasodása is garantált.
Gyanítom persze, hogy nem tudta volna Jakab doktor egymaga megvalósítani ezt az immár terebélyesedő rendszert szakértő közreműködők, a tárgyban már korábban elmélyedő szakemberek nélkül. Mint ahogy a szándékában így őt erősítő, majd immár együttes elhatározásukban egymást kölcsönösen gyámolító magánemberek közös akarata nélkül sem. Dehát ez így van rendjén. A világ mindig is úgy haladt valahová, jobb esetben előre, hogy valaki jobb meggyőződése mellé társakat szervezett, és közösen megcsinálták azt. Hogy társult-e állami akarat melléjük vagy sem, mindegy. Ha a lépték nem hatalmas, hanem mondjuk csak egy óvodányi, már miért kellene oda az állam? Ha az akarat csak egy olvasóköri épület, mint mondjuk a századfordulótájt, vagy manapság csak egy egyesületi székház, miért is kéne az állam segedelmül? Persze ha szociálisnak mondja magát, illő lenne csatlakoznia, de ha olyannyira nyilvánvalóan csak a maga-maga szempontjaira figyel, miért ne hánynánk fittyet mi is reá? Maradjon magának! Egyidejűleg persze ne nagyon szóljon bele, hogy ott azzal a tizenöt gyermekkel mi történik, mint ahogy abba sem illő belebeszélnie, hogy a saját pénzen emelt egyesületi székházban mit és miképpen tesz néhány tucatnyi felnőtt.
Az igazi persze az lenne, ha a mi pénzünkből és akaratunkból fennálló és az érettünk való állam valamiféle előre megbeszélt vagy alkalmasint kialkudható rend szerint rendelkezésére állna az ilyenféle magán-akaratoknak és segítené megvalósulni azt.
Remélem, hogy ezirányba haladunk. Érvelés, vita, meggyőzni való hivatalnok akkor is bizonyosan lesz. De ez nem is baj; csak lehessen egyenlő jogú partnere a hivatalnoknak az az ember, aki szándéka miatt vagy akár a véletlenek sorozatából erre a mezőre került. Mint a körzeti orvos Jakab doktor, aki óvodát és iskolát épít jobb meggyőződése szerint pusztán azért, mert hite van benne, mert kedve van hozzá. Hogy az állam és hivatalnokai erre kényszerüljenek, s hogy a kényszerű, de kötelező egyezség megszülethessen, magunknak kell akarnunk valamit. Azt, ami egy közös cél érdekében másokat mellénk állít és a közös óhajhoz kötelező segítséget rendel. Csak így alakulhat világunk olyan sokszínűvé, mint amilyen sokszínűek mi magunk is vagyunk; hiszen csak akkor érezhetjük jól magunkat benne, ha az a saját képünkre (is) formálható. S mindebben a legfontosabb az elhatározott akarat. Sokunk sokféle akarata. Kinek kinek akármiben való elhatározása, amely egyeseket meggyőz, másokat vitára ingerel. Hogy ez hányattatással és fáradtsággal és sok idővel és bosszúsággal jár? Igen. De az elhatározás, az akarat megvalósulására ezzel egyenes arányban nő az esély. Különösen akkor, ha a vélemények nyílt színen ütköznek. Csak higgyünk benne egyre többen, hogy a magunk elhatározásán, akaratán, kitartásán múlik leginkább világunk maga-magunk képére formálása. Hogy ebben a magánvélemény, a magánakarat, a megán-elhatározás a legfontosabb. Amely persze megméretik azonnal, de nem ám a Hivatal, hanem a másik ember által. A Hivatal segít és közreműködik, ha már sokan vagyunk. Különben leváltjuk.



Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés