Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Működhetnének Magyarországon is egyesületi művelődési házak: Monológ a tízezer lakosú Pont-Audemerben működő Clas Normand Egyesületről
Szerző:
Blin; Paul
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1990
Szám:
21.sz.
Oldalszám:
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Clas Normand Egyesület
Települések:
Pont-Audemer /Franciaország/
Tárgyszavak:
egyesület, egyesületi művelődési ház, művelődési ház, animátorok, napközis központ
Megjegyzés:
blin21.pcl blin121.pcl
Annotáció:

Működhetnének Magyarországon is egyesületi művelődési házak
Monológ a tízezer lakosú Pont-Audemerben működő Clos Normand Egyesületről
A monológot Paul Blin barátom mondta el 1987-ben. Videóra vettük a beszélgetést, de a felvétel minősége oly csapnivaló lett, hogy nem tudtunk az anyaggal semmit kezdeni.
Mindig foglalkoztatott az anyag nyilvánosságra hozatala, de igazán úgy érzem a szöveg tartalma most aktuális lett, amikor az önkormányzatoknak és a szakmának megoldási javaslatok kellenek.
A lekopírozott hangot Solymosi Judit kolléganőnk lefordította, majd Beke Pál kollégám egy kicsit megszerkesztette, hogy összefogottabb legyen. Tudjuk, hogy most is nyersanyag, de aktualitása miatt közreadásra érdemes.
Varga A. Tamás
1. Működési hely, keret, szervezet
A Művelődési és Ifjúsági Házak Szövetségének felső-normandiai regionális felelőseként érkeztem Pont-Audemer-be. A város felkért arra, hogy létesítsek egy nyári napközis központot. A kérésre válaszolandó, létrehoztunk egy egyesületet. Ez az egyesület bérli az itt található, városi tulajdonban lévő épületeket, amelyek egyébként parasztház-rekonstrukciók. Az épületeket valahol teljes egészében szétszedték, majd itt újra összeállították egy olyan szerződés keretében, amelyet a város és az állam kötött a helyi építészeti örökség megóvása céljából. Az épületek a település tulajdonát képezik.
Bérleti díjuk jelképes, évi 200 frank. Mi vagyunk tehát a bérbevevők, és a város tulajdonosként viselkedik velünk szemben. Ők végzik az általános karbantartást, ami az épületek tetejét, falait és a padlót illeti. Ha ilyen jellegű problémánk van, a város végezteti el a munkákat.
Mint bérlők, ezt követően tehát megszerveztük a munkát ezekben a helyiségekben egy olyan Igazgatótanáccsal, amelyben személyes jogon tagok Pont-Audemer város képviselői is, de kisebbségben vannak. Ugyanakkor azonban a városnak az anyagi hozzájárulása igen jelentős. Meg kell mondani, hogy anyagi szempontból három harmad létezik: a működéshez szükséges költségvetés első harmadát a város szubvenciója adja, egy harmadot biztosítanak a különféle adminisztrációk mint pl. a Családi Pótlék Pénztára, és az állam is; a harmadik harmadot a tagok, azaz azok fedezik, akik használják az általunk biztosított szolgáltatást.
- Önök teljes egészében állami alkalmazottak?
- Mi nem állami alkalmazottak vagyunk, minket egy egyesület alkalmaz, tehát a magánjog alá vagyunk rendelve. Az egyesület a munkáltatónk. Dehát melyik egyesület? - mivel itt több egyesületről van szó, amelyek egymás felett állnak, amelyek egymásnak tagjai.
Az imént azt mondtam, hogy én vagyok az Ifjúsági és Művelődési Házak Szövetségének regionális felelőse. Ebbe huszonöt egyesület tartozik ebből a régióból, ugyanolyan típusú egyesületek, mint a Pont-Audemer-i. A Regionális Szövetség alkalmazza a népművelőket, az animátorokat, jelenleg 43 főt, akiket aztán az olyan helyi egyesületek rendelkezésére bocsát, mint az itteni is.
Az állások anyagi fedezetét azoknak a polgármesteri hivataloknak, azoknak a különféle településeknek a támogatása biztosítja, amelyekben a helyi egyesületek működnek, továbbá, körülbelül 25 százalékban az állam is. Az egyesület azonban teljes mértékben munkáltatója az embereinek, akiket a településektől folyósított közpénzekből fizet. Vannak tehát a szövetség szintjén fizetett alkalmazottaink, akiket a helyi egyesület rendelkezésére bocsátanak.
A Clos Normand egyesület kezeli tehát az itteni helyiségeket és végzi itt, amint már mondtam, mindazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a Clos Normand egyesület tagságába tartozó többi egyesületnek teszünk.
(Más szervezetek és egyesületek is dolgoznak a városban a Clos Normandon kívül. A polgármesteri hivatal is végez kulturális tevékenységet, például a városi színház, a színház programozása, és ez nincs kapcsolatban a Clos Normand-dal, még ha néha részt is veszünk ebben a tevékenységben, de ezt közvetlenül a település végzi. Van bizonyos számú kisebb egyesület, amelyek nem tartoznak a Clos Normand-hoz, például a bélyeggyűjtők klubja, egy olyan klub, amelyik képeslapgyűjtők régi lapokat gyűjtők klubja, vannak éremgyűjtők, vagy néhány kisebb egyesület, például van egy klub, amely egyesület, és amely Pont-Audemer történetével foglalkozik. Nem kötelező a Clos Normand-on keresztül tevékenykedni.)
A Pont-Audemer-i Ifjúsági és Művelődési Ház helyi szinten tagja a Clos Normand egyesületnek, míg regionális szinten viszont tagja az Ifjúsági és Művelődési Házak Regionális Szövetségének. Így tehát a Clos Normand egyesület alkalmazottai, adott esetben Marianne, aki az igazgató, nyújtanak segítséget a Clos Normad egyik tagegyesületének a működéséhez, amelynek a neve: Pont-Audemer-i Ifjúsági és Művelődési Ház. A Clos Normand egyesület tulajdonképpen helyi egyesületek csoportosulása, második fokozatú társulati közgyűléssel, mivel már egyesületek egyesületéről van szó. A Clos Normand egyesület tehát helyi egyesületekből áll, plusz a település képviselőiből. És ez a Közgyűlés jelöli ki, választja meg az Igazgatótanácsot, amely meghatározza az akciókat, a stratégiát az elkövetkezendő évre, két évre, hat hónapra, a betervezett akcióktól függően.
Természetesen, az Igazgatótanács olyan szakemberek javaslatára határozza meg ezeket az akciókat és hozza meg ezeket a döntéseket, akik tanulmányozzák a helyi helyzetet és felhasználják a kínálkozó lehetőségeket, azaz például a kormány, a régió, a megye támogatásait az ilyen vagy olyan akcióhoz. A szakember tanulmányozza a helyzetet, javaslatot tesz az akcióra az Igazgatótanácsnak, és az Igazgatótanács nagyon gyorsan válaszol. Egy ilyen struktúra keretében végzett akciónak, amely a magánjoghoz tartozik, az az érdeke, hogy ne legyen alávetve olyan adminisztratív nehézkességnek, mint ami gyakran kíséri a közjoghoz tartozó dolgokat.
Az általunk vezetett akciókat azonban utólagosan ellenőrzik az úgynevezett felügyeleti szervek, azaz a település, amely jelentést kér a ránkbízott pénzeszközök felhasználásáról, vagy a különféle minisztériumok, amelyeknek számot kell adnunk azon akciók jogosultságáról, amelyeket a tőlük kapott pénzből végeztünk. Ez nagyfokú rugalmasságot tesz lehetővé, és azt is, hogy nagyon gyorsan próbálhatunk, tesztelhetünk, kísérletezhetünk ki dolgokat, "dobhatunk be" egy hipotézist és gyorsan ellenőrizhetjük is, hogy aztán a későbbiek során strukturáltabb formában végezzük, vagy néha átengedjük vagy rábízzuk egy másik, állami vagy kommunális intézményre.
Mondok egy példát, amely nem specifikus Pont-Audemer-ben, de ami sok mindenre rávilágít. Ezek olyan akciók, amelyek a kábítószerrel élő fiatalokra irányulnak. A kormány, az állam, a települések tehetetlenek és nem tudják megmondani, hogy ilyen vagy olyan akciót kell így vagy úgy csinálni. Úgy döntöttek tehát, hogy a helyi egyesületek gondozzák ezt a fajta problémát, kísérletezzenek. Most már vannak olyan akciók, amelyeket közvetlenül az állam végez, de eleinte ezt csak az egyesültek próbálták. Egy másik példa, amit éppen most élünk át itt Pont-Audemer-ben, és amellyel éppen most dolgozom, az az, hogy sajnos a mi megyénkben sok az írástudatlan ember. Ez igazán botrányos a mi korunkban; eredhetnek részben a közoktatásból, részben a családnak, mint alapsejtnek az átalakulásából. Jelentős arányban vannak tehát írástudatlanok a mi megyénkben, és Pont-Audemer-ben itt azt a feladatot kaptuk, szervezzünk akciót az írástudatlanság ellen. Az akció szeptemberben fog beindulni. Tehát ebben az esetben is a mi feladatunk, egy magánegyesület feladata egy pedagógiai eljárást alkalmazni, amely megfeleljen annak a típusú lakosságnak, amellyel találkozunk.
Egy másik példa a társadalmi és szakmai beilleszkedés területéről való. Immár három éve elég sokat dolgoztunk ezen a téren, ám most szeptembertől kezdve már szigorúan csak a nehéz helyzetben levő fiatalok képzésével illetve a társadalmi beilleszkedéssel fogunk foglalkozni. A közoktatás fogja átvenni mindazokat a végzettséget adó képzéseket, amelyek vizsgával zárulnak. Tavaly még mi is csináltunk hasonlót.
2. Animátorok
Az animátor szó nagyon tág és nagyon meghatározatlan. Én a magam részéről több kategóriát állítanék fel. Vannak a hivatásos, az önkéntes animátorok és vannak még, akiket "szak-animátornak" neveznénk, azaz azok, akik ismerik valamely tevékenység speciális technikáját, legyen ez a színjátszás, a video, vagy kézműves tevékenységek, vagy valami a sport területén.
A hivatásos animátor az, aki specifikus képzésben részesült. A szakanimátorok általában a saját technikájuk keretében kaptak képzést, esetleg régebben hivatásosok voltak, vagy olyan hivatásosok, akik mellékesen tanítják is technikájukat. Az önkéntes animátorok olyan emberek, akik itt laknak a városban, és egy adott pillanatban úgy döntöttek, hogy idejük egy részében másoknak fognak segíteni. Gyakran találkozunk olyan hivatásos animátorokkal, akik önkéntesként kezdték. A szakanimátorok között is vannak olyanok, akik eleinte önkéntes animátorok voltak, és vannak olyan önkéntes animátoraink, akiknek a városban van egy másik foglalkozásuk, és akik ezt mellette, a szabadidejükben végzik.
A hivatásosok ezen a területen nem tesznek mást, mint segítik a vállalkozások sikeres lebonyolítását. Ők maguk nem szakemberek sem ebben, sem abban, ezzel szemben segíthetnek, hogy pénzeszközöket találjanak, hogy az anyagokat meg lehessen vásárolni stb. Segítenek abban, hogy a helyiségek normálisan működhessenek, megfelelően legyenek elosztva. Úgy is mondhatnám, hogy a hivatásos animátor az, aki biztosítja, hogy az animáció létrejöhessen azokkal az emberekkel, akik akarnak valamit csinálni. Nem ő maga vezeti ezeket a tevékenységeket, nem ő irányítja őket, hanem ő teremti meg a szükséges feltételeket.
Nos, a hivatásos animátorok helyzete nagyon törékeny lehet, mert, ahogyan már említettem, az egyesületek a településtől kapnak pénzt az animátor fizetésére. Ha a település, ha a polgármesteri hivatal, ha a lakosság választott képviselői úgy látják, hogy a munkát nem végezték el, leállíthatják a pénzt. És ha nem adnak pénzt, akkor nincs miből fizetni a hivatásosokat, tehát elküldik őket.
- Miért dönt úgy egy település, hogy nem ad több pénzt?
Ennek három lényeges oka lehet, de sok más oka is adódhat. Az első - és ez itt nem fontossági sorrendet jelent - a politikai ok. Egy hivatásos animátornak megvannak a maga személyes politikai nézetei, amik köztudottakká lesznek, és amelyek ellentétesek lehetnek a helyi önkormányzat politikai nézeteivel. Ekkor konfliktus léphet fel. A második ok az lehet, hogy az animátor rosszul látja el a munkáját, szerződésének nem tesz eleget, mert nem kompetens, vagy mert az illető nem tud korrekten dolgozni. Ekkor elbocsátják. Van egy harmadik ok is, mégpedig ha maga az egyesület nem teljesíti azokat a célokat, amelyeket magának kitűzött, és a támogatók nem adnak több pénzt. Ha az egyesületnek nincs pénze, nem tudja megtartani a dolgozóit. A mi szakmánkban tehát nincsen garancia a foglalkoztatottságra, mi nem funkcionáriusok vagyunk.
Megjegyzem egyébként, hogy Franciaországban is vannak funkcionárius animátorok, akiket közvetlenül a település, vagy pedig megyei szinten az Ćltalános Tanács (Megyei Tanács) alkalmaz. Ilyen fajta hivatásossal is találkozhatunk. Nem szabad azt hinni, hogy csak az egyesületek foglalkoznak animálással. A települések is alkalmazhatnak közvetlenül embereket, és közvetlenül animálhatnak a városban. Egy olyan városban, mint Rouen, mindkét típusú animátor létezik, az egyesületek keretében dolgozók és a település által közvetlenül alkalmazottak is.
A francia társadalom jelenleg fejlődésben van. Egy hosszabb időszakon keresztül, talán szerencsére, megfigyelhető volt a szociális védelem szándéka, amelynek egyik véglete az volt, hogy megtartották állásában azokat a személyeket is, akik rosszul látták el a munkájukat azért, hogy mégiscsak legyen munkájuk. Mi olyan társadalomban élünk, ahol van munkanélküliség, vannak tehát olyan emberek, akik jobbak, mint mások, akiknek nincs állásuk, míg másoknak van állásuk, de rosszul dolgoznak. 1981 óta tudatosult, hogy még szociális és kulturális téren is szükség van bizonyos rentabilitásra. Valódi munkának kell igazolnia a közpénzek elköltését. Ez mindannyiunk pénze, az adó révén mindenki pénzéből kapjuk a fizetésünket, tehát korrektül kell dolgoznunk. Ez a tudatosulás éppen most folyik és kapcsolatban áll az országunkban fellelhető gazdasági nehézségekkel. A hivatásosok leggyakrabban a lakosság középrétegeiből valók. A hivatásos animátort a következőképpen lehetne jellemezni: olyan személy, akinek érzéke van a diszponzibilitásra, odaadó; képes mások felé irányuló nevelő vagy szociális akcióra; aki nem tudott nagyon kiváló anyagi helyzetre szert tenni, de aki olyan kulturális és intellektuális szinten áll, amely motiválta őt. A második jellemző, amit elmondhatunk róluk, az az, hogy működési területük nagyon széles és közel áll a politikához, mivel a város problémái egészével foglalkoznia kell. Ebből következően képzésükben helyet kap a felkészülés a különféle "nyelvezetekre", az ügyintézésre, a szervezésre, az irányításra, a különféle pedagógiai problémákra, az emberi kapcsolatokra, a szociális környezettel kapcsolatos munkára és felkészítik őt arra, hogy analitikus és szintetizáló szellemű legyen. Hajlanék arra, hogy őt a maga társadalmi környezetében, az orvosi világból vett hasonlattal, az általános orvoshoz hasonlítsam, aki a későbbiek folyamán a specialisták segítségével végzi a beavatkozást. Aki az "ajtókat" megnyitja.




3. Tevékenység
Vegyük például a pónikat. Egy szép napon, a napközis központ szokásos tevékenységei közepette az egyesület arra gondolt, hogy hasznos és érdekes lenne, ha a gyerekeknek bizonyos kapcsolatuk lehetne az állatokkal. Lehetőségünk nyílt arra, hogy néhány pónit vásároljunk. Ez azt jelentette, hogy két akció zajlott le párhuzamosan: egy anyagi és egy pedagógiai jellegű. Anyagi téren nem volt költséges megvenni ezeket a lovakat, és a rendelkezésünkre álltak. Pedagógiai téren sikrült felkeltenünk az akkoriban 13-14 éves serdülőkorú gyerekek érdeklődését, akik nagyon gyorsan szenvedélyesen foglalkozni kezdtek a lovakkal stb., a dologból tehát hosszú távú pedagógiai akció lett. Pierre, aki tavaly Balassagyarmaton járt és aki a pónikkal foglalkozik, ő is egyike volt ezeknek a gyerekeknek, akik annak idején 13 évesek voltak, és ő ebben talált magának szakmát.
Tehát: anyagi és pedagógiai jellegű akció. Könnyen lehetséges, hogy a jövő évben veszünk például egy telket és építünk rajta az emberekkel egy lovardát, és beindítunk egy póniklubot, és ez egy párhuzamos és független vállalkozássá válik, amellyel tartjuk a kapcsolatokat. Ez is a fejlődés egy lehetséges útja, amelyet azonban pillanatnyilag nem tervezünk, de amelyre még gondolhatunk. Mindezzel csak azt akartam elmagyarázni, hogy egy akcióból, egy tevékenységből hogyan juthatunk el valami fontosabbnak a megvalósításához, amely meghalad bennünket, de ez szándékos, ez benne van a dolgok logikájában.
Hasonló módon lehetne beszélni arról, amit a kenuval csináltunk. A kenuzásból kiindulva elérkeztünk a kenuk készítéséhez, és most érünk el egy kis kenugyártó vállalkozás létrehozásához. Ćllásnélküli fiatalok készítenek kenukat, és így egy kis pénzhez jutnak. Ez még nem az ideális, de mégis kereshetnek egy kis pénzt inkább, mint munka nélkül legyenek. Ez is egy ilyen, szokásos munkánk melletti eredmény. Ha elképzelünk egy olyan személyt, aki szakanimátor lenne, olyan, mint amilyenekről az imént beszéltem, s akinek állami végbizonyítványa lenne lovaglásból és eljönne ide és azt mondaná, hogy itt az oklevelem, tudnék lovaglást tanítani a pónikon; akkor segítenénk neki amennyire tudunk, hogy akcióba léphessen, beindítunk egy új struktúrát. A Clos Normand egyesület képviselve lenne ebben az új egyesületben, mivel ő adná a "tőkét", azaz a pónikat, amelyeket ezen új egyesület rendelkezésére bocsájt. Lennének tehát olyan kapcsolatok, amelyek továbbra is léteznek. De az is lehetséges, hogy attól a pillanattól fogva, hogy létezik egy új egyesület, amely jogilag független, szakadás következik be, előáll egy konfliktus. Ez a kockázat. De ez mégis egy fejlődés lenne; olyan, mint egy gyerek az életben, aki egy adott pillanatban el kell tudni válni a szülőktől. Ez lehet, hogy jól, lehet, hogy rosszul sül el, de a saját életét kell élnie.
Ez történt a csillagászat esetében. A csillagászklub, azaz a csillagászat iránt érdeklődő emberek, akik egy házban találkozgattak, eljöttek hozzánk és azt mondták: bennünket érdekel a csillagászat. Eleinte segítettünk nekik abban, hogy anyagi támogatást találjanak és anyagokat vehessenek, helyiséget bocsátottunk a rendelkezésükre. Egy év elteltével létrehozták a saját egyesületüket, és önálló csillagászklub lettek, teljesen függetlenek. De továbbra is a mi helyiségeinkben vannak, használják azokat az anyagokat, amelyekhez mi adtunk pénzt, amelyek tehát a Clos Normand tulajdonát képezik. Ha esetleg holnap azt mondják, hogy nem értenek egyet a mi céljainkkal és elmennek és valami másik helyiségben lesznek ezentúl, akkor ez elvileg nem lehetetlen. Egyáltalán nem áll szándékukban a kiszakadás, ellenben van saját Igazgatótanácsuk, saját költségvetésük stb. Sőt:
Rousset (Roussel??) úr azon emberek közül való volt, akik a csillagászattal foglalkoztak, és akik egy napon megtudták, hogy talán itt lenne helyiség számukra, hogy ide lehetne jönni. Eljött, megbeszéltük, javaslatokat tettünk a csillagászklubnak. Később ő képviselte a csillagászklubot az Igazgatótanácsban, és amikor már benn volt abban, megválasztották a Clos Normand elnökének.
Sok a véletlen, sok a véletlen találkozás. Valaki eljön és igazából mindennap van olyan Pont-Audemer-i lakos, aki felfedezi, hogy a Clos Normand létezik, és aki addig nem is tudott róla. Azt mondhatjuk, gyakorlatilag mindennap van valaki, aki véletlenül felfedezi. Társadalmunkban belefulladunk a sok-sok információba, reklámba, és az embereknek nehéz az adott pillanatban szelektálni. Vagy valami megüti őket; ha kiadjuk bérbe a termeket vasárnaponként bankettekhez, és valaki, akit mondjuk a családja meghívott ide, eljön, és felfedezi mindazt, ami itt van...
Lehetne egy másik ember példáját is felhozni, egy olyan helyzetét, amelyet ismertek. Tavaly októberben, a ti kérésetekre, a kistelepülések lakói közötti cseréhez azt javasoltam néhány barátomnak, akiket egy kicsit ismertem, és akik kis falvak polgármesterei voltak, hogy jöjjenek el velem Magyarországra. Ebből az alkalomból, ezzel a cserével kapcsolatban, amely országaink és ezek között a kis falvak között zajlottak, szóval ez alkalomból fedezték fel Toutainville lakosai és Toutainville polgármestere, hogyan működik a Clos Normand, és hogy az ő települése, az ott lakók is használhatják a Clos Normand által nyújtott bizonyos szolgáltatásokat és természetesen közös akciókat is végezhetünk. Igy például idén júliusban, július elején, 32 gyerek jön ide Toutainville-ből, itteni tevékenységekre. Tehát vannak lehetőségek, vannak olyan találkozások, amelyeket ki kell használni.
A különféle tevékenységekkel s rendezvényekkel, amelyeket itt a városban csinálunk, kb. a lakosságnak 25-50 százalékát érhetjük el. Ők persze nem mind tagok; azokról van szó, akiket ez érint, akik tehát valamiféle közeli vagy távoli kapcsolatba kerülnek az egyesülettel valamilyen oknál fogva.
Amióta a különféle egyesületek és szervezetek jobban ismerik a Clos Normand-ot, több a közös akciónk. Van egy sültkrumpli sütő bódénk, amit felszereltünk, és amit kisebb egyesületek rendelkezésére bocsájtunk falusi ünnepeken; vannak sátraink, amelyeket időnként kölcsönadunk ilyen vagy olyan egyesületnek, vagy CGT-nek, amely a francia kommunista párthoz közelálló szakszervezet, vagy akár a Barátság ünnepének megrendezéséhez, amelyet az egyik kis jobboldali párt rendez. Így aztán sok emberrel kerülünk kapcsolatba. Azért mondtam ezt a három példát, mert ezek egymással igencsak szemben állnak, mi azonban semlegesek vagyunk mindenféle politikai, ideológiai vagy vallási propagandától, de ha tudunk egy adott pillanatban segíteni, segítünk.
Egy másik példát is mondok az informatika területéről, sporteseménnyekre készített számítógépes programokról van szó. Az egyik egy kenuverseny volt a Risle folyón, ezen sok klub vett részt, egy másikat az úszóklub rendezett az uszodában, amikor non-stop 24 órán át úsztak, egy haramadik példa a CGT futballversenye volt. Ezeken a Clos Normand, a Clos Normand gépei és az egyesület fiataljai vették fel az eredményeket és a következő percben már meg tudták adni a helyezéseket, hogy ki vezet, hol áll mindenki stb.
Itt csak egy hivatásos animátor van, Marianne, aki az igazgató, van egy titkárnő és van elég sok úgynevezett TUC-ös fiatal (TUC; ez annyit tesz, mint közhasznú munka). Esetükben olyan fiatalokról van szó, akiknek nincs állásuk, akik tehát munkanélküliek lennének, és akiket az államnak kellene anyagilag segítenie. Az állam ahelyett, hogy munkanélküli segélyt adna nekik, két vagy három év óta azt javasolta, hogy ezek a fiatalok kapjanak valami csekély fizetést olyan munkáért, amelyet közhasznú munkának neveznek. Konkrét példával illusztrálva ezt a szándékot: a mi egyesületünknek nincs pénze arra, hogy felvegyen valakit, hogy ezt vagy azt megcsinálja, de a munkát viszont mégiscsak meg kellene csinálni. A település sem tudja a városban egyszerre elvégeztetni az összes munkát. Több hónapot, vagy akár több évet kellene várni, hogy itt a Clos Normand-ban elvégezzenek valamit. A várakozás helyett felvesznek egy állástalan fiatalt, aki elvégzi ezt és akinek az állam ezért valami pénzt juttat.
De ez lehet egy állás is, egy új állás, amely egy nap talán egy új álláshely megteremtésére vezet. Ez történt a kenuépítéssel is. Megpróbáltuk, és most a kenuépítésből, amelyeket el fogunk adni, fizetni tudjuk az embereket, az állam segítsége nélkül. Vagy itt van például egy fiatal lány, aki számítógépen dolgozik és akit az állam szintén ebből a keretből fizet, és a következő megoldást képzeltük el: Franciaországban van a Minitel, ismeritek, amely mindel lakos rendelkezésére áll, és az év végére már minden Pont-Audemer-i lakosnak lesz otthon Minitel-je. Megpróbálunk létrehozni egy információ-szolgáltató központot a lakosság rendelkezésére; hogy azok az emberek, akik információt közöltetni akarnak, akár kereskedők akár egyesületek, amelyek valamilyen rendezvényt vagy előadást jelentenek be, ezek fognak fizetni egy kis összeget azért, hogy az információt betáplálják a számítógépbe, és az emberek, a telefon és a Minitel segítségével megtudhassák ezeket az információkat. Ezzel a rendszerrel és a fentiekben vázolt finanszírozással, azt hiszem, alkalmazhatjuk azt a fiatal lányt, aki most közhasznú munkán van, és akkor állása lesz neki. Egyébként körülbelül 25 ilyen közhasznú munkán levő fiatal van itt a Clos Normand-ban.




Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés