Közösségfejlesztés

Lemezújság archívum
Nyomtatóbarát változat
Cím:
Új foglalkozás alakul?
Szerző:
Vercseg Ilona
Folyóirat:
PC Lemezújság
Állomány:
Év:
1993
Szám:
42.szám
Oldalszám:
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
közösségfejlesztés
Megjegyzés:
Annotáció:

Vercseg Ilona: Új foglalkozás alakul?
Bemutatom a közösségfejlesztést


1. A közösségfejlesztés társadalmi meghatározottsága

A modern társadalmak működése állandó kezelésre, beavatkozásra,
korrekcióra szorul. E szüntelen kezelési folyamat hasonlítható ahhoz,
mint amikor egy biológiai rendszer működésébe - pl. a Balaton -
szakemberek kénytelenek beavatkozni. Először okkal vagy anélkül
megváltoztatjuk a tó természetes létezési módját - beleeresztjük a
szennyvizet, napolajosan fürdünk a vízben, a partján lemossuk az
autónkat vagy otthagyjuk a szemetünket, majd ezután a szennyeződés
megszűntetésén, az "eredeti" állapot visszaállításán fáradozunk -
szakemberek elvágják, majd visszaállítják a Kis-Balaton vizének
csatlakoztatását, új rendezési tervek, szennyvíztelepek, rendeletek
születnek, a foszfátszennyezés mérséklésére új halfajtát telepítenek
be, visszanövesztik a nádast, lebontják a kikövezett partot, stb.
Mindezen beavatkozások hatására ismét változások keletkeznek, melyek
újabb módosításokat igényelnek, mert pl. az új halfajta megeszi ugyan
a foszfátot, de a korábban honos halfajtákat is megtizedeli, stb. Az
"ősi" állapot már nem állítható vissza, a probléma állandósul, a vele
való foglalkozás folytonos kezelést, szakértelmet igényel.

Ugyanígy van ez a társadalommal is, amely minden új találmánnyal,
eljárással, intézményesített szokással folytonosan változik. Új
találmányok, technikák, új termelői-, fogyasztói- és értékesítési
rendszerek, új foglalkozások, intézmények, új betegségek és új
gyógyszerek, új szellemi élet, szokások, divat, ízlés stb. keletkeznek
és tűnnek el vagy épülnek egymásba - folytonosan keverednek a spontán
és intézményesült kezdeményezések, melyek új megoldásokat és új
problémákat szülnek, s ezek új és új beavatkozásokat, kezelési
technikákat vonnak maguk után.

A humán beavatkozó szakmák, vagy másképpen a humán segítő szakmák is a
társadalom-keltette feszültségeket igyekeznek enyhíteni, s azon
fáradoznak, hogy az egyént képessé vagy képesebbé tegyék társadalmi
helyének megkeresésére, lehetőségeinek optimálisabb kihasználására,
problémáinak megoldására. A bonyolult intézményi struktúrák, a
társadalom meglévő és potenciális lehetőségei egyre átláthatatlanabb
szövedékként jelennek meg az egyes ember számára, melyben eligazodni
mind megterhelőbb és nehezebb feladat.
Az itthoni humán segítők mára már bizonyára túljutottak azon az
évtizedig dúló vitán, hogy ugyanis szabad-e beavatkozni? E kérdés
morálisan és szakmailag is felvetődött. Morálisan úgy, hogy jogom van-
e változások előidézésére más ember életében, s mi a biztosíték arra,
hogy beavatkozásom nem a kívánt pozitív következményekkel jár, hanem
épp ellenkezőleg? Szakmailag úgy, hogy birtokában vagyok-e a szükséges
tudásnak ahhoz, hogy mások életében valóban pozitív változtatások
érlelődéséhez segítsek? E kérdések természetesen súlyosak és jogosak.
Ki ne vágyna az "egészséges ősállapotra", amelyben minden a helyén
van, minden azt jelenti, ami és mindenki tudja a dolgát? Ahol nincs
szükség pszichológusra, pszichiáterre, szociális és közösségi
munkásra, sőt, tovább megyek, papra, tanárra és költőre sem, mert
mindenki meg tudja oldani a saját problémáját és áttételek nélkül el
tudja sajátítani azt a tudást, amelyik boldogulásához szükséges, s a
közösség alkotja meg a maga művészetét is. Ezek a "boldog" - ki tudja,
valóban azok voltak-e, ha egyáltalán voltak - állapotok már letűntek,
s helyettük az egyre bonyolultabbá váló világban kell tájékozódni. Nem
megy egyedül. Aki tehát a modern világban vállalja a cselekvés
felelősségét, az vállalja a beavatkozás, a "kéretlen" segítés
felelősségét is. Az tudja azt is, hogy nem beavatkozni is lehetetlen,
az ember puszta létezésével is tényező, hát még egyéniségével,
izlésével, véleményalkotó személyiségével. Az tudja, hogy a nem-
cselekvésnek is megvannak a maga társadalmi hatásai. Nem tudunk tehát
mást tenni, mint vállalni a kort, a helyet, ahova születtünk és
önmagunkat, s arra törekedni, hogy pozitív erőforrásként működjünk
rövid életünk során. A lehetőségek skálája zavarbaejtően széles.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a beavatkozást felvállaló ember,
aki egy új, humán segítőszakma képviselője, elragadtatással ismeri fel
helyét a változó világban. Mert nem kétségbeejtő-e az a funkció, amit
a modern társadalom a humán segítőszakmák képviselőire ró? "Amit mi
elrontunk, azt tegyétek jóvá! Foglalkozzatok a tönkrement,
szenvedélyfüggő, elszegényedett emberekkel, a munkanélküliekkel, a
lepusztult, félfeudális állapotban élő vidéki településekkel, a romos
bérházak világvárosoknyi tömegeivel, a kisebbségiekkel, a perspektíva
nélküli fiatalokkal, a szétesett családokkal!" Minden gondolkodó
emberben felvetődik a gyanú: "nem azért találódott-e ki az én szakmám,
mert egyszerűbb egy párszáz fős szakembergárdát megfizetni, mint e
nyomasztó és széles kört érintő társadalmi problémákat megoldani? Nem
ezért prosperálhatnak ma nálunk jobban - korántsem jól - az új humán
segítő szakmák, mint régebben?" Nem tudjuk feloldani, megnyugtatóan
elutasítani e nyomasztó kérdést. Helyesebb talán, ha beletörődünk e
felismerésbe, mégpedig azzal, hogy mi természetesen nem vállalhatjuk e
problémák megoldását, csak az őket elszenvedő embereket próbálhatjuk
meg helyzetbe hozni, hogy megváltoztassák, saját képükre formálják a
társadalmat, helyi társadalmaikat - velünk együtt.


2. Mi a közösségfejlesztés?

Nem csoda, hogy az új kifejezést és szakmát gyakran övezi
bizonytalanság és értelmezési zavar. Találkoztam már olyan szociális
munkással, aki a hagyományos kiscsoportok - dalkör, ifjúsági klub,
nyugdíjaskör, színjátszó csoport stb. - létrehozását gondolta
közösségfejlesztésnek. Találkoztam olyan népművelővel, aki úgy
gondolta, hogy egyetlen emberi társulás, csoport belső életében kell
minőségi fejlődés érlelődését elősegíteni, s ez a közösségfejlesztés.
Más humán szakemberek úgy gondolják, hogy közösséget nem lehet
fejleszteni, mert a közösség már maga egy minőségi együttlét, nem
emberek puszta csoportja, hanem minőségi többlettel rendelkező,
magasabbrendű társulása, amelyik vagy magától kialakul, vagy sem, de
fejleszteni nem lehet - következésképp az egész dolog egy blöff. E
jellegzetesen az előző rendszerben kialakult közösség-értelmezésnek
külön tanulmányt szenteltem (ld. Közösség - eszme és valóság, Kiadja a
Közösségfejlesztők Egyesülete, Parola füzetek 1993 Bp. 40 o.), itt
most csak egyes megállapításainak összefoglalására vállalkozhatom
majd. Ismét mások - magam is - úgy gondoljuk, hogy mind a közösség,
mind a fejlesztés fogalmak meglehetősen problematikusak napjainkban. A
"közösség" fogalmára különböző jelentésváltozatok rakódtak a
történelem során (ld. idézett tanulmány), s épp a közelmúltunk
bővelkedett olyan példákkal, melyben a közösségiség magasra emelt,
ideológikus mércéjét meg sem közelítette a társadalmi gyakorlat,
következépképp a közösség-ideál elvont, eszményi maradt. A
"fejlesztés" szótól való ódkodás is negatív történelmi tapasztalataink
eredménye, hiszen átéltük, hogyan akarnak egy új típusú ember
kifejleszteni, kinevelni. Mikor mindezt egy nemzetközi konferencián
különféle nemzetiségű közösségfejlesztők előtt elmondtam, jót derültek
a dolgon, de ők sem ajánlhattak semmi mást, mivel hogy ezt a szakmai
tevékenységet, amit mi több mint egy évtizede végzünk, azt ők is
közösségfejlesztésnek hívják, Európában mintegy húsz éve, Amerikában
pedig a '20-as évektől kezdődően. Közösségszervezőnek, közösségi
munkásnak is nevezik magukat. S ha nem is tudunk, nem is lenne
célszerű kitalálni más elnevezést, fogadjuk el a nálunk már évek óta
egyre nagyobb teret hódító, másutt már elterjedt és elfogadott
fogalmat, csak tisztázzuk pontosan, hogy mit jelent, s nem is
elsősorban a vita vagy a meggyőzés kedvéért, hanem azért, hogy tisztán
láttassuk, mit gondolunk közösségfejlesztésnek, mit közösségnek,
lokalitásban gyökerező helyi cselekvésnek és hogy mindez miért szorul
bátorításra?

A közösségfejlesztés
"A közösségfejlesztés (community development), vagy közösségszervezés
(community organization) települések társadalmi fejlesztését jelenti
egy bátorító, informáló, kapcsolatszervező munka segítségével
létrejövő önszervező közösségi hálózat által." (ld. Varga A. Tamás-
Vercseg Ilona: Település, közösség, fejlesztés. Tapasztalataink a
helyi társadalmi-kulturális fejlesztésről. OKK Bp. 1991. 193 o. Az
idézet a 7.oldalon található). Míg a településfejlesztés vagy
területfejlesztés elsősorban az adott körzet infrastrukturális
fejlesztésére irányul, addig a közösségfejlesztés a helyi társadalmak
fejlesztésének eszköze. Társadalmon a differenciált emberi és
közösségi szükségletek, kapcsolatok és viszonyok intézményesült
rendszerét, az adott helyi társadalomban élők egymásra hatását értjük.
Ebben természetesen megjelenhet az infrastrukturális fejlesztés is, de
csak mint az egész része és csak esetenként, akkor, ha az azzal a
munkamegosztásban hivatalosan foglalkozók nem tudják a a helyi
közösség által megkívánt mértékű fejlesztést felmutatni, s a civil
társadalom szervezkedni kezd e hiányok mérséklésére.
"Közösség által vezetett fejlesztésre egyaránt láthatunk példát vidéki
és városi környezetben is. Olyan területekkel foglalkozik, mint az
egészségügy, a közösség jóléte, a szegénység elleni harc,
munkalehetőségek teremtése, a lakáshelyzet és a környezet javítása, a
szabadidős tevékenységek, valamint a művészetek fejlesztése.
A közösségfejlesztés egyre szélesebb körben elfogadott, mint az
emberek közügyekben való tevékenységét és részvételét fokozó módszer,
amely rávilágít a fejletlen, hátrányos és deprivált területek felszín
alatt rejtőző problémáira. A célkitűzések között szerepel a közösségek
erősítése, az élet minőségének javítása, és minden egyén és közösség
számára egyenlő esély biztosítása ahhoz, hogy a társadalmi fejlődés
előnyeiből részesedjenek. Hatékonyan egészíti ki a társadalmi,
gazdasági és környezeti tervezést, regionális, országos és nemzetközi
szinten egyaránt. A közösségek megújulása és fejlesztése különböző
formákban történhet, és leginkább a kormány és az emberek közötti
együttműködés és párbeszéd minőségétől, valamint a rendelkezésre álló
erőforrásoktól függ." (Charlie McConnell: A közösségfejlesztés
támogatása Európában, Parola Füzetek, kiadja a Közösségfejlesztők
Egyesülete 1992-ben, 47 oldal. 6-7. o. Lásd még Perlman-Gurin:
Közösségszervezés és társadalmi tervezés c. könyvét! Bp.
Közösségfejlesztők Egyesülete, 1993. 138 o.)

"A hidegháború vége után "fejlődésen" sokáig csak a gazdasági
fejlődést értették, a jólét megközelítését. Az alulfejlett, fejletlen
terminológia a II. vh. után keletkezett és gazdasági értelmű, nem
törődik az adott nép kultúrájával, a humán értékekkel, az emberi
jogokkal, a nőkérdéssel, a faji és etnikai viszonyokkal. A gazdasági
bőség mentális, kulturális és etnikai elszegényedéssel jár. A fejlődés
az állampolgárok közötti, nem-állami szintű együttműködésen keresztül
érhető el." (El-Taller vitaanyaga 2. Közgyűlésére, 1993 október,
Tunisz).
Ez a fejlődés-felfogás nálunk is meglehetősen elterjedt, ez az oka
annak, hogy az infrastrukturális fejlesztés és a humán fejlesztés
közötti különbséget megfogalmazni kényszerülünk. A humán fejlesztés,
mint már utaltunk rá, egy adott terület emberi viszonyainak
fejlesztése, a tehetségek felkutatása, az együttműködés, a
konszenzuskeresés stb. révén, a szerveződő civil társadalmon
keresztül. Az államnak, a helyi önkormányzatnak fel kell ismertetni a
civil társadalom jogos szerepét, mint ahogy a civil társadalomnak is
az állam szükségességét és mindkettőnek tisztába kell jönni azzal,
hogy hol kezdődik a saját feladatuk és hol végződik, hogyan egészítik
ki kölcsönösen egymást. Elegendő demokratikus gyakorlat hiányában ez a
folyamat nem megy könnyen nálunk, nagy szerepátfedések vannak. Vannak
kormányzati kezdeményezések, amelyek civil-szerveződésként viselkednek
(pl. települési önkormányzatok szövetségei), s állampolgári
kezdeményezések, amelyek állami feladatokat oldanak meg (pl. a
Közösségfejlesztők Egyesülete is), mert a szerveződés pl. még nem
kapta meg a megfelelő intézményi (non-profit) keretet. De a helyi
cselekvés és cselekvők közösségei számára sem körvonalazódott még
pontosan saját maguk és önkormányzatuk szerepei. Hosszas cselekvések
sora fogja megértetni és beszabályozni, mi a joga és feladata a civil
szervezeteknek, mi a helyi önkormányzatnak és mi az államnak. A helyi
cselekvés megoldhat konkrét hiányokat - üzemeltethet bölcsődét,
óvodát, rendbehozhat egy lakóházat, stb. -, de minden szempontból
kívánatosabb, ha érdekei érvényesítésének módjait megtanulva,
"kikényszeríti" az önkormányzattól e hiányosságok megszűntetését, ill.
ha adott esetekben "belátja", hogy igénye kielégíthetetlen, mert
gazdaságtalan, és más megoldásokat keres.

"A közösségfejlesztést ... meg kell különböztetnünk a regionális,
országos és európai fejlesztéstől. Ugyanakkor azok nélkülözhetetlen
kiegészítője is, olyan elem, amely a részvételen alapuló demokratikus
társadalmak legitimációjához és fejlesztéséhez alapvetően fontos.... A
közösségfejlesztés olyan folyamat, amelynek eredményeképpen az emberek
képesekké válnak arra, hogy helyi közösségeikben maguk határozzák meg
a sorsukat alakító viszonyokat." (ld. Charlie McConnell uott, 5. o.).

Közösség és lokalitás
A közösség-fogalmat mi nem csoportelméleti és nem ideológius
értelmezésben használjuk, hanem funkcionálisan és a lokalitásba
gyökerezően. A közösség szempontjából is ideáltipikus görög poliszban
a "közösség" szó egyaránt jelentette az emberek csoportját és
összetartozását és azonos helyzet kötöttségét. A "közösség" szó eleve
magábafoglalja a lokalitást, az elhelyezkedést, a földrajzi helyet. A
német közösségelmélet "Gemeinde" és "Gemeinschaft" fogalmainak
használata nagyon közel vannak egymáshoz. A "Gemeinde"-ben a lokalitás
vagy a hely határozza meg a közösséget, mert az a középkorban a
földhöz egyenlő jogokat élvező állampolgárok teljességére vonatkozott;
s a "Gemeinschaft" szó, mely szintén használatos volt ebben az időben,
egy olyan földdarabra vonatkozott, amelyet szabad emberek közösen
birtokoltak. Inkább a "Gemeinde" őrizte meg eredeti értelmét és
idiomatikusan úgy fordíthatjuk: "neighbourhood" - szomszédság, de a
"Gemeinschaft"-nak, mely ugyan az emberek közötti kapcsolat minőségét
jelenti, is megvan a helyzet, lokalitáshoz, bizonyos csoporthoz
kapcsolt emberi kapcsolati minőség jelentése. Angolul a "community"
szó jelent települést és embercsoportot is, csakúgy, mint a magyar
"község" szó, mely a közösség alakváltozata. (ld. a már hivatkozott
közösség-tanulmányt a 28-29. oldalon!).

Funkcionálisan értelmezzük továbbá a közösséget, mert úgy gondoljuk,
hogy: a közösségek a civil társadalom alapintézményei; a demokratizmus
gyakorlóterepei; a hatalom alternatívái és végül: hiánypótló
intézmények (ld. ugyanott 32-33. o).
Elfogadva R.L. Warren amerikai szociológus funkcionális és lokalitásba
ágyazódó meghatározását (aki hasonlóan más, társadalmi
rendszerelméletben gondolkodó társadalomtudóshoz, V. Pareto-hoz, T.
Parsons-hoz és követőihez értelmezi a közösséget), közösségnek
értelmezzük azt a társadalmi alakzatot, amelyben "egy sajátos
szocializációs folyamaton keresztül a közösség bizonyos értékeket olt
tagjaiba; amelyben a közösség megélhetési lehetőséget biztosít
tagjainak; amelyben érvényesül a társasági igény és társadalmi
részvétel; amelyben érvényesül a társadalmi kontroll, megkövetelve a
közösség értékeinek betartását; és amelyben érvényesül a kölcsönös
támogatás, mely folyamat segítségével a közösség tagjai
megvalósíthatják azokat a feladatokat, amelyek túl nagyok, vagy túl
sürgősek ahhoz, hogy egy egyedülálló személy kezelni tudja." (uott 30.
oldal).

A nagyobb településen, városokban a települések átláthatósága
méretükkel fordítottan arányos. Ennek ellensúlyozására jönnek létre az
összetartozásnak kisebb körei, a városszociológiában megjelenő
"szomszédságok". E városrészek a nagyváros egészétől viszonylag
független, önálló életet élnek, tehát lakóinak tudatában áttekinthető,
átélhető egységként rajzolódnak ki. A szomszédság azonban nem csak egy
építészetileg, gazdaságilag és kulturális elkülönülő városrészt
jelent, hanem - s számunkra legfőképpen - a szomszédsági viszonyokat,
"az ismétlődő találkozásokon alapuló érintkezést és szoros személyes
kapcsolatot." (ld. a "Szomszédság" című Parola-füzetet,
Közösségfejlesztők Egyesülete, Bp. 1993. 65. oldal, az idézet a 10.
oldalról való).
A lokalitás, a szomszédsági viszony hazánkban ma felértékelődik a
decentralizációs folyamatokkal, a kialakított demokratikus keretekkel.
A hely, ahol élünk, még akkor is életünk legátláthatóbb, így
"legtermészetesebb" színtere, ha nem ugyanott dolgozunk, mert
állampolgári mivoltunk kiteljesedésének terepét adja (ld. "Az
életképes közösség" fejezetet uott a 14-15. oldalon!)
Sokan úgy vélik, hogy a települések ma már jobbára alvóvárosok, hogy a
tömegközlekedés, a telekommunikáció révén egyre nagyobb távolságokat
is leküzdhetünk és barátságinkat, kapcsolatainkat tetszőleges helyeken
is ápolhatjuk. Mások - és a mi véleményünk szerint is - ha ennek
igazságmagva nem vitatható is, megfigyelhető a szomszédságok
szerepének növekedése is, még a nyugati, városiasodottabb
társadalmakban is (ld. uott Henderson-Thomas fejtegetését a 13-14.
oldalon), hát még a rurális térségekben oly gazdag magyar
társadalomban! Az okok közt szerepelnek bizonyos gondozási-
karbantartási, városszépítő, környezetvédelmi feladatok csakúgy, mint
közéleti és a politikai részvételből adódó feladatok, vagy éppen
gazdasági feladatok, mert a munkanélküliség, a korán nyugdíjazottak, a
részfoglalkozásban dolgozók, a bedolgozók vagy otthon dolgozók, az
idős emberek számának növekedése - elsősorban rurális térségekben -
miatt növekszik azoknak a száma, akik mind több időt töltenek otthon.

S ha mindezek az érvek nem elegendőek, hozzátehető még, hogy Nyugaton
is jól megfigyelhető egy identitáskeresési folyamat, ha nem is olyan
okokból, mint a függetlenségük első idejét élő, most szerveződő keleti
demokráciákban. Az "ő" okuk identitásuk keresésére az ún. "gyökértelen
nemzedékek" létezése. Hollandiában pl. a népesség nagyrésze több
generáció óta városi, amelyik nem emlékszik már gyökereire, nem ápolja
kultúráját, nincs eredendő hovatartozása, "átutazó" a világban. E
felismerés nem csak érzelmi-nosztalgikus alapokon nyugszik, hanem az
elidegenedéstől szenvedő modern ember szeretné gyökereinek
megtalálásával csökkenteni kínjait és otthonra lelni az eltömegesedett
világban.

Fogalomtisztázó igyekezetünkben végezetül arra ígértünk választ adni,
hogy a közösségi folyamatok miért szorulnak támogatásra? Legegyszerűbb
válaszunk a magyar társadalom bizonyítottan közösséghiányos volta, s
hogy ennek mértéke nálunk nem a tömegtársadalmak normális velejárója,
hanem a korábbi évtizedek gyakorlatának eredménye, melyben a
tradicionális közösségek megszűntek, a centralizációval a lokalitás
elveszítette fenti jelentését és az újonnan alakult közösségek
működése politikailag korlátozott volt, politikai-, társadalmi- és
gazdasági jelleggel egyáltalán nem, csak a szűkebb értelemben vett
kultúra terén bontakozhattak ki. (ld. Hankiss Elemér idevonatkozó
publicisztikáit: pl. Közösségek válsága és hiánya, In: Diagnózisok,
Bp.. Magvető K. 1982. 63-99. p. Gyorsuló idő; kutatását: Folytonosság
és szakadás, MTA Szociológiai Kutató Intézet, 1982. 604 p.; és
elemzését: Kelet-Európai alternatívák, Bp. KJK 1989, 406 p.)

Hogy miért fontosak a közösségek? Bizonyos vagyok abban, hogy a magyar
társadalmat ismerők maguk is sorolhatnák az érveket, amiket mi is
megtettünk már a magyar társadalom kulturális állapotáról, a
gazdasági-politikai-kulturális elmaradottságról írva (ld. Varga-
Vercseg idézett kötete III. fejezetét a 63-68. oldalig!), s azóta
tovább lehetne gazdagítani-finomítani a képet. Summázva
véleményünket - Biddle-vel és bizonyára másokkal is - leírhatjuk, hogy
a társadalom jobbítását a közösségi fejlődéssel látjuk
kivitelezhetőnek, mert az atomizált és közönyössé tett tömegek
kiszolgáltatottsága és függése az azzal visszaélő, azt kihasználó
érdekcsoportoknak kedvez. (ld. Biddle: A közösségfejlesztési folyamat,
Bp. OKK Közösségszolgálata, 1988. 269 oldal). Demokratikus
társadalomban az önirányításon és önsegítésen, a részvételen alapuló
társadalmi-kulturális-politikai-gazdasági együttes cselekvés képes
befolyásolni és megújítani a társadalmi mechanizmusokat és felszínre
hozni a társadalom rejtett, humán erőtartalékait.


3. Közösségfejlesztés szemlélete

Többször leírtuk már (pl. a fent már hivatkozott Varga-Vercseg könyv
III. fejezetében, 63-73. oldal), hogy a közösségfejlesztés nem csak
foglalkozás, nem csak módszer, hanem szemlélet is, olyan, amelyik
bizonyos korábbi beidegződéseket tudatosan leküzdött. A
közösségfejlesztés:
- Lakosságbarát.
Ez azt jelenti, hogy megbízójának, alkalmazójának az állampolgárokat
és civil szervezeteiket tekinti, s mindig a civil érdekeket veszi
kiindulópontnak. Az állami alapokon épülő világot egy zömmel
állampolgári alapokon müködő világ felé közelíti.
Hogyan engedheti ezt meg magának - teheti fel bárki rögtön a kérdést -
, hiszen valóságos munkáltatója általában állami szerv! Egyrészt úgy,
hogy tisztában van azzal: az önkormányzatok és intézményeik az
állampolgárok adóiból, az általuk megtermelt javakból, szintén az
állampolgárok megbízottjaiként funkcionálnak. Az állam a demokráciában
a kormányzásra létrehozott szervezet, melyben a tisztségviselők jogait
és kötelességeit a jog szabályozza, s melyben a szervezet önállósága
is viszonylagos. Másrész a közösségfejlesztő - s ez elsősorban a
hazai, most intézményesülő munkára érvényes -, keresi azokat a
szervezeti formákat - alapítványokat, non-profit szervezeteket -,
amelyek formalizáltan is érvényesülni engedik a kormányzat, az állam
szerepének csökkenését és a civil társadalom erősödését. A
közösségfejlesztő nem "gazdának", "gondoskodó atyának" tekinti az
államot, akinek ezért feltétlen lojalitással tartozik, hanem mint -
remélhetőleg és kívánatosan - demokratikus és pártoknak el nem
kötelezett állampolgár, az államot a társadalom szükséges, bár állandó
ellenőrzésre rászolgáló szervezetének tekinti. S ha állampolgárként
így gondolkodik az államról, szakemberként még inkább ezt teszi,
hiszen szakmaisága éppen a civil társadalom kiépítésének segítésében,
a civil érdekek érvényesítésében áll. Ha független szervezet - pl.
alapítvány, egyesület vagy non-profit intézmény - lesz az
alkalmazója, a hovatartozás kérdése fel sem merül, ha pedig
önkormányzat vagy más állami intézmény, elvileg akkor sem merülhet fel
a hovatartozás kérdése, mert ezek is a lakossági érdekek kiszolgálásra
létrehozott intézmények. Hogy a gyakorlatban ez problémaként
felvetődik, tudjuk, s ennek okait is érdemes vizsgálni. Részben a régi
szemlélet továbbéléséről van szó, melyben a kormányzati munka minden
szinten elsősorban hatalmi, s nem közszolgálati munka, részben a civil
érdekek még nem kellő érvényesítési mechanizmusáról. A korábbi
szereprendszerben az állami prioritása megkérdőjelezhetetlen volt, s
az állampolgári létet a kényszerű beletörődöttség és közönyösség is
kísérte. Gyaníthatóan még sokáig így is lesz, de az egyre erősödő
civil társadalom új szerepvállalásokra kényszeríti az állami
intézményrendszereket.
De nem csak az öröklött múlt és a civil társadalom erőtlensége
"segítheti" a közösségi munkást a kormányzati oldalra, hanem az a
minden intézményesülést kísérő tipikus jelenség, miszerint az
intézménynek - erősödésével - saját működési mechanizmusa és
érdekszférája alakul ki, mely azután jelentősen eltérhet, sőt ütközhet
is a civil szféra érdekeivel.


- Partnerkapcsolatokra törekszik. Még a humán szakmákban is gyakran
találkozunk a humán szakember fölényességével, annak érzékeltetésével,
hogy egy bizonyos kérdést csak ő lát tisztán és azt csak úgy lehet
megoldani, ahogyan ő tanácsolja. Gyakori még az is, hogy a szakemberek
kisajátítják maguknak a cselekvés lehetőségét, mert csak így látják
jól megoldhatónak a kérdéses problémát. A közösségfejlesztőnek nem az
a feladata, hogy megoldja egy helyi közösség bármilyen nagyságrendű
problémáját, hanem az, hogy bátorítással, információval,
kapcsolatokkal stb. helyzetbe hozza a helybelieket a probléma általuk
történő megoldására. Jó, ha tudjuk: nem vagyunk okosabbak a
helyieknél, csak éppen szakmaiságunkkal hozzá tudunk tenni valamit a
helyi élethez. Saját tudásuk speciális voltára és végességére, s a
helybeli tudások hasonló természetére általában rájönnek a
közösségfejlesztők konkrét helyi fejlesztéseik kapcsán és keresik az
egyéni tudások egymással való kiegészülésének lehetőségeit.

- A szükségletekből indul ki. A hatékony segítés egyetlen talajon
születhet meg: ha a cselekvés valamely hiány mérséklésére, valamilyen
szükséglet kielégítésére, valamilyen hiány redukálására jön létre.
Sokáig - s talán még ma is így van - nem tartották elegendően
magasrendűnek az emberek hétköznapi szükségleteit, pedig minden
társadalmi gyakorlat azt igazolja, hogy az emberek csak kellő
motiváltságuk esetén, érdekeik mentén aktivizálódnak.
A szükségletek felismerése nagyon bonyolult feladat, még ha meg is
kérdezzük erről egymást, sem biztos, hogy az igazságnak megfelelő
válaszokat kapunk. Ennek többféle oka van, vagy az, hogy valaki nem
akar többet megmutatni magáról, mint amennyit. Lehet az is oka, hogy
maga sem tudja, mi bántja igazán, mi hiányzik neki valójában? Igen
gyakran másodlagos szükségleteket sorolnak az emberek valódi, primér
szükségleteik helyett. Akárhogyan is van, együttes cselekvés csak ott
kezdeményezhető, ahol a helyi lakosok valamely általuk felismert és
megfogalmazott szükséglet, hiány kielégítésére saját maguk
vállalkoznak. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy az első sikerrel
járó, közös helyi cselekvés továbbiakra inspirál, melynek során a
közösség eljuthat - sokszor nagyon keserves folyamat árán - valós
szükségletei felismeréséhez.

- A meglévő pozitív értékekre épít. Mennyire aktívak az emberek?
Hajlandók-e egyáltalán együttműködni szakemberekkel? Felismerik-e,
hogy ez az ő érdekük? Gyakorlati tapasztalataink szerint igen, de csak
akkor, ha nem észlelnek semmilyen "hátsó szándékot", haszonra
törekvést vagy népnevelői attitüdöt a kezdeményező szakember részéről.
Ha a szakember jól szólítja meg a helyi lakosokat, sikerült szót
értenie velük, akkor el lehet jutni a bizalom megteremtődéséhez és az
együttműködéshez. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha a szakember
kifejezésre tudja juttatni azt a meggyőződését, hogy a saját ügyében
hozzáértőnek tartja a helyi embert, hogy véleményét vagy tehetségét,
jártasságát egy bizonyos kérdésben elismeri. Különösen hazánkban
gyűjthettek az emberek elegendő negatív élettapasztalatot arra
nézvést, hogy eszköznek tekintették őket, hogy meg akarták nevelni,
hogy alacsonyabb szintekről magasabbra akarták juttatni, sőt, hogy
aktivitásával, műveltségével, emberi hozzáállásával elégedetlenek. Ha
az együttműködés alapja a közös érdek és a bizalom, könnyen belátható,
hogy a közösségfejlesztő csak pozitív értékekre, meglévő
élettapasztalatokra és tudásra építhet. Nem akart fölényt képezni, nem
akar nevelni, hanem cselekvésre akar ösztönözni, ennek kiindulópontja
pedig csakis a saját vélemény, akarat, tudás lehet. A
közösségfejlesztés szakma, és nem népmentés. Szakma, amelyik maga is
felismert társadalmi hiányok mérséklődésére szerveződik - kapcsolat-
és információhiány, izoláltság, önbizalomhiány, közösséghiány - az
összefogás, az együttműködés hiánya, a lokalitás erőtlensége stb.
Szakma tehát, s mint ilyen, nem vállalkozhat másra, mint saját
szakmaisága érvényesítésére - kapcsolatszervezés és
információszolgáltatás, a zártság élményének megváltoztatása, az
önbizalom építése sikeres közös cselekedetek révén, következésképp
közösségépítés, melynek velejárója az összefogás, az együttműködés
bármily nehéz útja is.


4. A közösségfejlesztés módszerei

E bemutatkozás csak felsorolásszerű bemutatását teszi lehetővé a
közösségfejlesztés változatos módszereinek, éppen csak érzékeltetni
tudja azok sokaságát.
Aktivizáló módszerei közé soroljuk a helyi jelentős személyiségekkel
való egyéni és nyilvános, csoportos beszélgetéseket; a helyi
tapasztalat, tehetségek és tudás megjelenési formájaként közösen
szerkesztendő kalendáriumot, helyi orgánumot; a település humán-,
természeti- és gazdasági erőforrásait felmérő közösségi felmérést; a
közös fejlesztési terv készítésének módszerei közül a "jövőműhely"-t,
modellek készítését, fórumok rendezését szakemberek, döntéshozók
meghívásával, stb.
A helyi nyilvánosságot szervező módszerek között - az előbbiektől el
nem választható módon - elöl állnak a helyi újságok, a kábeltévé és
majdan a közösségi rádiózás módszerei.
Az együttműködés módszerei elsősorban az "Ők" (hivatal) és a "mi"
(lakosság) közötti együttműködésre, de a szakemberekkel, a
partnerintézményekkel, s egymással való együttműködésre is gondolunk.
E folyamat módszerei a szervezés- és vezetéspszichológiában ismertek.
A lényeg egymás véleményének megismerése és alakítása, a konszenzus
keresése tárgyalásokon, vitákon keresztül. A pályázatírás is lehet
idetartozó tevékenység.

A módszerek leírása már megkezdődött (Varga-Vercseg id. mű 49-63. o),
s a közeljövőben tervezett módszertani Parola-füzetben és egy
esettanulmány-kötetben folytatódni fog. Itt is fel kell azonban a
figyelmet hívni arra, hogy a módszerek száma - ha a kellő szemlélet
már kialakult - tetszőleges határig sokasodhat, nincsenek pontról
pontra betartandó eljárásmódok, s hogy minden módszer alapja az
egyszerű beszélgetés, az egymás meghallgatása, a másik véleménye
megértése és méltányolása, az emberek beszéltetése saját
problémáikról, más települések, országok életének, vállalkozások és
problémahelyzetek, tehát minták és példák megismerése, stb. Innentől
kezdve nemegyszer már "magától" megfogalmazódik a közös cselekvés.


5. A közösségfejlesztés külföldön

A helyi cselekvés, a közösségi élet korunkban a világon mindenütt, a
fejlett ipari országokban is, bátorításra, segítésre szorul. A jóléti
országokban az önszerveződés és önkéntesség meglehetősen magas szintű
kiépültsége jött már létre. Itt az állam, a helyi önkormányzat és a
nagyobb, nemzeti- vagy regionális szintű szervezetek anyagilag is
támogatják - projectek formájában - a közösségi munkát, szakmai
hátterét (képző intézmények) és fizikai terét (közösségi intézmények)
biztosítják. Az önkéntesek által termelt értéket évente pénzben is
kifejezik és erkölcsileg megbecsülik. Az állampolgárok nagyjából
ismerik a közösségi munka lehetőségeit és problémáik megoldásánál
tudatosan alkalmazzák - felkérik a segítő szakembereket feladataik
megoldásához. Léteznek közösségi munkás álláshelyek, általában a helyi
önkormányzatok, de szakmai intézmények, egyetemek vagy közösségi
központok, gyakran maguk a közösségek, egyesületek is alkalmazzák
őket. A kapcsolat állami- és önkéntes szervezetek között persze itt
sem harmonikus, hiszen az önkéntességen alapuló, legtöbbször non-
profit (NGO, non-governmental organizations, vagyis nem-kormányzati)
szervezetek aktivitásukat gyakran a kormányzat ellenében fejtik ki,
mert úgy gondolják, hogy a mindenkori kormányzat a legfőbb felelőse és
oka a társadalmi igazságtalanságoknak. Fejlett országokban gyakori a
fejletlenebb országokat segítő önkéntes és közösségi támogatás,
fejlesztés is. De bátorításra szorul a közösségi munka a harmadik
világ országaiban és természetesen a posztszocialista államokban is,
éppen mert társadalmaik strukturálatlanok, vagy nem eléggé
strukturáltak és az emberek nem bíznak eléggé érdekeik érvényesítési
lehetőségében. De még az olyan erősen demokratikus ország, mint
Svédország sem mondhat le a közösségi munkáról, éspedig periódusonként
más és más okokból. Vagy azért, mert mint pl. a '20-as években,
gyorsan kellett jól képzett tömegekre szert tennie és az állami
intézményrendszer nem volt képes tömegeket képezni, vagy pl.
napjainkban azért, mert a túlzott állami gondoskodás hatására tömegek
váltak önállótlanná és közönyössé, s még a választásoktól is távol
maradnak.

A közösségfejlesztés, közösségszervezés, közösségi munka, közösségi
szociális munka, szomszédsági munka stb. a városiasodás
kísérőjelensége (ld. a Gergely Attilát idéző Szomszédság-kötet 12.
oldalát), a múlt század végén jelent meg Angliában, majd Amerikában.
Az európai munkát ma az angol és a holland gyakorlat jellemzi
legmarkánsabban (ld. Charlie McConnel már id. mű!). A
közösségfejlesztésnek több nemzetközi szakmai szervezete jött létre,
melynek működését különböző projekteken keresztül az Európai Közösség
és a nagy nemzetközi alapítványok pénzelik.
A közösségfejlesztés legrangosabb nemzetközi szakfolyóirata az
Oxfordban megjelenő Community Development Journal.


6. A közösségfejlesztés hazai kifejlődése

Helyszűke miatt csak kulcsszó szerint összefoglalásra és hivatkozásra
van módunk. A közösségfejlesztés nálunk a közművelődési (másutt a
szociális- vagy területfejlesztési) tevékenységből fejlődött ki.
Szemlélete a '70-es évek közepétől az ún. "Nyitott ház" kísérletben
bontakozott ki - Debrecen, Dombóvár, Hajós, Jászkisér,
Jászszentlászló, Kazincbarcika, Magyarnándor, Százhalombatta,
Újpalota, Zalaszentgrót. A kísérletet szakmai kollégium irányította,
melynek tagjai Alföldi Albert, Beke Pál, Hallgató Éva, Hazag Mihály,
dr. Kecskeméthyné Sedivi Lilla, +Kígyós Sándor, Kováts Flórián, Köles
Sándor, Makovecz Imre, Markolt Endre, Péterfi Ferenc, +Szentpéteri
Zoltán, Takács Péter, Varga A. Tamás, Varsányi Gyula, Vattay Dénes
voltak és nagyrészt ma is azok. Az első hazai, tisztán
közösségfejlesztés kísérlet egy bakonyi térségben zajlott 1983-tól,
Varga A. Tamás vezetésével, majd ezt több helyi fejlesztés követte pl.
Zalaszentlászlón, Várongon, Balatonszabadiban, Csengerben, Bogyiszlón,
Nagyrábén, Epölön, Csabacsüdön, Bátonyterenyén, Jászszentlászlón. A
munka kísérleti-módszertani hátterét jórészt a Népművelési Intézet,
majd jogutódjai, az Országos Közművelődési Központ ill. a Magyar
Művelődési Intézet Fejlesztési Osztálya adja.
1987-től először a középfokú népművelő-képzéseken folyt
közösségfejlesztői felkészülés, majd 1990-től az új szakképesítési
rendelet lehetővé teszi önálló, középfokú szakképesítést adó
közösségfejlesztői-szervezői képzés folytatását is. Több felsőoktatási
intézmény - közművelődési, szociális, egészségügyi - tanít már
valamely formában (szeminárium, egy vagy kétféléves tantárgy)
közösségfejlesztést, 1994-től pedig a pécsi Janus Pannonius
Tudományegyetem Szociálpolitika Szaka nappali képzés keretében,
választható főszakon tanítja majd a közösségfejlesztést.


7. A közösségfejlesztés épülő hazai hálózata és kapcsolatrendszere

1993 szeptemberétől működésbe lépett a Közösségkapcsolat Alapítvány,
melyet a Postabank és Takarékpénztár Rt. a Kós Károly Egyesülés és a
Közösségfejlesztők Egyesülete hozott létre. Ez a meglévő kettő - a
debreceni Kelet-Magyarországi, vezetője Groskáné Piránszki Irén és a
dombóvári Kapos-menti, vezetője dr. Balipap Ferenc - Közösségszolgálat
mellé továbbiak szervezését tette lehetővé, főállású közösségfejlesztő
alkalmazásával - dr. Kecskeméthyné Sedivi Lilla és Pálinkás Sándorné
Nógrád-megyében; dr. Balázsi Károly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében;
Magyar Istvánné Csongrád megyében; Keresztesi József Komárom-megyében;
Pósfai Péter Vas-megyében; Vattay Dénes Zala-megyében. Nem főállású,
közművelődési intézményekkel való együttműködésen alapuló
közösségszolgálatok működnek majd az Alapítvány segítségével
Budapesten Berek Péter, Bács-Kiskún megyében Polyák Albert és Imre
Károly, Békés megyében Pocsajiné Fábián Magda vezetésével.
Közösségszolgálat csak ott alakulhat, ahol hozzáértő szakember tud
hozzálátni a közösségi munka feltételeinek kialakításához.

A hazai közösségfejlesztők 1989 áprilisában alakították meg a
Közösségfejlesztők Egyesületét. Az egyesület célja a szemlélet
terjesztése, mozgalommá szervezése, elsősorban nem a szakemberek,
hanem a helyi civil szerveződések között. Az egyesület fórumokat,
találkozókat szervez, Parola címmel évi hat alkalommal újságot
jelentet meg, résztvesz a nemzetközi közösségi egyesületek munkájában.
1991-ben Debrecenben, 1992-ben Békéscsabán, 1993-ban pedig Tatabányán
alakultak megyei közösségfejlesztői egyesületek.

A Közösségfejlesztők Egyesülete tagja és nemzeti szervezete az ICEA
International Community Education Association (Nemzetközi Közösségi
Művelődési Egyesületnek), mely 1992-ben Budapesten, az egyesülettel
közösen rendezte meg 2. Európa-konferenciáját "Gazdaság, Környezet,
Művelődés az új Európában" címmel. E konferencián 60 keleti és 60
nyugati résztvevő vett részt. Tagja továbbá az Egyesület a Combined
European Bureau for Social Development (Egyesített Európai Iroda a
társadalmi fejlődésért) elnevezésű közösségfejlesztési szakmai
szervezetnek, mely az Európai Közösség országainak vezető
kutatóműhelyeit és szakembereit fogja össze, közös kutatások és
projektek keretében. Tagja az egyesület az önkéntesek nemzetközi
szervezetének (IAVE International Association for Volunteers Efforts)
és a nem-kormányzati szervezeteket és mozgalmaikat egyesítő El Taller
elnevezésű szervezetnek is (ld. minderről bővebbet a Kultúra és
Közösség 1991/4. közösségfejlesztésről szóló különszámában!)

A Közösségfejlesztők Egyesülete elnöke Varga A. Tamás, titkárai
Péterfi Ferenc és Vercseg Ilona. Az egyesület címe: Budapest, I.
Corvin tér 8. 1011.


E cikk keretében csak rövid összefoglalásra vállalkozhattam, de a
megadott cím és a hivatkozott szakmai anyagok, valamint a mellékelt
irodalomjegyzék reményeink szerint segíteni tudja a téma iránt
erőteljesebben érdeklődőket.



Lemezújság archívum
Közösségfejlesztés