A Civil Hírháló hírei

________Címe:Millenniumi falunap Szőnyben
______Forrás:Civil Ház - Tatabánya
__Beérkezett:08/30/2000
_______Megye:
______Típusa:esemény
______Témája:
_Tárgyszavak:Szőnyi Kulturális Egyesület, szüreti felvonulás, légionárius bemutató, Millennium, Szőny

(Civil Ház - Tatabánya) Millenniumi falunap Szőnyben
Az idei Komáromi Napok idején Pro Urbe-díjjal kitüntetett közhasznú szervezet, a Szőnyi Kulturális Egyesület, az idén is megrendezi már hagyományos falunapját, melyet a hely szellemének megfelelően Brigetio-i Nyárutó néven tartanak majd meg Komárom ezen városrészében. A tradicionális szüreti felvonuláson és a folklórműsorokon kívül több szlovákiai magyar együttes is részt vesz majd a programon szeptember 9-én és 10-én.
Szeptember második hétvégéjén kuriózumnak számít majd Szőnyben, hogy a szombathelyi múzeum mellett működő "római légionáriusok" is ellátogatnak a Duna partjára. Bemutatják a légiók életét, fegyverzetét és felszerelését is. Azért lesz különleges ez az alkalom, mert ez lesz az első magyarországi "turnéja" a légionáriusoknak. Németországban, Franciaországban már részt vettek légiós táborozásokon, most, szeptember végén pedig Párizsba utaznak majd. Itthon - mivel nem szeretnének "cirkuszi előadásokon" részt venni - kevés fellépést vállalnak. Szőnybe viszont eljönnek, mert "kötelességüknek" érzik, hogy Brigetio-ban, a jelentős légiós táborban bemutatkozzanak...

Tehát biztos, hogy most a Monostori erődben megtartott erőd-napokhoz hasonlóan rendkívüli lesz a szeptember 9-én és 10-én megrendezendő szőnyi millenniumi falunap is.
A Szőnyi Kulturális Egyesület elérhetősége: 2921 Komárom, Petőfi út 3. Tel: 34/342-984


Előző hír
Az adatállomány névjegye
Következő hír