Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
A Hajós-jelenség
Szerző:
Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1993
Szám:
3
Oldalszám:
1. p., 3. p.
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Alföldi Albert
Intézmények:
Települések:
Hajós
Tárgyszavak:
vállalkozói kultúrház, pinceturizmus
Megjegyzés:
Annotáció:

hajos.txt

A HAJÓS-JELENSÉG

Mondták, mondják: könnyű neki.
Hajóson járva néhányszor használtam ide-oda menet sárga autóját és persze nem hozhattam szégyent reá. Amerre csak fordult az utca, mindenütt karlengetéssel köszöntöttek. Én meg viszont. Autója persze őt azonosította. Talán hasonló fazonunk tette, hogy még a szemben jövő biciklisek is folyvást visszaköszöntek. Mert mellette is ülve megfigyelhettem elégszer, hogy mindig ő a kezdeményező. Azt is tudom, hogy nem mindig jókedvéből tette. ,Ők alkalmaznak, nekik dolgozom" szokta volt mondani.
A takarossá varázsolt pincefaluban ha kollegákat kísért, be-betért egyik-másik pincébe. Betért? - próbálta volna nem meghallani, elhárítani az invitálást. Kényszerű udvariassága miatt nem egyszer órákat késtünk, mert ki is állhatta volna meg, hogy ha már bévül vagyunk, ne kóstoljuk meg ezt vagy azt és azután a jobbikat ismét. Ilyenkor a vendéglátóval fűzte a szót számunkra ismeretlen, helybéli ügyekről, mintha pár perce váltak volna el és vége sem lett soha az efféle beszélgetésnek bizonyára azért, mert mindketten tudták immár évtizede, hogy folytathatják majd a legközelebbi találkozáskor. ,Könnyű neki", legyintettek a kollegák némi irigységgel és persze némi fensőbbséggel is, ,próbálná nálunk".
Ez a legyintés unokája annak az immár évtizedesnek, amivel a művelődési otthonába telepített kozmetikus, fodrász majd fogorvos miatt illeték a szakma fensőségesebbjei. Akkortájt még híre-hamva sem volt az azóta már elalélt, az intézményi vállalkozási formákat szorgalmazó lehetőségnek, dehát nem is a bevétel növelése érdekében születtek ezek. Helybéli igényt elégített ki éppen úgy, mint a gyermekműsor, a nótaest vagy a diszkó, avagy az itt fogadóórát tartó kalocsai ügyvéd, az odavalósi IBUSZ-iroda itteni ügyelete. ,Miért ne lehetne joguk a hajósiaknak arra, hogy várakozás, buszjegy és kétszer fél óra utazás nélkül váltsanak valutát, keressék igazukat vagy hozzák rendbe magukat?" szokta volt kérdezni és persze teljesen igazat adtunk neki még akkor is, ha mások az intézményi statisztika kitöltendő rovatai szerint vélték megtalálni a művelődési otthoni tevékenységet. A fodrászra, a kozmetikusra, az ügyvédre való várakozás szükségképpen átalakította az épület fogadóterét; virág és újságok, asztalok, fotelok kerültek oda, a megtartott cserépkályhához padkát kerített és átalakult az onnan nyíló könyvtár is persze, mert oda is benéztek, helyet foglaltak, egymással ott is szóba elegyedtek a várakozók. ,Könnyű neki" mondták az odalátogató kollegák az eredményt látván és bizony nem tudom, hogy közülük hányan voltak azok, akik megértették a látottak okát és a megvalósítás apró, bár hallatlan nehézségeit. Bizony nem tudom, belegondolt-e valaki saját helyzetébe Hajóson járván, hogy magára nézvést átírja a tapasztaltakat; hogy a Hajóson történtek logikáját követve saját helyzetében saját tennivalóját könnyebben meglelje. Az ő adottságai szerinti szükségességet.
A pincefalu immár takaros épületei, a német idegenforgalomra alapozott, busznyi vendéget befogadó apartmanok, az idegenforgalom eredményeképp kialakult számtalan emberi-családi kapcsolat, manapság már vállalkozás a művelődési otthoni statisztikában ugyancsak elszámolhatatlan. Nincs helye ott annak a népművelői felismerésnek, hogy az odakerülésekor (tehát mintegy két évtizede) még romos pincék világraszóló kuriózumok lehetnének; a statisztikában rögzíthetetlen az a munka, ahogyan a helybéli szegényes rafinérián (hogy ugyanis ha elhanyagolt az épület, akkor kevesebb adót vet ki a finánc) úrrá lett; bizony elszámolhatatlan az a teljesítmény, hogy a szőlősgazdák a szokásos lőre helyett manapság piacképes bort tárolnak épületeik mélyén és nincs hová beírni azt az eredményt sem, amely szerint a helybéliek immár nem az adótól rettegnek, hanem a kurrens tennivalót keresik. Tehet többet egy népművelő annál, hogy a helybelieket nemcsak helyben tartja, hanem jó érzésüket, megélhetésüket és reményeiket is növeli? Tehet többet annál, hogy összehozza, hogy összetartja, hogy együttműködésüket, hogy szolidaritásukat megteremti?
Az egyik Orbán-napi borünnepen, az ugyancsak saját találmányú, előzmények nélküli és immár hagyományos nagy hajósi bulin sétafikálva állított meg bennünket az egyik atyafi hosszú asztalához és sok vendége közé invitálva, bemutatva menyeit, vejeit, sógorait és komáit, unokatestvéreit és azok rokonait szerte Magyarországról mondván, hogy eddig csak a temetésekkor szoktak alkalmasint összegyülekezni, de lám ideszoktak mindannyian immár évek óta erre a napra, mert búbánat nélkül fecseghetnek végre ebből az alkalomból. ,Neki köszönjétek" mutatta be őt és én arra gondoltam, vajon ahonnan ideutaztak nincs népművelő kollega? Nincs valami mondvacsinálható ürügy, észrevételre váró különösség, elfelejtett egyedi részlet, szunnyadó, meg- vagy kitalálandó hagyomány hasonlót teremteni? ,Itt a világ közepe" írta ki saját pincéjére nagyképűen az egyik hajósi, és az Orbán-napi forgatagban az ember hajlamos elhinni ezt. Különösen, hogy valaki valamikor ide teremtette. Az, akinek - mondják - olyan könnyű volt.
Hogy könnyű volt vagy sem, ne vitassuk. Kevesebbért is meghurcoltak, megaláztak, semmibe vettek és kioktattak népművelőket szerte e hazában. Hogy ki miként bírta, egyéni adottság, szerencse, körülmény dolga volt. Azzal sem dicsekedhetünk, hogy csak a népművelőket érte hasonló figyelem; a lekicsinylésben, a megleckéztetésben, a lealacsonyításban sokan másokkal osztoztunk. Önbecsülést keresve bizonyára többen lelték meg a hajósi utat: az emberek szolgálatát, érdekeik felismerését és felismertetését, a művelődési otthonon kívüli helybéli világ megváltoztatását, fejlesztését. Bizonyára több helyütt találták és találtatták meg a világ közepét. Ám ettől még Hajóson is. És így valóban könnyű volt. Legalábbis: könnyebb.
Persze minderről múlt időben kell írnom immár. Május elsejétől vállalkozás lett a hajósi művelődési otthon. Az önkormányzat egy összegben előre megadta három éves támogatását, amiből megújult az immár bérleménnyé változott épület; két év múlva pedig évente egymilliós bérleti díjat fizet a betéti társasággá alakult csapat. Hogy a művelődés házától joggal megkövetelhető tevékenységükön túl vendéglátással és idegenforgalom szervezésével-bonyolításával is foglalkoznak, az elég természetes. Az elmúlt évtizedekben - fogalmazzunk most így - kikaparták a gesztenyét. Miért más gyűjtse be?

*

Alföldi Albert barátom - mert hát ő a volt hajósi népművelő, a mai vállalkozó - április harmincadikán éjjel nekiindult, hogy három évtizedes állami szolgálatának helyszíneit ebbéli minőségének utolsó óráiban fölkeresse. Elsején reggel vállalkozóként tért haza. A faluba érve köszönt jobbra-balra, mint eddig, hiszen mi változott? Ő nem. Tehetsége, lelkiismeretessége is ugyanaz. A helybéliek sem. Szükségleteik, érdekeik ugyanolyanok. Ám az országbéli viszonylatok nagyon is. A lehetőségek ugyancsak. Ő ehhez képest lépett egyet. Megintcsak elénk.
Ajánlás Pál Ancinak
Békéscsabára

A minap baráti-kollegai körben együtt vacsorázva említetted volt, hogy nem válaszoltam. Kérdeztem, mire? A leveledre, mondtad. Nem emlékeztem rá, gyöngülő emlékezetemmel mentegettem magam. Szigorúan rámkérdeztél, hogy akkor most itt helyben, azonnal magyarázzam meg, hogy mit értek szakmai megújuláson. Értetlenül nyeltem vacsorámat, aztán eszembe jutott. Valóban volt egy körlevelünk azt tudakolandó, hogy vajon merre és hol lelhetünk olyan, másoknak is gyámolítást, bátorítást nyújtó művelődési otthoni kezdeményezéseket, amelyek meghaladják a korábbi megszokott gyakorlatot és aztán amelyekkel másutt is átgondolást, megújuló cselekvést serkenthetünk. Tényleg, jutott eszembe - és ezt ott helyben be is vallottam -, hogy epés sorok kíséretében válaszoltál, rákérdezve a megújulás szóra, annak minéműségére, általad bizonytalannak ítélt értékére. Igazából nem hittem, hogy választ vársz és persze az idézett vacsorakor nem hittem, hogy komolyan kérdezed. Hogy mivel ütöttem el folytonos nyaggatásodat, már nem emlékezem. De most, hogy Alföldi Berciről, eredetileg Békés megyei népművelő státuszváltásáról írok, eszembe jutott óhajod a válaszra. îme tehát utólagos szó- és helyzetmagyarázat (bevallom, az Értelmező Kéziszótár 1972-es kiadásának 933. oldalán található szócikk segedelmével): ,megújul, aki ismét (szinte) újjá, éppé, illetőleg frissé, elevenné válik. Az a szervezet vagy közösség, amely újjáalakul, újjászületik. Amikor egy folyamat újra kezdődik. Megújulás: az a folyamat, jelenség illetőleg tény, hogy valami megújul, vagyis tehát (lásd mint fent) újjá, frissé alakul, újjászületik. A megújulás ennek korszaka, időszaka".
Valahogy így értettem tehát. Általánosságként persze, hiszen kérdésed is arra vonatkozott. Ehhez képest kerestünk konkrét megvalósulásokat. Mint ahogy Hajóson is leltek a korábbihoz képest alternatív utat, módot. Nem nagyon értem, hogy egy megújult világban miért maradnánk ugyanúgy, ugyanott?
beke


Parola archívum