Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Közösségfejlesztés Közép-Kelet-Európában
Szerző:
Vercseg Ilona
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2003
Szám:
3
Oldalszám:
10-12
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Gergely Attila, Vercseg Ilona,
Intézmények:
CAL, Közösségfejlesztők Egyesülete, RACD, SZEKE, VOKA
Települések:
Tárgyszavak:
CAL, közösségi cselekvés, Közép-Kelet Európa, kultúrateremtő képesség, RACD, SZEKE, térségi közösségfejlesztés, társadalmi reformkoncepció, társadalmi szokások, VOKA
Megjegyzés:
Annotáció:
KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN
Tartalom

VERCSEG ILONA, a Közösségfejlesztők Egyesülete elnöke

Bevezető

Előadásom bevezetőjével gondolati hidat szeretnék építeni a szeminárium kezdete és vége között, amikor is programunk majd Gergely Attila szociológus barátunk összefoglaló megjegyzéseivel zárul. Az ő 30 évvel ezelőtti gondolatait szeretném feleleveníteni, amellyel ránk, a magyar közösségfejlesztés kialakulásának korai szakaszában oly nagy hatással volt, s amelynek aktualitását ma, a rendszerváltás óta eltelt időszak 14. évében még erősebben érzem, mint akkor.
Azt mondta barátunk a 70-es évek végén, hogy a társadalmak életében bekövetkező átfogó és gyors minőségi változások rámutatnak a versenyben maradás kritikus feltételére: a kultúrateremtő képesség jelentőségére. Az állandósuló változások korában a korszakváltás ugyanis kultúraváltás is egyben, mert a korszakváltás lényege az átfogó kulturális alapszerkezetek átépülése.
Bevezette az „adott kulturális felkészültség” fogalmát, és azt a társadalmilag kialakított szokások együtteseinek, vagyis intézményeknek fogta fel. Azt mondta, hogy az adott kultúrát kitevő intézmények egy része folyamatosan elavulóban van, miközben kulturális hiányok, vákuumok is keletkeznek. A kultúrateremtő képesség a hiányok folyamatos felszámolására, új intézmények építésére vonatkozik. Kijelenti, hogy az állandósult változások korában az intézményi hiányok egyedi alapon és a hagyományos logika szerint már nem kezelhetők, ezért a felgyorsítás közösségi intézményeit kell létrehoznunk. Ilyen intézmény felfogásában a kulturális fejlesztés - értelmezésünkben: közösségfejlesztés - is, amely a társadalom - tágan értelmezett - művelődési teljesítőképességének fokozására hivatott.

1. A közösségfejlesztés mint a társadalom kultúrateremtő képességének felgyorsítására alkalmas intézmény

1.1 Társadalmi reformkoncepció vagy módszer?
Kétéves térségi együttműködésünk végén úgy vélem, hogy az első fontos kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, az az, hogy a közösségfejlesztést tágan vagy szűken értelmezzük-e, vagyis hogy a jobb társadalomért folytatott küzdelem eszközeként gondolkodunk-e róla vagy csak technikai-módszertani értelemben, puszta társadalomszervezési gyakorlatként értelmezzük?
Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a dilemmával is, hogy vajon önálló szakmaként értelmezzük-e a közösségfejlesztést vagy csak a lehetséges társadalomfejlesztő módszerek egyikének? Amennyiben szakmaként fogjuk fel ugyanis, akkor nem nélkülözhetjük a szükségességét legitimáló elméletek számbavételét, valamint saját értékeinek tisztázását sem, s akkor máris sikamlós talajra érkeztünk.

E talaj nálunk - ha lehet - régiónkban talán még sikamlósabb, mint másutt. „Társadalmi reformkoncepció” - fogalmazok óvatosan -, s nem eszmét, s főként nem ideológiát emlegetek, mert e fogalmakhoz térségünkben túlságosan is friss negatív történelmi tapasztalatok társulnak. A jelenkori társadalomfejlesztési törekvések a térségben inkább ideológiamentesek, mint korábban, helyesebben ma már mifelénk is a posztmodern korra jellemző értékpluralizmus figyelhető meg. Úgy is mondhatnánk, hogy talán inkább a pragmatizmusban, a piacgazdálkodás szabályozó szerepében „hiszünk”, mint általánosabb, „mindent” átfogó vezérlő elvekben, mint amilyenek például a „jó társadalom” vagy a „szabadság, egyenlőség, testvériség” értékrendje. Mindemellett jól megfigyelhető - s nemcsak nálunk, hanem a nyugati világban is - bizonyos, a társadalomfejlesztésben kulcsfontosságú eszmék felerősödése és szinte azonnali devalválódása is. A demokrácia és a civil társadalom eszméjére gondolok. Ezek az eszmék a közösségfejlesztés szakmai legitimációjára is alkalmasak.
Eddigi benyomásaink alapján azt mondhatjuk, hogy a térségbeli szervezetek egy része ebben a komplexitásban közelíti a közösségfejlesztést és önálló szakmaként definiálja, míg mások főként társadalomfejlesztő módszerként alkalmazzák azt.

1.2 Lehetséges funkciók
Ha a közösségfejlesztésre mint a társadalom kultúrateremtő képességének felgyorsítására alkalmas intézményre gondolunk, azt kell vizsgálnunk szerintem másodjára, hogy az milyen funkciókat is képes betölteni a társadalom átalakulásában?
Úgy találjuk, hogy a közösségfejlesztés térségünkben elsősorban a társadalom közösségi kezdeményező- és cselekvőképességét hivatott fejleszteni.
Az adekvát közösségi cselekvés legfőbb feltétele a társadalmi szereplők közötti kommunikáció. A kommunikáció - Habermas szerint - az önbemutatáshoz, a helyzetünk leírásához, a probléma definiálásához, a dialógus kialakulásához vezet. A cselekvés már a dialógusban is megvalósul, hiszen a dolgainkról való megértés a kommunikáció során jön létre, ebben dolgozunk ki közös nyelvet, mely új közösséggé kapcsol össze bennünket. A szolidaritáshoz vezető út is a kommunikatív cselekvés útja, mert ennek révén jöhet létre a megértés, a nézetek összehangolásával az egyetértés, a kooperáció szükségességének belátása.
A közösségi cselekvés motivációkat épít a művelődésre, a tanulásra, feltöri a zárt világokat és kitágítja a mozgástereket, új intézményeket és intézmények közötti kapcsolatokat szervez, s segít az állampolgároknak és közösségeiknek abban, hogy használni is tudják az értük létrejött intézményeket. Mindezzel a közösségfejlesztés nagyban hozzájárul változó társadalmaink kultúrateremtő képességének felgyorsulásához.
Térségünk társadalmainak fejlődése szempontjából talán a fentiek a közösségfejlesztés legfontosabb társadalmi funkciói, ám természetesen más funkciókat is joggal felvethetnénk.
E funkciók legitimálják a közösségfejlesztést. A társadalmi intézményi hiányok mérséklésére szükség van kezdeményezőkre, akiktől a kezdeményezés átvehető; szükség van a társadalmi kommunikációt szervező szakemberekre; szükség van a közösségi cselekvést sikerre juttató képessé tételre, tanulásra.
E funkciók érvényesüléséhez a demokratikus államforma nyújt megfelelő kereteket. Mivel korábban e térség államai nem ilyenek voltak, nem csoda, ha e kereteket még akadozva tudjuk csak kitölteni. Nagyon is szükséges tehát a rásegítés, a felgyorsítás, a közösségfejlesztői szerepvállalás.
Ezek után lássuk, hogy töredezett tapasztalataink milyen következtetéseket engednek számunkra a térség közösségfejlesztési gyakorlatáról?

2. A közösségfejlesztés intézményének gyakorlati megjelenése a régióban

2.1 A gyökerek
A közösségfejlesztés, közösségi munka szakmai kialakulásának és fejlődésének történelme azt mutatja, hogy e foglalkozás a legszorosabb összefüggésbe hozható a demokráciával, a civil társadalom kialakulásával és működésével.
A közép-kelet-európai térségben is vannak természetesen hagyományai az önsegítésnek és az egymáson segítésnek, az egyesületi életnek, az egyházi és világi jótékonyságnak, a filantrópok tevékenysége is nagy múltú, heroikus küzdelem, elég, ha csak az értelmiség küldetéses szerepét említem meg. A falu tanítója egyben „fáklya”, a népi írók mozgalma, szociográfia, szabadművelődés, népművelés és felnőttoktatás, s - nos, igen! - baloldali munkásmozgalom mifelénk is küzdött a társadalmi haladásért, s reformerekben sem volt hiány e tájon. Az iparosodás okozta városiasodás nálunk is hasonló helyzeteket hozott létre, mint másutt (új negyedek, városok), s a rendszerváltás-okozta gyökeres átalakulás nálunk is kitermelte a bajbajutottak - munkanélküliek, elnyomorodók - tömegeit.
A mi térségünkben is megtalálhatóak tehát azok a progresszív elemek, amelyek a modern közösségiség történeteit írják. Mi is tudunk példákat felmutatni szinte mindenre, ám ezek eddig, egy, az egész társadalmat átfogó demokratikus társadalmi berendezkedés hiányában talán kevéssé tudtak befolyást gyakorolni a hatalomra: a társadalompolitikára, a törvényhozásra, a szponzorálási gyakorlatra, mint a régi demokráciákban. A korszerű megoldások inkább kivételként, ill. kísérletként jelentek meg, mintsem hogy széles körben alkalmazásra kerültek volna. Az öntudatos „civilség”, az állampolgáriság, az állampolgárok mozgalmai és szervezetei - éppen mert kivételként, s nem tömegméretekben működhettek -, egészen mostanáig nem hordtak ki új, szakmásítható megoldásokat, vagy ha igen, az állam nem emelte ki ezeket a maguk partikularitásából, s nem segített széles körű társadalomjobbító gyakorlattá szervezni. A mi történeteinkből hiányzik az a széles körű alulról építkezés, amely sűrűsödési pontjain társadalmi mozgalmakat, civil aktivitást és ezzel egyidejűleg társadalomjobbító technikákat - szakmákat - is hoz létre, amelyet a demokratikusan választott döntéshozatali szervezetek (és nem a politikai hatalom) a maguk eszközeivel erősítenek, támogatnak.
Az általunk jelenleg ismert szervezetek egy része belső, organikus törekvések hatására jelent meg a társadalmi színtéren. A mi szervezetünk, a HACD talán leginkább a filantróp hagyományokat ösztönösen folytatva kereste a társadalom modernizálódásának és demokratizálódásának mai útjait, már a 70-es évek közepétől. Hasonló megfontolások alapján indult a SZEKE is két évtizeddel később, s az a benyomásunk, hogy az RACD pár évvel ezelőtti megszerveződésében sem elhanyagolható az értelmiségi küldetéstudat. Hasonló indíttatások talán fellelhetőek a többi, a rendszerváltás után alakult szervezetnél is, így a CAL és a VOKA szervezeténél is. Az a benyomásunk, hogy e szervezetek létrejöttét a külső inspiráció és támogatás is nagymértékben elősegítette. A támogató szervezetek maguk is intézményépítő és felgyorsító szervezetekként jelentek meg térségünkben.
Sajátossága a térségi közösségfejlesztő szervezetek jó részének a művelődési otthonokhoz fűződő viszonyuk. A magyar, a romániai magyar és a lengyel szervezetek közvetlen kapcsolatban állnak ezzel az intézménytípussal, még akkor is, ha kapcsolatuk történetében mindegyik máshol tart. A lengyel szervezet a „CAL” közösségfejlesztő módszer elsajátítására és használatára buzdítja - többek között - a művelődési intézmények munkatársait, míg a romániai magyar és magyarországi szervezet tagjai a művelődési otthonban folyó munka reformjával dolgozta ki magát fokozatosan egy tágabb társadalmi térbe, egy interdiszciplináris szakmába.
A művelődési otthon mint a demokratikus hagyományokat és gyakorlatot magába olvasztó és részben tovább éltető, ill. később néhány új humán segítő szakmát kikísérletező intézménytípus érdekes képződménye e térség társadalmainak, melynek elemzése külön előadást érdemelne.

2.2 Mit tanultunk az évek során?
A bevezető gondolatok vonatkozásában a kiindulásunk a következő: képes-e térségünkben a közösségfejlesztés a társadalom művelődési teljesítőképességét fokozni, vagyis felgyorsító intézményként funkcionálni?
Válaszom igen is és nem is.
Igen, mert számos meggyőző példával tudja bizonyítani életképességét, s ezekről ez a szeminárium is tanúskodni fog. E példák a holtpontról elmozduló helyi közösségekben születnek, s miközben új intézmények épülnek a helyi közösségekben, új szakmai módszerek és legitimációs elméletek, szakmai szervezetek, nemzetközi együttműködések, tananyagok, képzési programok fejlődnek ki.
Nem, mert e tevékenység mindmáig meglehetősen szűk körben zajlik, s ezért befolyása a társadalom kultúrateremtő képességének felgyorsítására jelenleg még meglehetősen csekély. A HACD nemrég értékelte 5 éves tevékenységét. Ha munkánk legfőbb két tartópillérére, a mozgalmi és a szakmai munkára csupaszítottuk le elemző-értékelő munkánkat, azt az eredményt kaptuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszakban ugyan jelentős eredményeket értünk el a szakmafejlesztés terén, de munkánk mozgalmi jellegét nemcsak hogy nem sikerült növelni, de még meglévő hadállásainkból is veszítettünk. Ennek legfőbb oka szerintünk az, hogy a közösségfejlesztés megjelenése a hazai támogatási rendszerben és fejlesztési programokban minden igyekezetünk ellenére is még mindig késik, és valószínű, hogy ehhez a mi igyekezetünk önmagában kevés is. Felmerült tehát a kérdés: nem lenne-e időszerű levonni a súlyos következtetést és kimondani, hogy e szakterület egy még nem igazán demokratikus társadalomban nem tud, s lehet, hogy még hosszú évekig is csak nehezen tud majd foglalkozássá kiépülni? Nem kellene-e a továbbiakban csak egy kísérletező szakmai csoportként definiálni önmagunkat, lemondva a közösségfejlesztés széles körű alkalmazásáért folytatott küzdelmeinkről, mert azt csak egy, a mostaninál sokkal erősebb civil társadalom, demokratikusabb támogató környezet és komplex állami programok tudnák kiépíteni?

A végső kérdés tehát szerintem így hangzik: befogadják-e társadalmaink jobbító szakmai törekvéseinket?

A következő főbb kérdések fogalmazódtak meg bennem:

- a civil társadalom szervezetei és a civil mozgalmak a kezdetektől mennyiben voltak spontán, alulról szerveződő mozgalmak?

- milyen „rásegítés” érkezett a (helyi, központi) társadalomirányítás felől e szerveződések hatékonyabbá tételére?

- Miért? Milyen érdek mozgatta ezt a „rásegítést”?

- Hogyan váltak a civil szakértők szakemberekké? Hogyan történt alkalmazásuk?

- Milyen képzések és milyen szervezett és ösztönzött társadalmi tapasztalatszerzés segíti egy országban a népesség demokratikus attitűdjének kialakulását és megerősödését? Az iskolarendszeren belül és kívül egyaránt.

Kérem, hogy e kérdésekre és további hasonló kérdésekre együtt keressük a választ - itt és a későbbi együttműködésünk során!
Köszönöm a figyelmet!
Tartalom
Parola archívum