Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Részt veszel a részvétel hetén!!?? 2005. szeptember 19-25.
Szerző:
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
2005
Szám:
3-4
Oldalszám:
5
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:
Részt veszel a részvétel hetén!!??
2005. szeptember 19-25.

A Közösségfejlesztők Egyesülete, a Civil Kollégium Alapítvány, a Magyar Művelődési Intézet, a Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért és a Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat felhívással fordul mindazokhoz, akik fontosnak tartják a közösségi alapú társadalom kialakulását és ezért tenni is képesek/hajlandók, hogy legyenek alakítói vagy résztvevői az Állampolgári Részvétel Hete országos eseményeinek!

Előzmények
A Közösségfejlesztők Egyesülete és a Civil Kollégium Alapítvány tagja a kelet-közép európai térségben működő CEE Citizens Network nemzetközi szervezetének. A CEE Citizens Network 2005. május 12–15-én Belgrádban megtartott konferenciáján (a Közösségfejlesztők Egyesülete korábbi kezdeményezésére, s a döntést előkészítve) úgy döntött, hogy szervezetének 16 tagországa egyidejűleg, a szeptember 19–25-ig tartó héten Citizen Participation Weeket rendez, tehát megszervezi az Állampolgári Részvétel Hetét.



Mi az Állampolgári Részvétel Hete?
Olyan rendezvények sorozatából áll, amelyek harsányan, mindenki által érzékelhetően hívják fel a szűkebb és tágabb társadalmi környezet figyelmét a részvételi demokrácia fontosságára. A programok figyelemfelkeltő jellegűek, a közjó gyarapítását, a helyi közösségi és civil cselekvést helyezik a középpontba, s azt is bemutatják, hogy mindez lehetséges. Helyi, megyei és országos akciók, szakmai és civil találkozók, médiaesemények, nyilvános gyűlések stb. adják össze az Állampolgári Részvétel Hetének programját.
Hogyan csatlakozhatsz?
- Bővebben a tervezett tevékenységekről
- Szervezhetsz programokat, kezdeményezhetsz kérdőívezést
- Töltsd ki az Állampolgári Részvétel Hete kérdőívét
- Vegyél részt vidéki programjainkon (szeptember 10-től elérhető)
- Vegyél részt a fővárosi eseményen

VEGYETEK RÉSZT TI IS.....RAJTunk múlik!!!



Bővebben a tervezett tevékenységekről:
- a Közösségfejlesztők Egyesülete és a rendező szervezetek felhívják az Országgyűlés, az országos és közösségi média figyelmét az állampolgári részvétel fontosságára és a hét eseményeire.
Göncz Kinga miniszter és a rendező szervek képviselői a hét első napján, 2005. szeptember 19-én, sajtótájékoztatót tartanak Budapesten, a Kossuth-téri Parlament Caféban, 11,30-tól;
- a „Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat” az ország valamennyi megyéjében figyelemfelkeltő akciókat szervez, melyeket a helyi közösségi csoportok, civil szervezetek és aktivisták terveznek és valósítanak meg (az országos programot lásd a programfüzeten és a honlapon!)
- a helyszínek országszerte szúrópróba-szerű, felderítő jellegű felmérést végeznek az állampolgári részvétel helyi mértékéről, a helyi társadalmi tőkével összefüggésben;
- az országos helyszíneken folyó programokat, valamint a felmérés eredményét a záró eseményen, Budapesten mutatjuk be a széles nyilvánosság előtt;
- A budapesti záróesemény két napja magába foglal
egy „népünnepélyt” a budapesti Corvin téren, ahol különböző akciók között bemutatásra kerülnek a megyei programok, a felmérések eredményei, s felszólalnak a társadalmi részvétellel foglalkozó szakemberek és politikusok is,
egy kétnapos találkozót, a Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat pontjain lévő közösségi aktivisták és szakemberek, valamint az érdeklődő szimpatizánsok számára. A találkozó egyetlen témája az állampolgári részvétel,

a helyi kezdeményezések bemutatása – maguk a kezdeményezők által;
- a Közösségfejlesztők Egyesülete minden helyszínre eljuttatja a 19 országban egyöntetűen használatos plakát és szórólap magyar nyelvű változatát;
- Az esemény befejezése után a közösségfejlesztés folyóirata, a Parola külön számát jelentetjük meg az Állampolgári Részvétel Hetéről, az esemény saját honlapja alkalmat ad a programok bemutatására és összekapcsolására, képi és hanganyagok feltöltésére, on-line közvetítésekre (arh.kozossegfejleszte.hu)




Azért érdemes részt venned, mert:
- a helyi ügyek országos, és az országos ügyek európai nyilvánosságot kaphatnak,
- megmutathatjuk, hogy a részvételi demokrácia nem csak utópia, hanem feladat, amely egy jelentős társadalmi csoport közös ügye,
- bár a részvételi demokráciához kapcsolódó fogalmak egyre divatosabbak, a valós törekvések egyre több akadályba ütköznek,
- ezeket az akadályokat már nem lehet elkülönült kezdeményezésekkel leküzdeni
és ha mi nem veszünk részt az Állampolgári Részvétel Hetén, akkor......?!?
Az Állampolgári Részvétel Hete országos felmérése
Akik ebben látnak fantáziát, elvégezhetnek egy egyszerű, felderítő jellegű felmérést az állampolgári részvétel helyi mértékéről, a helyi társadalmi tőkével összefüggésben. A felmérés lebonyolítása köré sok szervezet különleges „akciószerű” eseményeket szervez (a programok figyelemfelkeltő jellegűek, a közjó gyarapítását, a helyi közösségi és civil cselekvést helyezik a középpontba, az állampolgári/közösségi/társadalmi részvétel fontosságát hangsúlyozzák, jó gyakorlatokat mutatnak be; helyi, megyei és országos akciók, szakmai és civil találkozók, médiaesemények, nyilvános gyűlések stb.).
A felméréshez rendelkezésre bocsátunk egy kérdőívet, a szükséges háttér-információkkal. A felmérés kitöltetését már szept. 1-től meg lehet kezdeni, a zárónap a felmérésre 20-a, 21-én a kezdeményezők összesítsék az eredményeket és küldjék fel a köfe@kka.hu-ra. A helyi/megyei összesítéseket egyesületünk összegzi.

Háttér-információk a kérdőíves felméréshez
A kérdéseket a brit Citizenship Survey 2001-es kérdőívéből válogattuk, amely a társadalmi tőke állapotával kapcsolatos felmérést ez évben végezte el először egy országos reprezentatív mintán. Hatására Magyarországon és Közép-Kelet Európában is végeztünk szúrópróba-jellegű felméréseket, eredményeit lásd a Közösségfejlesztők Egyesülete honlapján és a Parola 2004/3. számában!
Az Állampolgári részvétel hete keretében is csak ilyen szúrópróba-jellegű felmérésre szorítkozhatunk, melynek során véletlenszerűen megkérdezett embereket szondáztatunk meg és próbálunk képet kapni egy-egy lokalitás, majd „az ország lakosai” állampolgári részvételének minőségéről és gyakoriságáról. Ez a felmérés szociológiailag nem lesz mindenben alátámasztható, vagyis eredménye nem feltétlen felel meg a tudományos igényeknek, de rögzít majd egy pillanatképet, kifejez egyfajta benyomást a témában, és az összesített eredmények felhívhatják a döntéshozók figyelmét – helyi és országos szinten is – egy azonos témájú felmérés reprezentatív mintán történő megrendelésének fontosságára! Tapasztalataink szerint a társadalmi tőke mérése alkalmas arra, hogy a politika napirendjére tűzze a társadalmi részvétel fokozásába történő befektetések szükségességét!


Állampolgári Részvétel Hete
Corvin téri események (1011 Budapest, Corvin tér 8. Magyar Művelődési Intézet)
2005. szeptember 23–24.

Program

Szeptember 23. péntek
10.00–14.00:
A Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat megyei műhelyeinek konferenciája a Magyar Művelődési Intézet Stúdiójában
Bemutatkoznak a megyei műhelyek helyi cselekvő csoportjai I.
Megyénként 3 fős csapatokat várunk, 2 közösségi aktivistát és a megyei műhely felelősét, a 10–10 perces bemutatkozásokat a közösségi aktivistáktól várjuk.

14.00: ebéd
16.00 Állampolgári részvétel napja a Corvin téren:
- Megnyitó: az Állampolgári Részvétel Hete Közép-Kelet Európában – Varga Máté
- Az állampolgári részvétel felderítő-jellegű felmérésének eredményei – Péterfi Ferenc
- A Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat – Hallgató Éva
- A közösségi alapú társadalomról – Vercseg Ilona
- Dokumentált villámbeszámolók a lezajlott ÁRH megyei programokról – a megyei műhelyek vezetői
- Válaszadás az országos és a közösségi média kérdéseire

További programok:
- Kiállítások a Corvin tér gyepén és az MMI előcsarnokában
- Társadalmi akciókat kezdeményező szervezetek vizuális bemutatkozásai
- „Elbeszélgető”: a kényelmes beszélgetéseket a Retextil műremekek biztosítják a Magyar Művelődési Intézet előcsarnokában
- Panasziroda: az egyéni és közösségi részvételhez, a környezethez, környezetvédelemhez kapcsolódó ügyekben, ügyes-bajos kérdésekben segítünk közösen megoldásokat találni

És még egy kis film, zene, látvány, étel-ital, beszélgetés

21.00: az esemény zárása

Közös vacsora, szállás elfoglalása

Szeptember 24. szombat
8.00-13.30 A Közösségi kezdeményezéseket támogató hálózat megyei műhelyeinek konferenciája a Magyar Művelődési Intézet Stúdiójában. Bemutatkoznak a megyei műhelyek helyi cselekvő csoportjai II.

Vidéki programok


Nap
Óra
Helyszín
Esemény
Szervezők
Kapcsolat;
E-mail
Telefonszám
    14–20
folyamatosSomogy megyei településekAz induló közösségi kezdeményezések bevonása a kérdőívezésbe (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Somogy megye
    Baróti Zoltánné
06/30 225-2311
06/30 853-6925
06/82 571-015
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosVeszprém megye több városában és községébenKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel
helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Veszprém megye
    Bazsó Gabriella
06/70 334-6712
06/87 437-400
    16–17
folyamatosBudapesti Művelődési Központ előtér, E-Magyarország; Kelenföldi Szabadidő ParkKérdőívezés az Őszköszöntő Fesztiválon (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Budapesti Művelődési Központ
    Slézia Gabriella
06/1 371-2760
    19–20
folyamatosDebrecen, a város több pontjánKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Hajdú-Bihar megye
    Giczey Péter
06/20 946-2604
    19–21
folyamatosSzombathely több pontjánA szociális munkás szakon tanuló főiskolai hallgatók (MMIK) és a Civil Ház munkatársai kérdőíveznek az állampolgári részvétel helyi mértékéről
    Helyi Nyilvánosságért Egyesület, Civil Ház; „Köztámháló”, Vas megye
    Szilágyi Nóra
06/30 605-9581
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosVasvárA Vasvári Színi Egylet, a Gyepübarátok kérdőíveznek az állampolgári részvétel helyi mértékéről
    „Köztámháló”, Vas megye; Helyi Nyilvánosságért Egyesület
    Gergyéné Szakály Georgina
06/30 946-7106
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosNógrád megye több településeKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Nógrád megye
    Szolnoki Ildikó
06/20 432-8995
    19–22
folyamatosNádasdKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Együtt Nádasdért Egyesület, „Köztámháló”, Vas megye;
    Karvalics Zoltán
06/70 379-1736
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosCsepelKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Rákóczi-kert, Civil és Közösségi Ház
    Fodor Tamás
06/1 427-0340
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosKörmendKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Béri Balog Ádám Néptáncegyüttes Egyesület, „Köztámháló”, Vas megye;
    Korbacsics Tibor
06/30 969-6718
    19–23
folyamatosDebrecenHolland önkéntesek látogatása az Életfa Egyesület önkénteseinél
    Életfa Egyesület
    Giczey Péter
06/20 946-2604
    19–24
folyamatosRákoscsabaTájékoztatók a Közösségi Támogató Hálózat iránt érdeklődőknek, és naponta a témával foglalkozó interjúk a helyi rádióban.
    Csabaiak Csabáért Közösségfejlesztő Program
    Pájer Ildikó
06/1 256-9526
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosCsongrád megye több települése; Teleházak; Információs pontokKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Bordányi Ifjúsági Információs Pont;
    „Köztámháló”, Csongrád megye
    Tanács Gábor
06/30 303-8422
06/62 588-131
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosMiskolc, a város több pontjánKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    Dialóg Egyesület; „Köztámháló”,
    B-A-Z megye
    Molnár Aranka
06/30 252-9121
    19
10:00–15:00Győr, Baross útKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    TIT Pannon Egyesülete; „Köztámháló”,
    Győr-Moson-Sopron megye
    Csobod Tibor
06/30 488-6433
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosBudapest, ÚjpalotaA Nyírpalota Társaság országos felhívást indít: Milyen önkormányzatot és milyen polgármestert akarunk? – címmel
    Nyírpalota Társaság
    Kelemen Árpád
06/1 266-5912
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.10:00Beled, Általános Művelődési KözpontKiállítás és vásár a játszóházi programok legjobb alkotásaiból. (A bevételből, a településen további közösségi programokat kívánnak
rendezni)
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Buthi Krisztina
06/70 363-4102
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.14:00–16:00Jobaháza, Polgármesteri HivatalKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Takácsné Horváth Mónika
06/96 279-023
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.15:00Győrszemere, Közösségi HázRajzkiállítás a településen működő közösségek tagjainak rajzaiból
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Némethné Deli Anita
06/70 282-4928
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.15:00Kunszentmiklós, Kálvin térIsmered-e állampolgári jogaidat?
Felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről
Beszélgetés a helyi és térségi részvételi demokráciáról
Kerekasztal beszélgetés az állampolgárok jogairól, vélemények és ellenvélemények, érdemes-e tenni valamit?
A nyilvánosság biztosítása érdekében a Puszta Rádió is jelen lesz a rendezvényen! A civil szervezetek munkájáról tablókat készítünk.
    „Köztámháló”, Bács-Kiskun megye;
    Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete
    Mészáros Zsuzsa
    Szilágyiné Lucy
06/30 996-6351
06/30 251-3733
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.15:00Győr, TIT Pannon Egyesülete,
Szent István u. 5.
„Az állampolgárok befolyása a lakóhelyet érintő döntésekben” – Dömötörné Holeczky Judit alpolgármester előadása, beszélgetés
    TIT Pannon Egyesülete
    Marosvölgyi Mónika
06/96 525-060
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.17:00Vámosszabadi, FaluházCivil szervezetek a köz javáért – az önkormányzatok és a civil szervezetek kapcsolata
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Bellovicz Imréné
06/96 560-200
    19
17:30Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Ház„Részvétlen demokrácia” - Szekszárdi Civil Szervezetek Közösségének találkozója: az állampolgárok és a civil szervezetek helye és szerepe (aktivitása, passzivitása) a képviseleti demokráciánkban. Kérdőívezés lépcsőházakban, egyesületekben, CISZOK-ban, Babitsban.
    „Köztámháló”, Tolna megye
    Dér Miklósné
06/20 2005-329
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.18:00Kisar„Saját ügyeink” – a helyi közösségi kezdeményező asszonyok tagtoborzó beszélgetése a helyi általános iskolában
    „Köztámháló”, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
    Varga Matild
06/30 211-2679
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.18:00Rákoscsabai Közösségi Ház. Bp., Péceli út 222.Sajtótájékoztató, a XVII. kerületi Támogató Hálózat keretén belül útjára indult tevékenységekről
    Csabaiak Csabáért Közösségfejlesztő Program
    Pájer Ildikó
06/1 256-9526
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosPécsStand a Pécsi Napokon. Kérdőíveznek az Istenkúti Közösségért Egyesület tagjai
    Istenkúti Közösségért Egyesület
    Peták Péter
06/30 539-0432
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.folyamatosZalaegerszegKérdőíveznek a Zalai Falvakért Egyesület tagjai
    Zalai Falvakért Egyesület
    „Köztámháló”, Zala megye
    Szederné Kummer Mária
06/30 997-1681
    20
16:00MagyargécPárbeszéd-kör a megyei közösségfejlesztő műhely tagjaival, a kérdőívek összegzése
    „Köztámháló”, Nógrád megye;
    Nógrád Megyei Közművelődési Intézet
    Szolnoki Ildikó
06/20 432-8995
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.10:00–13:00Békéscsaba, Szlovák Kultúra
Háza
Az állampolgári részvétel esélyei és lehetőségei
Előadó: Imre Károly, a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet igazgatója – előadás, műhelybeszélgetések, korreferátumok:
A közösségfejlesztő lehetőségei egy hátrányos helyzetű kistérségben
Előadó: Lingurár Sándor, a Fehérfolt Közhasznú Egyesület elnöke, Okány
Egy zöld civil szervezet kezdeményezései
Előadó: Békési István, a White Club az Élővíz-Csatornáért Egyesület alelnöke
Motiváció és különböző szintű együttműködések az egyéntől az országos hálózatokig
Előadó: H.Kovács Judit, a Mégis van Remény Egyesület ügyvezetője
Állampolgári kezdeményezések egy falu fejlődéséért
Előadó: Ungvári Mihály, a Kötegyáni Baráti Kör elnöke
A szakmai műhely zárása
Kérdőívezés
    Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete;
    Megyei Művelődési Központ;
    „Köztámháló”, Békés megye
    Kresák Anna
    Pocsajiné Fábián Magdolna
06/66 442-122
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.10:00–15:00Győr, Győr PlazaKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel
helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Csobod Tibor
06/30 488-6433
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.14:00–18:00Bezi, Kultúrház előttKérdőívezés (felmérés az állampolgári részvétel
helyi mértékéről)
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Csobod Tibor
06/30 488-6433
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.15:00Győr, TIT„Az állampolgári jogok a demokráciában” – Dr. Kun András alpolgármester előadása, beszélgetés
    TIT Pannon Egyesülete
    Kiss Annamária
06/96 525-060
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.17:00Szentendre, Templomdombi Általános Iskola
2000 Szentendre, Alkotmány u. 2.
Civil Műhely a Társadalmi Részvételért
    „Köztámháló”, Pest megye
    Ruskó Rita
    Kovács Edit
06/20 379-0345
06/30 359-1678
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.17:00Magyarkeresztúr, Polgármesteri HivatalAz önkormányzatok és a civil szervezetek kapcsolata
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Némethné Rácz Krisztina
06/20 450-2918
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.17:00Répceszemere, Községi KultúrházAz egyén befolyása a lakóhelyét érintő döntésekre – beszélgetés
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Baranyai Gizella
06/30 373-9889
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.18:00Szíl, Polgármesteri HivatalA közigazgatási szervek és az állampolgárok egymást segítő kapcsolata, összefogása – előadás és beszélgetés a helyi Népfőiskola szervezésében
    „Köztámháló”, Győr-Moson-Sopron megye
    Tóthné Boda Éva
06/96 275-449
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.18:00Taliándörögd, Közösségi Ház, Kossuth u. 39.Mondjam, ne mondjam? Tegyem, ne tegyem? – beszélgetés ifjúsági egyesületek, ifjúsági önkormányzatok tagjaival
    „Köztámháló”, Veszprém megye
    Bazsó Gabriella
0/70 334-6712
    21
10:00Nyíregyháza, Ifjúsági Centrum, Szent István u. 20.„Civilek egymás közt” – a város gyakorlott civil szervezetei beszélgetnek az állampolgári részvétel terén szerzett tapasztalataikról, az alkalmazott sikeres módszerekről, eredményekről.
Kérdőívezés, a megyei és a helyi média tájékoztatása
    „Köztámháló”, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
    Groska Éva
06/42 726-210
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.10:00Szabó Lőrinc Általános Iskola
3527 Miskolc, Vörösmarty út 76.
Iskolai előadások a demokráciáról, részvételről, az információkhoz való hozzáférésről
    Holocén Egyesület
    Kuthi Adrienn
06/30 291-5543
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.10:00Budapest, Hotel Astoria, Kossuth L. u. 19–21.NOSZA Konferencia a részvételi demokráciáról, a civil-önkormányzati együttműködésről
    EMLA Egyesület
    brigi@emla.hu
06/1 322-8462
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.15:00Győr, TITMit változtatnál/tennél lakóhelyed jobbá tételéért, ha te lennél Győr polgármestere? Előadások és beszélgetés Eredics Ime alpolgármester részvételével
    TIT Pannon Egyesülete
    Marosvölgyi Mónika
06/96 525-060
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.14:00Nyíregyháza, Ifjúsági Centrum, Szent István u. 20.„Elveszve az államban” - közösségi beszélgetés az állami intézményrendszer működéséről, elérhetőségéről és ennek akadályairól, a szolgáltatók (önkormányzatok és intézményeik) valamint a lakosság képviselőivel.
    „Köztámháló”, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
    Varga Matild
    Groska Éva
06/30 211-2679
06/42 726-210
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.14:00–18:00Budapest VIII. Futó u. és a Práter u. sarkán lévő üres telekRÉSZT VESZEL A RÉSZVÉTEL HETÉN?
PROGRAM
– Workshop – józsefvárosi civil szervezetek bemutatkozása
– Beszélgetés a helyi részvételi demokrácia mértékéről kerületi képviselők és állampolgárok közreműködésével
– Felmérés az állampolgári részvétel helyi mértékéről
– Állampolgári jogok ismertetése folyamatosan
– Panaszhordó – Most elmondhatja véleményét!
– Használtruha-vásár
– Grund-foci
– Rajzverseny
– Eszem–iszom, dínom–dánom
    Futó utcai Egyesület;
    Mozgássérültek Józsefvárosi Egyesülete; Nagycsaládosok Józsefvárosi Egyesülete;
    Szigony Alapítvány;
    Kolónia Önkormányzati Egyesület;
    Tudor Alapítvány;
    Oltalom Karitatív Egyesület;
    Menhely Alapítvány;
    Nap Klub Alapítvány
    Nap Klub Alapítvány
    Szabó Márta
    Győri Jolanda
06/30 532-9001
06/30 393-6959
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.16:00Öcsöd, Községháza„Lehetőségünk és felelősségünk az önsegítés!” Öcsödi Romák Önsegítő Egyesülete alakuló közgyűlése
Kérdőívezés az állampolgári részvétel helyi mértékéről
    Közép-Tisza Vidékfejlesztő Alapítvány;
    „Köztámháló”, Jász-Nagykun-Szolnok megye
    Rendek Sándor
06/20 383-6816
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.21:00Győr, Revita Tv StúdiójaAz önkormányzat kapcsolata a városi civil szervezetekkel – fórum
    TIT Pannon Egyesülete
    Kiss Annamária
06/96 525-060
    22
10:00Salgótarján, Nógrád megyei Közművelődési Intézet„Se veled, se nélküled...” Szakmai nap a megyében dolgozó közművelődési szakemberek, közösségi aktivisták részvételével. Eszmecsere az állampolgári, a közösségi részvételről
    „Köztámháló”, Nógrád megye;
    Nógrád Megyei Közművelődési Intézet
    Szolnoki Ildikó
06/20 432-8995

Parola archívum