Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Napló lépésről lépésre 1.: Kisiskola
Szerző:
Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1993
Szám:
1
Oldalszám:
9. p.
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Róka Gyula, Makovecz Imre
Intézmények:
Települések:
Siójut
Tárgyszavak:
osztatlan iskola, kisiskolák, osztatlan oktatás, osztatlan tanítóképzés, iskola
Megjegyzés:
Annotáció:

kisiskl.txt

Napló lépésről lépésre 1. Kisiskola

Figyelek. Itt ezt, ott azt hallom. Amott emezt, másutt mást látok. A részleteket elfelejtem, a tendenciák rögzülnek inkább. Valami időnként megvilágosodik. Kérdések fogalmazódnak, kihullanak, visszajönnek. Néha öntudatlan, máskor keresve rakódnak egymásra élmények, benyomások, ismeretek, vélemények. Beszélnek hozzám, én beszélek másokkal. Fecsegünk, vitatkozunk, gondolkodunk. Igyekszünk előre látni, máskor hagyományt találni. Ez a munkám.
Tíz éve talán, hogy találkoztam a siójuti iskolával. Józsefvárosi lévén én nem ismertem az osztatlant a magam bőrén. Tetszett. Már nem emlékszem, hogy volt-e szerepünk abban, hogy mindmáig megmaradt, de ez most nem is érdekes. Rémlik, mintha elemeztük volna a körzeti iskolába innen bekerültek további életútját összehasonlítva az elemibe is a körzetibe járó siójuti gyerekekével és rémlik, hogy a volt osztatlanosok döntő sikert arattak középiskoláikban és tovább. Már nem emlékszem, hol volt az a falu, ahol a hajdani tanítónő együtt szállt fel a menetrend szerinti járatra a falu kisiskolásaival, hogy a körzetközpontiban aztán taníthassa őket. Délután is együtt érkeztek vissza. Én a szolgálati lakásánál vártam őt. Köszöntött és behívott. Először a több éve már rangját veszített volt osztályába invitált. Leporolta a padokat, a katedrát, régi asztalát, székét, a táblát, a földgömböt, a falra akasztott meseképeket, a vaskályhát. Felsöpört, felmosott. Kitörölte szeméből a könnyeket. Itt és ekkor fogadtam el Siójutot végképp.
Csodálkoztam, amikor Róka Gyula siójuti tanítóhoz óralátogatni jártak képzett tanítónők, hogy átvegyék osztályát nyugdíjazásakor. Megértettem, hogy osztatlanban tanítani külön tudomány. Azóta is tudom, hogy nem tanítják sehol.
Emlék-szilánkok, információ-töredékek. Nem állnak össze, nincs még önálló életük.
Kultúrházzá kell bővíteni egy épületet. Mi volt korábban?


iskola. És a gyerekek? Buszoznak. Másutt lakássá, irodává alakították. Megint másutt raktár lett. A gyerekek?


csak tizenöten vannak. Jövőre kevesebben. Buszoznak. Megint másutt egy üres épület. Mi lesz vele?


kérdezzük. Iskola lesz, majd ha lehet.
Emléktöredékek.
Nyaralunk a vízen. A mellém kapaszkodott kajakból alapítványi iskolatervet hallgatok. Érdekes. Mintha osztatlan lenne. Egy másik töredék: egy tanulmány. Az osztatlan, mint új kezdeményezés. Aktivizálódik az évtizedes emlék: egy öreg építész mesélte, hogy a kibombázott londoni iskolákban kénytelenek voltak egy terembe összeterelni több évfolyam gyerekeit. Pedagógiai újítás lett az, amit éppen akkor számoltak fel nálunk. Konferencia, és ez már napjaink, a Parolában is szóltam róla. Kiszerkesztették a polgármestereket, akik visszatelepítik az iskolát. Akkor még csak azt nem értettem, honnan van bátorságuk a helyi akaratot kifigurázni. Most azt nem értem, hogy nem jutott eszükbe az, ami nekem.
Pár héttel ezelőtt pedagógus házaspárnál vizitáltunk. Életük évtizedes nagy kalandjától, az osztatlanban tanítás emlékeitől bepárásodik a szemük. Immár nyugdíjasok. Azóta Róka Gyuszi is az. Dehát ők honnan tudták, mit és hogyan kell ott tenniök? Tanulták. Még nem tudom mire kell nekem, hogy tanítási fortélyokról, az osztatlanság kézikönyveiről hallok. Elraktározandó információ-szilánk.
Falvak. Út, szennyvízcsatorna, tisztítómű, polgármesteri hivatal, faluház, orvoslakás épül. Az iskolabővítés is gyakori. A visszatelepítés is. Érhető, hiszen ha végre szabad és végre telik rá, a helybéli önbecsülés kiindulópontja joggal éppen ez. Remélem, megérték a korábban körzetesítők a visszaépülés manapság kezdődő időszakát. A tönkrement iskolákra, a megkeseredett tanítókra, a lehetőségüket veszített gyermekekre, a buszok visszaindulásáig eltéblábolt időre, az ilyeténmód rafinált hazátlanításra gondolva az orrukat verném az új iskolák friss vakolatába!
...és erről eszembe jut: kik fognak ott tanítani?

*

Fölhívtam tanítóképzős tanár barátomat, vajon foglalkoznak-e az osztatlanságra való fölkészítéssel? Megvannak-e a hatvanas évek elején még használatos kézikönyvek, útmutatók? Nem oktatnak ilyet és nincsenek könyvek. Fölhívtam a kisiskolák kecskeméti egyesületét, hogy miként oldják az ebbéli ismerethiányt? Mondták: egyelőre csak érzékelik. Régi beidegzettségem a minisztériumnak és az oktatásügy módszertani központjának szóló telefont is suttogott, de ezt elhallgattattam. Tudnának róla korábbi beszélgetőtársaim, ha történnék valami. Országosabb dolgaik lehetnek. Az is elképzelhető, hogy ők másképpen gondolják. Úgy véltem elegendő, ha ennyien érzékeljük a hiányt. Mármint a cselekvéshez elég, engedély meg szükségtelen.
Napok múlva kuratóriumi ülést tartott az Országépítő Alapítvány. Ékesszólásomat latba vetve jellemeztem a helyzetet: az osztatlan tanítás visszaállítását ott, ahol erről így dönt a helybéli önkormányzat, illetőleg az e feladatra való tanítói felkészületlenséget. Össze kellene hívni talán az évtizedekig ekként foglalkoztatott, immár nyugalmazott tanítókat és a még meglévő osztatlanban dolgozókat néhány napra végzős vagy frissen végzett, ez iránt érdeklődő vagy erre vállalkozó pedagógusokkal; újra kellene íratni vagy reprintben kiadni a hajdani kézikönyveket; az érdeklődő érintetteknek hospitálást lehetne szervezni; gondoskodni kellene az ebbéli, szaktanfolyamok megszervezéséről, meg kellene teremteni az ekként foglalkoztatottak szakmai egyesületét. Folytattam volna még, de megállítottak. A kuratórium véleménye szerint. Előzetes tájékozódás nélkül ne kezdjünk ebbe a folyamatba, mondták és az alábbi levél megfogalmazására kértek. A válasz birtokában és annak tartalmát mérlegelve cselekszünk majd.

,Alapítványunk 1993. évi támogatásairól szót váltva merült fel az egyre inkább visszakerülő kis, osztatlan iskolák speciális képzettségű tanítóinak hiánya. Némiképp

tájékozódtunk e tárgykörben és kiderült, hogy a tanítóképző főiskolák régóta nem képeznek erre, és nem használatosak azok a szakkönyvek sem, amelyek még az ötvenes években is kiváló segédleteit jelentették az akkor még gyakori osztatlan osztályok tanítóinak.
Erre irányuló képzések (szakkollégium, posztgraduális tanfolyam) szakmai konferenciák és módszertani kiadványok nélkül hiába a falvak és képviselőtestületeik iskolát visszaépítő törekvése, szándékuk fennakad a szakképzett tanerő hiányán. Mindezen helyzetjellemzést a Kisiskolák Szövetségének hozzánk írott levele is megerősíti.
Kuratóriumunk döntést halasztó véleménye szerint az ezzel kapcsolatos problémahalmaz alapvetően a Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékességi körébe tartozik. Tisztelettel kérdezzük, hogy az osztatlan iskolák visszaépülése érdekében vajon minden megtesz-megvalósít a szakminisztérium, illetőleg szakintézete, avagy marad-e s ha igen, miféle, például általunk társadalmasítható föladat e tárgykörben?
Alapítványunk nem tolakodni akar ezt tudakolandó és nem is óhajt átvállalni állami, szakintézeti vagy akár posztgraduális képzési feladatokat, annál is inkább, mert anyagi erejét más fontos dolgokra is fordíthatja; ám ha a tapasztalatátadásban, a problémafeltáró gyűlések finanszírozásában vagy bármi másban lehet feladatunk, azt szívesen vállaljuk.
Tisztelettel:
Makovecz Imre, kuratóriumi elnök"

Várakozásra kárhoztatva úgy gondoltam, hogy leírom az előzményeket és a Parola kéthavonkénti megjelenésére figyelemmel folyamatosan beszámolok, hol tartok. Hazai viszonyainkra, lehetőségeinkre is őszinte fény derül, ha a végkifejletet nem ismerve, az eseményekkel egy időben, lépésről lépésre írom ezt a naplót. Meddig?


míg ki nem derül, hogy a hiány látszólagos és csak tájékozatlanságom érzékelte megoldatlannak. Vagy addig, amíg cselekvésre serkennek a tanítóképzők, a pedagógiai központok. Vagy addig, amíg velük vagy nélkülük együttgondolkodó és cselekvő társakra lelek. Addig amíg az érintettek tettrekészsége átveszi a bonyolítást. Addig tehát, amikor már nincs közösségfejlesztői feladat.
Beke Pál

A kis, osztatlan iskolák visszatelepítésében gondolkodó vagy ezt már bonyolító, építő települési önkormányzatok figyelmébe ajánljuk segítő közreműködésünket. Ameddig a segítségnyújtásra hivatásszervezeteket nem találnak kérjük, nekünk írják meg gondjaikat, kéréseiket. Azokat vagy továbbítjuk az illetékesebbnek gondoltak felé, vagy magunk keresünk rá szakértő választ. Jelentkezésük egyidejűleg orientálja is az e tárgykörben szükséges, esetleg általunk ellátandó vagy szervezendő tennivalókat. Várjuk kérdéseiket, leveleiket, üzeneteiket a 201-5728 telefonszámon, illetőleg a 201-4892 faxon avagy a Közösségfejlesztők Egyesülete címén: Budapest I., Corvin tér 8.




Parola archívum