Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Kultúra, közösség, gazda(g)ság, életminőség
Szerző:
Halász Tibor
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1999
Szám:
1
Oldalszám:
16-17.
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Péterfi Ferenc
Intézmények:
EU SAPHARD, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Városszépítő Egyesület, Regionális Fejlesztési Tanács, Közösségfejlesztők Egyesülete
Települések:
Tárgyszavak:
településfejlesztés, SAPHARD
Megjegyzés:
Annotáció:

vissza a tartalomhoz
KULTÚRA, KÖZÖSSÉG, GAZDA(G)SÁG, ÉLETMINŐSÉG

Ha közösségfejlesztésről, kultúráról vagy életminőségről beszélünk, nem kerülhetjük meg az értékrend kérdését. Ha értékekről beszélünk, ideológiákba botlunk és máris nyakig ülünk a politikában. Ha gazdaságfejlesztésről van szó, akkor előbb-utóbb prioritásokat kell meghatároznunk. Ha valóban egyes gazdasági folyamatokat akarunk elősegíteni, akkor óhatatlanul beavatkozunk a piaci folyamatokba. “Értéksemlegesen” nem tehetünk semmit, vagy mindent egyszerre és egyenlően kell támogatnunk, ami lehetetlen. De ha lehetséges volna, akkor vagy pazarlás, vagy az erők hatástalan és értelmetlen szétforgácsolása volna. Országos szinten talán soha nem születik közmegegyezés, de helyi, községi, kisvárosi, kistérségi szinten, azaz vidéken, kialakulhat, felépülhet valami. De mi, és milyen alapon? A kívánatos irány a szilárd elvi alapokon álló stratégiai együttműködés lenne a békés egymás mellett élés, vagy éppen a harc helyett. Stratégiai együttműködés alatt nem csupán egymás igényeinek kölcsönös figyelembe vételét, hanem közös célok kitűzését értjük. Erre annál is inkább szükség van, mert hamarosan jelentős összegek állnak majd rendelkezésre vidékfejlesztés céljára az EU SAPARD programja keretében.
A SAPARD előkészítését végző Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot írt ki kistérségek vidékfejlesztési programjainak elkészítésére. A pályázati kiíráshoz csatolt útmutató szerint a “programkészítés lelke a partnerség, mert csak így születhet az érdekeltek és érintettek között olyan megállapodás, amely az eredményes megvalósítás garanciája”. Kik az érdekeltek és az érintettek? Az útmutató szerint “önkormányzatok, gazdasági társaságok, vállalkozók, őstermelők, civil szervezetek, egyházak, állampolgárok”. E partnerek bekapcsolása a programkészítésbe nem formális kívánság, hanem a valódi siker feltétele. A SAPARD-ról szóló Európai Bizottsági Határozat 15 pontban sorolja fel a támogatható célokat. A tizenötből legalább nyolc csak közösségi egyeztetéssel és részvétellel érhető el, mivel érinti az épített és természeti környezetet, a birtokviszonyokat, a vízgazdálkodást, a szakoktatást stb.
Valódi, tartós, célorientált közmegegyezés és cselekvő részvétel nem lehetséges mindenki számára elfogadható elvi alapok és kézzelfogható közös gazdasági érdek nélkül. Az alapelvek funkciója az, hogy az egyes cselekedetek, és szándékok kölcsönös, objektív megítélésének lehetőségét biztosítsák. Az elvi alap nem lehet politikai vagy ideológiai, nem lehet valamilyen konkrét szakmai, ágazati, kulturális vagy természetvédelmi érdek, esetleg csoportérdek előtérbe helyezése, és nem lehet valamilyen általános jókívánság rögzítése sem. Gazdaságfejlesztésről lévén szó, az alapelv gazdasági kell, hogy legyen.
A gazdaságfejlesztés három sarkalatos alapelve a helyben maradó hozzáadott érték növelése, a helyben maradó vagyon növelése és a helyi piac felett gyakorolt ellenőrzés. Ez az, amiben a helyi közösség gazdaságilag érdekelt. Minden más szempont csak kiegészítő adatnak minősülhet (munkahelyek száma, befektetett tőke nagysága, helyi adó stb.). A hozzáadott érték egy vállalkozás vonatkozásában az árbevétel és a vásárolt áru vagy szolgáltatás értékének különbsége. Mit tartalmaz a hozzáadott érték? A munkabéreket, a profitot és az adókat. Ennek helyben maradó része az a pénz, amit a térségben költenek el, vagy fektetnek be újra. A helyben maradó vagyon az a beruházás, ami nem vihető el (út, épület, csatorna stb.), illetve a tevékenység által érintett helyi erőforrások. Ha egy tevékenység a helyi erőforrásokat (ásványok, erdő, termőföld, ültetvények, vízkészletek stb.) fogyasztja vagy károsítja, akkor ezzel csökken a helyi vagyon, kérdés, hogy a tevékenység más módon növeli-e ezt. A helyi piac feletti ellenőrzés azt jelenti, hogy a helyi gazdaságra vonatkozó lényeges döntéseket helyben hozzák-e.
Ha a három alapelv alapján komplexen értékeljük az egyes működő és tervezett vállalkozások, önkormányzati és civil tevékenységek, pályázatok hatását, akkor világossá válik, hogy mi szolgálja a térség gazdasági érdekét hosszú távon, és mi nem. Az is kiderül, hogy az egyéni vagy csoportérdek mennyire esik egybe a közérdekkel, illetve, hogy a kitűzött cél mennyi és milyen befektetést igényel. Íme a közjó valamelyest számszerűsíthető közgazdasági megfogalmazása. Azért ajánlom mindenki figyelmébe, mert e nélkül csak társadalmi és egyéni igények, ideológiák mentén lehet a jövőről beszélni, és ez kevéssé alkalmas gazdasági stratégiai célok kitűzésére. Az ideológiai érvek nem alkalmasak a közérdeket valóban sértő gazdasági törekvések letörésére sem, ha a közérdek fogalma csupán ideológiai alapon áll. Esetleg hasznos gazdasági tevékenységeket akadályozhatnak meg mondvacsinált ideológiai érvekkel. Ha az alapelv közgazdasági, akkor az érzelmi és politikai felhangok, az egyéni érdekek csak befolyásolják a döntéseket, de nem határozhatják meg őket. Hogy ez meg is valósuljon, ahhoz kell a közösség gazdasági tudatossága és ellenőrzése a sorsát meghatározó stratégiai döntések felett. A közös gazdasági érdek tudatosítása aktivizálhatja a helyi közösségeket, és új dimenziót adhat az együttműködésnek. Ezzel a gazdaságfejlesztés a közösségfejlesztés eszköze lehet és viszont.
Ha a közösséget csupán az életmódra vonatkozó igények, valamint az éppen aktuális gazdasági problémák felől közelítjük, akkor probléma és igénylistákhoz jutunk. A problémák megoldása és az igények teljesítése képezi a célok zömét. A közösségfejlesztési projektekről szóló beszámolókban a legtöbb problémalistán még szerepel a munkahelyteremtés és a vállalkozási lehetőségek javítása, az eredmények felsorolásában azonban műemlék felújítás, játszótér, tanfolyam, helyi újság, közműfejlesztés stb. a jellemző. Ezek szerint a tényleges gazdaságfejlesztési célok elérésére, az igényekre és problémákra alapozott projektek nem voltak elég hatékonyak. Az igények és problémák alapján történő reaktív fejlesztés olyan, mint visszapillantó tükörből vezetni az autót, hiszen a problémák és az igények a múltban keletkeztek. A vállalatvezetésnek is volt ilyen korszaka, de ezen már a mai vállalatok túl vannak. Amelyek nem haladták meg ezt a szintet, azok már nem léteznek.
Az előző mondatokban tükröződő felfogás talán idegen a közösségfejlesztés területére a humán tudományok területéről érkezettek számára, de ismerős annak, aki vezetési tanácsadással foglalkozott. Gazdaságilag megfogalmazott, számszerűsíthető célok, ezek eléréséhez szükséges tevékenységek, a tevékenységeket végző emberek közös értékek mentén kialakuló csapatmunkája, szervezés, hálózatépítés, külső és belső PR, információ-megosztás és így tovább… A vezetéstudománynak, a gazdaságfejlesztésnek és a közösségfejlesztésnek van közös területe. Az öntevékenységre és közös vállalati értékekre alapozott vezetési módszerek (TQM, KAIZEN, Ho-Shin menedzsment) bevezetése egy kialakult munkahelyi közösségben meglehetősen hasonlít ahhoz, amiről a PAROLA eddig megjelent számaiban olvashattam. A lényeges különbség abban van, hogy az alkalmazottak függő helyzetben vannak, ezért sokszor színlelik az öntevékenységet, illetve félnek, és nem mondják el a véleményüket. A közösségfejlesztés terén ettől nem kell annyira tartanunk. A folyamatok időigénye itt is, ott is hónapokban, sőt években mérhető.
Mivel olyan tevékenységről kell röviden beszámolnom, amit egyedül végeztem, a továbbiakban nem tudom elkerülni az egyes szám első személy használatát. Elnézést kérek azoktól, akik ezt exhibicionizmusnak tekintik. Egy tanácsadói tanfolyam keretében egy önkormányzattal együttműködve záródolgozatot kellett készítenem. Mivel a dolgozat tanulmányi céllal készült, pénzt nem fogadhattam el érte (nem mintha ajánlottak volna). A korábbi gazdaságfejlesztési tanulmányok során már alkalmazott “hozzáadott érték elmélettel” és az öntevékenységre alapozott vezetési módszerek bevezetésében és oktatásában szerzett tapasztalatokkal “felvértezve” 1999. január elejétől május közepéig az alábbiakat végeztem a 7000 lakosú Mezőcsáton, Dél-Borsodban, kissé túlteljesítve a záródolgozat követelményeit:
Az önkormányzat adatszolgáltatása és húsz, a város jelentősebb vállalkozásainak, civil szervezeteinek és intézményeinek vezetőivel folytatott interjú alapján készítettem egy vitaanyagot, amely egyrészt ismertette a város gazdasági-társadalmi helyzetét és kilátásait, másrészt tananyagszerűen közölt gazdaságfejlesztési elveket, és konkrét lehetőségeket. Az interjúk során a kérdések nem a városra, nem igényekre és problémákra, hanem az illető intézmény, vállalkozás, vagy civil szervezet identitására, jövőképére, stratégiai céljaira vonatkoztak. A 60 oldalas vitaanyag bemutatta azt, hogy az önkormányzati, civil és vállalkozói szféra együttműködésével milyen gazdaságfejlesztési, szociális, oktatási stb. projektek lennének indíthatók és kinek milyen előnye származhatna ebből. A vitaanyag nem végleges programot közölt, hanem egy “étlapot”, amiről az érintetteknek két műhelyfoglalkozás során kellett kiválasztaniuk azokat, melyeket meg kívánnak valósítani. Az 52 meghívott mindegyike egy héttel az első vitanap előtt megkapta az anyagot a polgármester által aláírt meghívóval együtt.
Az első találkozóra 25-en jöttek el, ennek témája a meghívottak reakciói után a város értékei, identitása, jövőképe, stratégiai céljai voltak. A résztvevők aktívak voltak, és elhatározták több program elindítását. Többen visszautasították a vitaanyag egyes megállapításait és a következő találkozóra el sem jöttek, jöttek viszont helyettük mások. Az összetétel úgy változott, hogy több fiatal értelmiségi, aki nem kapott meghívót, engedélyt kért a polgármestertől, hogy jelen lehessen, viszont több igen tekintélyes és gazdag ember távol maradt. A második találkozón 36-an voltak. A második találkozó témája a konkrét megvalósítás volt, melyre érvényes (még le nem járt határidejű) pályázati lehetőségek összegyűjtésével készültem, és az igazat megvallva megbuktam. Túlságosan nagyralátó elképzelésnek bizonyult, hogy a kezdeményezést valaki ott helyben kézbe, illetve átvegye. A jelenlevők megállapodtak abban, hogy a kezdeményezést a helyi újságban nyilvánosságra kell hozni, és a spontán jelentkezők alkossák majd a helyi “Civil Gazdaságfejlesztési Fórum” magvát.
Írtam egy cikket a helyi újságba, ami mellé a polgármester elhelyezett egy felhívást. Ketten jelentkeztek, majd miután még kétszer elmentem Mezőcsátra és beszéltem emberekkel, többen is. Összesen hatan. Egyikük mint vállalkozó szervezett egy találkozót külön a vállalkozóknak, ahol javasolta a szomszéd város már létező turisztikai programjához való csatlakozást és a Városszépítő Egyesület megalakítását. Másikuk mint a helyi Természetbarát Egyesület vezetője a vadásztársaságot kereste meg együttműködési javaslattal, szintén turisztikai témában. Én közösségfejlesztési pályázatot adtam be a Regionális Fejlesztési Tanácshoz, és elértem, hogy a képviselő testület hozzájáruljon a “saját erő” biztosításához. Senkinek semmi sem sikerült, és most sebeinket nyalogatjuk. Nem kellene abbahagyni, de már messze túl vagyunk egy ingyen megírt záródolgozat határain.
Miután rádöbbentem, hogy a közösségfejlesztés területére tévedtem, felkerestem a Közösségfejlesztők Egyesületét és mindenről beszámoltam Péterfi Ferencnek. Ő kért meg, hogy írjak a PAROLÁ-ba. Ha bárki úgy érzi, hogy kérdése vagy mondanivalója van a cikkel kapcsolatban, bármi legyen is az, kérem, tudassa velem.
Halász Tibor

Parola archívum