Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Helybéli bizalmat!
Szerző:
Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1991
Szám:
1
Oldalszám:
1. p.-2. p.
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
helyi gazdálkodás, önkormányzó közösség
Megjegyzés:
Annotáció:
Bizakodik a cikk írója, hogy a helyi közösségek elkezdik kezükbe venni önsorsukat és még az önkormányzati szövetkezeti tulajdonról rendelkező törvény megjelenése előtt is gondolkodnak a helyi feldolgozás és értékesítés lehetőségeiről.

Parol62

Helybéli bizalmat!

Sokszor eszembe jut a kőszegi kapualj: a hokkedlis mérleg és egy dunsztosüveg, fölötte az árlista és előtte a kosarakban sokféle gyümölcs. Kinek, milyen kellett, kimérte és a pénzt az üvegbe dobta. Forintban, schillingben, márkában; mindegyikkel kiírták a kilónkénti árakat. Csak szegény franciák vakarták a fejüket, hogy nekik most mihez képest mennyi, de bíztatásomra, hogy itt azért a forint is fizetőeszköz, megnyugodtak. Kicsit .csodálkoztak ugyan a nagyfokú bizodalmon (megjegyzem: magam is) de a többi kapualj hasonló berendezése szó nélkül is megmagyarázta, hogy felénk ez így illik; amit látnak hát, korántsem propaganda. Itt tartózkodásuk tíz napa során többször is emlegették ezt a náluk már régen elmúlt, barátságos közbizalmat - de most nem erről akarok írni. Hanem jut eszembe az akárhol Franciaországban lévő szupermarket, ahol Európa és persze Franciaország típus-árúi teljes választékukban és mindenféle kiszerelésben megvásárolhatók, de éppen olyan természetesen kaphatók a környék sokféle sajtja, vaja, túrója, bora, lekvára, savanyúsága, töltelékárúja az ugyancsak helyben termelt tőkehúsok, zöldségek, gyümölcsök mellett. Logikus, ha némelyikük olcsóbb, hiszen nem kellett külön ideszállítani azokat, egyidejűleg logikus az is, hogy némelyikük drágább, hiszen specialitásról, helyi különösségről, másutt el nem érhetőről van szó. És a vacak kis falvakban még ilyenebb a helyzet, még szélesebb a helybéli termékválaszték, nem beszélve a helyben sütött kenyérfélékről, a helyben mélyhűtött fagylaltokról és félkész ételekről, a helyben készített száraz vagy fagyasztott tésztákról, gombaszárítmányokról, tisztított zöldségekről stb.
Érdekes: nekik elegendő a Cuxac d'Aude-i, a Saint Martin la Plaine-i bolt. Nekünk meg csak a világpiac kell. Sohasem tudom, hogy dühöngjek vagy mulassak azon, ha Kékkutit Kecskeméten, Kerekdombit, amit tudvalévőleg Tiszakécskén palackoznak, Zánkán kapok, ha a Fonyódit Pécsett, a Tortyogóit meg Fonyódon. Még ha választékot jelentene, de erről szó sincs! Csak egyféle van. Már az is eszembe jutott, hogy talán nem is igaz a fölirat az üvegen, mert ugyan miért vándoroltatnák a majdnem ugyanolyant hetedhét határon, de nem; ha a reszneki, a Rédies melletti nyugati határszélen vágott és ott előáztatott fűzfavesszőt képesek Békésbe vinni kosárfonáshoz, akkor ez tényleg a hülyék országa. Vagy azt csináltak belőle. Mint régen a kádereket, hogy nehogy otthon legyen, viszik a terményt; az alapanyagot, az állatot és a félkész, a készterméket föl- s alá az országban, malomba; vágóhídra, konzervgyárba, mélyhűteni, tejgyárba, olajsajtolóba, majd raktárba, boltba, mit hová. Már persze ha viszik s nem rohad a fán, a földeken. Mert van, amit összeszedni sem érdemes. A fuvardíjakkal többszörösen megnövelt, a trösztöket is eltartó, a nagy- és a lánckereskedelmet is hizlaló árért persze meg kell venni, amit meg kell venni; nincs kisüzemi kolbász, magán-savanyúság, környékbeli sajt, házi vaj, lekvár. De hát miért ne lehetne?
Botcsinálta közgazdaként régóta firtatom, hogy honnan mit visznek el mindabból, amiért ott valamikor megtelepültek az emberek, nevezetesen: ami ott megterem. Kiderült: mindent. S az sem mindegy, hogy hová. Az ember ugyanis azt gondolná, hogy a sertést a vágóhídra, de a dolog nem ilyen egyszerű: nem a közelire ugyanis, hanem a megyeszékhelyire.
Ahová a disznó tartozik. Hogy a többszörösen hosszabb fuvar során - mint megtudtam - bevérzik a sonkája olyannyira, hogy dobozolva - értsd: értékesebb termékké- feldolgozhatatlan, kit érdekel! Amikor viszont a falu vágóhidat akart építeni, hogy ott hetente egy-kétszer friss húst mérhessenek, az elutasítás indoklásaképp a húskombináttal szembeni konkurenciát emlegették. Emiatt sokáig meg sem épülhetett. Vigyázat: ez komoly! Hát tényleg a hülyék országa?
Volt!
A falvak fölértékelését nemcsak attól várhatuk, hogy a városba immár nincs miért költözni, hanem attól is, ha értékesebbé válik termelése. Valahogy úgy, hogy kistáji malom, helyi húsfeldolgozó, kicsi tejüzem, pékség, néhány fős savanyító, olajütő, faüzem, pincészet, sörfőzde alakul a helyi termést földolgozandó, hol mi a távoli városi centrálé helyett. Triviális dolog immár a falusi turizmust bevételként emlegetni s ; ez utóbbi jó működésének legalább annyi föltétele van, mint az előzőeknek. A feltételek megléte esetén a vendégek azonban fogyasztóként is megjelennek-megjelenhetnek a helyszínen kicsiny de fontos, szerény ám biztos piacot jelentve. Ha a határban megtermő egy mázsa búzát a malomiparnál drágábban, mondjuk, 600 forintért vásárolja meg a leendő helyi malom, s abból 50-55 kilónyi kenyérlisztet, 15-20 kilónyi réteslisztet s a fennmaradó mennyiségből tápként étékes korpát készít, könnyen kiszámolhatjuk hogy a ma 13 Ft/kg áron a nagykereskedelemnek átadott lisztnél olcsóbbat termelhet helyben az, aki akar. Megjegyzem: a boltban ezt a lisztet nekem 21.50-ért adják. Leginkább a csomagoló, a kereskedő, a szállító jár ma jól. De az sem járhatna rosszul, aki helyben olcsóbban termelve nekem is olcsóbban adná. Csak bizakodhatom, hogy a kárpótlási, a szövetkezeti, az önkormányzati tulajdonról rendelkező törvények megjelenéséig és már azok vitája alatt is minél több helyen kiszámolják a határban termő értékek helyi feldolgozásának lehetőségét, és tájékozódnak a. feldolgozás lehetőségéről. Tudom: a pénz hiányzik hozzá. Talán a foglalkoztatási alapból az egy helyi munkahely teremtéséért járó 600.000 forint is összetevődhet mindösszesen annyira, amennyihez már érdemes társulni hazai magánembereknek, külföldi kistőkéseknek, még ha tehát nem egyéni is a vállalkozás, hanem önkormányzati részvétellel - menedzseléssel szerveződik. Vajha megalakulnának mielőbb azok a kft-k, amelyek nemcsak a mindehhez való gépek komplex berendezések importját és telepítését, hanem a szükséges hitelkonstrukciót a társvállalkozókat, a külföldi partnereket, a belföldi kiskereskedőket is rendelkezésére állítanák egy-egy településnek az ő igényei és adottságai szerint; ha itt tartunk majd, nemcsak pénzükre sandítanának, hanem értelmes közreműködőkké is válnának.
Persze - könnyű eladni a tömeges idegenforgalom széles vevőkörének azt a gyümölcsöt, szörpöt és zöldségfélét, amit másutt le se szednek, el sem készítnek, lévén messze a felvásárló, vagy ha jön is, péterfilléreket ad. Könnyű eladni, különösen mióta valaki kitalálta a hokkedlit a mérleggel; enélkül valószínűleg a nyakukon maradna a kiskertek termése. Ez a csipetnyi plusz - a hokkedli és a bizalom - teszi tömegesen eladhatóvá. termésüket. A falvakban még hokkedli sem kell. Bizalom persze annál inkább.
(Beke)

Parola archívum