Parola archívum
Nyomtatóbarát változat
A cikk linkjének elküldése e-mailben
Cím:
Közösségfejlesztői magatartásformák (3.)
Szerző:
Beke Pál
Sorozatcím:
Rovat:
Folyóirat:
Parola
Állomány:
Év:
1995
Szám:
2
Oldalszám:
8. p.-9. p.
A cikkben lévő
Single copy template must have a unique master template name, and the file name must end in '.nt*'.
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
közösségfejlesztés, fejlesztői magatartás
Megjegyzés:
Annotáció:
A fejlesztő feladata: olyan helyzetek teremtése, melyben a társadalmi ellentmondások nyilvánvalókká válnak a döntést megelőző pillanatokban, hogy a beavatottak köre minél szélesebb körben legyen közismert.

kofemag3.txt

Beke Pál

Közösségfejlesztői
magatartásformák (3)

Olyan időket élünk, amelyben természetes, hogy mindenki a maga szerepe szerint teszi a dolgát, hogy a maga szerepe szerint szervezi vagy sugalmazza a tennivalót. Mögötte azonban bizonyosan a jól felfogott és megfelelően képviselt

érdek

az, ami a véleményeket, a szándékokat, a cselekedeteket és így tulajdonképpen nincs baj, hiszen a helyzetek és az ebből következő viszonyok kiszámíthatók. Zavar akkor keletkezik, az "eljátszandónak" vélt szerep később megjátszottnak, valótlannak, hazugnak minősül. Ekkor ugyanis a vélemény, a szándék, a cselekvés és így a tett sem őszinte és az igazi állapot csak nagy sokára lesz nyilvánvaló.
Egyén, család, baráti társaság, vállalkozói csoport, egy utca, egy negyed lakói vagy akár egy egész település polgársága, bármely civil egyesület tagsága, egy szerkesztőség, a tantestület vagy más szakmai csoportosulás, a pártok vagy az azokon belüli testülete vagy a benne szerveződött bizottságok eltérő, egymásnak ellentmondó, néha csak egymás kárára érvényesíthető érdekeket hordozhatnak. Alkalmi, még nem összeszokott és még nem homogén társulások ellentmondásaikat önmagukban is hordozzák. "Igaza" annak lesz, aki közülük megvalósítani képes szándékát. Lehet, hogy az ebbéli "igazság" talminak minősül, ám ha ez eldöntött egy beruházást és annak módját, értékét, helyét, építőjét vagy ezzel kapcsolatban bármi mást, valaminek haszonbérletét, tulajdonát, esetleg létszámcsökkentést, intézmény megszüntetését vagy összevonását, egy szolgáltatás létét vagy szüneteltetését, esetleg árát, a megvalósuló döntés hatásait elég nehéz, nem egy esetben lehetetlen módosítani.
A kívülről érkezett közösségfejlesztő képtelen eligazodni mindezek között, a bévül lévő pedig nem is tud. Feltehető tehát, hogy nem is lehet feladatuk (a bölcsek köve hiányában) az igazságtevés. Az azonban, hogy az ellentmondások nyilvánvalóak legyenek, hogy a döntést megelőző pillanatban az avatott résztvevők köre minél nagyobb legyen és lehessen, hogy a részletkérdések és a következmények ismerete minél szélesebb körben közismertté váljon - az immár felvállalható és megoldható feladat.
Persze megkérdezhető, hogy kinek a megbízásából?
Nem szükségképpen érdeke egy markánsan meghatározott óhajt érvényesíteni akaró civil szerveződésnek, egy adott helyzetet vagy körülményt a maga hasznára kihasználni akaró vállalkozói csoportnak, egy kialakult állapotot fenntartani vagy éppen saját elképzelései szerint megváltoztatni akaró önkormányzati intézmény alkalmazotti körének avagy magának az önkormányzat testületének, hogy minden részletkérdés mindenki számára nyilvánvaló legyen. Lehet, hogy bizonyos részletkérdések tisztázatlanságában, a nem közismert körülmények vagy a következmények elhallgatásában, a félreértések fenntartásában érdekeltek. Ettől remélnek sikert, érdekeik érvényesülését avagy érvényesíthetőségét és a ködök feloszlatása éppen ebbéli érdekeik ellen való.
Ha a közösségfejlesztő ilyen helyzetbe keveri magát, vagy fogalmazzunk finomabban: ha ilyen ellentmondások közé került, nem tehet mást, mint hogy nekilát eloszlatni a homályt. A közösségfejlesztés egyik alapelve, a közösségfejlesztő munkájának legfőbb eredménye talán éppen a

világosság

vagyis tehát az egyértelművé és nyilvánvalóvá tétele. Az esetleges elhallgatott vagy a csak megszokásból nem ismertetett körülmények és a következmények megismertetése. Az egyenes beszéd. Az érdekek megnyilvánulásának elősegítése.
Ez feltehetően nem könnyen sikerül. Mint említettem volt, éppen az ellenkezője gyanítható: az tehát, hogy a nyílt, a világos helyzet többek érdeke ellen való. Az is elképzelhető, hogy az ellenérdekeltek semmi másban, csak a homály fenntartásában értenek egyet. Nem gonoszságból és nem a csalafintaság végett, hanem pusztán azért, mert érdekükben ez áll.
Éppen emiatt nem valamiféle erkölcsi kategória védelmében és képviseletében, és nem annak érvényesüléséért kell az ilyen helyzetbe került közösségfejlesztőnek cselekedni, hanem pusztán azért, hogy az esélyegyenlőség felé közelítse a megismert állapotot. Ez a dolga. Az tehát, hogy bármilyen döntés minél többek egyeztetett, kialkudott érdeke szerint születhessen.
Miután helybéli hatalma általában nincs és nem egy esetben a teljeskörű információ sem áll rendelkezésére, a minél szélesebb nyilvánosság az egyetlen lehetséges eszköze. Az ilyen alkalmak során kell elérni mindazt, ami a részletek feltárásával elérhető. E szakma másutt már többször leírt eljárásai szerint kell a nyilvános konszenzust megtalálni úgy, hogy a következtetések megfogalmazója lehetőleg ne a közösségfejlesztő, hanem a felismerés határáig eljutott helybeliek legyenek. Akkor a sajátjuk az elhangzott, a kimondott, mert átgondolt vélemény, ítélet, álláspont, akarat.
Az ilyen megbeszélések szolgáltatják a legjobb lehetőséget arra, hogy az esetleg ellenérdekeltek, az ezt megelőzően helyzetükbe bele sem gondolók saját, talán immár közelítő vagy éppen közös érdekeik, akaratuk érvényesítésére saját együttműködésük keretét (például egyesületi vagy más formában) megteremtsék. Mi más lehet a dolga a közösségfejlesztőnek, ha nem ez?
Elképzelhető, hogy helybéli viszonyok nyilvánosságát megteremtő közszereplése, érdekérvényesítő társaságokat szervező munkája olyannyira terhes másoknak, akár a helybéli hatalomnak, hogy megbízását visszavonják vagy visszavonatják. Megtehetik, ha szerződése, a munka vállalása tőlük való. Kicsit bonyolultabb, ha független szervezet invitálására érkezett, bár ekkor is teremthető olyan kellemetlen helyzet, amely elől jobb és szerencsésebb kitérni.
A közösségfejlesztő nem háborús hős és nem is kell azzá váljon. Hacsak nem mindennél fontosabb számára az az egy település, az egy adott téma egy adott helyen való megvalósulása, valamely konkrét konfliktus éppen ott történő megoldása - jobb, ha Arany Jánost idézve odébbáll. Nem a sikertelenségtől menekedvén - hiszen ha szakmai működése során ebből neki kicsit több jut, csak edződik általa - hanem mert nincs ráérő időnk az ebbéli nemesedéshez. Az a pár év vagy évtized, ami előttünk még munkával teli, éppen hogy munkával, s nem háborúskodással kell teljék.
Könnyen meglehet, hogy az akkora feladatok, mint amekkorát a vasútvonalak megszüntetése ellenében az érintettek összeszervezése jelenthetne, avagy amennyit a regionális szennyvíztisztítás megfontolásával kéne, ráadásul egyidejűleg több helyütt foglalkoznunk, ma még meghaladja e szakma néhány helyi emberének erejét és lehetőségét. Nem baj. E szövegfolyam elején említett példák ez esetben pusztán arra voltak jók, hogy szakmai magatartásformáinkról morfondírozzam. Itt, e szövegben könnyen legyinthetünk reá, mint erőnket egyenlőre meghaladóra.
De vajon jól és pontosan érezzük-e, mi mikor és mennyire haladja meg erőnket? - vajon nem tévedünk, amikor a helybeli ellehetetlenüléstől félve esetleg idő előtt "állunk félre"? Vajon pontosan érzékelhető-e az a helyzet és az időpont, amikortól a legkülönfélébb helyi érdekek ellenében csak veszíthetünk?
- és persze nem mi, közösségfejlesztők, hanem az általunk helyben erősíteni kívánt jobbító erők.
Kihúzhatnám ezt az utolsó mellékmondatot, de mégsem teszem. Csak a szöveg (és ez is szomorúan jellemző: többszöri!) átolvasása után ötlött eszembe, hogy mit is írtam. Hiszen honnan is tudhatnók, hogy helyben mit és kit kell "erősíteni"? És mi az, hogy "jobbító" erő, már úgy értem, mihez és kihez képest? Lám, bár leírtam két folytatással előbb, hogy a közösségfejlesztés nem a széplelkek foglalatossága, mégis visszafaroltam abba a magatartásba, amelyik elhitette magáról, hogy az értékekben leginkább járatos! Lám, még bennem is milyen mélyre húzódtak ezek a nagyképű sztereotípiák! Lám, milyen könnyen kiszalad még ujjamból, hogy bezzeg én tudom, mit kell erősítsünk, s nyilván, ami "jobbít".
Kéretik tehát úgy értelmezni az előbbieket, hogy "...vajon pontosan érzékelhető az a helyzet és az az időpont, amikortól a megváltoztathatatlan érdekek ellenében csak veszíthetünk? - persze nem mi, a távolról érkezett közösségfejlesztők, hanem az érdekeiket még biztatásunk ellenére sem felvállaló többiek."
Bár olyan időket élünk, amelyben (mint említettem korábban) mindenki a maga szerepe szerint teszi a dolgát, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez szó szerint igaz. Sokan vannak, akik nem tesznek semmit. Talán nem azért, mert nem merik, hanem inkább, mert nem is jut eszükbe. Vagy mert nem tudják, mit és miképpen kéne tenniük. Bizonyára sokan vannak azok, akik sohasem kerültek olyan helyzetbe, hogy önállóan tegyenek valamit. Nemcsak azért, mert sodorták őket körülményeik, hanem mert meg sem tanulták a maguk kezébe venni saját sorsukat.
Igaznak gondolom ezt nemcsak az emberekre és a családokra, hanem a településekre is. Valószínűsíthető, hogy éppen ez a szükség teremtette meg a hazai közösségfejlesztés (értsd, mint korábban: település- és társaságfejlesztés, a települések keretein belül történő "humán" fejlesztés) gyakorlatát is. A polgárrá vált helyi lakos, az önigazgató település, az autonómmá vált intézmény ott áll felértékelődött állapotával, teljes önállóságával, eddig ismeretlen mértékű szabadságával. Képviselheti érdekeit és teheti a maga-maga szerint való dolgát.
Képviseli? Teszi?
(folytatjuk)

Parola archívum