Soros Alapítvány Évkönyv 2000
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Roma nyári tábor

4 926 450 Ft

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén nyáron is megrendezték a roma középiskolás tábort. A tábor a patronáló tanár-diák pályázaton részt vevő 75 roma fiatal számára nyújtott kikapcsolódási lehetőséget. 2000-ben a tábor, július 20-29. között Nyírjes Üdülőfaluban rendezték meg.

A résztvevők csoportokba szerveződve vettek részt a programokon. Az egyes csoportok különféle tematikákkal közelítették meg a tábor céljait. Az idei tábor elsősorban arra épült, hogy a diákok a környéken fellelhető látványosságokat, érdekességeket, nevezetességeket megismerjék, felfedezzék Magyarországnak egy szegletét, így minden diák eljutott Ipolytarnócra, Hollókőre, Balassagyarmatra, Csesztvére és Szécsénybe.

Természetesen nem hiányozhattak a tábor életéből a közös éneklések, zenélések, sportversenyek, vetélkedők sem.

A táborban 75 diák és 8 tanár vett részt.

Részt vevő diákok

Balogh Andrea, MohácsLakatos Renáta, Erk
Balogh Beáta, Hajdúböszörmény Lakatos Tibor, Hodász
Balogh Beatrix, SiklósnagyfaluLakatos Tímea, Bocs
Balogh Brigitta, NagyrozvágyLócskai Terézia, Bátonyterenye
Balogh Gyöngyi, Hajdúböszörmény Mányi József, Tiszabő
Balta Tímea, SoltvadkertMitru Zoltán, Folyás
Barkóczi Dezső, VerpelétMolnár Katalin Evelyn, Eger
Bódi András, Hejökereszturlf|. Mundér Gusztáv, Felsőregmec
Bódi Zsolt, HejökereszturNótári József, Gyomaendrőd
Bogdán Brigitta, LábodNótári Péter, Gyomaendrőd
Bogdán Erzsébet, EgeraracsaOláh László, Alattyán
Bóna József, MiskeOrsós Erika, Görgeteg
Boros Julianna, Tolna-MözsOrsós István, Szakcs
Bozsányi Szilvia, Vámosoroszi Orsós Renáta, Nagykozár
Bukovics Mária, SomogyjádPaizs Georgina, Csököly
Csámpai Gyöngyi, SikátorPege Adrienn, Jászfelsószentgyörgy
Csemer Patrícia, Bátonyterenye Petrovics Gabriella, Nagyharsány
Csóka Tímea, GesztelyPika Eleonóra, Marokpapi
Csonka Marianna, BarcsRácz Dezső, Nógrádmegyer
Farkas Julianna, Jászfényszaru Rafa-Gyovai Gábor, Drávacsehi
Góman József, SimontornyaRontó Péter, Girincs
Gulyás Mariann, Makkoshotyka Rózsahegyi Anikó, Kölked
Hankó Lajos, GirincsSchmidt Edina, Mohács
Havasi László, SzakcsSchmidt Imre Péter, Kocsola
Horváth Anikó, OngaSerfőző Anita, Erk
Jóni Tímea, BaktalórántházaSzabó Eszter, Bátonyterenye
Kalányos Katalin, Nagybajom Szabó István, Értény
Kalocsai Károly, SzalonnaSzabó Krisztina, Karcag
Kalocsai Mária, PécsSzajkó Enikő, Kerecsend
Kalocsai Szilvia, PécsSzajkó Georgina, Mohács
Karcagi Viola, SomogyszobSzajkó Gyula, Recsk
Kazinczy Csaba, VáraljaSzajkó Mária, Bélapátfalva
Kiss Krisztina, SöjtőrTátrai Zsuzsanna, Komló
Kovács Aliz, KevermesTordai Edina, Debrecen
Kovács Anna, BudapestTúró Noémi, Nagykörű
Kovács Tünde, SiklósnagyfaluVáradi Andrea, Miskolc
Lakatos Edina, SumonyVáradi Ferenc, Kistelek
Lakatos Gyula, Jászfelsószentgyőrgy

Táboroztató tanárok

Farkas Anita, Legénd Oláh Szilvia, Maglód
Mata András, Budapest Pálmainé Orsós Anna, Pécs
Miszlai Edit, Budapest Radics József, Budapest
Nagy János, Mende Tomics Annamária, Komló
Következő fejezet >>
Tartalom>>