Soros Alapítvány Évkönyv 1998
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Munkanélküliség mérséklését szolgáló helyi kezdeményezések támogatása


29 799 800 Ft

Az 1997. év végén először meghirdetett program célja az volt, hogy az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz 1998. ül., 1999. év során pályázatot benyújtani kívánó nonprofit szervezetek szakér-tőket tudjanak igénybe venni a sikeresebb pályamüvek megszületé-se érdekében. Abban az esetben, ha a pályázó szervezetek az OFA-nál is támogatást nyertek, igénybe vehették a Soros Alapítványtól a projektjük követéséhez, megvalósításához szükséges szakértői tá-mogatásokat is.

124 pályázat érkezett melyből 41 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

Álláskeresők és Munkanélküliek Egyesülele, Kazincbarcika
A pályakezdő fiatalok, tartósan munkanélküliek, hajléktalanok személyiségi problémáinak enyhítése, a munka világába való visszatérésük elősegítése
570 000 Ft
Béri Balogh Ádám Táncegyüttes és Kulturális Egyesület, Körmend
Művészeti képzettségű pályakezdő munkanélküliek munkához juttatása
827 400 Ft
Búzavirág Alapítvány, Budapest
Súlyos tokban látássérült állami gondozott fiatalok, valamint Vámosújfalun és környékén élő megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása kézműves mühelyekben
1 100 000 Ff
Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület, Hajdúszovát
Raklapüzem létrehozása, csökkentve a nyilvántartott munkanélkülieket
240 000 Ft
Cigányszervezet, Somodor
Somodori munkanélküliek foglalkoztatásának támogatása
860 000 Ft
Gelse Községért Alapítvány, Gelse
A tartós munkanélküliek visszajuttatása a munkaerőpiacra, hatékony, gyors információk a munkaerőpiac változásairól, pályakezdők segítése
1 085 000 Ft
Géphasznosrtók és Gazdálkodást Segítők Köre Egyesület, Belecska
A munkanélküliség radikális lecsökkentése önfoglalkoztatás, részfoglalkoztatás és munkahelyteremtés révén, mezőgazdasági termelés megvalósítása
304 000 Ft
21. Századért Alapítvány, Heves
Munkanélküliek tranzit foglalkoztatása képzéssel egybekötve
800 000 Ft
Humán Invest Társaság, Budapest
Modellprogram létrehozása, amely „védett munkahelyként" és szakképző
helyként segíti a deviáns, sérült, elhelyezkedni nem tudó fiatalokat
500 000 Ft
Humán Szolgálat Alapítvány, Miskolc
A pályakezdő fiatalok elhelyezkedési lehetőségének javítása munkatapasztalat-
szerzéssel és képzéssel
725 000 Ft
Humán Szolgálat Alapítvány, Miskolc
Alacsony iskolázottság ú munkanélküliek első szakképesítésének
megszerzéséhez segítség, reintegrálásuk a munkaerőpiacra
807 000 Ft
Humánpolitikai Cigány Civil Egyesület, Miskolc
Cigány emberek munkahelyteremlése a környezetben
1 000 000 Ft
Imoláért Egyesület, Imola
Tartósan munkanélküliek képzése és felzárkóztatása szövőmühelyekben
809 200 Ft
Jóléti Szolgálat Alapítvány Sümeg-Zalaerdőd, Sümeg
Tranzit foglalkoztatás keretében, képzéssel társítva a munkaerőpiacon
hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatása
320 000 Ft
Kalán Néni Pihenőkertje Autista Alapítvány, Csorvás
Csip-Csup csodák, Kalán néni foglalkoztatója
600 000 Ft
Kékkereszt Evangéliumi Gyógyító Szolgálat, Budapest
A környező településen élő nagycsaládok szenvedélybeteg munkanélküli tagjaínak gyógyítása, utógondozása, képzése, munkára nevelése, foglalkoztatása
1 100 000 Ft
Konszenzus Alapítvány Heves Megyei Szervezete, Eger
Munkanélküliek komplex támogató rendszerének kialakítása
745 000 Ft
Környezetvédelmi és Közősségi Értékadó Alapítvány, Miícsony
Emlékpark és arborétum kialakítása halmozottan hátrányos helyzetű
munkanélküliek foglalkoztatásával
1 014 000 Ft
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Közhasznú Társaság, Miskolc
A gömori kistérségben létesített kézműves műhelyek és oktatóközpont
önfenntartóvá tétele a foglalkoztatottak számának növelése érdekében
800 000 Ft
Líceumi Alapítvány, Sopron Újrakezdés, képzési és foglalkoztatási program hátrányos helyzetű fiatal munkanélküliek számára
500 000 Ft
Magyar Keresztény Misszió Alapítvány, Budapest
35-40 fő foglalkoztatása kerámia és iparművészeti termékek előállításában, helyszíni kivitelezésében
250 000 Ft
Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, Budapest Megváltozott munkaképességű munkanélküliek rehabilitációja és szociális integrációja kézműves képzés és tartós foglalkoztatás révén
330 000 Ft
Más-Mozaik Kulturális és Szabadidős Egyesület, Debrecen Munkanélküli fiatalok munkatapasztalathoz segítése foglalkoztató műhelyek létrehozása révén
1 410 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Egyesülete, Üllő Foglalkoztatási program kidolgozása és megvalósítása, ami hosszú távon biztosít munkalehetőséget az Üllőn és környékén élő megváltozott munkaképességűeknek
560 000 Ft
Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete, Salgótarján
Tanácsadó iroda felállítása munkát kereső fogyatékos és tartósan egészségkárosodott emberek számára
590 000 Ft
Mozgássérültek Egyesülete, Veszprém Fogyatékos és szociálisan hátrányos helyzetű emberek részére szolgáltatások nyújtása megváltozott munkaképességű és 50 év feletti nők foglalkoztatásával
597 200 Ft
Munkahelyteremtésért Alapítvány, Simontornya
Bőrdíszű üzem létesítése tartós munkanélküliek tanfolyami előképzés
utáni foglalkoztatására
440 000 Ft
Munkanélküliek és Álláskeresők Városi Egyesülete, Hajdúdorog
Munkanélküliek számára információs és tanácsadó iroda működtetése
313 000 Ft
Munkanélküliek, Álláskeresők és Segítők Veszprémi Egyesülete, Veszprém
A 40 éven felüli tartós munkanélküliek elhelyezkedési nehézségeinek oldására tanácsadás, képzések szervezése, „munkabank" létrehozása
454 000 Ft
Nagydobos Felzárkóztatásáért Alapítvány, Nagydobos
A községben élő 40 év feletti agrár-munkanélküliek, GYES után munkába állók, leszerelő katonák, pályakezdők számára munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtása
1 040 000 Ft
Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetsége Magyarországi Egyesülete, Budapest
Állami gondoskodásban élő fiatalok tranzitfoglalkoztatási modellprogramja
960 000 Ft
Nők Klubja Egyesület, Szeged
Személyi szolgáltatások
980 000 Ft
Oktatási és Egészségügyi Humán Alapítvány, Budapest
Biohistória Telep Szarvasgedén
1000 000 Ft
Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Budapest
13-20 év közötti munkanélküli cigány fiatalok számára új típusú, egyéni és csoportos tanulási és foglalkoztatási lehetőségek kidolgozása és létrehozása
1 060 000 Ft
Őri Alapítvány, Őriszentpéter
Munkanélküliek komplex gondozási programja, szakmai ismereteik bővítése, helyi foglalkoztatásuk
1 000 000 Ft
Reménység Ifjúságvédő Alapítvány, Budapest
A XVIII. kerület és vonzáskörzetében élő, általános iskolát elvégzett enyhén értelmi fogyatékos, mozgássérült fiatalok számára munkalehetőség és továbbképzés
1 100 000 Ft
Sárszentágotáért Egyesület, Sárszentágota
Önfenntartó, önálló termelésen alapuló gyermek- és szociális étkeztetés, költségcsökkentő tényezőként saját termelésű zöldség-gyümölcs felhasználása
247 000 Ft
Szegényeket Támogató Alapítvány, Debrecen
A volt állami gondozottak tartós foglalkoztatása
660 000 Ft
Szent Lázár Alapítvány, Békés
Testi és értelmi fogyatékosok, krónikus betegek rehabilitációs foglalkoztatása kézműves műhelyben és bedolgozóként
600 000 Ft
Szív a Szívért Alapítvány, Salgótarján
Tartós munkanélküliek foglalkoztatásához meglévő üzemben géppark kialakítása
715 000 Ft
Vargabetű Klub-műhely Egyesület, Budapest
Munkanélküli fiatalok számára tranzitfoglalkoztatási terület kiválasztása, foglalkoztatás, képzés, munkahelyszerzés, életmódtanítás
767 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>