Soros Alapítvány Évkönyv 1995
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Tejakció, iskolai étkezési támogatás

107 000 000 Ft

A Soros Alapítvány a főváros vezetőinek kérésére első alkalommal 1991/92-ben másfél tanéven keresztül a fővárosi alsó tagozatos gyerekek számára biztosított reggelit, azaz tejet/kakaót és péksüteményt. A több mint 2 millió dollár értékű akcióban a Soros Alapítvány mellett a Fővárosi Önkormányzat vett részt.

A szülők a nekik megküldött csekken belátásuk és lehetőségeik szerint hozzájárulhattak az akcióhoz.

A Soros Alapítvány 1993/94-ben ismét segítséget nyújtott az iskolai étkeztetéshez, ezúttal 2 millió dolláros fővárosi támogatás mellett 600 000 dollárt a miskolci és 400 000 dollárt adott a nyíregyházi gyermekek étkeztetéséhez. E támogatás segítségével Budapest általános iskolás korú tanulóinak 59%-a (mintegy 101 000 gyermek), Miskolcon az általános iskolás korú gyermekek 97%-a (csaknem 20 000 gyermek), valamint Nyíregyházán az általános iskolások 73%-a (mintegy 13 500 gyermek) részesülhetett étkezési támogatásban. Az akciót 1994/95-ös tanévben is folytattuk, azzal a különbséggel, hogy az akcióra Budapesten 2,4 millió dollárt, Nyíregyházán 400 000 és Miskolcon 600 000 dollárt költött az Alapítvány

Az elmúlt két tanév során a városok iskolái, a szülők és gyermekek igényeinek figyelembevételével az alábbi három támogatási forma közül választhattak:
a) mindennapi ingyen tej/kakaó és péksütemény, vagy
b) az étkezés díjának csökkentése, vagy
c) az iskolában megvalósítható egyéb megoldás (pl. gyümölcs,
d) emelt húsadag stb.)

A reggeli étkeztetés minden alsótagozatosra kiterjedt, ahol azonban a térítési díj csökkentését kérték, ott az iskolák a családok szociális helyzetét is figyelembe vették. Ebben a konstrukcióban szülői hozzájárulás már nem szerepel. Az alapítványi támogatás feltétele, hogy az nem csökkentheti az önkormányzatok ilyen irányú támogatásait. Az akció az állami, a magán- és egyházi iskolákra egyaránt kiterjed.

A három iskolai éven keresztül folytatott program nem „csupán” jóléti program kívánt lenni, a konkrét segítségnyújtás mellett a Soros Alapítvány modellt és példát akart mutatni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a kezdeményezés nyomán egyéb támogatók, intézmények, civil szervezetek, magánszemélyek bevonásával az akciót a jövőben ki lehessen szélesíteni.

A városok polgármestereinek beszámolói szerint a programmal nemcsak a gyermekek étkezését támogattuk, hanem számos napközis tanár alkalmazását is. Az étkezés biztosításával ugyanis a gyermekek a napközis foglalkozásokon is részt vehettek, s így elősegíthettük, hogy a pedagógusok megtarthatták állásaikat. Ennek eredményeképpen a gyermekek tanulmányi eredménye néhol javult, de legalábbis a hátrányos helyzetű gyermekek nem szakadtak le társaiktól.

A Soros Alapítvány a jövőben csökkenteni kívánja e program támogatását, és biztatja a programban részt vevő polgármesteri hivatalokat, valamint lehetséges jövőbeni résztvevőket, intézményeket, egyéb források bevonására.

Budapesten a szakértők számításai szerint 44 000 hátrányos helyzetű gyermek étkeztetésén lehet segíteni mintegy 134 millió forinttal. A Soros Alapítvány ennek az összegnek a felét biztosítja, 67 millió forintot. Budapesten a szülők, gyermekek és az iskolák ismét a fent említett három alternatíva közül választhatnak. Eredménynek könyvelhetjük el, hogy a nem-, vagy kevésbé hátrányos helyzetű gyermekek is akciós áron juthatnak a tejhez, kakaóhoz és péksüteményhez.

Miskolc és Nyíregyháza, egyaránt 20-20 millió forintos támogatásban részesül az 1995/96-os tanévben. A vidéki helyszíneken várhatóan a támogatás egy részét a hatékony felhasználás érdekében gyümölcs, zöldség felvásárlására fordítják, amit társadalmi összefogással (szülők, konyhai alkalmazottak) feldolgoznak, ezzel is jelentősen csökkentve a gyermekélelmezés költségeit.

Ezúton is megragadjuk az alkalmat, hogy felkérjünk vállalatokat, intézményeket, civil szervezeteket: felajánlásaikkal (ötletek, anyagi és természetbeni felajánlások) csatlakozzanak a programhoz.
Következő fejezet >>
Tartalom>>