Soros Alapítvány Évkönyv 2001
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
Roma tanár-diák ösztöndíjprogram eredményeinek közzététele

450 000 Ft

A program keretében a 2000/2001-es tanévben már csak a végzős diákok pályázhattak. Lezárásként a 2001-es évben a Soros Alapítvány olyan rendezvényeket szervezett, amelyek összefoglalták a program tapasztalatait azoknak a szervezeteknek, illetve egyéneknek, akik a program potenciális folytatói lehetnek.
Ezek a rendezvények az ország különböző területein kerültek megrendezésre, ahova az adott térség lehetséges támogatói kaptak meghívást. A találkozó közös gondolkodást indított el azzal a céllal, hogy miként lehetséges a programot megvalósítani, illetve átvenni az adott régióban. A rendezvények megszervezésében a helyi roma Közösségi Házak, illetve egyéb szervezetek is segédkeztek.

Eddig a következő helyszíneken került sor ilyen rendezvényekre:
– Ózd
– Rudabánya
– Kunbábony
– Okány
– Szerencs

A program budapesti folytatásának végiggondolására az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság (Budapest) szervezett konferenciát volt ösztöndíjasok, és patronáló tanárok részvételével. Ennek költsége 450 000 Ft volt.
Következő fejezet >>
Tartalom>>