Soros Alapítvány Évkönyv 1997
Nyomtatóbarát változat

<<Tartalom
<<Előző fejezet
A felnőtt afáziás betegek logopédiai rehabilitációja

16 577 898 Ft

Az 1997-ben indított programmal az Alapítvány a fiatal- és felnőttkorban különböző eredetű agykárosodások következményeként kialakult súlyos kommunikációs zavarok (a beszédmegértés, beszéd-kivitelezés, olvasás-, írásképesség teljes vagy részleges elvesztése) logopédiai kezelésének megoldását, a szakmai követelmények, továbbá a komplex rehabilitációba illeszkedő működés és finanszírozás modelljének kidolgozását kívánja elősegíteni. Egészségügyi és oktatási intézmények és magánszemélyek pályázhattak, a kliensek számára ingyenes új szolgáltatás kialakítására, illetve az eddigiek bővítésére. Az Alapítvány ebből elsősorban a foglalkozásokat végző logopédusok ösztöndíját és a terápia végzésével közvetlenül összefüggő dologi költségeket finanszírozta. A támogatásban részesülő pályázók szakmai konzultációkon vettek részt.

35 pályázat érkezett, ebből 18 részesült támogatásban.

Támogatott pályázatok

BAZ Megyei Kórház II. Ideg-Toxlcológlal Osztály Stroke Centrum, Miskolc
Számítógépes terápiás programok kidolgozása és 10 beteg logopédiai kezelése, összesen heti 20 érában az intézményben
130 000 Ft
Beszédhibásokért Alapítvány, Budapest
11 afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 22 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
1 300 000 Ft
Beszédjavító Intézet, Székesfehérvár
3 afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 6 órában az intézményben illetve a kliens otthonában
500 000 Ft
Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete, Budapest
A szakmai háttér megteremtése az afáziapályázatot elnyert logopédusok számára
3 000 000 Ft
Gavalovlcs Gábomé, Ráckeve
Egy afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 2 órában a kliens otthonában
126 898 Ft
Harris Egészségügyi Szolgálat, Sopron
Negyven afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 80 órában a kliens otthonában
800 000 Ft
Jávorszky Ödön Városi Kórház, Vác
Számítógépes terápiás programok továbbfejlesztése és alkalmazása
527 000 Ft
Máltai Szeretkórház, Vác
Öt afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 6 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
320 000 Ft
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Agyérbetegségek Országos Központja, Budapest
Kilenc afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 18 órában az intézményben
2 500 000 Ft
Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Logopédiai Tagintézménye, Tatabánya
Afáziás betegek logopédiai vizsgálata és kezelése, összesen heti 20 órában intézményben, illetve a kliens otthonában
91 4 000 Ft
Petz Aladár Megyei Kórház Rehabilitációs Osztály, Győr
Öt afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 1 0 órában az intézményben
500 000 Ft
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Szakorvosi Ellátás és Háziorvosi Szolgálat, Szeged
Huszonkét afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 30 órában intézményekben
550 000 Ft
Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros
Huszonöt afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 16 órában az intézményben
600 000 Ft
Szentesi Családsegítő Központ Pedagógiai Szakszolgálata, Szentes
Öt afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 10 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
460 000 Ft
Szigetvár Városi Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Szigetvár
Számítógépes nyelvi programok kidolgozása és 18 afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 1 5 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
1 110 000 Ft
Szólnék... Logopédiai Szakszolgálat, Jászberény
Tíz afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 17 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
1 150 000 Ft
Vas Megyei Általános Rehabilitációs Kórház, Szentgotthárd
Tizennyolc afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen 46 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
590 000 Ft
Zala Megyei Kórház Neurológiai Osztály - Stroke Centrum, Zalaegerszeg
Évi ötven afáziás beteg logopédiai kezelése, összesen heti 40 órában az intézményben, illetve a kliens otthonában
1 500 000 Ft
Következő fejezet >>
Tartalom>>